Őszintén szólva szívesen maradtam volna még Laceyvel összegabalyodva de az sehogy se nézett volna ki túl jól. Ezért amint lehetett a markomba vettem a mobilt és róla is leszálltam. A káoszból csak annyit értettem, hogy meg se moccanjak, ne csináljak semmit, de mindenki más kapott valami feladatot. Amíg félhomály volt senki se látta, hogy szemet forgatok erre a kérésre. Inkább füleltem, ha kellett bevetettem az indákat a két illetékes ellen vagy legalábbis Nielt biztos visszafogták, nem túl erősen ha kell, de annyi szent, hogy csak akkor engedi el őt az inda, ha Lacey úgy látja lecsillapodott, mert én nem maradtam egy helyben (Ez csak akkor ha kellenek az indák persze, másképpen nem történik meg!). Hülye volnék, ha nem kapnék egyből azon a lehetőségen, hogy mindenki el van foglalva valamivel.
- Pszt Gwen. Gyere velünk a konyhába! – somfordáltam oda hozzá az éppen kialakuló tűzufószentjánosbogárutánzatok teremtődése közepette. Akkor hallottam meg, hogy Kaine is megérkezett, meg Romy valamilyen kávéval nyugtatja az érkező pasast, kétlem, hogy egy sima kávé megteszi a dolgát szóval úgy döntöttem, hogy szépen átsuhanok a látóhatárukon és elveszem Kainetől a szatyrait.
- Kösz, azt hittem utánatok kell mennünk valamivel. – ennyivel kommentáltam csak a késését, közben biccentettem Milesnek is, hogy kövessen minket a konyhába. Laceyt nem féltem ott hagyni a többiekkel, neki ugyanis Romy nem felejtett el feladatot adni. Csodálatos. Jobban megbízik már benne, mint bennem. Ez jó jel. Remélem Lacey is annak veszi és itt akar maradni majd.
Kimentem a konyhába, remélem jöttek a többiek is. Ha a két pók itt volt mellettem azt fél sikernek könyveltem el.
- Lefőz valamelyikötök kérlek egy kávét majd az úrnak? Hallottam, hogy Romy azt ígér neki, de mielőtt kivinnétek neki, felerősítem a babszemeket. Vagyis miután Kaine hajlandó lesz visszakapcsolni az áramot. – azt nem mondtam meg, hogy mivel, fogom a kávét felerősíteni. Egyelőre kipakoltam azokat a dolgokat, amiket hoztak. Volt itt minden, ami kellett egy tökéletes puncshoz. A mobilt persze letettem az asztalra bekapcsolt lámpával, hogy legalább lássunk valamit idekint is. Bár jött ide pár ufótűzbogár a többiek után, de nem ártott a fény se. Lehet ijesztő külsőm lett így, de nem számít. Bárcsak a külsőm volna ilyen, nem pedig az a szándék, amivel a kávébabszemekhez léptem és azon a pár szemen, ami bekerülne a kávéfőzőbe módosítottam egy kicsit. Nem, hogy hiperaktív lesz tőle Romy ismerőse, hanem lemegy tőle chillbe. De ezt nem hangoztattam.
- Elkészítem a puncsot. Ti a sós chipset és az egyéb rágcsákat intézitek? – vettem elő legkedvesebb és leginkább gyanút keltő mosolyomat. Persze, hogy nem akartam szemtanukat, miket töltök bele az italba! Hát legalább ők mondhassák azt, hogy nem az ő hibájuk, hanem az enyém! Akit érdekel annak bátran fogom mondani, hogy semmi ijesztő nem került bele, csak a szokásos: rum, méz, vanília, fahéj, citromlé, narancslé, szegfűszeg, kardamon és módosított menta levél, amit remélem nem láttak a pókok, hogy épp formálódik az ujjam alatt. Ha pedig ez nem tűnt elég alkoholosnak, akkor még töltöttem hozzá víz helyett egy jó adag whiskeyt. De még mielőtt alkohol kerülhetett volna bele az egészbe nem felejtettem el kimenteni egy adag alkoholmenteset a puncsból. Attól is megfognak őrülni, de az részletkérdése, hogy mennyire, még nem próbáltam ki senkin, hogy hat a módosított menta másokon. Lehet, hogy sehogy. Ki tudja?
Vettem elő magunknak három poharat, ha mindketten elkísértek és Gwennek az alkoholmentesből töltöttem, Milesnek pedig az alkoholosból.
- Romynak ne szólj róla, csak sima gyümölcslét isztok mindketten. Valószínűleg nem fog emlékezni rá, de jobb is. – ha közben visszanyertük a villanyt Kaine jóvoltából akkor a kávéfőzést átengedtem valamelyiküknek. De ha még nem, akkor nyilván én megvártam idekint a felvilágosodást és csak azután szólaltam meg újra.
- Cukrot és tejet majd mellékelünk hozzá, Lance ízvilágát nem ismerem. – még, tehettem volna hozzá. – Ha itt készen vagyunk, kimehetünk szerintem. Reméljük nincs nagy káosz odakint. - egészítettem ki ezzel.
- Van sima tej is! Ott a bedobozolt kaják mögött. – szólalok meg még mielőtt megkapnám tőlük, hogy de hát csak szójatej van. Persze, van szójatej is, jól látható helyen, de van olyan is, amit ők szeretnek, csak azért meg kell küzdeni egy kicsit.

Belekancsalítok az üres papírpohárba. Romy hiányolja a kanapét, úgyhogy visszabüfizem neki. Gondolatban hátba veregetem magam, amiért eszembe jut a konyhába lerakni, oda, ahol senkit nem lapít ki. Közben blökit pakolnak a karomba. Vííííí! És gyertyát gyújtanak az égen, szeánszosan, mágikusan. Nielre nézek, mert ő itt a szőke Harry Potter, de lefoglalják egymást Lilivel. Komolyan vették a romantikus hangulatot. Úgy felforrósodik körülöttük a levegő, hogy előbukkan a zsebemből egy poroltó.
– Juj! – fordulok el a párostól, hadd kapjanak annyi magánszférát, amennyi elfér egy tömött nappaliban.
Kristály a fénycsóvákról magyaráz, nem érti, hogy itt a Nielli-féle szenvedélytől fogunk felgyulladni. Lángokban áll a ship!
Zsibbad a szám, és korog a gyomrom. Vennem kellett volna Lili nasijából, mielőtt így egymásra találtak Niellel. Most már inkább nem kunyerálok. Krisz viszont kéri vissza Lockyt. Teringettét. Durcásan pillantok rá, és szorosabban ölelem magamhoz a kutyust. Aztán jobb belátásra térek, mert mégsem szép elszeretni más házi kedvencét.
– Jóóó – válok meg bánatosan az ebtől. – Máskor is megfoghatom majd? Úgy szeretnék egyszer vele aludni! – vallom be bátran. A zsibbadás elérte az agyamat.
Hirtelen mindenki úgy fest, mintha egy hollywoodi filmből toppant volna elő. Van rajtuk valami szépítő filter. Talán Kristály világítása teszi?
Arrébb sompolygok, kikerülöm Nielliéket, meg eltávolodom a ház dühös urától, akitől Romy óvva intett. Körülöttem kétszeres sebességen pörög a film, mialatt én feles tempóban keresem a székem a mozi teremben.
Végül Dulifuli Dave mellett kötök ki, és menten megtorpanok.
– Juj!
Lehunyom a szemem, mert a speckó fényjáték jót tesz a morcos ábrázatának és rosszat a szívemnek. Aztán olyat mond, hogy muszáj megbámulnom őt. Valószínűleg az állam is leesik, nehéz megmondani így, elgémberedett arccal.
