Össze vagyok zavarodva, amin nem segít, hogy javarészt csak azt értem, amit Elsa mond, de amit ezek a valamik karattyolnak, abból egy mukkot sem. De ez éppen elég ahhoz, hogy ne legyek nyugodt. Szót fogadok Ellie-nek és visszaengedem a kést a tokjába, de értelmezni sincs időm a veszekedés tárgyát, mert hirtelen egy hatalmas erő odébb vág. Rendesen bevágom a fejemet is, így amellett, hogy eddig sem nagyon tetszett az, amit látok, most már annyit se látok. Egy egész pillanatra elsötétül minden, de mikor visszatér a „fény”, akkor is csak homályos pacákat látok. Arra gondolva, hogy tényleg jól bevághattam a fejemet, hirtelen oda is kapok, mert fáj. Aztán valami nedveset érzek és a szemeim elé emelve a kezemet csak piros foltot látok. Remek, vérzik a fejem. Miből van ez az épület, acélból?

Már csak a dulakodásra eszmélek fel, a fejem még sajog és kótyagos, de végre ismét azt látom, amit kell. Vagyis remélem, mert most az érdekes szörnyekből hirtelen farkasok lettek és mindnek Elsa-ra fáj a foga. Felnyomom magamat a fal mellett, majd egy dühöngő ordítás kíséretében elindulok rohanva feléjük és a karomon lévő tőrt kirántva kidobom az egyik farkas szemét. Mire az hatalmas jajgatások közepette visszaváltozik emberré és tök pucér. – Ti is kértek egyet?! – Ordítok továbbra is, mintha itt mindenki süket lenne. Elsa mellé lépve felsegítem őt. – Jól vagy? – Ez elég meredek volt. A másik kettő farkas a fogadós mögé húzódik, majd lassacskán ők is visszaváltoznak és szégyenkezve visszahúzódnak. – Ez idáig semmilyen rossz szándék nem vezérelt bennünket, de most megérdemelnétek, hogy rátok küldjük Mr. Bloodstone-t. – Ő aztán rendbe pakolná a fejüket, mi merre, hány méter. Tulajdonképpen nem is tudom mi tart vissza bennünket ebben.@Elsa Bloodstone ◆ 280 szó ◆ When I Look At You

Abszolút nem osztom Elsa bizalmát feléjük, valahogy mindig bizalmatlanabb voltam a kelleténél. Ellie egyébként is próbálja mindenkiben meglátni a jóságot, ami rám egyáltalán nem igaz. Sőt, inkább az ellenkezője. Ezért van hát, hogy nem nyugtat meg, hogy rejtőzködve leskelődnek utánunk. Ha nem vezérelné őket rossz szándék, miért bujkálnának?
Miután tálalok rámosolyodok Ellie-re, bár nem őszinte ez a mosoly. Szívem szerint felállnék az asztaltól és hazasétálnék innen akárhány kilométer is legyen. – Jó étvágyat. – Próbálom magamra erőltetni a jó kedvet, de nem igazán megy. Aztán mikor az első falat után látom vélhetően az igazi arcukat a falubelieknek, akkor elönt az izzadság. Szeretném azt hinni, hogy Elsa is látja, de a reakciója egyértelművé teszi, hogy nem. – Nem igazán. Ezek egyértelműen nem emberek. – Suttogom az asztalon áthajolva. Mégis hogy lehetséges? Drog lenne? De rá miért nem hat? Az apja birtokolja a vörös követ, hatalmas ember. De sosem gondoltam volna, hogy ez hatással lehetne Ellie-re is. De máskülönben mi lenne erre a magyarázat? Ugyan azt az ételt kaptuk, ugyanazt ettük.
Köhintek egyet, mikor hatalmas bátorsággal inti felénk a félszolgalót egy „Hé te!” társaságában. Nem valami kedves megfogalmazás afelé, aki lehet az életünkre akar törni, mit ne mondjak. – Biztos jó ötlet...? – Nem tudom végig mondani, mert meg is érkezik a felszolgáló és eláll a szavam. Egyrészt mert láthatóan retteg a jelenlétünkben, másrészt mert őt sem látom különösebben emberinek. Úgyhogy ha azt nézzük még van is mitől félnie a társaságunkban. Akaratlanul is lecsúszik a kezem az asztal alatt a lábszáramon pihenő késre. Kész vagyok kirántani, amennyiben ránk támadna bárki a helyiségben. Próbálok pislogni, mintha ez bármin is segítene, mintha ettől megváltoznának a látási viszonyok és többé nem látnám, amit most látok. Az is kérdést hagy maga mögött, hogy hallucinogént kaptam, vagy ez a tényleges formájuk, amit elrejtenek előlünk? Nem szívesen mondanám ki, hogy én megmondtam, de én megmondtam. Biztos voltam benne, hogy itt valami bűzlik és az nem a lábam a bakancsban.
