Tudja! Elkapott a hév, lelkesedés, pedig megtanultam eljátszani már őt, kicsit visszafogni, hogy mindent akarok egyszerre, megérteni a világ működését, megkóstolni, amit csak lehet, az összes színt látni, szagolni illatokat, felfedezni még a vámpírokat is.
-Telekinetikus vagyok.
Bököm ki rögtön, csak hogy tudja, nem reagálok arra amit kért, vagy mondott, mert azt hiszem még egy levegővétellel is csak tovább buktatnám magam.
-Ami jól jöhet egy vámpír ellenes küzdelemben. Igazából, ha nekem adod, én elviszem innen és nem kell foglalkoznod vele. Biztos lesznek még a helyen fennakadások, egy vámpírral kevesebb. Nem ölöm meg.
Teszem fel a kezem, mentegetőzve, megpróbálom flegmán, ahogy David tenné, karizmatikusan nézni, hátha igent mond, hiszen neki  kell a vérszopó, hogy megvizsgálhassuk.
Ő nyilván, ő irányít, de majd nézem. Nem szeretném, igazán nem erőszakkal elvinni, én azt hiszem nem is tudnám, megint helyet kellene cserélnünk, mert kiröptetni innen eléggé necces, nem látok ablakot, ha pedig kihúzom, túl nagy feltűnést keltünk. Valószínűleg David rosszul ítélte meg a helyzetet, időnként téved, mert emberi dolog megbízni valaki másban. Rossz vagyok a rábeszélésben, de azért próbálkozom.
-Figyelj, van egy javaslatom. Kivisszük innen együtt, megkeressük a tulajt útközben és mindent elmesélek magamról. Hosszú és érdekes sztory, kár lenne kihagyni.
Vagyis majd David beszél, én mint telekinézis használó sakkban tudom tartani, amíg elintézzük vele a formalitásokat.

A vitás helyzetek nem az én asztalom, nagyon nem. Már attól megszeppenek, hogy nekem rondít miért nem csinálom, amit mond, ajkam rágom, idegesen, érzem a frusztrációját, ráadásul győzködni kezd, hogy nem bírnénk vele.
Nem bírnánk vele David? Teljesen elbizonytalanít. Meghallgatjuk amit mond, az egészet, aztán dönt úgy, hogy visszatér és én fellélegzek. Jó mélyen, amíg helyet cserélünk és kicsit visszahúzódom elméje ép részének magzatburkába. Ha elég erős lennék egészen biztosan el tudnánk tüntetni Karamit, de most sem hagy elég ideig szerepelni.


Ajkamra visszatér az egykedvű kifejezés, átnézek a véren és a nő leszakadt testrészein, sőt sóhajt hallatok, mert ennyire túlmagyarázza a szituációt.
-Rendben.
Közlöm tényszerűen, aztán egészen az ajtóig sétálok, ahol mutatóujjam halántékom széléhez nyomva egyszerűen utasítom az imént elküldött biztonsági őrt, hozza a tulajt. Persze nehezebb lesz három személyt manipulálnom, ha el akarom lopni a vámpírt, de jó lenne először valóban letesztelni, mennyire bírok vele. Nem mintha kételkednék saját képességeimben, de fő az óvatosság.
Aztán nyilván visszafordulok.
-Rögtön jön, már szóltak neki. Amíg megérkezik, kifejtenéd miért nem bírnék vele? A nagy fizikai erőt elvileg megoldja a telekinézis. Vagy az elmemanipulációra gondolsz? Hogy ez a vámpír megbabonáz?
Belenézek a lény szemébe, óvatosan ütögetem halántékom, mintha csak gondolkodnék és ráérősen leguggolok a vadász mellé. Éppen azt vetítem az elméjébe, hogy még vért iszik, ezért teste elernyed és meglehetősen alélt képet vág, nem tanúsít ellenállást Elsa fogása alatt.
-Mert így ránézésre elég ártalmatlannak tűnik.
Talán kell nekik is valamiféle kontakt, hogy meg tudjon babonázni, de egyelőre fontolgathatjuk azt az érdekes elméletet, erősebb vagyok nála.
-Igazad van, nem volt túl logikus, márpedig én általában tartom magam a tiszta ész filozófiájához, sajnálom, ha megijesztettelek.
-Mindjárt itt lesz
Fordulok a férfi vámpírhoz és próbálok szemkontaktust teremteni vele, megparancsolni, várjon kint, mert ha ezt a példányt nem tudom megszerezni, őt leszek kénytelen magammal vinni. A férfi egy percre meginog, rémült pillantást vet rám, roppant rémültet, eleve az egész koncentrációt megzavarja, hogy beront a tulaj, ahogy Elsa kérte. Fenébe, meg kellett volna érintenem a halántékom.
-Megint?
Bődüli el magát a tulaj, egészen olyan arccal, mintha ez már nem az első eset lenne.

