SZÓSZÁM: ∞ | ZENE: Came for War | CÉL: Föld-TRN454 |

Most úgy éreztem, hogy itt az ideje egy kevés időt Nielre szentelni, neki többször kell elmondani, hogy a közösség hasznos tagja és ha költözni akarna akkor azt gyorsan felejtse el, törölje ki az agyából, még a memóriájába se tartsa meg. De iszonyat nehéz úgy, ha azt hiszi magáról valami kolonc volna, pedig nem az. Nem voltam itthon amikor erről tett újabb nyilatkozatot, mármint, hogy ő akkor elcuccol, csak a végére értem ide. Most amúgy sem volt jobb dolgom, szóval úgy voltam vele, hogy meghallgatom őt, figyelek rá, megnézem ezeket a kapujait, ha már az első, amin át lettem löködve és a második, amit ő nyitott anno nem haltam bele, a többibe se fogok. Én a naiv!
De nem baj, érdekelt őszintén, hogy mennyit fejlődött és mire képes. Jó volt látni a fejlődését, ha nem is megtapasztalni. Az mindenesetre dicséretes, hogy most már azt számolom hány ilyen kaput tud megnyitni egy perc alatt! Szóval elismerésem a srácnak, hogy nem adta fel.
- Mekkora? Van olyan legendásan magas, mint amilyen a Zeusz-szobor volt? – nem felhergelni akartam őt, csak kíváncsi voltam, hogy tizenkét méter magas vagy sokkal emberközelibb, amivel szelfiezni is lehet és elküldeni a csoportba, hogy ők ezt nem látták – még – de én már igen.
- Áh mindent értek. Miből gondolod, hogy engem ez nem zavar? – tényleg nem zavart, mert én még nem éreztem át a többiek aggódalmát, nem tudtam a természetemből fakadóan, túl laza voltam, ha mellettem csapódna be egy csészealj akkor is nyugodt lennék, csak akkor kezdenék el futni ha valamilyen pusztító fegyvert fognak rám, mint a Támad a Marsban. Na jó, ennyire nem vagyok laza és nyugodt, nekem is vannak határaim.
- Jól van, menjünk be egybe? Egy Transformers világhoz mit szólsz? Remélem nem csak dísznek akartad nyitogatni őket és fitogtatni az erőd, mert azt nem nekem kell, hanem a lányoknak.– itt pedig nem mondtam ki senki nevét se névlegesen, remélve, hogy Niel nem Kaine, de ha mégis, akkor képzeletben már készültem egy újabb strigulás ötlettel, de ez már privát projekt lenne, Lilit nem tudom bevonni, Romyt sem, mert az előző róla szól és gyanút fogna, az újabban érkezettek pedig nem tudom mennyire tudnak titkot tartani, Kainet pedig meg sem próbálom kérdezni, hogy segít-e ebben a bugyutaságban, mert a végén még kiröhögne. Szóval amíg nem ismerem meg jobban a lányokat, addig egyedül strigulázok csak.
- Vagyis, én bemegyek ebbe a portálodba, remélem vissza tudsz hozni minket. Na csá, aki marad az a záptojás! – s, már léptem is be nagy bolondul az egyikbe vagy újba attól függően, hogy mit szeretett volna tenni, mindenesetre én nem maradtam. Ha már meg akarja mutatni nekem is mire képes akkor azt megnézem alaposabban is. Így léptem be az egyik ilyen portáljába és ugrottam ki a másik végén, ahol már nem ő volt, hanem valamiféle lakás. Nem baj, innen ki tudunk kerülni. Inkább egy lakásba kerüljünk, mint egy sivatagba.
 

