Kiöltöztem, felvettem egy ezüst ruhát, ami drágábbnak látszik, mint amennyibe került valójában. De egy ilyen eseményen csak a látszat számít. Az egész felső réteg egy adag látszat. Mindenki vidámnak mutatja magát, és tökéletesnek, de ez az újságírók életcélja, hogy bemutassák valódi arcukat.Nagyon ideges vagyok, de természetesen, mint mindig igyekszem most is a magabiztosságom mögé zárni. Egyedül vagyok egy Bálon, amit Wilson Fisk rendezett meg, így karácsony előtt két héttel. Az esemény lényege a külvilág felé: egy nagyszabású álarcos bál, ahova minden gazdagot, és érdemes embert meghívott. J. Jonah Jamieson is a főnököm, tiszteletét tette, de ő jópofizni jött, én pedig kiharcoltam, azt hogy megírhassam majd a cikket, így ide kerültem. De melléküldetésem is van, méghozzá megkörnyékezni Fisknét.
Nem mondom, hogy erre a feladatra felkészültem. Lesben kell állnom, figyelnem, hogy mikor van egyedül, és a testőrök se környékezzenek meg. Eddigi terveim között szerepel, hogy a női mosdó védelmező bugyrai között közelítem meg. De ha szerencsés vagyok van női testőre is, aki bemegy vele, de hát oda még a király is gyalog jár, így remélem hogy Vanessa-ra is vonatkozik.
De a nőt nem látom sehol, pedig egy órája itt dekkolok, hisz kedves főszerkesztő úr ragaszkodott hozzá, hogy az újságírója a kezdetektől fogva itt álljon. Így már két gyümölcsös pezsgőt elfogyasztottam, de inkább az idegeim miatt, nem igazán vagyok alkohol párti, az apám miatt.  Muszáj picit ellazulnom.
Már körbe jártam kétszer Fisket láttam távolban, de Vanessa-t nem. Kezdek idegessé válni. Lehet a terv nem is fog sikerülni. Sokan szépen fel vannak öltözve, maszkban vannak, így nehezebb is a beazonosítás. De gondolom elsőnek férje mellett fog felbukkanni. A maszkomat nem vettem fel, majd gondoltam ha szükséges. Az emberek táncolnak, jól érzik nagyon magukat. Megálltam egy biztonságot nyújtó standná, majd nézelődök. Hirtelen mintha ismerőst láttam volna, a szívem akkorát dobban, hogy majd kiesik a torkomon keresztül.
─ Peter...? ─ Suttogom magam elé a kérdést, és a lábaim magától mozognak, elindulok arra, amerre úgy vélem, hogy az exemet láttam. De lehet sok volt a pezsgő. Közben meghallom mikrofonba Wilson Fisk hangját, gondolom most kezdődik a beszéde. Vanessa nincs mellette, én pedig mindig tartok arra felé, a tömegben, amerre véltem látni őt...

Védelmemben szóljon, nem úgy terveztem, hogy ennyire kicentizem az érkezést, ahogy az sem szerepelt a reggeli elképzeléseim között, hogy végül egy háztetőn kezdem meg a készülődést, a rendezvény helyszínének tetején, egészen pontosan. De nem ez az első alkalom, hogy rögtönöznöm kell, szóval a zsémbeskedés helyett kiélvezem a new yorki kivilágítást, azt a lélegzetelállító látványt, amit az aláhulló hópelyhek nyújtanak, amint a Rockefeller Center karácsonyfájának fénykörébe érnek. Az odalent haladók számára talán némileg rontja az összképet a fejük felett tovasuhanó, piros-kék jelenség, de szerencséjükre, nem kell már sokáig eltűrniük a látványomat, ugyanis jó szokásomhoz híven, alig percek választanak el csupán attól, hogy késésben legyek, függetlenül attól, hogy biztosítottam Mayt az ellenkezőjéről. Hm, ha belegondolok, ez az én standardomat nézve, nem is rossz teljesítmény. Azért majd holnap lehet, hogy megemlítem Dr. Kafkának, ha már egyszer a vele való konzultáció húzódott el... ééés az a bolti rablás, amit idefelé jövet megállítottam. Ehh, oké, az én hibám, túl könnyen elcsábulok egy járőrözésre ebben az ünnepi hangulatban. Talán ezért nem zavar az sem, hogy emiatt kénytelen vagyok elviselni a magaslati fuvallatokat, ami, nem mellesleg, nagyban megnehezíti egy ing begombolását. De azért gondoskodok róla, hogy az alatta magamon hagyott jelmez még véletlenül se kandikálhasson ki a világos gallér mögül, amiben segítségemre van a tűzlétrán való lefelé szökdelés közben, sebtében felkanyarított nyakkendőm. A zakó ujjait lehúzom, extra réteggel takarva el a csuklómon helyet foglaló hálóvetőket, amikre szükség is van, hogy a hátizsákomat még elérhetetlen magassságban az épület falához rögzíthessem a leérkezésem előtt. Az már a vakszerencsére és néhány, reményeim szerint, jól irányzott simításra van bízva, mennyire tűnhetek kócosnak, ugyanis tükör hiányában ezt nehéz ellenőrizni.
- Várjon, hadd segítsek! ─ sietek a szolgálati bejárathoz, ahol az egyik alkalmazott éppen a pezsgőszállítmány utánpótlását igyekszik becipelni.
- Kösz, öregem! Nem tudom, ki gondolta jó ötletnek, hogy egy ember végezze a rakodást, de arra fogadni mernék, hogy nem látott még ilyen estet! ─ egy ideges fújtatással teszi le a rekeszt egy másik mellé, hogy aztán a hátát kirpogtatva fújjon egyet.
- Hol van a szállító? Neki nem kellene ebben segítenie? ─ nézek körbe, de akármennyire kémlelem a környéket, a cég teherautója kinyitott rakodóterével, magányosan álldogál a bejárattól nem messze.
- Tőlem kérdezed? Nekem úgy szóltak, hogy megérkezett a szállítmány, de mire kiértem, már sehol senki. Ha tippelnem kellene, valamelyik szervezőt keresheti, hogy vele intézhesse az aláírást. Gondolom, valami karácsonyi borravalóban reménykedik. - a nevetés, és a fejrázás, amit mellékel hozzá, szavak nélkül is közli a véleményét az egészről.
- Mindegy is! Még egyszer kösz a segítséget, ööhm... - egy barátságos mosoly kíséretében kezet nyújt, én pedig nem vagyok rest megragadni a srác jobbját.
- Peter. ─ vicces, így, hogy elültek a feje felett a viharfellegek, már határozottan látszik, hogy nagyjából egykorúak lehetünk. Óhatatlanul tudatom előterébe tolakszik tőle a gondolat, hogy valószínűleg ő sem teljesen így képzelte az ünnepi szezonját. Igen, ebben a hajóban már ketten evezünk, pajtás!
