Az egész karácsonyi készülődési lázra nem tudtam mégis mit mondhatnék. Engem nem várt senki, hogy csatlakozzak hozzá, úgy összességében esély sem volt arra, hogy bárki bárhová is hívjon. De addig sem kellett azon törnöm a fejem, hogy ez az egész tulajdonképpen jó vagy rossz értelemben befolyásolna engem. Talán egyszer ha megértem, milyen átérezni ezt az ünnepet, akkor reálisabban és több átérzéssel szemlélném. Addig pedig nem volt ez más mint egy újabb összeröffenés kis iszogatással, fura fojtogató gőzpárákkal és bezsongott lakótársakkal. Én tényleg igyekeztem magamra vértezni, hogy mi volt olyan jó móka ebben. Az ajándékozás ötletére jobban füleltem is a kelleténél, de meglehez ahhoz meg kellene kérdeznem valakit, hogy a személyes tapasztalatairól meséljen és az nem most jött el.
Márpedig Niel kis akciója is azt támasztotta alá, hogy nem csak ez napolódott el, de az egész társalgás. Ha már a testvéréről volt szó, akkor erősen gyanú kezdte fúrni az oldalam, hogy ennek is köze lesz ahhoz az incidenshez, amit a legutóbb lerendeztünk. Hogy is mondta, csak ő az egyetlen variáns, aki nem rossz arc?
Úgy egyébként mi lehet az a fordulópont, ami Nielt is olyanná teszi?
Nem kellene megvárni, amíg ez bekövetkezik. Azt valahogy sejtettem, hogy az univerzumok hiába is különböztek egymástól, önmagunkat nem hazudtolhattuk meg. Hosszú távon semmiképp nem. Épp ezért tűntem el olyan hamar a felszerelésemért, mert az nem volt kérdés, hogy csatlakozom. Annak már kevésbé örültem, hogy Romy is így szeretett volna jönni. Még nagyon nem állt arra készen, hogy testközelből is meg tudja védeni magát, magamat ismerve pedig tudtam, hogy a figyelmem meg fog oszlani. Ezért is lepett meg, hogy Alvers milyen hamar visszarántotta őt. Azt hiszem az öreggel néhány témában hasonlóan gondolkoztunk és nem csak ebben. Vele volt a legkevesebb feszkóm, nagyjából elléteztünk egymás mellett noha néha úgy éreztem méreget, meglehet csak amolyan berögződés lehet nála. Biccentettem is felé - már ha látta egyáltalán, így már sokkal könnyebben tudtam oda koncentrálni, ami minket fogadott odaát.
Addig eszem ágában nem volt használni a fegyvereimet, amíg nem tudtam mivel állunk szemben. Nem kellett ahhoz egyetlen kérdést sem feltenni, hogy megválaszolódjanak a kérdéseim. Nem én voltam az első, aki tettre készen nekiindult, de lehet tanácsos lett volna megelőzni a manővert. Mondtam már, hogy amikor az ellenség süketel, olyankor szándékosan húzza az időt csak? A valóság nem arról szólt, hogy meghallgassuk egymás monológját még akkor sem, ha ez amúgy menőn nézett ki. Freddy talán ezt unta meg és engem is motivált abban, hogy cselekvésre szánjam el magam. Ha az az eszköz fogott rajta, akkor talán a hálóm sem megy potyára. Sikerült is az egyiket megragadnom vele, hogy magam felé rántsam, de úgy szánkáztam át rajta lábbal előre, hogy aztán kénytelen voltam korrigálni az irányomon. Mi a francok ezek?
Ekkor recsegett be a mikroport a szerelésben. Először azt hittem, hogy ideát hallom ezt valahol, de amikor a szuszogást is meghallottam, akaratlanul is körbesandítottam.
- Mikrofonpróba, mikrofonpróba, Csodapók hallasz? - persze, hogy hallottam, ennél feltűnőbben és hangosabban nem is érdeklődhetett volna arról, hogy hallom-e.
