Éppen olyan pillanatban lazulok zsebvilágom kocka királyságában, amikor engedek magamnak néhány perc pihenőt.
Nem igazán van még állandó lakhelyem, amióta úgy döntöttem egye meg Dominic a falakat és kösz nem akarok horror LCD-ket éjszakára, mert én még hiszek a Kör című film japán verziójában.
Csövesként meg hol Lang, Kopasz, sőt még Tomék is szóba jöttek, a Casával, legtöbbször mégis a szentélyben alszom.
Nem vagyok egyszerű eset, némi PTSD befigyel, hiába választom mindig a New Yorki-t.
Azért az elrendezés hasonló, szerzetesek is vannak és ilyenkor eszembe jut Liam, az anyám meg minden gyerekkori tárgyaság, főleg esténként és egyedül.
Azért próbálom lefoglalni magam és fizikailag megint ott csövezek, majd bedobom a bandában, hogy albérletet keresek, hátha Gwennek is szűkös például a többiekkel. Vagy tényleg szerválok egy lépcső alatti gardróbot. Nem tudom mennyire tesz jót a magány, de lassan feladnám már a leckét az összes drága pszichológusnak.
De ez éppen jó pillanat, amikor elbújok kockavilágomba, persze csak pár óra, legfeljebb kettő, a valóságban csak egyetlen telik majd el.
Este van ki-ki nyugalomban, én meg szerválok plusz 60 percet, egyáltalán nem rossz üzlet.
Nem csinálok nagy dolgot, konzolt nem merek itt bent kapcsolni, mert fél napra itt ragadnék és rohadtul megszívnám ha kikecmergek. Attól, hogy szabad estém van, holnap hajnalban edzés és még véletlenül sem akarok kevesebbet beleadni száz százaléknál.
Csak ülök a kviddicses pléddel lefedett ágyamon, bámulom az átváltoztatott és megvásárolt cuccaim, leveszek egy képregényt a polcról, hogy megint Pókembert bámuljam.
Már nem valószínű, hogy vernyognék, ha egyszer egy utcába fújna bennünket valami Hydra-féle jó arc (úristen mi volt az? Mi a büdös franc volt az?) de azért még mindig elbámulom a fonalak rajzolt irányát, kedvtelgetve idézve fel mennyire szar volt Kaine Parker hátán utazni. Na baszki, nem csak a tesóm veszettem el, az időm és a bandát majdnem, hanem már a mikulásban sem hiszek.

Késő délutáni sétára készültem Lockjawwal, most kivételesen csak úgy akartam viselkedni, mint a normális emberek. Békére vágytam és tudom, hogy erre nem csak nekem volt szükségem, hanem neki is.
- Passzolgatom neked egy kicsit a frizbit és szépen hozd vissza, úgy ahogy tanultuk. – teljesen megértette, hogy mit kérek tőle, ő nem holmi földi kutya volt, aki csak ugatni tud és kész, sokkal több volt ennél, most mégis arra kell tanítanom, hogy leutánozza azok szokásait, lassúságát hozzá képest, csak a látszat kedvéért persze.
- Ne csalj, látom, hogy mire készülsz! – vicceskedtem vele, bár én sem csaltam az erőmmel és nem fújtam távolabb a frizbit a szél segítségével.
- Ügyes vagy! – persze, hogy felugrott és elkapta a frizbit! Még épp időben sikerült kihalásznom a szájából, mert amilyen mohó a végén lenyeli egyben a játékot. Már nem tudom ez a hányadik frizbink, de nem az első az biztos! Még játszottunk egy darabig így, aztán végül arra kértem őt, vigyen minket egy biztonságos helyre, ahol meghúzhatjuk magunkat. Ő a biztonságos helyet szó szerint érthette és nem a jól ismert helyre hozott, hanem valahová máshová, amit eddig nem ismertem.
Időm sem volt reagálni, hogy nem pontosan ilyenre gondoltam a biztonságos hely alatt. Volt itt mindenféle kütyü s, ha hamarabb fordítok hátat ennek az egésznek, akkor megértem azt is, hogy Lockjaw hová tűnt el. Épp feltettem volna a kérdést mégis hová hozott, mi ez a hely, amikor megfordulok és ő már javában rávetette magát valakire.
- Lockjaw ne! Nem szabad! Szállj le róla! – kérlelem a kutyát s, ha nem engedelmeskedik megpróbálom a nyakörvét is megfogni, hogy lehúzhassam az áldozatáról.
- Jaj… Bocsi… Én csak… - hirtelenjében azt se tudtam mit mondjak, amíg meg nem világosodtam, hogy nem tudom kimagyarázni, miként kerültem ide a kutyával.
- Csak álmodsz, én itt sem vagyok! A kutyát is képzeled! – csettintettem egyet Lockjawnak, nehogy neki fusson a sok gépezetnek, mert a végén kárt tesz bennük és annyi pénzt a Holdról se tudnék elhozni, hogy törleszteni lehessen.
- Gyere, mennünk kell! Hagy őt békésen álmodni! – egy kincses bányába volt ez a kutya, nem csoda, hogy alig akart innen távozni. Ilyen sok holmi között nem is csodálom, ha véletlenül ide jött velem.
- Mi ez a hely? – kérdezem körbe pillantva inkább magamtól, mintsem a fiútól, nagyon nem tudtam hová tenni ezt az egészet. Mert úgy tűnt először, mintha egy japán játékterem és egy szoba szerelemgyerekébe kerültem volna, hála Lockjawnak. Ettől pedig nem tudtam, hogy most félnem kellene vagy futnom valahová, hátha van kiút innen. Végül is, azt mondtam a srácnak, hogy álmodik rólunk, szóval ki kellene jutnom innen.

Az ember ül, átgondolja az életét, vagy csak játszik, random elvan, néz ki a fejéből egy olyan helyen, ahol tudja soha nem fogja zavarni senki.
Ide nem jönnek, törik rám az ajtót, a magány tökéletes színfoltja lesz ezeknek a zsúfolt, nehéz napoknak, amik egyre keményebben próbálnak belőlem férfit faragni, amikor…
Az abszurd nyálas kutya képében ront rám és szó szerint és nagyon.
Tényleg megtörténik, hogy itt, saját dimenziómban, mármint ide tényleg csak nekem van kulcsom, de itt rám veti magát egy kutya. Leterít, lenyal, rögtön a képembe én meg azonnal kutyaimádó üzemmódba kapcsolok és simogatom, egyúttal azért próbálom magamról levakarni és eldönteni nem álmodom-e.
Megszólal egy lány, kilesek rá, tényleg úgy tűnik, mintha fizikailag létezne és épp a parkban rontott volna nekem egy bokor mögül.
