KezdőlapBejelentkezés
KEDVCSINÁLÓ
A belépés ingyenes, az utazás addiktív, desztinációnk: a Marvel univerzum. Ölts magadra álarcot, kísérletezz szuperképességekkel, kapcsolódj a kedvenc karaktereidhez, tervezz bűncselekményt, vagy állíts meg egyet. Itt te írod a canont.
Jelenleg 2025/26 telét írjuk az oldalon.
Az oldal vezetősége
Chatbox
Legutóbbi küldetések
by Laserian Harries Tegnap 10:27 pm-kor
» The evilest variant
by Rosemarie Morozov Tegnap 9:19 pm-kor
» Stardew Valley
by Laserian Harries Szomb. Május 18, 2024 1:16 am
» Not scared of giants
by Lacey Harries Pént. Május 17, 2024 9:52 pm
» In front of Sorry
by Lacey Harries Pént. Május 17, 2024 8:56 pm
» Mirror stares back hard
by Lucas Bishop Pént. Május 17, 2024 3:47 pm
» Csibefutam
by Laserian Harries Pént. Május 17, 2024 3:40 pm
» Otthon édes otthon
by Stan Lee Csüt. Május 16, 2024 4:36 am
» I buried my faith with you - Laze & George
by Laserian Harries Csüt. Május 16, 2024 3:32 am
Murder, but not on the Orient Express
--Zene -- feat. @"Kaland"
Valami szaros vonatra evett fel a fene, de nem emlékszem már miért fontos, mert Karami intézte az egészet.
Egyszerűen lekommunikálta a köcsögje, hogy tervei vannak, valakivel egyeztetett is egy anyagról, ami közös érdek, neki magának a vonat kellett fizikailag és puszta megalomán indíttatásból, mert elolvastam egy könyvet, amitől véletlenül beteg ötletek fogantak a fejében.
Az enyém, mármint a fejem már akkor fáj, amikor felszállok erre az egyszerűnek tűnő, mégis különleges járatra.
Modern, szürke szerkezet némi sötét tónussal, valamiért az Orient expresszre asszociálok, de talán csak mert tudom, hogy Karami akar vele valamit.
Homályos, rengeteg cselekedete puszta találgatás, némelyik kívánalmam vele szemben színtiszta, szánalmas kérlelés.
Mielőtt totál elveszteném a kontrollt például elhangzik egy kósza utalás neki, a fejemben “minek kinyírni mindenkit?” És mivel gyakran képekben kommunikálunk, tök véletlenül hullahegyek hiábavaló halmán agyalok, amikre igazán felesleges volna rátaposnia.
Nem mintha képes lennék félni, bármitől, hatalmi szervek összefogásától ellenem, aki jobb telepata lennék Mr. X-nél, ha Karami is segít. Nade a dög számításait lehetetlen előre kikövetkeztetni, egyrészt, másrészt felesleges meló eltakarítani annyi béna testet.
Azzal lépek fel a szürke vonat fém lépcsőjére, feleseges, de már egyre kevésbé diktálok én…
Érzem a növekvő migrént és az elviselhetetlen Légiók egyszerre zörgését agyamban, vibrál, ordít mind, követelőzik, zizeg, mint a hangyák zsongnak és csak növekszik az átkozott migrén, ahogy benyitok egy teljesen jelentéktelen vagonba a másodosztályon.
Akkor már nagyon fáj és szeretnék eltűnni innen, háttérbe szorulni, mint halk, malmozó megfigyelő.
Leülök az ablak mellé, neki döntöm fejem a hideg üvegnek és várom, hogy eltűnjek, mert néha jó megszűnni, halványulni, az összes kibaszott gondom áttestálni valaki másra. Mintha nem lennék.
Nem tudnám, hogy alattam málik az ülés, errefelé szegényesebb és huzatosabb, olcsóbban lehet jegyet kapni, mert New York egy elkerülő sínpályáját érintjük, hogy ez egy járat, amit valójában töröltek a menetrendből, csak egy-egy portálon tűnt fel mégis, hogy érdemes jegyet váltani rá. Mert a másodosztály olcsóbb, mint szokásosan és mert az első viszont sokkal-sokkal drágább. Azt jelzi, azt vonzza be, lesz valami ezzel a vonattal.
Az első osztályon fontos emberek utaznak, szállítanak dolgokat, ami kell. Karami kinézte az egész szerelvényt.
Mert, amikor elindul a vonat, felhangzik a jelzés és a hatalmas kerekek mozgásba lendülnek, minden megváltozik.
Már a kontaktnak is mondtam, hogy nem kívánok induláskor már a vonaton lenni, jobban szeretnék már akkor felkerülni a vonatra, amikor már a városon kívül zakatol. Nem volt ellenvetése, csak szerette volna, hogy ne csak a számat tépjem, tényleg jelenjek is meg a vonaton, ha akarok az Elektrumból. Nem terveztem kihagyni, ezt a fergeteges bulinak ígérkező akciót, így közöltem vele, hogy ott leszek. Várjon, amíg megérkezem és csak utána kezdjen dolgozni. Így, én már jóval azelőtt kint voltam a terepen, hogy a vonat egyáltalán odaért. Amikor megpillantottam a távolban a vonatot, felvettem a sisakot, egy halk szisszenés jelezte, hogy tökéletesen a helyén van és kezdődhet az akció. Az évszázad vonateltérítése. A vonat a kanyarba készült befutni, ami miatt lassítania kellett, ezt használtam ki, hogy utolérjem a mozdonyt, némi plusz manőverezés után, telitalppal érkeztem a mozdonyra és pont elkaptam egy kapaszkodót. Mondanom sem kellett, hogy alaposan meglepődött a vonat vezetője és a segédje, amikor páncélozott alakom megjelent az ajtajukban. Egy hangos kattanás jelezte, hogy az ajtót bezárták előtte. Micsoda ostoba és kétségbeesett próbálkozás. Balomat kinyújtottam az ajtó felé és a Control segítségével egyszerűen befelé taszítottam. A könnyű, fém ajtó, hangos reccsenéssel kiszakadt a zsanérjából és telibe kapta a telefonja után nyúló segédet. A vonat vezető kérdő szemekkel nézett rám, mire megragadtam a segédet és kivágtam a mozdonyból.
- Nem volt jegye! Vonat eltérítés áldozata, ha szeretné megélni a holnapot, azt teszi, amit mondok. Első körben befogja a száját és nem szól senkinek. Második körben lassít a vonattal, ha szeretné túlélni a napot, akkor a húsz perces vonatútból, ami a következő állomásig hátra van, negyven perceset csinál. Most! Ellenvetés? - a mozdonyvezetőnek esze ágában sem volt vitatkozni, szerencsétlen flótás, még össze is hugyozta magát.
- Rendben.
A vonaton ülők, nem csak azt érezhették, ahogy lassítani kezd a szerelvény, de némi recsegést követően, amelyek abból a hangszóróból jöttek, amin a mozdonyvezető időnként, némi közölni valót vakkant, felcsendült a sisakom által eltorzított hangom.
