Re: Mary & Matt - Memory from the past

**Matthew Murdock** Szer. Dec. 13, 2023 2:36 pm

memory from

the past

to: Mary Walker

Elgondolkoztatnak Mary szavai, na nem azért, mert úgy gondolom, igaza volna. Hiszen az hogy én kilöktem, a véletlen műve volt és valljuk be, ha ennyitől ekkora probléma történt vele, valószínűleg ezt valami más is ugyanígy kiváltotta volna. Mondhatni rosszkor voltam, rossz helyen. Azonban mégis...nem az első eset, hogy valaki, valamit rám akarna kenni. Élénken él még bennem a „viszontlátása” Elektra-nak. A karjaim közt halt meg, azért, mert nekem próbált segíteni. Ha nem ellenkezik és próbál meg megvédeni, elsétálhatott volna. De ő nem csak harcba szállt a Kéz-el, hanem konkrétan felfogta a sai-t, amit nekem szánt Nobu. Megmentette az életemet, amiért sosem lehetek elég hálás. Talán éppen ezért is éreztem úgy, hogy kötelességem megpróbálni emlékezésre bírni, hogy ne küzdjön ellenünk, mikor a Kéz visszahozta.
Mikor próbál a lelkemre hatni és bűntudatot kicsikarni belőlem, felhúzom a szemöldökömet. – Nem lesz nehéz, mert TE ölted meg, nem én! – Mary halála nem az én lelkemen szárad. Én voltam, aki kihívta a mentőket és még a kórházban is életben volt. Aki megölte, az a szörnyeteg volt, akivel most próbálnék szót érteni. De nyilvánvalóvá válik, hogy lehetetlen, mikor feláll és üvegdarabkákkal próbálkozik eltalálni. Egyértelműen nem teljesen emberi a létezése, ahogy a képességei sem. Azonban gyenge próbálkozásnak ígérkezik ez a cselekedete, ugyanis tértem én már ki surikenek hadai elől is. Bevágódok az egyik asztal mellé és felfordítom azt, így az üvegszilánkok abba fúródnak bele. De nem hagy sok gondolkodási időt, ugyanis elkezd ütni-vágni, ahol ér. Előkapom a botomat és a maradék szilánkot azzal tördelem el, majd próbálom kivédeni a rúgásokat is, de nem mindet sikerül. Kétszer is eltalál a bordámnál, amire felnyögök, a második ütésnél pedig felhagyok a folytonos védekezéssel és elkezdek én is támadni. Összerakom a két külön álló fegyveremet egy, hosszú bottá és először a térdét, majd a fejét próbálom eltalálni, majd a falnak rugaszkodva lábaim közé szorítom a nyakát és úgy vágom földhöz. – Nem unod még? – Én már kissé unom a mi kis játékunkat, mert míg vele foglalkozok megannyi bűnözés történik még rajta kívül a városban, amiket nem tudok megakadályozni. Azon kívül nyilvánvaló, hogy csak játszadozik, élvezi, hogy feltarthat és fájdalmat okozhat. Különben nem fecsérelné az idejét a nyílt harcra. Tudja ki vagyok, bármikor lett volna már esélye meglepni és kicsinálni. Nem tette meg.

from: Matt Murdock

Ciaran

**Mary Walker** Vas. Dec. 10, 2023 9:51 pm

Matt & Mary

Piss off with your curvy ass, hole!

