Darmore & Bishop

Az istenség nagyon feszültnek tűnik. Vajon nála is működik a territoriális viselkedés, mint az egyéb állatias vonásokat hordozó lényeknél? Az biztos. A Macskanemzet köde sem volt természetes, ahogy ez a vihar sem. Ninurta ezzel védi a területét.
A fekete, szőrtelen macskák összekuporodnak és ugrásra készen állnak. Úgy tűnik, nem ránk, hanem tőlünk a lehető legmesszebb ugranának szívesen. A köztük álldogáló, szerzetes ruhát viselő testes példány lehunyja a szemét, fél lábra áll és szabályosnak látszó mozdulatokat tesz a mancsával.
Tüske zavartnak tűnik, de egy szóval sem adja tudtomra, hogy most épp mitől. Akkor ugrik be Ninurta mellé, mikor idevág a villám. Én is hátrahőkölök. Nem félek, de ver a szívem rendesen a hanghatástól és az istenség kisugárzásától. Ha akarná, egymás ellen ugraszthatná az egész bandát és senki se élné túl, mert az utolsó csepp vérünkig harcolnánk. Ezt az erőt kinézem belőle.
A vezérként fellépő Balkatar-fiú is ideges, ahogy a társai is. Egységesen ugrottak hátra és ott újra felvették az alakzatot. Elismerésem. Kivéve az ablakból leselkedőknek, akik eltűntek.
A legifjabb macsek nekik is ugrana egyből, a villámlás dacára, de a testvére megint oldalba veri. Hallom magam mögött a macskajajt, az éles hangú nyivákolást és Pangloss-t megelőzve szólok rájuk, hátra se nézve.
- Álljatok le!
Balan hörgése komoly, de abbamarad. Hogy lesből akar rám lecsapni, vagy később torolná meg az egóján esett sérelmet, azzal most nem tudok foglalkozni. A csapatot kell védenem és nem engedhetem, hogy egy nagyszájú mindent elrontson! Az az érzésem, hogy az emberalakú, idősebb hím fogta vissza a fiatalokat.
Bregrer türelmesen, fejét megszégyenülten lehajtva hallgatja az istent. A mellette álló nőstény megkönnyebbül, hogy végre nem Tüske a hím figyelmének tárgya. Őt magát a csodabot köti le, amit a többiek is megbámulnak és izgatottan lengetik a farkukat. Nem semmi erők dolgoznak itt.
Én azért szemmel tartom az ellenséges csapatot. Ha mozdulnak, a villám is lesújt és a fegyverem is elsül. De nem mozdulnak.
- Tiszteletem, fenséges Ninurta! A nevem Pu-pan. Természetesen távozni fogunk, ahogy kérted. Istenséged kegyelmét nagyra értékeljük - szólal meg váratlanul a harcművész perzsa bölcsnek tűnő és higgadt hanghordozással.
Szemei most fehéren ragyognak.
- Egyetlen kérdésünk lenne. A jövőnkben egy sötét lyuk tátong, mely elnyeli a népünk nagy részét. Ezt a lyukat annak a Leon professzornak a tevékenysége nyitotta, akit keresünk és köze van hozzá az ő "teremtményeinek", a simabőrű macskáknak. Szándékodban áll-e beavatkozni és megelőzni a katasztrófát, vagy miénk maradhat a feladat, hogy harcoljunk a Macskanemzet túléléséért?
Furfangos egy alak. Nem bízom benne. Hogy mit is akar valójában, azt a macskák szimata el fogja árulni. Hacsak nem varázsolt valami átverőset ezzel az előbbi flamingópózzal.