Kedvel? Hű, az váratlan. Megugrik a hírtől a pulzusom. És kitaláltam a gondolatait? Hú, az fullos tőlem. Pedig mérget vettem volna rá, hogy a sajátjaimat sem találom.
Elrakom a tűzoltókészüléket, és idézek egy üveg… Jaj, mit is vedelt a papa reggelente? Nagy nehezen kibogarászom a feliratot a címkén. Ja, igen! Pálinka. Az íze sem rémlik, úgyhogy ráhúzok. Bleh. Édes meg keserű egyszerre, kimarja a torkomat, kitisztítja az orromat. Gyorsan leöblítem még egy korttyal.
Dave ördögi arckifejezését angyali homályba vonják Krisz tündérégői. A smárolás kérdése még mindig ott lóg köztünk, libabőrt borzol a karomra. Átengedem a választ a pálinkának.
– Kérhetem később? A csókot. Jó lenne emlékezni rá. Mivelhogy te túl szép vagy, én meg most túl részeg – lóbálom kettőnk között az üveget. Meginog a térdem, szóval leülök, aztán kiderül, hogy maga a világ inog, ezért nekidőlök Xavi vállának. Adok neki a piámból engesztelésül.
Romy takarítást emleget, Niel meg béreket akar kifizetni. Eljött az idő megdolgozni a lakhatásért.
Kinyújtózom, és a szőnyeg sarkához érintem a lábujjam. Hipp-hopp megtisztul a padló. Keine szőnyeg, keine kosz.
– Eltakarítottam helyetted – tájékoztatom Dave-et. – Ezt is írd fel a csókszámlára!
A fél liter pálinka azt duruzsolja nekem, én el fogom felejteni.
Behűtött jégakkut nyomok a tarkómhoz, mert kezdek túlhevülni. A végén még iderobban a zsebdimenzióm, és agyon nyomja a lakótársaimat az X-jet meg a kamion. Akkor kin fogom behajtani a puszikat?!
Álmélkodom rajta, Xavi milyen kedvesen nyilatkozik rólunk, az új tagot is rögtön inni hívja.
Megragadom a srác lábát, a térdére célzok, de a combján landol a tenyerem. Mindegy. Mélyen a szemébe nézek.
– Jól áll neked az alkohol. Ne hagy abba! – biztatom, és tolom az ajkához a flaskát.

F
ú anyám, és még én kételkedtem saját épelméjűségemben, egyszer, egy gyenge pillanatomban, amikor húsz másik hang válaszolt fejemben egy általam feltett konkrét kérdésre.
Nem, ez nem fog menni, itt mindenki idióta, ki kell ütnöm magam és a xanax kevés lesz legyőzni, hogy egy felnőtt nőt hoztak világra, meg a szőke gyerek azon picsog melyik csaj nem festette ki!
-Komolyan mondom, téged kedvellek. Esküszöm! Egyrészt ja, nagyjából fáj, de ők csak doromboljanak, teljesen normális. Másrészt ja, kitaláltad a gondolataim és ez nálam valahogy üdítő változatosság. Szóval kérsz cserébe csókot?
Ott tartottam, hogy Freddy szerint állati helyes vagyok, amit nyilván egy fogyatékos is könnyen megállapít, de mivel van nálam sok plusz pontja ezzel a random piával egy számomra kezelhetetlen helyzetben, tehetek neki egy szívességet, vagy lehet a pár bő korty miatt ajánlom fel a dolgot ilyen hirtelen, mert rosszul reagál  a bevett xanax mennyiségre. De! Már! Jól vagyok! Nem hallom a többieket, csak nézem és kívülről, egy alternatív világban lehetne mindenki normális. Játsszuk is azt, hogy barátok vagyunk és kedvelnek! Persze, egy egy halloween party, tök oké, hogy kifestik magukat a srácok, vagy sikolt az egyik lány egy értékelhetetlenül gyenge horroron, fényeket idéznek, egy másik nyomot hagy rajtam és még neki áll feljebb, dehát macska, ki szeldítítene macskákat? Az ősember se volt akkora barom, csak Egyiptomban nyalták ki a seggüket. Na ott is mindenki festette magát! Asszem végzek Freddy italával, kérek tőle még egyet, amikor a vörös, Romy, hogyne, kutyás, meg ott volt, amikor meglőttek, rögtön megjegyeztem - és dejó, hogy most nem hallok tőle semmit, na hogy én takarítani? Ezt most hangosan kimondta?
-Mit?
Valid kérdés, mert nem látok semmi takarítani valót, ellenben a spanja, az öreg fószer elég zabosnak tűnik. Ki tudja milyen baszó ördögűző és ebben az állapotban képes lennék-e lenyomni vele egy szkandert.
-Annyira nem gázak, mint amennyire első látásra tűnnek. És tényleg igyál, látom, hogy veled lehet. Kaine, hoztál te is, nem?  A srácon felül.
Eggyel több vagy kevesebb, nekem aztán… Fizethetik a lakbérem, meg is hívhatnak rá.

Intek Gwennek egy ördögvillával, örülök, hogy a lakás része, mint értelmes és bandatag, az sem hátrány, hogy tudom hány szobával arrébb kell megdumálnunk az együttes dolgait. Durva, hogy a többiek mennyit mókoltak arcfestéssel, én kijelentettem púder nem éri ezt a felületet, kösz, aztán máshová teleportáltam magam. Nem vagyok vicces kedvemben hülyét csinálni magamból, de Lazenek például egészségére. Lacey, akit konkrétan én hoztam erre a világra -jóég, mekkora mázli, hogy senki nem olvassa a gondolataim
//Dave telekinetikus mutánsnak mondja magát, a telepátiáról még nem tudtok XD//
-mert ez kurva hülyén hangzott, mégha átvitt értelemben igaz is. Bár Laze próbálja vidítgatni, ott és akkor nagyon bezsongott a lányszobában, lehet terjengett bent valami afrodiziákum, azért mégiscsak az én saram, hogy temporálisan tönkrevágtam az életét.
-Minden oké?
Nem tudom a többieknek mondtam-e már, hogy a csaj az én saram. Bár közvetve Lazacnak is nagy köze van hozzá, francért dumált lyukat a fülembe terminátor asszonyokról…
Túl sokan lettünk ebben a házban és nem minden új lakónak tetszik a képe. A gyilkos szótól lemerevedek, sápadok is azt hiszem, mintha valami sátánista barom lenne, aki kiűzi belőlem a lelket, meredek rá, egészen, amíg nem helyesbít, utána jut eszembe levegőt venni és vigyorfintort vetni rá, mert “nagy” arc és a filmet kritizálja. Mi a szart is nézünk? Még jó, hogy megy a levegővétel, mert megint megfeledkezek róla, csak ezúttal Freddy miatt, aki energiaitalt hűt a képembe, ettől felébredek, kicsit megugrok, de mivel róla van szó fáradt, lefagyott mosolyt kap.
-Kösz
Ölelem át én is, belenevetve Kén-be, mert valahogy elég találó neveket szerez nempókembernek, a Kín viszont jobban illett a reggeli fejéhez.
-Kell neki a séta. Most, hogy már kaptam hidegből ilyet, mindenem van.
Vetek rá hálás pillantást, tíz pont Freddynek, hogy észrevett, meg minden, mínusz húszezer az új srácnak, akire Lili sikítás után ráugrik. Azt hiszem, ha odacsapja valamihez, megölöm. Ha már rámragasztotta a gyilkost nem árt hűnek lenni hozzá.