Szomorú, hogy csak rajongó tizenévesek és kutyák, de az ember még popsztárként se válogasson, avagy főleg bazzeg úgy ne!
-Őőő aranyos
Törlöm meg képem és esküszöm úgy meredek rá, mintha szeretném elhinni.
-Akkor fejbevernél valamivel? Szoktam meredek dolgokat álmodni, de ezt a nyálat érzem.
Az egyik Amerika kapitány figura leesett és lehet a kutya figyelmét is magára vonja helyettem, mert legalábbis sikerül megtörölni arcom kviddicses takarómban, és kezem, amivel felvettem a harcot első körben.
-Ez a szoba igazából nem is létezik. Mármint nehéz elmagyarázni, de te mágus vagy, hogy be tudtál jönni? Ez tulajdonképpen alternatív sík lenne, privát szféra. Persze nem gáz, mindig is szerettem volna, ha bejövök itt egy kutyának, titokban, a sötétben.
Nézek rá kissé idétlen fejjel, de csak néhány másodperc és rendbe rántom az agyam.
-Amúgy Niel vagyok és az…egy Amerika kapitány figura…volt.
Látom a karja megvált testétől és a lába is készül szomorú búcsút venni tőle.

Lockjawwal gyakran megesett már, hogy egy kicsit odébb mért, mint eredetileg kellett volna, de ilyen helyzetben még nem kerültem esküszöm. Bár mondjuk pontos koordinátákat nem adtam meg neki, hogy hová vigyen csak biztonságos legyen a hely ahová megyünk. Nem ennyire biztonságosra gondoltam, hogy még én sem tudom, hogy hová csöppentem.
- Lockjaw kérlek, hagyd őt békén! – persze, hogy össze kellett előtte nyalja szerencsétlen fiút! Ez történik akkor, ha lelkes lesz és nem játszotta ki eléggé magát. Hát ezt nem fogom tudni sehogy sem kimagyarázni neki.
- Aha, szóval érzed az álombéli kutyanyálat... – nem tudtam már menteni a menthetőt sem, csak lehúztam róla Lockjawot, hacsak a leeső figura előbb fel nem kelti az érdeklődését, mert akkor hozzá sem kell érnem a kutyához, mert már ugrik. Azt hiszi én dobtam el neki, hogy felvonjam vele a figyelmét! Jó kutya is lenne, ha épp nem kezdené el rágcsálni, mint valami jutalomfalatot.
Szörnyen érzem magam a történtek miatt, még oda is sietek a kutyához, hogy kimentsem a maradék darabokat, de nagyon rokkant lesz szegény mire kikönyörgöm Lockjaw szájából a figurát.
- Istenem… - sóhajtok nagyot és a nyálas figurát megpróbálom valahová kutyabiztos helyre tenni, de körbe pillantva nem tudom hová, mire tehetném rá, ezért még a kezemben tartom a sérült, kissé felismerhetetlen Amerika kapitányt, ahogy a fiú nevezte őt.
- Nem vagyok mágus. – megráztam a fejem, nem nagyon értettem miért kellett ehhez mágusnak lennem, legalábbis nekem teljesen normális volt, hogy Lockjaw bárhová el tud vinni ahová szeretném, nem számít se tér, se idő se semmilyen sík, amiről ő beszélt.
- Én csak egy… - sajt vagyok, jöhetett volna a jól ismert reklám része, de nem mondtam ilyesmit ki a világért sem.
- Azt mondtad ez egy privát szféra? – inkább gyorsan témát tereltem és arra őszpontosítottam, ami megmaradt a mondanivalójából.
- Ez egy biztonságos hely? Jól sejtem? – mielőtt azonban kifakadtam volna és kétségbeestem volna, hogy a kutyám hová hozott engem, megpróbáltam összeszedni magam s, megnyugtatni a fiút is. Már nem tudom azt mondani neki, hogy csak álmodja az egészet, mert itt voltunk húsvér valónkban.
- Crystal vagyok, nagyon örvendek Niel, ő pedig a szuper teleportáló kutyatársam Lockjaw. Eredetileg sokkal, de sokkal nagyobb. – a méretét már nem nagyon tudtam szemléltetni, féltem, hogyha megbirizgálom a nyakörvén lévő kütyüt s, visszanyeri az eredeti méretét a végén még tönkretesz itt nekem mindent.
- Ő hozott ide, egy biztonságos helyre akartam menni. Érti, amit mondasz neki, csak most valamiért nem hajlandó figyelni és hallgatni a szép szóra. – felsóhajtottam. Az igazságon kívül nem nagyon tudtam volna mást mondani neki.
- De mi már mennénk is, hogyha… - és itt Lockjaw elkezdett örömében körbe-körbe futkározni. Az eszem megáll! Fogócskázhatnékja van! Hát ne őrüljön meg az embertelen ilyentől? Még szerencse, hogy kicsi testbe van, nem a nagyobban, dübörögne itt a hely biztosan és mindennek neki menne.

Egy kicsit tényleg összezavarodom. Mennyi esély van rá, hogy tényleg megjelenjen egy kutya és lány a zsebvilágomban, amiről konrkrétan alig tud valaki?
Lockjaw-nak tetszik a képem, úgy csókolgat, mint egy élő fagytlaltot, kislányok és kutyák-az élet ordas nagy szopás.
Amerika kapitány mondjuk (biztos a segge) elvonja a figyelmét rólam, szóval amíg marcangolja, két nyelés között megkérdezem:
-Lány kutya?
Szukát akartam mondani, de még csak az kell, hogy besértődjön az állat és mondjuk egyéb termékét fossa az ágyamba. Állítólag az állatok csinálnak ilyet, ha mellre szívják…
-Lehet tényleg rémálom
Bámulok a kapitány roncsaira, ahogy a csaj kiszedi a szájából, de próbálok óvatosan (hátha nem veti megint rám magát az állat) közelebb húzódni és elkérni összerágott kapitányt.
-Nincs gond, helyre tudom állítani itt a tükör dimenzióban. Tulajdonképpen ez a szoba nem is létezik. Bár ez relatív.
Ha odaadja, nyállal, meg minden, akkor könnyen újra sértetlenné transzformálom, bár ahogy leteszem, Lockjaw újra ráveti magát…
Vállat rántok és figyelek inkább ember beszélgetőpartneremre, megdörzsölve szemem azzal a kezemmel, ami éppen nem nyálas, mert például, ha felébrednék, tuti eltűnnének. Kevesebbet alszom mostanában.
Ha nem mágus akkor egy? Igaz, hogy bármilyen mutáns képesség előfordulhat, akár dimenzióugró is, szóval várom a szünet utáni folytatást.