Az ajtó fele tekintgetek, mintha azt várnám, hogy belép rajta a segítség, de tudom, hogy ez lehetetlen, hiszen nem volt térerőnk, nem tudtunk segítséget hívni. Ez az első éles akcióm és jó lenne ha nem maradnék itt. Nem óhajtom vásárra vinni a bőröm, még ha Elsa-t minden körülmények között meg is védeném. Meg is ölne az apja, ha nem így tennék, azt hiszem.@Elsa Bloodstone ◆ 384 szó ◆ When I Look At You

Felsóhajtok beleegyezően. Na nem mintha hagyna bármi más választást, de ez különösebben nem szokott zavarni. Most szívesebben kelnék még a sötétben is útnak, csak ne kelljen itt éjszakáznunk, de az az igazság, hogy akármennyire is rombolja az egomat, igazat kell adjak Ellie-nek. Jobb ha leülünk a fenekünkre s nem pattogunk. Megfigyelünk és információt gyűjtünk arra az esetre, ha szükségünk lenne később rá. – Igazad van. – Bár nekem annyira nem erősségem ez a fajta mérlegelés, mert én pont az a típus vagyok, aki fejjel szalad a betonfalnak. De ez már csak mellékes történet, azt hiszem. Hiszen ezért van itt Elsa, nem? Hogy helyettem is gondolkozzon. Az viszont mit ne mondjak, cseppet sem nyugtatja le a kedélyeket, hogy térerő sincs ezen az istenverte helyen. – Remek, jó eséllyel segítséget sem fogunk tudni hívni, ha szükségünk lenne rá. – Bár ne legyen így. Ezt már nem teszem hozzá, mert túl ideges vagyok.
Miután végzet a sebkötözéssel kihátrálok a fürdőajtóig, hogy felkapcsoljam a lámpát. Ugyanis az imént láttam odabent egy régi tükröt is. – Mióta lekezeltem a sebedet. – Felkuncogok és mutatok a tükör felé, hogy ő is megcsodálhassa remekművemet. – Nem, én jól vagyok, csak farkas éhes vagyok. – Bár megmondom őszintén, az itteni kosztra annyira nem éhezem. Mégsem ellenkezek, mert Elsa-ban viszont megbízok, sokszor szerintem túlságosan is. Egyszerűen csak bólintok szavaira és követem a kérését. Egy-egy tőr megy a lábszáram rejtett zsebeibe, egy a jobb felkaroméba. A kardom most marad a szobába, mert túl feltűnő lenne.
Követem a folyosón végig Elsa-t, majd a fordulóban hátra pillantok, mert érzek egy tekintetet magamon. Csupán egy „árnyat” látok elsuhanni, de ez sem nyugtat meg. Akárki is volt az, biztos nem jó kedvében tart szemmel bennünket. – Elsa, figyelnek. – Suttogom a fülébe mielőtt belépünk a kocsmáéba. Csend és hullaszag lesz és minden szempár minket pásztáz. Akaratlanul is ráfogok Elsa kezére, mintha nekik akarnék bizonyítani, hogy egy pár vagyunk és számukra semmi több. A fogadós elűzi bennük a kételyt, már amennyire azt engedik neki, így helyet foglalhatunk röpke gyomorgörccsel. Már legalábbis ami engem érint. Választani esélyünk sincsen, mert mintha a gondolatainkba látnának, már mennek is az ételért, bár kötve hiszem, hogy azért, amit valójába enni szeretnénk. Esetemben a nagy semmi. Nem sok idő telik el, maximum negyed óra, mikor megérkezik egy nagy tál étel, majd annak kíséretében két kisebb tányér és evőeszközök. A tálon véleményem szerint vadhús lehet, burgonya ágyon, zöldségekkel. Első ránézésre elég bizalomgerjesztő. Ettől csak jobban beleáll a görcs a gyomromba. Talán csak tévedtem, nem igaz? Talán tényleg csak hálásak nekünk és meg akarják ezzel köszönni. Próbálom elnyomni magamban a vészharangot és ennek apropóján vágok a húsból magamnak és Ellie-nek is. Majd szedek a krumpliból is és a zöldségekből. Van itt felkarikázott paradicsom, saláta és gyalult uborka. Már az első falat után furán érzem magamat, így töltök egy pohár vizet és iszok rá. Mintha csak túl főszeres lenne. Pedig meglepően finom, pont jó a fűszerezése is. El kezdek némileg verejtékezni, amit a gyomorgörcsnek tudok be. Azonban mikor felnézek, nem hiszek a szemeimnek. Hallucinálok? Vagy a semmiből vettek körbe minket szörnyek? Megérintem Elsa karját és anélkül, hogy felé fordulnék, halkan annyit kérdezek. – Te is látod, amit én? – Megőrültem?@Elsa Bloodstone ◆ 526 szó ◆ When I Look At You

