Niel számomra mindig is egy örök talány volt, talán nem annyira, mint Laze, mert voltak skilljei, amik tök olyanok voltak, min Romyé, de még nem ismertem annyira ki, hogy tudjam, mi az neki, ami különösen zavaró meg mi az, ami nem. Mindenesetre ami engem zavart, azt úgyis megmondtam. Nem tűnt olyannak, aki összerogy pár keresetlen szó miatt. remélem tudta, hogy ezt a maszlagot nem fogom neki elhinni, erről árulkodott, hogy a válasza nyomán felvontam kérdőn a szemöldököm. De nem akartam kommentálni, gondoljon amit csak szeretne. Ki voltam én, hogy mindenféle álcát megkérdőjelezze? Minden ember okkal mondta azt, amit épp mondott. Én is okkal nem kötöttem dolgokat az orrára, bár most épp kivételt készültem tenni azzal, hogy bevonni szerettem volna ebbe a mágus mizériába. Nem volt lelkiismeretfurdalásom, hogy bírná-e a tempót, ő kereste magának a kihívást. Az pedig már az ő felelőssége volt, hogy ebbe bele akarta ártani magát. Igaz, még minden részletet nem tudott, de arra felhívtam nagyjábóla  figyelmét, hogy erősek. Igen csak erősek, elvégre ki tudna csak úgy átjárót nyitni egyik világról a másikra?
Érdekes egy helyre hozott. Késztetést éreztem, hogy felfedezzem, biztosan érdekes infok lapulhattak itt. De nem voltam se gyorsolvasó se végtelen memóriával nem rendelkeztem. Mindennek a tulajdonosa pedig nem tudom mit szólt volna hozzá, ha sok cuccába beledézsmálok, így csak pár dolgot emeltem fel vagy néztem meg. Voltak érdekes könyvek, lapok, talán elkeveredett tárgyak is, amelyek fogalmam sem volt mire valók lennének. Egyik sem ragadta annyira meg a figyelmem, mint a szóváltásuk.
- Emlékszem, mindenkit megjegyzek, aki valamiért lényeges lehet. - ezzel talán sok titkot nem árultam el, elvégre nem egyedül birtokoltam ilyen képességet. Az arc és névmemóriám szerencsére jó volt noha fogalmam sem volt arról, ezeket hogy hívták. Rá is böktem, melyik csapatra emlékeztem. Azért megnéztem a felszúrt másik két képet is, a zsurnalisztára néztem, majd Nielre. Nem tudom mit morzéztak éppen le, de szándékomban állt megtörni a csöndet.
- Ez a srác hasonlít rád, Niel. - böktem rá a képre, majd csak hátrébb léptem. Inkább elvettem a képekhez tartozó dokumentumot és böngészni kezdtem. Mitől lehetnek azoka  mágusok annyira különlegesek, hogy tudtak kaput nyitni? Vajon máskor is tudnának?
- Bolygatták meg utána még az átjárást? Egyszer az én világomban sikerült nyitniuk és nem hiszem, hogy az ott élőket jó ötlet lenne ide átengedni bajt keverni. - ha a zsurnaliszta infót osztot meg velem, az volt a legkevesebb, hogy én is viszonoztam azt. Mindazt talán nem tudhatta, hogy honnét jöttek.
- Nem ártana megvárni, hogy nyitnak még egyet, az veszélyes lenne. Ez a világ nem áll készen arra borzalomra odaát. - persze a többit inkább rájuk bíztam, én összecsuktam az aktákat. A legutóbbi infó róluk nem a legfrissebb volt, de kiszúrtam, hogy merre fordulnak meg a leggyakrabban. Ez a helyzet megfigyelést kívánt, Nielnek sem ártott volna feltérképezni az erőkülönbségeket. Ha pedig a zsurnaliszta eddig nem tartotta fontosnak, hogy lépjenek bármit a mágusok, akkor nem látta fenyegetésnek őket. De végső soron még mindig az én problémámnak láttam az ő jelenlétüket. Egyre kevésbé éreztem azt, hogy bármi közöm is legyen ahhoz a világhoz. Én már váltotam, itt maradnék.

