- Az épület többi szobáját nem tudom, ebben, amiben most tartózkodunk, nincsen! - javítottam ki, az érzésem szerinti félre értést hamar. Nem akartam elkedvteleníteni, hogy itt azt higgye, az egész épületről beszéltem, mikor említettem, nem látom a fegyvere lelkét. Nem voltam olyan ügyes, átlássak a falakon! Bár lettem volna! Egyetértésére, hogy ideje megkeresnünk orvtámadómat, elégedetten szusszantam és indultam... volna. Ha az ismeretlen nem kanyarintott volna megint bele egy szakajtóval abba a bizonyos levesünkbe. Nem mondom, hogy nem tikkelt be a bal szemem, mikor meghallottam a vészt jósló hangokat, majd engedtem el minden némű elvárást az estével kapcsolatban, mikor meg is pillantottam kedélyes ármánykodónk újabb ajándékát. Egy halom, meg még néhány szakajtóra való, messziről bűzlő ocsmányság keveredett elő valamelyik bűvész szobájából ennek az épületnek. Oldalra döntött fejjel hallgattam végig a meglepően fülsértő, alig érthető szövegüket, majd szusszantam egy nagyot. Mármint szerény személyemnek is volt egy kis akcentusa, nem tagadom, de azért... hogy is mondjam, engem eddig még mindenki megértett, ha akartam valamit mondani. Itt azonban igen csak kérdéses volt beszédük tartalma! Hát ennek megfelelően is cselekedtem. Természetesen először is, észrevétlenül vontam kekkai-val körbe magunkat. Kérés nélkül Asgardi barátom köré is keveredett az átlátszó védőpajzsból, reméltem nem haragszik meg érte. Nem akartam azzal lebuktatni magunkat, külön engedélyt kérek. Majd a védőintézkedések után, hisz ugyan halhatatlan volnék, de azért azok a kis piszok lövedékek fájdalmasak tudnak lenni! A lényeg, hogy ha már úgy is oldalra volt döntve a kobakom, kedvesnek szánt mosollyal tettem a fülem mögé a tenyeremet, és úgy válaszoltam nekik!
- Őszintén elnézésüket kell kérnem, de nem értettem, mit szerettek volna nekünk mondani! - próbálkoztam rá a civilizált társalgásra, miközben nyilvánvalóan eszem ágában sem volt elengednem Nogitsune kacsóját, vagyis markolatát. Az megint más lapra tartozott, nem hittem, hogy az ilyen alakok képesek lesznek civilizált társalgásra, miközben lőfegyverekkel érzik magukat megtámogatva. Inkább volt ez időhúzás, mint bármi más, bár az sem lepett volna meg, már a szavamba vágnak a fegyvereikkel. Nem számoltam rá, méretes barátom fog, még mondat közben egy faláda mögé rántani úgy, csak nyekkentem. Mármint nem tudott a kekkairól, szóval nem panaszkodhattam.
- Köszönöm! - suttogtam helyette, de nem akartam elkótyavetyélni az általa foganatosított elterelés pillanatát. Egy nyakroppantás után táncba kezdtem. Népemnek, mind a kettőnek szokása volt a különböző pengetáncok gyakorlása. Ezt a tudást vettem elő. Nem zavart az esetleges lövedékek röpködése sem, a csak számomra hallható ritmusba bele. Kecses lépésekkel és perdülésekkel, minden felesleges mozdulat nélkül jártam a meglepően halálos táncom. Hisz Nogitsune borotva éles pengéje nem csak az emberi akadályon, de még a fegyvereik nyújtotta fémen is úgy szaladt át, mint a konyhakés a meleg vajon. A pillantásomból minden korábbi érzelmem eltűnt. Ebben a pillanatban a halál egyik könyörtelen osztója voltam, se több, se kevesebb. Azt –egyelőre- fel se vettem, le lettünk hőscincérezve. Majd ha szemtől szembe leszünk ezzel a rejtélyes alakkal, erre is kitérünk. Volt elszámolni valónk, úgy éreztem, egyre több. Most azonban mozognom kellett, hisz mint a mondás is tartja, karddal érkeztem egy lőfegyver párbajra, és mindenképp én akartam győztesen kikerülni a szituációból. A kekkai ugyan valamennyit védett, hisz pajzsként ez volt a dolga, ám nem volt az sem áthatolhatatlan, és amennyi fegyver itt volt körülöttünk, nem bízhattam csak a mágiában, a sok rossz arcú, na meg szagú alakkal szemben. Inkább a véletlen eltévedd lövedékek ellen tartottam fent, amolyan biztos ami biztos alapon. Náluk jóval gyorsabb és erősebb is voltam, és mivel rossz érzésem volt ezzel az egész hellyel kapcsolatban – nem tehetek róla, rémes volt a Feng Shui~ja már ennek az egy teremnek is- tűzzel vontam be a pengémet. Nem csak vágtam, égettem is egyből, felkészülve arra, hogy ha véletlen úgy döntenének ezek az anyaszomorítók, hogy netalán megpróbálnak most, vagy később öngyógyítani, nehezebb dolguk legyen! Igazán kár lett volna, ha itt megmarad valamelyik is az utókor számára!
 