Legjobbkor esik be az említett Kén, baszki Kénként fogok gondolni rá, valami sráccal, ezek szerint eggyel több lakó, meg a főnök is ott tolong döbbenten, meg kéne tőle venni a kócerájt és akkor levan a gond.
Azt hiszem akkora elánnal fogtam fel Lilit, ergó mentettem meg a fura gyerektől és tartom még mindig, hogy csak akkor veszem észre, eltűnt a kanapé, amikor Romy mondja. Meg hogy tegyem le a macskát és nyugtassuk le Lancet. Nem teszem le. Különben most dorombol? Macska… Kicsit kikattan az agyam, ahogy a vállamnak dörgölőzik, meg hogy ő most Lili és próbálom összekötni a kettőt, amikor például a fények felé nyújtózik, úgy fogni, hogy le ne essen és bambulni furán a mancsaira, aztán a jobb kezemre, amivel tartom-le ne essen a… seggét! Na ekkor elengedem és úgy teszek, mintha nem hátraesnék, csak leülnék az eltüntett kanapéra. Különben is mindenki a maszkos Kénre figyel, a srácra, akit még sosem láttunk és 12 dühös emberre egy tekintetben. Az én seggem bezzeg fáj. Lili közben már ember, csak a tenyerem ég, lehet nem is a hátsója volt, csak a combja feletti rész. És mondanom is kéne valamit, mert hülyén jön ki, hogy a semmitől ültem seggre.
-Kifizetem mindenki bérét, duplán, ha ez a probléma.
Vagy most nem vágom mi baja. Közben Crystal fényei na azok cikáznak rendesen a pofám előtt, mint ezernyi betépett szentjánosbogár. Baszki! Ezt kellett volna adni bandanévnek, de hülye vagyok! Stoned Fireflies. Mikor leszek már stoned?

Crystal definíciója valahogy még mindig nem igazán elégítette ki a kíváncsiságát, de az eseményeket figyelembe véve ezt jobbnak látta ráhagyni. A film akkor is elindult, ha igazából senki nem szavazott amellett, hogy menjen. És a jumpscare plusz őszi zivatar kombinációjában betoppani személy igazán nem javított a hangulaton.  
Új lakótársuk kommentárjára csak egy morcos fújással tudott reagálni. Igen, sejtette ő, hogy nem kellemes, de ettől még kellett neki pár másodperc, hogy rájöjjön, hogyan is tudja visszahúzni a karmait. Akkor viszont ezer örömmel engedte el David-et és ugrott át Niel ölébe. Mivel általánosságban érzékelte a feszültséget, amitől még egy kicsit pufibb is volt a bundája, mint általában, hangos dorombolásba kezdett és a fiú vállához dörgölte a kobakját. Onnan szemlélte a nappaliban elburjánzott őskáoszt.  
Kaine betoppanására önkéntelenül is fújt még egyszer. Persze, elszégyellte ő magát, amint tudatosult benne, ki is áll az ajtóban. A káosz még mindig nem tűnt úgy, mintha csillapodni akarna. Romy pompásan összefoglalta a helyzetet a messziről jött idegennek.  
Közben hallgatta az elhangzó utasításokat is. Boldogan készült volna teljesíteni, venni pár mély levegőt, lenyugodni, és emberi alakot ölteni, ha már macskaként eddig még nem sikerült emberi nyelven megszólalnia (emberi formában már egészen kezdte érteni Arrow szavait). Crystal fénybűvölése viszont egy kicsit őt is megbűvölte, épp mikor készült volna leugrani Niel öléből. Ennek eredményeként mellső mancsaival a fiú vállára támaszkodott, és egyik mancsával elkezdett a mögötte lévő fényre vadászni. Nem hallotta a figyelmeztetéseket, hiába radarozott a hangok felé a füleivel. Azok most épp csak dísznek voltak a fején.  
Azért valahol Freddy és a poroltó tájékán kezdte kapiskálni, hogy itt feladata is lett volna. Szépen, okos cicaként visszatelepedett Niel ölébe mielőtt erőt vett volna magán, hogy visszaváltozzon emberi alakba. Ő olyan apróságokkal nem foglalkozott, hogy innen le kéne ugrani, így ha Niel netán vonakodott volna teljesíteni Romy korábbi kérését, neki bizony teljesen mindegy volt, hol foglal helyet a művelet végén.  
- Tulajdonképpen mit is delegáljak, Romy? Szerintem kiosztottad a feladatokat - állapította meg, ahogy szétnézett a terepen. Aztán azért felállt és nyújtózott egyet. Még rámosolygott Nielre, egyfajta köszönetképp, amiért ott lehetett nála az elmúlt két percben. Ami tulajdonképp két órának tűnt. De most dolog volt, úgyhogy közelebb somfordált az ajtóhoz és az érkező úrra is villantott egy széles mosolyt - bár ezt a Joker jelmezzel át kellett volna gondolnia.  
- Üdv itt! Én Lilia vagyok, örülök, hogy végre megismerhetlek személyesen is. Tegeződhetünk, ugye? Ha éhes vagy, van kaja a konyhában. Igaz, ez most inkább partikaja filmezéshez, de Romy nem szokott panaszkodni.
   

Megköszörülöm a torkomat és úgy válaszolok Lili kérdésére.
- Ivós játék, ne haragudjatok, hogy nem a ti nyelveteken mondtam. – kicsit elpirulok, még szoknom kell az egész helyzetet. De ha már többen érdeklődnek eziránt akkor azt jó jelnek veszem. Csak mire kivitelezhetném a dolgot, már meg is történik a baj.
- Én jól vagyok, köszönöm, hogy aggódsz értünk Gwen. - mosolygok a lányra kedvesen.
Mikor azonban kiderült az illetőről, hogy nem egy betörő vagy egyéb gonosz szándékú fazon már nem támadó állásban voltam, hanem nyugalmiban. Ahogy Romy elkezdte rendbe szedni a dolgokat és mindenkit lenyugtatott beszélt arról, hogy ez a fickó kicsoda már nem kételkedtem abban a jelenlétében biztonságban vagyunk.
- Nagyon örülök, hogy élőben is találkozhatunk. – udvarias megfogalmazása annak, hogy hálás köszönet azért itt lehetek és befogadtak a kutyámmal együtt. A kérésére, hogy hogy egy kicsivel nagyobb látható tért alakítsak ki nekik, először csak bólintottam, de ahhoz az kellett, hogy Lockjawot valakire rábízzam így a választásom Freddyre esett.
- Csak addig fogd meg őt kérlek, amíg elintézem a szemfényvesztést. – mert az volt s, az is lesz, amit tenni fogok. Mindkét kezemre szükségem volt, hogy az egy nagy csóvát további apró de világosabb lángokká varázsoljam. Olyan lehet ez számukra, mint a Harry Potter filmekben lebegő gyertyák látványa, csak itt a lánghoz nem tartozott csöpögő faggyú vagy parafin attól függ, hanem csak a lángok. Lényeg, hogy mindenkire jutott egy láng, ami követte őket most már sokkal szabadabban. Ijesztő lehetett, mert a vallási festményeken így jelenítik meg azt, hogyha valaki szentlelket kapott, de ez nem az volt, esküszöm, nem, csak egy kis kisérő és világítás.
