Jó érzéssel töltött el úgy elsétálni bárhol a házban, hogy tudtam, ehhez én is hozzátettem valamit. Nem csak használtam, laktam, léteztem benne, hanem ismertem a legtöbb zugát is. Igaziból a lakóközösség részének éreztem magam, ami most már többfősre duzzadt. Kis négyesünk hamar kinőtte a cirágbolt fölötti lakást már azzal is, hogy Gwennek és Milesnek nem igazán volt lehetősége máshová menni, mint hogy nálunk szálltak meg. Nem zavart, mert roppant érdekesnek találtam, ogy mindketten teljesen más talentekkel voltak megáldva és másképp is kellett velük kooperálni. Miles még igazán kezdő volt, ha nem akartam pár pókfonalat az arcomba újra és újra, akkor pár trükköt bizony kellett neki mutatnom, bár azzal a kütyüvel kicsit bonyolódott a dolog, elvégre az enyém tök organikusan termelődött, míg neki kellett valami patron.
Kivételesen most a kutysétáltatás volt napirenden, aminek örültem, mert kicsit elültem a lábaimat a toronyban gubbasztva. Még szanálnom kellett a hirtelen felhalmozott lomokat, hogy mit mennyire tartottam hasznosnak vagy kevésbé, közben pedig teljesen elvesztettem az időérzékem és törökülésben lássuk be nem a legkényelmesebb pózt vettem fel. Talán volt némi hátsó szándékom azzal, hogy ide fel hordtam mindent, ami érdekelt, mert legalább nem kellett elszámolnom Romynak, hogy mit miért hoztam haza főleg ha veszélyes. Ezek itt igenis mind hasznos dolgok voltak.
Arrow már egészen kiismerte az új terepet, már tudta, hogy a jókora tuja mellett elhaladunk, akkor annam nem csak séta lesz a vége, hanem játék is. Ennek persze az let a vége, hogy már félúton megkaptam a pórázt és egészen addig próbált Arrow rángatni, amíg el nem eresztetem róla. Velem nem akadt emberére, ha én nem akartam, hogy húzzon, akkor kénytelen volt panaszkos tutulás mellett visszavenni a tempójából ha nem akart persze megfulladni. A tűzcsapnál méltóztatott először megállni, Romy pedig előhozakodott egy random témával. Vagyis nem volt az annyira random, mert amióta kilátásban volt a bál, próbált engem valami táncfélére tanítani. Egy volt biztos, hogy a ritmusérzékemmel nem adódtak gondok, de gyakorlatilag semmit nem tudtam azon kívül, hogy feltételezhetően Petertől nyertem egy kis táncos skillt. Még a Casa falain belül próbált tényleg nagy türelemmel okítani, de én annyira leblokkoltam attól, hogy azt néztem, ő hogy mutatja, hogy aztán nem győztem felvenni a ritmust. Totális kudarc volt és azóta annyi minden jött még, hogy nem sok időnk volt gyakorolni.
- Vannak jók? Mármint olyanok is, amik orvosolják a problémám? - hirtelenjében eszembe jutott a legutóbbi malőr, amikoris teljesen elvesztettem a fonalat különféle környezeti tényezők miatt. Látnom is kell, amit mutat nem?
- Furán venné ki magát, ha nem tudnék, mindenki más meg igen. Te is szeretnél táncolni, nem? - ezt az egész bál dolgot én úgy fogtam fel, hogy ha már engem hívtak el, akkor nem ártott tényleg felkészülni is rá, hogy valamit prdukáljak. Nem járt úgy át az izgatottság ugyan, mint őket annak ellenére sem, hogy még sosem voltam ilyen eseményen, de az rám is átragadt, ahogy készültek. Nem akartam sereghajtóként lemaradni. Igazából fogalmam sem volt, hogy képzeljem el az egészet és a hangulatát, így többnyire megnéztem pár videót, hogy legalább fogalmam legyen róla milyen egy bál. Peter emlékei nem sok érzést váltottak ki belőlem, puszta emlékképek voltak. De nem tudtam levenni a szemem arról a mozdulatról és a megjegyzés megint fáziskésésként csapódott le.
- Leadtam pár rosszfiút az ügyeletes rendfenntartóknak, hoztam haza egy kis pénzt. - nem volt szándékomban titkolózni, csak elővigyázatosságból inkább előre nem szóltam ezekről. Utólag akár azt is elmesélhettem nekik, hogy miféle feladattal bíztak épp meg. Plusz pont volt a megvízónak, levezetés nekem. Egyébként is megbeszéltük, hogy nincsenek titkok, én pedig tartottam ehhez magam. Meg a szemkontaktust vele nettó pislogás nélkül.