- Kedves utasaink, Black Archon vagyok, a mai utaskísérőjük! Köszönjük, hogy az El Vannak Rabolva Társaság járatára váltottak jegyet. Mindenkit megkérnék, hogy maradjon a seggén, ne pánikoljon és működjön együtt. Ellenkező esetben, temetkezési vállakozásunk szolgáltatását is igénybe kell venniük. Készítsék elő jegyeiket, bérleteiket és értékeiket. Köszönöm. - hallatszott. Én magasról tettem az értékeikre, nekem csak az Elektrum kell, de egy igazi rablásnak álcázva, másképp lesz a lecsengése. A vonatvezetőre fordítottam a figyelmemet.
- Ez rád is vonatkozik, elő a tárcát, ékszereket, órát. Ellenkező esetben megtanítalak repülni! - nem akadékoskodott.
Sosem éreztem még, hogy egy adott bizonyos helyen kell lennem. Mostanáig legalábbis. Most azonban zsigereimben érezvén, hogy hova kell mennem, könnyedséggel a vállaimon szállok fel egy már-már halottnak hitt vágányon lévő szerelvényre. Nagy utazó táskám mélyén ott lapol Fenegyerek teljes valójában, a ruha, a cipő, a kesztyű, pálcák és a sisak. Egy szóval minden. Kicsit még én is, mert a mai reggelen szokatlan fejfájással ébredtem, ami befolyásolja kissé a kognitív képességeimet így a megszokottal ellentétben most szükségét is érzem a vakvezető botnak.
Felszállva szabad ülő helyet keresek, de a csomagomat a lábaimhoz helyezem, majd kigombolom a zakómat és úgy foglalok helyet. Nem tudom miért vagyok itt, vagy hogy egyáltalán hova megy ez a vonat, csak hogy rendkívül hosszú út áll előttem és nem a szó szoros értelmében. Valamiért tudtam, hogy hoznom kell magammal a ruhát, ami még érdekesebb, tekintve, hogy arra sem emlékszem, mi késztetett, hogy ide jöjjek, a jegyet is megvegyem és még fel is szálljak erre a szinte halottnak mondható járatra. Kissé holtkórosnak érzem magam ezek a gondolatok kapcsán.
A gondolataimba merülést léptek szakítják meg, mivel eddig csupán zajokat lehetett hallani és az emberek csevegését. Mindenki ült a helyén, szinte mozdulatlanul. A léptek a kabin túl feléről érkeznek, majd kis időn belül elhallgatnak. Leült az illető. Ezután nem telt sok időbe, mire egy nagyobb ricsajt hallottam, ami a vonat elejéből jöhetett minden bizonnyal. Megszorítottam a botomat és kivártam. A vonat sebesen robogott, már elhagyta a várost, majd lassítani kezdett és hallottam, amint nagy ordítás kíséretében valakit kihajítanak menet közben. Itt felszökött a szemöldököm és felpattantam a helyemről. Már tudtam, hogy nagyon is jó helyen járok. Elindultam a wc fülkéje felé, amit a szagokat követve roppantul nem volt nehéz megtalálni. Már nyitottam be az ajtón, mikor megszólalt a fapados, recsegős rádió, amibe egy még recsegősebb hang szólt bele. Más esetben kedvem támadt volna felnevetni, mert annyira abszurd volt ez az egész helyzet. De ehelyett bevágtam magam mögött az ajtót a csomagommal a kezemben és rázártam az ajtót. Odabent átöltöztem és míg a fülkébe Matt Murdock lépett be, addig kijönni már Fenegyerek jött ki. Céltudatosan indultam el a mozdony felé, mit sem törődve a hangos bemondóval. A táskát pedig a wc fülkéjében hagytam. Vagonról vagonra jártam, míg elértem a vonat elejét, de nem nyitottam be a vezetőhöz egyből, ehelyett az ajtó mellé simultam, hogy amint kilépne ez a bizonyos Black Archon, rajtaüthessek. Sosem volt a bumm bele mindenbe stílusom. Jobban szeretek kivárni, türelmes lenni és osonni. Ez az egyik erősségem, hogy különösen csendesen tudok közlekedni és a lépéseim nem tökéletesen kiszámíthatóak.
//Heroes & Others//
~Nem, ez nem fogja abbahagyni addig, amíg mindenki minket nem figyel. ~
Ritkán vágytam arra, hogy a tetteim nagy nyilvánosságot kapjanak, de ez az alak most elintézte nekem. A siker persze nem osztatlan. Van, akit bosszant a dolog, egy vöröshajú nő egyfolytában pofákat vág, van, aki inkább úgy tesz, mint ha nem is hallana semmit, például az az alak, aki a fejét az ablakhoz támasztva alvást színlel, és van, aki leplezetlenül szórakozik. Csak azt nem tudom, hogy kin… Rajtam, vagy ezen a...
- Ahogy már elmondtam, azért szálltam fel rá, mert azt hittem, hogy a 16:20-as, de most már tudom, mert ezt is említette, hogy ez nem az… Kérhetem végre azt a jegyet, csak hogy ne én legyek az első számú közellenség, aki 18 dollár és 47 centtel rövidíti meg a vasúttársaságot… - pillantok a végre kinyomtatott papírdarabra. – Mobillal fizethetek?
De arra már nincs idő, hogy a kissé elnagyolt gondolkodású, de annál serényebb úr feleljen, mert a vonat hirtelen megrándul, őt elsodorja a lendület, én meg kiejtem a kezemből a telefonomat.
- A francba az egésszel! Otthon kellett volna maradnom... – bukik ki belőlem és miközben az ülések alatt szánkázó kütyü után eredek, a kalauz meg utánam, hirtelen zörgés és recsegés írja fölül az eddig nagyjából a középhalk zakatolás és az annál is gyengébb sustorgás zavarta viszonylagos "csendet", no meg egy eléggé határozott, ám mindenki számára meglepő bejelentés.
- Kedves utasaink, Black Archon vagyok, a mai utaskísérőjük! Köszönjük, hogy az El Vannak Rabolva Társaság járatára váltottak jegyet. Mindenkit megkérnék, hogy maradjon a seggén, ne pánikoljon és működjön együtt. Ellenkező esetben, temetkezési vállalkozásunk szolgáltatását is igénybe kell venniük. Készítsék elő jegyeiket, bérleteiket és értékeiket. Köszönöm.
- Baszd meg, Roger! – szalad ki a hivatalos személy száján és ahogy visszanyeri az egyensúlyát, már rohanni is kezd a vonat eleje felé, totálisan elfeledkezve arról, hogy egy perccel ezelőtt még engem szívatott és arról is, hogy a vicces kedvű hangosbemondó pontosan ennek az ellenkezőjére utasított minket. S ha csak félig veszem is komolyan a dolgot, mármint azt a felét elfelejtem, hogy holmi temetéseket is emlegetett az ismeretlen, aki roppant furcsán tör előadói babérokra, mondandója okán akkor is figyelmeztetnem kell a kekec vasúti alkalmazottat, hogy ne kövessen el túl nagy ostobaságot.
- Hé, nem lenne jobb, ha inkább itt maradna? Nem venném a lelkemre, ha az adósa maradnék!
--Zene -- feat. @"Kaland"
Karami tudta, hogy Dorn később száll majd fel a vonatra, ígért neki egy elektrum nevű anyagot. Bár most, hogy háttérbe vagyok szorítva, csak ócska fél gondolatok keringenek akörül, engem is érdekel mit tud az anyag. Karami tökéletesen tisztában van vele, hogy akkor jár jól, ha összejátszik velem, mert ketten, többen lehetünk egyetlen terroristával szemben.