@Ninurta   Bergen Street, Brooklyn (NY)
2026. június közepe

Darmore & Bishop

Ez a konfliktus néha olyan, mintha csak egy szikra kellene a háború kirobbanásához, más pillanatokban ártalmatlan odamondogatásnak tűnik. Komolyan veszem őket és készen állok, hogy megvédjem Tüskét. Nekem ő itt a legfontosabb, a többiek utána következnek. Azért jöttünk, hogy megtaláljuk őket és a segítségükre legyünk, de egyelőre nem igazán kérnek belőle.
Balan kihúzza magát és felszegett állal néz Ninurtára. Mint aki végiggondolta, mire készül és büszkén vállalja. Én úgy látom, több benne a hév, mint a megfontolás. Ekkor ugrik be Tüske a szócsata közepébe. Gyorsabb, mint én és megint megtréfált. Kedvelem a játékos énjét, egész addig, amíg nem okoz vele bajt vagy nem sodorja veszélybe magát.
- Mutánsok vagyunk, hordozzuk az X-gént, ami az emberekben nincs meg - szólok hozzá, hogy kissé világosabb legyen, mitől is vagyunk mi eltérőek.
Megjegyzem, hogy Tüske macskajellege természetesebbnek tűnik az ősi lény számára. Utána fogok nézni, ki is ez a Ninurta, akire az idősebb macskaember tisztelettel néz.
- A Hydra már több társamat elvitte és kísérletezett rajtuk. Ha ellopjuk az ő kutatási eredményeiket, többet fogunk tudni.
- A Hydra-tól nem lopunk, hanem felszámoljuk - jelentem ki kategorikusan. - Volt már velük dolgod, emlékezz!
Az X-ekkel húztuk ki a csávából, mikor elfeledkezett magáról. Tüske most összehúzza magát és lelapítja hegyes füleit. A bűntudatát hoztam elő, mert muszáj volt. Több morlock azért halt meg, mert őt követte. A lány az aszfaltra kuporodik veknit formázva, maga alá húzva a lábait. Még a farkát is a teste köré tekeri.
- Fenség ismer olyan varázslatot, ami akár rajta, akár rajtunk is segíthet, hogy emberi alakot öltsünk? - kérdezi szelíd hangon Slygar.
Pangloss nem nyilatkozik a témában, de láthatóan erős gondolkodásba kezdett.
Tüske felemeli a füleit az egyetemi tanár említésére. Ő is kedveli Bestiát, a tesója meg rá is akart mászni. Látom rajta, hogy forog valami a fejében, de nem szólal meg.
- Ismerjük. Beszélni fogunk vele.
Nem mondom el, hogy pont egy hasonló kísérlet miatt lett ő kék. Azon viszont elgondolkozom, hogy mit kell érteni Ninurta falkája alatt. Hallottam egy sétapálcás tanárról, aki a Wakandai Egyetemen tanít. Senkiről nem fogom elárulni, hogy oda jár. Inkább majd később kérdezősködök.
A nagy szaglászásba a macsektársam is becsatlakozik. Talpraszökken, amitől Slygar megint befeszül és borzol, de felfogja, hogy nem a másik nőstény jelent itt veszélyt.
- Mit kell tudni az ellenségről? - kérdezem, miközben nyitom a sporttáskát és előveszem belőle az alkarnyi energiaágyút, amiről lerí, hogy nem ebből a korból származik.
- A Tisztítók vannak itt - szól Pangloss, mire Balan jelentőségteljesen rápillant, Slygar pedig hátrébb húzódik. - Ők is a Földön élő macskaemberek közé tartoznak, méghozzá az agresszívebbek közé. Érett és tapasztalt harcosok, akik Leon professzorra is vadásznak és minden társukra, aki emberi alakot kapott. Szerintük árulók vagyunk, akik nem érdemlik meg az életet. Engem egyszer már megtámadtak és csak úgy úsztam meg, hogy kimenekültem az emberek közé. Itt viszont nincs menekvés, nincsenek emberek.
Ez csak megerősít abban, hogy jó döntés volt a komplett hadifelszerelést elhozni. Az energiaágyút magamra tapasztom, hogy az energiáimat ezen keresztül is ki tudjam lőni. A tokokba gyorsan berakosgatom a gránátokat, amikből három különböző típusút hoztam. A bal kezemben a pisztoly, ami az ágyúnál kisebb ugyan, de hasonló erejű.
