- Ne aggódjon emiatt, professzor, majd én átnézem a tesztek eredményeit! ─ fordulok egyet a gurulós székemmel, hogymobilomat fülemhez nyomva  hátranyúljak egy egyel kisebb csavarhúzóért, amit természetesen nem hoztam magammal az asztalhoz, mert minek is könnyíteném meg a magam dolgát.
- De biztos benne? Nem szeretném magát terhelni a saját munkámmal, ha éppen elfoglalt a diákjaival! Bemehetek én is és... ─ talán nem a legilledelmesebb húzás, de jobbnak érzem, ha ezt a gondolatmenetet nem is hagyom befejezni a vonal túlsó oldalán lévőnek.
- Ugyan, terhelésről szó sincs! Tudja, hogy szeretem magamat lefoglalni, és ami azt illeti, úgyis megígértem Dr. Crawfordnak, hogy benézek még a laborba. ─ tudatosul bennem, hogy aprót füllentettem, amikor a rögtönzött kis barkácsszegletemet hátrahagyván elgördülök a szoba másik felében lévő szekrényhez, hogy leellenőrizzem, hány tartalékpatronom maradt még itthon. Valóban tervben volt, hogy kissé kiszellőztetem a fejem, de eredetileg Dr. Kafkát terveztem meglátogatni. Viszont, ha már így felmerült, nem árthat újra leellenőriznem, hogy az Empire States University háza táján minden rendben van-e a múltkori kis incidens után.
- Nos... köszönöm, Mr. Parker! Azt hiszem, Delilah kitekerte volna a nyakam, ha bemegyek pont a mai napon. - ironikus, hogyan tud fordulni a kocka. A nyár folyamán, mikor még mellette dolgoztam, garantáltan előbb tudtam volna válaszolni arra a kérdésre, hogy milyen nap van, mint Dr. Warren. Most? Jó, ha azt nem tévesztem el, hogy milyen hónapot írunk.
- Szóra sem érdemes! Érezzék csak jól magukat, a többiről én majd gondoskodok! ─ tudom, milyen fontos ez neki és mennyire igyekezett az utóbbi időben. Nem hagyhatom cserben pont akkor, amikor végre van esélye újra felépíteni a családját. A pihenés különben is túlértékelt, kinek van rá szüksége?
- Értékelem! És még valami... ─ hezitálás. Nem tudom, észreveszi-e magán, hogy a beálló csend előtt még a hangszíne is változik. Tudom, miért, s miért okoz nehézséget neki megtalálni a megfelelő szavakat. De várok. Mert a habozása arra enged következtetni, hogy Warren ex-neje hallótávolságon belül lehet és van, amit a kis léptekben haladó békülgetés nem foglal magába. Minden gyógyuláshoz idő kell, ugyebár.
- .... ami a közös projektünket illeti... ─ újabb vívódás. De kihúzom onnan egy jól időzített verbális háló kilövésével.
- Attól, hogy hivatalosan már nem vagyunk kollégák, még semmi sem változik, doktor, tartjuk magunkat a megbeszélt menetrendhez! ─ ha a megkönnyebbülést sóhaj alapján lehetne mérni, azt mondanám, most dobta le magáról a Baxter Buildinget.
- Ez jó hír! Most mennem kell, de... köszönöm, Peter! ─ az mostanra már meg sem lep, hogy köszönés, vagy bárminemű válasz megvárása nélkül szakítja meg a hívást. A jó öreg professzor továbbra is küzd az érzései kifejezésével, amin mindig elmosolyodok, mert a viselkedése több ponton emlékeztet olyasvalakiére, aki sajnos már nem lehet velünk. Ezt a gondolatot elhessegetve, nagyot nyújtózva egyenesedek fel székemből, mert ha időben szeretnék végezni a laborlátogatással, bizony befejezetlenül kell hagynom az összeszerelésre váró, új nyomkövetőket. Még gyors tempóban el kell pakolnom a játékszereimet, mert bár nemigen jellemző rám, hogy túl gyakran fordulnának meg nálam vendégek, főleg a költözés óta nem, azért nem akarnám tesztelni a méltán hírhedt Parker-szerencsémet azzal, hogy a széthagyott felszerelésemet használom kvázi berendezési tárgyak pótlásaként, amikor technikailag bármelyik pillanatban átkopoghat egy szomszéd. És jelenleg még nem állok készen a "szuperhős-fanatikus kocka vagyok" alibi elsütésére. De biztonságosabb itthon dolgoznom rajtuk, mint a munkahelyen. És ha már a munkahelynél tartok... végső soron nem volt akkora hazugság, amit Miles Warrennek mondtam telefonon. Tényleg szeretem lefoglalni magam, és ez az elmúlt napokban különösképp így van. Miért? Mert könnyebb, mint azon kattogni, hogy a világunk egy multiverzumi látogatónak örvendhet. Ráadásul mindeddig ismeretlen okokból! Vagy épp azon, hogy a kettős életem mennyire nem kompatibilis semmiféle párkapcsolattal. Még akkor sem, ha igaz. Na jó, legfőképpen akkor nem!
Az ESU kampuszához nem sietem el az utat. Hazafelé ráérek még beiktatni majd egy gyors járőrözést, most kimondottan jól esik, hogy szívhatok egy kis friss levegőt, anélkül, hogy a magasban suhanva kellene élveznem az őszi szelek élénkítő hatását. Már-már borzongatónak is lehetne nevezni, ami betudható lenne az esőzések miatt uralkodó nyirkosságnak, azonban ez ott megbukna, hogy az ilyesmi engem sosem szokott zavarni, ráadásul ez az érzet gyanúsan a tarkómtól indul meg lefelé a hátamon. Pókösztön... de mégis más. Nem veszélyre, hanem valami nagyon ismerősre hívja fel a figyelmemet. Lépteim azért óvatosabbakká válnak, és egészen addig vezetnek, míg meg nem pillantom annak az alaknak a hátát az egyik folyosón, aki aktiválta a hatodik érzékemet. Mélyet sóhajtok. Általában, ha elakadok, felteszem magamban a kérdést: Tony vajon mit tenne? Aztán mindig eszembe jut a tanácsa, hogy pont azt ne csináljam, amit ő tenne.
- Kaine! ─ megszólítom, mielőtt közelebb lépnék, annak reményében, hogy így gyorsabban oldhatom talán a feszültségét, mintha óvatkoskodva, mintegy Chaplin némafilmes bravúrjait megszégyenítően teátrális mozgással megpróbálnám megkerülni vagy mögé lopózni.
- Nem számítottam rád itt. ─ bár ez már a múltkor is igaz volt, úgyhogy jár a pacsi a következetességéért. De a szavaim valójában nem is magára a helyszínre vonatkoznának, hanem sokkal inkább arra a tényre, hogy egyáltalán találkozni szeretett volna. Vagyis, remélem, a jelenlétéből ezt olvasom ki. De, ahogyan az lenni szokott, most is fennáll az esélye annak, hogy potenciálisan rosszul dekódolok valamit. Mindez azonban nem állít meg abban, hogy egy barátságos mosoly kíséretében felé nyújtsam jobbomat egy kézfogásra. Értékelem, hogy eljött, főleg úgy, hogy piszkosul nehéz lépés lehetett számára azután, ami történt.