- Tom. Nagyon örülök, Peter!
- Szintén! Figyelj, nem bánod, ha... - mutatok jelzésértékkel a mögötte lévő folyosóra. Nem akarom kényelmetlen helyzetbe hozni, de megspórolná nekem a nagyobb embercsoportok kerülgetését a főbejáratnál, ha használhatnám ezt az útvonalat.
- Csak nyugodtan! A konyhán keresztül kijutsz a vendégekhez. Ha valaki kérdezné, nyugodtan mondd, hogy én küldtelek át! - hálás mosoly költözik az arcomra, de azért aggódva vetek egy utolsó pillantást a szállítójármű felé. Tom elcsíphette ezt, mert legyint egyet.
- Ne aggódj, minden rendben lesz, itt megvárom, míg visszaér!
Újabbat bólintok, mert határozottan megnyugtató, hogy egyre gondoltunk.
Köszönetképp a konyhán áthaladva azért találomra felkapok egy tálcát, amin különleges finomságok sorakoznak (rák, talán? Nehéz megállapítani, ezek a dolgok pizzán máshogy néznek ki!) és azzal lépek ki a gála főterébe. A rögtönzött álcámmal legalább biztosra mehetek, hogy a kerülőutam nem kerül majd Tom munkájába.
A tálat a büféasztalnál lerakom, hogy pótcselekvésként felkapjak helyette egy pohár pezsgőt. Arra viszont már oda kell figyelnem, hogy Wilson Fisk hangjára az ujjaim ne simuljanak a kelleténél erősebben a pohár karcsú alakjára. Van valami bosszantó az ürgében, amin még az sem segít, hogy hiszek a második esélyben. Ha egyszer valakinek "állítólagosan" annyi alvilági kapcsolata "volt", mint ennek az alaknak... nos, mondjuk úgy, hogy vannak fenntartásaim. Hiába érzem, hogy ez ronda dolog tőlem. Hiába tudom, hogy Fisk nem Lonnie. Hiába mantrázom magamnak, hogy...
"Minden rendben?"
- Persze, köszi! ─ várjunk, szünetet kérek! A belső hangom mikor vált ilyen jól hallhatóvá és miért hangzik máshogy, mint én?
- Bocsánat, azt hittem, hogy nekem szólt a... ─ fordulok meg, hogy sűrűn elnézést kérjek a férfitól, és szívesen be is fejezném mondandómat, ha nem tűnne fel a nő a társaságában.
- MJ? ─ nem mondanám, hogy rácsodálkozok a jelenlétére, szerintem az teljesen normális, hogy a szemeim akkorára kerekedtek, mint a pezsgőspohár talpa.
- Mi... ─ "Mi járatban?" Gyerünk, ez egy egyszerű mondat. Összesen két szóból álló érdeklődés, nem olyan nehéz kinyögni!
- Minden rendben? ─ ha a kísérője felteheti ezt a kérdést, akkor én is... ugye?
Persze, Pete, áltasd magad nyugodtan!

Nos erre a kavalkádra nem igazán voltam felkészülve. A bál meg kell mondjam belső: gyönyörű. Ki tett magáért. A pódium mögött pedig hatalmas nagy karácsonyfa áll, csak arany díszekkel. Nekem túl hivalkodó, és giccses. Szeretem a klasszikus piros, kék színeket. Bár így belegondolva, lehet máshova is vissza lehet vezetni ez utáni két szín utáni vágyamat. Az álarcok, és a táncparkett pedig egészen varázslatossá teszik a helyet. A díszlet is arany, néhol piros, ez egész fényáradat, akár mondható mesébe illő. Belső nőm, és romantikus énem odáig van érte, és ha nem tudnám kinek a bálján vagyok, és pontosan miért vagyok itt, még élvezném is. Viszont észnél kell lennem.
Ez pedig nem tart sokáig, amint meglátom Peter Parkert. Nem gondoltam bele, pedig teljesen érthető, és kézenfekvő a jelenléte, hisz a F.E.A.S.T.-nek is adakozik a hely, May néni pedig ott dolgozik.
De gondolkodni sincs időm. Hisz a lábam teljes mértékben önálló életet él, és amint megvan az útvonal amerre láttam Pítet, csak arra tudok nézni, és haladni. Majd megérzek a vállamon egy kezet, majd egy kérdést, azonnal beazonosítom Matt-et. Csodálkozom, hirtelen nem tudom hol vagyok mi történik, főleg, hogy abban a pillanatban szinte Peter felém fordul. A szívem kihagy egy ütemet. Azonnal automatikusan elmosolyodom. Megkönnyebbülök, hogy látom...
─ Persze, igen, minden rendben. ─ mondom teljes zavarban.
─ Ő itt Matthew Murdock, ő pedig itt Peter Parker. - mutatom be őket egymásnak. Látom Peter kérdő tekintetét. Nem járunk, és nem tudom mennyire tartozok ezért magyarázattal. De legbelül sikítok a válasszal, hogy nehogy félre értse. Megvárom amíg bemutatkoznak ők is, kezet ráznak.
─ Együtt dolgozunk egy cikken. - válaszolok tömören Peternek. Szívesen beavatnám de hát ő döntött úgy, hogy kizár. Mély levegőt kell vennem, és kicsit elfordulok tőle Matt felé.
─ Nem láttam Vanessa-t - mondom felé halkabban, a pódiumon sincs fent Fisk-el, aki közben töretlenül mondja megannyi hazugságát. Amennyit elkaptam belőle, a szentet játssza, és hogy mennyire jó útra tért. Sántít, és nem tetszik ez nekem, hogy ennyire fényezi magát? Miért mit akar ezzel elérni? Miután megkapom Matt reakcióját, vissza fordulok Peterhöz, aki szintén harciasan nézi, összeszorult ököllel Fisket.
─ Jól nézel ki...   - szólalok meg hirtelen, ami eszembe jut. Hát ... el is pirulok. De örülök, hogy jól van, és valóban jól áll neki a szmoking. És igyekszem Fiskről elterelni a figyelmét. Mert ezt csináltam mindig, mellette álltam és megnyugtattam...