- Általában negyedóráig tartanak ki, addig követnek titeket. Ha ki akarjátok oltani őket, akkor csak óvatosan tegyétek, mert a végén még lángra kaptok és nem tudom mennyi elsősegély van itthon. – tanácsoltam nekik a tőlem telhetőt. Így most már nagyobb volt a fény és hangulatos is volt egy kicsit. Bár nem vennék arra mérget, hogy mindenkinek tetszett a dolog.
- Nem bánt egyik láng sem, ha nem hessegeted el magadtól vagy oltód ki! – riadok egy kicsit meg Freddy reakciójától. Azt hittem Lockjaw megnyugtatja őt és nem jut eszébe ilyesmit előkapni a… fogalmam sincs honnan.
- Most visszaadhatod Lockjawot ha szeretnéd. Innen a lángok megoldják a világítást. – azt persze nem tettem hozzá, hogy közben koncentrálok a lángok életben tartásán és igyekszem mindegyikükre figyelni. Főleg a biztonságukra. Épp hátra fordulok, amikor észreveszem, hogy az egyikük lángja ugyan ég, de az illető nincs a helyén, vagyis azt hiszem, hogy a helyén. Romy azt mondta neki, hogy ne csináljon semmit erre felszívódik.
- Segítsek még valamiben? – terelem el inkább a gondolataimat az eltűnt fiúról, lehet csak kiment, mert hívta őt a természet. Oda talán jobb is, hogy nem kiséri el őt a lángom.

Lassú pislogások kíséretében vezettem körbe a tekintetemet, hogy felmérjem a helyzetet és pontos leírást tudjak adni Lavinának.
Crystalnak van mágikus zseblámpája, de menő! Oh, és miként mondta: eltűnt a kanapé (szerintem csak zsebre tették). Lili macskává lett, Niel pedig bezsákolta, miután Daviden landolt, ki naná, hogy nem vette ezt túl jó néven… Freddy italokat varázsolt, de a kanapé még mindig sehol sem volt. Gwen gyanúsan a jólétünk miatt érdeklődött, meg is ejtettem felé egy kétkedő pillantást. Poison Ian is inkább Csodapókot keresi a még mindig kámforrá vált kanapé helyett, ráadásul Lancen, aki maximum csak selfieken keresztül láthatta őt. Poison Ivy-re nem látok rá ebből a szögből, pedig ő a jelenlegi rangidős. Kutyák közül is csak Lockjaw alakját szúrtam ki a félhomályban…
Mély sóhaj tört fel belőlem, tekintetemmel bemértem ismét Lancet, kinél ott lábatlankodott kiskutyám. Legalább Arrow is meglett!
– Őskáosz? – ragadtam meg, magamhoz képest roppant gyatrán a szitut. Jobb hasonlattal nem tudtam előrukkolni és erre a kérdésre nem volt fent a válasz az interneten. Bár a káosz az én fejemben volt leginkább. Cseppet sem számítottan Lance felbukkanására. – De hivatalosan utó-Halloween – pontosítottam.
– Várj, Lance! – ugrottam talpra. Ide oda kapkodva a tekintetemet a nappaliban kialakult zűrzavar és a távolodó Lance között. Nem akartam, hogy lelépjen, hiszen neki volt a legtöbb joga itt lenni. Azonban a nappali ajtóban felbukkant Kaine láttán, majdnem újból kiugrottam a bőrömből. Végül csak két lépést tántorodtam hátra, egyenest nekifarolva Gwennek.
Hát ez de ciki! Tuti észrevette, hogy berezeltem...
Gyorsan rendeztem a vonásaimat, mielőtt más is észrevehette volna futó riadalmamat. Megköszörültem a torkomat és hevesen dobogó szívvel dobtam egy kezdeményezést, megszavazva magamnak egy abszolút sikert.
– M-mindenki nyugodjon meg! – emeltem meg a hangomat, hogy felhívjam magamra a figyelmet. Persze azonnal megbántam, hogy emiatt a centrumba kerültem. Bizonytalanul kihúztam magamat, hogy bátrabbnak tűnjek. Jó lenne, ha szívem nem akarna közben kimászni a mellkasomból.
– Mindenki, ő itt Lance, tudjátok, akiről már meséltem nektek – emlékeztettem őket a kilétére. Legalábbis biztos voltam benne, hogy mindenkit felvilágosítottam arról, hogy bár nincs itt, ő az a tag, akit nem idegesítünk fel, különben elföldel. Egyébként jó fej, ja és a konyha melletti szoba az övé, ahova TILLOS az „Á”, vagyis az átjárás.
– Lance, ők pedig azok, akikről neked is meséltem – emlékeztettem, hiszen egy albumra való fotót küldtem el róluk.
– Crystal kérlek szépen, tudsz egy kicsit nagyobb fényt csinálni, hogy legalább egymást lássuk? Lili, plíz, szedd össze magad és koordináld ezt a káoszt! Niel, lennél oly’ kedves, hogy leteszed Lilit? David segíts takarítani! Freddy, hova lett a kanapé?! Gwen… – szépen sorban osztottam ki a feladatokat, enyhe utasító hangszínt megütve. De itt egy pillanatra bootolnom kellett azon, hogy mégis milyen feladatot hárítsak rá. – Te segíts Davidnek! – préseltem ki magamból végül. – Poison Ian… öhm… te inkább ne csinálj semmit! Poison Ivy, ha szépen megkérlek tudnál kreálni valami idilli légkört, hogy mindenki lechilleljen? – kacsintottam felé. Ráutaló magatartásommal célozgatva a kellemes illatú virágaira, amiket Isabella módjára a semmiből növesztett.
– Kaine, ne ijesztgess minket! – igyekeztem a nappali bejáratába, hogy jól szemügyre vegyem. – Ne már, mit csináltál a sminkeddel?! Több mint három óra volt felapplikálni!!! – állapodtam meg előtte dorgáló tekintettel. – Esetleg fel tudnád kapcsolni a biztosítékot? – suttogva kértem meg rá, hiszen igencsak cringe volt, hogy megint leoffoltam az elektronikát. De megálltam a kérdést, hogy miért nem válaszolt az üzeneteimre?!
– Remélem, hogy minden oké volt a bevásárlásnál – meglágyult ábrázattal néztem rá Milesra. – Nem volt nagy PTSD, ugye? Ha szépen megkérlek, lefoglalod egy picit Arrowt? – húztam odébb kutyuskámat Lavinától, mielőtt teljesen összeugrálná.
– Lance, ne siess annyira! Maradj nyugodtan és csatlakozz hozzánk. Meg tudom magyarázni, hogy miért vagyunk itt ennyien, de ahhoz lehet jobb lenne, ha inkább leülnél. Van kávénk – csusszantam be elé, kérlelő tekintet kíséretében. Bevetve az egyetlen hatásos fegyvert, amit ismertem. A kávét.

Azon filóztam, a kinyírt elektronika sistereg-e, vagy a fülem zúg. Vöröske sikolya berepesztette a dobhártyámat, rég dübörgött volna tőle a migrénem, ha Mindy nem tukmálja rám a kicseszett fülbevalóit. A tompa lüktetést a tarkómnál már ezek sem fékezték meg. Egyre erősödött, ahogy újra végigpásztáztam a kölykökön.
Felrémlett pár ismerős pofa a káoszban meg a kilónyi vakolat alatt. Romy új sleppje. Annyi fotóval bombázott, hogy már untam a fejüket. Messziről könnyű volt örülni nekik. Szivi végre nyomulhatott valakivel, Maximoffnál meg nálam nem lehettek szarabb arcok. Tököm akart beleszólni. Hadd haverkodjon.
Arról viszont kurvára nem volt szó, hogy a nappalimban tartanak pizsi partit.