- Minden rendben? ─ egy olyan kérdés ez, mely elsősorban nyilván őrá vonatkozik, még fókuszáltabban arra, hogy sikerült-e új lapot nyitnia a múltkori óta, de nagyobb halmazában természetesen idevehetjük azt is, hogy ha bármilyen segítségre van szüksége, egy szavába kerül. Azért titkon remélem, nem azt készül közölni, hogy mindjárt szétesik a világ. Szupergonoszokkal volt már dolgom, mentettem már meg varázslót, de azért más világok kezelésében nem vagyok jártas.
- Szeretnéd, hogy máshol beszéljünk? ─ megértem, ha ez a hely nem a legjobb érzéseket váltja ki belőle és nem akarom, hogy azt feltételezze, kötném az ebet a karóhoz csak azért, hogy neki rosszabb legyen.

Halk nevetéssel fűzöm össze azt a bólintást, mellyel a mások meglepéséről szóló válaszát nyugtázom. Bizonyos perspektívából nézve, ebben a "nincs jobb alkalom a mostaninál" mentalitásban semmi meglepő sincs, hasonló gondolkodásmódot alkalmazok jómagam is, különösen akkor, amikor álarcban vagyok. De, tudván, amit tudok (vagy inkább, amit kapizsgálni vélek), úgy ítélem meg, hogy már így is épp elég közös van benne és... nos, egy alternatív Peter Parkerben (ami már önmagában egy meglehetősen szédítő gondolat), így szerencsésebb, ha nem világítok rá extrában olyan vonásainkra, amik még további azonosságokat fednek fel.
- Ezzel mindig előnyből indulhatsz. Ha így nézzük, ez egyáltalán nem egy rossz stratégia. ─ persze, mindig lesznek változók, melyekkel lehetetlen számolni, de a kezdeményezés lehetőségének megragadásával diktálhatunk bizonyos feltételeket. Ismertem egy páncélos géniuszt, aki ezt már-már művészi szintre emelte. Egyébként erősen kétlem, hogy Kaine pont az én dícsérő szavaimra tartana igényt, viszont így szeretném megelőzni, hogy tévesen azt feltételezze, bánom, hogy eljött. Ugyanakkor nem kerüli el a figyelmemet az sem, mennyire visszafogottan osztogatja az információt az imént feltett kérdésemre, és akár ennyiben is hagyhatnám... ami csábító, mert alapvetően nem áll szándékomban megnehezíteni a dolgát... mégis, két ember helyett is elég idegesítő és makacs tudok lenni ahhoz, hogy ne a kényelmesebbik utat válasszam.
- Remélem, a vöröshajú lány is jól van, úgy tűnt, az a zárómutatvány eléggé megviselte. ─ direkt nem megyek bele a képességei taglalásába, ahhoz a folyosó azért elég nyilvános hely és abból indulok ki, hogy senki sem szeretné a hétköznapitól ekkora mértékben eltérő képességeit közhírré tenni. Ez mondjuk nem jelenti azt, hogy nem lennék kíváncsi a részletekre, nem cikáznak agytekervényeim között a kérdések, vajon bionikus energiáról vagy elektrokinézisről van-e szó, esetleg külső forrásból származó áram konduitjává teszi-e ilyenkor magát, de nem emiatt hoztam szóba a dolgot, és nem is azért, hogy a felhánytorgatásával bűntudatot ébresszek a mellettem állóban. Szimplán arról van szó, hogy a szóban forgó személy tűnt a legelszántabbnak, ami Kaine lenyugtatását illeti, és bár a környezetem számára sokszor tűnhetek olyannak, aki szociális vakságban szenved, fel szoktak tűnni bizonyos jelek. Az a féltés pedig egy fokkal komolyabbnak tűnt a barátinál, ami, ha a pókképességekkel rendelkező világutazó kicsit is olyan, mint én, azt jelenti, hogy Kaine emiatt csak hatványozottan ostorozhatta magát a napokban a történtek miatt.
- Tökéletes az időzítés, ne aggódj emiatt! ─ szavaim közben fejemmel biccentek is a folyosó vége felé, hogy nyugodtan kövessen. Az első gondolatom az volt, hogy két korábbi mentorom laborjában beszélgethetünk, de figyelembe véve a Dr. Warrenhez (vagyis, a férfi egy másik verziójához) fűződő fenntartásait, ezt az utolsó pillanatban elvetem és helyette azt az ajtót lököm be az érintőképernyős panel aktiválása után, ami a tetőn lévő kisebb üvegházhoz vezet. Bónusz a friss levegő, és nem kell tartanunk attól, hogy Dr. Crawford váratlanul besétálna egy minden bizonnyal egyébként is súlyos téma közepére. Gyanítom, Kaine se bánja, ha egyelőre nem kell a (szó szerint) távoli rokonomként, vagy akár puszta véletlen egybeesés miatti névrokonomként bemutatkoznia.
- Persze, minden okés. ─ már amennyire minden okés lehet egy olyan életmód mellett, amelyet én folytatok. Ugyanakkor nagyon is értem, miért teszi fel a kérdést, de a ziccert, hogy galád módon saját tömör válaszával szembesítsem, mintegy felmutatva a Yu-Gi-Oh tükörkép kártyáját, mégsem tudtam kihagyni. Azért egy szelíd mosoly kíséretében még hozzáteszem, hogy megnyugtassam:
- Kemény nő ő, rosszabbat is átélt már miattam. ─ ami, kontextusból kiragadva nem kellene, hogy bárki számára megnyugtató mondatként hangozzon, de ha esetleg emiatt emésztené magát, megérdemli, hogy tudja, feleslegesen teszi.
- A barátod húzása óta megugrott a vizsgált példányok száma. ─ mutatok érdekesség gyanánt a közelmúlt során némileg zsúfolttá vált üvegházra, miután felértünk. Amolyan "hozzunk ki egy szerencsétlen helyzetből valami pozitívat" üzenetű érdekesség ez tőlem.
- Az ESU néhány kutatója, a fél biológia tanszékkel karöltve azt térképezi fel, milyen hatással volt a növényekre sejtszinten a spontán serkenés, és átadható-e ez a gyors fejlődést segítő jelleg keresztezés útján más példányoknak. ─ tőlem származott az ötlet, ahogy az is, hogy a nyugtató hatású spórákat hasznosítsam Dr. Warren állapotának ellensúlyozásához. De mindez most mellékes.
- Szóóóval... ─ nehéz ilyesmibe belekezdeni, épp ezért kétlem, hogy lenne járhatóbb út a sebtapasz megközelítésnél.