Az istenség nem csak tőlem várja a védelmet, hanem ő maga is bátran kiáll a macsekokért. Vagy a sereg első sorában akar harcolni. Mindegy is, az a beszélő varázsfegyver lenyűgöző. Ninurta minden mondata számít. Járványokat képes kirobbantani? Jobb lesz később is odafigyelni rá és minimum elkerülni, hogy ellenünk forduljon. Ha szövetségre tudunk lépni vele, az még jobb.
Míg ő és az idősebb macskaember előre figyelnek, én arra ügyelek, hogy ne támadjanak minket oldalba vagy hátba. Ismerem a macskanővérek harcmodorát. Tüske ráérez, hol a helye és mellém ugrik. Bezárult a kör a két kölyök előtt, védve vannak.
Valami megmagyarázhatatlan, hátborzongató érzés vesz erőt rajtam és Tüskén is. Óvatosan pillantok hátra, nehogy későn reagáljak egy támadásra. Mindenki megremegett, kivéve az istent. Ő állhat emögött. Remélem, az ellenség is érzi, hogy kivel van dolga.
Ninurta-ék felé egy széles ködfelhő közeledik, ami lassan oszladozni kezd és mögötte kirajzolódik három alak. Egy kövérkés perzsamacska emberi méretű példányához hasonló macskaember áll középen. Shaolin szerzetesek ruháját viseli és a pofájáról semmit nem lehet leolvasni. A farkát sem mozgatja, nem pislog, csak áll. Oldalán egy-egy fekete párduc kecsességével mozgó, bunda nélküli, de macskabajusszal és karmokkal rendelkező, lábszárvédős, karvédős lény áll. Sokkal alacsonyabbak a perzsánál. Egyik nőstény, a másik hím. Karmozdulataik nyomán a köd utolsó nyomai is eltűnnek. Varázsló macskák...
Az előttünk álló épületek egyikének első emeletén egy nagy termetű, izmos macskahímet látok meg. Sárgásfehér testét foltok tarkítják és guggolva figyel minket az ablakpárkányról. A szomszédos épületről egy hasonló, de soványabb alkatú nőstény tart szemmel minket. Két oldalról narancsszínű, csíkokkal tűzdelt bundájú macskaemberek közelednek. Jobbról a hím, akinek a fején úgy áll a szőr, mintha ő is Logan fodrászához járna. Balról a nőstény jön, nagy lobonccal, ami meg-meglobban szélben. Szemből pedig egy nálam is magasabb hím lépked felénk. Legalább olyan büszke a tartása, mint Ninurtának. A hajként hordott sötétbarna sörénye kisebb, de mégis az egész lénye tekintélyt sugárzó és fenyegető. Sárgásbarna bundáján egyszerű ruházatot visel, és karján, lábán védőeszközöket, nyakában pedig láncot, amin fogak sorakoznak. Mellette egy igen nőies, még emberi szemmel is csinosnak mondható nőstény közeledik hasonló, de feszesebb ruházatban és nem annyira sörénynek, inkább hajnak tűnő fejszőrzettel.
- Balkatar fia! Majdnem ötszáz éves - suttogja Slygar a büszke hím láttán.
Balannal együtt fújnak minden ellenfélre és a fogukat villogtatják, de nem mozdulnak. Idősebb társuk felugrásra készen áll, ahogy Tüske is. Én a fegyveremet a sörényes hímre irányítom.
- Nem akarunk bajt. Csak hagyjatok minket elmenni! - szólok nem kiabálva, de kellő hangerővel, hogy mind hallják.
Tipikus macskatempó. Nem szólnak, nem lépnek. Még a szemük se rebben. Csak hosszú, hegyes füleik mozdulnak aprókat erre-arra. A vezérnek tűnő sörényes szólal meg először és nem rám néz, hanem az istenségre.
- Uram..valóban Ninurta lennél? - kérdezi a vezérhím szelíden, de nem megalázkodóan.
- De művelt vagy... - szól be neki Balan, mire Slygar megint hátba vágja.
- A nevem Bregrer. Társaimmal azért jöttünk, hogy elvigyük azokat, akik megtagadták ősi vérüket. Kérlek, hogy engedd át nekünk ezt a három macskaembert!
A hangja, mint az oroszlánoké, bár visszafogott. Ő is megérezhette Ninurta kisugárzását. Tüskét kezdi bámulni, ő pedig viszonozza. Tekergetik a farkukat, hol lassú, hol gyorsabb mozdulatokkal. A Bregrer melletti nőstény közben mintha kezdene feszültebbé válni.