– A legjobbkor, szivi? – ráncoltam a homlokom. – Engedd is el a picsákat, a helyzetet definiáld nekem. Mi ez a horror zsúr?
A testvériséget sem neveztem volna nyugis bandának, de ezek? Romy hozta a sziporkázó formáját, az egyik tini bálvány macskacsajt kapart le a másikról, a kékre pingált piperkőc meg a rózsaszín lány ülve botladoztak egymásban, a szöszkék fénygömböket és zseblámpákat varázsoltak, és valaki elsüllyesztette a kanapét. Bohóc csajszi tűnt a legbeszámíthatóbbnak.
Berezonált alattam a padló, amikor modell csávó megerősítette a félelmeim, aztán a babzsákos mamlasz rá is kontrázott.
Faszom. Ennél is többen vannak? Mi a geci ez? Valami elbaszott kísérlet? Milyen fogyatékos terelte egy tető alá őket? Nem volt elég a világnak egy Thanos, most kineveljük a következő apokalipszist?
Visszafordultam felmarkolni a cuccaimat. És megtaláltam a kriptaszökevény óriást, akit rajtam kerestek.
Ó, hogy baszná seggbe magát. Hogy oson ilyen halkan egy ekkora cula?!
A konyha felől beszűrődött egy éles pattanó hang. Sanszosan berepesztettem egy ablakot, de összeszorítottam a fogamat és stabilan állva kihordtam a szívinfarktust.
– Semmiről. Benéztem a címet – kaptam fel a motyómat a tizedik delikvens lába elől. A tizenegyedik kiscserkésznek már a távozóban válaszoltam. – Ne is foglalkozz velem, öcsi. Itt se vagyok.
Mögöttem hormonokban pácolt kamaszok dobálóztak alkohollal meg szuperképességekkel. A nyálas fejű eltalálta: erre innom kell. Egyedül. Egy kocsmában. Minél messzebb innen.

Már három hete itt vagyok New Yorkban, ami nem meglepő, hiszen itt éltem már amióta az eszemet tudom, csakhogy ez nem az a New York amit én ismerek. Brooklynt az otthonomnak vallom, mégis zavarba ejtő apró változások voltak jelen mindenhol. Eleinte azt hittem megbolondultam, de cseréljem le a pókember maskarát egy kényszerzubbonyra? Na, arról szó se lehet! Azon a bizonyos első napon ebben a hamisított Nagy Almában Peterrel botlottam. Szerencsére kiderült, hogy csak egy másik univerzumba kerültem, hmmm fura a ló másik oldalán ülni annyi bizonyos. Kainenal pedig pár nap elteltével találkoztam, amikor az egyik éjjelnappaliban fizettem volna ki az üdítőmet. A kasszás valami kisstílű pénzhamisítónak kiáltott ki és már rám akarta hívni a rendőrséget, mikor Kaine kihúzott a csávából. Ennek már jó pár napja, csakhogy úgy tűnik nekem nincs szerencsém a pénztárosokkal. Ma is mikor meglátta a bolti dolgozó hogy nem csak chipset, hanem alkoholt is pakolok fel a szalagra, elkezdett jelenetet rendezni. Rendesen égett a pofám, kedvem lett volna egy halóval betapasztani azt a nagy száját, merthogy mostantól poszttraumáim élményeim lesznek a boltoktól az is biztos. Szerencsére megint itt volt a másik póki, és némi észér ellenében már kint is voltunk a bevásárolt holmikkal. Az meg csak részletkérdés, miszerint utána nem sokkal majdnem elütöttek az őrangyalom kapkodása miatt. Mindegy a kocsiba beszállva, remélhetőleg nagyobb biztonságban vagyunk, mint gyalogosként. Kaine kocsija nem volt egy rossz darab, azonban egy takarítás már rá fért volna. A kínos csöndet, úgy gondoltam meg kell törni valamivel.
- Hmmm pókemberek mi? Amúgy a ruhánkon kívül meg a hálón kívül nem igazán vagyunk mi túl pókra utalóak. Nincs nyolc darab végtagunk, se nem vagyunk szőrösek, nincs több pár szemünk, nincs mérgünk. A falon mászni több rovar is tud ugye. Te nem gondolkoztál még ezen? Plus hogyhogy mindenkit radioaktív pók csíp meg, miért nincs például radióaktív…szúnyog a Szúnyogember. Vérszegény ötlet mi? Na, hagyom had ülepedjen ez benned. – jegyzem meg, majd tekintetemet az elsuhanó tájra szegezem. A boltokat, a tömbházakat, a hangos dudákat, illetve szirénákat a tipikus vidéki csendes kisváros váltja fel. Bayville olyan volt, mintha több ezer kilométerre lenne New Yorktól, mégis itt volt a hangos nagyváros közvetlen közelében. Ezt a környéket elnézve az jut az embernek eszébe, ha majd megöregszik, akkor itt akarja utolsó éveit eltölteni…bizonyára minden nap almáspiték és frissen vágott füvek illata terjeng a kis utcákban. Fel se eszméltem és már meg is érkeztünk abba azonban nem voltunk egyedül.
- Nem hinném, hogy bárki mást várnánk. – tudatom a másikkal fojtott hangon. Kaine jelezi, hogy tegyek úgy ahogyan ő, ezért a kocsi ajtaját én is finoman csukom be, szinte hangtalanul. A csomagtartóból kivettem jó pár rágcsát, az egyik sajtospufi viszont kicsúszott, a lábammal mégis meg tudtam akadályozni, miképp a földre zuhanjon a latyakba. Azonban a sikoly szinte a frászt hozta rám és a vizes földre hullott a zacskónyi ízesített rágcsálnivaló.
- Hupsz. – szégyellem el magam, aztán követni kezdem Kainet. Meglátom én is a nagy datab fickót, majd megtorpanok. Az idősebb pókember szavait követően még egy fontos kérdés lemaradt, amit én segítek pótolni.
- És még valami, te ki vagy?

Fülsiketítő duda harsan hirtelen az eddigi városi zajban, én pedig morcosan rántom fel a szemöldököm a dühösen rám meredő autósra, miközben tovább indulok a négy zacskó nasival. Oké, talán nem volt a legjobb ötlet a zöld lámpa utolsó villanásai közben nekiindulni a túloldalra, de így is már szörnyen késésben voltunk. A készülődés közepette hamar megállapították a többiek, hogy a rágcsa sürgősen fogytán van, mert mint kiderült nem csak a tervezett film alattra tartogatták, hanem folyamatosan bonották meg őket. Noha egy ideig méregettem az új lányt, Freddyt, hátha előrukkol valamivel, de beláttam, jobb ötletlen bizonyult Milest inkább kimentenem a tanulnivalóból, mint még egy percet figyelni a lenti nyüzsgést. Ez még számomra teljesen új volt, hiszen a legtöbb fő akiket elviseltem magam körül is legjobb esetben öt volt és nem több. Most gyakorlatilag kétszeresére nőtt a társaság és még sokakban nem különösen bíztam.
A mai napom szerencsés volt… vagyis annak lehetett nevezni, egészen a kis jelmezvészhelyzetig, de még azt is három órán keresztül türelmesen tűrtem, hogy Romy kipingálja sápadt koponyásra az arcom és rám aggassa azt a csicsás leginkább maffiózós szettre hasonlító csíkos hacukát. Addig is volt lehetőségem tanulmányozni, hogy koncentrálás közben milyen grimaszokat vágott. Ha nagyon rákoncentrált, még a nyelve hegyét is kidugta egy kicsit.
