Őszintén szólva szívesen maradtam volna még Laceyvel összegabalyodva de az sehogy se nézett volna ki túl jól. Ezért amint lehetett a markomba vettem a mobilt és róla is leszálltam. A káoszból csak annyit értettem, hogy meg se moccanjak, ne csináljak semmit, de mindenki más kapott valami feladatot. Amíg félhomály volt senki se látta, hogy szemet forgatok erre a kérésre. Inkább füleltem, ha kellett bevetettem az indákat a két illetékes ellen vagy legalábbis Nielt biztos visszafogták, nem túl erősen ha kell, de annyi szent, hogy csak akkor engedi el őt az inda, ha Lacey úgy látja lecsillapodott, mert én nem maradtam egy helyben (Ez csak akkor ha kellenek az indák persze, másképpen nem történik meg!). Hülye volnék, ha nem kapnék egyből azon a lehetőségen, hogy mindenki el van foglalva valamivel.
- Pszt Gwen. Gyere velünk a konyhába! – somfordáltam oda hozzá az éppen kialakuló tűzufószentjánosbogárutánzatok teremtődése közepette. Akkor hallottam meg, hogy Kaine is megérkezett, meg Romy valamilyen kávéval nyugtatja az érkező pasast, kétlem, hogy egy sima kávé megteszi a dolgát szóval úgy döntöttem, hogy szépen átsuhanok a látóhatárukon és elveszem Kainetől a szatyrait.
- Kösz, azt hittem utánatok kell mennünk valamivel. – ennyivel kommentáltam csak a késését, közben biccentettem Milesnek is, hogy kövessen minket a konyhába. Laceyt nem féltem ott hagyni a többiekkel, neki ugyanis Romy nem felejtett el feladatot adni. Csodálatos. Jobban megbízik már benne, mint bennem. Ez jó jel. Remélem Lacey is annak veszi és itt akar maradni majd.
Kimentem a konyhába, remélem jöttek a többiek is. Ha a két pók itt volt mellettem azt fél sikernek könyveltem el.
- Lefőz valamelyikötök kérlek egy kávét majd az úrnak? Hallottam, hogy Romy azt ígér neki, de mielőtt kivinnétek neki, felerősítem a babszemeket. Vagyis miután Kaine hajlandó lesz visszakapcsolni az áramot. – azt nem mondtam meg, hogy mivel, fogom a kávét felerősíteni. Egyelőre kipakoltam azokat a dolgokat, amiket hoztak. Volt itt minden, ami kellett egy tökéletes puncshoz. A mobilt persze letettem az asztalra bekapcsolt lámpával, hogy legalább lássunk valamit idekint is. Bár jött ide pár ufótűzbogár a többiek után, de nem ártott a fény se. Lehet ijesztő külsőm lett így, de nem számít. Bárcsak a külsőm volna ilyen, nem pedig az a szándék, amivel a kávébabszemekhez léptem és azon a pár szemen, ami bekerülne a kávéfőzőbe módosítottam egy kicsit. Nem, hogy hiperaktív lesz tőle Romy ismerőse, hanem lemegy tőle chillbe. De ezt nem hangoztattam.
- Elkészítem a puncsot. Ti a sós chipset és az egyéb rágcsákat intézitek? – vettem elő legkedvesebb és leginkább gyanút keltő mosolyomat. Persze, hogy nem akartam szemtanukat, miket töltök bele az italba! Hát legalább ők mondhassák azt, hogy nem az ő hibájuk, hanem az enyém! Akit érdekel annak bátran fogom mondani, hogy semmi ijesztő nem került bele, csak a szokásos: rum, méz, vanília, fahéj, citromlé, narancslé, szegfűszeg, kardamon és módosított menta levél, amit remélem nem láttak a pókok, hogy épp formálódik az ujjam alatt. Ha pedig ez nem tűnt elég alkoholosnak, akkor még töltöttem hozzá víz helyett egy jó adag whiskeyt. De még mielőtt alkohol kerülhetett volna bele az egészbe nem felejtettem el kimenteni egy adag alkoholmenteset a puncsból. Attól is megfognak őrülni, de az részletkérdése, hogy mennyire, még nem próbáltam ki senkin, hogy hat a módosított menta másokon. Lehet, hogy sehogy. Ki tudja?
Vettem elő magunknak három poharat, ha mindketten elkísértek és Gwennek az alkoholmentesből töltöttem, Milesnek pedig az alkoholosból.