- Romy? Te visszajöttél Vagy hol vagy? - azért lopva körbesandítottam, de miután rájöttem, hogy a ruhám fogta csak és kizárólag a jelet, megnyugodtam. Tényleg Alverssel van.
- Igen! Mármint nem. Vagyis gyakorlatban igen, elméletben nem, sőt, inkább fordítva, mert elmével vagyok, fizikálisan nem. Mi történik ott? Jól vagytok? Elkalapáltatok már mindenkit? - jó is lett volna, ha mindenkit egyszerűen gúzsba kötünk, de a legutóbbi malőr is kemény volt amin Niellel ketten vettünk részt.
-Jobb is, te maradj csak odaát. Itt kicsit káosz van, ezek az izék olyanok... sebezhetetlennek tűnnek. - tanácstalannak tűntem, de nem tétlennek. Nem állt tőlem messze, hogy ne próbálkozzak, de olyan volt egynémelyik, mintha fel sem tűnt volna, hogy itt vagyok.
- A kultistákra gondolsz? Próbáltad megütni őket? Mármint a lábuk között, az biztos működik. - milyen jó, hogy most nem látja a fejem, meg úgy senki. Átsuhant a gondolat rajtam, hogy voltaképpen ezek nem is igazán öltöttek alakot.
- Addig nem akarok rájuk lőni, amíg nem tudom, hogy felfogják, de te mióta élsz olyan tévképzetben, hogy attól majd hatástalanítódnak? - már megint nem működött a szűrő, mármint az a szűrő, ami azt mondatta ki velem, hogy ne stresszeljem fölöslegesen kártékony infókkal.
- Csak egy önvédelmi videóban hallottam. Be is mutatnám, de el lettem víve. - a túloldalon Romy épp felsóhajtott. Kellett ennyit beszélnem minderrő. - A hálód sem működik rajtuk?
Freddy egy pillanat törtrésze alatt sérült meg nagyon. Én épp az egyik ilyen izét próbáltam átlyuggatni a csontpengével, de mintha nem is hatott volna rajta. Ketten rohantak oda a lányhoz. Kezdett bennem felmenni a pumpa, hogy eddig mindennel hatástalan voltam. De várjunk csak, valami megváltozott. Bosszúsan szisszentem fel.
- Nem és ahogy látom Freddy megsérült, de nem vagyok elég közel hozzá. - bosszúsan szisszentem fel. Szűrő Kaine, szűrő.
- Juj, mi történt, jól vagy? Megsérült? Mennyire? Hívjak erősítést, mentőt, akármit? - Romy mintha túlpörgött volna a vonal túloldalán. Most annyira örültem neki, hogy nem volt itt. Vagy nem ő sérült meg. Mármint rohadtul dühített így is, hogy Freddy megsérült, de mire bármit tehettem volna én is, zsebre tette azt az izét.
- Nem tudom, nem nyílik a portál, Niel nem tud nyitni, de kitalálunk valamit. Legrosszabb esetben Lockjaw elindul vele. - próbáltam megnyugtatni a túloldalon. Eltűnődtem, hogy Laze és Lacey mennyire lehettek a helyzet magaslatán, de ahogy láttam jobban urai voltak a helyzetnek. Olyan szívesen oda mentem volna, de a többi alak is jobban felcsigázódott, mintha vonzaná őket a fájdalom.
- Huh, oké, remélem nem súlyos. A lényeg, hogy ne pánikoljatok most. Tudom, hogy a Batman féle 'egyedül dolgozom' felfogást kultiválod, de most nem eshettek szét. Tuti arra játszanak, hogy szétzilálják a csapatot, mert együtt igazán veszélyesek vagytok. - adott egy jó ötletet. Mindig az a baja, hogy egyedül akarok megoldani mindent. Laze is úgy fest folyamatosan alakuló ellenfelet kapott. Még nem akartam elsütni a fegyvert, de egy próbát megért. Gwen felé sandítottam, elég volt neki intenem egy előre mozdulattal, hogy vegye a lapot jövök. Mostanában úgyis sokszor láttam őket egymás társaságában, talán tudnának szinkronban is lenni. Amúgy is olyan undorító az az öltönyös Laze. Olyan fjata, akibe bele kellene mártani a golyóstollat. Közelebb lendültem és a rá kilőtt hálóval Gwen felé rántottam meg. Gyerünk kislány, kapd el.