Nem. Hát persze, hogy nem. Minden férfi azt sajátít ki magát, amit, vagy akit akar és még úgy is érzi, joga van hozzá. Ezt már ismerem, még csak elmagyaráznia sem kell. De nem baj, érezze csak úgy, hogy övé ez a város, majd pofára fog esni. Ha nem én, majd más kirakja elé a lábát, hogy elessen, én pedig popcornnal a kezemben fogom végig nézni. Most azonban még lehetőségem van őt megint elverni és talán ezúttal belevésem a fejébe, hogy ne álljon az utamba. Megölni nem feltétlenül akarom. Nem azért, mert egyébként ne lenne ingerem rá (tekintve, hogy megint bele kotnyeleskedik a dolgomba és még pofátlan módon épp nem mosolyog is miatta), inkább azért, mert nem ő az elsődleges célpontom, hanem a politikus. A kérdésére már csak azért is válaszolok, mert unom, hogy állandóan azzal a fruskával hoz összefüggésbe, szóval elmondom neki, hogy csak osztozkodunk ezen a testen. Persze ő a védelmébe veszi a buta libát, mert szerinte azért nem buta, mert nem gyilkolászik. Mondjuk a kettő teljesen irreleváns, mert attól még, hogy valaki nem lövöldözget mindenkire, még lehet ostoba, mint a föld. Aztán miután lefog, azzal jön, hogy az ablakon se direkt lökött ki minket, mire számítóan elmosolyodom.
- Hát a legtöbb felfedezés véletlenül történik, nem igaz? Ez a te felfedezésed és szörnyed, Matt. Hála neked egy újabb bérgyilkos került erre a világra! - helyezem a létezésem súlyát a vállára olyan elégedettséggel, mintha ettől jól lakhatnék. A politikus ruháját gyakorlatilag felgyújtom míg kifelé szalad, Matt pedig nagyon okosan nem szól közben. Ó, ha tudná, hogy a poliészter bizony mennyire gyúlékony és milyen könnyen terjed... Ha le is tudja venni a fószer magáról, akkor is kórházba kerül súlyos égési sérülésekkel. Majd meglátogatom. Az enyelgést végül megszakítom úgy, hogy a bordáiba könyöklök, ő pedig már el is hátrál és itt visszatérhetek a buta mint a föld kijelentésemre. Mert hogy az Matt is, aki mintha rosszul értelmezné korábbi szavaim, kijelenti, hogy Mary halott, nekem pedig olyan ördögi mosoly kúszik az ajkaimra, mintha maga ajánlotta volna fel, hogy főbe lövi magát.
- Ezzel együtt kell élned! - adom alá a lovat, hogy bele ringathassam abba a hitbe, amibe nagyon szívesen ringatok mindenki mást is: se Virgin, se Bloody nincs már. Csak én. Ez a gondolat pedig végtelen elégedettséggel tölt el. Mondhatni saját testem van, ez pedig nagyon jó érzés. Azért megfenyegetem, hogy álljon félre az utamból, különben ő repül ki az ablakon, de természetesen nem csak ellenáll, de ő maga kezd el dobálni engem. Nem tudom, mikor tett szert ilyen erőre, de olyan váratlanul ér, hogy az asztalra esve csúszok végig rajta és dől el velem.
- Te kis fattyú! - sziszegem felkelve a földről és megindulok felé, a törött üvegeből egy-egy lebeg már a kezem mellett. Azokkal irányítom őket, mintha kések lennének igyekszem megszúrni, vagy vágni vele Daredevilt. A mozdulataim egy katonáéhoz hasonlóan kimértek, gyorsak és igyekeznek a sérülékenyebb pontokra szúrni, mint például nyak, térd, oldal. Nyilván a batonjával el tudja törni az üvegeket, ha akarja és a kezeim - lábaim ütéseit és rúgásait is ki tudja védeni, de van még bőven szilánk ebben a rohadt szobában. Ha kell, még a whiskys kristálykancsót is eltöröm - legszívesebben a fején.