- Úgy érted táncoljak a kutyával? - ráncoltam a szemöldököm tanácstalanul, mert annyi szent ha eleresztjük labdástul, akkor Romynak vele kell megharcolni a figyelmemért, hacsak nem szeretné, hogy mindkettőnk nyakába felugráljon.
- Milyen tippeket kaptál? - igyekeztem kihasználni az időt arra, hogy még beszélgessünk nyugiban, amíg a póráz nélunk volt kutyástul, erre megadatott a lehetőség. Minden további már a véletlen függvényévé válik ezek után. A ruhára való rákérdezés váratlanul ért és eszembe juttatta, mennyit szenvedtünk a boltokban, mire Laze összerakta, mit mivel kellene megvennem. Ha én mentem volna be, akkor bizonyára leakasztom az első jó méretet, de látva azt, hogy ő milyen piperkőc módon kezdett el nézelődni, úgy éreztem talán nekem is meg kellene adnom a módját.
- Meg, de még meg kellene tanulnom nyakkendőt kötni. - summáztam a hiányosságom is egyben a válasszal. A kiránduláson sok mindent tisztáztunk, többek között azt is, hogy itt senkinek nem okoztak gondot a hiányosságaim. Elvégre nem volt olyan életem, mint bármelyikőjüknek. Most már bátrabban beszéltem ilyen skillekről, nem feszengtem.
Arrow eleresztése most már aktuális volt, a labda láttán viszont az utolsó figyelmét is elvesztettük. Sebaj, olyan messzire hajítottam neki azt a labdát először, amennyire csak lehetett. Elsőre ezt el lehetett játszani vele, aztán már csak focizni volt hajlandó. Javában gyűrtük a labdát, amikor megszólalt Romy telefonja. A fülem megosztott figyelemmel is működött, egyébként is sikerült kicsalnom néhányszor azt a labdát egy újabb eldobásra. Nekem is megütötte a fülem a telfonból szóló hang, úgy figyeltem fel Romy reakciójára, mintha valami fontosról maradnék le, ha nem így tennék. Talán még az erős megütközés is kiült az arcomra és Arrow már az ujjam böködésével próbálta érzékeltetni, hogy dobjam már el neki a labdát. Semmit nem ért az, hogy speciel hátat fordított nekem, hallottam továbbra is mindent. Továbbra is bámultam Romy hátát és megszokott mozdulatból dobtam el újra és újra a labdát, míg nem a beszélgetés további része aggodalomra adott okot. Freddyt még szoknom kellett és egyelőre csak a látszólagos bizalmat szavaztam meg neki. Engem speciel nem érdekelt, kiket fogadtunk be, amíg nem hozott bajt a fejünkre. Niel is sokkal körültekintőbb volt. Végül mire letette a telefont, már ott álltam hozzá közel.
- Akkor nézzük meg. A kutyás randi berekesztve. - hümmögtem egyetérttően, miközben a telefont füleltem tovább. Én mondjuk úgy értettem, hogy a kutyával randizást, mert ezt a szót elég sokféle kontextusban hallottam már használni, így ennyiben is hagytam a dolgot és figyeltem tovább. Romy eléggé tudta a dolgát a telefont illetően, így hagytam, hogy megszerezze a koordinátákat és már úton is voltunk. Vagyis csak az után, hogy segítettem neki megfogni a kutyát, mert amint a figyelem elvonódott róla, sértetten noszogatott minket meg ugrált tovább, mint egy megkergült kenguru. Részemről nem volt semmi mondanivaló, így bizonyára fura lehetett a csönd ami beállt, míg Romy vissza nem tért.
Valóban nem volt olyan messze a hely, egyből megcsapta az orrom a vér fémes szaga és Freddy meg az új arc kettőse hamar felbukkant. Én óvatosan pillantottam körbe, hogy ha valami történne még, tudjak reagálni. Ahogy gyorsan levettem, a seb már el volt látva, így más lehetett a probléma forrása.
- Vannak még a környéken? - tettem fel a lényegretörő kérdést. Nem kifejezetten érdekelt, miért lőtték meg, az már inkább, hogy a terep biztosítva volt-e és a lányok illetve Arrow biztonságban volt-e.
- Ahogy látom elkel egy kis segítség, golyó? - már hogy kikerült-e vagy kell még vele valamit fabrikálni. Ilyen ha az ember nem ismeri a másik skilljeit, csak találgatni tud.

