Megtorpanok, ahogy megint beszélni kezdenek, bár legszívesebben már odakint lennék, csak hogy tudjam, mégis merrefelé vagyok a... 
Leesik végre... A másik világ tényleg egy MÁSIKAT jelent. Nem azt, hogy valahol a földgolyó egy megnevezhető pontjára rángatott el Topy névrokona. Ez a világ minden ízében "másvilág".
És már a jókedvet is értem, a furcsa pillantást a nevem hallatán. És már kezdem megérteni a "Topy-ügyet" is. Laserian Harries... Lacey Harries.. Niel Topsfield... Nicky Topsfield...
Hirtelen megy ki az erő belőlem, az kellene még, hogy a padlót is feltöröljem... Most kell leülnöm...
Azt már csak valahonnan távolról hallom, hogy ami idefele véletlenül, erőfeszítés nélkül sikerült, az visszafelé már akarattal sem megy... Hogy kell egy kis idő... 
A legközelebbi ülőalkalmatosságot - bármi is legyen az - elfoglalom és csak fejrázást kap a "rokon", amikor kertlátogatást ajánlgat a világvégére gyógyírként. A szíverősítőre is ugyanazt kapja, csak mert most éppen megfulladni készülök a pániktól. Ha nem jutok vissza, mi lesz Darwinnal és Nicky-vel és mi lesz a nővéremmel??? 
Egyetlen pillanattal az előtt, hogy kitörne belőlem a hiszti, meglátom a saját remegő ujjaimat, így összefonom őket az ölemben és igyekszem nem tökéletesen elmebeteg pillantást vetni Gwen-re, miközben ő valakit emleget, Kaine-t, aki esetleg segíthet, de aki nincs itthon és várni kell rá... 
Elkövetkező életem legutálatosabb szavává válik az, hogy várni...
De mert nem akarom elmulasztani az érkeztét annak, aki hozza a helyzet aranykulcsát, vagy mágneskártyáját, hát a szoba szóba sem jöhet...
- Nem, a szoba nem kell... Megvárom itt azt a Kaine-t... 
Hirtelen újból a testemben vagyok, száraznak érzem a számat és szikkadtnak az agyamat, s a korábbi történések furcsa ismétlődéseként én kérek most vizet.
- Az alkohol rossz ötlet lenne, de egy kancsó víz jól jönne... 
Végre rá tudok nézni a két pasira is, de csak azért, mert a lány elvonul a tálcájával, laza viselkedése azt sejteti, a baj talán mégsem akkora és hogy csak türelem kell egy kevés, meg az, hogy ne öljek meg senkit, aki segíteni tudna. Hiszen Niel is azt mondja, hogy megfejti a dolgot és hogy csak egy teányi időről van szó és lesz megoldás. Mire Topy hazaér, otthon is lehetek. Ő persze még nem tudja, hogy ezek után az egész házból ki lesznek tiltva a fura átjárói, ha nálam akar továbbra is lakni.
- Köszi! 
Gwen hátának legalább ennyi jut az udvariasságból, de nem marad több, így ennek a kettőnek már csak hallgatás marad egy ideig. Pontosan addig, míg rá nem jövök, hogy a türelmetlenségem nagyjából úgy sistereg bennem, ahogy az átjáró tette, amin idejöttünk, és mert engem is zavar, hát akkor őket mennyire feszélyezheti. Így esélyt adok a kétségbeesett és letört könyvtulajdonosnak, hogy agytekervényeit ne bombázzam a sürgetéssel és végül mégis belemegyek abba, hogy elfogadom a "tanulmányútra" szóló meghívást. Éppen azért, ha megkapom a vizet, egy jó adagot le is küzdök azonnal, csak hogy ne taplószáraz nyelvvel bökjem ki a békülésre szolgáló mondatot, ami elsődlegesen az itteni Topsfield-nek szól. Persze magamban azért megjegyzem, hogy erre a "névrokonság" dologra azért még rákérdezek.
- Ha megígéred, hogy rögtön szólsz, ha megvan a megoldás, vagy megjön az a Kaine, akkor hagylak töprengeni és jöjjön inkább a kert... Úgyis valószínűleg először és utoljára járok Bayville-ben...