Nem különösebben ragadta mega  figyelmem ez az oltári nagy felfordulás, valahogy a könyvek és a szétmállani készülő pergamenek sosem vonzottak. Nem azért, mert ennyire primitív szerettem volna maradni, inkább itt úgysem találtam volna meg, amit kerestem. Lehetett szuper érzékem dolgokhoz, ha képtelen lettem volna a Zsurnaliszta elrendezését átlátni, látványos kutakodásra pedig nem akartam magamra vonni a figyelmét. Egyébként is egyszerre csak egyet intézzünk el, aztán jöhet az összes többi. Nem is időztem sokáig emiatt sokáig a nézelődéssel, inkább megnéztem a fickótól kapott dokukat. Nem kellett sokat nyálaznom, hogy megtalálhassam a nekünk kellőt. Amikor megpillantottam Niel arcmását az egyik képen, elbizonytalanodtam, vajon ezt ő akarja-e. Fel is pillantottam rá, ahogy meghallottam a hezitálást a hangjában. Magamban biztos voltam, ha szükséges, én el tudnám tenni láb alól a variánsomat, de Nielt más fából faragták. Ő nem volt ennyire szisztematikus és célorientált, mint én.
- Ez te vagy, csak nem innen. - én is megismertem a vonásait, ha meg le akartam volna ellenőrizni, elég volt megint szemügyre venni a vonásait. A Zsurnaliszta előtt mégsem akartam beégetni, hogy akarja-e egyáltalán ezt a küldetést, ezt a témát elraktároztam későbbre. Inkább olvasgattam tovább, igyekeztem megjegyezni a látottakat, miközben hallgattam a két beszélgetőt.
- Tiszta sor, nem maradhat, akkor megöljük. - az is megfordult a fejemben, hogy visszaküldjük, de ha Niel is úgy vélekedik, hogy veszélyes, akkor én nem akartam kétségbe vonni a szavait.
- Persze mielőtt még bármit nyitnának, nyomra akadunk. - biccentettem végül eltökélten. A dokumentumokat végül csak becsuktam, de eszem ágában sem volt visszaadni. Kellett egy terv, hogy miképp akadjunk a nyomukra, aztán majd a többit meglátjuk.
- Ez akkor addig nálam lesz, majd Niel visszahozza, ha már nem kell. - úgy pillantottam a férfira,  hogy ezeket teljesen komolyan is gondoltam. Eszem ágában sem volt visszaadni neki, amúgy sem venné semmi hasznát. Viszont foglalkoztatni kezdett még egy egészen aprócska tényező, én pedig voltam olyan pofátlan, hogy meg is akarjam kérdezni.
- Egy bizonyos doktor Miles Warrenről is van ilyen dokumentum? Fontos lenne. - ha szolgáltat nekem adatokat, akkor én sem kérek semmit azért cserébe, hogy önkéntes alapon elhárítok egy olyan kaliberű bajt, amit nem is én okoztam, valahol pedig mégis hozzám kapcsolódott. Időm, mint tenger, ő pedig némi méregetés után csak biccentett. Ha kérdezné, úgysem fogom elárulni, miért van szükségem rá.
- Azzal majd egy későbbi alkalommal foglalatoskodjunk, ha ez elintézésre került. Valamit valamiért, így korrekt. - kelletlenül húztam el a számat, de kénytelen voltam belemenni. Teljesen érthető volt a Zsurnaliszta bizalmatlansága, az pedig akárki oldalán is áll, biztosan sokat lendítene a helyzeten, ha hozzájárulnék a hőn szeretett egyensúlyukhoz. Ezt már megtapasztaltam a mágusokról, mind erre törekedett, akit még nem mételyezett meg a hatalom részegsége.
Nem fecséreltem sokáig a szót, inkább hamar szerettem volna kívül lenni, négy szem közt maradni Niellel. Láttam rajta, hogy nincs túlságosan a helyzet magaslatán.
- Minden oké? Ha úgy érzed, hogy sok, akkor csak keressük meg őket és bízd ide a többit. - gondosan összezártam az aktákat, hogy ne vesszen el egyetlen infónk sem, mielőtt még pontosítjuk a tervet. Talán neki sem árt, ha ilyen kaliberű feladatban is van tapasztalata.
- Én habozás nélkül megölném a variánsom itt is, ha megteremtenék. Veszélyes.