-Igen ez egy kis…külön dimenzió, úgymond én hoztam létre…biztonságos helynek.
Fejezem be, aminek nevezte nagyon találó, világ életemben bujkálásra használtam. Jó tudni, hogy ez sem teljesen privát szféra, bár talán ez megóv tőle, hogy véletlenül itt vénüljek halálra.
-Ohh, Crystal, örvendek. Hogyhogy nagyobb? Mennyivel nagyobb?
Bámulok a szertelen kis dögre és ha felénk ügetne Amerika trancsírozása közben megvakarom füle tövét.
-Nem nagyon értek hozzá, ő mopsz?
Egy varázsmopsz, azt a kurva mik nem vannak! Amilyen gyorsan megjelent, olyan váratlanul szeretne távozni, pedig legalább ezernyi wtf szikrázik agyamban, amire jó lenne választ kapni.
-Várj, igazából én is el tudlak benneteket vinni, mert itt gyorsabban telik az idő, nem lehetünk sokáig. Persze azért annyira nem vészes, csak feleződik.
A kutya tényleg nagyon élvezi, hogy rohangálhat, mivel tökörvilágról van szó, amit tudok manipulálni, kicsit változtatok a téren, némi koncentráció, belégzés, mutogatás és tágulni kezd a szoba, hogy Lockjawnak is legyen tere rohangálni és megrágni…Lokit, oké, lesz mit javítani. Milyen ironikus, hogy ebben a dimenzióban könnyen megy a térmágia, semmi plusz zihálás és csillagok, míg a valóságban totál necces az egész. Egészen addig, amíg hirtelen eszembe jut valami irdatlan mindfuck és nekem viszont lesznek képzeletbeli csillámfaszlámáim, vagyis beszédülök anélkül, hogy varázsolnék.
-Te a föld nevű bolygón laksz?
Mert lehet, hogy nem, úristen lehet, hogy nem. Bár…angolul beszélünk, esik le hirtelen, hacsak nem telepatikus úton kommunikálunk mozgó száj mellékhatásokkal. Túl sok…rengeteg sci-fit láttam.

- Lockjaw? Nem ő… - itt egy pillanatra megállok, mert nem tudom mennyire fogja kínosan érezni tőle magát a fiú, mielőtt megmondom neki, hogy nem egy női kutya egyed mászkál rajta, hanem egy kan képes ennyire örülni mindenkinek, akin nem érzékeli, hogy ártani akar neki.
- Lockjaw fiú kutya. – élek már az ő kifejezésével, ha ennél maradtunk és nem akarok szakszóval élni.
Amikor azt mondja, hogy lehet ez az egész tényleg rémálom, csak bólintok, higgye nyugodtan ezt. Én sem tennék másképpen, ha nem tudnám az igazat arról, hogy ez nem állom a kutyám tényleg képes megenni mindent, ami az útjába kerül és ez valljuk be nem jó egyáltalán. A szavai meg kellene nyugtassanak, hogy itt minden visszaformálható, ez a hely nem is létezik. Pedig itt van! Ide teleportált a kutyám, de nem esem kétségbe inkább megpróbálom átnyújtani neki a maradék nyálas figurát hátha tud vele mit kezdeni.
- Ügyes vagy. – értem ezt arra, hogy külön kis dimenziót hozott lére magának, ami biztonságos volt egészen addig amíg mi véletlenül félre teleportáltunk vagy az utunkba nem került az ő dimenziója.
Megesik, hogy még én sem tudom Lockjaw miként teleportál egyik helyről a másikra, egyszerűen csak megtörténik és aki értelmezni tudja ezt az nem én vagyok, én csak leírni tudom úgy ahogy, hogy éppen mi történik. Amióta felerősítették a kutya képességeit nem tagadom sokkal nagyobb távot tudunk megtenni vele, amivel nem lenne baj, ha közben nem történnének ilyen bakik.
- Hát ööö képzelj csak el egy 910 kilós kutyát. Olyan magas lesz, mint én na jó pár centivel azért kisebb, de nagyon szélesnek képzeld el. Megmutatnám, de félek, hogy csak szétlapítana minket a nagy örömével és mind a 910 kilójával. – nem dicsekvésként mondtam ezt, hogy ez a kistestbezárt teremtmény mire lenne képes, ha megnő. Szerencsére nem kell demonstrálnom Lockjaw képességeit. Kicsit se lenne neki való ez a hely arra, hogy olyan nagy legyen.
- Buldog, de innen nézve akár az is lehetne, amit te mondtál rá. – nevetek, szegény Lockjaw, ha mopsz lenne valószínűleg még inkább kezelhetetlen lenne és alig hallgatna rám. De nem az, ő sokkal szuperebb egy egyszerű kutyánál.
Indulásra sarkalnám a kutyát, persze látom én, hogy mennyire tetszik neki ez a hely, akkor sem biztos, jó hatással van ránk. Még nem voltam ilyen teremtett dimenziós helyen, megszokottakban esetleg, de ilyenben… Ha meg is nő egy kicsit a tér megpróbálom nem arra inspirálni őt, hogy mindent megrágjon, mert nagyon nem helyes, hogy itt felrágja az egész világot. Nem erre neveltük otthon, bár amióta a Földön vagyunk azóta mindent meg akar ismerni és rágni természetesen.
- Lockjaw elég lesz. Hagyd békén a figurákat. – kérlelem némi parancsot erőltetve a hangomba. Ez már a második, amit megkezdett! Nem akarom, hogy az egészet végig rágja.
- Vissza tudsz vinni minket? Feleződik az idő? – kérdeztem vissza pár dologra, ami más helyzetben lehet, hogy érdekesen hangzott volna és meg is hallgattam volna, mert biztos többet tud mondani erről, csak…
- Nem félek az idő múlásától. – válaszolom halkan és röviden, azt nem teszem hozzá, hogy miért nem. Egészen addig csak nézem ahogy ez a tér megnagyobbodik amíg rosszul nem kezdi érezni magát(?) és olyasmit kérdez amire szép és kitérő választ kellene adnom.
- Most ott élek igen, Queensben. De nem mindig éltem ott. – végig mérem a fiút, nem hiszem, hogy felkészült a Holdról jöttem témára, ezért, ha azt látom rajta, hogy rosszul van valami miatt akkor közelebb lépek hozzá és megpróbálom arra ösztönözni őt szépen leüljön és lenyugodjon.
- Csak nyugodj le, ha kell kiviszünk innen Lockjawwal.