- Mikor érkeztél? ─ vetek rá egy pillantást a kérdés feltevésével egyidőben. Kezdjük valami egyszerűbbel. Már amennyire az egyszerű még létező fogalom egy ilyen téma esetében.
- Mármint, nem úgy értem, hogy ide, hanem... ─ pillantok körbe a tetőn, hogy aztán mutatóujjammal körözve utaljak mindarra, ami körbevesz minket.
- ... ide. ─ ennyit a könnyű kezdésről. De mentségemre szóljon, nem volt szerencsém beszélgetni más Pókemberrel, a párhuzamos világokkal kapcsolatos tudásom pedig... nos, mondjuk úgy, hogy a teóriákon túli forrásom nem volt éppen a legmegbízhatóbb narrátor az univerzumban. Multiverzumban. Apám, de összezavaró ez....

Örülök, hogy sikerült tisztáznia a történteket a... izé... csapatával? Barátaival? A kapcsolati rendszer pontos meghatározását illetően kissé meg vagyok lőve, azt viszont volt már szerencsém (többször is) a saját bőrömön tapasztalni, hogy a visszatartott információk pusztító forgószélként képesek végigrongyolni mindazon, amit addig biztos pontnak gondoltál az életedben. Megkönnyebbülésssel tölt el a tudat, hogy ezúttal ez nem következett be. Egyben reménykedésre is okot ad, hogy Kaine talán mentesül a rám jellemző Parker-szerencse és az azzal járó, a szociális életre gyakorolt, kevésbé jótékony hatások alól.
- Meglepő húzás volt, annyi biztos. ─ ráadásul olybá tűnt, hogy ő volt az egész társaságból, akit a leginkább megviselt, ami történt, emiatt szerettem volna biztosra menni, hogy minden oké. Minimális dedukcióval le lehetne vonni a lány törődéséből, pontosabban annak mértékéből a kézenfekvő következtetéseket, de ez már Kaine dolga lesz, ha még nem tette meg.
- Variáns? Ez az elfogadott szakkifejezés rá? ─ felvont szemöldökkel pillantok rá a szó hallatán, de minél inkább ízlelgetem, annál jobban szétterül az arcomon egy elégedett mosoly, mintha csak az egyik diákom frappáns megoldását értékelném vele, s az apró hümmögéssel, amellyel nyugtázom magamban az új ismeretet.
- Igazából tetszik ez a szó! Találóbb, mint az Alter-Peter vagy a Párhuzamos Pók. ─ amikkel különben sem tettem túl magasra a lécet, de hát nem is vagyok szakértő, maximum lelkes elméletgyártó.
- Na és mi a helyzet a variánsommal? Hogy fogadta, mikor megtudta, hogy... tudod... ─ bökök az irányába állammal, szavak nélkül próbálva meg rávezetni arra, hogy a klónozás tényére utalok kérdésemmel. Alapvetően ennek nem kellene fontosnak lennie, de tekintettel az első találkozásunkra, és azon morzsákra, amiket elejtett Dr. Warrenről, nem gondolnám, hogy túlzottan barátságosan viszonyult volna az a kiadásom odaát a fejleményekhez. Nem tudom, milyen események vezettek odáig, hogy az a Miles ki akart szúrni az ottani Pókemberrel, de kitartok azon teóriám mellett, miszerint két világ közt legalább annyi eltérés is található, mint ahány hasonlóság.
- Ugyan, ne emészd magad miatta! Kétségbeejtő vagy sem, egy ilyen incidens nálam egy furább hétvégével ér fel. Az első gimis évzáró bálunkat például jobban hazavágtam. ─ szeretném magamat azzal a gondolattal nyugtatgatni, hogy ezeknél az incidenseknél az iskolai rendezvények a közös nevező, de ennyire még én sem vagyok jó az önámításban. Mi több, avatatlan doktora vagyok annak, hogy a végeredmény nem feltétlenül tükrözi a mögötte álló intenciókat.
- És mellette az egész szemeszterre elegendő feladványt is adott a hallgatóknak és kutatásvezetőknek egyaránt. ─ egészítem ki a kijelentést egy elismerő biccentéssel megtoldva a mondandómat.
- Nos, ha úgy érezné, hogy akad némi elütnivaló ideje, szerintem a helyi bioszosok értékelnék az észrevételeit. ─ persze, teljesen érthető, ha valaki az ilyen jellegű tehetségét inkább szeretné rejtve tartani a biztonság kedvéért, így a felvetésem egy komolytalan lehetőségként kategorizálható, mellyel a múltkori nyílt nap utóhatását próbálom semmiségként feltűntetni. Kell is ez a könnyebbség, mert érzem a levegőben, hogy ami ezután jön, az már nehezebben lesz emészthető.
- Igaz, persze... bocs, de ezt még szoknom kell majd! Nem igazán volt eddig szerencsém találkozni valakivel, aki olyan, mint én. ─ egy másik kiadásommal meg még inkább nem, márpedig jelenleg ezt is kipipálhatjuk a listáról.
- Elkeserítő idők, elkeserítő döntések, igen, ez megmagyarázná, miért látja valaki szükségét egy ilyen kutatásnak. ─ de ez csupán a történet fele és én még mindig rendelkezek néhány kérdőjellel a másik felét illetően.
- De ez nem magyarázza meg az alany kijelölését. Azt mondtad, a világodban a Bosszúállók elbuktak. Akkor miért nem közülük próbált meg klónozni valakit? Ha megvolt hozzá a technológiája és a szükséges háttértudás, egy csapat Tony Starkkal simán helyrehozhatta volna a katasztrófák okozta károkat. ─ nyilván nem várom el tőle, hogy minden egyes kérdésemre határozott válasszal is tudjon szolgálni, de szeretném ezt az alkalmat megragadni legalább arra, hogy kiadjam őket magamból.
- Mágiahasználók? ─ emelem ki ezt a részt a történetéből, de inkább csak magamnak, semmint tényleges kérdéses pontként. Ha valaki, akkor Strange világíthat rá arra, milyen tudás birtokában állhattak a varázslók Kaine világában. Amire úgy érzem, szükség lesz a jövőben. De egyelőre ezt megtartom magamnak.
- Fél év, huh? Meg kell hagyni, ügyesen radar alatt tudsz maradni. Jameson még nem kapott szívrohamot, hogy két Pók szaladgál a városban. ─ vigyorodok el, noha fogalmam sincs, hogy az ő sötétebb New Yorkjában létezhetett-e a Hírharsona.
- Egyedül te pottyantál át azon a varázsportálon? ─ nem szeretném, hogy úgy érezze magát, mintha kihallgatnám vagy ilyesmi, de ez fontos lehet annak eldöntésében, hogy miként járjunk el a továbbiakban.

