Halk léptekkel az elektromos borotvával – Agnival – osontam be Kaine szobájába. Szerencsére nem kellett nagy távot megtennem a szomszédba, ellenben az ismeretlen terepet már kevésbé hoztam le.
Először le kellett pisszegnem kiskutyámat, ki mindenáron követni akart. Aztán viszonylag halkan bejutottam (Átkozott ajtó nyílászárója naná, hogy kattant a csukódáskor!), majd belerúgtam valami kemény fémesbe a földön, amit halk sziszegésekkel igyekeztem lehozni. Végül sikerült megközelítenem az ágyat.
Csendesen nézegettem pár másodpercig Csodapókot, hogy meggyőződjek arról tényleg alszik. Elkergettem a futó gondolatot, hogy milyen aranyos közben és mennyivel aranyosabb lenne az orra alatt éktelenkedő nevetséges bajusz nélkül!
Gyorsan elejét vettem ezeknek a gondolatfoszlányoknak és inkább Kaine fölé másztam a borotvával. Pár másodpercig azokon a kérdéseken tűnődtem miként is indítsam be a kütyüt konnektor nélkül és egyáltalán miként is kéne használnom?
Egyébként nem gáz, hogy szinte rajta ülök Csodapókon? (Dehogynem, de ez most fontosabb!)
Lassan pislogtam párat, amikor a kütyü hangos berregésekkel beindult, mintegy teljesítve futó kívánságomat, hogy: bárcsak áram nélkül is működne!

Éppen csak felocsúdtam a meglepetésből, hogy Agni fogta magát és beindult, hirtelen a gravitáció vett le a lábamról. Ellenkezni se volt lélekjelenlétem! Kezemből kihullott az elektromos borotva. Berregett néhány másodpercig az ágy szélén, aztán a földön csattant, talán végleg elhallgatva.
Megszeppenten pislogtam fel Kainere, kinek ezt az egész helyzetet köszönhettem és az előbbiekkel ellentétben: nagyon is ébren volt.
– Hát tudod, csak ezt meg azt? – feleltem egy bizonytalan nevetés kíséretében. Leginkább zavarbajövök, amiért ez a pozitúra minden csak nem éppen lakótársakra jellemző. Áldottam a félhomályt, amiért így az arcomra mászott pírt aligha láthatja. Mert nem lát a sötétben… ugye?
– Na jó, gondoltam levágom a bajuszodat. Nem tehetek róla! De néztél már tükörbe? Tökre belekockultált a felújításba, minek eredményeként totál elhagytad magadat. És nevetségesen festesz vele. Képtelen vagyok komolyan venni téged! Szörnyen áll!! Tudod, hogy mennyire nehéz megtartani a hidegvéremet akárhányszor beszélünk? Szóval gondoltam segítek. Nem akartalak felkelteni, sajnálom – hadarva magyarázkodtam.
– Öhm... most, hogy feleltem a miértekre, visszakapom a szabadságomat? – próbáltam megemelni picikét a mancsaimat, melyeket kitartóan leszorított.

Éreztem, hogy a szívem úgy kezd dübörögni, mintha ki kívánna kéreckedni a helyéről, egyenesen Kaine ölébe, hogy személyesen nyilatkozzon zavaromról, mely eluralkodott rajtam. Ami a leghihetetlenebb volt számomra, hogy nem volt fura Csodapók közelsége, sőt, egyenesen jól esett. Csupán a tudatom ordított ennek ellenkezőjéről.
– N-nem akarok szakítani! – tiltakoztam azonnal. Csak a nyelvem akadt össze egy picikét közben.
– Nem tudtam aludni és amolyan jó ötletnek tűnt? Nem is tudom... csak felkerekedtem és nem igazán gondoltam végig a kivitelezést. Azt se hittem volna, hogy támadásnak vennéd. Komolyan, nem akartalak bántani!! - szögeztem le a legfontosabbat. Csak azért nem hadonásztam közben mancsaimmal, mert Kaine továbbra is lefogta a kezeimet.
– O-Oké, most már lehet, hogy tényleg kezd fura lenni. Nem gondolod? – kérdeztem rá, a sötétben fülig vörösödve. Huh, de jó, hogy nem látja! – M-mármint olyan sorozataimba illő – dadogtam hozzá, erősen célozgatva a helyzetünkre.