Mielőtt kimondja, hogy nem, már leesik természetesen és csak némán kérdezem meg Istent (akiben abban a formában nem hiszek, hogy bármit lehetne kérdezni tőle) miért izgulnak rám a kankutyák. De amíg nem izélgeti a lábam végülis nyalhatja a képem, nincs ebben semmi…buzis. Kivéve, ha beközli, ez egy varázskutya és valójában két méteres kopasz tag csókolgat, mivel itt van és közli milyen nehéz az állat, simán kinézem a helyzetből.
Leesett gambával próbálom elképzelni 910 kilósan, grammra pontosan, mintha megmérte volna.
Előtte hogyhogy nem megdicsér, mintha az “ügyes vagy” kontextust általában Lockjaw-ra használná.
Képzeletben kutyafüleim nőnek, mint az animékben, de ott van halántékomon a bazdmeg könnycsepp is.
És igen a 910 kg-hoz ki kéne nyögni valamit…
-Hű!
Bravó, remekül megy, torokköszörülés, aztán próbálkozzunk még egyszer.
-Mennyi?
Közben elveszem az összerágott akciófigurát és oldalra rakom, teljesen ráér a javítás, egyszerűen magam elé képzelem, rajta a lányt és megint ezer kérdésem van.
-Akkor az lenne az eredeti mérete? És te a hátán utazol olyankor? Különben klassz lenne látni, de ja, akkor attól tartanék megenne.
Röhögök fel idegesen, nyálas kézzel beletúrok a hajamba, csodálatos, de a fejmosás, meg a melyik szentélyben és hol fürödjek megint kérdései más lapra tartoznak. Rábámulok az említett főszereplőre, de esküszöm nagyon bizarr már csak maga az elképzelés is.
-Áh, persze, bulldog. Egy 910 kilogrammos bulldog.
Összegzem és bólogatok, mopszként nagyon gáz lenne, szegények kicsit betegesen röfögnek, mondjuk 910 kilósan tuti neki is van egy jellegzetes hörgése.
Hiába csinálok nagyobb teret, most itt, a tükördimenziómban könnyedén, Lockjaw túl jól érzi magát, felszalad az ágyamra, kicsit hempereg a kviddicses plédben, de annyi baj legyen. Lokit próbálom elsuvvasztani, azt a figurát jobban szeretem mint kapitányunk.
-Persze…Eredetileg egy szentélyben vagyok Kamar-Tajban. De nem gond, szép vidék…és szerintem még a 910 kilón se lepődnének meg annyira.
Ha visszamegyek mindig az eredeti helyemen tudok csak kimászni, ahonnan elindultam, vagyis nem New York belvárosát kapjuk.
-Nem zavar az idő múlása azért, mert?
Biccentem oldalra fejem, miközben ezerrel próbálom megfejteni a miérteket és nem agyrákot kapni attól a hirtelen ötlettől mi van, ha nem is erről a bolygóról származik, elvégre ha nem mágus és mondjuk mutáns, akkor?
Elég egyértelmű hűha, akarom gondolni kétértelmű megjegyzés, hogy most már Queensi, de le kell ülnöm a kutyához, rá az ágyra, ha ezt tényleg fel akarom fogni.
-Á, semmi bajom, csak tudod…annyira nem vagyok hozzászokva a varázslathoz ahhoz képest, hogy mágusok közt nőttem fel. Mármint Wong szereti Beyoncet, meg ilyenek. Fú, szóval egy másik bolygóról jöttél. Nem gond, ha most nem állok fel?
Emésztek, ezerrel emésztek éppen, de ez klassz, csak az én kocka elemeim zsongtak be totálisan, igaz nemrég még dinoszauruszokkal akartam szelfizni, semmi sem normális körülöttem, kit akarok becsapni?

Nem akarom szegény fiút még ennél jobban kikészíteni ezért csak akármilyen kellemetlenül is fog hangzani csak annyit mondok neki, amit más is mondhatna az én esetemben.
- Jól hallottad, tényleg annyi amennyi. – megpróbálok nem túlságosan úgy tűnni, mint aki hazudik, mert ez tényleg igaz volt Lockjawról, csak a földiek nem szoktak hozzá ilyesmihez. Ami nekem természetes lehet, az nekik korántsem az.
- Igen. Nem kell a hátán utaznom. Elég, ha csak megérintem őt és megkérem hová vigyen, már porrá köddé is vállunk ott, ahol eredetileg voltunk és feltűnünk ott ahová menni szerettem volna ugyanígy. Ezt egy kicsit bonyolult elhinni tudom, de… Itt vagyok, noha tévesen. Megesik, hogy nem helyre pontosan odavisz ahová szeretném. – mert én mondjuk az új otthonunkra gondoltam, nem egy ilyen sehol sincs, de mindenhol ott lehet dimenzióra.
Lockjaw méretét illetően és az attól való félelemre, hogy esetleg a fiút megenné megpróbáltam nem nevetni és azzal nyugtatni őt, hogy nem eszik embert, de mindenféle más anyagot akár igen, még a vasat is, az a néhány műanyag pedig amiből a figurái készültek pedig meg se kottyanna neki. De ezeket a szuper dolgokat most nem közlöm vele.
- Csak kutya kaját eszik, nem embert, ugatni lehet, hogy ugat, de nem harap csak ha arra kérem. – komolyodok el hirtelen a mondatom végén, de aztán mosolyogni kezdek. Már így is elég kényes a levegő, nem kell még nekem is rátennem egy lapáttal olyan dolgokkal, ami megzavarhatja az ő elképzelését a világról, amelyben él.
Csak természetesen kell viselkednem, ennyi az egész. Szépen és nyugodtan. Menni fog! Mit is mondott, hogy hol van most?! Az nem New York! Igyekszem nem túl kétségbeesett képet vágni. Fogalmam sincs, hogy ez hol van pontosan!
- Hol is található ez a Kamar…? – a végére nem emlékszem, de biztos vagyok abban, hogy rímelt arra, hogy a kamara tálja vagy valami ilyesmi.
Persze nem zavar, amíg el nem jutnak a szavai hozzám, hogy eredetileg egy szentélyben van. Mivel találkoztam éppen elég embertelen furcsasággal, nem is kellene meglepődnöm azon, hogy egy ember is képes lehet hasonlókat produkálni.
- Ugye… ugye a tested is itt van és nem a kivetíttet szellemedbe másztam bele?
Nem akarom azt mondani neki, hogy én félnék bezárva lenni az elméjébe, hogyha nála így működnek a dolgok és a dimenziója valójában a fejében létezik csak, mármint az elméjében és mi Lockjawwal ide tévedtünk be. Basszus!