V - Blood Flows
T - Hush
B - Monster

¤

**Matthew Murdock** Szomb. Dec. 09, 2023 10:45 pm

memory from

the past

to: Mary Walker

Skillet: HERO

Még minimálisan sem érzem helytelennek, hogy a városomnak nevezem New York ezen negyedét, ugyanis engem ez a város teremtett, minden apró rezdülését érzem. Ami és aki vagyok jelenleg, azt csakis Hell’s Kitchen-nek köszönhetem. Hogy megvakultam, hogy elvesztettem az apámat, hogy anya nélkül nőttem fel, vagy hogy apám gyilkosa miatt a jog mellett tettem le a voksomat. Azt sem találom véletlennek, hogy Stick megjelent az életemben és kiképezett. Ez mind oda vezetett, hogy megvédjem a várost, ami teremtett. – Nem – Lököm oda egyszerűen és tömören a választ. Kár is volna kifejteni, amilyen kegyetlenné vált, úgy sem igazán érdekelné a hosszú válasz. Mindemellett pedig éreztem, hogy valami nem stimmel vele és a válaszával ez be is bizonyosodik. Amikor bűntudatot éreztem amiatt, hogy kilöktem az ablakon, sosem gondoltam volna, hogy valami ördögi dolgot fogok elindítani. Örültem neki egyszerűen, hogy nem halt meg és a vére nem tapad a kezeimhez. De a legutóbbi kegyetlensége is megrémisztett, a mostani már annyira ezért nem lep meg. Azt gondoltam, talán fellángolt benne valami, amikor meglátta az arcomat, ez okozta, hogy nem ölt meg, amikor megtehette volna. De tudván, hogy szimplán csak azért, hogy kvittek legyünk, kedvem támadna felnevetni. Ehelyett csak félmosolyra húzódik a szám. – Mary nem buta, okosabb nálad, mert nem állna neki eszetlenül öldökölni. – Mary mindig kedves volt és visszahúzódó. Olyan személyiség, akiből sosem nézné ki az ember, hogy bárkinek is ártani tudna. Nem azért mert gyenge volna, hanem mert nem bírná el se a gyomra, se a lelkiismerete. De ennek a valaminek itt előttem se lelkiismerete, se jóérzése nincsen. Öröm lesz földbe tiporni. – Ami az ablakos eseményt illeti... nos az nem szándékos volt. – Mondanám, hogy értelmét nyeri, miért szakítottam vele, de talán erre már maga is rájöhetett évekkel ezelőtt.
A szemem sarkából látom csupán, amint lángra gyullad a politikusunk zakója, de bízok benne, hogy van annyi esze, hogy futtában ledobja magáról s nem várja meg, míg élve megsül. Így nem szegődök a nyomába, hanem Mary-re koncentrálok, vagy ki a fene is ő... Typhoid Mary. Ahogy a vállamra helyezi a fejét egészen nosztalgikus élménybe kerít, de nem sokáig időzök el a gondolataimban, ugyanis a bordáimban érzem hirtelen a könyökét, amire egy apró nyögés hagyja el az ajkaimat. A hátrálásomnak köszönhetően kikerülöm, hogy még le is fejeljen. – Tulajdonképpen tényleg nem is létezel, te meghaltál aznap, mikor kiestél az ablakon, Mary meghalt aznap. – Mary többé nem él a szememben. Mert ha valami át tudta venni felette az irányítást, akkor az el is nyelte örökre. – Próbáld csak meg! – Abban a pillanatban megfogom a combjánál és a karjánál fogva és elhajítom az asztalok felé. – Ne gondold, hogy én nem fejlődtem semmit a legutolsó találkozásunk óta. – Fejlődni...annyit tesz, hogy visszatértem a halálból és megtudtam ki vagyok igazán és mi a szerepem ebben a világban. Sokat harcoltam azóta, kisstílű bűnözőkkel, na meg nagyobbakkal is. Vegyük csak Frank Castle-t, vagy Wilson Fisk-et. Egyikükkel sem volt ám leányálom megküzdeni. Néha még most is sajog a fejem, ha arra gondolok, hogy fejbe lőttek.

from: Matt Murdock

Ciaran

**Mary Walker** Szer. Dec. 06, 2023 9:13 pm

Matt & Mary

Piss off with your curvy ass, hole!

