Re: The evilest variant

**Niel Topsfield** Vas. Május 26, 2024 1:19 pm

Good bye: brother

Lacey

Az előtte nyűglődő démon felvisít, a hazugság nem az ő bűne, de a jóra való restség megtörik a lány ellenállásával. A tócsa beissza magát a padlóba, valahová a föld alá folyik, ahol poklát keresi. De van még más, aki veszélyt jelent a lányra, a Torkosság démona, a Mohó indul felé és azok az indák, amik végül nem sértették meg Lazet most dagadni kezdenek. Nagy, pusztító mutáns növénnyé, mely legalább anakonda méretűvé duzzad és lassan kúszni kezd a lány felé, elkapja bokáját, rácsavarodik, dereka felé kúszik, mint egy mohó kígyó, mint saját telhetetlenségének kivetülése, őt akarja, elszívni az életerejét.

Laze/Gwen (kis Lacey)
A Laze démonhasonmás megtorpan, meglepődik, láthatólag neki nem szoktak szövegelni, zavarodottan néz rá, aztán a szőke Gwenre, gúnyos vigyorral, amíg pókfonalat nem kap a képébe. Csakhogy hiába viszi Laze fedezékbe Laceyt, a kövér indák így is a lányra tekerednek és éhesen kérődznek Laze körül is, függetlenül attól, hogy hasonmása csupán méregbe gurul a csóktól. Mert Gwen az övé kell, hogy legyen, indul felé, elveszi, ő fogja csókolni, ezzel öli meg a szerencsétlenebb, selejtesebb Lazacot, amíg a fiú indái át nem szúrják, a sok szövegelés az ő torkára forr, pedig még elmondta volna, ő igenis jobban csókol és többet beszélne, ha akarna, tudna…
A hiúság szertefoszlik, hétből már négy maradt, a torkos indák azonban körbefonják a szerelmeseket is, Gwen derekára tekerednek, hogy elragadják Lazetől és kiszívjanak belőle minden életet.

Bishop

Fejében dübörög az árnylény, miközben ő Kaine szörnyével küzd és a démon nem hagyja abba, mint egy kereplő, ontja lelkébe a mérgező szavakat és egyre több fizikai seb jelenik meg Bishop testén. Égésnyomok a démontól, ahogy heves lángra kapva ismétli:
-Milyen jó mindenki másnak, aki itthon van, aki hasznos, Kaine pók ereje megbízhatóbb, mint a tiéd, utáld, gyűlöld Parkert, ne irtsd ki a szörnyét, menj, célozd őt, támadj őrá.
A pók ellen való támadás viszont sikeres, annak ellenére, hogy Bishop nincs egészen a jelenben, jól kooperál Parkerrel és a harag lassan szertefoszlik. Először fizikai teste kezd el foszlani, majd sötét erő, alaktalan massza lesz. Már csak az Irigység tejeredik Bishop torka köré, elszorítja, nem bír lélegezni.

Crys elviszi Freddyt, ez a pár foszlány jut el hézagos tudatomig, némi remegő ajkú megkönnyebbülés, amíg Lili…
Az sem jó, ha túl fontosak neked, nem lehetsz hős, ha ennyire szeretsz, gyenge vagy. És még a démonok a többiekhez beszélnek, sajátjaim az én szememre vetik mennyire szar és tehetetlen vagyok mindenki máshoz képest, csak mert szeretem a bátyám, a többieket, mindenki az életét kockáztatja…ezért?
Elkapom Lili kezét, továbbra is az elmebeteg másomra meredek, aki szórakozottan nyom kést Dominic torkának.
-Jól vagy?
Szűröm fogaim között Lilinek és úgy állok, hogy takarjam a variáns elől, aki perverz vigyorral élvezi a káoszt. Pedig Laze engem biztat, aztán megcsókolja Gwent. Mi van? Lacey legyűrt egy démont, Bishop még durván küzd, Kaine segít, össze kell szednem magam, megmenteni Dominicot, Lilit, mindenki mást, Freddy után rohanni és kétszer sínbe tenni a társaság minden NEM törött csontját.
Érzem ahogy Lili biztat, sanda félmosolyt gyűrök elő valahonnan, meg egy biccentést, ez az egész önbizalmat ad, egy pillanatra elengedem Lilit, hogy a könyvből azt a démonölő coltot formázzam meg, amit a Winchester fiúk szereztek a sorozatban. Ráfogom variánsomra, Dominic tekintetem keresi, eltátogja, hogy most, de ez majdnem az utolsó, ami érthetően buggyan ki a torkán.
A variánsom, lényem egy romlott, beteg része valami másik világból végighúzza a kést a torkán és Liam, -mert ebben a pillanatban azt is elfelejtem, hogy Dominicnak neveztette magát vére kibuggyan, aztán leesik, úgy, mint egy tárgy, le a földre és én…elfelejtem megölni “magam”
A könyv átváltozik valamivé, amit nem is regisztrálok, felmászik a csuklómra, ennyit a gyilkos fegyverről, én összerogyok vele, Domival, átmenetileg kitörlődik a fejemből minden. Itt jön képbe Kaine, aki helyettem védi meg Lilit, bár csak kb regisztrálom, ahogy golyót küld az igazi szörnyre, hogy az megtorpan, vállon találja egy lövedék és érzi, biztosan tudja, hamar be kell fejeznie, nem annak az életét vette el, akiét akarta. A legtöbb golyót sikerül hárítania, méghozzá apró portálokkal, vagyis a golyók most össze-vissza száguldoznak a szűk szobában. Az egyik mint egy gonosz bumeráng visszatalál Kainehoz és pókösztöneitől függően minimum súrolja a combját, hacsak bele nem fúródik egy kissé. Aztán csontpengékkel harcolnak, ehhez a variáns máguspengét használ talán Lili sem mellettem guggol már, hanem mindenki a szánalmas életem védi, mert én épp Dominic torkán próbálom elállítani a vérzést. Két kézzel nyomom vissza az egyre feltörő vérpatakot olyan baromságokat mormolva.
-Semmi baj, mindjárt elviszlek egy kórházba, túléled.
De ahogy teste vonaglik már felkúszik mélyről, tudatom hátsó, okosabb részéből, hogy nem fogja, az izomrángások az egyre feltörekvő vér mindent beterítenek. Kezével gyengén söpri félre az enyém, ami teljesen vérben ázik már.
-Bocsáss meg…
Kezdi, de én csak rázom a fejem, pont olyan görcsösen, ahogy ő vonaglik.
-Szeretlek öcsi
Néz még rám nagy, komoly szemekkel, mintha örökre be akarná vésni magát tudatomba élete utolsó pillanata. A szavak, amiket azóta hallani akartam, hogy összevesztünk, öcsivel a végén, ahogy Kamar-Tajban hívott, ahogy mindig…
Üres tekintetébe meredek, mindenkinek csak panaszkodtam, alig meséltem a jó dolgokról, mintha bűn lett volna Liam árnyékában élni, nyomában járni, ráragadni, mint az öcsik, ő az egyetlen volt az egyetlen…
Képszakadás, szétszakadás, ott hagyom magam Domi mellett, a józan eszem, a gondolataim, vagy ilyen a sokk, hogy nem érzed magad. Ahogy felállok, látom, a variánsom máguspengéit pont mintha karmok lennének az övéi is. Nem is tudom honnan vesz erőt hozzá, de egy nagyobb csapással végre levágja magáról Kainet, már egyáltalán nem mosolyog, lóg az egyik válla, Kaine pedig hátratántorodik, saját vállán a penge nyomaival. Ha Lili közénk áll, hasonlóan félre lesz lökve és az utolsó démon lesz felszólítva, a lustaság, aki hájat növeszt, valami szummós nagy alakját veszi fel és igyekszik összenyomni őket. Folyamatosan dagad, neki akarja nyomni őket a falnak.
A variánsom vért töröl le ajka széléről, úgy néz rám, mintha én lennék az áldozat és várná saját, utolsó szavaim, azoknak a még élő embereknek, akik kész lettek volna feláldozni magukat értem. Halott vagyok, az arcom, mimikám eltűnik, csak a pengeéles tekintet mozog, bele az övéba, aztán a kezem, az erőm, a varázslat, amit nem használhatok.
Talán Lili és az ereklye egyszerre tehetnek róla, Liam pedig beindította, de a padló megremeg, mint egy mocsár a deszkák fölnyúlnak és mielőtt a variáns észbe kap, lábára fonódnak. Néhány szálka darab kérődzve befúródik bőre alá. A következő pillanatban elmozdítom Liam állólámpáját, jobb kezemmel egyszerűen sétára bírom, mintha sosem okozott volna problémát tárgyakat manipulálni, ami természetesen nem igaz. Szűkölve felvonyít a bensőm, mintha valami szorítaná a szerveket. Erősen, fájdalmasan és minél fájdalmasabban, annál hatékonyabb a varázslat. Az állólámpa mozog, kecsesen, fitten rohan oda a variánshoz és zsinórja erősen rátekeredik. Olyan erősen, mint ahogy belső szerveim húzódnak össze. Éppen olyan erősen, hogy mozdulni sem bírjon, miközben apró vérpatak kezd folyni az orromon. Ez már a vége, mindjárt vége.
A variáns érdeklődve fordítja felém tekintetét, meglepődve, tekintete kérdez, csodálkozik “Nahát, tényleg?” de nem hagyom beszélni…soha többé. Húz rajta a vezeték, aztán dugóval felé, egyszerűen kitöri a fogát és belemászik a szájába. Közben egy-egy szekrény is megmozdul, a szoba nagy levegőt vesz, mintha élne, minden kicsit elmozdul, elmozdulnak a többiek, hullámzik alattuk a föld, remélem egy-egy deszka majd beleáll a démonokba is, mert jönnek fel, szépen sorban, ahogy odabent egyre szűkebb lesz szerveimnek, hallom, hogy felvisítanak.
A szekrények kiverik Niel Topsfield kezéből a máguspengéket, miközben döbbent, tátott száján keresztül halad az állólámpa vezetéke és belülről szorítja el…mindenét. Végül a gyomrán bukkan ki, mint egy alien, ez az…utolsó varázslatom, jó így, kicsit kocka. Kitör belőle véresen, de akkor már elpusztította a tüdejét, máját, összeszorította a szívét. Már csak az agya működik, amivel felfogja élete utolsó momentumait, hogy kitört belőle az állólámpa vége és a körtéje, búrája is kész lemászni a torkán, hogy szétszaggassa. De közben az én szerveim is feladják. Jó így, úgysem bírnám elviselni, hogy Liam meghalt miattam… hogy talán mindenki más is meghalt volna.
Azt hiszem a többiek még küzdenek a démonainkkal, akik még belőlük táplálkoznak, nem halnak meg csak azért mert az idézőjük igen, csak gyengébbek, most már menni fog nekik. Nekem is kellenek utolsó szavak.
Kinyitom a szám, de csak vért köpök belőle, folyik a fülemből, egy kicsi a szemzugomból talál utat. Minden nagyon fáj és ez a fájdalom hullára hidegen hagy. Érzem, hogy ez baj. Crys még nem jött vissza. Kellenek…utolsó szavak.