Miközben agytekervényeimet még mindig lázasan igyekszek némi mentális rugdalással normális ütemű működésre ösztönözni, egy barátsogos mosoly kíséretében emelem fel jobbomat a férfi keze felé. Rákérdeznék, pontosan miként jön a képbe egy ügyvéd egy olyan cikk megírásához, amihez nem mellesleg közösen vesznek részt egy jótékonysági esten, de Mr. Murdock visszafogott, s árnyatlatnyilag feszült reakciójából arra következtetek, hogy ez nem a megfelelő helyszín és időpont a részletek feltárására. Így végül enyhén felemelt szemöldökkel pillantok MJ irányába, megejtve egy futó, cinkos félmosolyt, mert túl vagyunk már egyen, s máson, ahhoz, hogy ne ez legyen az első alkalom, mikor úgy érzem, kimaradtam pár körből. Kezdetnek például mióta vannak ügyvédek ilyen jó erőben? Mármint, tőlem aztán távol álljon az olyan sztereotípiák meggondolatlan dobálgatása, miszerint valakinek a munkaköre kizárólag az íróasztal mögé kell szorítkozzon, az viszont határozottan új, hogy jogi tanácsadás mellett valaki Mike Tyson által inspirált edzéstervet kövessen.
- Talán a bizalmatlanság volna erre a legjobb szó. Szeretek hinni a második esélyben, ebben az esetben mégis inkább érzem a dolgot éles pálfordulásnak. ─ szépen haladsz, Peter, még alig mutatkoztatok be és máris sikerülhet egy ítélkező fafejként leírnod magad mások előtt!
- Részemről az öröm! Én Peter vagyok, pályakezdő tanár. ─ nos, igen, ez jóval kevésbé hangzik menőnek, mint az ügyvéd. Egyáltalán minek emeltem ki a pályakezdőt? Attól még, hogy hosszabb, nem fog jobban hangzani!
- Mármint, csak tanár! ─ miért, mi más lennél? Nem ismer téged!
- Úgy értem, tanár vagyok és lényegében pályakezdő is, de nem totál kezdő, csak technikailag, mert az idei őszi volt az első félévem! - nem tudom, miért éreztem jobbnak az egészet attól, hogy még a levegőben el is mutogatom mellé a dolgot, mintha éppen a tábla előtt állva próbálnék illusztrálni valamit, de legalább a pókösztönöm eléggé kordában tartja kézmozdulataimat ahhoz, hogy alig észrevehetően, csapongó gondolataimmal ellentétben a pezsgős poharamat tökéletes egyensúlyban tartva akadályozzam meg mások leöntését. Korai lenne a jég megtöréseként megkérdeznem, hova jár kondizni? Áh, majd később!
Arról szóló merengésemből, hogy jelen pillanatban kire lehetek dühösebb, az este házigazdájára vagy magamra az iménti beégésért, végül MJ szavai rántanak vissza. Egy hálás vigyorral nézek rá, próbálván elhessegetni az érzést, hogy valakinek megszaladt a keze a fűtás feltekerésekor, és közben babaléptekben haaldva újra megtanulni a beszédet.
- T.. te is gyönyörű vagy! ─ ha esetleg ez kérdéses lett volna egy pillanatig is.
- Jameson megbízása? ─ néhány tónussal halkabban kérdezem meg, kihasználva ezt a lehetőséget, hogy közelebb lépjek hozzá és így próbálhassam meg kipuhatolni, hogy mennyire tudhat a főszerkesztője a jelenlétéről, és mennyire lehet szó inkább olyasmiről, amit önkéntes motiváció vezérelt.
- Tudok segíteni valamiben? ─ kissé talán fura megfogalmazása ez annak, amit valójában kérdezni szeretnék, de tekintettel kell lennem arra, hogy Matt Murdock még mindig hallótávolságon belül tartózkodik és egy tanártól meglehetősen viccesen venné ki magát, ha nagy magabiztossággal azt kérdezné, miben segíthet. Ugyanakkor hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tartok egy nemleges választól, hiszen egy ügyvédet keresett fel, nem engem, és bár vaksi tudok lenni, akár egy denevér, annyira azért tudok olvasni a sorok között, hogy ez nem éppen egy pozitív üzenetről árulkodik.
Illetve, de... annyira pozitív, mint amennyire a "pályakezdő" jellemzés!

Egyáltalán nem gondoltam erre, pedig eléggé kézenfekvő volt, hogy Peter is megjelenhet itt. Mondjuk ezzel az erővel ugyan úgy elszólíthatta volna ma este pókember, mint megannyiszor. Mennyi füstbe ment találkozó, randi.... de most pont itt van, előttem, és még sem bánom. Ami azt illeti megkönnyebülés önt el, hogy látom jól van... pár hónapja nem is beszéltünk egyáltalán.Hagyom a férfiakat beszélgetni, látom Peter-ön a teljes kételyt még is mit keresek itt egy ügyvéddel. Nos, tényleg adhatnék neki magyarázatot rá, de nem alkalmas a hely és az idő. Nekem soha nem okozott az ügyeimbe beavatni őt.
A cinkos mosolyra elmosolyodom, majd vissza küldöm. A további bemutatkozására, pedig még szélesebb lett a vigyorom. Hogy ez mennyire hiányzott...
Mikor befejezik a csevejt Matthez fordulok, amíg Peter figyelmét elterelte Fisk nevetséges beszéde.
─ Ki szokott jönni, ilyenkor rég beszélgetnie kéne a vendégeivel, nem? - körülnézek, de nem tudom, valami nem stimmel. ─ Lehet igaza van, és később kerül elő. Bár ez a kutatásaim szerint nem igazán jellemző rá. - sóhajtok. ─ Ez magára is vonatkozik, miért nem kér fel egy hölgyet? Vagy valaki féltékeny lenne? - hangomból kihallatszik némi kíváncsiság is, és valóban némi noszogatás. Helyes férfi, okos is, jó ügyért harcol. Nem hiszem hogy szingli lenne, de ha még is itt az alkalom, egy bál, mikor bedobhatja magát. ─ Ha gondolja segíthetek is. - nem tudom, hogy a ... látássérülteknél, hogy is működik ez, de szívesen segítek neki felmérni a terepet, ha arról van szó. Olyannak tűnik, aki a munkájának él, bár jelenleg én is azt csinálom, de ebből is tudom, hogy nem a legjobb dolog. Talán egy nő egy másik nőt jobban le is tud "mérni". Főleg ha Vanessa nem kerül elő, akkor tök mindegy.

Mikor megbeszéljük Matt-el látom Peter zavarát, így felé fordulok, igyekszem elvonni a figyelmét.
A dicsérete akár lehet szimplán illedelmes kör is, de tudom mikor szánja annak, és mikor komoly a bók. Így nem tehetek róla, mindig ugyan olyan mély hatással van rám, mint elsőre. Így érzem az arcom felforrósodik valószínűleg el is pirultam. Hogy van mindig rám mindig ilyen hatással,tényleg?
─ Köszönöm. - köhintek zavaromba, és egyik lábamról a másikra dőlök.