Hármunk közül én ismertem a legjobban a világunkban tomboló káoszt és az általa megváltozott emberek mentalitását. Attól függetlenül mindenki hatalomra törekedett, hogy kinek miféle képességei voltak. mert akinek megadatott, azt félték és akit féltek, annak behódoltak ahelyett, hogy az életére törtek volna. Kissé zord és nyers tények voltak ezek, de én sem véletlenül működtem úgy ahogy. Ebben a világban igyekeztem arra törekedni, hogy lerázzam magamról az ott felszedett sallangokat, a vértet, ami ide nem kellett, de nem vágytam sohasem hatalomra, csak megtűrésre. Na meg arra, hogy a magam ura lehessek. De ezeket nem az motiválta, nem véletlenül nyitották meg azt az átjárót és az itteni énjeikkel ellentétben biztosan erősebbek voltak a kialakult helyzet miatt.
- Menthetetlenek. - értettem egyet a Zsurnalisztával, miután meghallottam Niel szavait. Könnyedén zökkentem ki az emlékképek közül a valóságba, vissza ebbe a végtelenségig zsúfolt apró helyiségbe a sok papírlap közé. A pillantásom elérulta, ezt mennyire komolyan gondoltam. Nem azt vártam, hogy ne ellenkezzen, csaupán azt, hogy ne kérdőjelezzen meg. A kettő között óriási különbség volt és most bennem is felmerült, hogy van mit félteni. Ezt a világot, a lakóit, a lakótársaimat.
- Akkor megvárom. - bólintottam. Neki fontosak voltak az iratai, megértettem. Ez volt az élete, amit itt tett, bizonyára minden egyes szegmense nagy hiány lett volna egy teljes rendszerből. Hagytam, hogy a dolgára menjen, tekintetem pedig Nielre emeltem. Elgondolkodtató volt az arckifejezése, ő még mindig emésztette magát, talán azon, amit a Zsurnaliszta mondott, talán azon, amit én.
- Nem voltál abban a világban, ott az erőszak a beszéd eszköze. A szavakat tettek váltják fel, most sem lenne ez másképp. Ha nem hiszed el, nézz rám. Egy helyről jöttünk. - nem tartottam magam különbnek náluk, hisz amíg ott tevékenykedtem csak ez motivált engem is. Mielőtt kérdeztem volna, már a cselekvés megelőzte azt. Szégyellhettem is volna ezt a talentemet, de nem éreztem úgy, hogy ezt kellene tennem. Niel még sok mindent nem tapasztalt meg, megértettem azt is, hogy ez neki már túl erőszakos volt.
- Minden kimondott szó csak időpocsékolás. De ha attól megnyugszol, tehetsz egy próbát. Nem ezen fog elveszni az ügy. - abban biztos lehetett, ha egyszer rálelünk a nyomukra, akkor nem fogjuk hagyni, hogy elmeneküljenek. Niel látszólag valamit tudott, amit én nem vagy legalábbis sejthetett, de az is meglehet csak én láttam ezt bele a mondandójába.
- Minden variánsod gonosz? - kérdeztem is egyből vissza, hiszen ez az információ nem kicsit ragadta meg a figyelmemet, most pedig minden plusz infó jól jött. A Zsurnaliszta közben befejezte a fénymásolást és visszatért. Nem sokat foglaltoskodott szavakkal, a kezembe adta a dokukat.
- Akkor tudjátok a dolgotok, járjatok szerencsével. - a szavai az összes mágusnak és hozzájuk kapcsolódó alaknak mindig is nyakatekert volt, ez vele sem volt másképp. Eszembe jutott, hogy az a Volstagg is hasonlóan kacifántosan beszélt abban a mexikói kajáldában velünk.
- Így lesz. - biccentettem egyben elköszönés gyanánt és már kint is voltunk az utcán újból. Egy pillanatra körbesandítottam, a szavaimat pedig halkabbra vettem, itt már nem a négy fal között voltunk.
- Szóval mit tudsz, ami hasznos lehetne?

Ismertem ezt a nézést, a kétségbeesés teljes palettáját ismertem már, amikor az áldozataim szemébe néztem, pont ez tükröződött vissza rám. Csak épp nem volt semmi rossz szándékom Niellel. Sejtettem, hogy ez neki mennyire nehéz, Peter nekem pont annyira hasonló identitás, mintha neki lettem volna egy variánsa, így kivételesen tudtam volna mihez hasonlítani az érzést. Hagytam neki egy kis időt, addig a zsurnalisztához váltottam pár szót, hogy eméssze csak a szavakat. De végtelen idővel nem szolgálhattam neki és ezt ahogy láttam ő is realizálta. Végtelenségig sem agonizálhat rajta.