Elindul Dorn irányába, öles, kissé szerkesztett léptekkel, mintha nem a saját testében járna. Túlságosan merev.
Ujjaim homlokához érinti, mert hallani akarja szövetségese gondolatait, így vonulás közben (mert sima járásnak aligha nevezném a pontosan tíz centis kilépőket másodperces ismétlődésként)
~Én majd megmondom neki merre terelje a vonatot, te csak az elektrumoddal foglalkozz~
Vetíti Dorn gondolataiba, szigorú negyvenes terrorista hangján, ami cseppet sem passzol az általa bitorolt testhez.
Talán Dorn nem is ismeri Karami Jamalt testi valójában, valószínűleg csupán hangját hallotta a fejében és képeket látott, amiket elébe vetített. Karami Jamal mindig megteremti a hangulatot és lehetőség szerint kerüli, hogy egy “kölyök” testében lássák, bár megjegyzem egy feltűnően jóképű fiatal képében.
Hangosan fesóhajt, lemondó, fáradt, mintha egyik tanítványát nem sikerült volna eléggé megfegyelmeznie, legalábbis biztos vagyok benne, hogy nem kérte rá Dornt, hogy szóljon a vonat utasaihoz. Karami Jamail a mozdonyvezetővel akar foglalkozni, elméjébe vetíteni az útvonalat, az elágazást, ahol szükséges lefordulnia és egy meglehetősen veszélyes szakaszra térítenie, elhagyatott, foghíjas sínpályán, de nem tud koncentrálni, mert üvölt a hangosbemondó
~Rendben, ha ennyire rabolni akarsz, felőlem végigjárhatod a vonatot, minden érték a tiéd lehet. De most hagyd a mozdonyvezetőt, térképem van számára.~
Éppen a fülkéje elé ér, amikor meglátja a másik jelmezes alakot. Ezt a példányt senki sem hívta, így íves szemöldököm felveti, mint reakciót és újabb üzenetet küld a bent tartózkodónak.
~Társaságunk van, jelmezben. Valószínűleg akkora őrült, mint te, de ránézésre másik ligában játszik.~
Karami Jamal örökölt valamit humoromból, mert nyilván elég fura őrültnek nevezni valakit, amikor egy testet elfoglaló terrorista tudatról beszélünk.
~Gyere ki és foglalkozz vele egy kicsit. De ha látsz egy fiút, azt hagyd békén!~
Kamari ránéz a fickóra, aztán nagyot sóhajt, megpróbálja eljátszani az ártatlan diákot, bár tudja, hogy ehhez rám lenne szüksége.
-Uram, ön tudja mi történik itt? Éppen a mosdó felé tartottam, amikor ez a Black Archon megszólalt.
Közben valami félkegyelmű kalauz száguld felénk, Karaminak abszolút semmi kedve vele cicázni, egyre mérgesebb, hogy nem éppen elképzelései szerint alakul a kaland. Ha pedig mérges jobban működik telepatikus mindene is, így tud a kalauz elé vetíteni valamit, amit én is látok, egy hatalmas szörny árnyékát, amitől az hirtelen hátraveti magát és a padlóra zuhan, óriási sokkhatás érheti. Lehet, hogy a feje éppen egy utána szaladó lány előtt fog szétloccsanni. De ez már Karamit nem izgatja, ha a lány utána ment egyáltalán és Bloomot csak én ismerem. Fenébe!
- Tisztelt utasaink, amiképpen az észrevehették, némelyikük képtelen arra, hogy eleget tegyen a világos és egyértelmű kérésnek. Lássák, milyen jószívű vagyok, még egy lehetőséget biztosítok az Önök számára. Ha leteperik a jelmezes renitenst, Önök túlélik!
Az igazság az, hogy nem jósolok túl sok sikert annak, hogy megpróbálom a vonaton utazókat az ellenem irányuló hősködő ellen fordítani. Az emberek inkább hajlamosak a hősöket segíteni passzív vagy éppen aktív módon. Meglepetésremre, mégis hangzavar támad és nem is olyan messziről. Ez pedig azt jelenti, hogy a renitens hős, aki úgy vélte, hogy majd jól megmenti a vonat utasait, nem is volt olyan messze. Tsztában vagyok vele, hogy konkrét lincselés nem fog történni a hős kárára, legnagyobb bánatomra. Előbb utóbb kidumálják magukat és akkor előadhatják a hattyúk halálát, hogy Ők a jók és azért jöttek, hogy megmentsenek mindenkit. Így muszáj nekem is belelépnem az akció sűrűjébe. Elszámolok magamban tízig, majd elindulok a mozdonyból, a vagonok felé. Nem különösebben bízok abban, hogy nem akar majd valamit ügyeskedni és harciaskodni a hős barátunk.
Ahogy belépek a mozdony utáni első kocsiba, a két szerelvényt elválasztó ajtó, előttem pörög. Mint egy hatalmas daráló pengéje, amíg látom az ajtót, irányítás alatt tartom, de ha valami kitakarja az irányítás megszűnik és az ajtó a parittya elvnek köszönhetően elszáll, mint a malomkő. Ha a 75 kilóméter óránkénti sebességgel forgó ajtó, valakit eltalál, abból császárszalonna lesz. Szaftosan.
- Ki a frász vagy? - kérdezem és remélem, hogy meg is hallja a jelmezes "barátom". Úgy vélem nekem már nincs szükségem arra, hogy bemutatkozzam. Amikor pedig észreveszem, hogy hol van, felé fordítom a figyelmemet és a jobb kezemet, ezzel pedig az elképesztő húsdaráló is irányba áll, ledarálva ülést és mindent, amit elé kerül, valami srácot nem kellene bántanom. Nos, ha nem elég ügyes és szemfüles, ő is belekerülhet a tatárbifsztekbe. A Control segítségével nem kell különösebben masaztolnom, hogy "kilőhessem" a hős felé az ajtót. Deegyelőre, csak hagyom, hagy csodálja meg a rögtönzőtt húsdarálót és realizálja, hogy milyen pusztításra vagyok képes.
- Add meg magad és szálj le a vonatról vagy darált húst csinálok belőled! - egyetlen lehetőséget biztosítok a számára, hogy eltakarodjon a vonatról, bár valahol tisztában vagyok vele, hogy ez a szerencsétlen marha, úgysem fogja megadni magát. Abban az esetben, kénytelen leszek felaprítani. Én azonban még hiszek abban, hogy az önfeláldozó jelmezesekben is van annyi józanész, hogy felfogják: jobb lesz távozni.