@Ninurta   Bergen Street, Brooklyn (NY)
2026. június közepe

Darmore & Bishop

Látom, nem csak engem zavar a macskaharc. A legerősebb se nézi jó szemmel. Tény, hogy ő sokkal nyugodtabban viselkedik és megfontoltabban is beszél. Egy szóval leállítja őket. A szellemi ereje és a karizmája is elég komoly. Ettől csak veszélyesebb ellenfél lehet, ha ellenünk fordul. Eddig úgy néz ki, nem erre haladunk, de még túl sok a vakfolt. Nem látok tisztán és ez zavar. Védem Tüskét, amíg kiderül, ki mit akar valójában.
- Maga... - kezdené Balan felpuffadt arccal és mindenfelé álló bajuszszálakkal, de erőt vesz az indulatán.
A nőstény a vállára teszi a kezét, mire lesodorja azt és megint odafúj.
- Ne gondolja, hogy mi kóbor kölykök vagyunk. Attól, hogy most nincs velünk egy egész falka - próbál visszavágni a hím.
Ha ezt tudta felmutatni, az nem sok. A tanácsok jól hangzanak és Ninurta tudhat egyet s mást a hierarchiáról. Tüske odavan érte, látom rajta. Úgy tekergeti a farkát, hogy már szinte előrébb áll, mint az arca vagy az összefont karjaim.
- Hallod, Balan? Egy nap alfa lehetsz. Tudod, hogy én melletted vagyok mindenben.
- Tudom, szívem - mondja kihúzott testtartással, hátra sem nézve, de hagyva, hogy a nőstény mellésündörögjön és átölelje a derekát.
Nem tesók, hanem egy pár? Vagy mindkettő, de az lehet, hogy még náluk is problémás. Tudja a franc, hogy ilyen mágikus lények genetikájába mennyire ront bele, de beteg lenne. A testvéri kapcsolat nem erre való. Bármi is az övék, viharos kapcsolat.
- Kérdések - ismétli meg Tüske érdeklődő hangsúllyal.
Tetszik neki, hogy nézheti a műsort. Ninurta szavaira mind felhördülnek. Még a férfi is, hasonló, de érettebb hangon, mint Balan. A macskák behúzzák a fülüket, majd kiengedik, ágaskodóra.
- A Macskanemzet tagjainak egy alakjuk van. Vagy macskák vagy emberek. Fajunk ezer éves történetében egy olyan tagunkról sincs tudomásunk, aki kénye-kedve szerint át tudott volna változni.
- Ez szentségtörés lenne! Mi nem erre születtünk. Ebroc társakat szeretett volna a macskákból és nem besurranó, másokat átejtő szélhámosokat, akik olyan alakot öltenek, amilyet akarnak - fakad ki Slygar.
- Senki nem akar alakváltó lenni. Nyugodtan akarunk élni az emberek között - szól határozottan Balan.
Szaglás nélkül is megmondom, hogy a fiúk igazat szóltak, de a nősténynél ez műhiszti. Látom rajta, hogy hazudik és Tüske is fújt rá, mikor beszélt. Hogy ő mit gondol, az engem is érdekelne. Ránézek. Állja a pillantásomat, de nem szól, csak hunyorog. Mérlegel. Ilyenkor rá kell hagyni.
- Balkatarra mindenki büszke, aki tőle származik és aki az ő alattvalója. Maga ezek szerint nem tudja, hogy ő a mi legnagyobb harcosunk, uralkodónk. A nagy pestisjárvány óta a Földmélye nevű dimenzióban él a néppel, de időnként a Földön is megfordul. Valaha az emberek legkiválóbb harcosa volt, de az első macskaemberek az alkímia és a mágia fortélyaival átváltoztatták a fajunk képére, ahogy őket Ebroc az emberek képére. Új vérvonal indult vele és mi pont annyira vagyunk emberek is, mint macskák. Néhányunk itt él a Földön és nem akarunk harcolni se istenekkel, se emberekkel. Csak egymással, ha valaki nem bír magával.
Slygar tréfásan megcsapja Balan fülét, mire ő visszavicsorog a nagy, éles fogait mutogatva.
- Gyerekek... - szól rájuk az idegen. - Ne haragudjon, még be sem mutatkoztam. Pangloss Thermann vagyok. Szintén Balkatar leszármazottja, de egy másik vonalról és száztíz éves korral. A Földön élők népéből. Láttam olyan háborúkat, amiket az itteni ifjak nem láthattak.
Ezen elmosolyodom. Én is láttam olyan háborút, amit egyikük sem, de nem fogok ezzel villogni.
- Az emberek sem szentek, de ha úgy nézünk ki, mint ők, több teret adnak nekünk. Okosnak kell lennünk, hogy ne lepleződjünk le. Okosak leszünk. Ugye, Balan? Ugye, Slygar?
A hím szavaira már Balan sem pofázik vissza. Komolyabban veszi őt, mint egy istent? Mert őt elismeri. Ellenben Pangloss tisztelettel beszél Ninurtával. Fura ez a társadalom. Tüske egy hirtelen ugrással felkavarja az állóvizet. Slygar be is áll elé felborzolt szőrrel, púpozott háttal, de a többiek is mozdulnak.
- Ne hergeld őket! - szólok rá és én is közelebb megyek.
A pisztoly még mindig el van téve, két tenyeremet mutatom is.
- Az enyéim, Védelmező. Olyanok, mint én. Csak én mutáns vagyok. De egy a természetünk.
Nem kérdeznek semmit, csak gyanakodva nézik. Az idős hím felé tart, Ninurta kérdésére viszont megáll és leül. Kis hatásszünet után csak fejjel fordul vissza, így válaszol:
- Tizenkét évig emberként éltem. Utána alakultam át és nekem is csak ez az egy alakom van. Szeretem a formámat és a húgom is szereti az övét. Hasonlítunk. De álcázóberendezés kell, mikor emberek közé megyek.
Ninurtára hunyorog, majd teljesen lehunyja a szemét, hosszan pislogva. Értem, mi jár a fejében. Annyira egyek, hogy nem akar egyedül dönteni, pedig foglalkoztatja a lehetőség. Most a többieken futtatja végig a szemét. Slygar a fogait mutogatja és a karmai szinte vájják az aszfaltot, ahogy áll.
- Leon Professzor módszere mutációt is vissza tud fordítani? - kérdezi Tüske az öreg Pangloss-t.
A hím nem válaszol, hanem először meredten nézi Tüskét, majd a fejét felemelve szaglászni kezd, ahogy Balan is.