Vicces... amikor több, mint egy évtizede belevágtam ebbe az álarcos kis magánakciómba, az egész még nem volt több, mint egy fiatal kölyök nyughatatlan és egyben talán hangányit átgondolatlan szárnypróbálgatásai. Egy pillanatig sem gondoltam bele abba, hogy mindaz, amit teszek, túlnyúlik majd a közvetlen szomszédságomon, az pedig végképp nem fordult meg a fejemben, hogy az arcom elrejtése, s a képességeim egyre gyakoribb használata által mekkora mértékben tágul majd ki előttem a világ. És persze jogosan kérdezhetné bárki: "De hát miért fontos ez, Peter?" Mert nem kéne, hogy az legyen, nem igaz? De az, és ilyenkor, mikor épp például a multiverzum hever terítéken beszédtémaként, egy olyan személy társaságában, aki maga is egy másik világban született, hatványozott erővel vág arcon azon felismerés, mennyire naiv voltam azokban az első években. Tonynak igaza volt, a kezdet mindig tiszta, mindig izgalmas. De elkerülhetetlen, hogy idővel minden nehezebbé és bonyolultabbá váljon. Azt hiszem, a felnőtté válás szerves részét képezi az, hogy ezzel a ténnyel megbékéljünk. Ám ami engem illet, még dolgozok az elfogadáson.
- Nos, ha egy kicsit is egy rugóra jár az agyunk, úgy hiszem, felvetné, hogy megalapíthatnánk a "Parker-ék Tanácsát". ─ üsse kavics, a Pók-Kód jegyében megteszem én helyette. Amúgy, ha jól emlékszek, valami képregényben olvastam egy hasonló koncepciót, de ez most mellékes. Szeretnék könnyíteni azon gondolat súlyán, hogy pontosan hányan is lehetünk... hát, odakint.
- Ilyen kijelentés rám is elég gyakran igaz, szóval most megkönnyebbültem, hogy a szorult helyzetek az alternatív síkokon is adottak és nem csak "én-specifikusak." ─ tényleg nem egyszer gyalogoltam már bele mindennemű terv vagy előzetes felkészülés nélkül olyan szituációkba, amik miatt egy hajszál híján a helyszínen hagytam a fogamat. A legközelebb ehhez, nem meglepő módon, Thanos került és a Titánon történtek a mai napig nem tartoznak a legkellemesebb vagy éppen a feldolgozás egészséges fázisain átesett emlékeim közé.
- Akkor ennyit a happy endről, hm? ─ egy fintorral, és persze szigorúan hatvan szekundumos néma csenddel vettem tudomásul a másik kiadásom meglehetősen kellemetlen sorsát. Azért reménykedek benne, hogy elég idő jutott neki a szeretteivel, mielőtt.... de hát hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezt az eshetőséget én nem vettem számításba, és a részletek ismeretének hiányában abból kell kiindulnom, hogy alter-én úgy gondolkodott, ahogy én is, így amikor megtörtént, az nem egy váratlan lezárás volt, és ennek tudható be az, hogy annyira nem rökönyödök meg a híren, mint amekkora ledöbbenés talán illendő lenne ilyen esetben. Én se kezdtem el félretenni a nyugdíjas évekre, nem véletlenül. Igaz, ebben már közrejátszik az is, hogy a tanári fizetésből nem sokat lehet megspórolni.
- Már nem dolgozok itt, de ha tippelnem kellene, a történtek fényében biztosan alaposan megválogatják, ki fér hozzá ezekhez a növényekhez. Nem beszélve a másfél tucatnyi biztonsági előírásról, aminek meg kell felelni bármilyen vizsgálat megkezdése előtt. ─ ha nagyon szigorúan nézzük, én sem tartózkodhatnék itt, de ez van akkor, ha valakit Dr. Crawford a jegesként feltűntetett szívébe zár. Mert tagadhatja akármilyen vehemensen, tudom ám, hogy én vagyok a gyengepontja! Éééés elképzelhető, hogy rágtam egy darabig a fülét, mire mesélt végre valamit a növénykutatásokról. Tudta jól, hogy meg fogom jegyezni a biztonsági zár feloldószekvenciáját, mikor először megmutatta nekem, hol tartanak, és ha annyira nem akarna itt látni, már megváltoztatta volna.
- Tudod, éppen az teszi ezt az egészet nagyon kiütközővé minden mással szemben, hogy egyáltalán nem kellene furának lennie. Úgy értem, szuperhumánok, mágia, istenségek, földönkívüliek, szintetikus androidok, ezek mind ismertek már a világomban, mi több, ezek csak azok, amikről én is tudok, és az én ismereteim erősen korlátozottak. ─ és akkor még enyhén fogalmaztam, hiszen ezek közül többel is csupán futólag találkoztam és így felszínesek az ismereteim.
- Mégis, ahogy itt állunk, nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy valami ilyesmit érezhetett Paul Rudd karaktere, amikor először találkozott önmagával abban a nagyon elfuserált Netflix vígjátékban. ─ pedig ebben az esetben többről is beszélhetünk, mint a pusztán személyiségjegyeinkben felfedezhető különbségek.
- Áh, tehát semmi különleges, csak az ősöreg történet. ─ ha annyi dollárom lehetne, ahányszor hallottam már az "Ezt még megkeserülöd!" elcsépelt dumát, az emberek azt gondolnák, hogy Tony Stark adoptált fia vagyok, ami... azért bizarr lenne. Jó arc volt, meg minden, de barátomként láttam őt, sosem apafiguraként.
- Okkééé, kezdek észrevenni ebben egy sémát, és nyugodtan javíts ki, ha nem így van, de már aggódok, hogy bárkire kérdezek rá, az illető halott lesz. ─ ami persze nem Kaine hibája, de vicces, hogy egyből kétszer egymás után sikerült beletenyerelnem ilyesmibe. Vagy a rendkívüli jó érzékeim érvényesülnek. Már megint. Tony halott. Alter-én halott. Ha ezután az jön, hogy Marvel Kapitány is halott, depressziós leszek!
- De mi értelme a tervének? Nálunk Ultron célja az volt, hogy egyetlen csapással lesöpörje a bolygó felszínéről az emberi fajt, adottságoktól függetlenül. Ne érts félre, nem kívánom, hogy ezt tegye a te világodban, de nem fér a fejembe, hogy mit ér el egy fejlett, mesterséges intelligencia azzal, hogy létrehozott egy ilyen... Csatavilágot. ─ sötét gondolat, tagadhatatlanul, de logikusabbnak tűnne egy totális nullázás, mint egy elnyújtott háború, amiben a változók bármelyik pillanatban az ellen fordulhatnak, akinek kezében az irányítás, a hatalom centralizálódik.
- Én igyekszek tisztességes távolságot tartani úgy kb. mindentől, ami megközelítőleg is kapcsolódik a misztikus tanokhoz... ─ tekintve Kaine esetét, ez nem is róható fel nekem, és nem bánom, hogy így tettem.
- ... de ha segítség kellene az illető kézre kerítésében, csak szólj! ─ talán a Legfőbb Varázslók is besegíthetnek az ügyben. Biztos van valami arany iránytűjük vagy hasonló ereklyéjük, amivel be lehet mérni a hozzájuk hasonló energiákat.
