– Ühüm, de emiatt ne aggódj! Igazából, ha egy táncot ismersz, akkor a többit is el tudod járni. Csak az alaplépések kellenek hozzá, amiből tudsz építkezni. Aztán azokat felgyorsítod, lassítod, ezzel-azzal extrázod. Meglátod, ha ráérzel a részletekre egy-kettőre menni fog, mint a karikacsapás – igyekeztem elkergetni az aggodalmát. – És no para, néhány dalra gyakorlunk csak, hogy helytállj az eseményen. Nem fogok tizenötfélét mutatni. Alig egy hónapnyi időnk van felkészülni, szóval az kábé lehetetlen is. Nem szeretném, hogy összezavarodj – fejtettem ki előjáróban a terveimet.
Csodapók nem tűnt úgy, mint akit megviselt a hirtelen rükvercem. Meglehet, hogy csak túlagonizálnom? Lehet, Morozov?! Szinte biztos!
– Azt akarod mondani, hogy tök fölösleges volt, amit mutattam? – megrökönyödve meredtem rá. Én meg még tök menőnek és valahol meghittnek éreztem a pillanatot! Közben meg már ez is ott van a személyes wikipédiájában. Menten elsüllyedek! – Úúú, az cheating! – fújtam fel az arcomat. Szóval tökre lejárattam magamat most?!
Arcom megenyhült és egészen elérzékenyültem, amikor kifejtette, hogy a tánctanulás útján annak rendje és módja szerint lépésekben szeretne haladni. Semmi csalókód, semmi ctrl+F a tudástárában.
– Helyes, mert ha megtudom, hogy igazából pro táncos vagy én meg itt töröm magamat a fehéröves résszel, akkor megharaplak! – fenyegettem meg, a harapást halálosan komolyan gondolva. Meghagyva a kínzó tudatlanságban azzal kapcsolatban, hol is hagynám rajta fogsoromat. Még az kéne, hogy felkészülten érje!
– Kaine – szólítottam meg végül, hátrahagyva a szigorú tanárnénis kiállásomat. Az oktatós hangsúly a holnap zenéje lesz.  – Örülök, hogy így döntöttél, büszke vagyok rád! – tettem hozzá őszinte elismeréssel nézve a szemeibe. – Remélem, hogy jó tanárod leszek – bizakodó mosollyal fűztem hozzá. Hátam mögé húzott kezekkel, mielőtt karjaim önként megpróbálnának úgy dönteni, hogy most megölelik Csodapókot.
Nem kellett tovább kamatoztatni a kínos helyzeteket!
Pillanatokig elvesztem azokban a barna szemekben. Fogalmam sincs, hogy mennyi idő telt el így. Azonban gondolatban már vele táncoltam, pedig hol volt még a holnap?
Aztán tudatosult bennem, hogy már holnap van!
– Oh, már elég későre jár! – ocsúdtam fel hirtelen. Pironkodva néztem körül, zavaromban arról is megfeledkeztem hol jöttem be. Egy dologban voltam bizonyos, hogy Kaine hol áll. De őt tisztán fel tudtam volna idézni magam elé, akár csukott szemmel is.
– Pihenj sokat Csodapók, mert holnap kemény meló vár rád – és szigorúan nem a tatarozásra gondoltam. Szavaim közben az ajtóhoz léptem, hogy kicsusszanhassak rajta, de mielőtt becsuktam volna magam után egy vékony kis rést hagytam magamnak, melyen be tudtam még dugni a buksimat.
– Jó éjszakát, Kaine – halkra vettem a hangomat, miközben széles mosollyal a legjobb álmokat kívántam neki. Addig nem terveztem távozni, míg nem viszonozza az esti köszöntőt.
Ezt követően halk dúdolgatással tettem meg azt a néhány lépést a szobámig, a gyomromban táncikáló pillangókkal lejtettem én is.
Szinte alig hittem el, hogy ez tényleg megtörtént. Megpördültem a szobaajtóm előtt, mielőtt kinyitottam volna magam előtt.
Ki gondolta volna, hogy egy bajuszvágásból ez lesz?