Bye Dominic
Bayville gang The evilest variant - Page 3 1f60a

BadLiar

**Lilia Volkov** Vas. Május 26, 2024 4:21 pm

Bayville gang

Ignorálta a ragadós érzést a kezén. A vér fémes szaga szinte állandó volt az orrában. Azóta, hogy Freddy megsérült. Nem hagyta magának, hogy jobban belegondoljon ennek implikációiba. Nem engedhette meg magának, hogy a figyelmét elterelje bármi is. Még akkor sem, ha a többiek felől érkező hangok... nos, érdekesek voltak.
- Ne ezzel foglalkozz. Rá figyelj. Ha szétszórtak a gondolataid, azzal csak őt juttatod előnyhöz - rázta meg a fejét finoman. Még mindig hasogatott. Biztos volt benne, hogy ezzel előbb-utóbb törődnie kellett. Később. Most sokkal fontosabb volt az, hogy Nielnek segítsen, hogy az ő koncentrációját erősítse. Bármi áron. Ezért aztán kegyesen ignorált minden zavaró tényezőt. A saját fájdalmait, a szagokat, amik bármit kiválthattak volna belőle. Mindent. Tekintetét kizárólag a Niel variánson tartotta. Nem tervezte szem elől téveszteni. Ugyanis nem lehetett az, aki nyitányt engedne az ellenségnek.
Niel biccentésére könnyeden lépett eggyel hátrébb, de egyik kezét azért a fiú vállán tartotta. Eddig még csak akkor sikerült erősítenie a varázslatokon, ha fizikai kontaktban volt a varázslóval. Nem akarta kockáztatni, hogy a szükséges boost elmaradjon.
Döbbenetében még a szája is tátva maradt, hogy semmi nem volt elég. Az orra ismét megtelt a friss vér szagával. Eddig még sosem zavarta ez a szag, ennyire legalábbis biztosan nem. Mindig inkább vadászatra késztette, most pedig a halál érzetét hozta magával.
- Niel... - próbálta volna figyelmeztetni, de ez nem volt elég. Mire észbe kapott, Niel már ki is csúszott a keze alól, az ő fülét meg a levegőt áthasító lövedékek süvítése töltötte meg. Ösztönösen mozdult úgy, hogy távolabb maradhasson minden zavaró zajhatástó.
- Qué diablos estás haciendo, estúpido pavo real?!* - tette fel az égető, költői kérdést idegességében. A kelleténél hangosabban, mert saját magát is nehezen hallotta egy pár pillanatig a lövöldözésnek hála. Nem csípte ezt a tagot. És minden porcikája visszautasította, hogy azonosítsa az általa ismert Niellel.
Végre feltűnt neki, hol is van a srác. Úgyhogy kérdés nélkül szaladt oda mellé. Az elmúlás annyira nyomasztóan lengte körbe, hogy nem is tudott megszólalni. Az alsó ajkába harapott. Nem akarta kimondani a nyilvánvalót. Hogy Dominicon már maximum csoda segítene, de talán még az sem. Ebben a pár pillanatban jobbnak tűnt csendben maradni.
Egy pillanatra behunyta a szemeit. A káosz a teremben mindenen eluralkodott. A hangok csak zavarónak tűntek, és nem érzett mást, csak a vér és halál aromáját. Már nem tudta volna megmondani, melyik szag kihez tartozik, minden vér összemosódott az orrában. Már semmi nem segített. De észlelte, hogy Niel megmozdult. Ez valami stabilat jelentett a tébolyban. Úgyhogy macska alakot öltött magára és kérdés nélkül ugrott a vállára. Nem állt be közé és a hasonmás közé.
- Meow - berregte, miközben vigasztalón dorombolt mellé. Vagy legalábbis nyugtatni próbálta a srácot. Inkább kevesebb, mint több sikerrel. Érezte a halálos fókuszt. Ismerte ezt az érzést. A vadász a prédáját nézte, és biztos volt abban, hogy a halálos csapás sikerrel jár majd. Egyedül a páva nem tudta még, hogy itt ő lesz az áldozat. Ő még mindig elhitte, hogy itt ő a nagy vadász.
Ahogy a szoba változni kezdett, azt Lilia már-már ismerősnek érezte. Ez azonban más volt, mint az az éjszaka sok hónappal, talán egy élettel korábban. Érezte, hogy itt és most Niel teljes kontrollban volt. Ő pedig a fiú válláról figyelte, ahogy valóra válik a horror, és a zsanra legvéresebb, legundorítóbb képkockái elevenednek meg. Azonban a friss vér aromája sokkal közelebbről csapta meg.
- Niel... - ezúttal nem nyávogásként hagyta el a száját a szó. Máskor örült volna a fejleménynek. Most elveszett a káoszban. A fiú nem figyelt, még mindig a prédájára fókuszált. Pedig valami sokkal sötétebb mozgott körülöttük is. A horrorshow a klimaxához közeledett, ahogy az elektronika darabjaira tépte a Lili számára már csak pávaként emlegetett embert. Nos, ha nem macska alakban lett volna, könnyen meglehet, itt rohant volna el az egyik sarokba hányni. De egyelőre ezt jobb volt visszanyelni. Főként, hogy a szoba sokkal inkább elmozdult mint korábban. Ismerte ezt az érzést. A mancsai alatt azonban annál sokkal élesebben érezte a vért és a közelgő elmúlást, mint hogy teljesen nyugodtan tudja kezelni a helyzetet.
Most nem volt idő mással foglalkozni. Leugrott a fiú válláról, röptében változva vissza emberré. Elkapta, mielőtt összeeshetett volna. Lassan térdelt le vele a földre.
- Niel... Niel, figyelj rám - kezdte kérlelni. - Tudom, hogy fáj... Tudom, hogy nem fair ilyet kérnem. De muszáj leállítanod a varázslatot. Kérlek - duruzsolta, miközben kezeit az arcára csúsztatta. Próbálta elérni, hogy figyeljen, hogy fel is fogja. A jelen állapotokban nekik sem sok esélyük volt átlátni a káoszt. - Kérlek, maradj velem - motyogta még, remegő kezekkel. Egyelőre ügyesen ignorálta az érzékszervei és az ösztönei üzeneteit. Tudta, hogy vészesen fogy az idejük.
- Kaine! - kiabálta, mindenféle jobb ötlet híján. - Segíts, kérlek! Nielnek minél előbb egy kórházba kell jutnia! - nem volt biztos benne, hogy bárki segíteni tud ebben. Csak azt az egyet tudta, hogy ő ezt a feladatot nem tudta abszolválni.