- Jogos! A Harsona fejének úgysem kell több az utálkozáshoz, mint valaki, aki egy pók-szimbólumos szerkót húz és eléri, hogy felkerüljön a YouTube-ra. ─ elszomoríthatna ez a tény, de a jó öreg Jonah felől már hosszú ideje nem számítok másra. Bírom, de határozottan megkönnyítette a döntést, hogy otthagyjam a szerkesztőséget.
- Nem részesültem ninja kiképzésben Nanda Parbatban, de az Assasin's Creed játékokból sokat lehet tanulni. ─ ejtek meg egy játékos vigyort. Nem szeretek a képességeimmel felvágni, inkább elviccelem. Úgy fest, ezt még akkor sem vetkőzöm le, ha a beszélgetőpartnerem történetesen tisztában van azon lehetőségekkel, amikkel mások nem.
- Mint mondtam, te vagy az első. ─ rázom meg fejem lágyan a kérdésére.
- Vagyis, tavaly váltottam pár szót egy ürgével, aki azt állította, hogy nem idevalósi, de elrendeltetésről, meg valami totemekről is beszélt, mielőtt közölte volna, hogy összekevert valakivel, úgyhogy... ─ megvonom a vállam, hogy ezzel is jelezzem, felesleges ennek bármekkora hitet megszavazni.
- Talán ezért is vagyok most kissé meglőve. Olyan kihívásokhoz vagyok szokva, amit le tudok hálózni, meg lehet ütni vagy egy kis fejtörés segítségével megoldani. ─ de a multiverzumra aligha léteznek bevett képletek. Mégis hogyan oldasz meg egy egyenletet, aminél végtelennel kell számítani?

Mindaz alapján, amit az eddigiekben megosztott velem a múltjáról, és arról a másik világról, könnyen összerakható, hogy miért válik bizonytalanná a felvetésem hallatán. Ez mégsem állít meg engem abban, hogy egy pillanatra úgy nézzek rá, mintha a legtermészetesebb dologra kérdezett volna rá az imént, csakhogy egyből fel is váltsa az enyhe homlokráncolásomat a vonásaimat lágyító, szelíd mosoly.
- Miért ne ismerném el? Nem tehetsz arról, hogy mások ki akartak használni, sem pedig arról hová, és milyen körülmények között születtél. Arról ugyan fogalmam sincs, Alter-Peter miként vélekedett erről, de ami engem illet, sosem voltam annak a híve, hogy egy embert a múltja alapján ítéljek meg. Még kevésbé annak, hogy egy múltbéli hiba alapján tegyem ugyanezt. ─ ha úgy vesszük, ilyen téren a származása az én szememben semmin sem változtat. A jelenünkben tanúsított viselkedésünknek és cselekedetnek kell beszédesnek lennie, azok pedig nekem azt árulják el, hogy szeretne változtatni és kész szembenézni fájó elemekkel ennek érdekében, hiszen idejött, holott a hely nyilván nem ébreszthet benne valami kellemes emléket. Úgyhogy igen, ugyanúgy ott a helye a Parkerék Tanácsában, mint nekem.
- Akkor épp itt az ideje, hogy ez változzon. Elvégre, már tudjuk, hogy azok a kísérletek kudarcot vallottak. ─ hiszen itt van, és egyelőre nem is akart belőlem felszögezhető posztert csinálni. Mi ez, ha nem a tökéletes a konformációja annak, hogy a világának törekvései elbuktak? Azt mondjuk nem mondom, hogy a szavaitól nem fészkeli be magát a fejembe némi komorság, mert ez az egész annyira távol áll attól a Miles Warrentől, aki már elsőévtől kezdve a szárnyai alá vett. Még emésztenem kell, mennyire radikális eltérések lehetnek az univerzumok között.
- Persze, ha kényelmetlenül érint, nyugodtan mondhatod, hogy csak névrokonok vagyunk. A Parker úgyis elég gyakori családnév. ─ nem ez lenne a legelképzelhetetlenebb dolog a világon. Főleg nem a miénkben.
- Meglehet. De szeretném azt gondolni, hogy van odakint egy olyan Peter, akit sosem csípett meg egy génmanipulált pók és ezáltal veszélyes szituációkba sem keveredik, hanem nyugodt életet él. Vagyis... new yorki mércével nyugodtat. ─ a lehetőségek ugye végtelenek, ha a multiverzumról beszélünk, szóval kell lennie ilyen realitásnak is. Csak abban bízhatok, hogy azt a várost nem éri évente egy apokalipszis-közeli katasztrófa.
- Ezt értékelem! ─ eresztek meg egy szélesebb mosolyt felé. Igaz, ami igaz, én se tervezek még fűbe harapni, de azért az ilyesmi felett senkinek sincs hatalma. Ismerem a kockázatot, és ugyanúgy húzhatom majd egyszer a rövidebbet, mint megannyi rendőr vagy katona, akik hasonlóan veszélyes életmódot folytattak. Ez mindig benne van a pakliban.
- De a tisztázás kedvéért: a múltkorinak semmit sem kell bizonyítania. ─ ha esetleg ilyesmitől tartana, akkor jobb itt és most leszögezni, hogy feleslegesen teszi. Hiszek benne, hogy annak nem kell a standard állapotnak lennie. A mostani beszélgetésünk pedig csak engem igazol.
- Hékás, ennyire azért nem nézek ki rosszul! ─ drámaian a mellkasomra tapasztom tenyeremet a hatás kedvéért, de persze azért értem, mire gondol. És tény, a beszélgetés menetén nem könnyítene sokat, ha olyan képet festenénk, mintha Marshall Mathers beszélgetne Slim Shadyvel.
- Igen, ezt az érzést túl jól ismerem. ─ bólintok is mellé, miközben mély levegőt veszek, hogy lassan fújjam ki, mintha azzal elsodorhatnám a gondolatot.
- De jobb, ha minél hamarabb szerelsz rá egy kikapcsoló gombot. Valahányszor beleringattam magam ebbe az önigazolásba, sosem lett jó vége. ─ és miért is lenne? Az adott pillanatban talán megoldásnak tűnhet a távolságtartás, de az ilyesmi csak teljes izoláció útján válna lehetségessé, ami egyik félnek sem segítene. Annyit érne el vele, hogy magát is kínozza, mert nem érezne így, ha nem törődne a barátaival, és nem mellesleg éppen azokat bántja egy ilyen lépéssel, akiket óvni próbál.
- Plusz, az ilyesmibe általában a másik félnek is van némi beleszólása. ─ teszem hozzá, mintegy mellékesen, pedig egyáltalán nem mellékes érvről van szó. Ha annyi egydollárosom lenne, ahányszor MJ-től fejmosásban részesültem emiatt, abból az alapból már megalapíthattam volna a saját vállalatomat.
- Nincs is elbűvölőbb, mint egy istenkomplexusos, pszichopata robot. ─ fintorodok el a mentális képre. Mázli, hogy csak Kaine és néhány mágus jöttek át azon a misztikus portálon, nem pedig Ultron.
