Sosem éreztem még, hogy egy adott bizonyos helyen kell lennem. Mostanáig legalábbis. Most azonban zsigereimben érezvén, hogy hova kell mennem, könnyedséggel a vállaimon szállok fel egy már-már halottnak hitt vágányon lévő szerelvényre. Nagy utazó táskám mélyén ott lapol Fenegyerek teljes valójában, a ruha, a cipő, a kesztyű, pálcák és a sisak. Egy szóval minden. Kicsit még én is, mert a mai reggelen szokatlan fejfájással ébredtem, ami befolyásolja kissé a kognitív képességeimet így a megszokottal ellentétben most szükségét is érzem a vakvezető botnak.
Felszállva szabad ülő helyet keresek, de a csomagomat a lábaimhoz helyezem, majd kigombolom a zakómat és úgy foglalok helyet. Nem tudom miért vagyok itt, vagy hogy egyáltalán hova megy ez a vonat, csak hogy rendkívül hosszú út áll előttem és nem a szó szoros értelmében. Valamiért tudtam, hogy hoznom kell magammal a ruhát, ami még érdekesebb, tekintve, hogy arra sem emlékszem, mi késztetett, hogy ide jöjjek, a jegyet is megvegyem és még fel is szálljak erre a szinte halottnak mondható járatra. Kissé holtkórosnak érzem magam ezek a gondolatok kapcsán.
A gondolataimba merülést léptek szakítják meg, mivel eddig csupán zajokat lehetett hallani és az emberek csevegését. Mindenki ült a helyén, szinte mozdulatlanul. A léptek a kabin túl feléről érkeznek, majd kis időn belül elhallgatnak. Leült az illető. Ezután nem telt sok időbe, mire egy nagyobb ricsajt hallottam, ami a vonat elejéből jöhetett minden bizonnyal. Megszorítottam a botomat és kivártam. A vonat sebesen robogott, már elhagyta a várost, majd lassítani kezdett és hallottam, amint nagy ordítás kíséretében valakit kihajítanak menet közben. Itt felszökött a szemöldököm és felpattantam a helyemről. Már tudtam, hogy nagyon is jó helyen járok. Elindultam a wc fülkéje felé, amit a szagokat követve roppantul nem volt nehéz megtalálni. Már nyitottam be az ajtón, mikor megszólalt a fapados, recsegős rádió, amibe egy még recsegősebb hang szólt bele. Más esetben kedvem támadt volna felnevetni, mert annyira abszurd volt ez az egész helyzet. De ehelyett bevágtam magam mögött az ajtót a csomagommal a kezemben és rázártam az ajtót. Odabent átöltöztem és míg a fülkébe Matt Murdock lépett be, addig kijönni már Fenegyerek jött ki. Céltudatosan indultam el a mozdony felé, mit sem törődve a hangos bemondóval. A táskát pedig a wc fülkéjében hagytam. Vagonról vagonra jártam, míg elértem a vonat elejét, de nem nyitottam be a vezetőhöz egyből, ehelyett az ajtó mellé simultam, hogy amint kilépne ez a bizonyos Black Archon, rajtaüthessek. Sosem volt a bumm bele mindenbe stílusom. Jobban szeretek kivárni, türelmes lenni és osonni. Ez az egyik erősségem, hogy különösen csendesen tudok közlekedni és a lépéseim nem tökéletesen kiszámíthatóak.