─ Félig, félig magánakció. - válaszolok tömören, Matt valószínűleg ha csak nem vetette be báját valakinél, mindig mellettem áll. ─ Csak tartsd nyitva a szemed, és a füled. - kissé ferde a nyakkendője, automatikus, reflexszerűen oda lépek én is közelebb hozzá, majd a nyakkendőjéért nyúlok, és megigazítom. ─ Öhm, bocsi... Ekkor kapcsolok, és hátra lépek egyet, nem tudom jelenlegi helyzetünk mennyire engedheti ezt meg... az is lehet megismerkedett valakivel... megismerkedhet valakivel? Mármint persze, hogy megismerkedhet...

Egy pillanatig összeszűkült szemekkel fürkészem az álarcos ügyvéd urat, hogy aztán a meglátására végül csak hümmentsek egyet. Érdekesnek találom, hogy kimondottan az ármánykodás szó mellett tette le a voksát, mert ez az erős vélemény arra enged következtetni (s igen, ez simán lehet egy vaktában ellőtt találgatás a részemről), hogy akkor is lenne valami személyes vonatkozása, ami efelé az ügy felé húzná, ha nem fog össze egy riporterrel. Mondjuk az még nem teljesen tiszta előttem, hogy ki kereshetett fel kit, ahogy az sem, mi állhat pontosan a bál meglátogatásának hátterében. Együtt akarják ezt felgöngyölíteni, így a puccos pezsgőt kihúznám a lehetséges indokok listájáról, és ha a szűkülő halmazhoz hozzáadom, hogy Mary Jane valamilyen Vanessát említett korábban, illetve Mr. Murdock pozitívnak éppenséggel nem mondható nézetét az est házigazdájáról... nos, nem vagyok egy Sherlock Holmes, mint ahogyan arra eddigi ismeretségünk alatt Lamont többször is kedvesen felhívta már, a figyelmemet, de azért össze tudom adni az egyet és a kettőt. Így csupán a miért marad a kérdőjeles rész. Miért érdekelné J. Jonah Jamesont Wilson Fisk? Oké, erre mondjuk pont lennének ötleteim. Fisk a város több szervét támogatta az elmúlt évben, méghozzá meglehetősen bőkezűen, a F.E.A.S.T. csak egy ezek közül. JJJ-re vallana, ha nem hagyná nyugodni a kérdés, hogy mégis honnan származik ez a sok pénz. De azt még mindig nem értem, hogyan jön az ügyvéd a képbe és miért menne bele közös munkába egy elvileg pártatlan jogi képviselő egy újságíróval? Miért olyan fontos neki Fisk? Miért cseng nekem olyan ismerősen ez a Murdock név? És miért dumálok ennyit magamban?
- Másodállásban randitanácsokat adsz? ─ pillantok Maryre, enyhén felfelé görbülő ajkakkal, miután Matthew ügyesen kivonta magát a kínos pillanat alól. Az alapján, ahogy sikerült bemutatkoznom, nem hibáztatom érte. Ami pedig MJ nőkkel kapcsolatos felajánlását illeti, amint azt a mellékelt ábra is nagyon jól mutatja, Mr. Murdock sokkal előrébb lenne a riporter tanácsaival, mint az enyémekkel.
- Óh... ─ pillantok le a nyakkendőmre, amit közelebb lépve megigazít, majd, hogy valamit kezdjek a kezeimmel és levezessem az idegvégződésekbe kúszó zavart feszültséget, az ingem gallérjához nyúlok, hogy ezzel az apró érintéssel is megbizonyosodjak arról, hogy véletlenül sem kandikál ki a formális szerelésem alól a pókruha.
- Köszi! A kapkodás hátránya, úgy tűnik. ─ magyarázom meg egy kiszélesedő mosollyal az ábrázatomon, habár a valósághoz viszonyítva ez azért egy elég gyenge kifogás. De, védelmemben szóljon, ahhoz képest, hogy egy tetőről lefelé ugrálva készülődtem, tüzetes ellenőrzés nélkül, azt hiszem, sikerült egy egészen elfogadható szintet hoznom. Na, azért addig nem mennék el, hogy minden este szívesen bugyolálnám magam ilyen hacukába! Az ilyesmi nem én vagyok. Ami alatta lapul... az már sokkal inkább.
- Ööö... ─ szavak, Parker, használd őket, az ég szerelmére, elvégre tanár volnál vagy mi! - Szabad egy táncra? ─ nyögöm ki végül, miután az újrainduló rendszerem eldönti, hogy mi az anyanyelvem. Ez még mindig kevésbé kínos, mintha derült égből valami totálisan véletlenszerű kémia ténnyel rukkoltam volna elő. Nem azért, mert nem fordult meg a furcsán működő kobakomban, a hála táncoló pároknak szól, mert őket szúrtam ki először periférikus látásommal. nem gondoltam volna, hogy egyszer a tánc fog megmenteni, főleg úgy nem, hogy még máig tisztán emlékszek, mennyire izgultam életem első őszi bálja előtt.
- A tisztázás kedvéért: a kísérőd csak udvariasságból mondta, hogy a mosdóra megy, igaz? ─ küldök felé egy bocsánatkérő félmosolyt az iménti kínos pillanat miatt, s közben, ha elfogadja a felkérést és a felé nyújtott kezemet, akkor a táncolók közé vezetem, hogy ott némi hezitálás után a derekán pihenjen meg a kezem a lassú ütemhez. Azt azért feljegyzem magamnak, hogy ha oldani szeretném a feszültséget, akkor a szituáció kényelmetlenebbé tétele nem megoldás. Ínséges időkre még jól jöhet az ilyen mély bölcsesség. Vegyük a táncot például... fogalmam sincs, a rövidzárlatos agyam miért vélte úgy, hogy sokkal vállalhatóbban fogok működni, ha MJ közelebb van hozzám.
- Jó látni. ─ szökik ki számon az egyszerű és talán váratlan igazság. Mert mit illik ilyenkor mondani? "Ne haragudj, hogy nem hívtalak?" Elvárta volna egyáltalán? Az utolsó beszélgetésünk alapján erősen kétlem. De Mary szerencséjére ennél nagyobb dózisú, hirtelen őszinteségrohammal már nem fogom letámadni, mert előbb Mrs. Fisk lép a mikrofon elé, s beszéde idejére a párok feloszlanak, hogy a színpad felé fordulhassanak. Majd Mr. Murdock tér vissza.... egy meglehetősen érdekes hírrel (és tudom, hogy hallgatózni csúnya dolog!): az est legfőbb embere ilyen hamar távozik? És miért kap el hirtelen egy furcsa érzés? Nem, nem érzés. Bizsergés.