- Megegyeztünk! ─ rázom meg felém nyújtott kezét.
- Ismerek valakit, aki nagyobb szakértő a témában, mint én valaha lehetnék. Két éve nem láttam, de együtt harcoltunk Thanos ellen. Ha bárki bemérheti az I'm a MagicMike in New York bandát, az ő lesz. Megrázom a fát, aztán meglátjuk, mi esik le róla. ─ elvégre Doktor, csak nem csapja rá a páciensre az ajtót, ha annak valami panasza van... remélem. Legfeljebb legombol némi vizitdíjat.
- Mármint, itt a tetőn vagy itt, a világban? Utóbbit nehéz lenne így előre megjósolni. Errefelé sokan a multiverzum létezését sem sejtik. Persze, a kvantumfizika foglalkozott a témával, de még a tudósok is megosztottak, hogy valóban beszélhetnek-e róla tudományos alapokon vagy inkább filozófiai koncepcióként kéne-e kezelni. ─ a húrelmélet nevében sem véletlenül díszeleg az "elmélet" szócska.
- Imádom a fizikát, de nem kimondottan ez volt a fókuszom az ESU-s éveim alatt. Inkább a szervezetek működését tanulmányoztam, írtam a radioaktivitás potenciális medikai hatásairól, és végeztem kutatásokat az idegrendszer biofizikai kiterjesztésével kapcsolatban, de a multiverzum kérdéseiben sajnos nem mélyültem el. ─ már belátom, hogy ez egy kihagyott lehetőség volt.
- Ami izgalmassá teszi ezt a kérdéskört, az az, hogy a te esetedben láthatóan permanens anyagáthelyezésről van szó. A részecskéid rezgései most egy olyan térben találhatóak, ahol korábban egyáltalán nem léteztek. Vajon mi történik, ha a rendszer megpróbálja korrigálni a közegben támadt anomáliát? Hogyan tenné? Helyettesítené valamivel az átemelt elemet? Helyrebillentené az a mérleget vagy a további ingázás vékonyítana egy határon, amiről eddig nem is tudtunk? ─ izgatott ecsetelésemet vállaim felvonásával zárom, mintegy "Ki tudja?" üzenetet hordozva magában.
- A helyedben egyelőre nem aggódnék emiatt, hiszen még nem szakadt ránk egy másik dimenzió. De ennek is utána fogok járni. ─ ezt az orvoslátogatást nem fogja állni a társadalombiztosításom.

Vegyes érzéseket keltenek bennem a hallottak. Mert határozottan megnyugtató a tudat, hogy egy párhuzamos világban nem voltam totális bunkó másokkal, ugyanakkor meg elég fura egy olyan ember személyiségjegyeiről beszélgetni, aki nem csak, hogy ebben a világban nem létezik (ennek a mondatnak már önmagában sem kellene, hogy értelme legyen!), de sajnálatos módon már a sajátjában sem. Vajon ő megbánta valaha, hogy felvette a maszkot? Opció lett volna számára a normális élet egy Ultron nélküli univerzumban, mint az enyém? Számomra az egyáltalán? Ilyen kérdésbe nem gondoltam bele tiniként. Akkor még izgatott voltam, leköthetetlen, és fűtött a vágy, hogy bizonyítsak. Bennek. És magamnak.
- Ha ez számít, szerintem igazán ütős név. ─ annyi biztos, hogy ki fog tűnni vele a tömegből, de ez nem feltétlenül baj. Egy olyan vonás, ami csakis őrá jellemző segíthet az önmegismerésében, a saját életének kialakításában. Ironikus módon, megvan a lehetősége arra, hogy valamit, amit negativitásból aggattak rá, átfordítson olyasmivé, amihez ő pozitív érzéseket társíthat. Így válhat abból, akit pusztító fegyvernek szántak, építész. Legjobb tudomásom szerint ilyenről nem mesél a Biblia, de ha már egyszer arról beszélünk, hogy írja meg a saját történetét, mégis mi lehetne ennél költőibb?
- Ma is tanultam valamit: az alterjaim szeretnek fűbe harapni. ─ ne már pók nélküli ember, hiszen csak egyetlen dolgod volt! Élni az életed! Jó, ez alapvetően így is pipa, de jobban esne azt gondolni, hogy szép hosszúra és békésre sikerült. Mégis mi történhetett? Lefogadom, hogy elütött egy taxi, mert nem néztem alaposan körül, mikor le akartam inteni egyet! Ha a pókcsípés előtti énemre gondolok, az ilyesmi simán beleilleszkedne a képbe.
- Nem, ez eddig nem vetődött fel bennem. De meg kell mondjam, eddig ez a legkevésbé hihetetlen és fejtörő azok közül, amikről eddig beszéltünk. Ha belegondolsz, a variációk széles halmazában még csak nem is kell feltétlenül nagy számokra gondolni, hogy eljussunk annak valószínűségéig, hogy egy Parker az Y helyett két X kromoszómával jöjjön világra. ─ bizonyos külső jegyek miatt biztosan nagynak tűnne az eltérés, de azért mégsem akkora változás ez, mint egy idő előtti halál.
- Azért reméljük, ő nem a Peter nevet kapta, mert a szülei fiúra számítottak. És ne is Jessica legyen! ─ utóbbinál már csak egy béna, New York központú televíziós sorozatban való szereplés lenne rosszabb hír.
- Nyugi, azon a hídon majd átkelünk, amikor már odaértünk! ─ próbálom megnyugtatni, mert bár értékelem, hogy szóba hozta a dolgot, bennem is felmerült már, hogy a mostani nem egy állandó állapot, amit bebeotonozottnak kellene vennünk. Nem tudom, múltkor mi billenthette át azt a bizonyos mentális kapcsolót benne, viszont rendelkezésünkre áll két nagyon fontos eszköz: idő, és Kaine hozzáállása alapján, a lehetőségünk, hogy rájöhessünk, miként lehetne elkerülni, esetleg még jobb kimenetel esetében, hatástalanítani azt a kapcsolót. Addig feleslegesen emészti magát olyasvalami miatt, ami a mostani helyzetben nem releváns. Plusz, ahogy ő is tapasztalhatta, nem vagyok már egy elveszett, pályakezdő kamasz.
- Igen, őrá. ─ meglep, hogy ismeri, pedig nem kellene megütköznöm. Korábban már megerősítette, hogy tisztában van a legtöbb Bosszúálló létezésével, feltehetően a legtöbbjük kilétével, az ottani Pókember emlékeinek köszönhetően, szintén. Ez legalább könnyít egy kicsit a dolgunkon, ha leszámítjuk persze a kiinduló pontunkat.
- Illetve a nem kicsit morcos kollégájára. ─ akinek nem tudom a nevét, mert amikor legutóbb láttam, nem volt időnk bemutatkozásra.