- Nagyjából. Nem tudom az evilági énem milyen lenne, erősebb, gyengébb, hasonló... de az biztos, hogy a te variánsod nem jó ember. - várjunk csak. Olyan magabiztosan kérdezte ezt vissza, hogy megindultak az agytekervényeim, Niel tudott valamit, amit én nem és ami lehet hasznos lett volna a képletbe. Nem voltam a letámadások alanya, így egyelőre még csak magamban tartottam ezt a gyanút. Volt épp elég más dolgunk is, mint elkérni a dokukat, nem elfeledkezve arról, ami különösen engem érdekelt.
- Már hasznos szemöldök vagy? - kérdeztem vissza az ő szavajárásával. Nem tagadom, volt benne szándék, hogy oldjam a feszültségét. Rosszabb nem is lehetett a szitu, ha folyamatosan rágörcsölt, mert azzal a saját figyelmével tolt ki, ez pedig egyikünknek sem hiányzott. Ő bizonyítani akarta, hogy hasznos, én nem álltam az útját és nem terveztem egészen addig, amíg úgy gondoltam, amit meg kell tennie, meg fogja. Nem a felügyelője sem a tanára nem voltam, hogy folyamatosan szemmel tartsam. Felnőtt emberek voltunk mindketten. Vagyis leginkább ő, de most nem érünk rá mindenféle morális témákon elmélkedni.
Megköszöntem a Zsurnaliszta segítségét, mielőtt távozásra fogtuk volna. Akadtak Nielhez még kérdéseim, de azokat nem nat szem közt szerettem volna megbeszélni, hanem vele. Csakis vele. Biztosan nem mondtam volna semmi infót, de engem is zavart volna ha valami bizalmas infóról beszélgetünk valaki más előtt, aki nem érintett.
- Mitől vagy te olyan különleges, ami mássá tesz hozzájuk képest? Ez fontos tényező, mert tudnom kell, hogy esetleg megingatható vagy-e. - magyaráztam is gyorsan a kérdésem. Nem voltak fenntartásaim, a beszélgetést is tök őszintén kezdeményeztem. Tudnom kellett, hogy esetleg mivel kalkulálhatunk és ezek új infók voltak Nielről.
- Megbeszéltük. De előbb elmegyünk kajálni, üres hassal te sem tudsz koncentrálni. Tudsz helyet a környékről? - eszembe jutott, hogy a srác a Casában mennyire nekiesett a popcornnak is, sejtettem, hogy energiára szüksége lesz mág a mai nap. Én már végleg elütöttem a sorozatozás ötletét, jelen pillanatban nem értünk rá. De talán egy kis kitérő segítene neki is, legalább nem kattogna az iméntieken.
- Milyen edzésről jöttél? A cuccod nem hétköznapi. - újabb témát dobtam fel, ebben pedig azért eléggé otthon voltam, hogy kezdeményezni akarjam. Vele még úgysem beszélgettem olyan hosszasan, mint a többiek. Leginkább megfigyelő voltam.

Nielnek hagytam időt emészteni a dolgait. Nekem nem volt annyira meglepő ez a variáns téma, hisz ha nagyon ferdítetten néztem, én magam is az voltam. Nekem volt a legkevesebb jogom ezzen meglepődni, mi több kritizálni. Megtettem épp elégszer magammal már, de most nem is ezen volt a fókusz. Viszont nem tudtam Nielt hogy biztosítsam arról, hogy mellette állok, bárhogy is dönt. Nem zavart, ha esetleg nekem kellene elvégeznem a piszkos munkát, mert ő nem érezte elég etökéltnek magát ahhoz, hogy kiiktassa a variánsát. Ez olyan dilemma volt, amit még csak oktatni sem lehetett volna sehol. Elvégre mindenki csak a saját világáról tudott, a másikéról nem, arról sem, hogy talán millió ilyen univerzum létezik, megszámlálhatatlanul sok, mint égen a csillag.