- Én… Azért nem zavar az idő múlása, mert lassan fogok öregedni. – magyarázom meg két sokk között, amit csak magamnak köszönhetek, mert én kezdtem el azt képzelni, hogy az agyában vagyunk Lockjawwal.
- Wong? Másik bolygó? – megrázom a fejem. – Nem másik bolygóról jöttem. – mondjuk erről sem, ahogy sikeresen érzékeltettem neki. – Sokkal közelebbről, mint hinnéd, de mégis kicsivel távolabb. – mert a Hold nem egy köpésre volt innen, ők sem egy nap alatt küldik fel hozzánk a holdjárójukat, amitől megváltást remélnek, de nem találnak semmit valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva: meghibásodás.
- Te félsz a földönkívüliektől? – kíváncsiskodom, mert ha a válasza igen, akkor nem ijesztgetem őt azzal, hogy van mitől félnie, de az nem én vagyok és nem is Lockjaw.

Egy laza oké-val próbálok napirendre térni a random kutya méretei felett és úgy döntök elengedem a döbbenetet.
Elpillantok a játszadozó Lockjaw felé, vizualizálom, ahogy a csaj rajta utazik és csillámpor marad utánuk. Valahogy csillog a képzeletemben. Inkább ránézek, pislogok kettőt és megértő bólogatásból is akad.
-Akkor ezt kicsit egyedi módon értelmezte. De nem gond.
Teszem gyorsan hozzá, mert azt hiszem még mindig hülyén érzi magát az irányváltás miatt. Kivinni ki tudom és a Kamar Tajból is léphetünk bármelyik portálon keresztül, ha…nem akar épp felpattanni a hátára.
Különben para lehet egy ilyen dög, mármint 900 kiló felett, nem mintha 500-nál nem aggódnék, szóval befigyel egy tök természetes kérdés, meg fog-e enni.
Én is azt mondanám, hogy á dehogy, mindenesetre viszonzom Crystal mosolyát és befigyel egy szokásos hülye megjegyzés, amit az ember akkor mond, ha zavarában nem tud mihez kezdeni a hirtelen kialakult kínos helyzettel.
-Szóval valójában téged nem érdemes felbosszantani, mert egészben bekap egy 900 kilós kutya.
Állapítom meg hümmögve és összeszűkített szemmel latolgatva a lány veszélyességi hányadosát.
-Kamar-Taj. A Himalája környékén, de semmi baj, el tudlak onnan vinni bárhová, hasonlítok a kutyádra. Mármint én is portálokat nyitok, csak nem marad utánam por.
Magyarázom és azonmód cserélünk is, mert hirtelen ő ijed meg tőlem. Igen, ezt még szoknom kell.
-Nem, dehogy. Fizikailag is itt vagyok. Egyszerűen csak van egy ereklyém, ami apró zseb dimenziókat képes nyitni. Néha nem is annyira kicsiket…
Teszem hozzá, aztán úgy döntök ennek a mondatnak leharapom a végét, mert nem nyugtatná meg az őszinteség, hogy az igazán para dolgokat nem tudom irányítani…
-Lassan? Mennyire lassan?
Remélem jobban lesz, mert enni, inni nem tudok mit adni neki, legfeljebb, ha kimászunk innen, de talán a fizikai testem megnyugtatja. Ha kell odaadom neki, csípje meg, valódi. Ez a mondat nagyon hülyén hangzik a fejemben, még jó, hogy nem mondtam ki hangosan.
-Wong egy mágus, tőle van az ereklye, de ne aggódj, barátságos. Valószínűleg Kamar-Taj-ban éppen zenét hallgat. Mi a jó varázslók vagyunk, a még Óznál is jobb fejek, olyasmi, mint Harry Potter a halálfalók ellen.
Ha Wong nincs meg talán Strange se lesz, úgyhogy próbálok érthetően magyarázni és továbbra is kikövetkeztetni mi van? Nem másik bolygó, de nem is a föld?
Pislogok rá, ahogy a rejtély nyitját keresem, amikor feltesz egy ezer dolláros kérdést. Nem kell nagyon átgondolnom, visszafojtott vigyorral magyarázni kezdem.
-Épp nemrégiben volt hasonló élményem egy idegen bolygón, ahol volt minden, ami cseppet sem humanoid eredetű. Wuki mutánsoktól, csápos, folyékony fordító androidon keresztül macska emberig, minden. Úgyhogy nem, nem félek szerintem már semmitől és tartósan nem is lepődöm meg semmin, úgyhogy ne kímélj.
Közben kinyújtom felé a kezem.
-Ha akarod megcsípheted, valódi vagyok-e.
Jut eszembe bejátszani ezt a marhaságot mégis.

Nem tudom mit mondjak a felvetésére, hogy nem jó velem ujjat húzni, mert akkor a kutyám jön és megeszi azt, aki felidegesített engem. Ennyire nem vagyok rá szorulva a segítségre, nem vagyok elveszett, de most nem áll módomban és szándékomban sem ezt bemutatni neki, hogy nem a kutyától kell félni, hanem tőlem, mert én… Nem tudnám ezt a tükörvilágot, aminek nevezte tönkre tenni. Most is sikerül egy kicsit rácsodálkozni és körbe pillantani, hogy milyen más és furcsa itt. Mármint, hogy ez tér még lehet nagyobb is ennél! Hát, ha nem hinnék az ilyesmiben biztos megállna az eszem most ebben a helyben!
- Lockjaw utazásra való, nem emberetetésre. – válaszolok röviden és határozottan, hogy tudja a kutya tényleg nem fogja lenyelni őt egyben. Lehet belefér a kutyába, de azért ilyesmivel nem rontanám el egyikünk napját sem.
- Jól van, gondolom valami hiba történne, hogyha nem oda mennél vissza, ahol bejöttél ebbe a Gamer-lakba. – eldönteni se tudtam igazán, hogy minek nevezzem ezt a helyet. Persze eszembe jutott a kuckó is, zúg és társai, de nem tudtam mennyire venné sértésnek a dolgot. A Gamer-lak még elment az én véleményem szerint.
- Rendben, a Himalája tudom, hogy hol van. – régebben ott volt a városunk, amíg át nem került a mostani helyére. Ezt persze nem mondom ki hangosan, még véletlenül sem. Nem tudom mennyire lehet felkészíteni valakit arra, hogy a Holdon éltem és onnan jöttem.
- Áh szóval te garázdálkodsz éppen ilyenkor? – kíváncsiskodom egy kicsit. Hercegnőként lehet nem díjaznám az ilyesmit, ha valaki közülünk tenne ilyesmit, de a fiú nem volt embertelen, erre mindig emlékeznem kell, hogy a földiekre más szabályok vonatkoznak, mint ránk.
