- Akkor most nem az a személy lennél, aki jelenleg is vagy. - ezt egyáltalán nem biztatásnak szántam, inkább csak egy ténymegállapításnak. Nem tudhattam azt, hogy ő saját magával mennyire volt megbékélve, leginkább azt engedte láttatni, hogy vele minden tök okés és ő a laza srác.
Nem túl sűrűn fordult még elő velem az, hogy épp a laborkísérletekről beszélgettem a lakótársaimmal, pár apró morzsát leszámítva tényleg nagyjából csak Romynak mondtam el dolgokat. De azt még csak elképzelni sem tudtam, hogy majd pont Laze lesz a következő, bár igazából logikusnak is tűnt, hisz maga is elszenvedője volt. Úgy fest a közös élmények valahol összekötnek minket, legyünk bármennyire is eltérőek egymáshoz képest. Mivel én nem sok mindent tapasztaltam a laborban eltöltött élet előtt, nekem csak mostanra lett igazán összahasonlítási alapom. Velem ellentétben azonban Laze egészen más utat járt be, hisz ha nem is volt igazán választása, talán ha lett volna, jobban ellenkezik.
- Nem tudom milyen az, amikor egy szülő csődöt mond, mint szülő. De talán jobban vigyázhatott volna rád, ha már a vére vagy. - és ezt a lehető legőszintébben mondtam, hisz valóban még csak azt sem mondhattam volna el, hogy Warren amolyan apafigura lett volna. Ő nem az volt, ő a vezér volt, aki kiadta a parancsot. Nem is igazán az elismerésére vágytam, csak arra, hogy elégedett legyen a munkájával, amit alkotott. Ezt nehéz volt így megfogalmazni, hisz egy vékony hajszál választotta el a két dolgot egymástól.
- A harag nem old meg semmit, csak romokat hagy maga után. Én is ezt tettem Peter láttán. - más kérdés, hogy tényleg nem volt szándékos, de egy biztos, tudtam negatív példát azonnal is hozni, neki pedig pont nem kellett részleteznem, hogy miféle kimenetele volt, hisz a saját bőrén tapasztalta az általam generált káoszt. Nem voltam büszke rá, most először tényleg bántam a tetteimet.
- Az öcséddel még nem gondoltatok arra, hogy megkeressétek a bátyátokat? - meglepett, hogy ő még ezek alapján az események elszenvedője lehetett. Talán el tudtam képzelni milyen az az érzés, amikor valaki elszakad a másiktól, de úgy igazán nem éreztem át. Meglehet vannak olyan szituációk, amelyeket nem szívesen tapasztalnék meg, ha nem muszáj.
- Azért valld be, néha én is váltok ki dühöt belőled. - ó nem kell tagadni, ahányszor csak valamin összekülönböztünk, mert nem tudtuk egymás álláspontját megérteni, annyiszor keveredtünk komoly vitába is. Ha nem is bántottam, de biztos, hogy én elég erősen le tudtam őt torkolni. Ez idővel persze nem oldódott meg, csak további kellemetlenségeket szült, ami a legutóbbi összeveszéshez is vezetett. Még mindig nem tudtam elképzelni, hogy Laze miért gondolja azt, hogy elmaradott vagyok, csak mert nem teljes a kommunikációs palettám. Laze és a laza testtartása... talán elhiszem neki.
Azt viszont már nehezebben realizáltam, amit Romyval kapcsolatban mondani akart. Gyors témaváltások közepette így is nehéz volt igazodnom a gondolatmenetéhez, de ezt a kijelentést meg aztán végképp nem értettem. Ő most voltaképpen ezzel azt mondta ki, hogy de, igazából bunkó vagyok, csak talán észre sem veszem. Aztán már igazából abban sem voltam biztos, hogy még róla beszéltünk-e, lehet közben   ő váltott általánosításra, ami jelen esetben még kellemetlenebb volt. Talán meg kellene kérdeznem Lilit, neki még úgy fest nem volt baja velem.
- Akkor szerinted nem vagyok elég kedves senkivel. - mondjuk igazából nem is szoktam az lenni, én csak egyszerűen magamat adtam, ha nyersen akkor úgy, ha jobb kedvem volt, az pedig amúgy is kiütközött rajtam. Legalábbis eddig ezt hittem, aztán lehet fatális nagy tévedésben vagyok és mindent tök szarul csinálok. Amiről Laze beszélt viszont arra engedett következtetni, hogy tele volt mesterkélt viselkedéssel, ami eléggé távol állt tőlem.