@Ninurta   Bergen Street, Brooklyn (NY)
2026. június közepe

Darmore & Bishop

- Igen, sok kellett. A testvéremmel együtt vadásztunk rájuk és néha összevesztünk a falatokon.
Most is ezt csinálják, csak már nem a patkányokon vesznek össze, hanem minden máson, ami Tüskének kell. Lopás egymástól, kergetőzés. A húga, Vadon specialitása. Jó, hogy most nincs itt.
- Ilyenekre még nem is tudtam vadászni, pedig jó lenne! Mikor tinédzserként macska alakúvá változtunk, elbujdostunk és jött a csatorna.
Tüske nagyon megkedvelte ezt a férfit és olyan nyílt vele, hogy a suliban bárki rácsodálkozna. Ennyit tesz, hogy kiszagolja a hozzá hasonlót. Én örülök, hogy van közös témájuk, de még nem bízom meg teljesen az idegenben. A falkájáról egy szót se szól, pedig engem is érdekel. Veszélyt jelentenek vajon? Később rákérdezek.
A hím arcán az látszik, hogy megbánta az elszólást. Nem válaszol, de amit az előbb mondott, abból pont az következik, ami a férfi szavaiból. A nőstény se mond erre semmit, csak Tüskét méregeti gyanakodva és oldalazó mozgással. Én még mindig úgy állok, hogy ne férjenek hozzá.
Már megint egy isten, aki ember alakú. Nem ismerem, de amit a macskák mondanak, aszerint hihető lehet, hogy az ereje miatt istennek nevezhető lényről van szó. Hagyom, hogy megbeszéljék egymással, amit akarnak. Nehéz is ehhez hozzászólni.
- Isten? Maga milyen isten? Sos... - szól Balan, aztán mintha beugrana neki.
- Sose hittük volna, hogy egyszer találkozunk magával - próbálja a nőstény kimenteni az össze-vissza beszélő társát. - Hallottunk magáról, ahogy a legtöbb olyan istenről, akiknek köze van a macskákhoz.
Slygar össze is húzza magát egy kicsit. Balan nem.
- Hah, nem hiszem, hogy halhatatlan lett, de már régóta él. Akik a Földbelsőbe lettek száműzve, azok biztonságban vannak tőle, de aki ezen a Földön él, azt ő mind el akarja pusztítani. Ő végzett Ebrokkal is, aki a Macskanemzet első párját teremtette. Nem tudjuk, hogyan néz ki és hogyan lehet elkerülni. Időnként felreppennek a hírek, hogy végzett néhány társunkkal. Ezért gondoltuk, hogy ha minket keres valaki, akkor azt Belasco küldte.
- És örülünk, hogy tévedtünk - szól a nőstény kedvesen Ninurtához.
- Tüske barátainak segítettem megölni a mutánsokra vadászó ragadozót, ami tizedelte őket. Tőlük kaptam ezt a nevet. Azóta ők is a barátaim.
Nem mondok többet. A morlockokról nem kell tudniuk, se arról, hogy a Hydra ellen dolgozom. Az a banda szeret istenekkel cimborálni...
Szemmel tartom a két macskaembert. Lobbanékonyabbnak tűnnek, mint Ninurta. Közben válaszolok a kérdésre is.
- Mutáns vagyok. Ezzel nem jár mindig szokatlan külső. Még olyan is létezik, akinek mutáns létére különleges képessége sincs, csak a génjeiben mutatkozik elváltozás.
- Ez minket is... - szólna bele Balan, de Slygar hátbacsapja a mancsával.
Összefújnak és Tüske is menne közéjük, de látom, hogy mozdul és megakadályozom.
- Lerendezik. Hagyd őket! - csitítom.
A macskaemberek lökdösődnek kicsit és távolabb kerülnek tőlünk, közelebb Ninurtához. Egy-két élesebb hangot is hallatnak közben. Rájuk szólnék, de miért is? Náluk ez természetes viselkedés és nem fog nagyobb feltűnést kelteni, mint hogy itt álldogál három emberméretű macska.
Az egyik épület kapualjából finom léptekkel egy őszes halántékú, átlagos magasságú férfi közeledik. A ruházata teljesen szokványos és látszik, hogy nem hajléktalan. A többiek biztos kiszagolják az egyéb részleteket.
A macskaemberekre néz, akik azonnal abbahagyják a port felverő bunyót és összehúzzák magukat.
- Ninurta, üdvözlöm! - köszön a férfi és meghajol. - Hallottam néhány szót. Talán egymás segítségére lehetünk.
Túl sima a nyelve. Benne se bízom. Tüske se tudja, hova tenni.
- Nincs macskaszaga - súgja nekem. - De úgy viselkedik.
- Hallott esetleg egy bizonyos Leon professzorról, aki a Macskanemzet tagjainak emberi külsőt tud adni és még a szagukat is eltünteti úgy, hogy a tulajdonságaik közben megmaradnak? Nekem segített, de elűzték innen azon társaink, akik szerint megcsúfolja a fajunkat. Azért jöttünk ide, hogy a nyomára bukkanjunk.