- Szóval te vagy a kakukktojás. - vontam le a nyilvánvaló következtetést. Oké, igyekeztem elraktározni ezt az információt, voltaképpen bármilyen aprócska változás is tehetett arról, hogy Niel elméje ne boruljon el, ezt most itt a mi hasznunkra is fordíthattuk. Elvégre mindenkinek volt kriptonitja, elég nagy eséllyel ez legtöbbször saját magát jelentette. Ebből a szempontból jól is állhattunk, mert őtalán kiismerhette a másik én következő lépését, amíg én megszervezem nekik a meglepetést.
- Segítek, hogy kicsit hősnek érezd magad. Tudod amíg van lehetőséged valamit jóvá tenni a környezetedben, addig élj vele. Én sok ilyet szalasztottam el a saját világomban. Olyan dolgokat, amiket most már nem tehetek jóvá. - értékeltem, hogy tetszett neki a megjegyzésem, tényleg láttam, ahogy feloldódott. Volt a szemeiben egyfajta kétely, talán felém, talán maga vagy a feladat felé. De ha dolgozunk rajta, akkor majd nem lesz. Nem tudhattam, hogy ezt mi váltotta ki, nem éreztem úgy, hogy jogom lenne rákérdezni.
Minden információ fontos volt, így ahelyett, hogy a kételyeit firtattam, a körülményekről kérdeztem amiről jobb volt tudni, mint szembesülni vele. A különbségek még válhatnak az előnyünkre, ezt pedig nem tévesztgettük szem elől jelen pillanatban. Inkább mondjon el minden rosszat, mint hallgasson lényeges információkról.
- Minden nagy változás egy tollvonással kezdődik. Ezt egy bölcs ember mondta nekem. Akkor nem hittem el, amikor mondta. Ha pedig nem hagyod magad befolyásolni, te is a saját utadon maradsz és nem állsz át. Tudom nem számít, de én elhiszem, hogy meg tudod csinálni csak akarnod kell. - ennyit arról, hogy mindig szkeptikus vagyok. Még talán túlságosan is sokat jártattam épp a szám, amitől kissé bezsongott a fejem is. De tényleg nem akartam kétségek között hagyni.
- Mindegy, csak pakolják tele. - arra hamar rájöttem, hogy minden pizzéria a saját kis ízvilágát kínálta, így ebben Nielre bíztam magam, ő ismerte a helyet, ezek alapján egész jól. Én most csak vele tartottam, mert mehetnékje volt, na meg engem is érdekelt mindaz, ami most kiderült. Ezek a mágusok tényleg veszélyesek voltak, főleg ha Niel fejlettebb variánsai  voltak. Nem akartam leszólni a képességeit, de fel kell készülni arra is, ha erősebbek lennének.
- Na és a kitérés hogy megy? Nem a technika a legnagyobb fegyver, hanem az, ha közben meg tudod védeni magad. - nekem reflexből jött sokszor, szinte ösztönből mondhattam volna ezt is. De nem mindenkinek voltak ilyen beépített dolgai, ez pedig sebezhetővé tette őket.
- A bátyád gyanítom anyád befolyása alatt van. - már nyitottam is az ajtót, hogy Nielt beengedjem magam elé, miközben feltettem a kérdést. A helyiségben alaposan körülnéztem, nem voltak olyan sokan, ami jó pont, tudunk nyugodtan beszélgetni tovább is bármiről.
- Én kólát kérek mellé.
Hagytam, hogy Niel leadja a rendelést, én addig kerestem egy zugot magamnak. Volt időm gondolkozni azon, amin elindultunk. Fura volt valakivel beszélgetni a Mi Casa lakóiról, aki nem lakott ott, mégis legalább annyira jártas volt mindenben, mint mi. Amilyen bizalmatlan voltam az elején vele, úgy vettem tudomásul, hogy Romy okkal bízik meg benne. Ha nem vesszük alapul azt, hogy néha azt se tudja hol áll a feje, akkor egész pofás kis barátnak számított. Amíg Niel rendelt, én beleolvasgattam a jelentésbe. Csak azután sandítottam fel rá, hogy visszajött.
- A bátyád most egy másik probléma. A jeletés szerint nincs kapcsolatban velük. Vagy gondolod, hogy gondot okozhat? Esetleg a lányoknak? Azt mondtad Lili találkozott is vele.

Niel enyhén szólva is el vont kenődve, mint takony a pulcsi ujján. Ezt még nekem is könnyű volt kiszúrnom és noha nem akartam volna a világért sem megzavarni csöndes morfondírozásában, azért az idegőrlő kerekeket ide hallottam és nem kellett zseninek lennem, hogy levonjam a  következtetést, ő éppen újraértékelte az egész életét. Voltaképpen ilyen infók után lehet én is utáltam volna magam.