Nem hagyhatom, hogy ez a küldetés is kudarcba fulladjon. Nem lehet több strigulám, ennél jobb vagyok. Ebben pedig még Daredevil sem állíthat meg. Akkor sem, ha Maryvel közös múltjuk van. Persze, nem hagyja magát olyan egyszerűen lerázni. Miért is lehetne? Ráadásul most is olyan idegesítő, mint régen. Fürgén kerüli ki a szilánkokat és közli, hogy egyébként eltakarodhatnék az ő városából, mire felhorkantok.
- A te városod? Nem érzed magad kicsit egocentrikusnak? - kérdezek vissza kissé gúnyos hangnemben. És még én rám mondják, hogy őrült vagyok? Ő persze nem fogja be, sőt, még bájcsevegni akar velem. Amikor megkérdezi mi történt velem, majdnem gúnyosan arcba nevetem.
- Mondanám, hogy nem látod a fától az erdőt, de hát vak vagy, szóval kisegítelek, Daredevil. Én nem Mary vagyok. Illetve nem az a Mary, akit te ismersz. Csupán azonos testen osztozkodunk azzal a buta libával. Nevezhetsz Typhoidnak, vagy Mutant Zeronak. Tulajdonképpen legutóbb azért nem öltelek meg, amikor visszaszereztem az irányítást a harmadik, vérszomjas alaktól, mert neked köszönhetem a létezésem. Ha nem lököd ki szerencsétlent az ablakon, valószínűleg sose jutunk felszínre. - mosolyodom el ádázul, bár ő ebből talán semmit sem foghat fel. Max a hangomon érezheti, hogy mosolygok, de aztán nem várok tovább. Igyekszem a maximumot kihozni a helyzetből és amíg ő velem foglalkozik, gyakorlatilag felgyújtom a politikust. Mögém kerül és lefog, de hiába ad utat a lángoló férfinek, ha meg is menekül, tudom, hol keressem majd. A fülem mellé eldörmögött szavakra hátra ejtem a fejem a vállára, hogy ránézzek.
- Komolyan azt hiszed, hogy bíróság elé kerülnék? - nevetek fel, de ebben semmi öröm nincs. Erősen hátra lendítem a könyököm az oldalába és hátra is fejelnék, de addigra már ő maga távolodik el tőlem. Felé fordulva fújtatok egy rövidet.
- Kicsit elkéstél már a dolgok jóvá tételével, Matt. A kormány nem hogy tisztára mosott, de ki is törölt a rendszerből. Gyakorlatilag nem létezem hivatalosan, szóval nem tudnál az igazságszolgáltatás elé vinni. - mosolyodok el gúnyosan.
- Úgy hogy kénytelen leszel elsétálni, vagy most én foglak kilökni téged az ablakon! - sziszegem a végét már fenyegetően.

V - Blood Flows
T - Hush
B - Monster

¤

**Matthew Murdock** Kedd Dec. 05, 2023 9:20 pm

memory from

the past

to: Mary Walker

Dove Cameron: Boyfriend

Ez az én városom és a védelmére esküdtem fel, így legyen Mary vagy bárki más, nem hagyom, hogy elpusztítsa mindazt, amiért napról napra küzdök. Talán éppen ezért nem értettünk szót Frank-kel sem, mindketten azt hiszik Istenek, akik kedvükre gyilkolásznak. Most is érzékelem, hogy míg idáig eljutott, több testőrrel is végzett. Azt hiszi egy hangtompító és máris meg van oldva minden. Pedig nem így van. – Hát én nem mondtam, de elvártam, hogy elmenj a városomból. – Szúrok vissza a megjegyzéseire, bár többé-kevésbé az öltözetem minősítését meg sem hallom. Ó dehogy nem hallom én azt, de hidegen hagy. Talán ő még azt a Fenegyereket és azt a Matt Murdock-ot ismeri, aki a sötétben bujkálva, az éjszakába olvadva vadászik a rossz fiúkra, de az a Matt már nincs többé. Eltemette egy hatalmas felhőkarcoló és vele együtt én is.
Hogy veszélyes volt-e ismét kiállnom ellene? Nem tudom, nem is érdekel. Nem ez lenne a félelem nélküli ember mottója? Hogy félelem nélkül védi a várost. Én sosem féltem Mary-től, akkor sem, mikor majdnem megölt. Igazából még csak Célponttól féltem, de tőle sem magamat féltettem, hanem azokat, akik fontosak a számomra. A hozzá hasonló érzéketlen tömeggyilkosokat nem hatja meg, hogy Jerry Lee a testvéred-e. Könyörtelenül végeznek másokkal, talán még élvezik is, bár azt is vitatnám, hogy éreznek-e egyáltalán bármit is. – Egyáltalán mi történt veled? – Utalok itt az elmúlt években mutatott viselkedésére és eltűnésére. Teljesen kifordult magából a balesete óta és jól tudom, hogy ez nem (csak) a szakításunknak köszönhető. Legutóbb éreztem valamit. Nem a véletlen műve volt, hogy életben hagyott. Olyan volt, mintha egy kéz visszarántotta volna a mélyből, mintha valaki más is lett volna ott és irányította volna. Nem tudom megmagyarázni, de más lett, egyértelműen nem önmaga.
Szaltóval kerülök Mary mögé és kiverem a fegyvert a kezéből. Jól tudom ezzel nincsen minden elintézve, nem ez volt az egyetlen fegyver, amit ellenem, vagy a politikusok ellen tud használni. – Most még feladhatod magad és talán nem kapsz életfogytiglant, ha tisztára mosom a múltad. – Ajánlom fel neki az együttműködést annak reményében, hogy talán kis erőfeszítéssel is le tudjuk ezt itt és most zárni. Igazság szerint nem szívesen koszolnám össze a vadonatúj ruhámat. Na meg annak az ideje is leáldozott, mikor nem sajnálok vért, verejtéket és a bőrömet. Ő pedig nem az a típus, aki finomkodna az ellenfeleivel. Pár évvel ezelőtt is hosszú időbe tellett, mire minden sérülésem begyógyult. Napokig inkább nem jelentem meg a Landman és Zack-nél, hanem beteget jelentettem. Még Foggy-t sem engedtem be a lakásomba. Nem akartam, hogy aggódjon és magyarázkodni sem akartam neki. Nem láttam magamat, de a fájdalmaimra gondolva, nem nézhettem ki valami jól. – Na mit mondasz? – Lefogva a karjait magamhoz szorítom, míg a politikusok elhagyják a szobát, majd elengedem és elrugaszkodok tőle.