JÁTÉKOSTÁRS: Niel és Lacey| MEGJEGYZÉS:     

SZÓSZÁM: ∞ | ZENE: Came for War | CÉL: Föld-TRN454 |

Komolyan néztem rá, amikor beközölte, hogy hány centis az a szobor. Azt hittem szó szerint kell venni a szobrot és nem műanyagra gondol! Bár persze sejthettem volna, hogy ő figurákat gyűjt, nem kőszobrokat. Logikus is. Ha azt hozzá vágná valakihez – mondjuk hozzám, jó okkal – akkor az illető kipurcanna nyomban a kőszobor kő mivolta miatt, de így, hogy műanyag maximum egy „Ez fájt baszki!”-t kap és annyi.
- Lehet, ki tudja? Még az is lehet, hogy valahol istenként tisztelik! – jut eszembe egy őrült ötlet, persze, majd pont így történik, csak az a baj, hogy ezt már sose lehet tudni ugyebár. Bármi megtörténhet, nem csak a mi univerzumunkban, hanem másban is. Erről az egész multiverzum dologról egyaránt tartozom köszönettel Kainenek és Nielnek is, mert ha ők nincsenek itt örök tudatlanság és sajnálkozás lett volna a jussom.
Ahogy ő közeledik én úgy próbálom hátra húzni a fejem, valószínűleg, ha tovább dőlök hátra így akkor már csak egy esés hiányzik, de szerencsére nem tart sokáig ez a képembe mászása se és beszélhetek.
- Nem blippeltem sehová és nincs lelkitraumám, legalábbis akkora, hogy sérült legyek miatta. Az anyám néha hiányzik, de ezt már tudja mindenki amióta beszéltem róla. – valszeg sokat ittam, megártott a citromos vodka, amit felturbóztam egy kicsit saját növényi adalékkal. Nem kellett volna a citrommal művészkedjek és a saját őrült elképzeléseimet mozgósításba hoznom. Ki tudja miket mondtam akkor vagy mennyire voltam nyomulós!? Vajon hány szerelmes üzenetet küldtem az évfolyamtársaim között lévő lányoknak? Mert azóta, ha elhaladok mellettük csak néznek, mintha szellemet láttak volna vagy nem tudom, de ijesztő ahogy bámulnak. Lehet csak én képzelem be és valójában másképp bámulnak, de akkor is… A figyelemhez nem szoktam hozzá. Lehetséges, hogy meggyőző volt a hangom a bálon, pedig csak sima bemondófiú voltam! Na mindegy. Nem dicsekszem.
Ő pedig beszél. Már sokadszorra hallom ezt a fontos dolgot tőle, de túlságosan nagy a bizodalmam a mágiájában és a tudásában, hogy azt higgyem szándékosan viccel és oszt ki megint. Pedig azt hittem én leszek az, aki majd kioktatja őt, de nem, ez fordítva történik.
Én pedig fejest ugrok gondolkodás nélkül a portálban, mert azt hiszem, hogy a mágia és a portálnyitás játék már neki. Hát nem az. Jól elbasztam persze, ez most majdnem olyan élmény, mint amit a testvére okozott csak most még inkább lövésem sincs hol vagyunk.
Nyelek egyet, amikor újra leteremt és a portál is bezárul mögöttünk.
- Miii? Azt hittem csak szívatsz! – ettől függetlenül körbe pillantok a lány szobában. – Nem tűnik kamionseggének. – meg is pillantottam a lányos csoportfotókat a falón lógni, le is kapcsoltam egyet, amit ilyen kis ruhacsipesz utánzattal felfogadtak. – Nézd! Tuti, hogy emberek laknak itt. Ez a szőke csaj, milyen vad baszki! Látod? – mutattam a fekete bőrkabátos „kinyírlak, ha a cuccomhoz érsz” pillantású szőke csajra. Részletekbe nem volt időm menni, mert meghallottam a „Topy! Megöllek, ha ijesztgeted a macskát!” mondatot és gyorsan zsebre vágtam a fotót. Leejteni vagy bármi ilyesmire időm se volt. Egyrészt Niel közölte, hogy nem tudja melyik világban vagyunk, másrészt már lépések zaja hallatszott.
- Hehehe. Itt fogunk meghalni azt akarod mondani? – kíváncsiskodom, de a választ már nem fogom megkapni, mert az ajtó felé pillantok és meglátom ŐT.
Először csak pislogok egyet. De még mielőtt megkérdezhetné, hogy kik a francok vagyunk mi, gyorsan előálltam a sokkoló magyarázattal. Tekintve, hogy Topynak hívta Nielt, csak kellett számítson az ő érkezésére, a mázlistája nem mondta, hogy neki csajai vannak a portáljain túl!
- Szia szép lány! Nem akarjuk rád hozni a frászt! Nem betőrök vagyunk! De itt van Topy ő is elmondhatja ezt! – ennél a pontnál pedig, ha Niel nem volt rám teljesen kiakadva akkor átdobtam a karom a válla felett és úgy álltunk a lány előtt, mint Pippin és Trufa, amikor elbúcsúzik Frodótól csak könnyek nélkül.
- Meg nem is a macskát akartuk zaklatni! – teszem hozzá gyorsan, mert azzal fenyegetőzött, hogy kinyírja Nielt.

