A dolgozatom témáját kellett volna kiválasztanom, de nem sikerült még dűlőre jutnom, se a tanár kiválasztásával se azzal, hogy milyen agymenést akarnék megosztani a világgal, amire amúgy sincs felkészülve. Mert ők honnan is tudnák, hogy az, amit tanulmányoznék legszívesebben, azt én magam hozom létre? Ennél a pontnál pedig nem is voltam egy fokkal sem jobb az apámnál, csak vele ellentétben, én nem voltam hajlandó magamhoz hasonlókat létrehozni, a növények jobban érdekeltek. Természetesen nem a gonosz célokra való felhasználása miatt, ez olyan biztos, hogy még mindig nem húsevő zombi növények járják New York utcáit, hanem egyéb bűnőzökkel találkozni… ha van némi szerencsénk akkor éjszaka, nappal csak bankba mennek rabolni.
Na ilyen pozitív gondolatokkal léptem be a manhattani könyvtárba, amire ugyanis szükségem volt, azt tudtam, hogy itt megtalálom – az egyetem könyvtárát kifosztották, ha akartam volna se tudom onnan kivenni a legújabb kiadást, kellett nekem ezt az igen fontos dolgot utolsó pillanatokra hagyni.
Most nem voltam hajlandó bajlódni a könyvtári belépővel, ha kellett a fontos infót itt jegyeztem le magamnak és majd szépen átírtam otthon magamnak összefüggő mondatokba. Valahol az egzotikus növények részlegén lehettem – nem amúgy, egyszerűen csak annyi volt kiírva, hogy növénytan, aztán boldoguljon el az ember fia, ha akar itt, több polcon keresztül. Ha hallgattam volna a könyvtáros tanácsára, hogy a számítógépen simán kikereshetem a szerzőt és a könyvről a hasznos infókat kidobja nekem, de ehelyett a könyvek okozta káoszban vesztem el.
Megadóan kullogok vissza a számítógépekhez és ülök le az egyikhez, csak annyi időre amíg a könyv címét kikeresem és a sort is, hogy hol van. Jobb ötlet hiányában a mobilomba jegyzem le a sort és a számozást is, meg a könyv sorszámát is, nem bonyolult szerencsére.
Fel is pattanok s, megyek vissza a növénytan részlegre, csak két sorral odébb. Háh! Mire rájövök, hogy nem a megfelelő sorban vagyok, addig a csillagok is leszálnak és a zöld kód valószínűleg többször hangzik el, mint kéne – már ha elhangzik egyáltalán. Körüzenetet vagy a közös csopiba nem írtam, hogy hol vagyok. Minek? Amíg nem a komodói varánusz (ez a Hydra akar lenni valójában) valamelyik hadiszállását keresem, addig nincs baj szerintem. Bár igaz Bloomnak szóltam, hogy itt vagyok, legalább az ember variánsa tudja, hogy hol találja meg őt. Neki is elmondtam, hogy nyakig ülők a szakdolgozati téma leadási határideje előtt és valami bevezetőt is kéne írnom, de lövésem sincs perpillanat, hogy miként adhatnám elő az ötletem elfogadhatóan. Ezért vagyok itt, ezért keresek valami ősrégi dolgot, ami eleget porosodott már ahhoz, hogy újra felcsillanjon az égbolton és úgy száguldjon lefele, mintha valami aszteroida lenne. Na jó, vissza a fellegekből a földre. Hol is van ez az Ősi növények nyomában Ewan Griffithstől?* Kiszámoltam, nem a polc alján volt, hanem a legtetején basszus. Még a könyvtári létrán is ott ácsorgott valaki, aki gondolom most mászott fel rá. Türelmetlen persze nem akartam lenni, ő kaparintotta meg először, szóval nincs más dolgom, mint szépen kivárni. De ha már ugyanazon a polcon keresett, ami nekem kellett, akkor úgy döntöttem megszólítom és felnézek rá.
- Ne haragudj! Egy hosszú karnyújtásnyira kellene legyen ott egy Ewan Griffiths könyv, kemény borítójú. Leadnád nekem kérlek?