Spoiler:

BETTYLEG

**Lucas Bishop** Szomb. Jún. 01, 2024 8:36 pm

Ahogy hallom, lassan mindenki önmaga rosszabb változatával küzd, vitatkozik, veszekszik és változó, hogy ki hogyan áll. Laserien például a legkülönfélébb harcmodorokat veti be, amik közé egy csók is beletartozik. Egyedi az észjárása és ebben a helyzetben simán bejöhet egy ilyen trükk is. Én maradok annál, amihez értek. Puszta kézzel harcolok, amíg nem leszek képes újra fegyvert ragadni. Gyűlnek rajtam a sebek, sokasodik a fájdalom, amit ki kell zárnom. Még megy, de egyre nagyobb koncentrációt igényel. Amit érzek, azt felhasználom a harcban, hogy lelki erőt és lendületet merítsek belőle. Majd csak akkor dőlök el kivágott fatörzsként, mikor győzünk. Addig kitartok, nincs más választás.
A gázspray adna egy ötletet, de nincs idő kivitelezni. Le kell terítenem a pókot és ha Kaine nem boldogulna a fegyveremmel, akkor segíteni neki. Gyepáljuk az óriásdögöt rendesen, az alteregója még sikeresebb ebben, mint én. Nyilván a haragját is beleadja. Én is haragszom, de a bennem dolgozó lényre, akivel belülről küzdök, míg kint adom le az ütéseket és az engem érő hővel próbálom égetni az óriáspókot.
Mikor Kaine szól, hogy ugorjak el, eszemben sincs elugrani. Az ágyúm energiával van töltve, ami nekem nem fog ártani, csak ellenállóbbá tesz. Lehet, hogy hátralök, de ad egy plusz löketet. Így is történik és a szörny kifekszik, majd szét is párolog.
A plafonon mászkáló alter-Pókember az öregedő Topsfield variánst célozza meg. Döntenem kell, hogy merre indulok. A fejemben levő zűrt egyre nehezebb elnyomni. Kimondott szavak nélkül nem is menne igazán. A szemeim nagyon agresszív módon zöldellnek és egész testemben megfeszülök, ahogy visszafröcsögök a lénynek:
- Kaine ereje tényleg megbízható és a főnöködet ő intézi el! Én veled végzek.
Bármennyire kell megfeszíteni az akaratomat, megteszem. Ráz a hideg és egyben verejtékezek, de akkor sem engedek a késztetésnek, hogy Parker ellen menjek. Alig kapok levegőt, ezért már nem beszélek, hanem teszem, amit lehet. Nekem még élnem kell. Láttam a jövőt. A harminc évvel idősebb énem még meg fog menteni egy másik világot, mielőtt semmivé lesz. Nem bukhatok el! Azzal küzdök az irigység ellen, hogy a bandavezér legyőzését átengedem Parkernek és Topsfieldnek, akit Lili is támogat szavakkal és talán a jelenléte is fontos. A hátam mögött történnek velük az események és igyekszem bízni bennük. Kénytelen vagyok, különben sosem győzöm le a fojtogató árnyat és akkor még szót se ejtettem a másik univerzumhoz tartozó jelenésről, amiről fogalmam sincs, hova tűnt, de mintha még érezném.
Freddy eltűnt és noha nem tudtam figyelni arra, hogy mi történt, a teleportáló bolhazsákot látom emögött, meg Crys-t, aki koordinálta. Azt viszont nem tűröm, hogy az indás támadás ennyire szorongassa Lacey-t, a jelmezes nőt és Laseriant. Fulladozva, szörnyű, hörgő hangokat kiadva a bokámhoz nyúlok és az onnan lecsatolt késekkel nekiesek a triót fogva tartó kacsoknak. Úgy próbálom szétvágni ezeket, hogy a bayville-ieknek semmiképp se ártsak. A kitartásnak és a belső harcnak meg kell hoznia az eredményét és... Nekem még küldetésem van. A jövő megváltoztatható ugyan, de nem úgy, hogy meghalok és nem viszem véghez, amit véghez kell vinnem. Ragaszkodok a jövőmhöz, ezért küzdök a jelenben. Ha bele is ájulok, de segítek a többieknek és hiszek abban, hogy számíthatok rájuk. Nem tarthatok meg magamnak minden sikert, minden dicsőséget. Nem parancsnok vagyok most, hanem támogató. Aki alig lát, cseng a füle, de kaszabolja a démoni indákat...

Bayville Rescue Squad

Failure is not an Option!