 

JÁTÉKOSTÁRS: Niel és Lacey| MEGJEGYZÉS:     

SZÓSZÁM: ∞ | ZENE: Came for War | CÉL: Föld-TRN454 |

A szememet forgattam.
- Semmi baj, nem szoktam szétkürtölni minden újnak, az eredeti Mi Casán kívül a többiek nem tudnak róla, szóval… te a kivételt képezed. – vállon is csaptam volna, ha nem folytatja a mommy issue-s szövegével és a transzparenssel, ami azt hirdeti, hogy egyikünk se nyomorék. Na mindegy.
A lányszobában más helyzet uralkodott, már jártam más lányok szobájába nem volt benne semmi újdonság, csak a szokatlan érzés, első dolgom volt növények után kutatni a pillantásommal, de valami máson akadt meg a szemem. A fotókon. Hát persze. Azokról tudjuk meg, hogy kihez, mihez csöppentünk be és a jelek szerint nem nyálkás űrlények uralta univerzumba és nem abba a kipufogós dolgosba, amivel Niel megint ijesztget.
- Ha felbőszíted akkor lehet, de nézd meg. Stílusa az van. – még szerencse, hogy meghallom, hogy valaki Nielt szólítja, mert nem lesz nyáltól csordogálós a fénykép se, amit zsebre vágtam.
Be is nyit egy lány, nem az a szőke, akire ráengedtem volna a nyáltengeremet, hanem a másikuk, akit szóhoz sem engedek jutni először. De aztán mégis muszáj, mert levegőt nekem is vennem kell.
- Mi jó szándékkal vagyunk itt! – nyugtatnám meg, ha Nielnek nem kellene közölnie vele, hogy ő Topy. Itt egy kicsit felhúzom a szemöldököm, azt hittem, hogy ismerik egymást és a lány azért kiált ide fel Topyt, mert Nielre számít erre fel pedig nem.
- Nem kell több fiú, mi elegek vagyunk hidd el. De a pia, kaja és nők jöhet! Egy jó házibulira sose mondok nemet! – főleg, ha ilyen random közlik, hogy lehetséges az is. Nem mondom, hogy nem alapoztam már meg az estére, de ha ezt tudom, akkor még két rövidet legurítok és töltök belőle Nielnek is. De tudta a halál, hogy itt bulival várnak! Vagyis dehogy, a lány épp azt közli, hogy reméli nem ilyesmiről van szó. Látványosan le is kúszik a vigyor az arcomról valamivel szomorúbbra.
- Nem mondod, hogy az édesanyádnak nincs fiatalkori képe és így összetéveszted mással. – valójában ez csak az egyik volt, amin meglepődtem, az még ijesztőbb volt, hogy szerinte a múltba is útazhatunk akár. – Milyen évet írunk most? 2025 van még mindig nem? – elég modernnek tűnt a lány szobája, hogy ne azt kezdjem el feltételezni, hogy esetleg a nyolcvanas vagy hetvenes évekbe csöppentünk, ott nem lett volna ilyen jó minőségű fénykép a falra aggatva úgy hiszem.
- Amúgy engem Laseriannek hívnak, de azok, akikkel jóban vagyok csak Lazenek szólítanak. – kezdeményezek bemutatkozást. – Igazán szép szoba, a tiéd vagy a másik szőke lányé? Az előbb valami macskát kerestél igaz? Segítsünk megkeresni? A macskákat nem szoktam elijeszteni. – főleg, ha macskamentával kedveskedek nekik, de ezt inkább nem hangoztatom a lány előtt és Niel előtt se, mert a végén még azt hiheti, hogy Lili ellen is felhasználok ilyesmiket, pedig nem! Esküszöm nem!