@Ninurta   Bergen Street, Brooklyn (NY)
2026. június közepe

Darmore


& Bishop

Nem fog felhúzni ezzel a gúnyos mosollyal. Én a lényegre szorítkozom és a gesztusok mögött igyekszem meglátni az ellenfelet. Tüske tart tőle és a beszéde sem barátságos, szóval ellenfél, amíg nem bizonyítja az elenkezőjét. Pedig igyekszik. Először a kölykökért aggódott, most azt is elmondja, hogy ilyeneket nem eszik. Nem kérdezem meg, hogy akkor mire vadászik? Nem ezért jöttünk. A szememen láthatja, hogy még nem győzött meg.
Tüske a kapualj távolabbi részébe húzódik, mikor a férfi ránéz. Állja a tekintetét. Bátor ő, csak óvatos és nagyon szereti szemmel tartani azt, akitől félnie kellene.
- Én patkányokra vadásztam, amíg a csatornában éltem - szólal meg igencsak érdeklődő hangsúllyal.
Ezek közös témát találtak. Ha Tüske kezd bízni benne, az nagy dolog. Az iskolában annyira nem ad bizalmat, hogy ide is csak kettesben tudtunk jönni. Kiszagolhatta, hogy ezzel a pasassal nincs gáz. A szavak nem verik át az orrát.
- Egy egész falkája van? Itt élnek New Yorkban? - kérdezi tőle.
A macskás dolgok őt jobban érdeklik, mint engem. Annyit viszont kiderítettünk, hogy az idegen elvileg ugyanazért van itt, mint mi. Kíváncsi, akárcsak Tüske.
Erre a fura hangra, ami az állatkertből is jöhetett volna, a leányzó megremeg. Először azt hiszem, megijedt, mert közelebb húzódik hozzám. Aztán elmegy mellettem. Elém áll. Úgy helyezkedek, hogy tudjak lőni a pasasra, ha szükség lesz rá. Most viszont már rá tudok nézni a másik kettőre is.
Ők hasonlóan reagáltak. Már a kisebbik is lelkesen megy előre. Oldalról, nagy kört leírva közelítik meg a sétapálcást.
- Nem vagyunk segítség nélkül - szólal meg a nagyfejű, már kissé nyugodtabb hangon. - Ezen a helyen már más társaink is éltek előttünk. Látja, se ember, se állat nem jár itt gyakran. Csak a sirályok. Fffinomak. Meg pár kismacska, őket szeretjük.
Ezt láttuk az előbb, mikor a fehér macsek csak elsétált tőlük és nem félt. A sirályokat meg le se tagadhatnák. Tüske hátranéz rám. Bólintok, hogy én is értettem, igen.
Az ezt követő átalakulással megint közelebb jutunk az igazsághoz. Egy ilyen lényhez már illik az előbb hallott sóhaj, a végtelen büszkeség és az erő tudata. Isteneket emlegetett. Már engem is kezd érdekelni. Nincs idő kérdezni vagy elmélkedni, mert Tüske babrálni kezd a karján.
- Ne! - szólok neki, de már kikapcsolta az álcázót és úgy mutatja magát, ahogy valójában kinéz.
A farkát érdeklődően és izgatottan tekergeti és közelebb indul. Innen nem látom, de biztos vagyok benne, hogy most félig nyitva van a szája és a szeme is. Mint akit izgat az ismeretlen és körbe akarja járni.
Ezzel kicsit elrettenti a másik kettőt, akik a férfitől is sokkal jobban tartottak és most ugranak is olyan pózban, ahogy ember nem tudna. Hát begörbítve és oldalazva szökkennek hátra. A nagyobbik az oroszlánt tartja szemmel.
- Nem hiszem el, hogy nem ismeri. A Macskanemzet minden tagja ismeri - szól behúzott nyakkal, de provokáló hangnemben.
Erre felkapom a fejemet. A saját világomban hallottam róluk, de csak legendákat. Tényleg léteznek és itt van előttem két képviselőjük. Vagy három?
- A mágus, aki elűzte a fajtánkat a Földről és megölte a teremtőnket - szól bele sokkal vékonyabb, szinte naivan kedves hangon a kapucnis, aki most felemeli a fejét. - De ha nem ismeri őt és rólunk sem vette észre, hogy a Macskanemzethez tartozunk, akkor Ön kicsoda?
Gyönyörű zöld szemei vannak és vörös szőre. Ahogy kihúzza magát, még a domborulatait is ki lehet venni valamennyire, bár tényleg nagyon bő és laza az a pulóver. Szerintem sietve lopták a ruhát, mert egyiküknek sem a mérete.
- Emberméretű macskákról hallottam. A barátommal eljöttünk megnézni, hogy segítségre van-e szükségük - szólok az oroszlán, majd a két kisebb macskaember felé fordulva.
- Én jártam itt és szóltam Védelmezőnek. A nevem Tüske. Mutánsok vagyunk, de én álcáztam magamat, mert az emberek még nem állnak készen arra, hogy ilyen külsővel járjunk közöttük. Bízhattok bennünk. Védelmező mentett meg, mikor veszélyben voltam. Azért szóltam neki rólatok, mert egyedül nem mertem felvenni veletek a kapcsolatot, de azt se akartam, hogy esetleg bajban vagytok ezen a szomorú helyen, akkor ne lépjünk közbe. És benne is bízhattok - int a fejével a sörényes felé.
Nem szeretem, mikor én tartom a titkot, más meg kifecsegi. Betudom az érzékeinek. De ha túl sokat feltételezett magáról és azt hiszi, tutira kiszagolt mindent, aztán bajba kerülünk, akkor kap egy fejmosást.
- Balan vagyok, a nagy Balkatar unokája - szól határozottan, de még mindig távolról a nagyobb macskaember.
A kapucnis felfedi a teljes fejét. Inkább házimacskára emlékeztet, viszont sokkal vörösebb. Már-már Tüske hajának színét viseli.
- Slygar. Csak meg akarjuk húzni magunkat itt egy ideig.
Én bólintok, hogy ez egyáltalán nem zavar. A falkát emlegetőnek lesz hozzájuk pár szava. Lehet, hogy többet tud segíteni nekik, mint mi. Ezt megvárom.
Tüske és Slygar egymásra néznek. A morlock nem szívleli ezt a nőstényt. Inkább a hím felé indul. Mind érdeklik. Remélem, nem kapnak össze.