Tőlem ugyan nem fog megszökni…. Ahelyett, hogy lassan elmosolyodnék, túlontúl érzékletesen rándulna ajkam szegélye, valami leleplező vigyorba, igyekszem blazírt arccal bólogatni. Az ő szemszögéből végülis logikus, vigyázni kell szegény vámpírokra, akik a lakosság bizonyos részeit abuzálhatják, de nekem szigorúan tudományos célzattal kellene, csupán megfigyelnem, utána nyugodtan meghalhat.
Az érkező tulaj Ellienek nem megfelelően reagál, vagy csak kihozza belőle a stressz, hogy őszinte legyen. Próbálok háttérben maradni és nem túl feltűnő érdeklődéssel hallgatni a kis bisztró éjszakáinak történéseit. Persze, hogy fordul elő ilyesmi, máskülönben nem szaglásznának vadászok a területen.
Én vajon ki tudnám szűrni? Tényleg felülkerekedhetne rajtam egy vámpír? Már éppen levegőt vennék, amikor felkiáltok. Persze minden jelenlévő betudhatja szörnyülködésnek, szegény, fiatal egyetemista nem bírja a stresszt, de baszki, hát ne már, most tépték le a kísérleti alanyom fejét! Kit fogok így megvizsgálni?
Ajkam elé rakom kezem, hogy elfojtsak néhány ronda káromkodást, például hogy anyád játékatit rongáld, ne az enyémet, de még mindig kapargatom Ellie rólam kialakított, szétzilált elképzelését, igaz Jack megint elbaszta, már ami a szereplés részét illeti.
Azt, faszomat, az én faszomat is! Tenyerembe temetem arcom, de csak, hogy meg tudjam parancsolni a bámészkodó példánynak, várjon kint a sarkon. Ha nem jön utánam, muszáj lesz visszajönnöm egyért, vagy megvárni valamelyiket a közelben.
Egyelőre a nő nyomába eredek és úgy teszek, mint akinek lelkiismeret furdalása van, mert jónak pöcsfej volt. Jó rég éreztem már hasonlót, elnyomják a gyógyszerek, különben is túl sűrűn fordul elő, hogy ezzel terheljem magam.
-Ne haragudj, kicsit hülyén kezeltem a helyzetet…
Óvatosan hátralesek, kiszemelt vámpírom mozgásban van, de másféle kijárat felé igyekszik, ott kell érnem.
-Nem is hibáztatlak, ha elment tőlem a kedved, nekem is sok volt a fejletépés. Azért örültem, Elsa és kösz a gyorstalpalót.
Nem tudom merre indul, én a magam részéről a kijáratnak, hogy valahol majd ütközzek az áldozatommal. Valamiféle hátsó kijáratot célozhatott meg.

Még mindig nem eresztem a reményt, hogy fogok itt egyet és megvizsgálom alaposabban, minden további muri vele úgyis a jövő zenéje lesz.
Persze, elviekben van lelkem és jobb lett volna egy olyat fogni, aki eleve halálra van ítélve, már tudom, hogy erőszakoló pöcs és nem kell magam visszafognom, de akit a hátsó kijárathoz csábítok még lehet bármilyen.
Talán ez a stressz látszik meg rajtam, ahogy szaporán rágni kezdem a körmöm, miközben Elsa okfejtését hallgatom kifelé menet.
-És a vámpírok érdekeit nem képviseli senki? Hiszen nem mind tart szajhát.
Francba már, Karami kéne ide, én még képes vagyok baromságokat belelátni, legalábbis agyban most párhuzamot vonok a mutáns vonulattal, minket is irtandó szörnyeknek vélnek egyesek. Hogy felgyújtani a picsába? Felettébb véglegesnek tűnik.
-Aha, annak ellenére, hogy eszemben sincs semmilyen formában azonosulni a szajha szóval?
Fintorodom el, aztán gyorsan és megnyerően biccentek, megigazítva egy elkóborolt tincsem a homlokomon, még akkor is, ha kifejezetten fáj a “kölyök” megnevezés.
-Köszönöm, azt hiszem.
Többet viszont nem mondok, mintha hirtelen megfeledkeztem volna fogadkozásomról, hogy mesélek magamról. Hogyne tanultam volna, jó előre nézd ki a vámpírod, mert mielőtt észbe kapnál felgyújtják, vagy letépik a fejét.
Még névjegykártyát is kapok, hát nem ugrálgat örömömben a szemöldököm? Gyorsan elrakom, ha esetleg mégsem sikerülne befolyásolnom a dögöt még jól jöhet.
-Köszönöm, gondolni fogok rád.
Eresztek hasonlóan sármos kacsintást mint Jack infantilizmusa elején. Fejlődnöm kell…ebben is, jobban kontroll alá vonni a személyiségeket, még azokat is, akiket elvileg irányítok.
-Hát akkor, vigyázz magadra és a tanácsod is igyekszem megfogadni.
Szalutálok, amikor kiérek az épületből, hogy aztán megkerüljem és egy vámpír sétáljon az Én karmaimba.
Annyiban nem hazudtam, hogy valószínűleg nem leszek gyakori vendég, ez persze a vámpír regenerációs képességein is múlik… még a végén jönnöm kell majd…utánpótlásért.