- Romynak ne szólj róla, csak sima gyümölcslét isztok mindketten. Valószínűleg nem fog emlékezni rá, de jobb is. – ha közben visszanyertük a villanyt Kaine jóvoltából akkor a kávéfőzést átengedtem valamelyiküknek. De ha még nem, akkor nyilván én megvártam idekint a felvilágosodást és csak azután szólaltam meg újra.
- Cukrot és tejet majd mellékelünk hozzá, Lance ízvilágát nem ismerem. – még, tehettem volna hozzá. – Ha itt készen vagyunk, kimehetünk szerintem. Reméljük nincs nagy káosz odakint. - egészítettem ki ezzel.
- Van sima tej is! Ott a bedobozolt kaják mögött. – szólalok meg még mielőtt megkapnám tőlük, hogy de hát csak szójatej van. Persze, van szójatej is, jól látható helyen, de van olyan is, amit ők szeretnek, csak azért meg kell küzdeni egy kicsit.

Belekancsalítok az üres papírpohárba. Romy hiányolja a kanapét, úgyhogy visszabüfizem neki. Gondolatban hátba veregetem magam, amiért eszembe jut a konyhába lerakni, oda, ahol senkit nem lapít ki. Közben blökit pakolnak a karomba. Vííííí! És gyertyát gyújtanak az égen, szeánszosan, mágikusan. Nielre nézek, mert ő itt a szőke Harry Potter, de lefoglalják egymást Lilivel. Komolyan vették a romantikus hangulatot. Úgy felforrósodik körülöttük a levegő, hogy előbukkan a zsebemből egy poroltó.
– Juj! – fordulok el a párostól, hadd kapjanak annyi magánszférát, amennyi elfér egy tömött nappaliban.
Kristály a fénycsóvákról magyaráz, nem érti, hogy itt a Nielli-féle szenvedélytől fogunk felgyulladni. Lángokban áll a ship!
Zsibbad a szám, és korog a gyomrom. Vennem kellett volna Lili nasijából, mielőtt így egymásra találtak Niellel. Most már inkább nem kunyerálok. Krisz viszont kéri vissza Lockyt. Teringettét. Durcásan pillantok rá, és szorosabban ölelem magamhoz a kutyust. Aztán jobb belátásra térek, mert mégsem szép elszeretni más házi kedvencét.
– Jóóó – válok meg bánatosan az ebtől. – Máskor is megfoghatom majd? Úgy szeretnék egyszer vele aludni! – vallom be bátran. A zsibbadás elérte az agyamat.
Hirtelen mindenki úgy fest, mintha egy hollywoodi filmből toppant volna elő. Van rajtuk valami szépítő filter. Talán Kristály világítása teszi?
Arrébb sompolygok, kikerülöm Nielliéket, meg eltávolodom a ház dühös urától, akitől Romy óvva intett. Körülöttem kétszeres sebességen pörög a film, mialatt én feles tempóban keresem a székem a mozi teremben.
Végül Dulifuli Dave mellett kötök ki, és menten megtorpanok.
– Juj!
Lehunyom a szemem, mert a speckó fényjáték jót tesz a morcos ábrázatának és rosszat a szívemnek. Aztán olyat mond, hogy muszáj megbámulnom őt. Valószínűleg az állam is leesik, nehéz megmondani így, elgémberedett arccal.
Kedvel? Hű, az váratlan. Megugrik a hírtől a pulzusom. És kitaláltam a gondolatait? Hú, az fullos tőlem. Pedig mérget vettem volna rá, hogy a sajátjaimat sem találom.
Elrakom a tűzoltókészüléket, és idézek egy üveg… Jaj, mit is vedelt a papa reggelente? Nagy nehezen kibogarászom a feliratot a címkén. Ja, igen! Pálinka. Az íze sem rémlik, úgyhogy ráhúzok. Bleh. Édes meg keserű egyszerre, kimarja a torkomat, kitisztítja az orromat. Gyorsan leöblítem még egy korttyal.
Dave ördögi arckifejezését angyali homályba vonják Krisz tündérégői. A smárolás kérdése még mindig ott lóg köztünk, libabőrt borzol a karomra. Átengedem a választ a pálinkának.
– Kérhetem később? A csókot. Jó lenne emlékezni rá. Mivelhogy te túl szép vagy, én meg most túl részeg – lóbálom kettőnk között az üveget. Meginog a térdem, szóval leülök, aztán kiderül, hogy maga a világ inog, ezért nekidőlök Xavi vállának. Adok neki a piámból engesztelésül.