Az egész táncolós szitu nekem teljesen új volt, elvégre hiába tudtam magamról, hogy mennyire autodidakta módon tudok tanulni, azért a táncra ráérezni egészen más volt. Felszabadító, de mégis elég melós. Ez olyan igazi ízig-vérig csapatmunka volt és nehéz volt úgy koncentrálnom, hogy Romy ahányszor mutatott valami újat, leraggadtam ott, hogy nézzem. Aztán persze szedhettem össze magam, hogy ja épp hozzám beszél valamit mérgesen. Nem olyan egyszerű ez, de becsültem benne, hogy nem adta fel egyből.
- Ezt kellene beleépíteni abba a lassúba? - mivel fogalmam sem volt arról, hogy neki mi számított egyszerűnek, vagyis de, most már kezdett körvonalazódni csak épp a neki egyszerű nekem lehet még nem volt annyira az. De valahogy ez a csípőmozdulat nmem passzolt azokkal, amiket én néztem. Néztem ám én is pár ilyen bálozós videót és a többségében mind ugyanúgy táncoltak, valami jó lassút, ami még ránézésre egyszerűnek is tűnt. Csak épp meg kellene tanulnom vezetni.
A témaváltás hirtelen jött, de én nem is akartam sokáig firtatni, mint amennyi hozzáfűznivalóm lett volna. Tényleg nem akartam frászt hozni rá, de volt még egy apróság, ami miatt nem avattam be. Szinte biztos lettem volna benne, hogy velem akar tartani, ha szólok.
- Mert utánam jönnél. Ne is tagadd. - böktem a mellkasára, mielőtt még ellenkezni akart volna, aztán egy picit elmosolyodtam, mert a következő kép már előttem is volt, ahogy fel fog háborodni. - Meg mert nem kérdezted. A hűtőre nem szeretem kirakni, mikor hol vagyok. Az új tagokban nem igazán bízom. - vontam végül vállat, de talán ezzel nem mondtam semmi újdonságot. Crystal is jöhetett akárhonnan, számomra új volt, mint a zsebes lány. Nekem nem ment ez olyan egyszerűen, mint nekik. Egyébként is néha furán méregettek, mintha tartottak volna tőlem vagy valami.
Kénytelen leszek belenyugodni, hogy attól is függ a program további része, hogy Arrow mennyire gyorsan lesz lefárasztva. Az már nem volt kérdés, hogy lefárasztjuk-e, de az annál inkább, hogy mennyire hamar. Nekem kezdtek körvonalazódni a bevett módszereim rá és most valahogy jobban motivált, hogy lássam azt a meglepetést. Meg is csóváltam rá a fejem újfent megeresztve egy mosolyt.
- Mindenre van tutorial? - kérdeztem vissza a tippjére. Eddig bármi új merült fel, jött a tutorialokkal. Lefogadom mindenféle oktatóanyagra is van tutorial... akkor meglehet, hogy a kütyükkel kapcsolatban is lesz fent valami helpdesk. Hmm... ez elgondolkodtató.
Nem volt azonban sok időm ilyenekre, mert elég volt lekagylózni a beszélgetést, hogy tudjam, itt vége volt a sétáltatásnak is. Romy reakcióiból kiindulva márpedig akartunk (akartunk?) segíteni nekik.
A káosz kismiska volt ahhoz képest, ami fogadott. Nem tudtzam eldönteni, hogy Freddy téblábolása, Romy rosszulléte vagy a csóka zsörtölődése múlja felül a másik kettőt. A kérdésre legalább egyenes választ kaptam és nem is figyeltem annyira arra, hogy a lányok mit trécseltek meg egymással, azért tényleg alaposan körbesandítottam, alaposan hegyezve a fülem, hogy van-e még bárki a környéken. Minden neszt könnyedén bemértem a közelben, így nem esett ez nehezemre. Csak utána tértem vissza hozzájuk.
- Szerintem egyszerűbb lenne, ha zsebre tennéd hazáig. - noha én biztos nem mentem volna bele, hogy így tegyen, azért más nem én voltam, őt meg aztán pláne nem ismertem. A golyón is képesek voltak a csomót kötözgetni, így mielőtt még kiderítettem volna, hogy mizu a bemenettel meg a kimenettel, csak a sráchoz guggoltam, magam felé fordítottam a sebet, én magam néztem meg, aztán ahol szivárgott a vér, oda már toldottam is be egy erős fixáló hálónyalábot. Majd kitisztítják rendesen, most az volt a fontos, hogy ne vérezzen el. Legalább nem fertőző. Aztán már emeltem is fel, ahogy a térdhajlatai alá nyúltam és megtartottam a hátát.