 

Adat - Adat - Adat

[size=14]
Elégedetten szemléltem, hogy Vörös Óriás kezeiben milyen jól is mutatott a Yanyuedao. Nem mertem katanát, de még nagamakit sem ajánlgatni, ugyanis nem voltam lelkileg felkészülve arra, szeretett pengéim fogpiszkálónak tűnjenek az Asgardi markában. Így döntöttem végül a Guan Dao mellett.
A megfelelő fegyver kiválasztása után, magam is harci formámba bújtam, és immár Tenko alakomban kíváncsian indultam el vele.
Az épület, amihez vezetett, már messziről nekem is birizgálta az ösztöneimet, ugyanis a szó legszorosabb értelmében bűzlött, mint a kotera. A környéket átjáró ótvar buké haloványan ismerős volt, de nem ugrott be egyből, hogy honnan. Nem is görcsöltem azon, hogy az adott emléket megpróbáljam előbányászni. Inkább tettem, amit az esetünkben szó szerint magát macskának kikiáltó barátom kért, és az érzékszerveimet az épületből kiszűrődő kis jelekre fókuszáltam. Igyekeztem minden kis hangot, moccanást, szagfoszlányt, és mozdulatot elkapni, amit csak lehetett. Persze ezzel egy időben akaratlanul is az jutott az eszembe, és vettem tudomásul a tényt, hogy a férfi érzékelhetően Loki ellen, és nem az oldalán szokott harcolni, hisz fel sem merült benne az a gondolat, hogy az illuzionista alakváltót esetleg előre küldje felderítő gyanánt, mielőtt itt felhívná ránk a figyelmet. Az én ninjákhoz és szamurájokhoz szokott cseresznye virág illatú piciny lelkem ezen picit ugyan meglepődött, de ha valakik mesteri szintre fejlesztették az alkalmazkodást, hát azok mi, rókák vagyunk. Ráadásul az ő fegyvere, az ő szabályai, úgy voltam vele!
- Hárman biztos fogadó bizottságként siettek az üdvözlésünkre! - próbálom gyorsan a tudtára adni, ám a bezuttyanú ajtó, és a gyorsan felcsattanó fegyver ropogás, már lehet elnyomta a hangomat. Villanásnyi idő alatt jelent meg Nogitsune a kezemben, természetesen katana alakban (nálam nem hatott fogvájónak szegény pára), és azon voltam, hogy tettleges nem tetszésemet nyilvánítsam épp vele ki, a fogadtatás milyenségét sérelmezve, mikor telibe talált valami folyadék.
A jigoku-ból szalajtott oni se tudja, hogy honnan érkezett ez a fura anyag, de az arcom, ruhám teljesen elázott.  Két mozdulat közben fagytam le az idegen, na meg ismeretlen anyag érintésétől. Első volt, hogy ellenőrizzem, méreg, sav, netalán valami baktérium-vírus alkotta koktél. Szerencsémre egyik se volt. Vagyis nem teljesen. Ahogy megperdült a szemeim előtt a világ, és kezdtek a színek összekeveredni, indult fel bennem is az a bizonyos pumpa, igen csak nyaktörő sebességgel.
Ezek képesek voltak hallucinogén vacakkal, nem is lepermetezni, de egyenesen füröszteni benne! ENGEM!
-Hogy az a fekete tyúk első tojásából napvilágot látott, sikoltozásba öltöztetett, ködmönbe bújtatott, rézhasú, nagyfejű, szultán udvarát megjárt, csőszkunyhóba elrejtett, pikkely páncélt hordó, repedt sarkú, büdös szájú, ritka fogú, csempe szobába felnevelkedett, mocskos, tetves, rabló Baba Yaga szakadna a nyakatokba, és érezné ott otthon magát! - csusszant ki véletlen hangosan is a morcosságom, ahogy fellobbant az egész testem, hogy a ruháim szárítása mellett, pár másodperc alatt ezt a vackot is párologtassa le rólam, és esetlegesen a szervezetemből. - Pofátlanság ilyesmivel rám támadni! - morogtam volna tovább is, ha fel nem recsegnek a hangszórók. Azonban az onnan, még nálam is érthetetlenebb összevisszaságot magyarázó hang megakasztott a háborgásomban. Kissé talán vörösen felfénylő pillantással néztem körbe, majd lestem egyenesen a ránk bámuló kamerákba, szép sorba mindbe.
- Minek nyúlsz hozzájuk, ha még a feliratokat se tudod elolvasni? - tikkelt be enyhén a szemem, hisz én voltam a bakija elszenvedője, akárki is legyen a nagyokos gép, pontosabban gomb kezelő!  - Várj egy pár percet, mindjárt mi is oda érünk! - szusszantottam, ámbár előttem sem volt teljesen világos, hogy ez ígéret volt, vagy fenyegetés a részemről.
Persze a szájalásomtól függetlenül Volstaggra lestem, és immár jóval halkabban, neki folytattam.
- Ha a kezelős szobába akarunk menni, ami lehet érdemes lenne, ez a mikrafonos alak is képes volt onnan követni minket a szemeivel, akkor arra kell mennünk! - lőttem be a kacsómmal a menetirányt légvonalba! Az eddigiek alapján, már azon se lepődtem volna meg, falakon áttörve indulunk meg a célunkhoz, de erről is mélyen és bölcsen hallgattam. - Ebben a teremben nem látok fegyver lelket egyet sem. Ha van is bármiféle penge itt, az nagyon fiatal, és még annak is hamisítvány.   - tettem hozzá, finoman elhintve, hogy nincs szükség a szoba további átkutatására. Nem mondom, nem izgatott a kérdés, vajon milyen lelke lehet egy Asgardi fegyvernek. Hogy jelennek meg ők. Az nyilvánvaló volt, hogy nem fog tudni úgy materializálódni, mint mondjuk az enyéim, de valami lélekformára számoltam azért, hisz az mindennek van, ami kellően öreg, és igazi mester kovácsolta.
 

Adat - Adat - Adat