Romy takarítást emleget, Niel meg béreket akar kifizetni. Eljött az idő megdolgozni a lakhatásért.
Kinyújtózom, és a szőnyeg sarkához érintem a lábujjam. Hipp-hopp megtisztul a padló. Keine szőnyeg, keine kosz.
– Eltakarítottam helyetted – tájékoztatom Dave-et. – Ezt is írd fel a csókszámlára!
A fél liter pálinka azt duruzsolja nekem, én el fogom felejteni.
Behűtött jégakkut nyomok a tarkómhoz, mert kezdek túlhevülni. A végén még iderobban a zsebdimenzióm, és agyon nyomja a lakótársaimat az X-jet meg a kamion. Akkor kin fogom behajtani a puszikat?!
Álmélkodom rajta, Xavi milyen kedvesen nyilatkozik rólunk, az új tagot is rögtön inni hívja.
Megragadom a srác lábát, a térdére célzok, de a combján landol a tenyerem. Mindegy. Mélyen a szemébe nézek.
– Jól áll neked az alkohol. Ne hagy abba! – biztatom, és tolom az ajkához a flaskát.

Fülsiketítő duda harsan hirtelen az eddigi városi zajban, én pedig morcosan rántom fel a szemöldököm a dühösen rám meredő autósra, miközben tovább indulok a négy zacskó nasival. Oké, talán nem volt a legjobb ötlet a zöld lámpa utolsó villanásai közben nekiindulni a túloldalra, de így is már szörnyen késésben voltunk. A készülődés közepette hamar megállapították a többiek, hogy a rágcsa sürgősen fogytán van, mert mint kiderült nem csak a tervezett film alattra tartogatták, hanem folyamatosan bonották meg őket. Noha egy ideig méregettem az új lányt, Freddyt, hátha előrukkol valamivel, de beláttam, jobb ötletlen bizonyult Milest inkább kimentenem a tanulnivalóból, mint még egy percet figyelni a lenti nyüzsgést. Ez még számomra teljesen új volt, hiszen a legtöbb fő akiket elviseltem magam körül is legjobb esetben öt volt és nem több. Most gyakorlatilag kétszeresére nőtt a társaság és még sokakban nem különösen bíztam.
A mai napom szerencsés volt… vagyis annak lehetett nevezni, egészen a kis jelmezvészhelyzetig, de még azt is három órán keresztül türelmesen tűrtem, hogy Romy kipingálja sápadt koponyásra az arcom és rám aggassa azt a csicsás leginkább maffiózós szettre hasonlító csíkos hacukát. Addig is volt lehetőségem tanulmányozni, hogy koncentrálás közben milyen grimaszokat vágott. Ha nagyon rákoncentrált, még a nyelve hegyét is kidugta egy kicsit.
Miles helyzete kissé speciális volt, talán nem annyira hálás. Kár volt kiejtenie a száján az első nap, hogy ő még sulis, mert így addig győzködték a lányok, hogy itt is folytassa a tanulmányait amíg haza nem juttatjuk valahogy - fogalmam sincs miképp és mikor.
- Szerinted rájöttek már, hogy igazából van otton éléskamra? Meg mernék esküdni, hogy annak a csajnak még egy tank is van a repertoárjában. - valamivel fel kellett dobni a témát, miután már mindent bepakoltunk. Volt némi malőr a kasszánál, mert Miles pakolta pont fel a szalagra a piákat és a kasszás nekiállt szórakozni azzal, hogy de kiskorúnak nem árusít. Fel kellett homályosítanom, hogy velem van a kölyök. Kölyök... ez is igazából nézőpont kérdése volt, mert elég felnőttesen viselkedett már sokszor és igazából csak a képességeit próbálgatta még bizonytalanul. De gyorsan fejlődött, legalábbis remélem, hogy stresszhelyzetben ezúttal nem fog leblokkolni.
Az időjárás nem mellettünk állt, mert mire visszaértünk a házhoz, már ömlött az eső. Ugyan furán méregettek már a sorban is a jelmez miatt, az övé miatt meg aztán méginkább, de voltaképpen ebben a kibaszott országban ünnepelték a halloweent a leglelkesebben. Meg amúgy is, ki mondta, hogy az utcán nem lehet csak úgy belebotlani holmi pizsomás ámokfutókba?