- Nem ő az egyetlen. ─ pillantok a színpad mellett megtorpanó Vanessa Fisk felé, amint az egyik klisésen testőrösnek kinéző testőr (szóltak vajon nekik, hogy a burkoltság a kulcs?) odasúg neki valamit, majd meglehetősen sietősen veszik afelé az irányt, amelyik útvonalon nem is olyan rég én osontam be a rendezvényre. Apropó... a sarkok környékén mindig ennyi gyanús, sötét ruhás izomkolosszus állt a passzolónál egy számmal kisebb zakóban?
- Valami nem stimmel, menjenek ki innen, minél hamarabb! ─ elkapom az ügyvéd karját, ezzel hívva fel magamra Murdock figyelmét és akadályozva meg azt, hogy arrébb léphessen, mielőtt még továbbíthatnám neki a figyelmeztetést. Sajnos nem elég hamar ahhoz, hogy biztonságos távolságban legyenek, mielőtt jobban bezsongana a pókösztönöm, így én magam is ösztönből mozdulok, hogy kettejüket fedezzem...

Csak bólintok, mikor mondja Matt, hogy jó nem mindenki dől be Fisk-nek. Ennek kéne lennie a normálisnak, és nem sérülnének annyian. Nem igazán gondoltam, hogy sikeressé válik az új randiszolgáltatásom, de azért nagyobb lelkesedésre számítottam. Bár az igazat megvallva, nem tudom valóban mit csináltam volna, nem vagyok az a kerítő fajta. Csak szerettem volna, hogy kicsit jól érezze magát. Főleg, hogy Vanessa sehol. Így csak bólintok, mikor távozik. Sóhajtok, de Peter felé fordulok.
─ Mindig annyira komoly, és feszült. Gondoltam jót tenne neki. - bár lehet van lazább oldala is, de a közös munka alkalmával, ezt nem tudta bemutatni. Az tény, hogy komoly terveink vannak, neki komoly a munkája...
Majd nem bírom nézni Peter ferde nyakkendőjét, főleg hogy egy ici picit látszik a pókszerkó nyaki része, a szoros nyakkendővel pedig megfelelően eltudom takarni.
─ Igazán nincs mit, remélem nem baj. - kérdezem zavartan, nem szeretnék átlépni semmiféle határt. Nehéz megmondani hányadán állunk. De az is igaz, hogy én akartam így. Kettős érzés van bennem... szerintem jogos volt, és tényleg úgy érzem jót tesz nekünk. Viszont odáig soha nem jutottunk el, hogy meg is beszéljük....
A kérdése meglep, főleg eszmefuttatásom közbe, így mielőtt uralkodhatnék vonásaimon, érzem, hogy azonnal elpirulok. És az a zavart mosolyt ejtem meg, ami azonnal lebuktat.
─ Persze, mármint rendben... de tudod, cseppet sem változott a tánctudásom a gimi óta..., de legalább már tudom, hogy a te lábat bármennyi súlyt elbír.- oh igen csak locsogok, mikor teljesen zavarban vagyok. A kérdésére csak elnevetem magam.
─ Igen, de gyakorlatilag nem együtt jöttünk, csak ő is eljött segíteni. Szerettem volna beszélni.... Vanessa-val.- mondom gyorsan, tömören, röviden, mit is keresünk itt. Nem szeretném ha félre érteni, és azt sem hogy most mindent elmondjak. Így is gyorsan körül néztem, mielőtt kiejtettem volna a számon az ördögi feleség nevét.
Mikor kinyújtja felém a kezét, és én elfogadom azt, a már oly rég érzett, de annál ismerősebb bizsergés fut végig rajtam. Kissé zavartan lépkedek a számomra teljesen idegen magas sarkúba. Utálom, hogy a boltos rám tukmálta, teljesen ellettem volna egy balerina-ba a szoknyától úgy sem látszódik... Még jó hogy Peternek valószínű ha így is rálépek a lábára, sem okozok akkora kárt.
Egy kellemes lassú zene szól, azóta nem táncoltunk... a végzős bálunk óta. Felidézem akkori emlékeimet, és oldalra sandítva úgy teszek, mint a többi hölgy, átkarolom Peter nyakát, ezzel még közelebb vonva magamhoz.
─ Téged is, remélem... minden rendben veled.- az egyetemi esett óta nem találkoztunk, sem beszéltünk, ahol gyakorlatilag kiderült, hogy létezik egy klónja...
Véget ér a tánc, majd pár perc telik el csupán érzem, Matt karját a vállamon.
Fisk egyszerűen megköszöni a figyelmet nejével együtt, majd kézen fogva távoznak, és további jó szórakozást kíván. Ez teljesen átlagos, viszont Peter tekintete.... bizsereg a pók micsodája... nyitnám a számat, de figyelmeztet is minket. Pár lépést teszek a vendégek felé, nem kérdezek semmit, ha Peter azt mondja menjünk, megyünk...
Peter elém áll, de nem elég gyorsan... A lökés hullám, ami hirtelen jön neki vágodom a földnek a fülem sípol, nem hallok semmit. A húzat össze kócolja a már kibomlott hajamat, nem látok tőle semmit. Igyekszem szaporán vert szívemet megnyugtatni és arrébb söpörni a hajamat. Egy lány sikolyát hallom tőlem nem messze...
Oldalra nézek, és konkrétan a fal, és az ablak jó nagy része hiányzik. Egy nő pedig épp leesni készül. Oda kúszok, és megragadom a kezét. Nagy nehezen sikerül feljebb húznom. A fülem ekkor kezd kitisztulni. És hallom a távolabb hangokat is, majd oldalra lesek, fegyveres férfiak tartják mindenkire a fegyvert. Arrébb kéne kúsznom a "szakadéktól" de eléggé fáj a lábam, és csak tekintetemmel keresem Petert...

