Majdnem sikerült beleköpni a levesembe, amit annyira nem csíptem volna. Szerencsére piros szerkós barátunk nem volt olyan gyors, hogy nyerhessek egy kis időt a tetőn, aztán meg szerencsére volt annyira tapintatos, hogy ne akarjon közbeavatkozni a vallatásba. Fogalmam sincs mi alapján hozta meg ezt a döntését, de értékeltem. Meglehet látott már néhány ilyet és égette meg tőle a kezét, hogy hagyjon másokat is érvényesülni. Önjelölt igazságosztónak tűnt, ha tippelnem kellett volna. De amíg nem került a látóterembe, nem különösen foglalkoztam vele.
- Mutánsokról hallottál már? Őket nem szívlelik egyesek, így illegális cuccokkal seftelnek, hogy ártsanak nekik. - talán ezzel nem árultam el nagy hadititkot. De ha nem tudott a dologról, akkor üdvözölhettem az igazi nagypályások világában. Lehet ő az utca hőse volt csupán, az átlagos embereké akiket a rendvédelem képtelen volt megóvni. Egyébként is elcseszett az egész úgy ahogy van és több sebből vérzik. De nem én fogom minden kérdésével felvilágosítani, annyi fix.
- Akkor te elég kétsíkúan látod a világot. - már fogalmam sem volt arról, hogy tényleg lát-e vagy az is a trükk része inkább, de nem igazán foglalkoztam azzal, hogy az ilyen megjegyzéseimmel belegázolnék a lelki világába. Azt mindenesetre díjaztam, hogy figyelmeztetett engem. Eszerint úgy tekinti én az ő oldalán állok.
- Már nincs rá szükségem. Ha neked sincs, akkor célszerű lenne hatástalanítani. Nem sokat látott ennyi fénynél, idefönt pedig jótékony homály fed be mindannyiunkat. - szándékosan hoztam fel sötét helyre, én enélkül is remekül láttam. Így aztán újfent a ruháját markoltam az ürgének, de csak hogy kiüssem egy öklössel. Ez elég lesz ahhoz, hogy addig is magatehetetlen legyen amíg elkapják. Körözött, szóval innen már nem sok helyre mehetett. De piros ruhás barátunkat kétlem, hogy könnyedén le tudnám vakarni. Ahhoz túl kíváncsinak tűnt.
- Ha szeretnél többet megtudni erről, javaslom kicsit szimatolj. Elég éles a hallásod, de lefogadom az összes érzékszerved az ilyen munkához. - nem akartam most jobban beavatni, egyébként is ha annyira akart, akkor felbukkan ott és akkor, amikor a fickó mondta.
- De javaslom előbb tájékozódj, mielőtt utánam jössz ide. Szerintem még úgyis összefutunk. - azzal kiléptem az épület peremére és csak engedtem a zuhanásnak, mielőtt egy újabb hálóval tovább nem lendültem másik irányba kapaszkodóval.
   

Nem érdekelt annyira a vak fickó, hogy magyarázatot adjak neki, inkább az áldozatom készültem minél hamarabb távol vinni a rendőrök jelenlététől. Még itt nekem bajt csinálnak, amíg nem szedem ki azt az információt, amire szükségem volt. Hetek óta, de legalább már egy hónapja kerestünk nyomok után a HYDRA egyéb embereiről és most sikerült rábukkanni egyre. Ez érdekes volt, nem szalaszthattam el. Nem sokáig hagytam neki gondolkozási időt, amiután felértünk a tetőre, ugyanis hamarjában löktem ki őt a peremre, hogy aztán kilügathassam. Habozott.
Rohadjon meg.
Még mindig habozott, ahogy láttam, hogy az alsó ajkát harapja, majd keskenyre préseli a száját. Kivár, de én is.
Rohadjon meg.