Galleta

**Gwen Stacy** Vas. Jún. 09, 2024 12:56 am

Bayville Gang

Segíteni próbálok ott, ahol kell. Bár kissé nehéz egy ilyen kis helyen és nem sok minden áll rendelkezésre, de igyekszem. Fogalmam sincs, hogy hogyan is lehetne legyőzni ezeket a lényeket. Azt sem értem, hogy hogyan képesek alakot ölteni. Miféle varázslat ez?
Niel a saját variábsával küzd és próbálja megmenteni a testvérét. Jó lenne neki is segíteni, de talán most azzal tudunk igazán, hogy feltatjuk ezeket a lényeket. Nem akarom lekicsinyíteni a tudását, de ennyivel én sem tudnék elbánni egyedül. Azt hiszem jó, hogy mindannyian vele tartottunk.
Mivel más fegyverem nincs, így a pókhálómmal igyekszem visszatartani az indákat, vagy akár a Laze hasonmást, aki úgy tűnik többnek hiszi magát, mint a mi Lazacunk.
De aztán mire feleszmélek egy inda rángat el a helyemről, egyenesen Laze mellé. Mérgesen pillantok rá. Mégis miért ráncigált el? Nem szoktam hozzá, hogy nem egyedül harcolok és beleszólnak, vagy leállítanak engem.
De nem kezdek el hisztizni, vagy hasonló. Most az a fő, hogy kitaláljuk mégis hogyan lehet ezeket ténylegesen legyőzni. Laze ötlete nem is hangzik olyan rosszul. Végül is látszik rajta, hogy elég nagyképű és a tökéletességr törekszik. Pont Laze ellentétje, de mégis az ő arca. Viszont egyre furábbak a gondolatai. Fogalmam sincs, hogy mit is akar ebből kihozni. Mégis mit akarhatna megkapni ő előbb?
És ekkor csinál valami olyat, amire azt hiszem senki sem számított. Még akkor sem esett le a dolog, mikor a maszkomhoz nyúlt… De végül csak megtörténik és én csak pislogok értetlenkedve, amit persze senki sem lát. De el is lökném magam tőle, ő viszont nem hagyja, ami cseppet sem tetszik nekem, viszont mikor újra próbálkozom már elenged. Legszívesebben leüvölteném a fejét, hogy mégis mit képzel, és ez különben sem a legjobb alkalom ilyen idiótaságokra.
-Ajánlom is.-Mormogom neki, majd a hasonmására pillantok. Nem értem, hogy ez miért is működhetne. És ekkor sikeresen átfúrja magát egy inda a kamu Laze testén. Meglepődve pislogok rá, hisz nem gondoltam volna, hogy egy ilyen béna trükk működhetne.
Viszont itt nem ér véget a történet. Nielnél egyre rosszabb a helyzet és mikor oda pillantok már csak az látom, hogy a testvére vérzik. Basszus!!! Oda is próbálnék sietni hozzá, mikor ismét elragad egy inda. Minden erőmmel próbálom lehámozni magamról, de esélytelenl. Sőt egyre jobban úgy érzem, hogy az erőm, az energiám csökken. Mintha valami kiszívná belőlem az életet.
Hálót lövök ki a plafon felé és elkezdem húzni magam, abban reménykedve, hogy ki tudok szabadulni az indák fogságából.

Outfit

Helena

**Kaine Parker** Vas. Jún. 09, 2024 8:56 am

Bayville Gang & Kaine

Outfit Bad Feeling

Bishop fegyvere életmentő volt, ahogy az is, hogy vállalta a terelést annak ellenére, hogy ő maga is egyre furcsábban kezdett viselkedni. Igazából a legabszurdabb a helyzetben mégis az volt számomra, hogy a furcsa szétesett lakótársi kis közösségünk akik soha nem tudtak teljesen egy közösséggé kovácsolódni ha valami programról volt szó, akkor most bőségesen leiskoláztak mindenkit összefogásban és csapatmunkában. Szükség nagy úr, most már számomra is kezd egyre tisztábban látszani ez a fogalom. Nem foglalkoztam többé a szörnyekkel, talán egykét indát én magam is levágtam Laze körül ahogy arra vetődtem, de eltökéltem, hogy Niel ellenfelével végzek előbb. Az lesz a leggyorsabb és legtisztább. De előbb Lili elől hárítok.
Nem mondom, hogy nem talált be semmi, mert az egy egész tárból amit szanaszét repített a variáns egy golyó visszacsapódott és gellerként találta el a combom külső felét. Fel is szisszentem a meglepettségtől és a fájdalomtól, de még talán időben lőttem ki a többi szabadjára indult golyónak egy felfogó hálót. Nem kell ide több vagy jobban sérült lakótárs.
- Jesszuska, ugye nem sérültél meg mégis, ugye?? - hallottam egyből Romy aggodalmaskodó hangját a túloldalról.
- Semmi vész. - adtam gyorsan válaszul, mielőtt még tovább kombinált volna. Ahhoz már egészen hozzászoktam, hogy olykor válaszoljak is neki amikor épp koncentráltam. Inkább elégedettséggel töltött el, hogy egy golyó mégis betalált a fazonnál és magamra vontam a figyelmét. Egy apró elégedett mosollyal nyugtáztam is. Arra azonban nem volt ráhatásom, hogy teljesen elszálljanak az események. Niel tesója a képben, Niel lefagyása, a variáns felerősödése mind arra sarkallt, hogy ne álljak le. Magamra kellett addig vonnom a figyelmét, amíg Niel összeszedi magát. Valahol legbelül én is tudtam milyen a veszteség érzése, Peter magába kódolva hordozta, én pedig egyáltalán nem tudtam most okolni Nielt azért sem, ha szétkapná a lakást. Fontos volt neki a testvére. Nekem pedig egy számított csak most, a többieket biztonságba helyezni. Niel energiája megsokszorozódott, az összes érzékem túltöltötte. Én egyedül kevés leszek ehhez a variánshoz, hiába próbáltam meg párszor a tenyeremmel lerobbantani az arcát, nem igazán tudtam közelebb férkőzni hozzá. Mielőtt Niel ismét színre lépne, épp csak sikerül a bal vállát rongyosra lyuggatnom. De ez kevés, mert a másik pengével hárít, én pedig konstatálva az utolsó démon megmozdulását inkább elrúgom magam tőle, hogy Lilit biztos távolságba rántsam, hogy aztán megpróbáljak valami hathatósat segíteni a többieknek is azzal, hogy megpróbáltam róla nagyobb cafatokat lerobbantani mielőtt még kitölteni az egész teret. Ezt az izét hogy lehet leállítani?
Niel személyes bosszújába nem kívántam belefolyni hacsak nem igényelte a közbelépést. A lámpát látva azonban szemernyi kétségem nem volt afelől, hogy véghez viszi a tervét. A fókuszt így a démoni alak kapta meg egészen addig, amíg Lili szavait meg nem hallottam.
- Megyek! - vágtam rá és nem törődve azzal, hogy épp miféle torlasz keveredne elém, hamar Niel mellett találtam magam. Most épp sajnáltam, hogy semmiféle gyógyító skillel nem rendelkezem. Segítettem leülni neki, bár ez jelen esetben nem a legjobb ötlet. Ami hirtelen eszembe jutott és amit most megtehettem, hogy Crystal után küldök egy pókot, hogy megsürgessem. Nem akartam, hogy Lili is magába roskadjon teljesen, de hazudni sem szerettem volna.
- Csúnya belső vérzése van. - függesztettem tekintetem egy pillanatra Liliére, de közben megpróbáltam óvatosan elfektetni a srácot. Ha fulladozni kezdene, akkor majd megpróbálok máshogy nyerni neki egy kis időt.
- Hé Niel, próbálj meg velünk maradni, rendben? - amíg nem ájul el legalább tudjuk, hogy még nincs késő. Semmire nincs késő, ha jó az időzítés. Lilitől teljesen átvéve őt előbb vízszintesben elfektettem, majd a lábait megemeltem kissé. Akartam nyerni neki pár percet amíg Crys megérkezik, hogy addig valami nyugalmi állapotot biztosíthassak neki.
- Niel? - hallottam újfent Romy feszülten visszafogott kérdését a fülesből.
- Niel megsérült, de Crystal már úton van, reméljük mostanra stabilizálták Freddy állapotát. - igyekeztem neki választ adni úgy, hogy közben Nielre is figyeljek. Ha Crystal nem lesz itt perceken belül, nekem kell elindulnom. A legtöbb amit tehetnék érte, hogy teljesen körbetekerem pókfonállal és reménykedünk, hogy eléggé stabilizálja hogy tovább ne romoljon az állapota a fizikai behatásoktól.
- Micsoda? Szent ég, mi történt?! Nagyon súlyos? Freddynek is ennyire komoly baja esett? És a többiek? És te? - hangja egyre elvékonyodott, a tehetetlenség és a stressz okozta frusztráció sírásként kaparta a torkát, már ismertem annyira a hangját hogy ezt vizionáljam. Nem lettem volna most a helyében, annyit tudott csak épp, amennyit elmondtam neki.
- Fogalmam sincs, nem vagyok orvos. Mindenki részéről nem tudok nyilatkozni, de aligha van olyan aki egy karcolás nélkül megúszta volna. - próbáltam inkább tárgyilagos lenni, miközben körbe pillantottam. - Én rendben vagyok.
- Ne is merj egy karcolással többel hazajönni, nem ezt beszéltük meg! - szipogás hallatszott odaátról. - Szerintem mennem kéne, szólok Lancenek, hogy mi történt. Nem hagyhatjuk Freddyt se Nielt egyedül. Crystal hová viszi őket?
Igaza volt, igazából fogalmam sem volt hová vitte el Freddyt is, mert nem a mi nyelvünkön mondta. De Nielt a legközelebbi kórházba vinném be, az is teljesen biztos. Bejelzett a pókösztön. Tekintetem az emlegetettet kereste, mielőtt még távozhattam volna a leharcolt csatatérről. A megérzésem jól jelzett, mert ebben a pillanatban bukkant fel a kutyával.
- Mire találkozunk annyi se marad. De várj, megkérdezem épp most ért vissza. - a lányhoz léptem és szó nélkül helyeztem a kutyára a sérültet, most már pillanatokon belül eljutnak az ellátáshoz.
- Hová menjünk mi? - tettem fel a kérdést, mert halvány lila fogalmam sem volt róla. Most, hogy tudtam gyorsabban is odaérnek mint én már valamelyest megnyugodtam. Aggasztott Niel állapota, de talán a mágia épp elég erős még benne, hogy ne marcangolja teljesen szét. A válaszára csak bólintottam, nem is akartam tovább feltartani.
- Hallottad tisztán vagy mondjam újra? Lance szerintem már elindult. De találkozzunk mi is ott. - igyekeztem Romyval is kontaktolni, mielőtt otthon teljesen egyedül bepánikolna. De kezemmel Liliét kerestem, hogy bátorítóan megszorítsam egy pillanatra, mert láttam rajta, hogy a kiakadás szélén áll.
- Hallottam igen. - feleli kisebb parával a hangjában. - Jaj, ha Lance már dobbantott akkor még nem tudom, hogy megyek. Hívok Uber-taxit. Akkor ott találkozunk. Legyetek óvatosak!
- Okés, ott találkozunk. Köszönöm, hogy féken tartottál. - igyekeztem elodázni Romy szorongását a megjegyzéssel, majd miután hallottam, hogy szétkapcsoltunk, körbe pillantottam. Senki nem festett annyira vacakul most, mint ő, pedig aztán mindenkit alaposan megtépáztak ezek a valamik.
- Nézessétek ti is meg magatokat. - dünnyögtem, magam nem féltettem. Lili miatt azonban jobban aggódtam. Nem is nagyon akartam egyedül hagyni, noha abszolút furcsa érzés volt mindaz, amire készültem. Márpedig érdekelt, hogy mi van vele és nekem egy összecsapás után a dolgok elrendezése jutott, természetesen magamban.
- Most már rendben lesz. Nem tehettél volna te sem többet érte. És én sem. - egy pár percre elhallgattam, fogalmam sem volt róla a szituációt egyáltalán helyesen kezelem-e, hiszen könnyen meglehet inkább ő is a hallgatást választaná. - Gyere eldoblak a kórházig.