from: Matt Murdock

Ciaran

**Mary Walker** Hétf. Dec. 04, 2023 3:02 pm

<

Matt & Mary

Piss off with your curvy ass, hole!

24 órával korábban.
Instabil. Írta bele az aktámba a tudós, a fene se tudja hanyadik teszt és egy csúfos orr törés után. Tudom, hogy direkt provokált egyébként és pont ezért "hasaltam el" a teszten, mert nem tartottam meg a hidegvérem, de én egyébként sem erről vagyok híres. Nem, ha a múltamat hozzák fel, meg az aberrált szüleimet, akik épp csak nem adtak el, mint valami disznót, hogy nekik jobb legyen. Ha ostobábbak lettek volna, biztos megteszik, mert rövid távon jó pénzt nyernek, hosszú távon viszont az volt jó, hogy kiszolgáltam őket, mint egy rohadt szolga és box zsák. Csak rájuk gondolva is forrni kezdek a dühtől, majdnem szó szerint, kívülről ez maximum csak az ökölbe szorított kezeimen látszik, ahogy sétálok végig a folyosón, vissza a helyemre. Sétálnék, ha nem jönne és szólna utánam a folyosóról az egység parancsnoka.
- Zero! Munkát kaptál. - lép oda hozzám mikor megállok és hátra nézek. Elveszem a felém nyújtott barna aktát, megnézem a nevet, majd felpillantok a parancsnokra.
- Mikorra? -
- Holnap este. Ne szúrd el. - a figyelmeztetésre összepréselem az ajkaimat egy vonallá. A legutolsó küldetésem Oroszországban nem sikerült túl jól, hála az agyamban kaparászó ördögnek. Szó nélkül fordul és hagynak ott, mire leengedem a kezem az aktával együtt és a szemeimmel kést szúrok az ipse hátába. De kár, hogy nem ölhetem még meg.

Jelenben
A felszerelést ezúttal a bázison hagyom, könnyebb a környezetbe olvadni, ha az ember nem hord "űrruhát". Hétköznapi ruhában, vörös parókában sétálok a hotel folyosóján. A 13. emeletet teljes mértékben kifoglalták a politikusnak, de engem ez nem akadályoz meg abban, hogy oda menjek. A liftből kilépve rögtön két testőr állít meg, és elhiszik az elsőre megilletődött, elveszett nőt az emeletek között, de ahogy leengedik a védelmüket, már nyúlok is a kabátomba a "kulcsomért", ami végül aztán a hangtompítóval ellátott kézi fegyverem és egy-egy golyót eresztek a fejükbe. Tovább megyek a folyosón, bekanyarodok a politikus ajtajához vezetőre. Nem nehéz megmondani, melyik az, mert egy őr áll az ajtó előtt, aki épp hogy rám néz, három találatot kap oldalról és összeesik a földre. Elveszem tőle a mágneskulcsot, kinyitom az ajtót, belépve pedig azonnal tüzet nyitok a már ugrásra kész testőrökre. Ki van számolva minden lépésem. Egy golyó, két golyó... azonban hiába fordítom a fegyverem a célpontomra, hirtelen telibe talál valami (vagy inkább valaki) oldalról. Az esés lendületét kihasználva gurulok tovább, hogy a talpaimra érkezve fel is keljek és ráfogjam a fegyverem arra az evolúciós zsákutcára, aki megzavart. Egy pillanatra mindketten megfagyunk, de én a pillanatnyi döbbenet után felveszek egy fintort az arcomra.
- Egek, de fuxos lettél. - fejezem ki halovány undorom a túlcicomázott, és meglehetősen feltűnő, új páncélzat után, ahelyett, hogy a vádakra reflektálnék.
- Mondtam neked, hogy ne kerülj többé az utamba! - térek vissza végül is a földre, miután a csillogást kizárom a tudatomból. Szerencsére a szoba kicsi, én pedig tudok több dologra fókuszálni. Az első az, hogy akaratból meggyújtom a kanapé mögött rejtőzködő politikus ruháját, de aztán minden figyelmemet Mattre szegezem, nehogy segíteni tudjon neki és mindamellett, hogy lőni kezdek rá, az eltérített golyók által eltört objektumok darabjait - mint váza, vagy ablaküveg - telekinetikusan felé hajítom, mintha csak éles dobótőrök lennének.