Hogy mi bosszantott most jobban? Azl, hogy sokszorosan felborították a tervem. Először a másik fickó, majd a vak csávó. Volt valami magabiztos a járásában, mintha amúgy látna, legalábbis jól tájékozódott. Erről pedig megerősített az is, hogy közelgő rohamlépteket hallottam. Csak egyvalakié volt, szóval nem hozott erősítést. De ha most elszalasztom az emberem, őt lógatom le.
Megráztam a némaságba burkolózót, mire észhez tért, hogy még mindig tőlem függ az élete. Előbb óbégatni kezdett, amire felhúztam magamhoz.
- Két választásod van, beszélsz vagy szétloccsansz. - sziszegtem az arcába. Abban a pillanatban azonban hogy a piros szerkós csávó berontott a tetőre, megint visszaeresztettem az ürgét.
- Jobb ha nem avatkozol közbe, mert elengedem. Csak pár apróság kell, aztán a tiéd lehet. - szűrtem oda neki, közben pedig előhúztam a pisztolyom, hogy kicsit rásegítsek a vallomásra. Csak kibiztosítani kellett, már emelte maga elé a karjait.
- Egy szállítmányról tudok. A Modern Művészeti Múzeum melletti magas irodaépület tetején lesz a csere egy hét múlva délután kettőkor. - remek, tejelt ő szépen. De szerettem volna pontosítani, így a szájába dugtama fegyvert.
- Mit visznek?
- Szérumokat. Mutánskísérletekhez. - megütközve visszhangzott a fülemben a szó. Nem tudtam nem a lakótársaimra gondolni, akik mellett még több millióan járhattak rosszul, ha valamit sikerül kifejleszteniük. Visszaállítottam a fegyvert alapállásba és elraktam a tartójába. A fickót immáron nem kímélve csak berántottam a tetőre. Egy darabig elpillantottam le a városra. A piros ruhás fickó innentől érdekessé vált.
- Te milyen oldalon állsz? És vele mit kezdesz?
   

Befutott a negyedik ember is a helyszínen, aminek nem örültem. Meglepettségemre az a fickó volt, aki a bárban még nekem beszélt. Nocsak, jobban átlátja a helyzetet, mint ahogy tűnt? Pedig a fehér bot megtévesztő volt. Mégsem volt időm ezen gondolkozni, mert a két másik még meglóg. Vagyis mégsem, mert az újdonsült klubtagunk őket segített leverni. Nem egészen értettem, hogy melyik oldalon állt, így egyelőre nem vettem forgatókönyvbe, hogy megölöm.
- Az téged ne érdekeljen. - válaszoltam szűkszavúan, már ha nekem szegezte a kérdést. Hogy a két fickó közül az egyik ki volt, arról fogalmam sincs. Ha már így leterítette, megkaphatja. De a másik az enyém, még tartozik nekem egy vallomással.
- Ő a rosszfiú, öld meg. - picsogott a husángos fickó. Ő volt az én emberem, ezért is nem bántottam a kelleténél jobban. De a fegyverszerűség még mindig ott volt a kezében, így úgy döntöttem megfosztom tőle és alaposan kicsavarom a kezéből. Hogy negyedik emberünk mit lép, azt nem tudhattam, így szem előtt tartottam őt. A fegyvertelen alanyomat immáron galléron ragadtam.