 

JÁTÉKOSTÁRS: Niel és Lacey| MEGJEGYZÉS:     

SZÓSZÁM: ∞ | ZENE: Came for War | CÉL: Föld-TRN454 |

Megpróbáltam komolyan ránézni Nielre, ez sikerült is egy percig, mert sajnos nem voltam olyan anyakibeszélős showban, mint amire neki most szüksége lett volna, de megjegyeztem, hogy szeretne hallani az enyémről.
- Túl szomorú, most ne beszéljünk az anyáinkról. – kérlelem. – De nem felejtem el, hogy hajlandó vagy meghallgatni az egész sztorim. – ezzel a szomorú témát pedig megpróbálom lerázni magamról még mielőtt jobban a hatalmába kerítene és lehúzna a mélybe. Nem kell sok és egyik percről a másikra eszembe jut, hogy mekkora űr is van néha idebent, amit alaposan letakartam egy vastag indákból készült szúrós pokróc utánzattal, ami mindig fájdalmat okoz, ha nem figyelek. Most figyeltem!
Odaát már a csajról beszéltünk, amitől el is kezdtem volna pirulni, ha az alapozástól nem volna már elég pír az arcomon.
- Nem mondod, hogy te arcon puszilod a lányokat a szájuk helyett. – szemet forgatok, túl jól sikerül ez a dumám, kár, hogy nem hallotta ezt más csak Niel.
Lényegtelen a fénykép gyorsan zsebre kerül, majd leteszem később, mert belép a szobába a másik lány, aki a képen szerepelt és kiderül, hogy bizony ő lakik itt, ez az ő háza és ki is tenné a buliszervízt úgy ahogy érkezett. De nem hagyhatom neki. Vagy legalábbis az egyik részem nagyon azt szeretné, ha nem dobnák ki, hát miféle csodaszép lányszobába került! A másik meg szégyenkezik, de most túl halk.
- Nem mondtad, hogy van egy unokatestvéred Topsfield, akit Nickynek hívnak! – bököm oldalba Nielt talán a kelleténél túl jól, hát nem akartam ekkora fájdalmat okozni neki, de így sikerült.
- Az enyém meghalt, megértem, ha hasonló miatt nem akarsz a sajátodról beszélni. – le is biggyesztem a szám az érzés miatt. Most könnyen beszélek erről, kevés gátlás szorult belém.
És a lány csak beszél én meg csak bámulok rá. Niel szavait is meghallom nem kétség, de amikor azt mondja, hogy ő Bloom nem, hogy kifele lépnék, hanem hátrálok egyet az ajtótól. Közben neki is beszél Niel a multiverzumokról, amire megint csak igyekszem odafigyelni. A cérnát ott vesztettem el, hogy mindenki nő ebben a világban Niel szerint.
- Miiii? Neee! – reagálom le először azt, hogy mindenki nő, aztán azt már meg se hallom, hogy Kaine nőként. – Vagyis deeee! Gondolj bele, ha mindenki nő! Akkor Lang is nő! Meg a bátyád is nő! Te jó ég az én bátyám is nő és az öcsém is! Vajon, hogy hívhatják őket itt? – morfondírozok fennhangon ilyen sületlenségen. El is hessegetve annak a lehetőségét, hogy hallgassak szegény lányra, aki épp kitesékelne minket innen. Mondjuk jogában is állna, elvégre csak úgy idepottyantunk.
- Niel ez nagyon furán hangzik, ráijesztesz és az ablakon fog kidobni minket nem az ajtón tessékel ki! – attól függetlenül persze a hátam mögött teremtettem egy macskamentát valami napraforgómagból és igyekeztem felerősíteni, hogy az illata ide vonzza a macskáját. Legalább a macska miatt ne orroljon ránk. Remélem beválik.
- Nagyon szép neved van Bloom. – szándékosan bókolok, hogy eltereljem a figyelmet arról biza hátul a kezeim valamiben sántikáltak, Niel mellé is állok éppen ezért, hogy ne láthasson semmit sem. Most úgy festhettünk, mint két ázott veréb egymás mellett toporogva, de eskü nem rosszban sántikálok, csak a macskáját akarom visszaszerezni neki semmi egyebet.
- Igen, egy kis víz jól jönne, kérlek. – nézek rá kérlelőn, elővéve kisróka szemeimet, mert macskának én túl rossz lennék az fix, meghagyom ezt a szerepet Lilinek, neki jobban megy.
- Utána nem zavarunk, csak a pohár víz életmentő lehet. – sóhajtok is, hátha. Kétlem, hogy a megnyerő bemutatkozásommal bizalmat szavazott nekem, de én próbálkozom. Időt nyerni magunknak és a macskának is.