Amikor azt hinném, ennél szürreálisabb már nem igen lehetne ez a túszdráma, hirtelenjében többen is megjelennek mögöttem, mit sem törődve a túszejtő kérésével. Hogy én fittyet hánytam rá, az egy dolog, hogy civilek is, az pedig egy teljesen más művaj, amit úgy neveznek, őrület. Azonban valami egészen aggasztót vélek felfedezni a fiatal férfiben. Méghozzá, hogy a legkevésbé sem fél, amire valljuk be, lenne ésszerű magyarázat, de most egyik sem passzolna a képbe. Így aztán marad a legésszerűtlenebb, miszerint ez a színjáték része és jó eséllyel ő is benne van a buliban. – Nem ismerem ezt az alakot, de jó cselekedetre egészen biztosan nem készül. – Vágom rá a lehető legtömörebben, mert nem akarom, hogy kipuhatoljon belőlem bármit, amit aztán akár felhasználhat ellenem. Végtére pedig meg nem is hazudok, mert halvány lila gőzöm nincsen, ki ez a Black Archon figura. De hogy nem teljesen ép, az szinte fix. Azonban aligha van időm jobban foglalkozni emberünkkel, ugyanis a bemondó ismét fülgyilkos recsegésébe kezd, és Fő gonosz figuránk minden igyekezetével azon van, hogy eltávolítson az útból. Egyszerre tölti be a teret több tucat szívdobogás, emberek, akik halálra vannak rémülve és természetesen mind nekem menne. Körbe vesznek és lefognak. De hiú ábránd ha azt hiszik, ez engem visszafog. Sebperc alatt leütöm mindet, egyszerű civilek, így nem sok energiát vesz igénybe az elkábításuk. Éppen már fel is lélegeznék, mikor megjelenik ez a bizonyos Black Archon. – Frász az nem, de a legrosszabb rémálmod még lehetek, ha nem engeded el az embereket. – Kezdek paprikás kedvembe kerülni, mivel itt most nem ellentétektől van szó, hanem több száz utas életéről, amit egyértelműen veszélyeztet ez a bohóc. Tulajdonképpen nem is tudom mit gondolt, ha nem én, megállítja más, nem csak én vagyok a világon. Az önkényes túszejtőket még a rendőrség sem preferálja.
Már készülnék kitérni az ajtó vonalából, mikor az megáll. Bizonyosan játszadozik, ha nem így lenne, nem is lenne olyan szürreális ez az egész. Hiszen még mindig nem tudom mit keresek itt. Vagyis de, azt tudom, mit keresek itt, de hogy miért szálltam fel, azt már kevésbé. Megérzés lett volna? De a kérdés, ami sokkal jobban foglalkoztat, az inkább az lenne, hogy ez valójában egy túszdráma, vagy pontosan mit is akar elérni ezzel ez a fura szerzet? – Tulajdonképpen mit akarsz ezektől az emberektől? – Azt mégsem kérdezhetem, hogy most tényleg túszejtősdit játszunk? Mert az elég ostobán hangozna az én számból. Nem vagyok egy humorherold, amit amúgy rajta észre vettem, hogy sokkalta igazabb rá. Éppen talán ezért van az, hogy nem támadok vissza. Mert az egész helyzet teljesen komolytalan.
//Heroes & Others//
Ahogy most sem...
Mert a kalauz rémes példája, hogy semmibe vegye a figyelmeztetést, ragadós és valahol elől megjelenik egy újabb delikvens, akinek legalább is hasonló hallásproblémái vannak, mint a vasúttársaság alkalmazottjának, vagy egyszerűen csak ugyanúgy hajlamos a deviáns viselkedésre, de aki pontosan azt teszi, amit nem kellene. És ami nyilvánvalóan bosszantja a magát Black Archon-nak nevező ismeretlent.
A modern kor áldásának kikiáltott belső kamerák ugyanis nem hagyják, hogy észrevétlenül tevékenykedjen a két vakmerő, mert a hang ismét felharsan, s a hangszóróból felharsanó utasítások hatására az egyik félsüketet néhány pillanatra néhányan leteperik, mire megkönnyebbülök.
Persze feleslegesen...
Innen is látszik, hogy mennyire béna "helyzet-meteorológus" vagyok.
A nyugodt pillanat persze elmúlik, és odalesz néhány ember eszmélete is, csak hogy lelkesebb próbálkozónk ismét rohanhasson az egyre jobban hallható fura zaj irányába.
A kalauzunk is vérszemet kap erre, de ő nem ennyire szerencsés, futtában pedig hiába emlegeti Roger nevű haverját - aki nyilvánvalóan a vonat vezetője lehet - némi nyilvánosságot nem igazán nem igénylő tevékenységgel együtt, csak a saját vesztét sietteti, ami oly gyorsan jön el, hogy a marasztalásra bírni igyekvő mondataim még talán most is a dobhártyákon rezegnek. Az ordításával együtt.
A fickó olyan hirtelen és váratlanul torpan meg, akár ha téglafalba rohanna, hogy aztán a lendület vesse hátra, pont úgy, mint ha tényleg fal állna előtte. Én meg csak bámulom, hogy hogy esik hanyatt a keskeny, ülések közötti folyosón és estében hogy üti be a fejét az egyik lepusztult ám még mindig masszív ülőhely szélében, ezzel vágva el megdöbbenésének zajos - ám egy ideig mindenképpen utolsó - jelét.
Egyetlen pillanatra csend lesz, viszonylagos, csak valami távoli, zörgéssel kombinált surrogó zaj jut el hozzánk és a vonat zakatolása. Aztán elszabadul a pokol...
Vannak, akik csak egyszerűen visítanak az egyre terjedő vértócsa láttán, van, aki menekülni próbál a vonat hátulja felé, arra sem figyelve, hogy rálép, belerúg vagy éppen eltiporja a földön fekvőt. Én meg persze megint az ostobább gondolataimat veszem elő, mármint hogy nem jó száguldó vonatban gátfutást játszani és az egyetlen, számomra nyilvánvaló dolgot teszem az egyetlen nyilvánvaló eszközzel, amely tökéletesen passzol a pillanathoz.
Megrántom a vészféket...
Hiszen vész van, nem igaz?
Matthew Murdock a Nap Hősének tart |
--Zene -- feat. @"Kaland"
Karami Jamail feszülten áll a még hevesen zötykölődő szerelvény fedélzetén és minden erejével azon van, hogy vonatot szerezzen magának, illetve a megfelelő rejtekre irányítsa és kiiktasson róla minden nem megfelelő tényezőt. Ez persze nem kis telepata energiájába kerül, de legalább a mozdonyvezető irányban van és cél felé robog, a masiniszta ugyanis semmi mást nem lát lelki szemei előtt, csak a kijelölt utat és célt.
Nagyon igyekszik ijedt arcot vágni, bár akkor is nehezére esett, amikor még saját teste volt és próbál kezdeni valamit a hős nem túl informatív megjegyzésével. Hatalmas levegőt vesz, kicsit arrébb áll, ahogy néhány kerge halálraítélt megpróbálja hatástalanítani. Magában röhög rajtuk, hideg cinizmussal, mert ezeket még ő is könnyen leütné David minimálisan kidolgozott testében.
Aztán a fiatal fiútest megtorpan, amikor Black Archon hirtelen előkerül. Karami Jamail szereti a káoszt, ezért érdeklődve hátralép, hiszen szövetségese máris letarolja a hős ruhás idegent, ingyen és bérmentve, megkímélve őt holmiféle erőkifejtéstől. Az ugyan nem tetszik neki, hogy David lustasága olybá tűnik rá is hatni kezd, miközben ő köszöni szépen csupán a képességeit és egy testet szeretett volna.
Noha Black Archon valószínűleg nem tudja, hogy ő a fiútestbe bújt “ördög” még mindig néma megfontoltsággal húzódik arrébb, hogy a felesleges és valahol nevetséges erőfitogtatást tisztes távolságból nézze, annyit elintéz magának, hogy szemfülesen kitér Archon támadásai elől. Inkább kémleli őket, mint gladiátorok szinte pártatlan bírája, vagy ketrecharcosok gazdája, hogy eldöntse melyik kutya erősebb. Hiszen elhiszi magáról, hogy David elméje és azáltal ő, Karami Jemail bárkit képes manipulálni…
A két ellenséges pólus leköti, vajon melyik kerekedik felül, ezért sem figyel arra a káoszra, amit ő szított a kalauz halálával, csak amikor már késő és valaki meghúzza a vészféket.