- Élek is vele. Segítek Romynak megtalálni az apját. De a te világod még nem ilyen szar hely, elég csak vigyázni rá. - bólintottam a megjegyzésére. Ezt annyira tényszerűen kezeltem, mintha egyébként az én feladatom lett volna valóban részben. Niel nagyon jól látta a helyzetet, de nem is azért mondtam, hogy aztán rám tereljük a szót. Én most mellékes volnék. Ha sikerre akartuk vinni a küldetést és valóban el akartuk ezeket a mégusokat tüntetni ebből a világból, akkor az ő hitére is szükségünk volt.
- Az, aki miatt most itt vagyok. - Niel kérdésére készségesen válaszoltam, de éreztem, hogy ennyi megjegyzést vajmi kevésbé értene, azt meg nem akartam, hogy félreértsen.
- Mármint Peter Parker. Odaát. Most már nem osztogat ilyen jóféle tanácsokat, így nem tudok többel szolgálni. - ami tetszett, általában megtartottam. Nem gondoltam magam különösen olvasottnak vagy informáltnak magam, hogy másokat idézgessek, mi több leginkább most is csak a Disney mesék mondandói jutottak az eszembe, amikre a lányok mindig azt mondták hasznos megfogadni. További szócséplés helyett csak a vállára tettem a kezem, úgy néztem rá.
- Ez a jó hozzáállás, nem tudom anyád mit tervez és melyik világban, de ha nem bírsz vele, szólj és segítek. A többiek nevében nem beszélek, de biztosan kiállnának melletted. Mellettem is kiállnak, pedig nem tettem semmi olyat, amivel indokolt lenne. - néha még nem értettem sok minden miértjét, a feltétel nélküli ragaszkodás is egy ilyen dolog volt. Még mindig a zsurnaliszta szavai jártak a fejemben, hogy tovább boncolgassam a témát, de közben be is értünk a helyre.
Hagtam lógni a srácot a témával, inkább a kérdésére bólogattam nagyokat.
- Jó vastagon mehet bele a csípős, Mexikóban hozzászoktam. - Niel ismerte a helyet, így hagytam, hogy ő kérje ki a jó kaját, én addig is befoglaltam a helyet, amit kinéztem. Na de csak addig nézegettem tovább az aktákat, amíg a kaját is kikértük, utána én mindjárt lényegre tértem. Nem beszéltem túlságosan hangosan, így akármiről is beszélhettünk felőlem. Mondjuk stratégiai dolgokról.
A válasza egy picit megmosolyogtatott.
- Pedig hasznos dolog nagy távolságokból csak úgy átugrani valahová. Vagy csak az ellenfeled háta mögé, máris meglepted. - nem tudtam, mennyire ismerte már az erejét, hiszen azt észrevettem én is, hogy eleve edzős szerkóban jött. De amikor megismertem, nagyon úgy tűnt, mint aki csak dekorációnak használja a képességeit és a mágikus cuccait.
Dominic jellemzésére már nem válaszolok, mert bemondták a rendelést, Niel meg már itt sem volt. Eltűnődve méláztam csak a szavain. Ha mindenben ennyire függött az anyjuktól, akkor talán nem lehetett akkora kihívás megtalálni a gyenge pontját. Az anyjuk már nehezebb esetnek tűnt. Furcsa, hogy egy teljes család hogy mehet ennyire tönkre egyetlen ember miatt, de nem éreztem a reszortomnak ezt felhozni. Nekem semmi összehasonlítandó alapom nem adódott.
- Akkor száműzhetnéd a bátyád addig valami jól elzárt helyre, amíg meg nem oldjuk a fő problémát. Ő leginkább csak útban lenne. - oldalra billentettem a fejem, mielőtt még előre nyúltam volna a kóláért, hogy belekortyoljak. Azért egy félszónyi köszt eldörmögtem Niel felé, amiért szolgáltatott mindent.
Nekem kényelmes volt így hallgatni Nielt, nem akartam megszakítani a sztorijában, látszólag fontosnak tűnt neki. A sapira csak körbenéztem, de végül arra jutottam, tényleg jobb ha ő elrejti magát, engem a lélek nem keresne errefelé. Lilire tett megjegyzésére majdnem sikerül is félrenyelnem a kólát, de köhögés helyett csak ráharapok a szívószálra.