V - Blood Flows
T - Hush
B - Monster

¤

**Matthew Murdock** Hétf. Dec. 04, 2023 11:50 am

memory from

the past

to: Mary Walker

Mióta Karen és Foggy is tudják a titkomat, nem kell végre bujkálnom. Sokáig a hátsó ajtón osontam ki még a saját otthonomból is a tetőre, hogy onnan figyeljem a várost. Immáron erre semmi szükség. Azóta van, hogy a Nelson, Murdock és Page felől szemlélem a Pokol Konyháját. Ez ma sincs máshogyan. Valami rajtam kívül is megváltozott. A ruhám. Emlékeimben tisztán él még, mikor Melvin az első ruhát átadta, mondhatni félkészen. Elmagyarázta, hogy a piros felület véd a késektől, míg a fekete a lőfegyver ellen nyújt védelmet. Majd később tökéletesítette az egyszerű botokat is, hogy azt ne csak közelharcban tudjam használni. De az igazi áttörést az a különleges ügyem adta, amit Jennifer Walters ellen intéztem. A védencem kifejezetten szuperhősökre szakosodott szabász volt. Hálából készített nekem egy ruhát, amit aztán Melvin szemügyre vett. Kijavította az apró hibákat és felturbózta. Így mikor lezártam magamban a múltamat és vele együtt mindent, ami a régi Fenegyerekhez kötött, vadonatúj ruhát ölthettem magamra. Ez más. Habár feltűnőbb, de erősebb és rugalmasabb is. A fekete részeket felváltotta az arany sárga, a régi emlékére viszont a piros megmaradt. A bot pedig a vártnál is eszméletlenebb. Sajnos nem igazán volt lehetőségem céltalanul kipróbálni, most pedig már nem is lesz. Korábban már hallottam, miszerint valami elmebeteg nő járja a városomat. De sosem gondoltam volna, hogy én leszek az, akinek meg is kell állítania. Bár az erejéről nem tudni semmit, csak hogy kegyetlen, a célcsoportját pedig a férfiak teszik ki. Eddig kivétel nélkül olyan emberekre csapott le, akik seggét magam is legszívesebben szétrúgtam volna már. Erőszakos, nem is, erőszakoló férfiak. Olyanok, mint az az apa, akinek elláttam a baját. Minden azzal kezdődött. Ha akkor hallgat rám a gyámügy, talán sosem lettem volna Fenegyerek. Talán igen, sosem lehet tudni. De ahogy Maggie-nek is mondtam, minden okkal történik és talán nem véletlenül váltam árvává. Nem vetem meg már Isten-t, de nem is vallom, hogy a katonája lennék. Magam miatt küzdök és a városért, amit szeretek, ami felnevelt. Az emberekért, a jóságért, ami bennük van. Egy jobb jövőért, amit a gonosz elpusztítana, még mielőtt bekövetkezik. Most viszont más a felállás, politikusokat támadott meg. Az ő előéletük kétségkívül nem patyolat, ez egészet biztos. Talán más konceptcióban én is ellátnám a bajukat, azonban sosem végeznék velük. Ez a valaki viszont csak hullákat hagy hátra. Pont mint annak idején Frank Castle.
