Nem akarom leégetni őket, hogy egy ilyen béna csajt sikerült bevenniük a bandába. Próbálom a jó oldalamat mutatni a kattogó gépeknek Bár nem vagyok az a bőbeszédű, de azért igyekszem nem kussolni, ha már engem kérdeznek.Milyen fura az élet… Otthon takargattam az arcom, nem akartam, hogy bárki is megtudja ki az a Póknő…. Itt meg egy egész Állam, vagy világ? meg fogja ismerni az arcomat. De a dobolást, a próbákat, a fiúkkal eltöltött időket meg szeretem és nem cserélném el másra. Csak félek innen nagyot fogok egyszer esni.
Az aláírás osztogatás nem éppen úgy telik, ahogy azt gondolom a fiúk elképzelték volna. De nem lepődöm meg a dolgon, meg annyira engem nem is zavar, hogy nem kell annyi embernek körmölnöm. A kislány nagyon kedves velem, ami feldobja a hangulatomat. Amint elkészül vele a közös képem Niel felé pillantok, de a béke hamar elszalad mikor megszólal az a lány. Összeráncolom a homlokom és én is közbe szólnék, de a rajongók sokkal gyorsabbak.
Niel kikel magából, amire azonnal Kopasz felé pillantok. Látom rajta, hogy mérges, de nem is lepődöm meg ezen. Ez rohadtul nem hiányzott a bandának, de nem hezitálok. Utánuk megyek én is és csak akkor szólalok meg, mikor már egy rajongó sincs körülöttünk.
-Niel ezt nem kellett volna. Sejthettük, hogy ez lesz a reakció… Vagy legalább is én sejtettem azt, hogy a lányok nem biztos, hogy örülni fognak nekem… Főleg azok nem, akik a bátyádért voltak oda. De köszönöm, hogy kiálltál mellettem, de nem akarom, hogy e miatt bármelyikőtökről is rosszat írjanak. Idő kell az egészhez. Nem lesz könnyű ez biztos. Gondolom ez után fel akarják kutatni majd a múltamat…-Az más kérdés, hogy nem lesz mit, hisz ebben a világban még nincs túl hosszú múltam.
-Biztos vagyok, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, hogy a lányok így beszéltek rólam. Kedves tőled, tőletek, hogy így mellettem álltok, de gondolnotok kell a banda hírnevére is. Nem mondom azt, hogy most azonnal kilépek a bandából, de ha hosszú távon nem fogják tudni elfogadni a döntéseteket, akkor el kell majd gondolkozni azon, hogy esetleg egy fiú dobost kerestek a helyemre.-Itt már Kopasz felé is pillantok. Ő az elején sem akarta, hogy itt legyek. A fiúk beszélték rá őt, de tény elég jól kijövünk azóta. Ő már megbarátkozott a ténnyel. Most a sok rajongónak kell türelmet adnunk.

A koncert valóban jól sikerült, de azért még nem tudtam teljesen megnyugodni, hisz ez után jön az igazság. Az újságok biztos fognak írni a mai koncertről, nah meg gondolom van rajongói oldaluk is. Ott a rengeteg csaj biztosan kivesézik majd a témát. Csak abban reménykedem, hogy nem fognak mindennek alhordani engem. Meghajolok én is. Azt gondolhatná az ember, hogy egy dobos nem fárad el annyira, mint a többiek, hisz ő csak egész végig ül… Hát azoknak az embereknek azt mondanám, hogy próbálják meg. Kimerítő nagyon is. Nah meg nekem sem fog ártani egy ruha csere. Lehet lány vagyok, de mi is tudunk ám izzadni, főleg ilyen nagy lobonccal a fejünkön.
-Tényleg nem volt vészes, de azért még félek a dologtól.-Vallom be nekik őszintén. A riporterek hallatán meg kicsit kikerekednek szemeim. Ezt teljesen elfelejtettem. A csajokkal nem kellett ilyeneken részt vennünk, csak felléptünk, csaptunk egy jó nagy bulit és utána csendben elvonultunk, hogy teret hagyjunk az „igazi” bandának.
Az ajtóm előtt megállok s egy ideig csak a fiúkat nézem, ahogy tovább haladnak a saját szobájukba. Őszintén szólva kicsit fura, hogy külön vagyok tőlük, de nyilván megértem. Bár lehet meg lehetne ezt máshogy is oldani. Majd valamit kiagyalok velük.
Ahogy bezárom az ajtót magam mögött egy üveg vizet veszek a kezembe, amit szinte azonnal ki is ürítek, majd  a tükörbe pillantok. Borzalmasan nézek ki! A smink mondjuk kibírta, de a hajam… Igyekszem sietni az öltözködéssel, nem akarom megváratni a fiúkat, így mikor kopogtatnak az ajtón már készen is állok.
-Mehetünk!-Lépek ki a szobából és követem is őket.
-Nem lehetne a riportereket kikerülni? Azt hiszem még nem készültem fel rájuk.-Ez most komoly Gwen? Otthon mindenféle gonosszal képes vagy felvenni a harcot és félsz pár riportertől? Vagy talán csak a kérdéseiktől. Még nem dolgoztam ki, hogy mégis mit mondok nekik… Bah… Szedd össze magad!!!
Ahogy kilépnek a fal mögül már kattognak a gépek, villannak a vakuk, tapsvihar, ujjongás. Én viszont egy pillanatra lefagyok és még takarásban maradok, de nem sokáig. Egy kis késéssel, de én is kilépek az érdeklődő tekintetek elé. Egy pillanatra úgy érzem meg is vakulok a sok fénytől, így kezem felemelem, hogy jobban lássak és megtaláljam a fiúkat. Meg is állok mellettük, majd egy kissé rémült tekintetet vágok Niel felé. Igyekszem minél értelmesebb választ adni a riportereknek. Nem akarok sok mindent kiadni magamról, de sokszor a fiúk felé pillantok segítséget kérve tőlük.
Aztán végre végül jön a nyugisabb rész. Vagy legalább is számomra az. A lányok a fiúknál sorban állnak egy-egy autogrammért, de az én sorom teljesen üres. Ahogy figyelem őket észreveszek néhány rosszalló pillantást. Azt ugye tudják, hogy nem miattam ment el Liam?
Már azt gondolnám, hogy az én tollam beavatatlan marad, mikor egy kislány kissé bátortalanul lép oda hozzám. Meglepődve pislogok rá, majd igyekszem kedves mosollyal fogadni őt, majd nyújtja is a kis füzetecskéjét, amiben már ott vannak a fiúk aláírásai. Elveszem tőle, majd egy kis lelkesítő szöveget is írok neki mielőtt aláírnám én is.
-Köszönöm szépen.-Adom vissza neki, majd hagyom, hogy az anyukája közös képet készítsen rólunk. Esküszöm ez a nap fénypontja nekem. Nem is kell a többi csaj. Így már teljesen elégedetten ülök tovább és várom meg, hogy a fiúk befejezzék az autogram osztogatást.