Miles helyzete kissé speciális volt, talán nem annyira hálás. Kár volt kiejtenie a száján az első nap, hogy ő még sulis, mert így addig győzködték a lányok, hogy itt is folytassa a tanulmányait amíg haza nem juttatjuk valahogy - fogalmam sincs miképp és mikor.
- Szerinted rájöttek már, hogy igazából van otton éléskamra? Meg mernék esküdni, hogy annak a csajnak még egy tank is van a repertoárjában. - valamivel fel kellett dobni a témát, miután már mindent bepakoltunk. Volt némi malőr a kasszánál, mert Miles pakolta pont fel a szalagra a piákat és a kasszás nekiállt szórakozni azzal, hogy de kiskorúnak nem árusít. Fel kellett homályosítanom, hogy velem van a kölyök. Kölyök... ez is igazából nézőpont kérdése volt, mert elég felnőttesen viselkedett már sokszor és igazából csak a képességeit próbálgatta még bizonytalanul. De gyorsan fejlődött, legalábbis remélem, hogy stresszhelyzetben ezúttal nem fog leblokkolni.
Az időjárás nem mellettünk állt, mert mire visszaértünk a házhoz, már ömlött az eső. Ugyan furán méregettek már a sorban is a jelmez miatt, az övé miatt meg aztán méginkább, de voltaképpen ebben a kibaszott országban ünnepelték a halloweent a leglelkesebben. Meg amúgy is, ki mondta, hogy az utcán nem lehet csak úgy belebotlani holmi pizsomás ámokfutókba?
Épp csak elfordítottam a kulcsot az indítóban, amikor feltűnt a sűrű esőfüggöny mögött, hogy egy másik járgány is megérkezett. Már az érzékem is instant betriggerelt, hogy esetleg nem várt vagy inkább várt vendégünk jött volna. A nyitott ajtó arra engedett következtetni, hogy utóbbi, de odabent nagy volt a csönd. A világítás ment, a film hangja pedig kiszűrődött.
- Te tudsz valamit arról, hogy valakit még vártunk? - pillantottam a srácra, miközben kiszálltam. A kocsi ajtaját halkan csuktam be és intettem Milesnek, hogy ő is tegyen így. Majd a csomagtartóból annyi cuccot magamhoz vettem, amennyit csak bírtam. A következő pillanatban azonban a világítás bevibrált majd kiment és a sikítás sem maradt el, majd neszezés és további zsörtölődések. Egy pillanatra megállt bennem az ütő, hogy valami történt, de ahhoz túlságosan elevenek voltak és nem történt semmi konfliktus, hogy arra gyanakodjak, valaki ellenségesen tört be hozzánk. Vagy már meg is fogták az illetőt, nem számítva arra, hogy hová csöppent. Legvégső esetben Freddy is zsebre teheti még.
Intettem Milesnek, hogy kövessen és elindultam át az esőfüggönyön nagy léptekben. Éreztem, hogy a festéket megkezdi a víz, de nem tudtam mit kezdeni ezzel. Azzal már annál inkább, hogy feltérképezzem a kialakult helyzetet. Halk léptekkel indultam meg feléjük, még szatyrok sem neszeztek semmit, csak amikor megálltam a pasas mögött. Nagydarabnak tűnt, de nem veszélyesnek.
- Miről maradtunk le?

Korán reggel volt, amikor felkeltem, de Romy és Kaine már ébren voltak és a lány azon ügyeskedett, hogy az illetékes arcfestése tökéletes legyen. Már akkor láttam, hogy én még ráérek ilyesmin aggódni, visszamentem a szobámba és a mai napi terveimet dolgoztam ki jobban. Azt terveztem, hogy megnézetem a többiekkel a Blackbirds*-t, ami valamilyen horrorfilmszerűség akar lenni, a producerei pedig Ryan Murphy, Brad Falchuk és Guillermo del Toro, halálos trió az egyszer szent, az első kettőt az Amerikai horror sztoriból ismerhetjük, az utóbbit pedig az Ördöggerincből vagy Pokolfajzatból. Ha valakikről akkor róluk nem gondoltam volna, hogy összefognak és alkotnak valamit, de az idők változnak és a horrorfilmek nézése éppen alkalmas.
Arra az esetre, ha valaki örök klasszikusokat akarna nézni, azért felvettem a lehetségesek közé a Fűrész filmeket is, bár Chuckyt, Démonok közöttet, a Kört és sok más között még a Halhatatlan szeretőket is VALAKI kiégetésére. Nem mondom, hogy közben bele is néztem mindegyik trailerébe és elfogott valami késztetés, hogy az összeset megnézessem velük, de félő, hogy ahhoz se türelmük se kedvük nem lesz. A lényeg, hogy a hosszú listából a Blackbirds-t akartam megnézni velük. Trailerben sok körfűrész hangra hasonlító zajok voltak azt meg kell hagyni és hirtelen megjelenő sötét alakok a szoba sarkában a plafonba kapaszkodva, várva, mint valami pókok – nem célzás, hogy ezt várom el a ház póklakóitól is, hogy úgy csapjanak le ránk amikor betoppanunk a helyiségbe, isten őrizz, a mi pókjaink nem vadállatok, csak Kaine ha hozzáér valaki Romyhoz vagy valami ilyesmi szerintem. Nem tudom, nem próbáltam, eddig csak a Peteres esetet láttam, az épp elég volt, már fátylat kellene borítanunk rá. Éhező, húst és egyebet széttépő dolgokat ígért a trailer, sok sikoltással, mármint áldozatok sikolyával, de evésre, gyilkolásra hívó torokhangú ordítás is volt köztük – tisztára The Forest feelingem lett tőle, lehet onnan vették ezt a borzadalmas Yeewooo, aaarr s társai dolgokat – és mielőtt túl sok spoilert néztem volna belőle elhatároztam, hogy meglesem a többieket. Vagyis dehogy. Segítségre volt szükségem, az elképzelésem már megvolt, hogy mi szeretnék lenni, be is öltöztem úgy ahogy kell, de még hátra volt egy igen fontos dolog, ami nélkül egy egyszerű megtépázott Laze voltam, de azzal… Nos azzal kiderül.
- Azt hittem Kaine után én jöhetek. – szomorú pofát vágtam, amikor megláttam Romyt és Crystalt amint nem engem sminkkel, hanem az ufó lányt, vagyis félig ufó, mert nem a Marsról jött, hanem csak a Holdról és még mielőtt az űrlény akármijével a fejembe láthatott volna vagy bármi hasonló, leléptem tőlük. Mondjuk kellett Romy „Laze, én még fel sem öltöztem, keress mást!” biztatása hozzá. Így szépen utolsó és talán egyetlen mentsvárként bekopogtattam Laceyhez. Nem szép dolog persze. De az ember ilyenkor már csak önmagára számíthat, ha másra nem is.
Láttam, hogy ő már készen volt és megpróbáltam kiudvarolni tőle egy kis segítséget. Minden felszerelés adott volt, tegnap vettem egy rakás éjszakakék hajsprayt, pontosan 5 darabot, ha valaki ki akart volna kékülni velem, akkor meglegyen az esélye rá és egyéb kék színű arcfestéket és ecseteket, szóval minden megvolt, csak nem volt nekem sminkelésben is tapasztalatom. Háh!
- Kedves tőled, hogy segítettél. Köszönöm. Jól érzed itt magad? Nagyon az agyadra megyek? – faggatom ki amíg még kettesben vagyunk. Most még panaszkodhat, reméltem, hogy nagy hallása csak Lilinek van a házban – én a bolond nem számoltam Dave-el akkor még – és nyugodtak lehetünk.