Az egész szerelvény összerándul, mint egy gyomor, amibe óriásit ütöttek, talán sokan elveszítik egyensúlyukat, ahogy ő is, összevissza kapaszkodva abba, amit ér, éppen Daredevil vállát, csak egy pillanatra, de mégis markánsan és görcsösen fogja meg.
-Elnézést.
Indulatát ezúttal nem kell megjátszania, hangja elcsuklik, igaz nem a félelemtől, hanem az irdatlan haragtól. KI MERTE MEGÁLLÍTANI AZ Ő VONATÁT?
Fogai összekoccannak, megpróbálja összeszedni magát és visszanyerni egyensúlyát, hacsak nem esett hasra, vagy rántotta el maga az önjelölt hős is. Vet a másikra, Archonra egy éles pillantást, de most nem küld elméjébe üzenetet. Csak káromkodna, ahogy David szokott, vagy még rondábban. A büdös faszba például többször elhangzik gondolataiban.
-Utánajárok mi történt, addig önök csak öhm…folytassák nyugodtan megkezdett tevékenységüket.
Beront a vezetőfülkébe, magára zárja és próbál nem agyvérzést kapni. Ha túlontúl ideges elszabadul a telepátia, David pedig könnyebben szerzi vissza az irányítást. Most nem szabad, csak elrontaná.
Közvetlenül a mozdonyvezető fejéhez megy, ráteszi kezét és arra koncentrál, hogy újra elinduljanak, méghozzá sebesen. Ugyanakkor szeretné kikutatni ki volt az átkozott, aki meghúzta a féket. Most a mozdonyvezető szól utasaihoz telepátia hatása alatt és a hangosbemondó szétszórja öreg hangját, mindenhová eljut.
-HÖLGYEIM ÉS URAIM, NINCS OK A PÁNIKRA, BLACK ARCHON ÉPP EGY HŐSSEL HARCOL, AKI MAJD MEGMENTI ÖNÖKET. FOLYTATJUK UTUNKAT! KÉREM JELENTKEZZEN A VEZETŐI FÜLKÉBEN AZ, AKI MEGHÚZTA A VÉSZFÉKET.
És vár, hátha önként feltűnik és a vonat hangos csikorgással, nehézkesen, de újra elindul. Idegesítik az emberek, érzi a pánikjukat és mindenkit el akar itt pusztítatni, aki nem elég élelmes.
Matthew Murdock a Nap Antihősének tart |
- Rémálom? Ez elég pocsék név. - közlöm vele, hogy ez részéről elég rossz választás. Valahogy, nem tűnik nekem olyan rémesnek, hogy rémálmaim legyenek tőle. Ha mindez nem lenne elég, röviden közlöm vele, hogy száljon le a vonatról és távozzon, akkor és akkor talán életben marad és nem lesz belőle darálthús. De, olybá tűnik, hogy vagy ő bevándorló, vagy az én általam kiejtett szavakat nem érti, talán süket. Eme következtetésemet, arra alapozom, hogy bár hiába mondtam neki, hogy így fog járni a lehető legjobban, Ő valami filmbe képzeli magát.
Most komolyan azt hiszi, hogy attól, hogy ő heves érdeklődést mutat az iránt, hogy én mit tervezek az emberekkel, - egyébiránt, semmit. - majd elkezdem neki, valami filmes klisé szerint elregélni, hogy mik a terveim. Ez egy barom. Némán, egyetlen kézmozdulattal igazítom, az előttem pörgő ajtót, hogy tökéletesen, derékban kettévághassam és rövidre zárhassam eme beszélgetést. Ettől persze, még nem érzem úgy, hogy ne közölhetném vele, hogy akkor most itt a vég számára és hőscincér pályafutása végetért. A közelben tébláboló fiatal sárcot, csak azért nem ültetem le a seggére, mert a telepata mondott valamit, hogy Őt nem kellene ledarálni, meg különben is ... éppen a kosztümös császárszalonna jelöltre koncentrálok. Szóval az ajtó tökéletesen be van irányozva és közlöm szegény párával ...
- Ím ütött az órád. - minek beszélnék ennél többet egy hullához? Éppen készülök a húsdarálót felé küldeni, amikor a vonat hirtelen nagyot ránt. Röpke pillanat az egész, amíg szem elől veszítem az észveszejtő sebességgel pörgő ajtót. Ez idő alatt a srác közel öngyilkos hajlamról tesz tanúbizonyságot, amikor, ha jól láttam megragadta a vállát a hőscincérnek. Ha rossz helyen áll, akkor őt is bedarálja az ajtó. A csoda menti meg attól, hogy nem lesz belőle is paradicsomszószos darálthús. Az ajtó ugyanis, elszabadul és ha jól láttam, Rémálom lábát találja el, akit a nagy sbességgel forgó ajtó, legnagyobb bánatomra, csupán fellök. Az viszont öröm az ürömben, hogy felborul, mint a büdösbogár. Elég hangosan adja jelét annak, hogy majdnem eltörte a lábát a fémhulladék. Mondjuk, ebben nem vagyok teljesen biztos, lehet eltörte vagy összezúzta. Reménykedem az eredményben.
A fiatal sárc, higgadt közönnyel közli, hogy folytassuk nyugodtan, amit elkezdtünk. Én azért kíváncsi lennék, hogy szerinte mégis mit kezdtünk el? Lehet arra gondolt, hogy kínozzam tovább szegény párát? Ez szomorú, mert különösebben nem élvezem, hogy a Hőscincér szenved. Én, tökéletesen elégedett lettem volna azzal az eredménnyel, ha leszáll a vonatról. Sajnos azonban nem vágtam le a lábát, ezt majd még gyakorolni kell, mert ezek hajlamosak újra felállni, hogy folytassák. Reménykedem benne, hogy feladja. A vonat újra elindul és recsegve felcsendül egy hang. Tapsolnék, ha lenne hozzá kedvem, hogy meginvitál az első kocsiba egy újabb bajkeverőt, aki majdnem megállította a vonatot és aki megakadályozta, hogy precíz amputációt kövessek el, hevenyészett körülmények közepette. Amíg a hős megmentő, a lábát fájlalja, ezúttal felé "nyúlok ki" a Controllal és ha minden jól megy, könnyedén kapnám fel és számára kényelmetlen sebességgel küldöm meg a kocsi másik végében található ajtó felé, amelyről a meginvitált személy várható. Mondjuk, csak abban az esetben fogja látni, a férfi ajtó felé száguldását, ha tényleg elindul errefelé a vészfékes. Amikor a Hőscincér, majdnem nekicsattan arccal az ajtónak, megállítom, majd elengedem. Hagyom, hogy leüljön vagy csak a földre csússzon vagy amire éppen képes.
- Két körre kiestél a játékból! - remélem megértette, hogy megölhettem volna és azt is, hogy nem akarom megölni. Ha ez nem elég neki, hogy leszáljon a vonatról és elsántikáljon oda, ahová kívánom, akkor legközelebb le fogom darálni.