- Próbáltad már úgy megközelíteni, hogy felmérd a határaidat? Úgy értem biztos tudod mire vagy képes, de lehet arra tegnap voltál képes és ma már többet tudnál, csak nem realizáltad. Én tudom azt, hogy egyik nap sem vagyok olyan, mint az előzőn. Persze az én szervezetem dinamikusan változik, egyik nap még egészen emberinek érzem magam, aztán már nem. Mindig fel kell mérnem az erőm határait ahhoz, hogy ne lepjen meg. Lehet téged a tiéd meglepne, ha igazán sokat törődnél vele. A növények jó pont, de nagyon sok energiát elpocsékolsz arra, hogy ugyanazon a szinten tartsd őket.

Nehéz volt úgy beszélgetni vele olyan dolgokról, amikre magam sem tudtam miképp reagálhatnék. De nem akartam azt, hogy csak hallgassak egészen addig, amíg egyoldalúvá nem válik a beszélgetés és végül elhal. Most úgy éreztem, hogy olyan információt osztott meg velem, ami mindenféleképpen a bizalmat sugallta az irányából. Ez pedig szöges ellentéte volt annak, amikor komplett idiótának nézett. Csoda hát, ha megpróbáltam jól bánni a szavakkal? Komolyan gondoltam, amit mondtam, egyáltalán nem gúnyosan, se gőgösen nem tettem, amiből esetleg téves következtetéseket próbálna meg levonni. De igazából Laze is így volt kerek, ahogy volt, hiába voltak azok a fura kattantságai. Mindannyiunknak volt valami, amit vonszolt magával, ettől voltunk annyira mások és egyediek. De egy ideje kezdtem úgy érezni, hogy összepasszoltunk, mi több, egész jó kis csapattá csiszolódtunk össze. Csak ehhez tudtam volna hasonlítani azt, milyen amikor az embernek úgymond családja van, noha tisztában voltam vele, hogy még ez is messze állhatott attól. Néha eltűnődtem, hogy én vajon ezzel vesztettem-e vagy csak nyertem, hogy nem voltak veszteségeim, furcsa bohókás emlékeim, nem kötődtem olyanhoz, aki feltételezem akár meg is halhatott volna. Egyfelől szerencsésnek éreztem magam, másfelől pedig néha azt éreztem, szívesen megtapasztaltam volna az éremnek ezt a másik, vonzó oldalát is.
- Értem. - csúszott ki a számon a megjegyzés, amit általában akkor szoktam bedobni, ha amúgy halvány lila gőzöm nem volt a dolgokról, pedig hasonlítani én is bőven tudtam volna.
- Mármint tudom, hogy milyen az, amikor ott maradsz az addigi otthonod és azok jelenléte nélkül, akik addig utat mutattak. Nem tudom milyen egy család, még csak a labort se nevezném az otthonomnak, de engem ott teremtettek és ha nem is tekintettem Warrenre az apámként, azt hiszem annak kellene számítania. - az már igen csak ismerős barátként visszaköszönő érzés volt, hogy ott álltam egy szál magam egy lerombolt labor maradványai között, miközben épp csurom vizesre áztatott a beszivárgó eső. Nem időzítettem túl jól az időjárásnak megfelelően, annyi biztos.
- Őt én a két kezemmel pusztítottam el az otthonnal együtt, amikor meg akart semmisíteni. - nem is érdemelt megváltást, egy szemernyi sajnálatom nem volt iránta. De viszonozni akartam Laze nyitottságát. Ha már amúgy is témánál voltunk és végigzongoráztuk azt is, hogy én hogy viselkedtem, akkor igazán semmi volt már az, hogy Warrenről meséltem.
A megjegyzésére egy halovány mosoly suhant át az arcomon. Nahát, még mindig nem korholt, ahogy szokott, kezdtem azt gyanítani, ehhez köze van annak is, hogy eléggé későre jár. Arrow is elcsillapodott a tenyerem alatt, noha már nem simogattam, nem bökdösött minduntalan az orrával.