- Ha varázslókérdésről van szó, náluk kompetensebbeket nem találnánk a bolygón. ─ varázsló, mágus, akármelyik legyen is a korrekt megnevezés. Valamelyiknek Gandalf süvege van, az fix.
- Mary Jane? ─ szalad fel a szemöldököm, mert fogalmam sincs, ő pontosan mikor oszthatta meg a véleményét a multiverzumról. Ezek szerint őt felkeresték. Még előttem. És nem is tudtam róla! Aucs! No nem mintha én nem hagytam volna ki MJ-t egy csomó mindenből, ami odáig vezetett, hogy... hová is? Mindegy, a lényeg, hogy szívesen kiegyeznék egy döntetlenben.
- Igen, ez sem zárható ki egyelőre. Ha például ezt összekötöd az én elméletemmel a részecskékről, felállítható egy olyan tézis, hogy ha a rendszer nem tudja magától korrigálni a benne keletkezett hibát, a kiegyenlítetlenség két univerzum között akár katasztrofális is lehet. Elképzelhető, hogy az, ami veled történt, megismétlődne másokkal, új látogatók bukkannának fel itt, míg olyanok, akik ebben az univerzumban születnek, átcsúszhatnak egy számukra teljesen idegen világba. ─ és vajon hol lenne ennek a vége?
- Mi van akkor, ha idővel ez nem csak emberekre korlátozódna? Ha események vagy komplett városok mosódnának át ebbe a világba? Ahogy te is rávilágítottál, szerintem helytállóan, a jelenléted azért nem okoz nagyobb zavart az Erőben, mert belőled itt nincs másik és a mi idősíkunk alakulása arra mutat, hogy nem is lesz másik, így a szerkezeted nem tud ütközni egy rá megszólalásig hasonló felépítésű és rezgésszámú szerkezettel. De mondjuk két New York találkozása? ─ vetem fel gondolataimat egy súlyos sóhaj kíséretében. Ha az egyik felbukkanna abban a fizikai síkban, ahol egy másik már létezik belőle...
- Az kataklizmikus eseményhez vezetene. ─ tömörítem le véleményemet, némileg komoran, ugyanis egy ilyen jelenetben nem csak arról beszélünk, hogy az húzhatja a rövidet, amit most maga körül lát. Mindkét város, a teljes populációjával együtt elpusztulhat.
- Várj, időt kérek! Amikor szörnyszerű alakot mondasz, úgy érted, hogy átestél már korábban egy teljes lefolyású transzmutáción? ─ óh, az baj. És nem csupán nyilvánvaló indokok miatt lenne aggasztó. Sejtszinten végbemenő változás esetén felmerülhet, hogy az okozója valami olyasmi, amit Alter-Peter is a génjeiben hordozott és még csak nem is tudott róla.
- És ezt hogyan kell elképzelni? Amikor dühös lettél, Skarlát Hulk falra mászott mérgében? ─ nem poént próbálok faragni egy ilyen traumatikus élményből, de szükségesek a részletek. És az is, hogy valamivel enyhíteni próbáljam magamban a nyomasztó gondolatot, mait ez elültetett bennem.
- Tapasztaltál bármi olyan tünetet, mióta itt vagy, amit kimondottan csak akkor éreztél, mielőtt elvesztetted volna a kontroltt efelett a másik alakod felett? ─ igen, ezt lenne talán a legfontosabb tisztázni.
- Nézd, nem szeretnélek további Peter Parker-féle vidám gondolatokkal terhelni, de tartok tőle, az hogy most nincs, nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem is lesz. A rögtönzött interdimenzionális kirándulásod vélhetően nem bontotta meg, majd rendezte át a DNS láncodat, hogy kiemeljen belőle valami számára nem tetszőt. A genetika sajnos nem így működik. Én azt mondanám, az idegen közeg lelassíthatott bizonyos biokémiai folyamatokat, de... ─ nem szüntette meg őket. Ezt viszont már nem mondom ki, mert kétlem, hogy ki kellene. Érteni fogja.
- Amennyire jól esik ilyen elismerést hallani Alter-Énről, azért nem lehetünk mind olyan csodagyerekek, mint Reed Richards. ─ szerintem nincs olyan tudományág, amiben az a pasas ne publikált volna valamit vagy döntötte volna meg legalább egy kortársának az elméletét. Jómagam inkább vagyok kreatív kontár, mint a következő Stephen Hawking. Molekuláris ragasztóanyag formuláért nem jár Nobel-díj.
- Tűzálló? Sokat jársz égő épületekbe, Superman? ─ nem akarom én aláásni ennek hasznosságát, de azért mulattat, hogy mennyire furák lehettek a prioritásai a tudósoknak odaát. Akkor már miért nem golyóálló? Egy aktív háborús környezetben sokkal kézenfekvőbb lett volna.
- Úgy, hogy nem láttam még magát a szerkót, nehéz megmondani, milyen anyag menne hozzá a legjobban, de van pár szintetikus szövet, aminek magas az olvadáspontja, és alacsony a hővezetési tényezője. Én személy szerint például hasonló anyag beszövését tervezném a külső réteg alá, mint amit építészeteknél és műhelyekben is használnak heggesztéskor. Olcsó, nem tesznek fel kérdéseket, miért vásárolsz ilyet és kellőképp vékonyra szabható, hogy könnyed legyen, ne adjon sok plusz súlyt a ruhához, de a szénszálas kiegészítő védjen a hő ellen. 1800 Fahrenheitig rendben lennél. Egy átlag lakástűz 1500 Fahrenheites hőhatással jár. ─ ha már az imént szóba hoztam az égő épületeket, úgy fair, ha kitartok a gag mellett.
- Azért a piromániás bűnözőket és aktív vulkánnal rendelkező területeket kerülném. ─ életvezetési tanácsok a barátságos Pókembertől, csak most, csak Önnek! Ha így haladok, fényes jövő áll előttem, mint life coach.
- Az életünk könnyebb lenne, ha ki tudnám fejleszteni a picotech elképzelésemet, de sajnos nem működik, nanotechnológiához meg csóró vagyok alternatívaként. Instabil molekulákkal pedig nem érdemes babrálni, mert... hát... vágod, instabilak. ─ és ekkora zseni még mindig nem vagyok. Fájó pont ez. De nem fogok elérzékenyülni. Majd otthon.

Szép dolog az empátia, s szentül hiszem, hogy az emberi erősségek leghatalmasabbjai közé sorolható, szóval jó érzés hallani, hogy még az olyan zord körülmények sem tudták ezt kiölni Kaine személyiségi jegyei közül, mint az a kvázi háborús övezet, amiről szó esett a beszélgetésünk során. Viszont az elhangzottakban felismerek egy olyan vonást, ami mellett egyszerűen képtelen vagyok szó nélkül elmenni.