Kissé csalódott vagyok, hogy Ellie mindig mindenre gondol, én meg valahogy soha semmire sem. Hogy pasi szokás lenne-e vagy csak ennyire szétszórt vagyok, azt nem tudom. Ha rajtam múlik már a hátizsákot is elhagytuk volna. – Bíztam benne, hogy nem csak én nekem kápráznak a szemeim. Egyébként ez nem volt valami higiénikus döntés. – Még jó, hogy nem hallgattam Elsa-ra és azért elhoztam a kapott elsősegély dobozt is, mert úgy tűnik, mégis csak szükség lesz rá. – Az étellel azért csak óvatosan ezek után. – Kitudja mit raknak bele, hogy megmérgezzenek bennünket. Tudom, erre nincsen garancia, de jobb félni, mint megijedni, Kissé bizonytalan vagyok, mert nem igazán tetszettünk nekik láthatóan. – Én már abban sem vagyok biztos, hogy ők hívtak. – Az elmondottak alapján hozzánk hasonló vadászokkal még csak nem is találkoztak, tehát a létezésünkről sem tudtak. Akkor hogy a fenébe hívtak volna minket, nem igaz? Kissé ideges leszek erre a gondolatra és fel-alá kezdek sétálgatni Elsa mellett. – Őszintén? Egy forró fürdőre számítottam, de az is ugrott szerintem. – Miközben beszélek hozzá a fürdőből hajolok ki. Kopottas csempe, öreg zuhanytálca. Örülhetünk ha langyos víz folyik a rózsából. Kisétálok, pont mikor ledobja magát az ágyra. Sűrűn száll fel a por, fene se tudja hány száz éves lehet. Remélem legalább poloska nincs az ágyban, mert ha éjszaka valami elkezd csipkedni, inkább a padlón alszok. – Ez aztán a higiénia, ha itt nem kapunk el semmilyen fertőzést, nyert ügyünk van. – Megvárom míg leülepszik a por, csak utána nyitom ki a dobozt. Ez sem valami modern, de legalább találok benne gézt, betadint és egy sebgyógyulást elősegítő kenőcsöt. Ezeket biztosan utólag tették bele, mert a többi ezer évesnek tűnik, ha nem többnek. Felitatom a betadint a gézre és finom mozdulatokkal pacsmagolom fel a sebre. Igyekszem inkább nem kenni, mert félek, azzal csak nagyobb fájdalmat okoznék. Lassan hogy hajaz egy félig brazil nőre Elsa, abba hagyom a betadinnal való pepecselést és a nagyobb hámsérüléseket még bekenem az ominózus kenőccsel. Majd felsóhajtok, mikor romba dönti a szebbnél szebb gondolataimat. Bár abban igazat kell adjak neki, hogy ebben a környezetben én sem csinálnám szívesebben. Annyit nem ér meg az egész. – Igazad van, úgyhogy menjünk enni te kis latina szerelmem. – Próbálom kicsit húzni az agyát, meg elterelni a saját figyelmemet arról, hogy a kedves vendégszeretet, annyira nem is biztos, hogy kedves.@Elsa Bloodstone ◆ 386 szó ◆ Devil Doesn't Bargain

Felkacagok Elsa-val, mert teljesen igaza van. Sosem mertem megütni, még akkor sem, mikor még nem alkottunk egy párt. Valahogy belém nevelték, hogy lányokat nem ütünk meg. Ellie pedig, ha akarja, ha nem, lány. Akarom mondani, nő. Akinek mindig forró a csókja és ahogy hozzám ér az egyszerűen szétárad az egész testemben. Imádom ezt az érzést. – Meg kell hagyni, nem voltam rossz. – Voltaképpen igaza van, nagyon is jó voltam, de félek, ha ezt kimondanám, túl egoistának tűnnék. Nem vagyok én olyan félénk, mint amit sokszor kimutatok. Az egészséges önbizalommal én is rendelkezem, sokszor még többel is, de nem szeretnék beképzeltnek tűnni. Talán lenne mire, talán nem, de én nem szeretném kipróbálni. Viszonoznám a csókját, de olyan gyorsan tovább áll, hogy fel se fogom mi történik pontosan. Elkezdek segíteni neki összeszedni a holmijainkat, de akaratlanul és megállapodnak a szemeim a fenekén. Igazán pompásak, csak markolhatnám már. Ezek a gondolatok tartanak sokszor életben, azt hiszem. Egyszerűen vágyok rá, mint egy kis gyerek az első biciklijére. Néha eljátszom a gondolattal, hogy az életünk máshogy alakul, Elsa-nak nem kellene erősnek lennie, én pedig lehetnék a védelmező férfi az életében. Így viszont többnyire ő védelmez engem.