- Nem esünk szét, épp Gwennek tettem egy szívességet. - válaszoltam Romynak kisebb hallgatás után a fülesbe.
- Szívességet... Gwennek? - olyan lassan préselte ki magából a szavakat, mintha nem hitte volna el az előbb amit mondtam tényleg így történt.
- Laze bajban volt. - válaszoltam tárgyilagosan neki, én közben a plafon felé lőttem ki egy hálót, hogy jobban belássam a terepet. Bishopot pillantottam meg érkezni.
- Bishop, csak azokat lődd, akik alakot vesznek fel. - oké ez csak egy teória, de eddig nagyon jól tartotta magát. Lassan érik, hogy én is elővegyem a stukkereket és bedobjam a távolsági fegyvereket.
- Várj, várj, mi történik, alakváltók?? - némi hatásszünet - Tudod, hogy én csak hallok, de nem látok! Oh, üdvözlöm Őrnagymestert. - most majdnem visszavágtam neki, hogy ő meg lát de nem hall. Inkább tovább gondoltam a feltételezésemet. Az előbb mintha David került volna elő, pedig itt sem volt. Aztán most Laze. Az egyik alaktalan massza előtt huppantam le, hogy megkóstoltassam vele a csontpengét.
- Olyan, mintha mindenki a gyenge... ajaj... nem... nem lehet... - a massza most kivételesen nem semlegesen reagált rám, hanem formálódni kezdett. Az eddig alacsonyabb formátlanabb alak magasodni, nyúlni és keskenyedni kezdett, mígnem velem egymagas formát vett fel és hamarosan saját magammal néztem szembe.
- Nem lehet? Mi nem lehet... Csodapók? - Romy hangja bizonytalanul csengett, megint elfelejtettem, hogy nem lát - Kaine?!
- Itt vagyok... saját magammal szemben - nem álltam meg, a pengét már csak azért is meg szerettem volna mártani benne, de ő pont ugyanezzel válaszolt - El kell érnem, hogy lelőhessem.
Nem láttam más megoldást, ha ez a valami ugyanazt tudja mint én, akkor egy fikarcnyit sem leszek erősebb nála, pont mint Peter.
- Hogy érted, hogy saját magaddal harcolsz? - Romy hangjában aggodalom csendült, de igyekeztem ezt kizárni, ő biztonságban volt és csak ez számított - Ugye nem hallucinálsz?
- Nem hallucinálok, remélem. - meg kellett erről tényleg bizonyosodnom. Lili még mindig Niel közelőben volt, tudtam ezzel mit akar elérni, mégis szükségem volt rá. Ha valaki, hát ő fél szavakból is értett.
- Lilia! - nem szoktam sokszor így hívni, de most extrán vészhelyzet volt. Nem kicsit, amihez kellett a terelőakciója. Felé lendültem, pár mozdulatból pedig lekommunikáltam neki, mit szeretnék. Bíztam benne, hogy legalább egy pár másodpercre terel. Pár pofon tőlem, talán egy harapás vagy bármi tőle és máris a kezemben volt a csúcstechnológiás jövőbéli fegyver, amit egyenesen a hasonmásom arcába puffantottam el. Megfeszült, hátratántorodott és féltérdre ereszkedett. Már épp kezdtem volna megörülni a sikernek és a remek csapatmunkának, amikor az alak nem eldőlni készült, hanem duzzadni, nagyjából kétszer akkorára. Az arca helyén éles csáprágók tolultak kifelé és olyan masszív acélos testet növesztett magának, amit még én is megirigyeltem volna. Mindenütt érzékelő szálak meredeztek róla és beötlött a kép, amit olykor csak a tükörben véltem megpillantani. Most valósággal fölém tornyosult. A rémálmom. Vagyis az eltorzult én, akiről eddig csak Peternek meséltem.