- Azért lehet nem ártana előbb őt biztonságba helyezni, mielőtt bármit lépsz. - mindjárt felpörögtem, ha már stratégiákról beszéltünk. Egy pillanatig vonakodtam, hogy megosszak-e bármit Romy ügyéből, de végül úgy döntöttem, hogy szükségtelen belemenni információk halmazába.
- Lehet tudok segíteni, ha adsz meg infókat. Jelenleg én is kutakodok, mert... szeretném, hogy ettől Romy jobban érezze magát. Meg persze nem kell, hogy mások lepjenek meg minket. - nyugtáztam főleg ez utóbbival a mondandómat. Egy pillanatig eltűnődve figyeltem a vonásait, nem tudtam eldönteni, hogy most ezt csak viccből mondja vagy csak terel.
- Én arra értettem, hogy mindig valamit beszólok. - persze ez fordítva is így volt, meg akarta mondani mi lenne nekem a jó és azt is meg akarta magyarázni, miért vagyok debil. De most ezt nem akartam felhánytorgatni.
Laze a szó jó értelmében fura volt. Megint kitért itt jelekre, pókapai ösztönökre, én pedig úgy éreztem, hogy kezdem egyre jobban elveszíteni a fonalat. Ennyire lemaradtam volna valamiről vagy valami tök másról beszél, mint amire én gondolok? Esetleg egy nyelvet beszélünk még?
- De nekem nincs rejtegetnivalóm, amit gondolok, azt általában úgy ki is mondom. - oké, én elrúgtam a pöttyöst, most már ki akartam deríteni, hogy ő mégis mire gondol, ehhez pedig konkrétabban akartam beszélni.
- Várj, úgy érted, hogy a fizimiskámmal nem jó valami? - ha azt mondta, hogy kedves vagyok, akkor csakis más lehet itt a probléma, ennyire egyszerű.
Örültem is a kusza téma után, hogy valami olyan terepre váltottunk, ami nekem is sokkal otthonosabb volt. Fejlődésről bármikor tudtam bármennyit beszélni, Lili ezt nagyon jól tudta. Laze kérdésére csak megráztam a fejem.
- Akkor jóformán magamnl sem voltam. Én mindig figyelek és elemzek, Laze. És te határozottan ugyanazt csinálod minden áldott nap anélkül, hogy kicsit próbálgatnád a határaidat. Úgy igazán. Ha az segít, akkor hallgass a kreativitásodra és fejlessz új növényeket. Na meg nem ártana egy önvédelmi stratégiát összerakni, hogy ne akkor kelljen, amikor rég bajban vagy.

Ennyire mély beszélgetést még sosem folytattam mindenbe beledurrogó barátunkkal és ez az egész szituáció ettől volt annyira furcsa nekem. De nem akartam elrontani az összképet azzal, hogy kihátrálok. Őszinte volt és olyan dolgokat osztott meg, amiket előtte nem és abban sem voltam biztos, hogy másnak esetleg említett ilyeneket. Értékeltem az őszinteségét, én is viszonozni szerettem volna. Mégsem tudtam volna semmi olyat mondani, ami kapcsolódik. Nem voltam ilyen szituációban, nem volt családom és nem belekényszerítettek helyzetekbe, hanem azoknak köszönhetően jöttem létre. A megalkotásomra sosem tudtam megszületésként tekinteni, ez teljesen más volt.
- Apádnak is? - kérdeztem vissza nyugodt hangnemben, holott érezhetően ő Warrenre gondolt ez alatt. Valaki valóban nem volt jogosult az életére és a tetteire, de ezt ki döntötte el úgy mégis? Kinek volt rá felhatalmazása? A sértettnek vagy egy független személynek? Talán leginkább senkinek, mégis arra teremtettek, hogy kivitelezzem. Ha teljesen máshogy járt volna az eszem, akkor nem csak a testem megalkotásába esett volna hiba, de a programba is, amit a fejembe telepítettek.
Nem egészen értettem, mire mondta azt, hogy nyugi. Az ő öccséről volt szó, de hát ő tudja, ha nem akar ezzel a helyzettel semmit sem kezdeni, szíve joga. Nem mondhattam meg másoknak, mit cselekedjenek és igazából nem is akartam. Amibe belefolytam, mindig bőségesen elég volt. Ők is épp eléggé belecsöppentek a Peterrel való konfliktusomba.