**Laserian Harries** Vas. Jún. 09, 2024 3:06 pm

The evilest
variant

Sweet Dreams

Easter egg

Bayville Gang

"Be strong, but not rude!"

Sweet Dreams ver 2.

Bayville-i csírák & Lukács püspök

Néha a dolgok nem mindig úgy alakulnak, ahogyan azt mi szeretnénk és erre jó példa, hogy az indák ellenem fordulnak. Az eszem tudja, hogy ilyesmi megtörténhet, de a szemem, az képtelen hinni annak, amit látok, mégis megtörténik, ahogyan az a sok sületlenség is, amit elkövetek és amit majd meg kell magyaráznom.
- Köszönöm. – nem tudom, hogy a nagy izgalomban Bishop meghallja ezt, de most nagyon hálás vagyok neki, amiért levágott az indákról. A dagi indák látványától rosszul vagyok, így tönkre tenni valamit, ami arra hívatott, hogy kússzon.
- A saját gyengepontjainkkal próbáljunk meg visszatámadni rájuk, ha úgy „működnek”, ahogy mi nincs más dolgunk, mint szembenézni azzal valamilyen módon, nem szabad átadni nekik az irányítást! Együtt erősek vagyunk, szembenézünk velük! – próbálkoztam átlátni a dagi indák mozgatójának gondolkodását, hogy mégis mi az istenért kellett így tönkre tenni valamit, ami eleve nem volt tökéletes s, közben tartani a lelket a többiekben, meg igazából magamban is.
Az egyik még normális kinézetű indát igyekeztem megtisztítani és hosszabb lasszószerűvé átalakítani.
- Bishop? Körbe tudjuk tekerni Kaine monstrumját ezzel? – a válaszától függően megpróbáltam az egyik végét Bishop kezébe irányítani, a másikkal pedig azon voltam, hogy legalább ez az egy inda életképes maradjon és leszoríthassuk Kaine-nek az ő lényét. Hátha így a segítségére leszünk.
- Ez nagyon nem jóóóó. – még messze álltam a pánikolástól, egyszerűen az volt a gond, hogy ketyegni kezdett az agyam és fedezék is kellett. Biztos fedezék miután bármit is sikerült Kaine ellenfelével tenni.
- Mindjárt kitalálok valamit! – nem fogok, túl sok vér került a láthatáromba, a mágikus varázslatok látványára és átélésére sem voltam felkészülve teljesen, én is gyengének éreztem magam, amit csak tetőzött a Niel-variáns ellámpásodása, szép borzalmas látvány volt, dekorációnak nem hiszem, hogy kérnék ilyet a következő Halloweenre, csak a saját változatomban. Ez még viccnek is rossz.
Ha nagyjából látom, hogy mindenki megtalálta kinek kell és tud segíteni én Bloomhoz fordulok, felsegíteni őt, ha kell.
- Összpontosíts Lacey! Szükségem van a segítségedre, le kell győznünk azokat az indákat még mielőtt foguk nő. – és húsra éheznének, de ezt nem teszem oda hangosan, csak magamban. – Ezt csak együtt tudjuk legyőzni. – mert ő ismeri a képességeimet és a korlátjaimat is, de együtt erősek vagyunk, erre fogunk most játszani.
- Gwen, tereld el a figyelmét! Szorítsd sarokba és fentről támadj a szemére sortüzet a pókhálóidból, talán, ha nem lát minket lesz esélyünk visszatámadni rá! – adtam egy javaslatot. Addig arra próbáltam rájönni, hogy miként mutassam meg Laceynek sokkal több van benne, mint hinné.
- Kérlek. Nem vagy egyedül. – próbálok meg lelket önteni belé, ha kell. – Ne nézz oda! – állok az útjába, hogy még véletlenül se kelljen az ellámpásodott Niel-variánst látnia. – Most az a fő, hogy összeszed magad, gyűjtsd össze az erőd, a fájdalmad és fordítsd az ellen! Mutasd meg, hogy nem baszakodhatnak egy Harries-sel sem! – az inda idomár alakra gondolok, aki azt hiszi, hogy irányíthatja az indáinkat. – Tekerd körbe őt a tüskéiddel… – tanácsolom s, ha kell gyenge próbálkozást teszek arra, hogy mire is gondoltam, a spéci tüskéket neki kell hozzátenni, mert egyedül nem fog menni. Közben csak reménykedni merek, abban, hogy Lili és Niel még kitart, mert oda nem néztem miután az a borzalom történt a lámpával. Félő, hogy ezt a helyet egy kellő nagytakarítás se tenné újra lakhatóvá annyi mindent látott és több negatív emléket őriz most már magában. Csupa tragédiát. Bár Dominic nem volt kedves, akkor is Niel testvére volt és egy testvér elvesztése igenis nyomot hagy a lélekben, még ha mi csak a rossz oldalát láttuk és nem ismertük azt, amit Niel igen. Különben miért jöttünk volna ide? Azért, mert a testvéri kötelék különleges.
- Crystal! – életemben nem örültem esküszöm így az ufócsajnak, amikor újra megjelent a kutyájával, remélem sikerült megelőzni azt, hogy ő is szörnyülködésbe kezdjen és/vagy sikítson a látványtól. Nem tudom ufóföldén mennyi szörnyűséget látott.