@Ninurta   Bergen Street, Brooklyn (NY)
2026. június közepe

Darmore


& Bishop

Tüske ijedten megtorpan és tágabbra nyílnak a szemei. Én is hallottam. Olyan volt, mint egy sóhaj, de ahhoz túl hangos. Vagy ha annyira erős az a nem emberszerű macskalény, származhatott tőle. Az ifjú mutáns gyors és kecses mozdulattal beugrik egy kapualjba és onnan les ki. Mellé oldalazok. Nem kéne szétválni.
Ahogy a környékhez képest túlöltözött alak megjelenik, az szörnyen vészjósló. Árad belőle a magabiztosság. Tüske szavaiból és a kimért léptekből meg tudom állapítani, hogy nem kispályás a csávó. Nem szoktam megijedni az ilyenektől. Ha kell, megtalálom majd a gyenge pontját. Nem fogom hagyni, hogy bántsa Tüskét vagy a helyi macsekokat.
Mielőtt válaszolnék neki, végigmérem még egyszer és a szemeit figyelem. Tüske is ezt teszi, de hátra is pillantgat, mert a kapucnis előbújt és felénk közeledik. Remek, két tűz közé kerültünk.
- Nem vadász vagyok. És maga? - kérdezem hidegen.
Úgy veszem ki a szavaiból, hogy a macskák korát fel tudta mérni és óvni akarja őket. Vagy ezt akarja velünk elhitetni és más tervei vannak velük.
Megfeszülök, mikor a férfi közelít. A pisztolyt nem teszem el. Tüske lebukásán nem lepődök meg. Az álcázó csak a szemeket téveszti meg, a szaglást nem. A kutyák is meg szokták ugatni, vagy akár kergetni.
- Ismeri ezeket a lényeket? - kérdezem az előttünk megállapodó fickótól.
Ő sem beszél hangosan és én sem. A csaj meg sem szólal, hanem egy pillanatig figyeli, aztán megint hátranéz. Puffanást hallok.
- Leugrott - mondja a mutáns és a kapucnis mögött közeledő másik alakra mutat.
Úgy akarnék helyezkedni, hogy őket és a sétapálcást is lássam. Intek Tüskének, hogy jöjjön velem, de megmakacsolja magát a rejtekhelyén, úgyhogy én is maradok mellette a kapualjnál. Az emberkinézetűre rá se néz, inkább a két társát figyeli.
A nagyobbik elég megtermett. Bőven két méter felett van, hihetetlenül vállas és a piros, elnyűtt pulóver kapucnija feszül a hatalmas fején és csak kissé rejti el az arcát. Párducszerű, sárgásbarna szőrök, hatalmas bajuszszálak és támadónak kinéző szemek. Meg a véres száj, ami a sirály nyomait hordozhatja. A mancsai kint vannak, meg sem próbálja eltitkolni őket. Tüske úgy csavarja az orrát, mint akit valamilyen kellemetlen szag zavar. El is hiszem, hogy az itteni lét nem a higiéniáról szól. A kisebbik átlagos testalkatú és lefelé hajtja a fejét járás közben, ezért nem tudom annyira megnézni. A kezei zsebre vannak téve. Nem egyenesen jönnek felénk, hanem féloldalasan, néha kitérve egyik vagy másik irányba.
- Sziasztok! - szólítom meg őket és most már leeresztem a fegyvert.
Nem köszönnek vissza. Még csak felém sem néznek. Megállnak tőlünk egy kicsit távolabb és bámulják az öltönyöst.
- Belasco küldött értünk? - kérdezi tőle a nagydarab.
A hangja morgós és olyan erőteljes, akár egy oroszlánüvöltés, mégis tisztán érthető. Én egyelőre maradok megfigyelő, és vigyázok Tüskére, aki szintén óvatosan megbújik.