- Ezt elég nehéz megmagyarázni, hogy mennyire lassan, de gondolj csak arra, hogy… Neked már unokáid lesznek, de én még mindig húszévesnek nézek ki. – tudom ez egy kicsit nagyon meredek kijelentés, de csak így tudtam szemléltetni vele a helyzetet. Kétségbe voltam esve persze, és úgy járja, hogyha szépen viszonzok minden ilyen érzést.
- Megpróbálok hinni abban, hogy ez a Wong kedves és nem fog kicsinálni amiért ott megjelenek Lockjawwal. – kellemetlen volna. – Várj csak… ez ilyen fiús szerzetes dolog? Vagy milyen hely, ahol most vagy? – magukat szentéletűnek tekintő, de lélekben perverz férfiak közé nem akarok kerülni ezt már most tudom, ezért is kérdezek rá, hogy miféle hely ez, ahol ő van. Lehet, hogy ő rendes és ez a Wong is, akiről beszél éppen… de én már hallottam mindenféléről.
- Uhh ezek a dolgok pedig gondolom léteznek is, nem csak a te fantáziád találta ki őket. – nem gyanúsítgatni akarom őt, de hát végül is, a világ tele van furcsaságokkal, csak van, amiről mi nem tudunk, mert nem láttuk még. Ezek szerint az én sztorim se fogja olyan hihetetlenül érni őt.
- Az én otthonom Attilan királysága, amit szabad szemmel és semmi mással nem látni, de ott van a Holdon, védve az okoskodó tudósoktól, akik megzavarnának minket. – mondom végül ki az igazat, teljesen nyugodtan. Nem számítva arra, hogy ő úgy próbál megnyugtatni az ő húsvér valójáról, hogy felajánlja csípjem meg. Nem kell kétszer kérlelni engem sem! Csípés helyet azonban csak megfogom a kezét és megbizonyosodom arról, hogy itt van. Elég egy sima tapintás, ha átlátszó lenne valószínűleg nem tudnám sokáig megérinteni se, mert eltűnne, mint valami köd.
- Jó, tényleg itt vagy. – elengedem a kezét ezzel. – Kivihetsz minket innen, mi meg majd onnan haza megyünk. – valahogy. Remélem Lockjaw nem téveszti el az utat.

Nem akarok nyuszinak tűnni, annak ellenére, hogy eléggé behúztam fülem, farkam a hirtelen ITT megjelenő lányra egy elvileg 900 kilós kutyával. Félszegen elvigyorodom és még egy biccentés is int felé, engedjük el a témát, hogy félek, vagy bármi bajom van azzal, hogy jött. Bár üdítővel nem tudom megkínálni, max a szentélyben majd.
-Igen, asszem. Sajnos mostanában vannak nálam anomáliák, de ne aggódj, Lockjaw-al nem hiszem, hogy bent ragadnák egy…
Hunyorgok és harapom a mondat végét, szinte érzem képzeletben, hogy savanyú, mert a folyosóvilágra gondolok, ahol számtalan valós abszurd  várja, hogy egyszer örökre elvesszek bennük. És nem nagyon húzhatok már be oda valakit, be tudnék egyáltalán? //akarod? XD//
Biccentek, hogy onnan már simán nyitok portált neki én is akár egy ismerős kuka mögé Manhattanbe, vagy felül a kutyára, úristen.
-Hogy értve garázdálkodok? Mármint, hogy szabad-e nekem zsebvilágokat nyitni? Mert végülis mágustörvények értelmében igen, ha kiválaszt egy ereklye és a könyv már régen nálam van.
Mesélem, még mosoly is dukál hozzá, aztán remélem nem az Időrendőrségtől van, végülis abba nem piszkáltam, amit én tudok most van, csak térbeli ugrás.
Pislantok az örök fiatal lányra, aztán kissé elhúzom a szám, mert ezt a vámpírlétet nem bírnám.
-Hány éves vagy most? Mert ez elég…rosszul hangzik. Mármint én valószínűleg nem fogok megöregedni, csak nem lesz hosszú? Van egyáltalán limit?
Lehet ökör vagyok mélyebb dolgokba belemenni, de ez a filozófia megragad és nem tudom lazán, viccesen elengedni.
-Wong nem fog kicsinálni senkit, valószínűleg egy szemöldökrándulásnál többet nem kapunk. Vannak női mágusok is, vagy mire gondolsz?
Kérdezem fürkészőn miért fontos, igazából nem a srác WC-be terveztem visszadobni, várjunk csak honnan indultam? Baszki, hát persze, hogy mosdóból!
-Ööö csak az a helyzet, hogy ugrás előtt el szoktam menni mosdóba, szóval onnan indultam és oda is fogunk visszamenni.
Piszoárok, piszoárok és bárki farka, aki éppen locsol. Megrágom a piercingem, majd…eltakarjam a szemét?
-Valóban léteznek, csak elszeparálva, de mintha…Párizsban lennél, vagy Londonban.
Mondom találomra, ahogy magyarázok is, egészen, amíg az én szemeim guvvadnak ki és megint faboy görcsöt kapok, bár próbálom blazírt arccal végighallgatni, hogy ő a holdtündér. Nem mintha…végignéztem volna az egészet, de azért vágom Bunnyt, nagyon is.
-Hűűű és a lunáris prizmával át tudsz változni és a hold erejével megbüntetni a rosszakat, mert akkor ez nagyon király?!
Oké, mégis elvigyorodom és kinyújtom felé a kezem.
-Én megnézhetem mennyire vagy valóságos?
Merthát szőke, simán lehetne ő Bunny, annyi, hogy macska helyett most majd egy tonnás kutya szerepel a történetben.
Ha megtapiztuk egymás kezét és kiderült, mindenkinek van materiális teste, felpattanok, rövid, öblös biccentés kíséretében.
-Nem gond a szerzetesi férfi WC? Hátha most nincsenek és gyorsan kislisszolunk.
Nézek rá sorry fejjel, de ugrásra készen!

Megpróbálok nem túlságosan fenyegető vagy ijesztő lenni, szerintem a srácnak már így is megvan a véleménye rólam, betörtem a kutyámmal a világába, nem csoda, hogy nemvárt vendégek vagyunk Lockjawwal és megvan szeppenve egy kicsit. Én is így vagyok, de hercegnőként megtanultam, hogy soha senki sem láthatja, hogy félek, hiszen minden képességem megvan ahhoz megvédjem magam. Jó kicsit azért megijedtem amikor azt hittem, hogy az elméjében vagyunk most és ide ragadtunk!