- Ő az enyém, a másikkal azt csinálsz amit akarsz. Úgyis egymást akarták kinyírni. - vontam végül vállat. Nem akartam itt én lenni a hóhér, annak a másiknak legalábbis biztosan nem. Ráadásul már messziről hallottam a rendőrautó összetéveszthetetlen vijjogását. Ők még nem, majd perceken belül részesei lesznek annak a tudásnak, aminek én már most. Épp ezért magamhoz szorítottam a fickót és kilőttem a hálót az egyik épületre, hogy aztán elrugaszkodjak a földtől és amilyen gyorsan csak lehet, távozhassak. Nem volt nálam a szerelésem, nem volt ildomos mutatkozni mások előtt. De míg utaztam is azon járt az eszem, hogy a maszkarás fickó honnét tudott ilyen jól tájékozódni, ha nem látott jól vagy egyáltalán. Nem gondoltam, hogy kamuzna, legalábbis inkább erre hajlottam mint a megtévesztésre. Aztán lehet összezavarnak a megérzéseim és tök más a szituáció. Mindenesetre az ürgével az egyik tetőn landoltam, mielőtt még kikaplózna a kezemből és rögvest a tető széléhez vonszoltam, hogy a ruhájánál fogva fejjel lefelé kilógassam. Nem le, annyira nem voltam türelmetlen. De szerettem volna ha most tériszonya támadna.
- Most pedig mesélj, milyen hívásaid voltak az elmúlt napokban. - már azzal is nyerek, ha köp valamilyen infót, de közben átmotoztam a zsebeit és meg is találtam a telefont, amit annyira kerestem. Ez mindenképp egy hasznos cucc, az emberünket pedig úgy fest még jobban ki kell lógatni, mert nyöszörgésen és jajgatáson kívül nem sokat mondott.
   

Plusz egy számolandó problémának mértem fel, hogy a napszemüveges fickó csatlakozott hozzám. Kissé nehéz volt úgy figyelni, hogy vele is foglalkoznom kellett, de azzal lettem volna a legfeltűnőbb, ha elhajtom vagy látványosan levegőnek nézem. A hallásom elég jó volt így is, hogy a beszélgetést nagyjából figyelemmel kísérjem. Azt gondoltam, pár mondat és békén hagy, de a kérdése hirtelen ért. Nem rémlett, hogy bármi ilyenre következtethetett volna a mondandómból. Még a vicce is hatásos volt, megvallom majdnem elmosolyodtam rajta. A kérdését viszont nem tudtam hová tenni. Gyanús volt, hogy valamire felfigyelhetett így vakon is, noha nem tudhatom, hogy pusztán vakság lenne a háttérben vagy más. Soha nem becsülhettem másokat alá eredendő hátrányából, mert a saját világomban megtanultam, még a leggyámoltalanabbaknak is van sütnivalójuk.
- Nem az a személy vagyok, aki a sokadik pohár után ilyenekről beszélget. - nyilvánvaló gyengeséget egyébként is rossz taktikának tartottam volna kimutatni, de ezzel még talán nem voltam annyira nyers, mint amennyire kikívánkozott belőlem az, hogy eltűnhetne a képből.
Több mondandóra nem futja, mert a két fickó összezörren és készülnek kereket oldani. Már csak akkor ocsúdtam fel igazán, amikor az első távozott az ajtón, így gyorsabbra kellett fognom a formát, ha meg akartam kerülni legalább őket. A botos fickót jól otthagytam, immár nem érdekelt más csak az alanyaim. Vagyis az alanyom, mert úgy gondoltam tudna még dolgokat a HYDRA szervezetéről, ami nekünk roppant fontos lenne.
Nem kellett volna gondot okozzon, hogy leszereljem ezt a két szerencsétlent, akiket igyekeztem semlegesíteni. Épp hogy kicsavartam az egyik kezéből a fegyvert, mire a másik rám szegezte. Túl sok inger ért, hogy egyszerre tudjak mindenkire figyelni, így eltaszítottam magamtól a fegyvertelen fickót és a másik csuklójára rúgtam megpördülés közepette.
- Te inkább ne avatkozz bele. - szúrtam oda az újonnan érkezettnek. Nem tudtam tová tenni ezt a szerelést, de mégis ismerős volt a sziluettje.
Az elsőként hatástalanított fickó azonban nem tétlenkedett sokáig, ahogy feltápászkodott a földről, már keresett is valami új alkalmatosságot, hogy támadásba lendüljön. Ha nincs stukker jó a husáng is? Milyen optimisták vagyunk. Egy szempillantás alatt mozdultam felé, hogy befejezzem a menővert, rá amúgy sem volt szükségem, így hamarjában előbukkant a csontpenge a csuklómból.