Aztán mivel nem voltam sokat lent arra lettem figyelmes, hogy Kaine nincs itthon, lelépett. Fel is háborodtam, hogy én készültem egy rakás horrorfilm ötlettel és elment. Amíg nem tudtam, hogy piáért addig fortyogtam, szerencsére a fehér szemeimtől – kontaktlencse – nem látszott semmi.
Le is ültem egy babzsákra, a távirányítót is magamhoz vettem. Vár a halál rá, hogy megérkezzen és miért kipingálva ment el? Engem mért nem hívott? Ha többen megyünk több mindent tudunk hozni! Hamarabb itt lett volna. Ki az isten ürítette megint ki a hűtőt a tegnap még tele volt!? Azt hittem nem kell menni sehová!
Lehet érezhető volt a belső mufurcságom, hogy még Lili is úgy ült, hogy megtudjon rúgni, ha kell. Hát baszki.
- Nem várunk senkire! Ha tartani akarjuk magunkat az időrendhez akkor elkezdjük most, ő majd becsatlakozik! Megnézetem vele majd külön azt, amiről lemaradt! – én most makacs voltam és meg is nyomtam a lejátszás gombot.
Ha beszéltek is hozzám és javaslatokat tettek a leállításra nem tettem semmit – de tettem, a babzsák mellé tettem a távirányítót úgy, hogy senkinek ne legyen esélye hozzá férni.
Néztem is a filmet, meg nem is. Valójában vontatott volt, már érezni lehetett mikor nyomnak be egy újabb körfűrész effektet és jellenik meg villódzva, éhesen az alanyunk, aki sikoltó tinilányokat vesz üldözőbe. Ott valami pizsipartit tartanak, rózsaszín runikornisnak öltözött be az egyik, a másik isten tudja minek mert dörgött-villámlott, jöttek a kannibál üvöltő hangok és akkor baszki itt is becsapódott az ajtó. Villany le, sikolyok, sűrű sötétség, én elkezdtem tapogatózni a sötétben, de valószínűleg Laceybe ütköztem bele amíg nem láttam semmit se az ég világon.
- Bocsi. A mobilom kerestem vagy valamit. – de mire kihalásztam volna a babzsák mögül addigra már vakító fénnyel ijesztgetett, üdvözölt minket a jelek szerint Romy ismerőse, nem holmi zombi kannibál baltás gyilkos, aki a filmből pattant ki.
- Csodálatos. Már csak Kaine hiányzik. Nem hozta magával a lakótársunkat véletlenül? Kb. ilyen magas és Jack Lidércnyomásnak öltözött. – itt megpróbáltam majdnem két métert mutatni neki, több sikerrel, mint terveztem, még lábujjhegyre is álltam a siker érdekében, pedig nem kellett, szándékosan egy Godzillát festettem le a férfinak.

Fura számomra ez a kialakult helyzet. Nem jártam kollégiumban és testvérem sincs, aki mellett megszokhattam volna, hogy milyen is megosztani mindent is. Mondjuk tény nem egy kanapén kell már aludnom, hanem van rendes szobám is, amiért hálás vagyok. Nem  gondoltam volna, hogy ennyi idő után még ebben a világban leszek, de sajnos még mindig nem született megoldás arra, hogy hogyan is juthatnék haza. Addig meg igazából szerencsésnek mondhatom magam, amiért pont Kainere zuhantam aznap este. Sok jó embert ismertem meg és ő előttük nem kell rejtegetnem a valódi énem. Elfogadták azt, ami vagyok. Mondjuk egy valakin még a mai napig nem tudok kiigazodni. Érzem rajta, hogy valamiért nem kedvel. Talán csak az a bizonyos betoppanásom nem tetszett neki és e miatt nem vagyok neki szimpi... Vagy egyszerűen nem fekszik neki a jellemem. De nem is sokat lovagolok ezen, hisz ha baja van velem bármikor megoszthatja, meg sose voltam az, aki teperne azért, hogy mindenki is szeresse őt. Nem működhet mindenkivel a kémia. Majd talán egyszer eltűnik ez a fura feszkó kettőnk között.
Ha már Halloween szeretem megadni a módját a beöltözésnek. Szokásomhoz híven most is egy ijesztő alak bőrébe bújtam. Már rég ki akartam próbálni ezt, hogyan is néznék ki, tudnám e hozni azt az ijesztő arcot, mint a színészek a filmekben. Ahogy belépek a nappaliba elmosolyodom, miközben szorosan fogom a piros héliummal töltött lufimat az egyik kezemben, a másikban meg a kész pattogatott kukoricás tálam. Végig nézek mindenki azzal az őrült tekintettel, majd csak felnevetek.
-Nah, akkor ma este mit is nézünk meg?-Mert számomra az még rejtély, de bízom abban, hogy illő lesz a mai alkalomhoz, ha már ilyen sokan így beöltöztünk. Jó kis jelmezek és sminkek vannak. Az enyém szerencsére elég egyszerű volt, de remélem azért a többieknek tetszeni fog. Valahol végül helyet foglalok a földön egy szabad helyen. Én szeretk ott ücsörögni, így cseppet sem kényelmetlen a számomra. Ahogy leteszem a fenekem Arrow már oda is jön hozzám nagy vidáman, hiába az ijeztő kinézetem. Alaposan megdögönyözöm őt, majd lopva Romy felé pillantok. Látom rajta, hogy nem tetszik neki a dolog, így inkább abba hagyom. Egyszer majd csak elmondja...
-Szerintem is meg kellene várni. Ha már így összejöttünk, illene.-De a jelek szerint van, aki nem így gondolja, így elindul a film. Onnantól kezdve a figyelmem a tévé felé irányul. Egy ideig elég nyugis minden. Mindenki a helyén ül, eszi a nasiját, vagy issza éppen az italát. Aztán a másodperc töredéke alatt borul fel e az egész nyugalom. Csak a szemem sarkából veszem észre, hogy valaki hirtelen megjelenik az ajtóban, ami engem is megijeszt kissé, de nem annyira, mint Romyt, aki hangosan fel is sikít és ezzel egyidejüleg az áram is eltűnik. Automatikusan nyúlok én is a telefonom után, hogy bekapcsoljam a zseblámpát. Mégis ki ez a fickó és hová tűnt a kanapé?
-Jól vagytok lányok?-Pillantok rájuk, hisz biztos nem lehetett kellemes akkorát esni. Felállok a helyemről és az idegen fickóra pillantok, majd Romyra. Legalább ő tudja, hogy kicsoda, de a jelek szerint ő sem számított arra, hogy ma este betoppan a házba. Ha kell segíte a lányoknak felállni a földről, összeszedni a kiborított popcornt, vagy bármi más.

Sunyiban rumot meg vörösbort öntök a kólámba, mert nem emlékszem, melyikkel szokták keverni, aztán visszarakom zsebre, és mozira készen besomfordálok a nappaliba. Kicsit izgulok, sosem lógtam egyszerre ennyi emberrel. Menet közben a neveket gyakorlom.
Lays. Lili. Dulifuli Dave, akire a rend kedvéért nyelvet öltök, mert megint grimaszol. Soha semmi nem tetszik neki.
Hú, Niel sem fest boldogabbnak, mintha megrágta és kiköpte volna az élet. Lassan, fáradtan tömi magába a rágcsát, pont, mint amikor először találkoztunk.
Odaosonok hozzá hátulról a kanapé mögött, előkapok egy behűtött energiaitalt, és óvatosan az arcához érintem.