Némileg még vonakodtam a kérdésre válaszolni, de voltaképpen nem árulnék el azzal sokat, ha tájékoztatnám, miféle veszélyek lehetségesek még rá is.
- A Hydra után. A robot fején, amivel hazatértem is egy Hydra logó díszelgett. - magyaráztam az összefüggést. Akkor aznap este nem csak tudtam Romy kutakodásairól, hanem én magam is belevonódtam. Egy picit elmosolyodtam, ahogy Laze az egységben az erő szlogennel jött, mert minden voltam csak csapatjátékos nem.
- Hidd el gyorsabban megoldanám egyedül. - na nem arra gondoltam, hogy ők haszontalanok voltak, leginkább a közös kooperációban nem tudtam egyelőre elképzelni a saját szerepem. Elpillantottam a konyhapult felé, ahol épp a narancsot kezdte el kitölteni.
- Éjszakai frissítő? Jöhet. - Arrow amint megmozdultam, már Laze felé is settenkedett, azt figyelve épp mivel bíbelődik, aztán ahogy én is odaértem, megint engem kezdett el körbeudvarolni. Csak tudnám mit szeret ennyire rajtam ez a bundás.
- Azt. - hezitálás nélkül válaszoltam a kérdésére. Felültem a pultra, úgy figyeltem Laze szekrényes ténykedését, közben az járt a fejemben, hogy a hangjából vajon a bizonytalanságot hallottam-e ki az előbb.
- De csak ha nem kezelsz úgy, mint egy idiótát. - céloztam itt arra, hogy mindig erősen kétségbe vonta az ismereteimet és az ízlésemet, a szokásaimról nem is beszélve. Lehet furcsa volt neki, de csak más és számomra átláthatóbb volt, mint azt gondolta volna.
- Mondjuk az elején, felelj, hajlandó vagy tanácsot megfogadni tőlem? - pillantottam rá komolyan, mert a kérdést is komolyan értettem.

Az életben szükségszerű volt nehéz döntéseket meghozni, amelyek erősen formálták az egyén jellemét. Ezt láttam most Laze esetében is, pont úgy beszélt az apjáról és a vele való kapcsolatáról, mintha a tőle való elválás is nehéz lett volna. Nem laktam még olyan régóta velük, de már én is kezdtem azt érteni, hogy ha valakik valamilyen módon meghatározó személyekké válnak az életemben, akkor valami nagyon nyomós indok kellene ahhoz, hogy ellenül forduljak. Ezért léptem le főképp a nyílt napon történt incidens után, helyre kellett raknom pár dolgot magamban is. Például azt, hogy miért haragudtam annyira magamra, miért okozott bűntudatot, amiért ennyire elszállt az agyam. Koránbban ez nem okozott problémát, senki nem számított. Most pedig mind számítottak és biztosra vettem, hogy Laze is egy fontos személyként tekintett az apjára, épp ezért tartottam elég tökös válasznak azt, amit mondott. Én még csak tanultam ezeket a morális dilemmákat, ő már alkalmazta is. Mindazonáltal egy biccentéssel vettem tudomásul a válaszát. Megtiszteltem annyival, hogy nem boncolgattam tovább a témát, úgy gondoltam nem is nagyon beszélne többet róla.
- Romyval megpróbáltunk nyomára bukkanni ennek az egésznek. Kicsit zavaros, mert egy olyan személyhez kötődik a robot, aki meg annyira nem tartozott eddig oda. - kilógott a képből, igazi kakukktojás volt. Ettől pedig nem sokat haladtunk előre, de egy telefonból még mindig több adatunk volt, mint a semmi. Tudtam, hogy Laze is érdekelt a dologban, elvégre a tesóját kereste. Vagyis én mindig erre engedtem következtetni, főleg az apja iránti haragjából. Mindig is kettős volt nekem a srác, próbált laza lenni, elképesztően idegesítő és levakarhatatlan, de ilyenkor úgy gondoltam, megvillantotta egy olyan arcát is, amit mélyen legbelül elnyomott magában. Ebben talán valahol hasonlítottunk, elvégre nekem is volt olyan oldalam, amit nem nagyon mutogattam, sőt amennyire ritkán kellett gondolnom rá, kezdtem úgy érezni, hogy ezzel nem nagyon kell már törődnöm. Mintha ebben a világban sokkal komplexebb egységben tudtam volna maradni, mint odaát. Talán a nyugodtabb életforma váltotta ezt ki, fogalmam sincs.