Épp csak elfordítottam a kulcsot az indítóban, amikor feltűnt a sűrű esőfüggöny mögött, hogy egy másik járgány is megérkezett. Már az érzékem is instant betriggerelt, hogy esetleg nem várt vagy inkább várt vendégünk jött volna. A nyitott ajtó arra engedett következtetni, hogy utóbbi, de odabent nagy volt a csönd. A világítás ment, a film hangja pedig kiszűrődött.
- Te tudsz valamit arról, hogy valakit még vártunk? - pillantottam a srácra, miközben kiszálltam. A kocsi ajtaját halkan csuktam be és intettem Milesnek, hogy ő is tegyen így. Majd a csomagtartóból annyi cuccot magamhoz vettem, amennyit csak bírtam. A következő pillanatban azonban a világítás bevibrált majd kiment és a sikítás sem maradt el, majd neszezés és további zsörtölődések. Egy pillanatra megállt bennem az ütő, hogy valami történt, de ahhoz túlságosan elevenek voltak és nem történt semmi konfliktus, hogy arra gyanakodjak, valaki ellenségesen tört be hozzánk. Vagy már meg is fogták az illetőt, nem számítva arra, hogy hová csöppent. Legvégső esetben Freddy is zsebre teheti még.
Intettem Milesnek, hogy kövessen és elindultam át az esőfüggönyön nagy léptekben. Éreztem, hogy a festéket megkezdi a víz, de nem tudtam mit kezdeni ezzel. Azzal már annál inkább, hogy feltérképezzem a kialakult helyzetet. Halk léptekkel indultam meg feléjük, még szatyrok sem neszeztek semmit, csak amikor megálltam a pasas mögött. Nagydarabnak tűnt, de nem veszélyesnek.
- Miről maradtunk le?

Korán reggel volt, amikor felkeltem, de Romy és Kaine már ébren voltak és a lány azon ügyeskedett, hogy az illetékes arcfestése tökéletes legyen. Már akkor láttam, hogy én még ráérek ilyesmin aggódni, visszamentem a szobámba és a mai napi terveimet dolgoztam ki jobban. Azt terveztem, hogy megnézetem a többiekkel a Blackbirds*-t, ami valamilyen horrorfilmszerűség akar lenni, a producerei pedig Ryan Murphy, Brad Falchuk és Guillermo del Toro, halálos trió az egyszer szent, az első kettőt az Amerikai horror sztoriból ismerhetjük, az utóbbit pedig az Ördöggerincből vagy Pokolfajzatból. Ha valakikről akkor róluk nem gondoltam volna, hogy összefognak és alkotnak valamit, de az idők változnak és a horrorfilmek nézése éppen alkalmas.
Arra az esetre, ha valaki örök klasszikusokat akarna nézni, azért felvettem a lehetségesek közé a Fűrész filmeket is, bár Chuckyt, Démonok közöttet, a Kört és sok más között még a Halhatatlan szeretőket is VALAKI kiégetésére. Nem mondom, hogy közben bele is néztem mindegyik trailerébe és elfogott valami késztetés, hogy az összeset megnézessem velük, de félő, hogy ahhoz se türelmük se kedvük nem lesz. A lényeg, hogy a hosszú listából a Blackbirds-t akartam megnézni velük. Trailerben sok körfűrész hangra hasonlító zajok voltak azt meg kell hagyni és hirtelen megjelenő sötét alakok a szoba sarkában a plafonba kapaszkodva, várva, mint valami pókok – nem célzás, hogy ezt várom el a ház póklakóitól is, hogy úgy csapjanak le ránk amikor betoppanunk a helyiségbe, isten őrizz, a mi pókjaink nem vadállatok, csak Kaine ha hozzáér valaki Romyhoz vagy valami ilyesmi szerintem. Nem tudom, nem próbáltam, eddig csak a Peteres esetet láttam, az épp elég volt, már fátylat kellene borítanunk rá. Éhező, húst és egyebet széttépő dolgokat ígért a trailer, sok sikoltással, mármint áldozatok sikolyával, de evésre, gyilkolásra hívó torokhangú ordítás is volt köztük – tisztára The Forest feelingem lett tőle, lehet onnan vették ezt a borzadalmas Yeewooo, aaarr s társai dolgokat – és mielőtt túl sok spoilert néztem volna belőle elhatároztam, hogy meglesem a többieket. Vagyis dehogy. Segítségre volt szükségem, az elképzelésem már megvolt, hogy mi szeretnék lenni, be is öltöztem úgy ahogy kell, de még hátra volt egy igen fontos dolog, ami nélkül egy egyszerű megtépázott Laze voltam, de azzal… Nos azzal kiderül.