- NEM! Oké, öhm... most csak maradj velem, jó? - a hangom bizonytalanul csengett. Ebben a pillanatban nem hittem el magamról, hogy le tudnám győzni.
- N-nem terveztem távozni. Akkor se tudnál lekoptatni most, ha akarnál. De mi történt, jól vagy? - a szűrőt végképp elfelejthettem most már.
- Akadt egy kis gond... Szóval nem meghalt a fickó, hanem átváltozott... Úgy kétszer akkorává - nem akartam továb tétlenkedni, hiszen ő sem tette sokáig. Lili hamar felkeltette az érdeklődését, én pedig nem szerettem volna, ha ő is megsérülne. Teles erővel feszültem neki az alaknak, hogy hagyjak egy kis menekülési időt. Szándékomban állt magamra vonni a figyelmét, ezért további felületeken tadtam rá immár nem csak a pengékkel, de éreztem ide minden egyes pocrikám kelleni fog. - Lili ne menj a közelébe, megoldom máshogy. - figyelmeztettem a lányt, mielőtt ő ezt másképp gobdolná és megint beugrik segíteni. De miféle kolosszus ez, hogy egy ilyen lövést kibírt?
- Átváltozott, mégis mivé? A hangok alapján Godzillává... - próbálta Romy a gyér poénnal oldani a helyzet feszültségét, mint mindig. Valahol roppant hálás voltam most neki.
- Nem. De túl erős. - egyre több módszerrel próbáltam hatni a bestia ellen, de tisztában voltam azzal, hogy mennyire intelligens. Lehet egy ösztönlény, de pont ettől olyan veszélyes. Már kezdtem zihálni és kezdett leszűkülni rá a figyelmem.
- Sokkal erősebb vagy, mint sejted Csodapók! Menni fog, bízz magadban! - Romy a túloldalt mindent megtett a táv-drukkolás hatásosságáért, amit távoli technopata csatlakozása megengedett, ha ilyen könnyen le lehetett volna győzni annak örültem volna.
- Mondj még ilyeneket. - elmosolyodtam a szavaira, de nem a fényezésemet akartam hallgatni, hanem csak hogy fejben kontrollban maradjak. Ha én is kikapcsolok fejben, akkor már kettőnkkel kell küzdenie a többieknek, azt pedig nem akartam. Nem kellett még több mindenki megsérüljön. Néha felszisszentem egy hirtelen jött gyomrosra vagy karcolásra. Ez a dög akkor sem tűnt sebezhetőnek, ha aháta mögé jutottam, mert az érzékei messze jobbak voltak.
- Épületeket röptetsz fél kézzel, egy alakváltó-Godzilla-akármi meg sem kottyan neked! Juj, ez nagyon fájt? - akadt meg Romy egy pillanatra egy elcsípett szisszenés miatt - Bármi is az, nincs esélye ellened!
- Viccelsz? Kétszer olyan gyors mint én és borotvaéles csáprágói vannak. - hát persze, ő nem látta, körül kellett írnom neki mivel állok szemben.
- Oké, eddig Godzillára asszociáltam és nem Aragogra... De ettől még erősebb vagy, mint hiszed. Bizots van gyengepontja, mindennek van. - ha tudná, hogy próbáltam, épp sikerült is valahol hajlatban telibe kapni a pók-ént, hogy egy plusz kart lerobbanthassak róla a tenyeremmel. De ez nem volt még elégséges.
- Fogalmam sincs mi, de most már nincs rajta szerkó... Szerkó... Tűz! Ezaz! Zseni vagy. - támadt egy ötletem. Tényleg az kellett volna, hogy most robbanjon rá minden, gyulladjon fel, mert nincs a tűzálló hacukája.