Ez az én szerencsém... az egyik pillanatban még azon vagyok, hogy lázasan kattogó aggyal kutassak egy értelmes mondanivaló után Mary Jane válaszára a szimpla és annál sótlanabb "Persze, hogy jól vagyok!" kijelentés helyett, a következőben meg már egy lökéshullám taszít előre erős, láthatatlan kezeivel. Cipőm talpa elemelkedik a padlótól, ahogy a nem is olyan távol bekövetkezett robbanástól a levegőbe emelkedek, mintha maga az élet emelne fel és akarna megrázni, hogy felébredjek végre és észrevegyem, az ehhez hasonló estek mennyire nem az én stílusom. A legrosszabb az egészben ráadásul az, hogy még vitába sem tudok vele szállni. Ahogy a testemre ható erőknek sem állok ellen, sőt, a káoszban jól jön ez a kezdeti lendület, amibe belefordulhatok, hogy a levegőben előre bukfencezve közelebb kerüljek az egyik vastagabb tartóoszlophoz. A szobát pillanatok alatt tölti meg a füst, a riadt kiáltások, a pánik következtében egyre kapkodóbbá váló mozdulatok, így nekem egyedül az időzítésre kell figyelnem. Egy érintés. Ennyivel kell csupán illetnem az oszlopot a talpammal ahhoz, hogy egy kalkulált erejű mozdulattal elrúgjam magam onnan, s hangtalanul suhanjak tovább a kétségbeesett vendégek feje felett a szemben lévő fal felé, pontosabban, abba az irányba, ahol percekkel ezelőtt még egy ablak nézett a városra. Most tátongó lyukon szökik be a csípős, decemberi levegő, de a tél üdvözlése nem tántorít el engem abban, hogy egy gyakorlott mozdulattal zuhanjak ölelő karjaiba. Két emelet között lábaim már a külső falat érintik, ahogy végigfutok az északi oldalon, hogy egy bal kanyar után már ahhoz a részhez érjek, ahol a tűzlépcső is található. Innen nem messze helyeztem el a hátizsákomat, de nincs időm arra, hogy elérjek oda, és minden ruhámat csapadékmentes helyre dugjam, így egy türelmetlen mozdulattal széthúzom fehér ingemet, hogy láthatóvá válhasson alatta a pók szimbólum. Később majd morgok egy sort, mert ez totál elintézi a gombokat és nem teljesen értem, hogy egy nem éppen sztárfizuval rendelkező újságíró, mint Clark Kent miért vállalt be ilyesmit a képregényekben. De addig csak megszabadulok civil öltözékemtől, amit hálóba gubózva hagyok hátra a tűzlépcsőn, hogy a maszkomat felhúzva egy szökkenéssel a tetőre érjek. Az impozáns tetőablakot célzom meg bejáratnak. Az ilyen fegyveres merénylők általában túl elfoglaltak a támadás végrehajtásával ahhoz, hogy felnézzenek. Nem hibáztathatóak érte, hiszen körülöttük rettegők és sérültek vannak, nem fentről fognak támadásra számítani. Aranyosak, mikor ilyen kis naivak.
- Hé, srácok, ti rajta vagytok egyáltalán a vendéglistán? Mert ha nem tudtátok volna, a bejáratnál be kell csekkolni! ─ két fegyveres közé ugrok be a felnyitott ablakon keresztül. Gyorsan reagálnak, szinte azonnal emelik a fegyvereiket, a tarkómon végigsuhanó bizsergés pedig figyelmeztet rá, hogy a készenlétben álló mutatóujjak mikor készülnek rászorítani a ravaszra.
- Megértem, miért szeretnétek kihagyni. Átnyálazni annyi nevet... ─ jobb csuklómból a bal oldalamon lévő fegyverére lövök hálót, a bal oldaliból az ellentétesre, hogy aztán egy erősebb rántással keresztben húzzam át magam előtt a két fonalat, kirántva velük a fegyvereket a két döbbent fickó kezéből. Azok tovább repülnek tovább repülnek majd képen találja mindkettejüket.
- ... egyszerűen belefájdul az ember feje. ─ szó szerint. Én mindig mondom, hogy a csúnya tettek valakinek mindig fájni fognak, de hát hallgat valaki is a bölcs Pókra? Áh, soha!
- Mi lenne, ha lehiggadnánk és megbeszélnénk, ki bérelt fel titeket, hogy szétverjetek egy jótékonysági gálát? ─ igazából a felajánlás maga komoly, de nem fűzök hozzá kimondottan nagy reményeket, hogy serény bólogatást váltok ki vele, főleg mert oda se kell néznem ahhoz, hogy érezzem, amint az egyik fegyverét vesztett, zabos támadó éppen felém iramodik. Magamban sóhajtok egyet, és elszámolok háromig. Kettő és félnél pedig egyet hátralépek. Még épp idejében ahhoz, hogy egy jól meglendített, a szemem alá szánt ököl az orrom előtt suhanjon el és kapja telibe a társát.
- Baráti tűz! ─ emelem fel kezeimet védkeezőn és teljesen ártatlanul. Nem mintha a frissen eszméletét vesztett fickó hangulatán ez sokat javítana.
- Az ilyen impulzív viselkedés elfojtott érzelmekre utal. Ha valami nyomja a lelkedet, például párkapcsolati problémák, elégedetlenség a GRC működésével kapcsolatban vagy a megbízód neve, nekem nyugodtan beszélhetsz ezekről. Köztünk marad! Köt a pókosi titoktartás. ─ abból a vehemenciából ítélve, amivel felém fordul, arra következtetek, hogy a páciens még nem áll készen ilyen mértékű emocionális kitárulkozásra. Fenébe, sosem fogom tudni beindítani a praxisomat!
- Hát jó, nem erőszak! Mit szólnál egy kis bizalomépítő gyakorlathoz? Te nem próbálsz megütni, én pedig anélkül hálózlak be, hogy neked fájna. ─ annyit elérek a felvetésemmel, hogy ökölbe szorítja a jobbját, amitől elkezdek azon gondolkodni, vajon fordított napot tartunk-e vagy tudtomon kívül én kezdtem el valami tök más nyelven dumálni.
- Túleshetnénk rajta, mert én igazából keresek vala... ─ nem tudom befejezni, amit szeretnék, mert amikor szétnézek és egy különös alakot pillantok meg a lépcsőház felé tartva, csak a maszk állítja meg az államat abban, hogy a szebb napokat is látott padlón koppanjon. Szememet le sem véve a távolodó alakokról emelem fel hirtelen a balomat, hogy elkapjam a támadó férfi ütését a levegőben.
- Bocsesz, ezt át kell tennünk egy másik időpontra! ─ nekilököm ugyanannak az oszlopra, amiről elrugaszkodva nem olyan rég én ugrottam ki, és nekihálózom. Fájdalommentesen, mert kettőnk közül legalább az egyikünk tartja a szavát. Valamit még mond, a családfámat emlegetve nem annyira kedves kontextusban, de én nem figyelek rá. A csillár mellé lőve egy hálót átszelem egy lendüléssel a bálterem teljes hosszát, hogy a maszkos alak közelében landoljak.
- Az ördögbe! Azt hittem, hallucinálok. ─ olvastam róla az újságban, de az még régebben volt és a róla szóló történetek... nos, fogalmazzunk úgy, hogy egy, a Pokol Konyhájának nevéhez ilyen tökéletesen passzló védelmező túl poetikusnak tűnt ahhoz, hogy igaz legyen.
- Remélem, nem veszed rossz néven, de egy időben nem gondoltam, hogy létezel. ─ szép kezdés volt, Pete, ma nagyon formában vagy! Talán jobb is, ha ebbe már nem bonyolódok bele annyira, mint pályakezdő tanárságba az ügyvéd előtt.