- Menjünk, itt feltűnőek vagyunk. Nem fog elvérezni most már. - nem kezdtem morfondírozni azon, hogy mennyire lenne jó ötlet megmutatni neki a lakóhelyünket, de talán a viselkedésemből kiindulva azt már rég levonhatta, hogy nem én fogok fordulni hozzá feltétlen bizalommal.
- Vagy vigyem előre, ti majd jöttök? - mert ha ezt az ötletet jobban pártolják, akkor nagyobb fokozatra kapcsolok, kicsit gyorsabban teszem meg náluk a távot.

Eszembe jutott, hogy az első tanítási órákat leszámítva mi már próbáltunk pár lépést beütemezni aznap éjjel, amikor meg akart borotválni. Furcsa, hogy azt nem tartotta igazi alapoknak, nekem kifejezetetten annak tűnt. Bár azóta nem is próbáltuk azt a táncot, amit akkor mutatott, helyette próbált mindenféle elemeket megtanítani, amiket noha egész jól leutánoztam, fogalmam sem volt hova illeszthetném be. Oké, a ritmussal még nem is volt baj igazából. De nem kerülte el a figyelmem, hogy Romy nem hitt annyira magában.
- Szerintem jól táncolsz. Egyszerűen nekem kell sokat behoznom. - jelentettem ki tényszerűen. Tényleg így gondoltam, a tánc nem szerepelt a tudáslistámon és nem is akartam Peter emlékeire támaszkodni. Még csak gondolni sem akartam rá.
Valahol szórakoztatott a felháborodása, így megengedtem magamnak egy félmosolyt. De a tények tények voltak, nem egyszer kellett már valahogy lekapcsolnom, hogy ne kövessem. Meg kell hagyni elég ügyesen csináltam, újfent elég rendesen résen kellett lennem.
- Reális feltételezés. - nem paprikázódtam fel attól, hogy ezt voltaképpen kikéri magának, inkább csak újfent odaszúrtam neki egy tárgyilagos megjegyzést. Azt hiszem ezeket nem szereti, de kössön bele a valóságtartalmába. Előre borítékolom, hogy nem tud. Felvontam a szemöldököm, amikor mégis fogadkozni kezdett, persze mert ő olyan fajta, aki ezt betartja. Még nem tudtam megfejteni, hogy miért jött mindig utánam, lehet csak nem akart lemaradni az eseményekről. De tény, ha olyan információra bukkantam, akkor úgyis megosztottam vele. A legtöbb dolgot megosztottam vele.
- Ez nincs így, amiről tudnod kell, azt mindig elmondom. Te tudsz a legtöbbet a viselt dolgaimról. - meglepett engem is, hogy mennyire nyugodtan válaszoltam annak ellenére, hogy most szúrta a szemem a felháborodása. Belegondolva neki tényleg fontos volt ez, mert mind fontosak voltunk neki. Megértettem a ragaszkodását és az aggodalmát is, de miattam tényleg fölöslegesen tette. Ha olyannal kerülnék szembe, aki tényleg veszélyt jelent rám is, akkor nem ilyen nyugodtan mennék haza. Haza... mármint hozzájuk. Nekem sosem volt kijelölt otthonom, leginkább azt neveztem annak újabban, ahová ők is tartoztak.
- De tudod mit? Hagyok nálad cetlit, hogy mire felkelsz, tudd miért ne keress. - ha ennyire szeretett volna rögtön napirenden lenni, épp mit intézek, ám legyen. Majd legközelebb bepótolom.
Nem egészen értettem a következő hadarását neki. Laze már magyarázott nekem valamit a pornóról, de őszintén szólva időm sem volt rá, hogy utána nézzek. Fontosabb dolgok is akadtak, mint a rossz arcok leszerelése, információszerzés, illetve mindig akadt valami megjavítandó Bayville-ben. Ráadásul megígértem Gwennek is, hogy valahogy hazajuttatom, szóval próbáltam valami ketyerét bütykölni. De valahogy sehogy sem jött össze a dolog, az interneten pedig nem mindig akadtak olyan dolgok, amik előrébb vittek volna a tudásommal. Ugyanis ez a fajta tudásom hiányos volt, leginkább emlékekből dolgoztam. Peter emlékeiből. Meg volt valamiféle érzékem hozzá, amit nem tudtam volna megmagyarázni.