- Azért óvatosan a tűzzel, gondolj a többiekre. - hallgattam az intelmet. Én már fejben készültem összerakni a trükköt.
- Gondolok, de ehhez kell Bishop. - lényegretörő választ adtam. Még tettem egy kísérletet arra, hogy ha hálóval összefogom azt a sok kart, akkor talán ki tudom gáncsolni az útból. Lehet, hogy ugyanolyan gyors mint én, de nagyobb is, kisebb eséllyel találhat el.
- Vagy a tűz helyett megpróbálhatnád diplomatikusan magad mellé állítani? Ha pókról vagy szó, akkor értesz a nyelvén, nem? - némi csönd után Romynak is támadt egy ötlete, de ezt élből elvetettem. Ismertem a természetét.
- Nem, az ő nyelvén sosem értettem. - ahogy ezt kimondtam, átlengett a szégyenérzet. Egy olyan szegmense volt ezen kivetülés a lényemnek, amelyet legszívesebben elzártam volna egy palackba és soha nem beszéltem volna róla.
- Csak azért mert nagyobb és erősebbnek látszik? Csak egy bullyról beszélünk Csodapók, miért ne tudnál vele csevegni? - furcsán hangzott a hanglejtése. Szívesen olvastam volna most a fejében, hogy mire gondolhat.
- Mert vele sosem lehetett, nem hallgat rám. - a hangom immár csöndesebb volt. Közben ezerrel dolgoztam azon, hogy ne akarja kibontani a már kilőtt hálót a bestia, mert annál több energiát pocsékoltam csak el úgy.
- Nem hallgat rád... mert alakváltó pók, így érted? - még ha így lett volna, azzal jártunk volna valóban jól. De ez messze nem így volt.
- Nem, ő más... Ő egy entitás. - válaszoltam szűkszavúan.
- Mégis milyen entitás? Kezdek aggódni Kaine. - Romy hangja visszarántott egy kicsit a fókuszra, mielőtt még elhibázhatnéka  figyelmetlenségem miatt egyetlen mozdulatot is.
- Egy másik. - ezt nehéz lenne most így megmagyaráznom neki. De nem is csak amiatt, kezdett elpattann a türelmem, amiért egyre többször sikerült ugyanabba a bukfencbe belefutnom. Egyszer csak inkább két pengével szálltam a hátába és kezdtem szúrkálni, ahol tudtam.
- Emiatt nem kell idegesned lenned Csodapók, biztos van másik megoldás az offolására ha a pók beszéd nem működik.
- Az, ha megölöm. - nem egy sebet hasítottam végig közben rajta, de egyedől még messze voltam a céltól.
- Csak a hangroma figyelj Csodapók, oké? - hallhatóan tipródik, hogy mit mondhatna még ilyen messziről - Azzal, ha felhergeled magad, csak gyöngévé teszed magadat az alakváltó-Godzilla-Aragog-akármi ellen. - hallottam Romy hangján, hogy fél. Érezhetően fél. Nem tudtam mit mondjak, így inkább a koncolásba feledkeztem.
- Még itt vagyok. - válaszoltam kisvártatva, amikor a pók-én ledobott a hátáról valahová jó messzire.
- Helyes, mert a többieknek szüksége van rád, és nekem is szükségem van rád. Szóval maradj velem, jó? - kisebb csendet tartott ő is, de nem olyan sokáig - Most feltartanám a kisujjamat egy eskütételre, hogy szavadon fogjalak.
- Nekem is. - aztán tompa puffanással megint megszakadt egy pillanatra a kapcsolat, kezdtem nem érzékelni a határaimat, de annál inkább azt, hog fáradok. - Ha hazaérek, tartom a kisujjam.