- Megalázó volt? - igyekeztem helyesen társítani a szituációkhoz az érzéseket, mert örökké nem kerülgethettem csak azokat. De most kapóra jött, hogy érdekelt is a dolog, Lili nekem is fontos volt. Ha pedig ez a Dominic bántaná... vagy bármelyiküket akarná is bántani, akkor már nem csak Niel gondja lenne.
- Én sem akarom fölöslegesen belerángatni ügyekbe őket, azért akciózok magamnak, ha levezetésre lenne szükségem. - de ez az én hóbortom volt. Viszont valami még mindig ott motoszkált a fejemben. Nielről nem feltételeztem valóban, hogy ártó szándék vezérelné, ezért is kérdeztem pontosan rá, mielőtt még bemondták volna a rendelésünket. Vagyis csak akartam kérdezni, mert most én keltem fel és indultam el a kajáért. Mielőtt azonban nekiláttunk volna bárminek, komolyan Nielre néztem.
- Szóval mi van Lilivel?

Az már számomra teljesen természetesnek hatott, hogy vigyázok a lakótársaimra, akiket mostanra tényleg a barátaimnak mondhattam. Nem fordultak el tőlem az egyik legsötétebb pillanatomban és ez többet ért számomra mindennél. De Niel is jól vette le a Peterrel kapcsolatos információkat. Csak bólogatni tudtam rá. Az még nekem is talány volt, hogy miért nem voltam annyira jó ember, mint ő, de kénytelen voltam azzal megbarátkozni, hogy a beépített gyilkos szándékaim miatt én soha nem leszek olyan jó ember, mint ő. Soha.
- Szerintem Peterből nincs rossz verzió, hacsak nem Benre vagy rám gondolnak ez alatt. Én nem vagyok annyira jó, mint azt szeretném. De igyekszem. - ennyit arról, hogy nincsenek terveim a jövőre nézve. De ahhoz még végtelen hosszúságúnak tűnt az út és valahol sikerült mindig olyan lábbal kelnem reggelente, hogy meggondoljam magam és belekényelmesedjek a jelenlegi állapotomba. Nem szerettem volna azonban ha Niel úgy érzi, hogy nem veszem őt komolyan. Nem akartam, hogy azt gondolja, rosszul vont le következtetéseket rólam, de szerettem volna ha tudja, nem vagyok patyolat.
- Én sem örülnék neki, ha a nyakukba varrnánk az eseményeket. Épp elég probléma az, hogy megálltunk a kutakodásban, Romy számára fontos személyt kellene megtalálni. - nem tudtam, hogy mennyit beszélhetek erről, de nem akartam Nielt teljesen információ nélkül hagyni. Néha annyira jó barátom volt a hallgatás, néha pedig úgy éreztem a másik többet érdemel néhány hümmögésnél. Peter mindig is szószátyár volt. Én nem.
- Egy bemutatót azért tarthatsz majd. - csak hogy tisztázzuk le azokat a határokat, mivel számoljak. Közben már egészen korgott a gyomrom, így egyre többször pillantottam el a pult felé, amíg menni nem kellett mindenért. A kóla édeskevés vigasz volt az üres gyomorra.
- Mindegy hová, a lényeg ne tudjon kijönni. - míg Niel távol volt, kicsit átgondoltam a dolgokat. Volt időm belelapozni a dokumentumokba, de most kivételesen nem a sajátomba. Meg kell hagyni Niel furánnézett ki ebben a szettben, mintha azt a hatást szerette volna elérni, hogy az összes lány rajongjon érte, de közben meg... mindegy is, fura volt.
- Azért jó, hogy te nem tollászkodsz ennyit. Ugye? - pislogtam fel a srácra, ahogy visszahuppant hozzám, én pedig odébb toltam a doksit. Ő már nézegette magát eleget. Végül csak figyelni kezdtem Niel kellemetlen élményének mesélésére. Lili máskor elég határozottnak tűnt, talán még Niel nem ismerte eléggé és félreérthette.
- Miért, mit csinálnál? - érdeklődtem tovább, mert tényleg kíváncsi voltam. Már arra, ha valamit elbaszott, azt hogy korrigálná. Néha bekapcsolt bennem az analizálhatnék, nem tehetek róla. De közben azért alaposan elvonta a figyelmem a pizza, amit úgy toltam magamba, mintha nem is éreznék csípőset.