Beérve a faluba a fogadós tábla még engem is lenyűgöz, de már annyira szeretnék egy kicsit bevackolni, kettesben Ellie-vel, hogy csak arra tudok gondolni, hogy legyen szabad szobájuk. A fogadós kérdéseitől a szemeimet forgatom és elismerésem Elsa felé, hogy ennyire higgadtan tudja kezelni, pedig nem csak fáradtak vagyunk, de ő komolyabban meg is sérült. – Szerintem az se segítene. – Suttogom vissza, de közben meg is szólal az asszony. – Köszönjük asszonyom, kérhetünk esetleg egy elsősegély dobozt is? – Ha már Elsa nem, valakinek erre is gondolnia kell. Legnagyobb meglepetésemre, minden szó nélkül húzza ki a fiókból a kötszeres dobozt és pakolja ki a pultra. – Kö..köszönöm. – Hát ez ijesztő, mint aki tudta, mit fogok kérni. Jó, persze, látszik Ellie arcán, de akkor is fura. – Igen, persze, meg lássuk el a sebedet. – Azzal egyik kezembe átfogom a dobozt, másik kezemmel megfogom Elsa kezét s sietősen indulok meg a kulcson lévő szám irányába. Kinyitom az ajtót, majd behúzom Elsa-t és becsukom az ajtót. – Szerinted ezekkel minden rendben? Nagyon furák voltak. – Nincs jó előérzetem.@Elsa Bloodstone ◆ 369 szó ◆ Devil Doesn't Bargain

Tudom, hogy Elsa erősnek akarja láttatni magát, de tényleg elég komolynak néz ki a sebe. Biztos fájhat neki, hiába nem mondja. – A fő attrakció neked köszönhető, hiszen te voltál a csali. – Ez most elég szemétül hangzik, de ez az igazság. Mialatt én leszúrtam, ő volt, aki elvonta a figyelmét, hogy ne tudjon levakarni magáról. Kedvem volna ezt fokozni azzal, hogy heccelem, hogy sokáig volt kiütve, de mivel tudom mennyire maximalista, ezzel nem okoznék neki szép perceket. Ami azt illeti, biztos csalódott lenne, ezt pedig nem szeretném. – Nem tartott szerintem tovább 5 percnél. – Végig mérem magamat, ahogy nekem szegezi a kérdését, de némi karcolásnál többet nem vélek felfedezni. A karomon van egy karmolás nyom, ami annak köszönhető, hogy végig szántotta egy faág, mikor megpróbáltam visszatartani a kardommal. Illetve kisebb horzsolások, amiket lehet akkor szereztem, mikor landoltam a bestia hátáról. – Azt hiszem, minden rendben. – Elmosolyodok, majd a derekára fonom a kezemet és magamhoz húzom. – Szóval rátérhetünk a lényegre. – Nyomok a szájára egy csókot, majd csupán bólintok az ötletére és megfogom a kezét, úgy indulok meg. Elég dimbes-dombos az erdő, úgy óvatosan kell vennünk az akadályokat, ugyanis közben meg is érkezik az eső és pillanatok alatt mocsárrá változtatja a talajt a lábaink alól. – Vigyázz, meg ne csússz. – Fordulok hátra Elsa-ra. Majd vissza és egy nagy rönkbe kapaszkodva gyakorlatilag csúszok lefele az emelkedőn a lábaimmal. Végre kiérünk egy viszonylag egyenesebb részre és már a falu fényeit is megpillantom. Egy kis házikó ki van világítva és egy felirat csalogatja befelé a pihenni vágyó átutazókat. Most mi is valami ilyesféle szerzetek lehetünk, azt hiszem. Belépünk a helységbe, amit már az ajtó csengő is jelez. Lucskosak vagyunk, szét vagyunk ázva és Ellie sebe egyre kevésbé néz ki biztatóan ebben a csapzott stílusban. A biztonság kedvéért csengetek a pultnál, amire egyből meg is jelenik egy asszony, mögötte egy körülbelül velem egy idős férfivel. – Jó estét, szeretnénk egy éjszakára megszállni. A hegyekből jövünk, ahol összetűzésbe keveredtünk a hegyi trollal és győzedelmeskedtünk ellene. – Próbálom mondandómat erősíteni az erőteljes kézmozdulatokkal, amik reflexből törnek rám. Reménykedve benne, hogy nem ijesztem meg annyira egyikünket sem és nem kergetnek el bennünket a hülyeségünkkel együtt.@Elsa Bloodstone ◆ 362 szó ◆ Devil Doesn't Bargain

Már kitárom a kezeimet, mikor Elsa felém kerüli a hatalmas monstrum ütését, hogy elkapjam, ha kell, de nem szükséges, mert még mielőtt teljesen odaérne hozzám, megáll. Kissé még be is lelkesedek, mikor azt mondja lényegében csak a megfelelő helyre kell szurkodnunk. Azt meg kell mondjam, a távol harc sosem volt az erősségem, ellenben a közelharcban mindig remekeltem és jó kardforgatónak gondolom magamat. Mindenesetre ez most ki is fog derülni. Igyekszem is megsebezni a trollt, ami sikerül is, bár nem sikerül mélyre szúrnom. Fájdalmában meglendíti felénk a kezeit. Én kiugrok előle, mert a támadásnak köszönhetően észlelem ezt a mozdulatát. Azonban Ellie-t eltalálja. Utána iramodnék, hogy meggyőződjek róla, hogy nem vétett halálos csapást, de ekkor újra lecsap, amit a kardom lapított élével védek ki. Egészen egy percig küzd a kardra gyakorolt erőmmel majd feladva húzza vissza hatalmas mancsait. De csupán egy szusszanásnyi időm van, mielőtt újra próbálkozna, így most én támadok. Megszúrom a lábánál, amiért féllábra térdre rogy. A szemem sarkából még látom, hogy Elsa felkel. – Jól vagy? – Kiáltok oda neki közben egy pillanatra sem véve le szemeimet az ellenfélről. Azonban válasz helyett/mellett egy vad üvöltést kapok, amit támadás követ a szörny irányába. Ezek szerint jól, vagy legalábbis nem rosszul. Mialatt a böszörmény Elsa-ra koncentrál és az oroszlán üvöltésére, kihasználom és felugrok a hátára. Megpróbál engem lerázni, majd le is csapni, de sikertelenül. Egy jól irányzott mozdulattal átdöföm a hátát, vele együtt pedig a szívét is. A kardomat teljes egészében szinte elnyeli óriási teste. Nem húzom ki egyből, még várok pár másodpercet, hogy a másik lábával is térdre ereszkedjen. Majd mikor ez megtörténik, egy határozott mozdulattal kirántom a kardot a köves redő közül és elrugaszkodok a hátától. A saras talajnak köszönhetően lábra érkeztemet követően még csúszok néhány centit, amit a földbe szúrt karddal tompítok. – Na most legyen nagy a szád, te istenverte fenevad! – Üvöltök rá, majd megkerülöm és visszasietek Elsa-hoz. – Megvagy? – Érintem meg finoman az arcát közvetlen a felhorzsolódott sebe alatt. – Nem néz ki valami biztatón, ezt biztosan le kéne kezelni. – Kár volna azért a szép arcáért, ha megmaradna ez a ronda seb. Bár ő biztos büszkén viselné, hiszen győzedelmeskedtünk és erre emlékeztetné. – Vége van. – Végre.@Elsa Bloodstone ◆ 364 szó ◆ Devil Doesn't Bargain