Jó volna egyértelműen tudni, hogy Elsa tudja, mit csinál. Ő már volt több küldetésen is, nem is tudom, hogy emiatt irigykedjek vagy sajnáljam. Biztos nem lehetett leányálom már kamaszként elkezdeni és belecsöppenni ebbe a világba. Nekem sokszor még most is furcsa. Ha belegondolok, neki nem volt igazán kamaszkora. De mégis annyira tisztelem, mert erős, nem csak fizikailag, hanem mentálisan is. Strapabíró nő és egyszerűen imádom, szeretem, minden porcikáját. Vág az esze, úgyhogy tudom, hogy felkészült minden eshetőségre, vagy ha nem is, az úton felfog készülni. Közben pedig annyira megmelengeti a szívemet mindaz amit mond. Fel sem érhetek a Bloodstone-okhoz, de jól esik tudni, hogy az idősebb, rangosabb vadászok elismernek. De Ellie-nek is igaza van, ideje, hogy bizonyítsak és megmutassam rátermettségemet. – Égek a vágytól, hogy megmutassam, mire vagyok képes, menjünk! – Egy széles vigyor kíséretében szállok be az autóba, amivel a hegyekbe utazunk. Néhol elég rémisztő volt az út minősége, de azt hiszem ezt az autót erre tervezték, mert meg se kottyant neki. Az út nem volt rövid és néma csendben töltöttük el, ami csak emelte bennem a stresszt. Mert sajnos, vagy sem, volt időm agyalni. A lehetséges kimeneteleken, ha elszúrnám. Nem – Hessegetem el ezeket a rém negatív gondolatokat. Ez nem fog megtörténni, nem fogom elszúrni. Az autó meg is érkezik és finom fékkel megáll. Elsa kiszáll, én még nyelek egyet, majd követem ebben a cselekedetében és én is kiszállok. Kérdésére felé fordulok és keresem, kutatom a férfiasságomat. Szívem szerint azt felelném, azt hiszem. De ez most nem nagyon segítene, úgyhogy a legnagyobb határozottságommal vágom rá. – Igen, készen. – Mint katonáéknál szokták az igenis, uram-ot.
Szorosan Elsa mögött haladok, időnként egyik, majd másik oldalra tekintve. Némi neszre pedig magam mögé tekintek, nem-e követ valaki, vagy valami. Túl nagy a csönd és így tényleg abszolút minden állat nesze hallatszik, ami hátborzongatóan hat. Kedvem volna összecsinálni magamat és visszafordulni, de tudom, hogy bátornak kell lennem. Itt most én vagyok a férfi és az én dolgom, hogy megvédjem magunkat. – Ez jó ötlet. – Meg az is, ami azután fog következni, hogy teli a has és letussoltunk. Vagy ami a tussolás közben. Jaj, elkalandoztam. Na szóval, trollok, vagy orkok, vagy tudja a fene mire is vadászunk. A következő pillanatban majdnem hasra esek egy rönkben, de idejében sikerül korrigálnom az egyensúlyomat. A rönk végén valami undorító trutyi fénylik. – Hát ez meg mi a fene? – Időm sem nagyon van, hogy kielemezzem, hogy mi az, mikor egy nagy bömbölés széllökésként éri az arcomat és nem is tudom, honnan. Nyilván a semmiből terem előttem egy hatalmas valami. Reflexből fegyvert rántok és csak remélni tudom, hogy eddigre Ellie is kapcsolt.@Elsa Bloodstone ◆ 436 szó ◆ Devil Doesn't Bargain

Nem szeretném, ha Elsa úgy érezné, meg kell védenie, de hiába is áltatom magamat, ha a szituáció megkívánná, kettőnk közül még mindig ő az erősebb, ami azt illeti, jóval erősebb. Pletykák is járják rólam, hogy kettőnk családja közül én vagyok a leggyengébb. Az edzéseken is jóformán mindig alul maradtam és arra gondolva, hogy nem tudom megvédeni a saját barátnőmet, elég kellemetlen. Szeretnék én erősebb lenni, de hiába az a rengeteg edzés és gyakorlás, semmit sem segít. Valahogy mentálisan sem vagyok a toppon, mikor fegyvert ragadok. Ahogy a sötét termen haladok át, úgy érzem magamat, mint egy égi csillag. A vak is észrevenné lépteimet. Mondhatnám azt, hogy nem is próbáltam magamat álcázni, de ennél halkabban aligha tudok közlekedni. – Sosem tudok elindulni anélkül, hogy ne bizonyosodjak meg róla, hogy Josie-val minden rendben-e. – Ez sokaknak nyűg és igen, ez azzal jár, hogyha nem kelek hamarabb, akkor bizony kések. De ő szinte a másik felem, képtelen vagyok enélkül elindulni. Tudom, hogy sokkal erősebb, mint amilyennek látja mindenki. Rettentően vágyik az elismerésre és tele van tenni akarással, de apánk elnyomja a tehetségét. Nem hagyja, hogy kibontakozhasson.