- Oké, hiszek neked. Lockjaw kivisz, ha bent ragadnánk akárhol. – magyarázom, mintha nálunk se lenne semmilyen más esélye annak, hogy esetleg félre mérjen és kicsit odébb kössünk ki, mint ahol szeretnénk. A mostani helyzet is az én hibám volt, ki másé ugyebár, ha nem adok meg konkrétumokat a kutyának.
- Igen, így gondoltam. – bólintok és nem kötegszem a módszereivel tovább. Nem célom megmondani neki, hogy mit tegyen és mit ne.
Aztán a koromról beszélek, ami a földiekkel egy kicsit macerásabb, mert nem tudom, hogy ők mennyire fogják fel a mi idősödésünk lassúságát.
- Tizenkilenc, pár hónapja. Miért? – nyugtatom meg őt, hogy ne higgye azt, hogy már kétszáz éves is megvagyok. Valószínűleg azt nem élném meg én sem, amennyi mindenbe belerángatnak. Most persze van egy kis szerencsém, mert itt vagyok a Földön, nem pedig máshol, ahol bűntudatom lehet, amiért nem tudok segíteni a béke fenntartásában. Ezt most én választottam, nem pedig mások nekem. Egy kicsit megnyugtató, de ugyanakkor nem, néha nem tudom eldönteni mit kellene éreznem ezzel kapcsolatban.
- Oh oké, akkor megnyugodtam. Akkor nem csak és kizárólag fiúk vannak ott, ahol te vagy igaz? – tudom, ez megint olyasmi, amihez nincs közöm, de mégis ott fogok kikötni ha Lockjawot pihentetni akarom és látni szeretném milyen ha élesben használja a képességét.
- Mosdóban voltál? Jól van, én is szoktam mosdóba járni. – először nem értem mire fel ez a nagy kijelentés a részéről, csak, amikor hívni kezdem Lockjawot akkor esik le, hogy ő mire gondolhatott a mosdó szó alatt és nyilván nem a nőire, ahogyan én. Ha Lockjaw a közelbe jön, akkor a karjaimba veszem őt, mintha csak egy kis plüsskutya lenne és készen állok az indulásra nagyjából.
- Elviselhető. Értem. – minden elviselhető, még ez a londoni, párizsi lét is, akármire is értse ő ezt éppen.
- Nincs szükségem lunáris prizmára, nem változok át semmivé, de tudok ilyet! – azzal átadtam neki Lockjawot és az egyik kezemmel tűzgömböt, a másikkal vízgömböt formáltam, a földet és a szellőt szándékosan hagytam most ki. Összemorzsolni, vagy szétborzolni a haját nem akartam vagy úgy ellökni a széllel, hogy esetleg kilyukassza a világa falát.
- Én az elemeket uralom. – válaszoltam röviden és el is tűntettem a tűz és vízgömböt. Nem akartam fenyegetni őt vagy ilyesmi ezzel, ezért, ha lehetőségem volt rá akkor vissza is vettem tőle a kutyám, már ha előzőleg hajlandó volt elvenni tőlem, ha nem akkor a földről veszem fel Lockjawot.
- Megnézheted. – én is felé nyújtottam a kezem, de ha Lockjawról nem állapította meg, hogy valóságos vagy sem akkor eléggé nagy pácban volnánk. Persze nem zavar, így fair, ha én is odanyújtom neki a kezem biztosítékként.
- Nem gond, részemről mehetünk. Csak utánad. – nem tudom mennyi tér kell neki ezért félre álltam az útból úgymond, mellé léptem, mert nem tudtam, hogy hol szeretne varázsolni.

Például perverz szerzetesek klotyójában, ez egy folytatásos gondolatmenet, nem random jelennek meg hugyozó alakok a fejemben. Rábámulok az ebre, elég rendesen nézek, kimeresztett szem, tág pupilla, mert büszke vagyok a fantáziámra, most mégis cserben hagy, hogyan tudunk majd teleportálni vele. De a hangsúly itt is a jövő idő, majd ha gebasz lesz és lerohad a kezem, nem tudom kivinni magunkat, megoldja ő.
-Szóval nem kell aggódnod, lehet még az agyamból is elővarázsolna.
Bár jobb, ha oda soha a büdös életbe nem nyílik portál, a fejembe, élve felfalna a minden is, életnagyságú, vagy empire state building méretű akciófigurák és zombi, rajongó tinilányok… Úgy nyelek, ne is lássa, hogy a feltételezés is megborít.
-Semmi, nem nézel ki ezernek, vagy ilyesmi, a tizenkilenc éppen tökéletes.
Csakhát az előbb mondott pár olyan infót, hogy többet is feltételezhettem volna.
Mosolyogva megrázom fejem, mert még Kamar-Taj-ban sem kizárólag hímneműek élnek, bár attól függ a visszatérés helye honnan indultam és hát a szerzetesi férfi Wc-t ritkán használják nők. Kissé beletrúrok hajamba, miközben megoldást keresek, például eltakarom a szemét, vagy zsákot húzok rá, de nem hiszem, hogy értékelne hasonló gesztust.
Felröhögök, bár kissé kínosan, hogy biológiailag úgy működik, mint bármelyik földi ember, vagyis a veséi funkcionálnak. Csakhát…a legtöbb férfi szerzetesnek szintén.
-Á, ne aggódj tök sokszor üres, meg ugye több mosdó is van és a piszoárral szemben szoktak állni, vagyis csak a hátuk lesz feltűnő.
Magyarázom, közben kombinálni kezdek és naná, hogy az egyik legnagyobb kockaságra asszociálok, ami klasszikus és minden srác crush-olt valamelyik bolygóhercegnőre. Ehhez képest nehéz komoly ábrázattal végighallgatni, hogy nincs szüksége lunáris prizmára.
Még röhögnék is, ha nem ejteném le éppen a kutyát, még jó, hogy lefelé esik és talpra, különben még átváltozna óriásdöggé, hogy megegyen, de remélhetőleg nem akkora trauma neki, hogy nem fogom rendesen, miközben… tátott szájjal nézem a nem lunáris prizmát. Enyhén szólva menő, hiába pislogok, kicsit meg is rázom a fejem, ilyen van, aztán nagy levegőt veszek.
-Ez most? Mind a négyet? Vagy most? Mennyire? Mármint elemek, oké, Bolygó kapitánya. Akarom mondani tűzlabdát is tudsz, de tűz esőt is? Földrengés?
Leülök és automatikusan felveszem Lockjawot az ölembe, nem is figyelek rá mit csinálok, egyszerűen fel kell vennem. Aztán átadom neki, ha látom, hogy nyúlna felé, szóval szegény kutya kézről kézre jár, de nem úgy tűnik, mintha zavarná, bár sóvár vakkantást vélek hallani az egyik Vasember figurám felé.