Nem igazán fogtam fel mit akarnék szakítani vele. A barátságunk fontos volt nekem, ez a helyzet viszont többről ordított. Vagy csak én képzeltem bele többet? Jaj, Morozov, merre jár a fejed? Naná, hogy igen! A vád viszont magáért beszélt.
– Igen, mert úgy közelebb lettél volna. Semmi hátsó szándékom nem volt! O-oké, talán az engedély nélküli bajuszlenyisszantás is éppen beleszámít ebbe a kategóriába, de komolyan nem vezérelt semmi olyasmi – legszívesebben bebújtam volna a tenyereim mögé vagy a pokróc alá.
Az új pozitúrától egyre inkább éreztem a teste melegét, melytől kezdtem meghasonulni. Iszonyúan jól esett és nem tudtam nem arra gondolni, hogy ez mennyire nem lakótársas, hogy mennyire undorító vagyok éppen. Meggyőződésem volt, hogy annak tart csak túl lovagias és nem mondja ki. Kezdtem bánni, hogy nincs világítás. A bajusza lehet, hogy magamhoz térítene.
– Aha... Szerinted nem az? – nagyon picit mozdultam meg alatta. Utána nagyon-nagyon igyekeztem ügyelni arra, hogy ne csak ne mozogjak, de levegőt is alig vegyek.
– Tudod mikor az ML például odafogja az FL-t a falhoz és akkor történnek velük dolgok, beindul közöttük valami, ami istenemneisfigyeljodaamirőlbeszélek!!! – szép lassan fogyott ki a tüdőmből a levegő. Kezdtem végtelenül zavarba jönni, minek eredményeként össze-vissza fecsegek. Honnan tudhatná Kaine, hogy az ML a male lead és az FL a female lead rövidített verziója?

– Sajnálom, nem akartalak megijeszteni – makogtam, bocsánatkérő pillantást mellékelve hozzá. Habár a félhomályban gyanítottam az is elveszett.
– Igazából bele sem gondoltam ebbe a kimenetelbe. Azért értékelem, hogy nem kaptam újabb fazonigazítást tőled – utaltam a korábban lenyisszantott hajtincsemre.
Próbáltam egyneművé válni a matraccal, mintha itt sem lennék, mintha nem is én venném szakaszosan a levegőt, mintha nem az én arcom állna lángokban, amit seregnyi tűzoltóval sem lehetne eloltani. Mikor éreztem, hogy elengedte a kezeimet, mancsaimat rögtön mellkasomhoz szorítottam, hogy szívemet a helyén tartsam. Megmozdulni továbbra sem mertem.
– Igen! – vágtam rá azonnal. – Sosem használnék ki egy alvó embert, én nem olyan vagyok! – kértem ki magamnak. Még ha a jelek az ellenkezőjéről is árulkodtak ezzel a bajusznyisszantással.
– Csukd be a szemedet! – javasoltam neki, mikor jobbommal merészkedtem elnyúlni az éjjeliszekrényhez, hogy manuálisan felkapcsoljam a kislámpát. Az sem volt célom, hogy megvakítsam. Tényleg ártatlanok voltak a szándékaim!
Persze a jó tanácsomat én is megfogadhattam volna, akkor most nem kéne hunyorítva hozzászoknom az új fényviszonyokhoz. Gondoltam, ha veszek egy pillantást arra a komolytalan bajuszra minden a helyére áll bennem. Nos, tévedtem. Nem kis meglepetést okozott azzal, hogy szinte pucéran, csak egy kisgatyában volt előttem. A lelkemmel erre nem készültem fel egyáltalán!
– MÉG MINDIG NEM PIZSAMÁBAN ALSZOL?! – bukott ki belőlem, pironkodva rejtve tenyerem mögé az arcomat.
A meglepettségtől felgyorsult szívverésem csak egy tünete volt a sokknak, mely átjárt. A látható jelek közé a kislámpa csatlakozott, mely ránk sötétült.

– De nem azért támadt volna az ösztönöd, mert valami rendellenesett érzett, ami veszéllyel van feléd, tehát nyersen szólva megijedtél? Nem ciki egyáltalán, de ha megnyugtat, ígérem, hogy nem mondom el senkinek – igyekszem nyugtatóan hangozni. Nem láttam értelmét egyébként sem lovagolni ezen, hiszen semmi baj nem történt, én pedig megjegyeztem, hogy többet nem osonok rá csak úgy Kainere. A jelenlegi roppantul zavarba ejtő helyzet elkerülése érdekében.
– Hiába tettem utalásokat a napokban, nem csináltál ezzel semmit – próbáltam a bajuszára gesztikulálni, a sötétben viszont csak tippelni tudtam merre van.
Szívem különös koncertet tartott, ahogy próbáltam felfogni mi is történik. Hirtelen annyira mininek tűnt a köztünk lévő távolság és ha valaki más látja ezt a helyzetet tuti, hogy félre érti. Azt hiszem, még én is félre értem. Csak azt nem értettem, hogy Kainenek mi célja ezzel? Megölni?! Azt hiszem a szívem kezdi a végét járni. Meg lehet egyáltalán halni a zavartól? Dr. Google szerint biztosan.
– Cs-csak nem számítottam rá – hebegtem a választ.
Csodapók fészkelődése miatt bele kellett harapnom az alsó ajkamba, mikor egy kontrollálatlan sóhaj tört fel belőlem. Tökre nem voltam ura a testemnek, a képességemről pedig ne is beszéljünk.
– Nem én voltam! – vágtam rá azonnal. Azt hittem, hogy éles hallása már a furi reakcióimra kagylózik. Utólag koppant le, hogy az offolt megvilágítás van szóban.
– J-jaaa, hogy az! Az lehet. Nemisigazánvagyokbennebiztos, hogyfelakaromkapcsolni – hadartam el. Főleg azért, mert nem akartam, hogy Kaine így lásson. Teljesen oda voltam az egésztől, mint egy tinilány.
– Hidd el, hogy te sem akarsz, így látni – tettem hozzá megremegő hangon.