- Helyes. Várni foglak... De előtte el kell intéznünk azt az alakváltó akárkit. Azt már tudjuk, hogy nem igazi, szóval, ha így jobban végig gondolom, igazából felesleges kesztyűs kézzel bánnod vele. - tényleg értékeltem Romy fáradozásait, hogy a figyelmem fenntartsa. Rettentően tartottam attól, hogy egyszer csak bekapcsolok és vége mindennek. Még egy kicsit hezitáltam, ahogy kerestem a gyenge oldalt a dögnek, de végül egy újabb körre csúsztam be hozzá.
- Nem, valóban nem. Bishoppal megoldjuk. De még maradj kicsit vonalban, jó? Szeretném közben hallani a hangod. - figyeltem is meg nem is, mert a következő pillanatban már Bishop felé lendültem el. De Romyt a továbbiakban ne hallottam többet.
- Bishop! Nem bírok ezzel a monstrummal, van még valami hatékony fegyvered? Már nincs tűzálló ruhája. - vétóztam meg azt a gyenge pontot, amit jelenleg leginkább szükségszerűnek tartottam. Ha hozzá az kellett, ész voltam a férfival is együttműködni. Vagy igazából bárkivel.


 

Jó ideje nem bíztam már abban, hogy másokkal összedolgozva sikeres malőröket fogok egymás után lehozni. Meglehet nem volt eddig jó az időzítés, nem a megfelelő személyekkel dolgoztam össze és úgy összességében talán túl sok múlott akkoriban rajtam. Most nem éreztem akkora nyomást, csak segíteni akartam Nielnek és meg akartam védeni azokat, akik épp nyakig voltak a slamasztikában. Köptem én a rosszmájú dumára, amit letolt a túlzselézett Niel egyén, inkább Gwen keze alá akartam dolgozni, hogy Laze elkerülhesse Freddy sorsát. Bíztam én a srácban, de az első döbbenet után fatális öngól lett volna elveszíteni még egy olyan személyt közülünk, aki kicsit több fegyverarzenállal működött mint egy szál rózsa. Bíztam a többiekben is, hogy összedolgozva megoldják. Lockjaw már el is tűnt Freddyvel, ez jó jel.
Mivel eléggé siker volt az első akció és nem egészen úgy alakult a likvidálási kísérletem, kénytelen voltam újból segítséghez folyamodni. Nagyobbnak éreztem a nyomást, mint valaha, amikor az az óriási pókszerű szörny életre kelt. Eddig még csak a rémálmaimban szerepelt, de ténylegesen soha nem öltött testet. Úgy nem, hogy fölém tornyosuljon és az én valóságomba lépjen. Eszméletlenül sokat jelentett abban a pillanatban, hogy Romyt hallottam a túloldalról. Tartottam tőle, hogy teljesen elszállna az agyam, ha nem lett volna aki a realitás talaján tartson. Így viszont lefoglalt az, hogy Lilit úgy tudjam biztonságba, hogy közben tudjak is boldogulni. Azonban a szavai mintha kezdték volna áttörni a tudatom. Mintha ezt belülről hallottam volna.
- Nem, nem vagy erősebb! Nem jött el a te időd. - hangom haragos és tiltakozó volt, ahogy visszavágtam neki. A mozdulataim kezdtek egyre ösztönösebbé és koordinálatlanná válni. Kezdtem elveszíteni a valóságom, hogy az imént még Bishopnak magyaráztam fegyverekről meg tűzálló ruhákról, most pedig kezdtem egy megveszekedett démonná válni. Nem lesz ez így jó.
- Áucs, tudom, hogy egy befőttes üveg szerény teljesítmény, de ezért nem kellett volna ennyire az orrom alá dörgölni, hogy az erőnlétem pitiáner. - Romy úgy reagált, mintha csak hozzá beszéltem volna. - Na jó, kezdek komolyan aggódni, mi történik odaát Csodapók? Kinek nem jött el az ideje? Az alakváltó-Godzilla-Aragog megtanult beszélni időközben?
- Nem te, ő. - kellett némi idő amíg Romy szavai eljutottak hozzám, addig sikerült annak a benga rondaságnak kiszúrnom egy szemét is amitől valami túlvilági hangon kezdett visítani. Vagy ordítani. Vagy a bánat tudja milyen hangot hallattott egyszerre, de rosszabb volt mint egy nazgul.