@Ninurta   Bergen Street, Brooklyn (NY)
2026. június közepe

Darmore


& Bishop

@Ninurta   Bergen Street, Brooklyn (NY)
2026. június közepe

Darmore


& Bishop

Tüske igazi egyéniség. Képes olyan karizmatikusan fellépni, hogy a többi morlock hallgat a szavára, máskor meg naphosszat alszik, vagy buszra száll és ahol a végállomás van, ott tesz nagy köröket gyalog. Belőle ezt hozta ki a bezártság. Tíz év a csatornában megterheli a lelket.
Megbízik bennem annyira, hogy időnként szót ejt arról, miket látott. Tudja, hogy ha mutánsok vannak bajban, akkor nálunk mindig van mozgósítható csapat, aki a segítségükre siet. Ez alkalommal nem mondta biztosra, hogy mutánsok - hiszen ő azt nem tudja megállapítani - , de emberméretű, macskaszerű lényekre bukkant. Egy alagsorban, ahova szagokat követve jutott el. Elég óvatos volt ahhoz, hogy csak távolról figyelje meg őket, ezért nincs túl sok infónk. Megbeszéltük, hogy eljövök vele. Rá mindenképp szükség lesz a hely megtalálásához és kísérőnek nem volt túl nagy választási lehetőség, mert a többi morlockot nem hozhattam, másban meg nem bízik.
Ez a Bergen utca közel esik az öbölhöz. Nem a leglepukkantabb, de van egy elhagyatott része. Valahogy eltünedeztek onnan a lakók, meg az üzletek is és most csak hajléktalanok élnek itt. Vagy olyanok, akiket így neveznek. Amíg a húgommal szökésben voltunk, mi is kerestük a hasonló helyeket. Ismerős a közeg, szinte a szag is otthonos. Ahogy látom, az utcaseprők járnak errefelé, mert nem borít mindent szemét. Kihalt utcarészhez képest egész kulturált a hely.
A kocsit a lakott részen tettem le és a társammal gyalog jövünk. Követjük azt az utat, amit megtett. Kiváló a tájékozodó képessége és a szagok is segítenek neki. Ahogy magányos sétáin, most is álcázóeszközt használ és így nagymacska kinézete helyett egy késő huszas éveiben járó, szép arcú, jó alakú mexikói lánynak néz ki. Játékosság van az arcára írva, de nála ez inkább kíváncsiságban merül ki, kivéve ha a húgával összeeresztik. Mindketten nagyon alaposan megfigyeljük a környéket. Én olyan jeleket keresek, amik macskaemberekre utalhatnak és a lehetséges veszélyforrásokat is próbálom kiszűrni, Tüske meg csak nézelődik. Magamra dobtam egy vékonyabb dzsekit, hogy a pisztolyokat elrejtsem. Mindenre felkészültem, ezért van nálam egy rakás hadifelszerelés. Nagy része a testemen, a többi a vállamon átvetett sporttáskában.
Egy-két kószáló alkoholistával találkoztunk eddig, meg kettő feküdt egy kapualjban. Kóbor kutyából és macskából viszont egyet sem láttunk, pedig az ilyen helyeken gyakoriak. Tüske miatt is eltűnhettek, de ha itt élnek azok, akiket látott, akkor valószínűbb, hogy már rég elhagyták a környéket a kóbor állatok. A levegőben sirályok köröznek vijjogva és leszállnak egy nagyobb raktárépület tetején. Közel a víz, még kimerészkedhetnek idáig.
- A következő sarok után lesz a pincelejáró. Múltkor ott mentem be - suttogja nekem Tüske, aki hozzám közel, szinte mellém bújva halad.
Nem fél, de elővigyázatos. Ez közös vonásunk. Elhúz mellettünk egy autó. A forgalom is elég gyér. Eddig se bringást, se rollerest nem láttam, autót is csak messzebbről. Ez az első, ami ezen az utcán közlekedik. Kellően diszkrét lesz a látogatásunk. Remélem.

@Ninurta   Bergen Street, Brooklyn (NY)
2026. június közepe