Nem értettem miért ragozzuk túl, hogy váratlanul érte jöttöm, ergo megijedt tőlem. Mindenesetre nagyon határozottan biccentettem, mint aki érti, hogyan érti.
– Látod? Mondtam, hogy bekockultál a felújításba! Csak aggódom érted, jó? Nem szeretném, hogy túl hajtsd magad! Tök szuper, ahogy a házzal haladsz, de magadat nem kell közben elhagyni – öntöttem szavakba az aggodalmamat, arra gondolva, hogy nagy vész nem lehet a lekommunikálásából. Legalább ameddig beszéltem úgy éreztem, hogy a kezemben van a kontroll. Holott józan eszemnek is csak integethettem a süllyedő hajóról.
– Mert, mert... – dadogtam a roppant koherens választ. Csak a lényeget hagytam ki, hogy undorítónak találom magamat. Nem akartam a barátságunkat tönkre tenni ilyen butaságokkal, miként egész lényem reagált rá.
–V-várj! – próbáltam késleltetni a lámpa felkapcsolást, mely igazából abból állt, hogy megpróbáltam kicsúszni alóla, de csak hasra fordulnom sikerült, félig lelógva az ágyról.
Félszer nem volt jobb a szitu. Távozott belőlem egy frusztrált sóhaj, amikor orromat csiklandozta az ágyneműjéből áramló illat, mely olyan kellemes volt és biztonságérzetet keltett. Töményen Kaine volt.
Legalább hajam függönyként omlott elém, hogy takarja arcomat elfestő pírt az új helyzetben.
Lopva pillantottam fel és mikor megláttam az eszközt, mellyel érkeztem, elnyúltam a ledobott borotváért, aminek csak a kábelét sikerült elérnem. Ügyetlenül belekapaszkodtam a mutatóujjammal és közelebb húztam, majd megpróbáltam felrántani magamhoz. A kütyü a gravitációnak engedelmeskedve lendült tovább. Majdnem eltaláltam vele Csodapókot!! Még szerencse, hogy időben elhajolt.
– B-bocsi. Csak meg akartam mutatni, hogy mi volt nálam. Agni igazából ártalmatlan – habár miként rángattam éppen életveszélyes volt. Részletkérdés. Zavarban vagyok!!

– Én nem bánom, ha lassan haladsz vele. A többieket pedig, ha zavarja, akkor elagyabugyálom őket! Nem sietünk sehova, ha pedig olyan van, akkor szívesen elalszom a kanapén, hogy valakit elaltassunk mondjuk a szobámban. De komolyan, ne pörögj túl, oké? – kértem meg rá, remélve, hogy így hatása is lesz kérésemnek.
Már majdnem hozzá értem az arca jobb oldalához, hogy végig simítsam, de szerencsére időben kapcsoltam. Zavartan húztam vissza a kezemet, majd beszéddel próbáltam elütni a majdnem nagyon fura, cseppet sem lakótársas eseményt.
– Lehet, hogy rád kéne járnom takarodót fújni? – pedzegettem.
– Mármint nem úgy értem, hogy rád másznék, mint az előbb is. Hanem csak úgy képletesen, ugyeértedhogyértem?
Szent ég Morozov, minek álltál neki egyáltalán magyarázni?
Nem értettem, hogy sikerült az egyik zavarba ejtő helyzetből a másikba zuhannom. Most, hogy magamon éreztem Kaine kellemesen meleg kezét csak még rosszabb volt. Mármint annyira jól esett, hogy az már tuti nem normális. Biztos hallja, hogy mennyire nagyon ver a szívem!
– H-ha nem ezzel, akkor mivel? Oh... A manuális fajtával, igaz? Sajnálom, de abból csak női változatom van. Olyat nem tudtam hozni és egyébként sem tudom miként kellene használni egy bajusz ellen. Agnit… sem igazán, de legalább hozzám ő beszél – pillantottam le inkább az elektromos nyíróra.
– Persze, nem mintha nekem kéne használnom, most, hogy ébren vagy...
Mikor éreztem, hogy Kaine fogása lazulni kezdett, igyekeztem felkászálódni az ágyából, mert képtelen voltam elvonatkoztatni az illatokról és az érintésről. Na meg a tényről, hogy sosem tartózkodtam egy ágyban... egy sráccal... józanul.
– A-azért remélem, hogy nem haragszol a korábbiért – pillantottam felé bocsánatkérőn. Reményeim szerint az ágy mellett strázsálva, durván feszengve a korábbiak tudatában. A szívem továbbra is több száz lóerővel szaggatott. Lehet, hogy orvoshoz kéne mennem?