Egy kicsit tényleg összezavarodom. Mennyi esély van rá, hogy tényleg megjelenjen egy kutya és lány a zsebvilágomban, amiről konrkrétan alig tud valaki?
Lockjaw-nak tetszik a képem, úgy csókolgat, mint egy élő fagytlaltot, kislányok és kutyák-az élet ordas nagy szopás.
Amerika kapitány mondjuk (biztos a segge) elvonja a figyelmét rólam, szóval amíg marcangolja, két nyelés között megkérdezem:
-Lány kutya?
Szukát akartam mondani, de még csak az kell, hogy besértődjön az állat és mondjuk egyéb termékét fossa az ágyamba. Állítólag az állatok csinálnak ilyet, ha mellre szívják…
-Lehet tényleg rémálom
Bámulok a kapitány roncsaira, ahogy a csaj kiszedi a szájából, de próbálok óvatosan (hátha nem veti megint rám magát az állat) közelebb húzódni és elkérni összerágott kapitányt.
-Nincs gond, helyre tudom állítani itt a tükör dimenzióban. Tulajdonképpen ez a szoba nem is létezik. Bár ez relatív.
Ha odaadja, nyállal, meg minden, akkor könnyen újra sértetlenné transzformálom, bár ahogy leteszem, Lockjaw újra ráveti magát…
Vállat rántok és figyelek inkább ember beszélgetőpartneremre, megdörzsölve szemem azzal a kezemmel, ami éppen nem nyálas, mert például, ha felébrednék, tuti eltűnnének. Kevesebbet alszom mostanában.
Ha nem mágus akkor egy? Igaz, hogy bármilyen mutáns képesség előfordulhat, akár dimenzióugró is, szóval várom a szünet utáni folytatást.
-Igen ez egy kis…külön dimenzió, úgymond én hoztam létre…biztonságos helynek.
Fejezem be, aminek nevezte nagyon találó, világ életemben bujkálásra használtam. Jó tudni, hogy ez sem teljesen privát szféra, bár talán ez megóv tőle, hogy véletlenül itt vénüljek halálra.
-Ohh, Crystal, örvendek. Hogyhogy nagyobb? Mennyivel nagyobb?
Bámulok a szertelen kis dögre és ha felénk ügetne Amerika trancsírozása közben megvakarom füle tövét.
-Nem nagyon értek hozzá, ő mopsz?
Egy varázsmopsz, azt a kurva mik nem vannak! Amilyen gyorsan megjelent, olyan váratlanul szeretne távozni, pedig legalább ezernyi wtf szikrázik agyamban, amire jó lenne választ kapni.
-Várj, igazából én is el tudlak benneteket vinni, mert itt gyorsabban telik az idő, nem lehetünk sokáig. Persze azért annyira nem vészes, csak feleződik.
A kutya tényleg nagyon élvezi, hogy rohangálhat, mivel tökörvilágról van szó, amit tudok manipulálni, kicsit változtatok a téren, némi koncentráció, belégzés, mutogatás és tágulni kezd a szoba, hogy Lockjawnak is legyen tere rohangálni és megrágni…Lokit, oké, lesz mit javítani. Milyen ironikus, hogy ebben a dimenzióban könnyen megy a térmágia, semmi plusz zihálás és csillagok, míg a valóságban totál necces az egész. Egészen addig, amíg hirtelen eszembe jut valami irdatlan mindfuck és nekem viszont lesznek képzeletbeli csillámfaszlámáim, vagyis beszédülök anélkül, hogy varázsolnék.
-Te a föld nevű bolygón laksz?
Mert lehet, hogy nem, úristen lehet, hogy nem. Bár…angolul beszélünk, esik le hirtelen, hacsak nem telepatikus úton kommunikálunk mozgó száj mellékhatásokkal. Túl sok…rengeteg sci-fit láttam.

Lockjawwal gyakran megesett már, hogy egy kicsit odébb mért, mint eredetileg kellett volna, de ilyen helyzetben még nem kerültem esküszöm. Bár mondjuk pontos koordinátákat nem adtam meg neki, hogy hová vigyen csak biztonságos legyen a hely ahová megyünk. Nem ennyire biztonságosra gondoltam, hogy még én sem tudom, hogy hová csöppentem.
- Lockjaw kérlek, hagyd őt békén! – persze, hogy össze kellett előtte nyalja szerencsétlen fiút! Ez történik akkor, ha lelkes lesz és nem játszotta ki eléggé magát. Hát ezt nem fogom tudni sehogy sem kimagyarázni neki.
- Aha, szóval érzed az álombéli kutyanyálat... – nem tudtam már menteni a menthetőt sem, csak lehúztam róla Lockjawot, hacsak a leeső figura előbb fel nem kelti az érdeklődését, mert akkor hozzá sem kell érnem a kutyához, mert már ugrik. Azt hiszi én dobtam el neki, hogy felvonjam vele a figyelmét! Jó kutya is lenne, ha épp nem kezdené el rágcsálni, mint valami jutalomfalatot.
Szörnyen érzem magam a történtek miatt, még oda is sietek a kutyához, hogy kimentsem a maradék darabokat, de nagyon rokkant lesz szegény mire kikönyörgöm Lockjaw szájából a figurát.
- Istenem… - sóhajtok nagyot és a nyálas figurát megpróbálom valahová kutyabiztos helyre tenni, de körbe pillantva nem tudom hová, mire tehetném rá, ezért még a kezemben tartom a sérült, kissé felismerhetetlen Amerika kapitányt, ahogy a fiú nevezte őt.
- Nem vagyok mágus. – megráztam a fejem, nem nagyon értettem miért kellett ehhez mágusnak lennem, legalábbis nekem teljesen normális volt, hogy Lockjaw bárhová el tud vinni ahová szeretném, nem számít se tér, se idő se semmilyen sík, amiről ő beszélt.
- Én csak egy… - sajt vagyok, jöhetett volna a jól ismert reklám része, de nem mondtam ilyesmit ki a világért sem.
- Azt mondtad ez egy privát szféra? – inkább gyorsan témát tereltem és arra őszpontosítottam, ami megmaradt a mondanivalójából.
- Ez egy biztonságos hely? Jól sejtem? – mielőtt azonban kifakadtam volna és kétségbeestem volna, hogy a kutyám hová hozott engem, megpróbáltam összeszedni magam s, megnyugtatni a fiút is. Már nem tudom azt mondani neki, hogy csak álmodja az egészet, mert itt voltunk húsvér valónkban.
- Crystal vagyok, nagyon örvendek Niel, ő pedig a szuper teleportáló kutyatársam Lockjaw. Eredetileg sokkal, de sokkal nagyobb. – a méretét már nem nagyon tudtam szemléltetni, féltem, hogyha megbirizgálom a nyakörvén lévő kütyüt s, visszanyeri az eredeti méretét a végén még tönkretesz itt nekem mindent.
- Ő hozott ide, egy biztonságos helyre akartam menni. Érti, amit mondasz neki, csak most valamiért nem hajlandó figyelni és hallgatni a szép szóra. – felsóhajtottam. Az igazságon kívül nem nagyon tudtam volna mást mondani neki.
- De mi már mennénk is, hogyha… - és itt Lockjaw elkezdett örömében körbe-körbe futkározni. Az eszem megáll! Fogócskázhatnékja van! Hát ne őrüljön meg az embertelen ilyentől? Még szerencse, hogy kicsi testbe van, nem a nagyobban, dübörögne itt a hely biztosan és mindennek neki menne.

Az ember ül, átgondolja az életét, vagy csak játszik, random elvan, néz ki a fejéből egy olyan helyen, ahol tudja soha nem fogja zavarni senki.
Ide nem jönnek, törik rám az ajtót, a magány tökéletes színfoltja lesz ezeknek a zsúfolt, nehéz napoknak, amik egyre keményebben próbálnak belőlem férfit faragni, amikor…
Az abszurd nyálas kutya képében ront rám és szó szerint és nagyon.
Tényleg megtörténik, hogy itt, saját dimenziómban, mármint ide tényleg csak nekem van kulcsom, de itt rám veti magát egy kutya. Leterít, lenyal, rögtön a képembe én meg azonnal kutyaimádó üzemmódba kapcsolok és simogatom, egyúttal azért próbálom magamról levakarni és eldönteni nem álmodom-e.
Megszólal egy lány, kilesek rá, tényleg úgy tűnik, mintha fizikailag létezne és épp a parkban rontott volna nekem egy bokor mögül.
Szomorú, hogy csak rajongó tizenévesek és kutyák, de az ember még popsztárként se válogasson, avagy főleg bazzeg úgy ne!
-Őőő aranyos
Törlöm meg képem és esküszöm úgy meredek rá, mintha szeretném elhinni.
-Akkor fejbevernél valamivel? Szoktam meredek dolgokat álmodni, de ezt a nyálat érzem.
Az egyik Amerika kapitány figura leesett és lehet a kutya figyelmét is magára vonja helyettem, mert legalábbis sikerül megtörölni arcom kviddicses takarómban, és kezem, amivel felvettem a harcot első körben.
-Ez a szoba igazából nem is létezik. Mármint nehéz elmagyarázni, de te mágus vagy, hogy be tudtál jönni? Ez tulajdonképpen alternatív sík lenne, privát szféra. Persze nem gáz, mindig is szerettem volna, ha bejövök itt egy kutyának, titokban, a sötétben.
Nézek rá kissé idétlen fejjel, de csak néhány másodperc és rendbe rántom az agyam.
-Amúgy Niel vagyok és az…egy Amerika kapitány figura…volt.
Látom a karja megvált testétől és a lába is készül szomorú búcsút venni tőle.

Késő délutáni sétára készültem Lockjawwal, most kivételesen csak úgy akartam viselkedni, mint a normális emberek. Békére vágytam és tudom, hogy erre nem csak nekem volt szükségem, hanem neki is.
- Passzolgatom neked egy kicsit a frizbit és szépen hozd vissza, úgy ahogy tanultuk. – teljesen megértette, hogy mit kérek tőle, ő nem holmi földi kutya volt, aki csak ugatni tud és kész, sokkal több volt ennél, most mégis arra kell tanítanom, hogy leutánozza azok szokásait, lassúságát hozzá képest, csak a látszat kedvéért persze.
- Ne csalj, látom, hogy mire készülsz! – vicceskedtem vele, bár én sem csaltam az erőmmel és nem fújtam távolabb a frizbit a szél segítségével.
- Ügyes vagy! – persze, hogy felugrott és elkapta a frizbit! Még épp időben sikerült kihalásznom a szájából, mert amilyen mohó a végén lenyeli egyben a játékot. Már nem tudom ez a hányadik frizbink, de nem az első az biztos! Még játszottunk egy darabig így, aztán végül arra kértem őt, vigyen minket egy biztonságos helyre, ahol meghúzhatjuk magunkat. Ő a biztonságos helyet szó szerint érthette és nem a jól ismert helyre hozott, hanem valahová máshová, amit eddig nem ismertem.
Időm sem volt reagálni, hogy nem pontosan ilyenre gondoltam a biztonságos hely alatt. Volt itt mindenféle kütyü s, ha hamarabb fordítok hátat ennek az egésznek, akkor megértem azt is, hogy Lockjaw hová tűnt el. Épp feltettem volna a kérdést mégis hová hozott, mi ez a hely, amikor megfordulok és ő már javában rávetette magát valakire.
- Lockjaw ne! Nem szabad! Szállj le róla! – kérlelem a kutyát s, ha nem engedelmeskedik megpróbálom a nyakörvét is megfogni, hogy lehúzhassam az áldozatáról.
- Jaj… Bocsi… Én csak… - hirtelenjében azt se tudtam mit mondjak, amíg meg nem világosodtam, hogy nem tudom kimagyarázni, miként kerültem ide a kutyával.
- Csak álmodsz, én itt sem vagyok! A kutyát is képzeled! – csettintettem egyet Lockjawnak, nehogy neki fusson a sok gépezetnek, mert a végén kárt tesz bennük és annyi pénzt a Holdról se tudnék elhozni, hogy törleszteni lehessen.
- Gyere, mennünk kell! Hagy őt békésen álmodni! – egy kincses bányába volt ez a kutya, nem csoda, hogy alig akart innen távozni. Ilyen sok holmi között nem is csodálom, ha véletlenül ide jött velem.
- Mi ez a hely? – kérdezem körbe pillantva inkább magamtól, mintsem a fiútól, nagyon nem tudtam hová tenni ezt az egészet. Mert úgy tűnt először, mintha egy japán játékterem és egy szoba szerelemgyerekébe kerültem volna, hála Lockjawnak. Ettől pedig nem tudtam, hogy most félnem kellene vagy futnom valahová, hátha van kiút innen. Végül is, azt mondtam a srácnak, hogy álmodik rólunk, szóval ki kellene jutnom innen.

Éppen olyan pillanatban lazulok zsebvilágom kocka királyságában, amikor engedek magamnak néhány perc pihenőt.
Nem igazán van még állandó lakhelyem, amióta úgy döntöttem egye meg Dominic a falakat és kösz nem akarok horror LCD-ket éjszakára, mert én még hiszek a Kör című film japán verziójában.
Csövesként meg hol Lang, Kopasz, sőt még Tomék is szóba jöttek, a Casával, legtöbbször mégis a szentélyben alszom.
Nem vagyok egyszerű eset, némi PTSD befigyel, hiába választom mindig a New Yorki-t.
Azért az elrendezés hasonló, szerzetesek is vannak és ilyenkor eszembe jut Liam, az anyám meg minden gyerekkori tárgyaság, főleg esténként és egyedül.
Azért próbálom lefoglalni magam és fizikailag megint ott csövezek, majd bedobom a bandában, hogy albérletet keresek, hátha Gwennek is szűkös például a többiekkel. Vagy tényleg szerválok egy lépcső alatti gardróbot. Nem tudom mennyire tesz jót a magány, de lassan feladnám már a leckét az összes drága pszichológusnak.
De ez éppen jó pillanat, amikor elbújok kockavilágomba, persze csak pár óra, legfeljebb kettő, a valóságban csak egyetlen telik majd el.
Este van ki-ki nyugalomban, én meg szerválok plusz 60 percet, egyáltalán nem rossz üzlet.
Nem csinálok nagy dolgot, konzolt nem merek itt bent kapcsolni, mert fél napra itt ragadnék és rohadtul megszívnám ha kikecmergek. Attól, hogy szabad estém van, holnap hajnalban edzés és még véletlenül sem akarok kevesebbet beleadni száz százaléknál.
Csak ülök a kviddicses pléddel lefedett ágyamon, bámulom az átváltoztatott és megvásárolt cuccaim, leveszek egy képregényt a polcról, hogy megint Pókembert bámuljam.
Már nem valószínű, hogy vernyognék, ha egyszer egy utcába fújna bennünket valami Hydra-féle jó arc (úristen mi volt az? Mi a büdös franc volt az?) de azért még mindig elbámulom a fonalak rajzolt irányát, kedvtelgetve idézve fel mennyire szar volt Kaine Parker hátán utazni. Na baszki, nem csak a tesóm veszettem el, az időm és a bandát majdnem, hanem már a mikulásban sem hiszek.