Ironikus hallani a megrontás szót rám vonatkozóan, de olyan ártatlanul tudok pislogni flegma fizimiskám ellenére, hogy nem hibáztatom. Persze ha benyögném nem egészen vagyok kisfiú, vagy téves következtetéseket vonna le, esetleg teljesen hülyének nézne és egyikhez sincs nagy kedvem.
Inkább kérek neki egy drága koktélt, majd Karami félrerakott vagyonából lesz rá és próbálom visszafojtani a terrorista nyáladzását bennem, a kéretlen gondolatokat mit csinálna ezzel a nővel.
-Pedig minden fiatal fiú arra vágyik, hogy megrontsák.
Somolygom ásványvizes üvegem mögül, egyszerű tény, mégis megpróbálom némi fűszerrel mondani, főleg, hogy a nullás ilyen menő vérszopó körökben, akkor hátha kibocsátok láthatatlan, csalogató párolgást, vagy akármi vonzza őket.
Ha nem lennénk egy flörtben sokkal szabadszájúbb lennénk vajon mire gerjednek, de már így is sokat csillogtattam “önmagamból”
-Tudom, nem nagy kihívás neked egy egyetemista srác.
Koccintok azért vele, hacsak nem húzza el üvegem elől azt a drága koktélpoharat, amit kikértem. Voltam akkora suttyó és nem kérdeztem meg mit szeretne, ráböktem erre a ház specialitása dologra. Bloody Mary, felturbózva. Vagyis az álca tökéletesen ül. A bunkó, elkényeztetett kivagyi egyetemista, aki azt hiszi megkaphat bármilyen nőt a bárban…és mondjuk úgy, ha lennének ilyen vágyaim és éppen tisztult lenne a fejem, egyszerűen megparancsolhatnám, elcsavarhatnám a fejét, mint valami…hű de klisés vámpír. Vajon az én telepata erőm nagyobb vagy ezeké a fránya denevéreké? Na, ezért is kell lopnom egyet!
Kissé vállat rándítok rá, hogy a hármas sem pálya nála, de azért, amikor bemutatkozik megpróbálok kezet csókolni, mint egy gavallér. Ha nem, hát csak egy örvendek Elsával letudom. Elsa, mint jégvarázs? Nem, nem égetem magam, hogy tudom miről van szó, ez a harmadik személyiségem átka, miért tudom én mi az a Jégvarázs?
Bármit kérdezek viszont hárítás a válasz és még azt sem mondhatom, nem teljesen érthető, illetéktelen fülek lesnek felénk, vajon mennyi lehet itt ember és vámpír aránya.
-Persze, igazad van, ne haragudj. Jó fiú leszek.
Szegődök a nyomába, közben bólogatok, mert ebből sem sikerül többet kiderítenem, a véréről például. Ellenben a hátsó rész izgalmasnak tűnik és lám máris bizonyíthatok?
-Akad. Beszélek az őrrel és bejutunk.
Názek rá egy pillanatra egészen bódítónak hitt mosollyal, pedig csak magabiztos. Ez általában vonzza a nőket, ha nem kisfiúkról van szó. De most nem Karami vagyok, na mindegy.
Ha hagy akciózni, akkor pedig a biztonsági őr mellé lépek, egy kicsit félrevonom, valami hülye és átlátszó dumával, amivel máris agresszívan mozdul felém.
“Figyelj már öreg, be akarom baszni a képed”
De ezt nem biztos, hogy hallja bárki. A következő már egy parancs, megpróbálom összeszedni magam és egy képet vetíteni a fejébe, méghozzá arról, hogy balhé van a Wc-ben, ahová azonnal futnia kell. Néha könnyebb képekben, a szavakhoz józanabb fej kell, talán még egy üveg víz, egy kis idő, amíg Én Én vagyok és nem szorulok Karami külső segítségére. Bingó, az őr zaklatott képpel rohan el, én pedig kinyújtom karom Elsa felé, a Jégvarázsból, hátha azzal nem ront meg, ha elegánsan vonulunk a bűnbarlangba? Valami mély helyre, az biztos…