 

JÁTÉKOSTÁRS: Niel és Lacey| MEGJEGYZÉS:     

SZÓSZÁM: ∞ | ZENE: Came for War | CÉL: Föld-TRN454 |

A lány kérdésére, hogy mi egy másik világból jöttünk-e megpróbáltam bólintani, Niel válaszolt neki helyettem, amiért most nagyon hálás voltam neki titokban. De hangosan ki nem mondtam. Én már mesterkedtem valamiben. Az előzőekre már nem tudtam mit reagálni neki, hogy a lányok őt csókolgatják és hasonlók. Bár odafigyelnék arra, hogy mit kérdez tőle és mit reagál az én unokatesós dumámra, amikor hirtelen törnek elő belőlem olyan mondatok, amik normál esetben csak a gondolataimban őrizgetnék. Normál esetben.
Ez nem volt az. A fejemben olyan elméletek születtek, amik csöppet sem voltak szépek. Macskamentával próbálkoztam. Valahogy vissza kell csábítani szerencsétlen macskát ide, még mielőtt kifut a világból is miattunk.
Nagyot nyeltem. Kellett a víz, nem volt vicc az, amit Niel mondott és meg is erősítettem a lánynak, hogy bizony most az a pohár víz tényleg jól jön. Próbáltam követni őket én is hozzátenni a magamét a dologhoz, Nielt is érdekli, hogy itt kik élhetnek és milyen formában. Ez jó.
Tényleg azt gondolja, hogy itt Liliamnak hívják a bátyját? Lehet nekem is el kellene gondolkodnom azon, az én tesóimat, hogy hívják és olyanokat felmondani a lánynak, hátha ráhibázok a dologgal.
Persze a bökdösésért is megkapom a magamét, fura lett volna, ha nem. Szóval vannak itt fiúk is. Jó. Egy kicsit megnyugodtam. El fogunk tudni itt vegyülni, ha kell.
- Nem kell ennyi mindent rá zúdítanunk szegény lányra. Lehet, hogy itt nincs is Bayville! Vagy nem abban a formájában ahogy mi ismerjük. Az is lehet, hogy… - nem folytattam, mert nagyban mesterkedtem a növénnyel, túl jól sikerült.
- Jah, én Laze vagyok. – bólogattam miután bemutatott minket a lánynak teljes nevünkkel. Vajon most le fog minket keresni az interneten? Van itt internet egyáltalán? Kerestem a szemeimmel az erre utaló jeleket, de biztos van. Kell lennie. Ha itt van fénykép, akkor annak is lennie kell. Nyilván ez az első alkalom, hogy másik Földön vagyok! Persze, hogy ilyeneket gondolok.
- Micsoda? Ez a macskacsalogatóm és a macska nem szereti és te se? – nézek Nielre megrökönyödve. Persze nem keresek rá magyarázatot. Inkább felsóhajtok és eltűntetem a macskamentát. Helyette borsmentával próbálkozom, ha eddig a macskamenta zavarta őket, most a borsmenta fogja.
- Aha… a víz az jól jön. – erősítem meg újra éppen, amikor Niel újra hátba ver. Az a baj, hogy ez nem fog segíteni rajtam, de nem magyarázok