Ahogy megfordul Ellie, viszonozom a csókját. Jó lenne ezt valahol máshol folytatni, mondjuk a vadászat helyett. Tény és való, jól esik a bók, de tágra nyílnak a szemeim. Még hogy én a legjobb? Hát ez nagyon vicces. – Most gúnyolódsz? – Mire is gondolhatnék, tudom mik a képességeim és azt is, hogy lenéznek, amiért férfi létemre ennyire gyenge vagyok. Olyan, mintha rossz családba születtem volna, mintha nem arra lennék hivatott, hogy vadász legyek. – Te is tudod, hogy nem ez a véleményük. – Még szép, hogy nem.
Megfogom Elsa kezét és elindulok vele. – Gyere, induljunk. – Nem mondhatom, hogy én nem vagyok fáradt, de majd a hideg levegő felébreszt odakint. Minél hamarabb túl vagyunk ezen, annál hamarabb illan el az az idegesség, amit okoz ez a mai akció. Amennyire vártam Ellie miatt, most annyira van gyomorgörcsöm is tőle. Félek-e? Talán kicsit az is benne van a pakliban. De őt sokkal jobban féltem. Tudom, hogy erős és tud magára vigyázni, de mi van, ha visszatartom, ha lehúzom a gyengeségemmel?@Elsa Bloodstone ◆ 352 szó ◆ Devil Doesn't Bargain

Izgatott vagyok. Remeg a lábam. Fel alá járkálok és izgatott vagyok. Újra és újra lejátszom magamban a pillanatot, mikor Ellie felkért, hogy kísérjem el vadászni. Annyira boldog voltam, hogy ki tudtam volna ugrani a nadrágomból örömömben. Régóta vágyok már erre, de eddig senki sem kért fel. Igen, én még sosem mentem ki nyílt terepre. Emiatt mondjuk kissé ideges is vagyok. Kissé...inkább nagyon. De leplezem az izgatottságommal. Nem láthat gyengének, akkor biztos visszamondaná és inkább elmenne egyedül. Azt nem hagyhatom, egyedül túl veszélyes. Az öltözékem illik a napszakhoz, amit választott, késő este megyünk. A nadrágom fekete és a bőrdzsekim is. Egyedül a pólóm világosabb valamivel, az szürke. Koszos szürke. Jobb combomon egy penge pihen, a bal vádlimon szintén. A hátamon pedig tartójában a kedvenc kardom. Van több is, igazi gyűjtő vagyok. De ezt nagyon szeretem, ezt a húgomtól kaptam, Josie-tól. Mikor betöltöttem a 18. életévemet.
Ránézek a húgomra, már az igazak álmát alussza, óvatosan behajtom magam mögött az ajtót és elindulok a nagyterembe, ahol edzeni szoktunk. Ott beszéltük meg, hogy találkozunk. Kicsit úgy érzem magam, mint kamasz koromban, mikor bulizni szöktem el otthonról. Akkor is igyekeztem mindig nem lármát csapni, mert ha felkelt valaki lőttek az egésznek. Most is így érzem, ja Josette felkelne, biztos lebeszélne. De nem akarom, hogy lebeszéljen, vágyok erre a vadászatra és az csak bónusz, hogy Ellie-vel mehetek. Életem szerelme, szívemnek választottja. Elhagyom a házat és azonnal megkönnyebbülök, mondhatni egy nagy kő esik le a szívemről. Felkelteni már nem fogom a családomat, ez biztos. Üresek az utcák, így talán belém kötni sem fog senki az utcán.
Beérek a nagyterembe, melyben sötétség honol. Nem kapcsolok fényeket, mert biztos vagyok benne, hogy Elsa nem vágyik feltűnésre, így nem örülne neki. Ahogy elindulok beljebb, meg is pillantom. Kellett némi idő, míg a szemeim hozzászoknak az abszolút sötétséghez, ahhoz, hogy láthassam a körvonalait a sötétben. Hátulról karolom át és letakarom kezeimmel a szemeit. – Régóta vársz rám? – Lejjebb engedem a kezeimet és átkarolom a derekánál, jó végre átölelni. Egy orkról kaptunk hírt és elindult a hajtóvadászat ellene. Még soha életemben nem találkoztam orkkal, de azért még otthon utána néztem, legalább felismerjem, ha szembejön egy. Nem mintha nem lenne majd egyértelmű, hiszen nem valami barátságos lények. Valószínűleg előre sem fog kelleni támadnunk és tudni fogjuk, ki a célpont.@Elsa Bloodstone ◆ 377 szó ◆ Silence