- Áh, a jól ismert Parker-bűntudat. Évek óta keresem rajta a kikapcsoló gombot. Ezen a ponton egy alvás-funkcióval is beérném. ─ világi cimborám az érzés egy ideje. Egészen pontosan Ben halála óta. De ez a téma szempontjából most mellékes, a lényeg, hogy Alter-Én génállománya ezek szerint baromi erős lehet. Talán erősebb is mint az enyém, mondjuk ezen ráérek még később kattogni.
- Nem hinném, hogy a másik Peter, vagy bárki, ha már itt tartunk, hibáztatna azért, ami történt. Szóval, neked sem kellene rosszul érezned magad miatta. Egy lehetetlen helyzetet kaptál kiindulási alapnak és amit meg kell tanulnod elfogadni, az az, hogy te is csak ember vagy. Nem fogsz tudni mindent megoldani, mindegy, mekkor súlyt bírsz el vagy mire képeztek ki. A legjobb, amit emberként tehetünk, hogy tanulunk ezekből, és legközelebb talán jobban teljesíthetünk. ─ az ő esetében ez máris fellelhető. Eljött, pedig elképzelhető, hogy minden zsigere tiltakozott ellene. Otthonra és barátokra talált, holott ahonnan jött, minden adott volt, csak éppen nem ezek a feltételek. Az énm szememben feleselges az önostorozás, hiszen most pontosan azt teszi, amit az alternatív ikertestvér helyében helyeselnék.
- Nem, nem tudok ilyenről. ─ és nem mondhatnám, hogy nem aggaszt, amerre tartunk, mert az, amit a bevezető kérdése sugall, sajna elég sok aggasztó gondolatot felvet bennem.
- Oké, ehhez kell egy kis idő... ─ megrázom a fejem, hogy a hír hallatán rendezhessem kissé a gondolataimat.
- És... szóval... Gwen és Miles... ők egyazon világból jöttek vagy... ─ ujjaimmal gesztikulálva próbálom meg elmutogatni a másik opcióként szolgáló két külön világot.
- Esetleg beszéltek neked arról, mit tapasztaltak közvetlenül azelőtt, hogy idekerültek volna? ─ mert ha parányi esély is van arra, hogy közös nevező van Kaine jelenéte és az övék között, a pók tulajdonságokat leszámítva, annak gyökeréhez jó lenne mihamarabb eljutnunk. Én a sebtapasz-elvben hiszek, és előnyösebb lesz mindent egy lélegzetvétellel a megfelelő szakikra zúdítanom. Feltételezvén persze, hogy valóban a mágia lehet a közös pont. Ha nem, akkor vagyunk csak igazán bajban, mert aligha rendelkezek transzdimenzionális szakértőkkel a kontaktlistámban.
- Ezek szerint nem egy elszigetelt esetről van szó. Mostanra három, talán teljesen különböző univerzum is csatlakozik ehhez itt. Ez a létszámfölény a miénkre nézve statisztikailag nem sok jót jelent. ─ éreztettem már, hogy ez aggasztó? Mert ha elsiklott volna a részletekben, az. Nagyon is.
- Nem feltétlenül fogalmaznék így. Az is lehet, hogy a zsémbesség náluk munkaköri leírás. Amolyan hozadéka a felelősségeiknek. ─ nem volt szerencsém tl sokat értekezni sem a Doktorral, sem az alacsonyabb varázslóval, de szerintem mindketten remek társaság lennének előnyösebb körülmények között. És előnyösebb körülmények alatt arra gondolok, amikor épp nem kell a világot valami rémálomba illő eseménytől védelmezniük.
- Kétlem, hogy Mary Jane orrolna amiatt, ami történt. Nekem köszönhetően rosszabb helyzetbe is került már. ─ ha valakit utál jelenleg, az én vagyok. Igaz, még nem írt, hogy Jameson kirúgta, így kapaszkodok abba a halovány reménybe, hogy talán nem szúrtam el neki teljesen az éppen épülőfélben lévő karrierjét.
- Pontosan! Tehát mindaz, ami a közelmúltban veletek történt, csupán előjele lenne mindannak, ami még eljöhet. ─ az utolsó, ami a világnak kell most, még egy Thanos-szintű katasztrófa. Vagy rosszabb.
- Megsemmisítés? ─ kerekednek ki szemeim a meglehetősen embertelen megfogalmazásra.
- Azt már legalább tudjuk, ki nem nyerte meg odaát az "Év Apukája" címet. ─ eddig lehet, hogy ez a legsötétebb változata a lombikbébi programnak, amiről valaha hallottam.
- Ennek azért lehet, hogy érdemes volna utánajárni. Nem tudom, hogyan állsz a tűkhöz, de egy-két vizsgálat nem árthat, a biztonság kedvéért. ─ gondolom, nem nagy fanja a laboroknak és nekem sem áll szándékomban emberi sündisznót csinálni belőle, de egy alapos vérvizsgálatot megérne az, amit az imént elárult az állapotáról. Ha a változásai csak lappangóvá váltak a közelmúltban, idővel szükségessé válhat valami permanensebb megoldás.
- Természetesen, csakis akkor, amikor te is készen állsz rá. ─ nem mondom ki, de szerintem benne van szavaimban, hogy a barátaira is értem a dolgot. Az ő joga eldönteni, kit akar ebbe beavatni, nem az enyém, hogy leleplezzem egy titkát a lakótársai előtt.
- Úgy hiszem, így a legjobb. Tudod... tabula rasa. ─ ez az esélye, hogy elengedhesse a múltját és saját jövőt építhessen. Könnyű az ilyesmi? Dehogy. De átlagosabb körülmények között sem lenne az.
- Igen, ő. A te világodban nem létezett? Aféle modernkori Albert Einstein. Vagy Elon Musk, ha már az űrutazást nézzük. Csak az egóproblémák és Twitter nélkül. ─ tartok tőle, ennél jobban nem fogom tudni leírni Dr. Richards személyét.
- Úgy másfél éve a Forbes listájára felkerült. ─ ajánlom fel az infómorzsát, hátha utána szeretne nézni.
- Ugyan, semmiség! ─ legyintek, elhessegetve a gondolatot, hogy jönne nekem bármivel.
- Mi amatőr fabrikálók tartsunk össze! ─ ez egyelőre egy meglehetősen szűk klub, amennyire tudom, még csak ketten vagyunk benne, de már ez is több, mint a semmi!
- Értékelem az ajánlatot, de amondó vagyok, először járjunk utána, hogy a világunkat nem fenyegeti valamilyen apokaliptikus esemény a csereprogram miatt. Ha nincs semmi okunk aggódni, belevághatunk egy közös projektbe. ─ vigyorodok el a végére. Hiszek abban, hogy ilyen egyszerű lesz? Nem. De rosszabb esélyekkel is néztem már szembe, nem most fog az ilyesmi elriasztani.
- De muszáj rákérdeznem: van még több látogató, akiről tudnom kéne? ─ mert hát, a sebtapasz-elv nem vesztette ám érvényét. És jobb előre tisztában lenni a számokkal, mint utólag tehetetlenül vakarni a fejünket azok hiányában.