- Jól van, hölgyem? ─ fordulok az Ördög oldalán álló vörös hajú nő felé, igyekezve némi komoly mélységet csepegtetni a hangomba, és formális távolságtartást magamra erőltetni.
- Egyébként Pók vagyok. Ember. Mármint, érted... a kettő együtt. Se szóköz, se kötőjel. ─ ilyenkor illik kezet nyújtani? Vagy maradjak az ökölpacsinál? Áh, ahhoz már túl öreg vagyok. És nem igazán tudom, mit diktál ilyenkor pontosan az etikett, a helyzet az, hogy a Bosszúállók oldalán vívott utolsó nagy csata óta nem osztoztam a terepen másokkal.
- Fedezlek, amíg kiviszed őket az épületből! ─ bökök fejemmel a hölgyek felé.
- De csak óvatosan! Szétszéledhettek az épületben és ha konkrét célpontjuk volt, az sem kizárt, hogy erősítésre is számíthatunk! ─ kissé talán hamar rázódok bele ebbe a többbesszám használatba, de nézze el nekem, nem minden nap találkozik az ember egy hasonlóan az utcákra fókuszáló kollégával.

Ahogy kitisztúl a hallásom, és elmúlik a sokk hatás, akkor jövök rá mennyire fáj mindenem. A hátam,a lábam szerintem, remélhetőleg csak kibicsaklott. Az egész bal oldalam annyira sajog, hogy bekönnyezek, mikor felakarom emelni. Próbálok felállni, de elég nehézkesen megy. Pedig jó lenne, mert a semmi van mögöttem, jön be a hűvős téli idő, és szerintem másodpercink vannak, hogy leszakadjon alattunk, a padló.... Majd kissé meglepődök, hogy nem Peter-Pókember libben segítségünkre, hanem egy másik maszkos férfi, aki inkább hasonlít ördögre,mint pókra. Csak bólintok, a nő kezéért nyúlok, hogy megbízhat benne, szinte ledermedt a félelemtől.
Arrébb visz minket, velem sajnos elég nehéz, kénytelen vagyok rátámaszkodni, mert a lábam borzasztóan fáj. Hajt az adrenalin, így mély levegőt véve sikerül egyszer-kétszer rálépnem.
Majd ismerős hang üti meg a fülem, felnézek a koncentrálásból. Peter az, csak megkönnyebbülten kifújom a levegőt, és minden idegvégződésemre szükségem van, hogy ne öleljem át. Jól van, ez a lényeg.
Nem tudom, hogy kívülről hogy festhetek, az tuti, hogy a bal oldalam használhatatlan, és érzek a fejemen is valami nedvességet.
Csak erőtlenül, de igyekszem annál magabiztosan bólintanom.
─ Élünk, hála neki. Hajszálon múlott. - biccentek a segítségünk felé, jelezve Peternek, hogy megbízhat a férfiban.
Megfogom a nő karját.
─ Köszönjük, nyugodtan menjen a többieken segíteni. - már látjuk a lépcsőházat, remélhetőleg átjutunk. Nem szeretném a két maszkost lefoglalni, több embernek is kéne segítség, illetve le is kéne szedni a szemétládákat.
Ekkor lő felénk az egyikük, szerencsére a legügyetlenebb fajtából vannak.
─ Mi megleszünk, menjenek!
Ezzel megfogom a nőt, és tuszkolom arra felé, amerre még biztonságosnak vélem, igyekszem gyorsan mozogni, amennyire a lábam engedi. Jó lenne szerezni egy fegyvert, de eddig nem látok semmit, amit annak használhatnék. A lépcsőházig elérünk, de akkor megáll az egyik előttünk. Mély levegőt veszek, most a közelharci tudásom se tudom bevetni...
A nő annyira pánikba esik, hogy elkezd sikítozni, konkrétan felér a robbanás hangjával... majd neki lódul a férfinak... konkrétan fellöki a nő, annyira, hogy a bandita beveri a fejét és elájul. Majd tovább fut a lépcső házba... persze engem totálisan ott hagyva... Komolyan mint egy rossz filmbe.
Oda sietek, amennyire tőlem telik, megnézem a fegyvert, de soha nem láttam ilyet. Ha jól látom... meg támaszkodok a falba, és a jó lábammal megrugdosom. Újlenyomat fegyverek. Sóhajtok, ezzel ismét nem megyek sokra. A falnak támaszkodom. Nem bírnék lépcsőzni, az áram lement, legalábbis ezen az emeleten, így liftre nem számíthatok.

Éppen emberfeletti önmegtartóztató képességről teszek tanúbizonyságot azzal, hogy nem teszem szóvá, mennyire komolyan vettük ezt az álarcosbál tematikát, ha már kettő álruhás, önjelölt jótevő is felbukkan ugyanazon a helyszínen, de éppen azáltal, hogy elnyomom magamban az intruzív gondolatot és nem adok hangot neki, senki nem is sejti, miféle kínokat élek át mélyen belül. Ez a sorsom azt hiszem. A nagy önuralommal nagyobb szívfájdalom jár. Amit némileg tetéznek a másik maszkos szavai, mert aucs, ennyire azért nincs rossz hírem! Vagyis, de, igazából félig-meddig... Jameson és az online követőtábora még ennyi év után sem hajlandó megbízni bennem, és továbbra is tartom, hogy ez egy felháborító megnyilvánulása az arachnidokkal szembeni diszkriminációnak, pedig a pókok élete is számít ám! De ezt hajlandó vagyok félretenni olyan időkre, amikor épp nem esik szét körülöttünk egy épület, bármilyen különleges legyen is ilyen körülmények között találkozni egy kollégával. Harcostárssal. Átmeneti szövetségessel? Igazság szerint, fogalmam sincs, mi lenne erre a jó szó, ha sosem volt egymással dolgunk korábban. Ráadásul azt sem zárhatom ki, hogy jelenleg több lennék a szemében idegesítő tényezőnél.
- Fenegyerek.... ─ enyhén oldalra billentett fejjel latolgatom a bemutatkozását, megtoldva a dolgot egy halk hümmentéssel, mintha éppen egy rendkívül fontos kritikai művelet közepében lennék. És így is van. Az értékelés pedig a következő:
- Igen, ez igazából máris jobban hangzik, mint azok a megnevezések, amiket a Bulletinben lehetett olvasni egy időben. ─ ez az egész Ördög tematika roppant érdekes választás, és nem valami előnyös, ha a marketingelhetőségét vesszük figyelembe, de azért legyünk őszinték, nem én leszek az, aki az első követ vetné bárkire megkérdőjelezhető arculat- és névválasztás miatt.
- Egyébként menő ruha! Saját készítésű vagy van egy bejáratott szabód? ─ túl korai? Az ilyesmit az első közös bevetés közben vagy után érdemes vajon bedobni? Ha azt válaszolja, hogy más fabrikálta neki, rámenősnek tűnök majd, ha elkérem az illető számát? Áh, kit akarok áltatni, úgysem jönne ki a fizetésemből.