—Hakrabi

**Lacey Harries** Vas. Jún. 09, 2024 7:12 pm

Bayville-gang

Olyan, mint ha minden egyszerre történne. Zűrzavar és káosz mindenfelé. Ha akarnám sem tudnám átlátni, de valamiért nem is akarom. Hallom a fegyver zaját, az ordításokat, amikről azt sem tudom, hogy jót, vagy rosszat jelentenek. És hallom Laze-t is, miközben elrángat, a fura fekete tócsa mellől, ami lassan olvad bele a padlóba. Arról beszél, hogy biztos anyám nekem is ezerszer elmondta, hogy egy csoda vagyok, és hogy itt az idő, hogy ezt el is higgyem. Ja, persze, mekkora közhely! Az már jobban tetszik, amikor azt mondja, a Harries-ekkel senki sem baszakodhat, s hogy bizonyítsa is, mennyire így gondolja, Gwen-t kapja a karjaiba és ott helyben benyújtja igényét a lányra. Az egész olyan röhejes és egyben képtelen, hogy amikor felé hajol, azt hiszem, őt is megszállta valami és menten befonja szegény, meglepett csajt, akár a vadszőlő az elhagyott házfalat. De csak egy csók lesz belőle. Most komolyan? Vihognék, akár valami idióta kukkoló, hogy Laze szerelmi ügyei még az életünknél is fontosabbak. Persze, gondolhatnám, hogy az "öcsém" ennyire azért nem selejtes, de addig eszembe sem jut, hogy az egész csak elterelés, amíg az ő hegyesre élezett növénykéi nem okozzák a Tökély vesztét hirtelen. Na, ezt tényleg Harries-féle megoldás.

Már éppen örülni kezdenék, de az indák, amelyek az előbb még az enyémek voltak, s éppen kimúlni igyekeztek tehetetlenségemmel együtt, most új életre kelnek, s falánk kígyókként keresnek áldozatokat maguknak. Lazacra nézek, mert azt hiszem, övé az ötlet és a megvalósítás is, így először eszembe sem jut, hogy ellenem fordulhatnak. De rájövök, hogy nem érzem a "testvér-erőt" sehol, de félni csak akkor kezdek, amikor az egyik a kanapé mögé nem ér és már kúszik is fel a lábamon, utat mutatva egy másiknak.

- Laze, ezt nem te csinálod, ugye? – felesleges kérdés egy veszélyes helyzetben, így választ sem várok tőle, főképpen azért nem, mert a rá és Gwen-re is hasonló növényi kötelek fonódnak. Mi a fene? Körbenézek, de senkit sem látok, akiből kinézném, hogy képes valami hasonlóra, így azt kell hinnem, a többi szörnyszülött kapott újabb társat valahonnan. Hogy azoknak a haverja minden egyes csáp gazdája, aki Freddy-t sebesítette meg és aki most Bishop-ot kínozza és Kaine erejét köti le. Csak pillanatra látom meg Topy-t a földön, vér vöröse mindenfelé, Lilin, Kainen, csak rajtunk nincs még. De ami késik, jobb ha inkább örökre távol maradna, mert az már végképp nem hiányzik, hogy az indákon apró göbök jelennek meg, előhírnökeként annak, hogy hamarosan éles tüskék nőnek majd belőlük, újabb kínnal ajándékozva meg a légszomj mellé.

Ezért jön jókor Bishop, aki szintén borzalmas árat fizetett azért, hogy még elünk, és ő nyilvánvalóan a halállal keveredett közelebbi kapcsolatba, mert szörnyen néz ki. Arra azért van ereje, hogy még azelőtt metélje le rólunk a szörnyeket, hogy szögesdrót lenne belőlük. Csak inteni van időm, odamenni segíteni neki már nem, így Lucas harca magányos marad, mi meg megint a Harries-összefogást hívjuk elő fegyverként. Mert Laze segítséget kér, vérszemet kapott a tüskésedő indák láttán, hát segítek neki. Vigyázva, hogy már ne érhessenek el az óriás tengeri csigákra emlékeztető csápok, hívjuk elő sejtjeik emlékezetét, hogy ne az árnyak eszközei legyenek, hanem a mieink. Az ellen fordítjuk, aki szörnyekké tette őket, s ők lelkesen kúsznak felé, közben kampós fogakhoz hasonló, ujjnyi hosszú, gyorsan fásodó tüskék nyúlnak ki a csápok felszínére. Félelmetes fegyvert alkotunk mi ketten, sőt halálosat, így ha Laze irányít, hát csak arra ügyelek, gyors legyek, s vessek véget a furcsa versenynek, annak, hogy kire is hallgatnak jobban a növényi kígyók.

Tudom, ha veszítünk, halottak leszünk valamennyien, utolsó lélegzetvételünk kínját írják majd az arcunkra. A frászt! Ezért már nem érdekel, hogy mennyi erő kell ahhoz, hogy kiszorítsunk belőle minden gonoszságot, én beleadom az összeset, amim van.