- Szóval nézzem meg azt a mémet a pornóval? - kérdeztem vissza, de alighanem csak rosszabb lett a reakciója rá, így hagytam is a csudába a dolgot. A kíváncsiságom azonban ennél erősebb volt, így későbbi lecsekkolásra beterveztem, hogy utánajárjak enne. Már ha ezt a sos dolgot letudjuk.

Fura volt nekem a srác. Nem tűnt olyannak, mint aki a halálán van egy lőtt sebtől, inkább olyannak, aki a lányok miatt bosszankodik magának. Vagy épp hangosan. Én nem tettem sokat hozzá a beszélgetéshez, egyébként sem az én terepem volt. Igyekeztem mérlegelni, hogy mennyire van értelme hazavinni, mennyire kellene itthagyni. Ő is arra apellál, nem? Összességében az sem volt már mindennapi, hogy nem pánikol. Más nem tudta volna ennyire higgadtan kezelni a sérülését, főleg ha több rossz arccal keveredik, akik az állítása szerint már nem itt tartózkodtak.
- Mert te vagy a rosszfiú? - ez a megjegyzése szöget ütött a fejemben és nem is igazán figyeltem arra, hogy a lányok mit reagálnak. Én tőlük függetlenül próbáltam mérlegelni. Engem valahogy nem ejtett kétségbe, hogy mennyire sérült. Úgyis segítek az ellátásában minden szó nélkül. Ahogy levontam, itt nem fog maradni, kérdés hová vigyük. Felvont szemöldök volt csupán a válaszom a sérült csóka megjegyzésére. Normális ember, hogy mennyire távol áll ettől... de ezt nem kezdem most el firtatni. Persze a megjegyzése, hogy akár magát is meg tudná műteni elég érdekes skill lehet. Meglehet erre van képessége is? Eszembe jutott a kis elsősegélyszobánk a házban és innentől tudtam, hogy csak egy út lesz, hazavisszük az idegent. Hogy én mennyire nem szerettem ezt... de mielőtt még komolyan hangot adhattam volna vagy tehettem volna egy lépést is, Freddy zsebre tette őt. Még nem láttam ilyet tőle, hogy valakit zsebre tenne, azt már megszoktam, hogy tárgyak csak úgy tűnnek el nála meg kerülnek elő. Nem akartam tudni, hogy mekkora készlete van és miből. Valahogy azt láttam magam előtt, hogy akár egy házat is képes lenne elrakni. Vagy az már sok lenne?
- Döntsétek el, ki hogy szeretne utazni. - már rég elvesztettem a fonalat, hogy erre mi lenne a jó megoldás, ha Freddy nem volt már annyira gondterhes, akkor az egyet jelent, a zsebben nem fog semmi rossz történni a taggal. Romyt méregetve lehet, hogy nem lett volna olyan jó ötlet megröptetni, így sem állt a helyzet magaslatán. Így csak nyúltam a pórázért. Arrowt nem szerettem volna ölben cipelni, neki amúgy sem árt egy kis lefutás, mielőtt még teli energiával vinnénk haza. Na meg mint ahogy mondta, Freddyt nem lenne most jó ötlet lehagyni.
A hazaút akkor sem tűnt olyan hosszúnak, nekem főleg nem. Inkább azon járt az eszem, hogy miért volt a környéken lövöldözés meg leszámolás. Elkerülte valami a figyelmem?

Freddy aztán nem cécózott sokáig, bár először majdnem feltettem a kérdést, hogy miért nem lefelé megyünk, amikor az üres szobába érve komplett orvosi berendezés fogadott. Nem volt ez esetben több kérdése, mielőtt előkerült volna a srác. Igazából én inkább voltam nézőközönség, mint hasznos tagja a csapatnak. Megoldották ők is, nem?
- Van elég fájdalomcsillapítónk? Mert akkor hozhatnál te is. - pillantottam Romyra. Láttam, hogy a szokásosnál is sokkal sápadtabb, bár azt nem akartam mondani neki, hogy menjen le az alagsorba, tudtam, hogy nem szívleli valamiért a helyet. A toronyra már ezt kijelentette, az alsó szintre még nem de elég volt látnom az arcát hozzá, hogy mennyire vonakodott bármit is odalent berendezni.
- Vagy hozok én, te pedig menj és szívj egy kis friss levegőt. - ennek fényében egészen hősies tett volt, ahogy kiszedegette egy hónappal ezelőtt azokat a szilánkokat a hátamból.
- Szóljatok, ha tudok valamit segíteni. Én is értek valamennyit az ilyesmihez.