   

Ritka pillanatok egyike, amikor az ember azt tehet, amit szeretne. Nem szabályozzák törvények, szabályok, parancsok. Csak önmaga lehet. Részben. Mert a bestia nem alszik sosem. Sosem lehet tudni, hol ki keveri veszélybe, vagy épp keveredik tőle veszélybe. Nem könnyű résen lenni, borzalmasan nehéz összeegyeztetni a magánéletet a hébe-hóba elvállalt munkával. Szinte lehetetlen.
Ma sikerült nyomra bukkannom, legalábbis az egyik megbízótól kaptam egy fülest, hogy valaki a HYDRA közeli berkekben tevékenykedik. Nekem nem kellett több, hogy ennek utána járnak. Nincs olyan messze Bayvilletől a hely, de annyira kiesik a normális világ hatósugarából a hely, hogy elengedjem kicsit magam. Na nem terveztem arcok letépését, de még nem tudtam, hogy miképpen alakul ez az este.
A személyleírás alapján hamar rájöttem, hogy ki a szemmel tartandó alak, de nem tetszett, hogy máris a beszélgetőtársának feszül, mi több, már a zakójába csúsztatta a kezét, ami egyet jelentett a fenyegetőzéssel.
Ember, ne told már ennyire el a munkám.
Próbáltam nem azonnal felcseszni ezen magam és inkább kortyoltam egyet a gintonikból. Jóféle cucc volt, mostanában néha amúgy is volt otthon az ereszd el a hajamból, hogy legyen alkalmam belekóstolni pár kevert piába. Nem tiszteltem én annyira az alkoholt, hogy csak töményen igyam, a sörrel pedig nagyon válogatós voltam. Mindenesetre próbáltam higgadtan forgatni az ujjaim között a poharat, miközben le sem vettem a szemem az ipséről.
Ekkor szólalt meg a napszemöveges fazon mellettem, akire méregetve emeltem rá a tekintetem. Most hozzám beszél? Körbesandítottam, de mivel a közvetlen környezetemben senki nem ült a pultnál, így gondoltam kizárásos alapon én lehettem az áldozata.
Nagyszerű... az hiányzik még, hogy beszélgetni akarjon, én meg ne tudjak akkor lépni, amikor szeretném.
- Az a hely azé, aki elfoglalja. - dobtam végül oda a választ, miközben újfent a két perlekedőre emeltem a tekintetem. Máe nem volt a zakó alatt a keze, de a másik sem úgy festett, mint aki olyan könnyedén engedne. Még úgy érzem sokáig fognak ott ücsörögni, mielőtt bárki bárhová is elindulna mellékesen tök egyedül.
- Nem szokványos egy ilyen helyen a fehér bot. - nem voltam a legbeszédesebb, így ha eddig rizsázott nekem, akkor sem nagyon húzott volna ki ennél többet belőlem. Lehet párszor megkaptam már a lányoktól, hogy idegenekkel viselkedhetnék lazábban is, de nem az én palástom volt az a jellem.
Közben a két fickó hangosan is felcsattant, egy "Dögölj meg" végzáróval az emberünk helyben lett hagyva, de mielőtt még magába roskadt volna, inkább a társasága után igyekezett, kezét pedig ismét a zakója alá csúsztatta. Azzal a szemillanásnyi lendülettel letoltam a gintonik maradékát és már fordultam is le a székről.
- Jót beszéltünk. - szúrtam még oda a napszemüvegesnek, mielőtt még a másik kettő nyomába indultam volna. Nyilván nem a sikátor felé vették az irányt, miért is ott akartak volna jelenetet rendezni. De már igyekeztem lendülni, hogy a pisztolyt kiüssem a kezéből, mielőtt még a rendőrség is felfigyelne ránk.