- De rajta vagyunk az ügyön, majd szaglászok. Engem még úgysem ismernek a képletből, talán veled apád miatt számolhatnak. - újfent előjött a stratégiai gondolkodásom, de igazából ezt csak így ésszerűen lehetett végiggondolni, különben hibákat hagynánk a rendszerben. Ha el akartunk számolni azzal, ami amúgy is elkerülhetetlen volt, akkor nekünk kellett megtenni az első és a sokadik meglepetés lépést is.
Elmosolyodtam egy picit Laze feltételezésén. A lebukás esélye az én esetemben igencsak csekély volt, a beprogramozásom abban az esetben nagyon jól működött, ha nem hagytam, hogy elpattanjon valami. Persze a legutóbb tökéletesen bemutattam azt, hogy milyen a másik véglet. Mégis a szavai jól estek, most már másodjára vagy inkább sokadjára hallottam ezt a mi már egy család vagyunk dolgot. Az ő részéről viszont még nem, úgyhogy újszerűen hatott.
- Nem olyan könnyű engem lekövetni, hidd el. De nem tenném kockára, hogy ti is bajba kerüljetek miattam. Pont emiatt, fontos nekem a biztonságotok. - furcsa volt beszélgetni vele ilyen komoly témákról, de voltaképpen volt már benne gyakorlatom. Lili nem eresztett olyan könnyedén, Romyval pedig gyakorlatilag napokat töltöttünk így el.
Csatlakoztam az italhoz és csak Arrow lustaságán múlott, hogy most nem akart hangoskodni. Egy pohár italtól még nem kezdett el tutulni, ráadásul tőlem tudta, hogy semmilyen potya falatra nem számíthat. Laze mintha felkeltette volna az érdeklődését, de nem akartam most konteókat gyártani meg feltételezni, hogy miért tette. Laze meg úgy festett gyakorolta az önkritikát, nekem tetszett, ahogy jellemezte magát.
- Legalább képben vagy ezzel. Én csak azt nem szeretem, ha úgy nézel rám, mintha nem értenék semmihez. - ez persze közel sem így volt, de momentán nem foglalt le semmi olyan különösebben, amiben örömömet leltem. Inkább magamba szívtam az ismereteket, a filmeket, a zenéket, művelődtem. De ezt nem lehetett feltűnően csinálni meg nem is akartam. Laze mondjuk nem ismert annyira sem mint a lányok. Nem haragudtam érte rá, igazából eddig nem is akart jobban megismerni. Elég jól látta a jelen helyzetet ahhoz, hogy ne akarjak vele kötekedni. Kivételesen.
- Most már ne kezdjük el, de holnap adnám. Szerintem valamelyik parkban, ahol nem igazán lézengenek még be is tudnál olvadni. Jobban preferálom a kettőt együtt, a képességeid inkább gyakorlatias jellegűek, mint elméletiek. Egyébként is az a te fejedben van. - furcsa mód vettem le, hogy mintha hajlott volna arra, hogy kikérje a véleményem. Ha eddig is így állt volna hozzám, talán nem lettem volna annyira ellenséges. Nem tehettem arról, hogy ha rögtön nem éreztem semmilyen komfortérzetet, befeszültem utána minden egyes élcelődő szaván.
- Szóval Mr. Mindenkit Lekezelő hajlandó vagy letenni a nagyesküt, hogy ezentúl hallgatsz is rám? Már amennyiben megfelel neked, hogy egy másik laborszökevény dirigáljon neked. - nem akartam én túl komolyan venni a témát, bár ha tényleg fejlődni akart és elfogadná a személyemet, azzal valamelyest az aggályaimon is oldana. Ő még mindig kérdőjeles volt számomra, mert az incidens utánn többnyire nem szólt hozzám vagy láttam rajta, hogy baja volt velem vagy egyszerűen lekezelt, amit gyűlöltem.