- Azt hittem Kaine után én jöhetek. – szomorú pofát vágtam, amikor megláttam Romyt és Crystalt amint nem engem sminkkel, hanem az ufó lányt, vagyis félig ufó, mert nem a Marsról jött, hanem csak a Holdról és még mielőtt az űrlény akármijével a fejembe láthatott volna vagy bármi hasonló, leléptem tőlük. Mondjuk kellett Romy „Laze, én még fel sem öltöztem, keress mást!” biztatása hozzá. Így szépen utolsó és talán egyetlen mentsvárként bekopogtattam Laceyhez. Nem szép dolog persze. De az ember ilyenkor már csak önmagára számíthat, ha másra nem is.
Láttam, hogy ő már készen volt és megpróbáltam kiudvarolni tőle egy kis segítséget. Minden felszerelés adott volt, tegnap vettem egy rakás éjszakakék hajsprayt, pontosan 5 darabot, ha valaki ki akart volna kékülni velem, akkor meglegyen az esélye rá és egyéb kék színű arcfestéket és ecseteket, szóval minden megvolt, csak nem volt nekem sminkelésben is tapasztalatom. Háh!
- Kedves tőled, hogy segítettél. Köszönöm. Jól érzed itt magad? Nagyon az agyadra megyek? – faggatom ki amíg még kettesben vagyunk. Most még panaszkodhat, reméltem, hogy nagy hallása csak Lilinek van a házban – én a bolond nem számoltam Dave-el akkor még – és nyugodtak lehetünk.
Aztán mivel nem voltam sokat lent arra lettem figyelmes, hogy Kaine nincs itthon, lelépett. Fel is háborodtam, hogy én készültem egy rakás horrorfilm ötlettel és elment. Amíg nem tudtam, hogy piáért addig fortyogtam, szerencsére a fehér szemeimtől – kontaktlencse – nem látszott semmi.
Le is ültem egy babzsákra, a távirányítót is magamhoz vettem. Vár a halál rá, hogy megérkezzen és miért kipingálva ment el? Engem mért nem hívott? Ha többen megyünk több mindent tudunk hozni! Hamarabb itt lett volna. Ki az isten ürítette megint ki a hűtőt a tegnap még tele volt!? Azt hittem nem kell menni sehová!
Lehet érezhető volt a belső mufurcságom, hogy még Lili is úgy ült, hogy megtudjon rúgni, ha kell. Hát baszki.
- Nem várunk senkire! Ha tartani akarjuk magunkat az időrendhez akkor elkezdjük most, ő majd becsatlakozik! Megnézetem vele majd külön azt, amiről lemaradt! – én most makacs voltam és meg is nyomtam a lejátszás gombot.
Ha beszéltek is hozzám és javaslatokat tettek a leállításra nem tettem semmit – de tettem, a babzsák mellé tettem a távirányítót úgy, hogy senkinek ne legyen esélye hozzá férni.
Néztem is a filmet, meg nem is. Valójában vontatott volt, már érezni lehetett mikor nyomnak be egy újabb körfűrész effektet és jellenik meg villódzva, éhesen az alanyunk, aki sikoltó tinilányokat vesz üldözőbe. Ott valami pizsipartit tartanak, rózsaszín runikornisnak öltözött be az egyik, a másik isten tudja minek mert dörgött-villámlott, jöttek a kannibál üvöltő hangok és akkor baszki itt is becsapódott az ajtó. Villany le, sikolyok, sűrű sötétség, én elkezdtem tapogatózni a sötétben, de valószínűleg Laceybe ütköztem bele amíg nem láttam semmit se az ég világon.
- Bocsi. A mobilom kerestem vagy valamit. – de mire kihalásztam volna a babzsák mögül addigra már vakító fénnyel ijesztgetett, üdvözölt minket a jelek szerint Romy ismerőse, nem holmi zombi kannibál baltás gyilkos, aki a filmből pattant ki.
- Csodálatos. Már csak Kaine hiányzik. Nem hozta magával a lakótársunkat véletlenül? Kb. ilyen magas és Jack Lidércnyomásnak öltözött. – itt megpróbáltam majdnem két métert mutatni neki, több sikerrel, mint terveztem, még lábujjhegyre is álltam a siker érdekében, pedig nem kellett, szándékosan egy Godzillát festettem le a férfinak.