(C) Ross

**Crystalia Amaquelin** Vas. Jún. 09, 2024 7:50 pm

The evilest variant

Bayville gang & Bishop Crystal & Lockjaw

Siettem amint lehetett, de az itteni kórházak nagyon-nagyon nem azok a helyek, ahová járni szeretnék. Az pedig, hogy ide visszatérve csöppet sem szép látvány fogadott megerősített abban, hogy a segítségükre legyek és utána hősködjek csak még a maradékon.
Ha kellett tűzgömbök vették körbe az ellenfeleik testét, ha pedig más égi áldást javasoltak vagy gondoltam a tűz helyett akkor azzal jutalmaztam meg az ellenfeleinket, legyenek anakondaindák vagy bármi. Nem sajnáltam mást, csak az időt. Az időt, ami most sokkal fontosabb volt.
- A 101 St Andews Ln, NY 11542 kórházban vittem Freddyt Lockjawwal. Nincs akkora nagy sürgés, betudnak fogadni másokat is. – adok gyors helyzetjelentést a kórház állapotáról. – Írtam Lancenek és Romynak üzenetet. – hadarom el gyorsan ezt is, remélve, hogy valamelyikük meghallja és érteni is fogja ezt.
Gyorsan felmértem, hogy kinek kell most nagyon sürgősen kórházba mennie, így azok köré megpróbáltam odaterelni Lockjawot is, akit most megnövesztettem, hogy nagyobb támasza lehessen a többieknek.
- Lockjaw kórházba visz titeket, Freddy közelébe kerültök. Már tudja hová kell mennie. Egyikőtök érintse meg az ő hátát és a többiek elég, ha belekapaszkodnak a társaikba. – mondom el gyorsan a teendőt, ha sikerül talpra állítani azokat, akiknek szükséges volt.
- Akiknek az otthoni elsősegély elég, azokat hazarepítem én. De kelleni fog egy kis segítség! Kaine, Gwen, van még elég hálótok? Ha sikerül egy stabil hálót összehoznotok, akkor azzal életeket fogtok menteni. – a tervem fejben tökéletes volt, szépen beleülnek a hálóba, belekapaszkodnak, hogy le ne essenek én pedig megmutatom nekik a helyet madártávlatból is. Reméljük ez nem kerül bele a híradóba. Elég ijesztő volna viszont látni magunkat. Ha esetleg mégis amellett döntenek, hogy jobb mindenkinek kórházba menni, legalább egy gyors kivizsgálásra, akkor nem említem a repülést és az otthoni elsősegélyt. Inkább segítek. Bishopon, Gwenen, a Harrieseken ha kell és a többiek mellé állok, akik már Lockjaw köré gyűltek. Ez nagyon rémesen néz ki, de megpróbálok arra gondolni, hogy talán vége van és sietnünk kell.

bettyleg

**Niel Topsfield** Hétf. Jún. 10, 2024 7:35 pm

Good bye: brother

Többiek

Bishop egyre fárad, valóban gyűlnek testén a sérülések, egyik-másik vérzés súlyosabb is lesz puszta karcolásnál. A sok kicsi sokra megy elvén elég vért veszít ahhoz, hogy kifáradjon, hogy határait súrolja. Végül győz és talán maradék életerejét használja fel, hogy nekiessen az indáknak ő is. Ostromolják vasakaratát, de a halott variánssal az érzések is tompulnak, a démonok gazdátlan entitások lesznek, utolsó lélegzetvételével ők is megszűnnek támadni, szétoszlanak, nincs aki koordinálná őket, aki uszítaná, gyengék, avagy túl erős akarat dolgozik ebben az összetartásban.
Bishop átvág jónéhány indát, mire a fáradtság talán leterítené, avagy pár pillanatra talán tényleg eluralkodik rajta az ájulás, s hogy magához tér-e Cyrstal érkezése előtt, rajta áll, talán egy kórházi ágyon eszmél fel ismét.

Gwen kiszabadul az indák fogságából, egyrészt hálója, másrészt Bishop segítségével, harmadrészt a variáns utolsó lehelete elengedi a lányt, akinek ajkán talán még ott ég Laze csókja. Lehull róla, így a póklány szabaddá válik, rajta áll hová huppan a mennyezetről.

Kaine lábai elé egy nagyobb cafat hullik a növényből, mérgező lehet, kissé beszédül tőle, de sikerül eszméletnél maradnia, hiszen ő lesz a csapat lelke, aki végül stabilizál egy haldoklót.

Laze, ahogy megpróbálja lasszószerűvé nagyobbítani az indát, az véletlenül szájba vágja és, keletkezik egy vékony, kis vérző hasadás is a homlokán. Biztatása Laceynek szerencsére célba talál.

Lacey és Laze kooperációja együtt erőt képez. Noha az egyik tüskés inda Bishop minden erőfeszítése ellenére megkarcolja a lányt, a két Harries közös erővel végképp leszámol a növény-démonlénnyel és immár minden bűn elenyészik a csapat közeléből.

Új, friss, hideg levegő áramlik be az ablakon, kiszellőztet némi vérbűzt, de amikor Crystal betoppan Lockjawal érződik, hogy valami nagyon nincs rendben az egyik sérülttel.

Niel

Meghalt. Liam meghalt. Még hallom az utolsó, hangos tam-tamot fülemben, érzem a vér fémízét számban, hamar megértem, hogy én is meghalok. A többiek nagyon haragudnának, ha megmondanám, ez így van jól, nem élhetem túl Liam meggyilkolását, vagy saját, kegyetlen mészárlásomat. Csak…elméletben lett volna menő, ha Strange megtanítja hogyan használjam.
Ez így jó. Elégedetten bámulok Lilire, egy pár véres csepp azért legördül az arcomról, mert annyi mindent mondanék, ami most nem fog menni, egy sziához is kevésnek érzem magam. Jó, hogy ő van itt, ők, a végén és ez lesz az utolsó kép. Gyávaság, Bishop talán felrázna, hogy ez kurvára megfutamodás, Kaine viszont nem kéri, hogy küzdjek, teljesen egyértelmű, hogy nem lehet.

Örülök, hogy visszaváltoztál, bár a macskaszemeidbe is szívesen néztem volna, te megérted, hogy fáj, tényleg fáj. Biccentek, idióta kis mosoly kúszik ajkam szegletébe, a veszteseké. Ez nem győzelem, elszakadtak bennem a huzalok, én és Liam megint gyerekek leszünk Kamar-Tajban, de most jó lesz. Hátha…nincs pokol a hősöknek, még akkor sem, ha ennyire csúnyát csináltak. Azért félek, meg akarom mondani neked és mesélni arról mi volt mostanában.
-Lili…
Gyenge próbálkozás, ahogy kinyitom a szám elönti a vér, kicsorog rajta, nem elegáns, semmi szép nincs a halálban. Annak örülök, hogy nem szarok be, vagy ilyesmi, csak elvérzek majd halkan, jó ez. Megölnél…ha tudnál olvasni a gondolataimban.
-Vigyázol…rá…rájuk?
Erőltetem a beszédet, amint Kaine is megjelenik fölöttem. Kellenek jó utolsó szavak, valami menő még. Valami bizonyíték, hogy Freddy meg tudja csinálni. Mi lesz, ha Wong seggbe rúgja az asztrál testem és nem hagy meghalni? Meg kell érteniük, hogy ez egy szép vég, csak kellenek azok a nyomorult utolsó szavak.
Stabilizálták. Freddy rendben van. Még szélesebben mosolygom. Olyan nyálas lesz, érzem, hogy az orromból is folyik a vér, túl sok vér, most kell beszélnem.
-Szeretlek titeket.
Még mielőtt elájulok, az ájulásra azt hiszem, ez már a halál, sötét és nincs fájdalom.