- Ennek az óriáspóknak. - nem túloztam a szavakkal, de mérséklődni kezdtek a koordinálatlan mozdulatok. Nem tudom meddig nem válaszoltam Romynak, de Bishop máris hozzám vágott egy jókora stukkert. Kellett egy kis idő, mire ezt én beütemezem, csak néhány perc, de kellett.
- Tudod mire panaszkodnak a pókok a legtöbbször? Amikor gázsprayvel és öngyújtóval pörkölnek oda nekik. - próbáltam visszanyerni az irányítást a dühöm fölött.
- Szóval óriáspók - ismételte meg Romy is, mintha a szó értelmén rágódna. Valójában csak próbálta összerakni a félszavakból az odaát folyó események bonyolult kirakósát. A légvételén hallani lehetett, mintha valamit szándékozna feltenni, talán kérdést, de végül elvetette és továbbra is oldani próbálta a feszült hangulatot. - Igen? Ez megnyugtató. Szóval senki sem panaszkodott üveget törő szopránra és cunamira? Nem mintha valaha lefolyattam volna egy pókot a lefogyón, mert háromszoros figyelmeztetésre sem távozott a zuhanykabinból... - a végét motyogva tette hozzá, mintha menteni lehetne az elszólását. - De azt hittem, hogy nem szereted bántani a kis barátaidat... Tudom Csodapók, hogy a co-op nem fekszik neked annyira, de lehet mégis érdemes lenne magadhoz invitálnod valakit. Szerintem azok a kultisták direkt toltak az orrod elé egy pókot, mert tudják, hogy jóban vagy velük. Laze előtt esetleg nem egy kaktusz vagy bármilyen örökzöld illegeti magát?
Ha nem lehetett volna vágni a feszültséget, akkor nevettem volna Romy vallomásán. De az jobban lefoglalt, hogy más közelébe se engedjem a dögöt, márpedig Bishop egy ponton érzékelhetően megindult felénk. Nem kellett ahhoz látni, jelzett az érzékelőm.
- A cunamiban ha jól sejtem ők is bűnösek, ha a fürdőben botlottál beléjük. - határozottan nem akartam belegondolni a mögöttes tartalmába a mondandómnak. Ellenben Bishopnak kezdtem segíteni, ha már beszállt.
- Juj, ne hallgatózz, amikor motyogok! De azért remélem nem azért küldted őket, hogy kukkoljanak! Na jó, inkább ejtsük ezt - hangjából érezni lehetett, hogy minden kimondott szót megbánt éppen.
- Őt ha csak tehetném eltörölném a Föld színéről is. Ha kell, akkor nem hezitálok áldozatot is hozni. - el nem tudtam volna mondani mekkora gyűlöletet éreztem a bensőmben meglapulő bestia felé, de ezt mégsem mondhattam el. Nem volt alkalmas, nem volt aktuális és nem volt rá időnk.
Romy kisebb csendbe búrkolózott ezután, mintha most érezte volna meg igazán a vonal túloldalán zajló helyzet súlyát.
- Megígérted, hogy hazajössz. És hozod a többieket is! Ha áldozathozósat akarsz játszani akkor utánad megyek Kaine, szóval tartsd be amit korábban ígértél! - hangja megremeget, mintha sírás kaparná a torkát, de még próbálja tartani magát.
Nem egyszer suhantam át Bishop fölött, hogy én is bele-belekapjak a melák bestia csápjaiba, lábaiba vagy ahol érem, de hamarjában észnél kellett lennem, hogy minél hamarabb likvidálhassam.
- Ne aggódj, most hazamegyek. Ez nem az a pillanat lesz, amikor utoljára beszélünk. Megígértem, hogy nem lépek le többet szó nélkül. Egyébként is tudod a helyeket, hol találsz. - apró mosoly suhant át az arcomon, ahogy eszembe jutott mennyire kifaggatott erről. Sokkal tisztábban gondolkoztam ahhoz, hogy beüzemeljem a fegyvert.