- Ha ez számít, jól döntöttél, hogy oldalt választottál, van akinél ez hozza meg azt a pluszt, hogy fejlődjön. Én nem választok, nincs értelme. Aki nincs a lányokkal, az ellenem van. De én könnyen vagyok, már látták milyen az, amikor a legrosszabb oldalam mutatom. Azt hiszem túlélték. Szerintem Lilinek nincs baja veled, csak beszéljetek erről ha bizonytalan vagy. Nem az tesz gyengévé, hogy engeded az érzéseidet eluralkodni magadon. Amikor Romy kirándulni vitt pár napra, nekünk is segített a beszélget.

Értékeltem, hogy Niel ennyire jó véleménnyel van rólam. De ő ezt az oldalamat ismerte és nem a múltban létezőt. Nem említettem neki, talán csak a többiek látták, hogy cirka egy hónap alatt is mennyi mindenben máshogy álltam hozzájuk és a környezetemhez is. De ezt igazán nem róhattam fel neki.
- Nem ismertél odaát. Nem tettem különbséget barát és ellenség között, egyre ment, kinek rontok neki. Akkoriban tudatmódosító szérum hatása alatt is voltam, teljesen öntudatra csak akkor ébredtem, amikor meg akartak semmisíteni a laborban. - Nielnek nehezebben nyíltam meg ilyen szempontból, mint a lányok előtt, de így talán összerakja, hogy akinek a mappáját elkértem, az ugyancsak az a doki, akire épp célozgatok.
Niel hangulatváltozását én is kiszúrtam. Annyira szembetűnően lehangolt volt, hogy miután fordult egyet a pizzával, úgy döntöttem egy kicsit ennek utána járok. Lilit most amúgy sem tudnám megkérdezni, hogy Niel kéziszótárát hogyan is kellene használnom, de most kifejezetten én magam akartam megérteni és elébe menni a hangulatváltozása forrásának. Igyekeztem a srácot megérteni, annyiból sikerült is eddig, hogy az első talákozásunkkor sikerült nem kicsit zavarbaejtően kellemetlen helyzetbe hoznom, hogy egy orrvérzéssel a lakásba teleportáltam. Oké, nem magamtól vittem és intézhettem is volna szebben. De most már kár ilyeneken rágódni.
- Kitalálom, rosszat mondtam az előbb. - pillantottam is rá a válasza nyomán. Annyira szákszavú volt, ennyire én szoktam megnyilvánulni beszédesebb napjaimon. Niel általában dumált legalább annyit, mint Laze, márpedig a szöszi reakcióideje sem volt kurta.
- Arra, hogy még ezen a képen is úgy néz ki, mint aki harc közben is tart egy hajigazítást. - talán szar poén, de próbáltam oldani a hangulatot. Niel komoly dolgokról beszélt, most is épp arról beszéltünk volna, ha nem azon tanakodok, hogy miért van szar kedve. A pizza azért sikeresen utat fúr a figyelmem irányába, mert amint összefut a nyál a számban az illatára, már burkolom is befelé.
- Szerintem a bőgéssel nem vágtad el magad Lilinél, hidd el ismerem, van olyan érett, hogy ne nézzen gyerekesnek emiatt. - újabb szelet pizza, közben egy kis kólaszünet. Igyekeztem megérteni, hogy miért is gondolta ezt, de egy kissé megrökönyödtem a folytatáson. Pudlikutya... nos Romyhoz illettek a kutyák, ezt meg kell hagyni, de annyira abszurd volt elképzelni ezt a szerelmes dolgot. Épp ezért a harmadik szelet pizza már megállt a levegőben, mielőtt még eljutott volna a számig, mert megrökönyödve meredtem Nielre.
- Te hallottad már Romyt beszélni? Mi csak lakótársak vagyunk. Kisebb baja is nagyobb annál, hogy rajtam évődjön ilyesmi ügyekben. De lényegtelen. Amiatt kértem most a te segítségedet a mágusok ügyében, mert szerintem sokat fejlődtél. Meg mert te ismered a legjobban magad és szerintem jó erőpróba lenne neked is, ha tudnád hányadán állsz magaddal. Ezzel csak nyerni tudsz.