Bye Dominic
Bayville gang The evilest variant - Page 3 1f60a

BadLiar

**Lilia Volkov** Pént. Jún. 14, 2024 8:31 pm

Bayville gang

Káosz, káosz mindenütt, bár mintha a csökkenését érzékelte volna. A figyelmét azonban teljesen kitöltötte a töméntelen vérszag, aminek az eredetét már meg sem próbálta szétválasztani fejben. Összefolyt, átjárta, már nem is volt benne biztos, fog-e valaha mást érezni. Azon a kellemetlen, közelgő elmúláson kívül... Ez ijesztette meg igazán. Eléggé ahhoz, hogy segítséget kérjen.
Kifejezetten értékelte, hogy Kaine azonnal ugrott és segített neki, hogy legalább Niel ne koppanjon a padlón.
- Eddig én is eljutottam - válaszolt enyhén morranva. Tökéletesen érezte körözni az elmúlást maguk körül. Niel sem segített, tökéletesen úgy viselkedett, mint aki búcsúzkodik éppen. - Niel, ne merészeld... - üres fenyegetés volt, ezt ő is tudta. Ezen a ponton Lilia már lassan azon csodálkozott, hogy a csuklyás fazont a kaszával még nem látta egyetlen sarokban sem. Na persze, ez még nevetségesebb gondolat volt, mint szellemeket vagy hasonlókat látni. Annak a gondolatnak is erőst ellenállt. Nielt viszont készséggel engedte át Kaine-nek. Benne maradéktalanul megbízott, hogy nálánál jóval nagyobb rutinnal kezelje ezt az egész helyzetet. Nem is volt hiába.
Miközben Romy és Kaine párbeszédét hallgatta, inkább körülnézett. Próbálta felmérni a lassan rendeződő káoszt, hány extra forrása volt az émelyítő vérszagnak, ki más állt még közel az ájuláshoz, elboruláshoz, miegyébhez. Megkönnyebbülten sóhajtott, amikor Crystal megérkezett. De Niel megint a búcsúzkodásnál tartott. Épp csak vissza tudott fordulni hozzá mielőtt a srác eszmélete bedobta a törölközőt. Csak a racionális oldala tartotta vissza attól, hogy megpróbálja felrázni.
- Crys, siess - kérte a lányt, és remélte, hogy az egésznek a logisztikáját a kutyával megoldják. Abba nem akart belegondolni, mit fognak szólni az orvosok. Ő ugyan nem akart magyarázkodni. A háta közepére nem kívánta.
Mikor Niel és a súlyos sérültek eltűntek, ő is felállt, és rá roppantul nem jellemző módon Kaine kezét kereste.
- Tudom. Nem vagyok gyógyító, ez túltett rajtam - rázta meg a fejét, és igyekezett lassan, mélyeket lélegezni. Az émelygésen nem segített. Ahogy elnyugodott körülöttük minden, őt egyre több apró inger zavarta. Olyanok, amiket eddig ügyesen kizárt a tudatából, de amik most kíméletlenül utat törtek maguknak. Így hát, amikor Kaine felajánlotta a kórház menetet, nagyjából mikor Crystal a hazarepülést, belőle egyetlen dolog tört ki: - Haza. Menjünk haza minél előbb - kérte, leginkább Kaine-től. Mert Crys tervét hallva biztos volt abban, hogy Kaine egyedül sokkal gyorsabban el tudta volna juttatni a portálig. Kifejezetten viszolygott attól, amennyire ezt az egészet önzőnek találta. Mert az volt. És gyűlölt ennyire önző lenni, ennyire csak magával foglalkozni. Hiába tudta, hogy sem Nielnek, sem Freddynek nem tudott volna segíteni azzal, hogy a kórházban mászkál fel-alá és pöröl a nővérekkel. Az senkin nem segített volna.
- Kérlek vigyél haza. Három percet adok magamnak ebben a hentesházban, mielőtt kidobom a taccsot. A kórházi fertőtlenítőtől pedig a holnapi reggelimet is - hadarta el Kaine-nek spanyolul, mert ezen a ponton ez volt a könnyű, a biztonságos, az ismerős, és túlzottan fájt a feje ahhoz, hogy koncentráljon, mégis mit mond.

BETTYLEG

Köszönöm a játékot! <3

**Lucas Bishop** Szomb. Jún. 15, 2024 7:25 pm

Kaine stratégiája bevált. Ahogy gondoltam, a saját magából életre keltett, kifordított lényt ő maga ismeri a legjobban. Ilyenkor követem a parancsokat, nem osztogatom.
A jelmezes nő reakciója kicsit aggasztó. Ha ő ezt nem akarta volna, akkor Laseriantől nagyon rossz húzás csak úgy lenyomni a torkán a csókot. Ezt még megbeszélem a bolondos sráccal. Mindketten kezdenek boldogulni és még Lacey is kap plusz segítséget. A két Harries még meg is köszöni. Bólintással válaszolok nekik, nem pazarlom az erőmet udvariaskodásra, mikor életek forognak kockán.
- Tekerjük... - nyögöm ki röviden és neki is állok a levágott indát kötözőzsinegnek használni.
Állom a sarat, a szervezetem az elnyelt energiának köszönhetően képes engedelmeskedni az akaratomnak úgy is, hogy az a démoni lény is dolgozik bennem. A nagy, ronda póknak annyi. Közös erővel elintéztük. A harcban begyűjtöttem pár nyílt sebet, amik egyre jobban véreznek. Az égési sérülések mellé még kellettek ezek is, nincs elég a testemen. Óriási erőket mozgatok meg, hogy még így is tudjak összpontosítani. A tüdőm hasogat és a szívem nagyon hevesen dobog. Mióta a Bástya fűrésze átjárta őket, nem valami világbajnokok. Tudom, hogy ilyenkor a feladat elvégzéséig ki fogok tartani. Így szokott lenni. Rendszeresen viszem vásárra a bőrömet, ezen a világon is.
A hátam mögül hallott szavakból nagyjából tudom, hol járnak a társaim a vezér legyőzésében. Gyengül a bensőmet égető fájdalom és ahogy beúszott a kezemen keresztül az őrjítő entitás, úgy távozik is, hogy a végén párává váljon. Kileheltem, de szerencsére nem a saját lelkemet. Az az érzésem, hogy még maradt valami, nem tisztultam ki teljesen. Ennek talán a látomáshoz van köze, de az már elmúlt, úgyhogy nem időzök ezzel a gondolattal.
Az indákból van még és a póklány kiszabadult már, de Harries-ék még küzdenek. Lacey megsérült! Derekasan kitartott egész eddig és még most is teszi a dolgát, mégis valahogy nagyon rossz érzés azt látni, hogy felsebezte az inda. Nem fogom neki elárulni, de őt tartom a legtörékenyebbnek, a leginkább védelemre szorulónak a csapatból és ezért borzalmas látni, hogy nem maradt ép. Megtettem, amit tudtam és a növényszörnyeteg a két testvér (?) együttes munkájától kimúlik.
A szellőztetés nálam annyit ér el, hogy egy kevés oxigénnel többet kap az agyam. Az égett bőr gyomorforgató szaga és a vér fémes bűze mellett még van időm kitalálni, hogy mit teszek most. Kaine a helyzet magaslatán van, Crystallal együtt intézik a sebesültek kórházba szállítását. A nő elhadarta a címet, de nem voltam képes megjegyezni. Érzem, hogy mindjárt elfogy az erőm. Rendet kell tennem, gondoskodnom kell arról, hogy semmi veszélyes cucc ne kerüljön rossz kezekbe. Nem lesz még egy olyan eset, mint a Bástyával. Az eldobott fegyverem mellé araszolok és megmarkolom, hogy ne kallódjon el.
- A táskám... - mutatok arrafelé, hogy valaki hozza.
Tudják, hogy ezzel szoktam járkálni és hogy katonai felszerelés van benne, amit szintén nem lehet itt hagyni. Összeszorított fogakkal pakolom ki a dzsekimből a gránátokat, hogy se kárt, se felesleges kérdéseket ne okozzanak a kórházban. Közel az összeomlás. A húgomnak tudnia kell! A többiek ismerik, ezért bátran sziszegem nekik:
- Szóljatok Shardna...
***
A mondat félbeszakad, Bishop ájultan terül el a padlón a kipakolt gránátjai között. A tenyerén és az alkarján hólyagos égési sebek láthatók és a felsőtestén a ruha több helyen vérfoltokkal tarkított.

// Nagyon köszönöm mindenkinek a szuper csapatjátékot! cheers

//

Bayville Rescue Squad

Failure is not an Option!

Galleta