Valahol nem hazudtolom meg önmagam, ahogy a lelkiismeret szónál szemet forgatok, egyfajta játékos “ugyan már”-t kölcsönöz a helyzetnek. A következő arc ennek szinonimája, hogy megint fiatalabbnak néztek, talán gimisnek, aki hamis személyivel avászkodott ide, de alulról verem a huszonnégyet nem lehetnek köztünk tizenévek.
-Egyáltalán nem.
Karami óta pedig végképp nem éreztem magam fiúnak. Igaz, hogy ha az ember egy terrorista lelkével osztozik egy testen és sok más hangot nyom el a fejében elfelejt kisfiúnak lenni, még egy magabiztos félmosoly mesél erről, aztán újabb hidratáció, úgy érzem hamar szükség lesz az erőmre, de a terrorista nélkül akarom ezt megoldani.
-Eléggé. Orvostanhallgató vagyok, sebész leszek, már harmadéves. Egyébként évfolyamelső, ha már így óvatosan utaltál az okosra.
Somolygok rá, azt hiszem szimpatikus vagyok neki, pont ezért kellek a történetbe Én, aki el tudom adni magam, Karami mimikátlan faszfeje rohadtul inkompetens szociálisan. Mi viszont elindulunk felfedezni a helyet, egyelőre válaszok nélkül hagy, pontosan tudja hogy kell felhúzni egy férfit, még egy válldörzsi is belefér, amit vigyorogva, kissé arcba omló hajjal fogadok, amit nevezhetünk fiúsan megnyerőnek.
Miután “beszéltem” az őrrel úgy térek vissza hozzá, mintha teljesen természetes lenne és rohadt elegánsan vonulhassunk a vámpírfészekbe. Még csak hazudnom sem kell.
-Hogy balhé van a férfi wc-ben. Könnyű az ilyenekkel.
Egy vámpírt talán már nehezebb lesz manipulálni… Ahogy belépünk ide, szinte érzem a levegőben a szexszagot, az egész atmoszférát belengi és keveredik a vér fémes illatával, ami mint sebésznek nyilván nem ismeretlen, meg velünk lakik azért egy terrorista is… Nagyobb tér felé indulunk, talán lehet itt táncolni, felé fordulok, hogy felkérjem, de tompa sikoly hallatszik az egyik ajtó mögül, illetve dörrenés, mintha valakit alaposan falhoz basztak volna.
-Azt hiszem bajban vannak. Segítünk, ugye?
Ő a lánynak (női sikkantás hallatszott) én meg a vámpírnak. Már ha nem kúró párocska ártatlan kis játéka lenne, de nem annak tűnik hangok alapján.
-Pedig éppen felkértelek volna táncolni, azzal talán nem rontasz meg.
Fűzöm még hozzá, akárhogy is döntsön.

Örülök a nem hülyének, mintha érdemeket nyomna hozzám, noha rejtelmesen mosolygom, mi mindent takarhat az okos jelző, ha valaki talán túlságosan is jól ismeri a belső szerveket…
A függöny mögé mindenesetre beviszem, az őr éppen most tarthat odaát razziát és amilyen vérmérsékletűnek tűnnek ezek a vámpírok (egyem a humorom) biztosan talál magának problémát. Az emberek különben is hajlamosan ráakadni bármire, ha keresni kell. Mi csak megyünk, én büszkén, oldalamon egy gyönyörű vörössel, aki idősebb, olyan arccal, mint aki minimum a menyasszonyának tudja, mert a valóság mélyen van ahhoz a felszíni csillogáshoz képest, amit az átlag észrevesz, legyen az bár ember, vagy vámpír…
-Köszönöm, tetszik, hogy valaki elismeri az érdemeim. Sokan vakok észrevenni az ilyen egyszerű dolgokat.
Neki van szeme hozzá, hozzám. Nem hagyom Karaminak, hogy bántsa.
-Hát persze. Én csak egy szerény és ártatlan egyetemista fiú vagyok, miért is keverednék harcba?
Nézek rá komolyan, egészen szuggesztív, amikoris lenyúlok a mélybe, megkeresem Légió közül azt, aki még nem halott. Bújj, bújj Jack, együtt osztozunk most egy testen, légy szíves.
Jack és én remekül kijövünk, mert viszonylag pozitív és irányítható jellem, bár időnként fárasztó és túlmozgásos. Elsának talán feltűnhet, hogy sunyi és ellenálhatatlan mosolyom egy szélesebb, gyermekibb váltja, mintha tényleg “csak” huszonhárom lennék. Egy kicsit hátrébb húzódom, Jack úgyis be fog menni utána.

David megengedte, hogy én nézzek a titkos ajtó mögé, ahol vámpírokat szopnak. Atyaég, hogy ez milyen izgalmas! Maga az akció, hogy ott történik majd egy nyilvános vámpír bántás és vércsapolás! Rögtön megérzem a büdöset, amíg David csak figyel és én mosolyoghatok, magamtól és léphetek Elsa után, aki valóban gyönyörű nő, de sosem mernék neki túl szépet mondani.
Ez így unalmas, nincs mögötte senki, noha a következőnél megtorpanok, nagyra meresztett szemekkel és túl hangosan kérdezem Elsát.
-De amíg nincs gond nem baj, ha jövök, ugye? Különben nagyon izgalmas, az egész, hogy itt hátul jééé
Ilyet már láttam, darabokban testet, noha inkább felfedezni szeretek, nem pedig beleket húzogatni, mint David. Gyorsan megrázom a fejem Elsának.
-Nem lehet, nekem fognak támadni. Nem kéne… Hű, ügyes vagy! Ha nekem adnál ekkora pofont én is tökre beájulnék. Várj, hagy én! De hogy tudsz ekkorát ütni? És ha rátaposol a nyakára tényleg leesik a feje?
Leguggolok a vámpírhoz, sőt lefekszem mellé, hogy egy vonalban legyen a fejünk, csak az enyémre nem merne rálépni senki, mert én vagyok Légió! Amit persze nem tud senki, de abszolút részletkérdés.
-Nem próbáljuk ki? Lépj rá a fejére. Vagy nem ölhetsz vámpírt büntetlenül? Lépj rá, lépj rá, lépj rá!
Kezdek el szurkolni, mintha sörpongon lennénk és a vámpír kinyúl, elkapja a csuklómat.
-Kinyírhatom én?
Mustrálom a kezét, meg az enyém, ahogy közeledik a szája felé. Kösz David, ez igazán…megtiszteltetés!