Matthew Murdock a Nap Antihősének tart |
Összpontosítok Black Archon-ra, hogy a kis játékát kézben tartva tudjak kitérni a száguldó ajtó elől, amivel elmondása szerint darálthúst készítene belőlem. Nem igazán tudom hova tenni igazság szerint ezt a gondolatmenetet, mivel azzal, hogy felszabdal, legszebben is darabokba hullhatok, de nem lesz belőlem aprólék, fonalszerű húscafatkák meg pláne nem. Tulajdonképpen nem sok értelmét látom bemutatkozni, mert reményeim szerint most és legeslegutoljára láttuk egymást, de látom mennyire zokon vette, hogy nem játszom olyan nyílt lapokkal, mint ő, így bedobom azt a bizonyos törölközőt. – Fenegyerek, de nem mondanám hozzá, hogy nagyon örvendek, mert hazudnék – Aztán a hatodik érzékemmel megérzem, hogy kapaszkodni kellene, de bizonyosan túl későn, ugyanis a vonat hirtelen hatalmasat rándul, minekutána hanyatt vágnám magamat, amennyiben a fiatal srác nem fogná meg kapaszkodásképpen a vállamat. Ez egy olyan cselekedet, amit kifejezetten frusztrálónak éreztem mindig is, mert engem ne fogdosson senki alapon voltam vele. Most sem örülök neki, de jobban foglalkoztat a hirtelen sebességváltózás okozta elvágódás megakadályozása. Ha pedig ez nem volna elég, esélyem sincs visszanyerni az egyensúlyomat, máris jobb lábon talál az ajtó, amit mindenki döntse el magának, hogy véletlen, vagy szánt szándékkal enged el mókamesterünk. Még e csodás tevékenység megtörténése előtt, ellököm magamtól a férfit, hogy annak ne szelje ketté egyetlen végtagját se a pörgő ajtó. A fájdalomtól felordítok, mint egy ivarérett hím tigris, majd a korábban megakadályozott hátas dobást is bepótolva vágódok el a roppant „tiszta” padlózaton. Nos, amennyiben ez nem volna elég, még a fejemet is bevágom, aminek köszönhetően hagyok némi vérmintát is a földön. Félkómásan, kidőlve csak apám szavai jutnak eszembe, amint kisgyerekként azt mondja nekem „Nem az számít mennyi ütést kapunk, hanem az, hogy felállunk-e utána”. Mert mindig az volt a mottója, hogy a Murdock fiúk mindig felállnak, minden körülmények között és igen, ő nagyon jól állta az ütéseket. Szinte már-már legyőzhetetlen volt a ringben. Csak pontozással veszített. Ez pedig számomra mindig erőt adott a küzdelemben, mikor úgy éreztem, vesztésre állok. Most sincs ez másként, összeszedem magamat és habár kettőt látok, némiképpen szédülök is, de valahogy mégis felmosom magam a földről és lassan térdre emelkedek. A lábamat tudom mozgatni, így arra következtetek, eltörni nem tört el. Azonban rettenetesen sajog és ahogy egyszer Claire mondta, tőlem az se meglepő, ha zúzódás, vagy még annál is rosszabb. Valahogy a lábam volt idáig az egyetlen, ami sosem sérült meg. Mert az szent, hogy a bordáim nem egyszer voltak már repedve és a karom is megélt már szebb napokat. Nos, az arcomról már nem is ejtek szót, bár ez utóbbit jócskán megvédi a maszk, mióta hordom.
Újra felharsan a bemondó, de nem igazán értem, amit mondanak, mert még mindig kába vagyok és amikor bevertem a fejemet, a fülem is kaphatott belőle, mert cseng. Ennek köszönhetően pedig a megszokottnál is rosszabbul „látok”. Közben pedig a vonat is ismételt zakatolásába kezd, amiért kibillenek a kutya pózból, amit az utóbbi két percben felvettem a térdre emelkedésemet követően és seggre ülök. Ez megint nem esik valami jól, mert a korábban megízlelt padló nem vált puhábbá. Szerencse, hogy nem csontos az alfelem. Már-már szerencsésnek érezhetném magamat emiatt, de ekkor jön az újabb sokk hatás, már ami a testemet illeti. Ugyanis a fene sem tudja mégis hogyan, de szinte zsigereimben érzem, hogy Black Archon műve, hogy elsőként a levegőbe emelkedek, mintha szárnyalni támadna kedvem – pedig nincs így, majd nagy sebességgel vág el a vonat hátsó felébe. Felkészülök a legrosszabbra, hogy most palacsinta készülődik belőlem, de aztán az utolsó pillanatban megállít és a maszkomnak köszönhetően még a hajam sem borzolódik össze. Nemes egyszerűséggel ledob, mint egy zsák krumplit és én ismét a farcsontomra érkezek, amire egy morgást engedek csupán el, ezzel jelezve, hogy „ez fájt”. – Szólj ha abba hagytad a szórakozást! – Üvöltök át a vonaton majd a vonat ajtajának nyomom a hátamat, úgy tolom fel a testem álló pozícióba. Reményeim szerint eddigre megérkezik ügyeletes hősünk, aki gondolta, véget vet ennek a borzalmas játéknak és megállítja a vonatot...kisebb-nagyobb sikerrel. Jól jönne egy segítő kéz.
//Heroes & Others//
Persze mások nem ennyire szerencsések, köszönhetően a nyilvánvalóan hiányzó "kapaszkodjanak!" figyelmeztetésnek. De ezzel nyilvánvalóan elkéstem. Így vannak, akik a velük szemben ülő öléből, míg mások valamelyik sarokból, ülés alól kászálódnak elő, s csak remélni tudom, hogy legfeljebb néhány seb és horzsolás lesz a számlámra írva és nem kivert fogak és leszakadt végtagok. Bár az ordítás, ami azért hozzám is eljut, az ellenkezőjét bizonyítja. ~bassz...~ S hogy ne könyveljenek el emiatt, mint a vonatrabló társát, hát próbálom javítani a megítélésemet azzal, hogy a gépeltérítős filmek mintájára orvosért kiáltok. Persze ez nem film, itt ugyan egy darab sincs, így következhet a második legpozitívabb tett, amihez előbb ki kell nyitnom a vonat egyik oldalsó ajtaját.
Szerencsére a vésznyitó gomb legalább olyan feltűnő, mint a vészfék (lehet, hogy itt mindenki gondolt már a veszélyre, csak én nem?) és amikor megnyomom, ez is működik.
- Lefelé, emberek! - állok el az útból, s ez az utasítás úgy tűnik, sokkal egyértelműbb és követendőbb az utasok számára, mint láthatatlan feketeségé.
Mert az emberek megindulnak, én pedig ismét megállapítom, hogy a világok valahol mégis csak egyformák. Mert ha menekülésről van szó, az elsők között 3 alaptípus mindig megtalálható. A gyáva, középkorú öltönyös, a hatalmas táskás nénike, és a sipítozó telt hölgy. Most sincs másképpen és a 4 első befutó ezek közül kerül ki, legnagyobb sajnálatomra az "urak" állnak nyerésre. Talán csak az a szerencse és emiatt nem tudok rájuk haragudni, hogy legalább igyekeznek segíteni a többieknek is lekászálódni a vasúti töltés fölött nagyjából fél méterrel végződő lépcsőről. Így juthat le egy fiatal anyuka a síró kisfiával, két holtsápadt tini, egy kissé betépett lány (vagy fiú) és...