– Üdv itthon! – Annyi vidámságot csomagolok a köszöntésbe, amennyi belefér, hátha rátapad valamennyi. Áthajolok a válla felett, és a kezébe nyomom a piát. Mivel már kábé rádőltem, akár meg is ölelgethetem, nem? Kicsit útban van a dívány, szóval mondjuk inkább úgy, átkarolom a mellkasát.
– Ne áruld el nekik, de Kén potyára ment boltba – súgom a fülébe, miután megbizonyosodtam róla, hogy a többiek nem figyelnek. – Minden is van nálam. Csak szólj, mi kell!
Távozás közben a klasszikus, kétujjas kézmozdulattal jelzem Dave-nek, hogy figyelem, ne merjen rosszalkodni! A végén még elijeszti Nielt!
Törökülésben huppanok le Romy és Krisz közé, ölemben alkohollal dúsított üdítő meg óriás popcorn.
Kutya mennyországba kerültem. Az egyik oldalamon Locky, a másikon Ary.
Elrejtek nekik pár kutyafalatkát látótéren belül, soha senki nem fogja rám bizonyítani. Odapottyantok egyet-egyet a gazdik ruhagyűrődései közé is. Az lesz az igazi figyelemelterelés!
Kutyát hizlalni? Én? Dehogy! Diétásat kapnak. Tegnapelőtt vettem a boltban. Mármint elvettem. A pénztárcámnak is diétás volt.
Bekapom a szívószálat, és nagyot szippantok. Az egész ábrázatom összegyűrődik. Khmm. Talán kevés lett a kóla.
Kortyolok még egyet. Igazából… hozzá lehet szokni. Kén úgyis hoz piát, nem egyedül leszek becsiccsentve. Ha meg mégis, van tervem: memóriavesztésig iszom, mert amire nem emlékszem, az nem fáj.
Krisz először játékot emleget mellettem, aztán átkot szór ránk ufó nyelven. Lehet, hogy mégsem kellett volna kutya kaját dugnom a térdhajlatához…
Kicsit messzebb húzódom tőle, és szorgosan vedelem a felejtés-levet.
Aryban elkezd dolgozni a feszkó. Egyszer azt olvastam, ha a kutyák fülei között nézel át, láthatod a szellemeket. Rákoncentrálok a blöki kobakjára. És kirajzolódik egy körvonal. Vizesen, zörögve puffan valami a földre.
Kihullik a számból a szívószál. Romy helyettem is sikít, olyan igazi, temetőbe illő, túlvilági stílusban. Jól rám hozza a frászt. Elsötétül előttem a világ, és eltűnik alólam a kanapé. Szerencsére a koktélba meg a kukoricába kapaszkodom, így azok megússzák.
Lekapom a pohár tetejét, és kiégetem a torkom az enyhén kólás rumos-vörösborral. Ez kicsit lenyugtat.
Felmérem, mi a szitu: Romy és Ary ismerik szellem bácsit (hú!), Krisz fénygömböket tud lebegtetni (menő!), Lili macska (aww!), Niel szerelmes állatvédő (aww!), Dave meg Dulifuli. Van, ami sosem változik.
Megvilágítom Morgót egy zseblámpával, hogy lássam, hova célzok, és az ölébe ejtek egy üveg vodkát meg whiskeyt, Jan bácsi és Logan hozzájárulása az estéhez.
– Tessék! Idd magad kedvesre, és ne piszkáld Nielt! – Megszánom Morgót, és odadobok neki egy pici elsősegély készletet is. – A harci sebekre – dünnyögöm.

M
ekkora egy gyász buli! Az ember azt hinné, ha alakul egy Xavier intézetétől messze és biztonságban lévő B verzió különleges képességű fiatalokkal, legalább bulizni megtanultak, de nem, horrofilmet nézünk ÁLLATOKKAL.
Nyáladzik az a kettő és szájszaguk se olyan mint az őket szorongató lányoké, akik úgy dédelgetik őket, minta steril, öblítő szagú plüssfigurák lennének.
Fintorogva bámulom a képernyőt, elszántan NEM figyelem gondolataikat, de a nyálas tinidráma akkor is be-beúszik, ráadásul egy darab töményet se látok, ami tompítaná ezt a gyász rajongást meg az undorító rózsaszín ködöt. Pedig az alkohol nagy barátja a bennem sorjázó xanax mennyiségnek, mert kuvára semmi kedvem tizenévesek önbizalomhiányát hallgatni egész este, KUTYÁKKAL.
A nagymenő pók variáns biztonságos férfi sztereotípiája, meg a gagyi féltékenykedés valami Gwenre-és ekkor még ennek reciproka meg sem jelenik, csak késve.
Esküszöm, ha a kutya vonyítani kezd, mert a zsé kategóriás horrorban lefejeznek valakit, én vágom fel az ereimet, vagy hívom vissza Karamit, csináljuk ezt IRL tisztességesen.
Egyetlen értelmes mondata hangosan van a szőke földönkívüli csajnak, felé fordulok már majdnem válaszolni, hozzá, csinálja és legyen jó erős, amit iszunk.
Megjelenik még egy féltékeny kamasz, székhez kötözöm őket és én fogok felvilágosítást tartani a világ leggázabb gondolatairól. Ha kell a csaj, kérdezd meg, öregem… Egyetlen kulcsgondolatra figyelek fel a sok szar mellett, ez a gyilkos, mert a szépfiú meg hogy menjek a picsába ezzel az arccal tökéletesen érthető, nem szoktak szeretni a hetero hímek.
De a gyilkossal még kezdhetünk valamit… Na ekkor csinálja a fesztivált a felelős, vörös Romy lány, hála a kurva istennek, mert én reptettem volna világnak a Tv-t. ha tovább nézzük ezt a szart. Megint lennének nem kedves megjegyzéseim, amikor éles fájdalom hasít a karomba és felkiáltok. Nem hangos, vagy ciki, épp egy
-Au bazdmeg!
És mielőtt leverném a dögöt, érkezik hős megmentője, a zoofil depressziós gyilkos. Ekkor esik le, hogy az alacsony bögyös anime karakter.
Hagyom, hogy levegyék rólam és fél gonolatnyi elismerést adok az elemlámpás megoldásnak is, közben betoppan egy Hobó. Végre eljött az én időm.
-Ő tett kárt bennem, Gyilkos.
A fény remekül megvilágít egy jelentékeny momentumot abból a sokkból, ami átszalad a fiú arcán, gondolati sikoltó halmazából eleget kiveszek, de mind olyan depresszív, hogy csak lerohadok tőle.
-Hangulatgyilkos.
Javítok gyorsan, ahogy a srác már menekülne és mielőtt még mindenki megvádolna, hogy gyötröm szegényke lelkivilágát.
-Ami nem csoda, ettől a filmtől én is késztetést érzek egy egész doboz nyugtatótra.
Megrázom a kezem, kíváncsi lennék mennyire lett véres és ki fogja ezt helyrehozni.
-Játsszuk azt a holdjátékot, de közben igyunk valamit, mert a tulajdonos is szomjas, látom rajta.
Meglepő, hogy hozzá tartozik a villa és megengedte, hogy teljesen kisajátítsuk, de ha már összejöttünk itt ennyien nem maradhat a világ legantibbpartija.
-Szükséged lesz rá, az itt jelenlévők már mind beccucoltak, még én is. Jó sok fog kelleni!
Nézek végig a brigádon, sokan biztos most először isznak majd, de ha elkezdenek picsázni ki nincs még 21, tutira léptem a babazsúrról.