Még így maradok hátratett kézzel a borsmentát markolva, majd előhúzom, amint kiment. Kicsit fel kellene lélegeznem, de nem fogok, mert Niel egyből kérdőre von, jogosan mondjuk. Most viszont nem tudom átérezni a helyzet komolyságát. Túl laza vagyok, még magamhoz képest is.
- Örökre itt ragadtunk? – a szemeibe nézek, egy egész pillanatig azon filozofálok mi minden hiányozna otthonról. Túl sok minden, amit nem tudok bevallani még neki sem. Így eljátszom, hogy nem vagyok megrémülve, hogy semmit sem jelent az ottani életem.
- Nyugodj meg. Ez pont olyan, mint amikor utaztunk egy kicsit a Grand Canyonba. Le kellett higgadnod és működött. Igaz, most spécibb a helyzet. Azt se tudjuk melyik a mi világunk igaz? – nekem lövésem sem volt, ez érthető is. Csak azt tudtam, hogy ez a szoba egyáltalán nem ismerős.
- Mi a francot ittam? – ezt a kérdést már kínomban röhögve ismételtem meg. – Nem tudom. Csak a szokásosat egy kis lazás beütessél. Lehet túl erős lett benne a lazaság. De ha beválik majd kaphatsz belőle te is. – nagy vigyor került az arcomra, mert büszke voltam magamra, hogy előbb saját magamon kísérletezek és nem rajtuk.
- De elmúlik, nem tudom mikor, most tesztelem le. – a vigyor eltűnik az arcomról. Mert ez csöppet sem biztató, de mielőtt még jobban kiakadna szépen elcsusszanok mellőle és Nicky cuccait kezdem el bámulni. A posztereit.
- Neki is jó ízlése van, mint neked. – bólogatok, csak az a helyzet, hogy bár a lány azt kérte maradjunk itt, amint elkezdek szemezni az ajtóval, már holt biztos, hogy nem akarok itt maradni.
- Menjünk ki innen. – meg sem vártam, hogy válaszoljon vagy megállítson. Inkább kiléptem és rácsodálkoztam a helyiségre.
- Baszki. Azt nézd meg mekkora… - az a baj nem jött a számra a szó a növényre, pedig itt volt a nyelvem hegyén. – Ilyen kell nekem is! Honnan lehet beszerezni ezt? – költői kérdés volt, persze. Nyilván virágüzletből vagy valami ilyesmi. De nálunk nem láttam ilyesmit. Egyből odamentem a növényhez és elkezdtem tapogatni. Normál esetben nem tapogatom agyon a növényt, de most kellett a minta belőle. Egy nagyon pici levelet le is csippentettem. Az pont elég lesz ahhoz, hogy otthon hasonlót hozzak létre. Ezt is zsebre vágtam, mint a fényképet.
- Ha felszívódunk a mi világunkból, szerinted megsiratnak minket? – fordulok vissza a növénytől és el is lépek onnan, még mielőtt le nem kukucskálnék a földszintre a lány után.
- Kedves lánynak tűnik. Szerinted most a zsarukat hívta ki ránk? – kíváncsiskodom halkabban. Ennél is nagyobb gubancban volnánk, ha igen.


 

JÁTÉKOSTÁRS: Niel és Lacey| MEGJEGYZÉS: