Eltűnődtem a hasonlaton. Nem mintha amúgy olyan sokszor lett volna rajtam melltartó, de igazából ahogy a szerkezetét láttam párszor, valóban nem lehetett egy kényelmes darab. Alighanem a melltartóról való értekezést nem nekem találták ki, szóval csak vállat vontam a megjegyzésre. Egyikkel sem nagyon volt tapasztalatom. De belenéztem a következő videóba és valahogy ez kevésbé tűnt balesetveszélyesnek. Mármint a nyakkendőt simán használhatta volna akárki kapaszkodónak is, nem?
Próbálhatok egy ilyet is, fogalmam sincs igazából mi meg hogyan állna jól. Lehet megdumálom a srácokkal- gyorsabban fogyott az étel az asztalról, mint amennyire mi gyorsan pörgettük ki azt a videót. Inkább a ruhákat kezdtem figyelni, amiket mutatott. Az egyiket vissza is pörgettem, amelyik szerintem a legjobban mutatott.
- Ez megy a hajad színéhez a legjobban. - na nem mintha szakértő lettem volna, de ilyesmi színből több darab is volt neki. Aztán nem vagyok nagy szakértő, hogy a lányok mi alapján választanak.
- Te melyikben nem feszengenél?
 

Ketten hamar elkészültünk a vacsi utáni vacsival. Voltaképpen tényleg így volt, hiszen ilyenkorra már mindenki aludt, kivéve talán azok akiknek túl vájt fülük volt. Elhessegettem azonban a gondolatot, hogy hallották ezt a beszélgetést is. Kényelmesebb volt a tudatlanságba burkolózni, hogy csak ketten voltunk itt és csak ez számított. Elvettem a sajtból és a példáját követve megkóstoltam az almával. Nem is rossz. Lilivel úgyegyébként is kötöttünk egy paktumot, hogy amit csak hallunk, arról nem beszélünk, legfeljebb némán kommunikálunk szavak nélkül. Volt már így is elég lakónk.
- Szóval nekem is ilyet kell csomózni a nyakamra? - néztem csak a videót, ahogy újra és újra bekötik a hurkot. Ez kinek kényelmes amúgy?
- Rajtad mi lesz? - most már kezdett érdekelni, hogy ha az én szettemnek ekkora jelentőséget szentelt, akkor neki milyen lesz.
 

Tetszett, hogy ráéreztem az elképzelésére. Innéttől pedig nem volt annyira nehéz kicsit elengedni a saját fantáziámat és felvenni azt a ritmust, amit tőle is láttam. Mondhatni egészen egyszerűvé váltak azok a mozdulatok, amelyek elsőre megcsinálhatatlannak tűntek. Most mégis valahogy kontrollálatlanul, de mégis egészen összhangban mozdultam a ritmusra. Különös érzés volt, de tetszett nagyon. Nem tudom Romy ezt hogy váltotta ki belőlem, de a végére már egészen magabiztosan pörgettem őt is és kaptam el, amikor kicsit gyorsan lendült vissza felém.
Figyeltem, ahogy a haját csavargatni kezdi, a vacsi ötletére pedig felcsillant a szemem. Enni mindig tudtam korlátlanul is, ha pedig ezt a társaságában tehettem, az külön öröm volt. Hozzászoktam már ahhoz, hogy ebben a házban sosem tudtam egyedül enni, kivéve ha felvittem a toronyba magammal. De a siserahad mellett is kivételes volt, amikor mi ketten beszélgettünk is közben. Vagyis ő beszélt, én pedig figyeltem és hallgattam. Tényleg mindig érdekelt, amit mondott. Sokkal közvetlenebb és közlékenyebb volt. Nem is haboztam, csak bólintottam a kérdésre.
Segítettem neki némi alapanyagokat összeszedni a hűtőből és nekiláttam én is az elkészítésnek. Közben eltűnődtem a ruhára vonatkozó kérdésén. Erre még nem gondoltam, de nem tudtam elképzelni magam ebben a képben.
- Fogalmam sincs, mit vehetnék fel. Van valami előírás, hogy hogyan nézzen ki, milyen színű legyen?
 

- Oké főnök, akkor mást gyakorlunk. - Eszem ágában sem volt ellenkezni az érvei ellen, ha így látta helyesnek, akkor nem akartam felülírni. Romy márpedig jobban tudhatta, hogy az ilyen bulikon mik szóltak, nekem meg majdnem mindegy, mit tanulok és hogy tanulom meg. Egészen tetszett a dolog, ahogy lassan érezni kezdtem a ritmust, nem tűnt olyan nehéznek. Csak épp a kezeimmel nem tudtam mit kezdeni néha. Olyan mamlaszul omlottak le, pedig Romy épp az előbb mutatta meg, hogy mennyire hasznos dolog is szinkronban lenni.
- Szóval ő csak így táncol. – rogyasztottam a térdem és csúsztattam a lábaimat ki jobbra, majd vissza balra, hogy mutassam is én mire gondolok, mielőtt még teljesen másra gondolnánk. Ellenben az roppant mód tetszett, hogy a következő számtól felélénkült. Nekem is több kedvem lett ismét becsatlakozni hozzá. Az utánzás még mindig jól ment, amit egészen átvett aztán az ösztönös mozdulatsor. Kétségkívül jól magyarázott és mutatta is a mozdulatokat, aztán arra ösztönzött, hogy csináljam magamtól. A kipörgetés különösen tetszett, nem is egyszer ismételtem el, a végén mindig elkapva őt, mintha csak amiatt kellene tartanom, hogy a nagy lendülettel elesne. Pedig Romy nagyon is értette a lépéseket, én pedig tovább lazultam.
- De nem amiatt, mert nagyot pörgettem, ugye? – eltűnődve fürkésztem az arcát, kissé talán aggodalmasan is mielőtt még itt elrontok valamit. Aztán a dicséretre csak kikerekedett a mosolyom.
- Nem cheateltem, ez a te érdemed. Jó tanár vagy.
 

A mozdulat csak adta magát. A dallam valahogy csak úgy bekúszott a fülembe. Lehet csak a hozzáállásom volt eddig teljesen más, na meg nagyon sok mozdulatot nem tudtam még. De most megpróbáltam pöccre pontosan lemásolni Romyt és talán csináltam valami olyasmit. A tanulásom kreatív oldalát nem domborították eddig ki, ideje volt, hogy kezelésbe vegyem. Még a léggitározás is egész jól ment, mi több minél tovább mozdultam a ritmusra, annál jobb kedvvel vettem a következő lépést. Még akkor is, ha Romy lassított. Én is így tettem. Megpróbáltam a betóduló emlékeket kizárni és csak úgy rögtönözni. De Romy végül megállt. Valamit rosszul csináltam volna? Az arcvonásait figyelve azonban rá kellett jönnöm, hogy talán mégsem erről lenne szó.
- Pedig azt olvastam ezek a dalok gyakoriak az ilyen bálokon. – igen, abszolút utána jártam. Ha már valamibe belevágtam, akkor szerettem volna megismerni és megérteni az ilyeneket. Nem kellett ahhoz alapos kutatómunkát tartanom, hogy nyilvánvalóvá váljon, ez neki, nekik fontos. Tényleg fontos.
- De ha mindenképp szeretnél váltani, akkor mutass valami másik klasszikust is, aminek a mozdulatai egyediek. Azt hiszem zavaró, hogy nem tudom mit kezdjek a kezeimmel. – a lábaim nagyjából könnyedén követték a ritmust, de elnagyoltnak éreztem a kézmozdulatokat. Visszapateroltam az összes emléket az agyam legmélyebb szegletébe, hogy még csak véletlenül se csalhassak.
-Na lássuk azt az önkifejezést. – gondoltam egyet hirtelen és most én nyomtam tovább a zenét. A Little Less Conversations gyors üteme pörgött fel, én pedig ahhoz mérten már az ütemre kezdtem is a bólogatást előbb előre, majd oldalra, közben pedig lassan mozdult hozzá el a vállam is a ritmusra, amíg már egész törzzsel mozdultam.
 

Egy cigarettát. Az egész úgy hangzott, mintha csak egy sima eltaposást kezdene el magyarázni, de talán csak nem volt bevett szokásom cigicsikkeket oltogatni. Mindenesetre úgy figyeltem minden egyes mozdulatát, csípő és lábrázását, hogy azt nekem is meg kell ismételnem. Nem tűnt nehéznek, bár volt a mozdulatokban valami végtelen lazaság. Ezt hiányoltam eddig a saját mozdulataimból, de most az elbambuláson kívül tényleg próbáltam figyelni. Nem bambulhatok már el megint, mert semmit nem fogok produkálni. Ehhez kellett pár kör mantrázás, hogy össze is szedjem magam és a mozdulatom olyan hirtelen volt, ahogy két ujjamat a számhoz emeltem és annál hirtelenebb mozdulattal hajítottam el a képzeletbeli csikket. A csuklómozdulatom még jó is volt és annyira Romy reakciójára figyeltem, hogy elfelejtettem eltaposni, így aztán egy hirtelen mozdulattal léptem ki és követtem az imént látott mozdulatot. A lábam kicsit önálló életre kelt, de még túlságosan egyben voltam, így aztán csak hagytam, hogy a lendület vigyen kicsit. Mintha kezdtem volna ráérezni, de erre nem mertem volna megesküdni teljesen.
 

Bármikor szívesen hallgattam a történeteit, mert azzal is sikerült egy picit jobban megismernem őt. Minden egyes vele töltött percet tudtam értékelni, mert közben én is úgy éreztem, hogy tudok végre önmagam lenni és ami még különösebb, úgy éreztem, mintha hazaérkeztem volna. Ezt az érzést nehéz lett volna megfogalmaznom vagy bekategorizálnom, amikor a szavai csak úgy beszippantottak és nem esett egy pillanatig sem nehezemre érdeklődést mutatni. Mert érdekelt. Annyira más volt, mint a másik világban, de lehet talán pont ettől volt minden annyira jó. Bólintottam csak a kérdésére, még mindig mosolyogtam. Az ismerős dallam felcsendülésére pedig levonhattam a következtetést, nem mindegy, hogy ismerős vagy számomra idegen számmal tanulok meg táncolni. Legalábbis ezt ismertem, az ütemét, a dinamikáját, talán még el is tudtam volna képzelni valamit.
-Akkor taníts meg rá. - tetszett a felvetés, nem éreztem elcsépeltnek, mi több, most én kezdtem a ritmusra rázni picit a fejem.