Sunyiban rumot meg vörösbort öntök a kólámba, mert nem emlékszem, melyikkel szokták keverni, aztán visszarakom zsebre, és mozira készen besomfordálok a nappaliba. Kicsit izgulok, sosem lógtam egyszerre ennyi emberrel. Menet közben a neveket gyakorlom.
Lays. Lili. Dulifuli Dave, akire a rend kedvéért nyelvet öltök, mert megint grimaszol. Soha semmi nem tetszik neki.
Hú, Niel sem fest boldogabbnak, mintha megrágta és kiköpte volna az élet. Lassan, fáradtan tömi magába a rágcsát, pont, mint amikor először találkoztunk.
Odaosonok hozzá hátulról a kanapé mögött, előkapok egy behűtött energiaitalt, és óvatosan az arcához érintem.
– Üdv itthon! – Annyi vidámságot csomagolok a köszöntésbe, amennyi belefér, hátha rátapad valamennyi. Áthajolok a válla felett, és a kezébe nyomom a piát. Mivel már kábé rádőltem, akár meg is ölelgethetem, nem? Kicsit útban van a dívány, szóval mondjuk inkább úgy, átkarolom a mellkasát.
– Ne áruld el nekik, de Kén potyára ment boltba – súgom a fülébe, miután megbizonyosodtam róla, hogy a többiek nem figyelnek. – Minden is van nálam. Csak szólj, mi kell!
Távozás közben a klasszikus, kétujjas kézmozdulattal jelzem Dave-nek, hogy figyelem, ne merjen rosszalkodni! A végén még elijeszti Nielt!
Törökülésben huppanok le Romy és Krisz közé, ölemben alkohollal dúsított üdítő meg óriás popcorn.
Kutya mennyországba kerültem. Az egyik oldalamon Locky, a másikon Ary.
Elrejtek nekik pár kutyafalatkát látótéren belül, soha senki nem fogja rám bizonyítani. Odapottyantok egyet-egyet a gazdik ruhagyűrődései közé is. Az lesz az igazi figyelemelterelés!
Kutyát hizlalni? Én? Dehogy! Diétásat kapnak. Tegnapelőtt vettem a boltban. Mármint elvettem. A pénztárcámnak is diétás volt.
Bekapom a szívószálat, és nagyot szippantok. Az egész ábrázatom összegyűrődik. Khmm. Talán kevés lett a kóla.
Kortyolok még egyet. Igazából… hozzá lehet szokni. Kén úgyis hoz piát, nem egyedül leszek becsiccsentve. Ha meg mégis, van tervem: memóriavesztésig iszom, mert amire nem emlékszem, az nem fáj.
Krisz először játékot emleget mellettem, aztán átkot szór ránk ufó nyelven. Lehet, hogy mégsem kellett volna kutya kaját dugnom a térdhajlatához…
Kicsit messzebb húzódom tőle, és szorgosan vedelem a felejtés-levet.
Aryban elkezd dolgozni a feszkó. Egyszer azt olvastam, ha a kutyák fülei között nézel át, láthatod a szellemeket. Rákoncentrálok a blöki kobakjára. És kirajzolódik egy körvonal. Vizesen, zörögve puffan valami a földre.
Kihullik a számból a szívószál. Romy helyettem is sikít, olyan igazi, temetőbe illő, túlvilági stílusban. Jól rám hozza a frászt. Elsötétül előttem a világ, és eltűnik alólam a kanapé. Szerencsére a koktélba meg a kukoricába kapaszkodom, így azok megússzák.
Lekapom a pohár tetejét, és kiégetem a torkom az enyhén kólás rumos-vörösborral. Ez kicsit lenyugtat.
Felmérem, mi a szitu: Romy és Ary ismerik szellem bácsit (hú!), Krisz fénygömböket tud lebegtetni (menő!), Lili macska (aww!), Niel szerelmes állatvédő (aww!), Dave meg Dulifuli. Van, ami sosem változik.
Megvilágítom Morgót egy zseblámpával, hogy lássam, hova célzok, és az ölébe ejtek egy üveg vodkát meg whiskeyt, Jan bácsi és Logan hozzájárulása az estéhez.
– Tessék! Idd magad kedvesre, és ne piszkáld Nielt! – Megszánom Morgót, és odadobok neki egy pici elsősegély készletet is. – A harci sebekre – dünnyögöm.