- Akkor ne beszélj áldozathozásról, egy szót sem akarol hallani ilyenről. - Romy szipogva vesz néhány mélyebb levegőt. Kezdett picit lenyugodni a kijelentésemre. Nem akartam elérni, hogy kiboruljon. A mondandómnak nem is ez volt a szándéka.
Bishop viselkedése egyre érdekesebbé vált és nem akartam, hogy rajta is elhatalmasodjon a düh. Olyan szürreális volt az egész helyzet, hogy az én haragom kezdett rá is átterjedni.
Ekkor azonban támadt egy ötletem.
- Nem is ezeket kell támadni. - de azért még feltapadtam talppal a plafonra és becéloztam a bestiát. Nem kellett kétszer mondani, hogy figyelmeztessem a pusztításba becsatlakozó tettestársam.
- Bishop, ugorj el! - azzal megküldtem a cuccot, ami akkorát szólt, még én is majdnem felsüvítettem teljesen a plafonra. Azonban nem vártam meg, hogy ez a valami újult erőre kapjon.
- Romy, mekkora az esélye annak, hogy az én dühöm kivetülése volt ez? - igyekeztem őt is megszólítani a túloldalon, miközben ismét nekiiramodtam, ezúttal a plafonon és fejjel lefelé. Nem érdekelt, ha kilyuggatom a falat, nem érdekelt, ha ezzel magunkra vonjuk a figyelmet, de kellett egy terv, Niel egyedül nem volt elég az ellenségeihez és ideje volt fordítani és nekünk diktálni a tánclépéseket.
- Nem tudom, nem vagyok ott. De mivel gonosz kultistákról van szó, így el tudom kepzelni. És ha tényleg így van, akkor remek lehetőség szembe nézned vele. Ráadásul nem kell egyedül csinálnod! Én is itt vagyok, meg a többiek is ott vannak. - Romy igyekezett ismét biztatóan hangozni a korábbi pityergést berekesztve, én pedig fókuszáltam a feladatra. De szükségem volt a megerősítésre.
Az azonban túlságosan egyértelmű lett volna, ha elsütöm a fegyvert minden taktikázás nélkül, így cselhez folyamodtam. Nem volt elég az, hogy kilőttem a fickóra, a fegyvert utána eldobtam és pendületből toltam egy szaltót azzal a célzattal, hogy közben a saját fegyvereim után nyúlok és mindkét tárral megsorozom. A jókora fénycsóvával izzó lövedék után bajban leszünk, ha mindent hárít. De ha ez önmagában nem elég, akkor jönnek a csontpengék.
- Kívánj sok sikert. - szólaltam ismét meg a mikrofon emitt berecsegő oldalán, mert ennyi energialökettől aztán kicsit képesek megbolondulni a kütyük is. Én pedig már kivont csontpengével neki is rontottam másik világ-béli Nielnek, hogy egy másik életre küldjem, mondjuk ahol békében szendereghet.
- Oké, sok sikert! Bármi is történik, az én nevemben is adj le egy-két nyaklevest. - kérte meg rá, révén nem tűnt lehetetlen kívánságnak. - Azért majd beavathatnál, hogy mi történik pontosan odaát.
Aztán a másodperc törtrésze alatt beüt a krach, a pillanatnyi kifagyást kihasználva pedig visszanyerem a lélekjelenlétem és újból lendületet vesz rajtam a tettvágy, hogy befejezzem ezt az őrületet. Nem foglalkoztatott, hogy már tele voltam sérülésekkel, ahogy az sem ifejezetten, hogy a Niel variáns sem volt lassú reflexekkel megáldva. De a történtek fényében inkább nem foglalkoztam mással, mint hogy felnyársaljam. Bosszantott a tény, hogy több mozdulatomat is élből kivédte és kevesebb találatot vittem be neki, mint amennyire szerettem volna.