-Oké, mehetünk, persze!
Pattanok én is fel, ragadom a meg kezét és a varázskönyvet, majd egyszerűen ugrunk, fejest vissza a valóságba, konkrétan Kamar-Taj férfi WC-jébe, ahol éppen két szerzetes csorgat, piszoárral szemben.
-Ezerkétszáz bocs, mi mindjárt megyünk, egy zsebdimenzióból jöttünk, de ne forduljatok meg, lánnyal vagyok!
Harsogom, mire természetesen az egyik megcsinálja, ebben a pillanatban Crystal szeme elé kapom mindkét tenyerem, a tag meg, valami tanonc, zöldfülűbb nálam, konkrétan kihugyoz a padlóra.
-Ezt a kis balesetet majd NEM említem Wongnak!
Röhögök fel kínosan, helyette is, de a másik például abszolút nem csinál belőle problémát, máris cipzár vissza, öblít, úgy tűnik végzett.

Nem vitatkozom vele, ami a koromat illeti és a félreértését a csodálatos félreérthető mondataimnak köszönhetően.
- Ez logikus is, hogy a piszoárral szembe álljanak ne annak háttal! – ennyit még én is tudok, mondhattam volna, de nem mondtam. Nem áll szándékomban összezavarni őt, legalábbis azon kívül nem amennyire már neki sikerült saját magát, csak ki akarok kerülni innen, ebből a zsebvilágból ahogy hivatkozik rá. Ez az ő tere, nekem semmi keresnivalóm nincs itt Lockjaw-wal, - ki tudja milyen „rendet” bontunk meg azzal a kutyámmal, hogy idetévedtünk, amit nem kellett volna – ezért jobb, ha megyünk is.
Nem tudom mire vélni azt, hogy a kutyám kiejti a kezéből. Ennyire nem akartam ráijeszteni vagy ilyesmi.
- Titok. De villámot is, ám azt itt most inkább nem mutatnám be neked. – nem akartam, hogy villám csapjon belé vagy még nagyobb kár érje a zsebvilágát.
A távozás mellett döntöttünk, szegény felveszi Lockjaw-ot de úgy döntött átveszem tőle, nem akarom, hogy újra kiejtse őt a kezéből, ezért fő a biztonság. Vakkant még a kis – nagy kutya egyet, nem csodálkoznék azon, hogyha egyedül visszajönne ide és szétrágna itt mindent. Na mindegy, jobb nem falra festeni az ördögöt, mert a végén még megjelenik és azt nem akarja senki sem.
Miután megfogja a kezem egy kicsit megszorítom az övét, izgulok, más utazókörébe én még bele nem ugrottam, de ezt nem hangoztatom túlságosan hangosan. Arra a helyre kerülünk, ahol ő eredetileg volt a valóságban és egyből görcsölni is kezd a gyomrom. Azért arra nem számítottam, hogy mi ide ugrunk és már két szerzetest is látnék, ha Niel nem takarja el a szemeimet. Mégis mitől kell eltakarni a szem… Nem akadékoskodok annyi szerencsénk van. Így, ha az egyik kíváncsi meg is fordul én csak a sötétséget látom, ettől még persze a kutyám traumatizálva lett, de nem baj. Lockjaw kibírja. Ő is fiúnak számít.
- Menjünk tovább, ez a Wong később is ráér! – nem akartam túlságosan undok lenni, vagy tönkre tenni a mókájukat csak még mindig sötétséget látok és semmi mást. Eddig már rég kicsodálkozhatták magukat, két szőke gyerek betoppan ide, biztos mindennapos, de most ki is mehetnénk innen.
- Szólj, ha tiszta a levegő. – az egyik kezemmel a szemeimet takaró kézfejéhez érek, nem elhúzni akarom én onnan csak az eszébe juttatni, hogy hiába jöttem a Holdról, vannak dolgok, amikhez nem vagyok hozzá szokva és az az, hogy a férfi wécében legyek. Szerintem ő sem akar. Lockjaw vakkant is egyet a karjaimban. Ha érteni lehetne szegény ugatását, az már régen ijesztő volna. Ki tudja mit mondhat!

Nagy egyetértésben meredek Crsytal-ra a férfi vizelési technikákat illetően, amiben én is járatos vagyok.
Határozottan a piszoár felé fordulva szoktuk. Persze nem a Wc-ből ugrottam volna, ha tudom, hogy egy csillagközi kutya lányvendéggel lep meg a privát helyemen, hanem például egy szép, hegyi tisztáson, ahol utána kergethetnénk pillangókat.
De nem, mi a klotyóba érkezünk majd és még örülhetek, ha nem lesz húgyszag.
-Nagyon menő képességed van. Egyébként a gyakorlóterünkön, vagy a hegyen meg tudod majd mutatni. Ha gondolod…
Teszem hozzá óvatosan, ne higgye tolakodásnak, meg az ovit is kinőttük már (én mondjuk nem is jártam) hogy mutogassuk mink van.
Megfogom a kezét, próbálok rászólni perverz gondolataimra, mert most nem én nyitok portált vissza, hanem a kezemben lévő könyv, vagyis ereklye intéz bennünket Kamar-Tajba, a szerzetesek egyik illemhelyiségébe.
A pisáló férfiakat persze nem ússzuk meg, de szerencsére vagyok annyira szemfüles, hogy eltakarjam Crystal szemét, hiszen az egyik tag segge éppen felénk néz.
Szép bébilépésekben elkezdem kivezetni innen, miközben valaki a fülkében nagyot csulázik és bevágja az ajtót. Az egyik kevésbé udvarias férfi mágustanonc társam, aki tesz is egy megjegyzést kifelé araszolás közben.
-Sosem lesz nőd, ha ide teleportálod őket Topsfield. Legalább rajongó?
-Pofád lapos Ulrich, már megyünk is.
Vakkantok oda barátságtalanul és remélem, őszintén, biztonságban elérjük az ajtót, ahol végre levehetem kezem a szeméről.
-Oké, mindjárt, addig ne nézz, bár a segg már eltűnt, jó…most!
Próbálom ki tuszkolni az ajtón, ahol óriási sóhaj kíséretében el is engedem.
-Bocs, tényleg. Minden férfi tud bunkó lenni, akkor is, ha mágus, szerzetes, szerintem még a katolikus papneveldékben is előfordulnak fura dolgok. Jól vagy? Különben szép templom és nincs sok ilyen rázós része, ha esetleg szeretnél körbenézni…
Meg a tisztást se felejtettem el, villámokkal, de csak nyomás nélkül, hátha megviselte a wc-s kaland.