A vonat akkor indul el, amikor egy ötvenes hölgy igyekszik lefelé és csak az a szerencséje, hogy az utolsó lépcsőn áll, amikor újból meglódul a szerelvény. Én hátulról megtaszítom, ő a két pasi nyakába esik, én meg rátenyerelek az ajtót bezáró gombra, mielőtt még valaki ugrani próbálna. Így csak méltatlankodó, vagy éppen könyörgő megjegyzéseket kapok, de... Ekkor harsan fel ismét egy hang, ezúttal egy másik, és a mondandója elcsitítja az elégedetlenkedők, vagy éppen rettegők hangját. Az enyémet is, és megpróbálomt kihámozni, hogy veszélyben vagyunk-e, vagy sem... Szóval Black Archon figyelmét leköti valaki, aki majd megment minket... Akkor meg minek indulunk el megint? Roppant furán hangzik és csak remélni tudom, hogy nem a "hős" volt az, aki ordított...
- A vonatvezető azt mondta, menjen oda! Lehet, segítségre szorul - csipog egy csinos harmincas, aki azért maradt le a leszállásról, mert a csomagjait próbálta előkeríteni az ülések közül.
- Megyek... - adom meg magam a helyzetnek, meg persze munkál bennem némi lelkiismeretfurdalás is, amikor a hátamon érzem a tekintetüket, ahogy előre indulok. ~ Szemmel ki lehet vágni valaki veséjét? ~ A válasz bizonytalan, de ezek nyilván nem elég tehetségesek a virtuális sebészetben, így épségben, az egyre gyorsabb sebességből adódó egyre nagyobb rázkódástól kissé bizonytalan léptekkel elérem az ajtót, és egyetlen határozott mozdulattal kinyitom.
A vérző fejű, egyik lábát nyilvánvalóan korlátozottan használni tudó ~ Remélem, ezt nem én csináltam! ~ alak majdnem a lábaim elé borul.
- Bocsánat - kapok utána és remélem, sikerül megakadályoznom, hogy begyűjtsön néhány foltot. - Ugye nem a vészfékezés miatt esett ekkorát? - érdeklődöm reménykedve, és a válaszától függetlenül, vagy éppen attól függően ajánlom fel készségesen, vagy még készségesebben a segítségemet. - Mondja, hogy tehetek magáért valamit! Bármit megteszek, bár sebkötözésből nagyjából erős hármas lehetek - aztán eszembe jut még néhány dolog, amit hiába kérne. - Ja, és nincs nálam kommandós csapat, mentőhelikopter és könnygázgránát sem. De a lábát rögzíthetem, hogy fel tudjon állni...
Aztán jut eszembe Black Archon és az, "aki megment minket".
- Mondja, nem látott itt két alakot? Gondolom, egymást püfölték, mikor meghúztam a vészféket... És mondja azt, hogy nem maga a "hős"...
Matthew Murdock a Nap Hősének tart |
--Zene -- feat. @"Kaland"
Hagyja őket játszani, mint gyerekeket a homokozóban. Ha nem lenne elég problémája talán még szórakoztatná is az elmés szópárbaj és macskajáték, ahogy a hős és annak tökéletes reciproka egymásra találnak, de Karami Jemailt jóideje untatják már a ketrecharcok.
A Fenegyerekként bemutatkozó férfi tulajdonképpen megmenti a testét, bár nem különösebben zavarja, ha olyan fájdalom éri Davidet, amibe nem hal bele. Fájni ugyan fáj neki is, ami zavarja a koncentrálásban, de ez inkább bosszantó semmint komoly probléma, nem halhat meg kétszer. Illetve igen, talán, de tervezi megtalálni módját, hogy ez mégse történhessen meg, nehéz ügy, mert ugyanakkor David képességei igencsak elnyerték tetszését.
Most nem filozofálhat. Amíg az a kettő kibontakozik, ő előkeríti a harmadikat, állni ugyanis tilos tervei szerint, bezárkózik a vezetőfülkébe és a masinisztán keresztül üzen az utasoknak.
Vár. Sőt el is unja magát, amikor a következő percben sem jelentkezik az, aki bele merészelt köpni a levesébe, így tulajdonképpen helyet foglal oldalt, amíg gőzerővel robognak az elhagyott alagút felé, amit ő kinézett magának.
Fejét lehajtja, mert megtanulta már, hogy belehelyezkedjen más, akár idegen emberek nézőpontjába is, így remek rálátása nyíljon az odakint történésekre.
Igaz, hogy David csak egy kisfiú, de abban igaza van, egyiküknek se tenne jót, ha lebuktatná magát.
Valaki kinyitotta a vonatajtót? Annyira, hogy menekültek is rajta, igaz nem sokan, de Karami Jamailt máris elundorítja a csőcselék. Ha erről idejében tudomást szerez, biztosan félbevágja őket, az ötevenes nő egyik terebélyes segge például maradhatott volna vonaton belül, elrettentő példának. Olyan lett volna, mint egy érzékletes, zsíros festmény a falon.
Hát persze, a két kiskakas feltartotta a török basát, noha záródik az ajtó a fékező hős mögött, így nem látja pontosan ki vetemedett rá, hogy megállítsa a vonatot. Ezek most össze fognak csapni, hát persze.
Gondolattal ismét Black Archon felé nyúl.
Ki az aki a Fenegyerek nevű pojáca segítségére sietett? Látod? Küld be ide hozzánk, majd én elintézem. Várj…segítek.
Elképzeli a folyosót és ahogy a becsapódásból ítélve a Fenegyerek valahol fetreng, próbálja elérni az elméjét, igaz tenyerét erősen homlokához kell szorítania, mégis…működik.
Daredevil, ha nem is látja, érezheti, hogy kígyók tekeregnek végtagjaira erős, vaskos, nyálkás bestiák távoli, sivatagos vidékről, ahol maga Karami is származott. Hallhatja sziszegésüket. Igaz más “szemének” és mindenki más érzékelésének is láthatatlan marad, ami ezzel a Fenegyerekkel történik, de ez már Karamit nem izgatja. A jó nagynak érzékeltetett kígyók Daredevil csuklójára és két bokájára tekerednek, mintha nem eresztenék. Bár az illúziót képtelen sokáig fenntartani, a pillanat elég kellene, hogy legyen.
Megvan. Most már a tiéd.
Felkínálja önként, tálcán, hogy aztán később majd emlékeztesse Dornt, ő is tartozik neki.
Ezt még igazán könnyedén viselném, de az, hogy a telepata is elkezd nekem közben hablatyolni. Ez már kezd több lenni a sokból. Miközben hallom a gondolatait, bár magam nem vagyok telepata, de remélem meghallja, hogy én mire gonolok.
~ Mégis, hogy invitáljam be hozzátok teára? Kisasszony, legyen szíves előrefáradni és beszélgetni a másik vonatletérítővel? Te viccelsz!~ Nem tudom, hogy meghallotta vagy tudom is én mit csinál ilyenkor, de remélem elgondolkodik azon, hogy amikor az egyik vonatrabló, két hőssel áll szemben, elég nehézkes meggyőzni bármelyiket is, hogy legyen szíves átmenni trécselni a mozdonyba. S közben, míg elhalad mellettem, ne próbálkozzon semmivel. Ez egy barom.