- Ha itt végeztünk, megtárgyalhatnánk, milyen anyagból van a testpáncél. ─ mert nem csak össze-vissza beszélek ám a levegőbe! Oké, nem mondom, hogy a múltban nem volt erre precedens, de a ruhájával kapcsolatos dícséret őszinte volt. Bár nem nevezném magam profinak a jelmeztervezés terén, ahhoz nem is szükséges magasan képzett szakértőnek lenni, hogy az öltözetének védelmi attribútumai kirívóak legyenek az én minimalista, vékony fedőrétegemhez képest. Még a "karrierem" elején agyaltam ugyan védőrétegen, de azért az ilyesmihez egy tinédzser elég nehezen jutna hozzá, plusz arra jutottam, hogy minél kevesebb dolog korlátozhatja a mozgásomat és a reakcióidőmet, annál jobb. Ebből a szempontból egy rendőrségi kevlárt idéző vastag szövet nem lett volna valami előnyös.
- Vettem! ─ gyors bólintással nyugtázom még Fenegyerek meglátását, mielőtt további szófecsérlés nélkül elindulnék abba a az irányba, ahol Mary Jane és a másik nő eltűntek az imént a szemem elől. Nincs okom kétségbe vonni a maszkos képességeit, hiszen előbb ideért, mint én, a fegyveresekkel jól elboldogult nélkülem is, arról már nem is beszélve, hogy néhány éve hallani lehetett már róla pletykákat. Ez, és a komoly, fókuszált attitűdje alapján tudja jól, mit csinál. Azt azért nem mondanám, hogy nincsenek meg a magam kérdései.... például: hogyan érhetett ide ilyen hamar? És nem, ez nem olyan hímvessző méregetős, territoriális kérdés a részemről, de tényleg fura. Elvégre, még én is azért bukkanhattam fel ennyivel a robbanás után, mert eleve jelen voltam a vendégek között. Elképzelhető lenne, hogy a kis simlis besurrant a rendezvényre egy másik maszkban? Nem mondom, elég menő húzás lenne. Kérdés, hogy miért tenne ilyet.
- Halihóóó, barátságos és közkedvelt futárszolgálat két személyre! ─ egyetlen szökkenéssel hagyok magam után néhány lépcsőt, hogy a korláton állapodjak meg és tekintetem a maszk mögött MJ-re vetüljön. A jelek szerint csakis őrá, de azért csekkolom jobbra is és balra is, biztos, ami tuti.
- Vagyis, ezek szerint, egy személyre. ─ fura, általában meg szokták várni a segítséget az ilyen szituációkban.
- Valaki nem kapta meg az útmutatót. ─ igyekszek nem magamra venni, hisz tudom, hogy olykor érdekes (és roppant veszélyes) dolgokra késztetheti az embert a szervezetében munkálkodó adrenalin.
- Ez te voltál? ─ pillantok le az ájultan heverő delikvensre. Mert ha a válasz igen, akkor talán jobb, ha nem sütöm el, hogy "Kibe botlottál bele?"
- Gyere, kiviszlek! ─ pattanok le a kapaszkodóról, hogy mellette teremjek és átkarolhassam a derekát. Ugyanazzal a mozdulattal egy kissé fel is emelem őt, hogy én tarthassam őt és levehessem a terhelést a sérült lábáról legalább addig, amíg kiérünk.
- Kapaszkodj erősen! ─ tudom, hogy ki nem állhatja a hálóhintázást, de ez most egy szükséges rossz, amit kénytelen lesz rövid ideig tolerálni. Viszont, hogy minél hamarabb túlessen rajta, el is rugaszkadok még abban a pillanatban, ahogy belém kapaszkodik. A lépcsőház fordulóival és a velük járó körülményes manőverezésekkel nem kell bajlódnunk, a lépcsők közti üres teret célzom meg az ugrással, hogy utána csak számára is kíméletes sebességben le kelljen engednem magunkat a hálómmal.
- Földszint következik, kérjük hagyjon értékelést a recepción a vendégkönyvünkben! ─ nehéz álarcos srácként egy női géphangot imitálni, de az ilyesmi engen sosem állított meg semmiben. Ahogy MJ kijuttatásában sem volt a bejárat belső oldalánál álldogáló, magányos fegyveres.
- Ágyúgolyó! ─ belendüléskor a kettőnk testsúlyát használjam fel, hogy emberi ingaként suhanjunk a levegőben a döbbenten megforduló ajtónálló felé. Felhúzott lábaimat akkor nyújtom ki teljesen, mikor mindkét talpam találkozik a férfi mellkasával, keresztülrúgva az általa őrzött menekülő útvonalon. A kollíziónk erejétől kivágódik mindkét szárny, így egy plusz háló kilövésének segítségével akadálytalanul lenghetünk tovább a friss levegőre.
- Látod, milyen illedelmes fiatalember? Kinyitotta nekünk az ajtót. ─ létezik még jó neveltetés, úgy látszik. Ami sajnos rólam nem lesz elmondható, mert kénytelen leszek MJ-t magára hagyni.
- Vissza kell mennem segíteni neki. ─ közlöm, miután letettem őt a többi kijutott ember közelében. Nem gondolnám, hogy Fenegyerek elveszett lenne nélkülem, de ki tudja, hogy a bálterem romjai között még hány sebesült lehet. Például Mary Jane kísérője, akit a káosz óta nem is láttam.
- Megleszel? ─ azért megvárom a válaszát, mielőtt visszaugranék az épület felé. Ezúttal nem bajlódok a bejárattal, ott van helyette a kirobbant ablak. Előbb a helyszínt veszem szemügyre, gondosan fürkészve a padlót hátha megpillantom Matthewt valamerre, de közben nyitva tartom a szemem, hogy ráakadjak a maszkpajtimra. Amikor megakad a szemem az álruhás alakon, egyből odaszökkenek hozzá, vele szemben tapadva meg a falon.
- Tudtad, hogy ma van a bizarr kérdések világnapja? Kezdem én! Nem láttál errefelé egy ügyvédet? Kb. ilyen magas... ─ elmutogatom, bár azzal nem foglalkozok, hogy ez falon guggolva pont nem szemléltet semmi méretarányos infót.
- Zakóban volt, maszkban, és olyan... ügyvédes. ─ ha magából a kérdésből nem lett volna esetleg elég egyértelmű az egyébként teljesen releváns foglalkozása.
- Olyan borongós, Bruce Wayne arckifejezése volt. Tudod, mint Ben Afflecknek. ─ ennek muszáj segítenie, az ilyen emberek eltéveszthetetlenek.