A szemközti háztömbhöz hajítom a fegyverem egyik végét ezáltal oda erősítve azt, majd lecsúszok rajta. Így haladok házról házra, míg a 47.. sarokhoz nem érek a 9. sugárúton. Végig ugrálok a háztömb tetején, át a 8. sugárúthoz. Itt a sarkon van egy hotel, ahol a politikusok előszeretettel tanácskoznak és élvezik a puszta létet. Éppen tetten érem az imént gondolt nőt és berugaszkodok mögé az ablakon. Elrúgom a férfiaktól, majd egy szaltó kíséretében a politikusok felé fordulok. – Fussanak és hívják a rendőrséget! – Visszafordulva jobban szemügyre veszem ellenfelemet és a másodperc töredékére lefagyok és földbe gyökereznek a lábaim. Feltételezvén, hogy nem hallucinálok, nem is kattantam be, Mary Walker-t látom. Mikor is láttam utoljára? Évek teltek el. Akkor is hasonlóképpen járta az utcát hullákat hátrahagyva. Megpróbáltam megállítani, de sarokba szorított, túl képzett volt, még hozzám képest is. Azóta rengeteget fejlődtem és túl vagyok egy s máson. Mondhatni túléltem az abszolút halált is. Azonban a harcunk során lehetősége nyílt betekintést nyerni abba, ki is valójában Fenegyerek s mondhatni nem igazán örült neki. Nem sok élményem volt hasonló, mikor egy exbarátnő próbál megölni. De végül valamiért nem tette meg. Pedig lett volna alkalma, mondhatni rengeteg. Kiütött, szégyen, nem szégyen, ha akkor meg akarta volna tenni, semmi nem állt volna az útjába. Most már viszont nem fogom hagyni magamat.
Emlékszem milyen ártatlannak hittem, mikor megismertem...Még a Landman és Zack-nél gyakornokoskodtam. Már a legelején megfogott a tekintete és mindaz, amit vélhetően átélt. De nem végződhetett jól, minekutána meg próbált meg akadályozni egy akció során és hirtelen reakcióból kilöktem az ablakon. Először azt hittem megöltem. Akkor teljesen magamba zuhantam. Nem csak azért, mert Mary-ről volt szó, hanem azért is, mert sosem állt szándékomban embert ölni...legalábbis akkor még soha. Azóta ugyebár a képbe került Wilson Fisk. Na őt szívesen látnám a föld alatt. Mindenesetre, miután túlélte és kórházba került, egyértelművé vált számomra, hogy ezt a kapcsolatot mi nem folytathatjuk. Hogy miért nem? Mert majdnem megöltem, mert bajba sodortam a titkommal. Akkor még vallottam, hogy mindenkinek úgy a jobb, ha távol van tőlem. Ezért löktem el Foggy-t és Karen-t is az elején. De végül az atyának és Maggie-nek is sikerült meggyőznie, hogy nem kell ezt egyedül csinálnom és a szeretet nem gyengeség. Elektra elvesztése után pedig hatalmas szükségem volt a barátaimra. Mary-t többé nem kerestem, jobbnak láttam így, miután megfenyegetett, hogy megöl. Fenegyereket és Matt Murdock-ot is egyaránt gyűlöli. Ez akkor vállt számomra egyértelművé. Talán a szakítás az oka, talán az, hogy majdnem megöltem. Vagy csak kattant nála valami. Nem tudom, talán sosem tudom meg. – Azt hittem leszoktál mások indokolatlan gyilkolászásáról! – Pontosabban el akartam hinni, mert nem titok, én még mindig a legjobbat látom és látom azt a fiatal lányt, Mary-t, akit a szülei bántalmaztak és elmenekült otthonról. Képes volt a jég hátán is megélni, erős és belevaló nő vált belőle. De valami eltörhetett benne az évek során, de csúnyán. Egyszer Frank mondta, hogy a gyászt mindenki máshogy dolgozza fel. Ő az igazi gyászról beszélt, de mondhatta volna képletesen is. Mert a gyásznak sok -féle formája létezik, ami befolyásolja az embert. Én sem valami jól dolgoztam fel, maradjunk annyiban, de én legalább nem ölök embert.

from: Matt Murdock

Ciaran