A következő üzenete, hogy segít és elintézi nekem, hogy könnyebb legyen a dolgom. De semmi sem történik, a nő valamit beszél Fenegyerekhez az a fazon meg csak fekszik, mint egy darab rongy. Utóbbin nem is csodálkozo, majdnem leszakadt a lába és hajszálon múlott, hogy lecsókolja a vonatot. Szóval, akkor most mi is a nagy segítség? Hát jó, megoldom magam.
Abból indulok ki, hogy minden hozzám hasonlónak, valamilyen szinten koncentrációra van szüksége. Összeszedettségre, hogy képes legyen használni a képességét, bármi is legyen az. A nő nem úgy tűnik innen, mintha a kigyúrt, izomagyúság lenne a képpessége. Igaz, én lennék a marha, ha megpróbálnám alábecsülni. A férfi jelenleg a földön fetreng, szóval nem fenegyereket kell górcső alá vennem, hanem a nőt. Tekintve, hogy a férfivel foglalatoskodik, nem lehet különösebben nehéz a dolgom. A Control segítségével felemelem, éppen annyira, hogy Fenegyerek, ha felülne, akkor a drága barátnője telibe kapja. Mert fekvő helyzetben, a krapek valószínű feleannyira ügyes, gyors és erős, mintha fel tudna állni. A nőnek azonban különleges hullámvasutat gondoltam ki. Először a horizontális tengelye mentén kezdem forgatni és a sebességet szép lassan, apránként növelem. A móka kedvéért arra ügyelek, hogy Fenegyerek fölött pörögjön, mint a körhinta. Erősen kétlem, hogy az ebédjét képes lenne egészen odáig ellőni, ahol én állok. Kivéve, ha pont fféle képessége lenne. Remélem, hogy nem. Szóval egy darabig pörgetem és mikor a lehető legmagasabb sebességen piruettezik a szentem, hirtelen rántom be nála a féket. Annyira nem vagyok ügyes, hogy pont arccal Fenegyerek arcánál álljon meg, de próbálom. Úgy vélem ez a kellemes kis hullámvasút, bárki ember fiát vagy lányát kikészíti annyira, hogy olyan szédülés legyen rajta, mintha bedorogozták volna és most a Ginától befűtve kellene rettegnie. Kicsit változtatunk a programon, most a vertikális tengelyénél forgatom meg. Hetvenötkilóméter óránkénti sebesség mellett, a koncentráció képességét valószínű alaposan leamortizálom, hogy különösebben ne legyen kedve ugrálni. Talán éppen annyi ereje marad, hogy a szájában maradjon. Újfent hirtelen állítom meg, reménykedem benne, hogy megosztozik az ebédjén Fenegyerekkel. De az ide-oda pörgetés, azért remélem leszedálta annyira, hogy amikor eljuttatom a mozdonyba, ne akarjon semmilyen képességet használni rajtam, miközben elhalad mellettem.
Miközben a Control segítségével még mindig a levegőben tartom, hátra lépek, hogy a lábammal a mozdony ajtaját megkocogtathassam.
- Jön Fenegyerek társa! - kiáltom, hogy a mozdonyban tartózkodó hallhassa, hogy érkezik a csomag. Mert, hová máshová akarta volna előre a telepata, ha nem a mozdonyba? Azzal a nőt, nagy sebességgel magam felé húzom, reménykedem benne, hogy a mozdony ajtaja nyíljon közben, vagy szegény felcuppanhat az ajtóra. De tartok tőle, hogy az már nem az én problémám. Amennyiben sikerült gond nélkül a nőt betessékelni a mozdonyba, hogy ott aztán elkezdjen teázni meg sütit fogyasztani, ha van ehhez ereje, akkor visszafordulok Fenegyerek felé. Lehet sikerült felállnia azóta, nem tudom.
- Nézd Fenegyerek, engem kezdesz untatni. Mit szólnál hozzá, ha leszállítanálak a vonatról? - kérdezem, azzal a hozzá legközelebbi ablakot berobbantom, hogy kiszállíthassam a mozgó járműből, ha telibeszórják az üvegszilánkok, az már csak bónusz.
David H. Xavier a Nap Hősének tart |
Az egyetlen dolog, ami jelenleg erőt ad, az, hogy hallhatom, amint a vonat megtorpanásának perceiben emberek szállnak le és menekülhetnek meg ezáltal. S habár úrrá lesz a káosz az utasok között, mégis vannak, akik sikeresen hagyhatják el a vonatot. Aztán a fájdalomból feleszmélve már csak annyit érzékelek, hogy nyílik az ajtó és elveszítem a maradék egyensúlyomat is, de legnagyobb meglepetésemre elkap valaki, így legalább a földön nem találom még egyszer magamat. A sok év alatt még most sem tudtam megszokni, hogy az emberek mennyire hagyatkoznak a látásukra, illetve mások látására is. Vegyük csak a nyomozókat, rendőröket, vagy éppenséggel valami közelebbit, az ügyvédeket. Mindegyiküknek az első kérdése, mit látott a szemtanú? Nem mondom, hogy ez nem minden esetben fontos, de őszintén, jelenleg kit érdekel, hogy én vagy bárki más mit látott? Nem elég érezni? – Muszáj válaszolnom? – Nem tudom, mire számít, azt mondom, nem én vagyok, valahol most is küzdd értünk? Bár megtehetném, bár ne nekem kéne a piszkos melót állandó jelleggel elvégezni. Valamikor még tényleg élveztem, amikor én püföltem a rossz fiúkat s nem ők engem. Bár jobban belegondolva, ilyen nem igazán volt soha. – Viszont azt nem bánom, m ha rögzíti a lábamat, akkor a másikkal még szétrúghatom a segg... – Belém szorul a szó, amikor megérzem, hogy valami elkezd mászni rajtam. Kezeimmel próbálom lesöpörni mindhiába, jó formán annyit érek el vele, már ha egyáltalán ennek köszönhető, hogy ez a valami, elkezd a csuklómra fonódni, majd a lábaimat is célba veszi. Némi undort érzek vele kapcsolatban, mert a ruhámat eláztatja valami nyálas nedű ott, ahol megjelenik.
Mivel a lábaim és a kezeim is szó szerint le vannak kötve, így jobbára csak elhajolni tudok az ismételt mutatvány elől, aminek köszönhetően telibe nem, de a vállam azért megkapja oldalból a titokzatos nőt. Ettől igencsak bedühödök, így, mikor végre alább hagy, végül megszűnik a fura lények szorítása, az első dolgot, ami a kezem ügyébe kerül Black Archon-nak vágom, hogy kizökkenjen a mókázásából. Mindeközben berobban a felettem lévő ablak üvege, ami apró szilánkokba torkollik és szétárad a helyiségben. Magam sem tudom milyen csoda folytán, de egy sem sebesít meg igazán. Ekkor megjegyzem magamban, hogy igazán jóra sikerült az új öltözetem. Feltolom magam a vonat falának támaszkodva és kissé sántikálva, de új erőre kapva esek neki ennek a bohócnak. Előveszem a botomat és húzózsinórrá alakítva neki vágom olyan módon, hogy az rápördüljön és be tudjam rántani. Ez utóbbit meg is teszem, majd elindulok a vezetőfülke felé a nő után. – Inkább pihenj egyet. – Leszállítani engem? Na nem, én innen addig nem szállok le, míg ezek ketten fel nem hagynak a hülyeségeikkel és a vonat meg nem áll végleg.
David H. Xavier a Nap Hősének tart |