Laze és én annyira különböztünk mind mentalitásilag mind viselkedésileg, hogy csoda volt az is, most pár mondatnál tovább el tudtuk egymást viselni. És nem arra gondoltam ez alatt, hogy a bevásárlást már néha elhülyéskedtük azzal, hogy szívattam a bevásárlókocsiva és néha ott hagytam, néha meg szándékosan lassan csináltam a dolgom, hanem arra, hogy az esetek nagy többségében olyan dolgokat próbált rám erőltetni, amit nem akartam. Nem értettem sokszor, neki miért jó annyiszor shoppingolni, miért tart olyan soká, miért szól meg folyamatosan ha én mondjuk csak egy kapucnis pulcsit veszek és nem egy flancos inget. Nem mindig jött át a jó szándék és ez komoly feszültségeket tudott szülni olykor.
- Ja, nem esett. Csak a robotnak.- erősítettem meg a feltételezését. Azt már nem tettem hozzá, hogy aznap este Romy gyakorlatilag összefoltozott egy kicsit és majdnem sikerült mindenkit is felkeltenünk a hazajövetellel vagy épp a kutya majdnem lármázásával. Másnap a hírekben azt találgatták, mi okozott akkora pusztítást a város egyik utcájában közel Romy munkahelyéhez, hogy még az egyik ház fala is csúnyán megrongálódott. Én azon csodálkoztam, hogy nem jött ki senki az utcára és nem voltak szemtanúk. Azért nem kis robajjal voltunk. Vagy mégsem? Járt ott esetleg más is rajtunk kívül, aki eltüntette az egyéb nyomokat? Persze a maffiózóforma tagokat megtalálták holtan és így legalább bandaháborúra kezdtek el gyanakodni. És megmenekült a világ.
- Miért pofozna meg? - pislogtam vissza a szőke srácra értetlenül. Vagy ez talán inkább valami metafóra akart lenni? Néha olyan lemaradtnak éreztem magam a használt mondásokat illetően. El is engedtem, ha Laze nem akarná megmagyarázni.
A srác szavain eltűnődtem. De most először úgy igazán. Volt abban valami, amit mondott, de igazából nem tartottam egészében jogosnak. Nem ismert engem, nem tudta, hogy milyen körülmények között hoztak létre, hiszem vele az egyetemi incidens óta nem beszéltem meg semmit. Ezt pedig egy kicsit bántam így utólag.
- Laze, senkire nem fogok megint így bekapcsolni. Peter Parker az egyetlen személy, akinek a likvidálását olyan alapként programozták a tudatomba, mint a legalapvetőbb reflexeket. De dolgozom ezen. - tudom, nem a legjobb példát hoztam fel, de mentségemre szóljon nem volt ez sem erősségem. Hmm... túl sok bosszússág. De nem vártam, hogy megértsen, nem volt ebben a helyzetben. Noha Petert azóta sem látogattam még meg, nem tudom mennyire venné jó néven a társaságom. Inkább figyeltem, hogy a srác mit alkot Arrownak. A kutya igyekezett felvenni a fonalat, először lelkesen közelített, de látszott rajta, hogy nem egészen érti a labda formájú izének miért van zöldségszaga.
- Csak ne romboljon, mert kijönnek ránk. - sóhajtottam végül. Hagytam, hogy Laze kiszórakozza magát, most nem volt idegzetem rendet rakni közöttük, de egyre biztosabb voltam benne, hogy tényleg ő bujtogatta eddig minden csínytevésre. Most is azt teszi, kell ennél több?
- Remélem tudod, hogy azt már nem kapod vissza. - emeltem meg a szemöldököm, ahogy Arrow a labda után vetette magát, majd visszajött egy büszke körre megmutatni a legújabb szerzeményét. Furcsa egy módszere volt a játékra neki is, annyi szent. Néha nagy ritkán odaadta a labdát, de gyakorlatilag olyankor megszűnt minden más létezni nála.
- Nem is elismerést szeretnék... Eddig hozzászoktam ahhoz, hogy megtűrtek. Ha től hajmeresztő dolgot tettem, akkor általában a halálomat kívánták, de leginkább többet nem látni újra azok a helyen. Pillanatnyilag annyit láttam akkor, hogy mindketten bepánikoltatok. Azt hittem ez a helyes, hogy kényelmesebb nem szembenézni azzal, hogy majd ti is így tesztek. Belátom a legrosszabbat feltételeztem. - vontam vállat, de ez nem olyan nemtörődöm vállvonás volt, inkább egyfajta tanácstalan mozdulat. Hát még akkor mennyire éreztem tanácstalannak magam.
- Azt hiszem Miles Warren személye és a tevékenységei mindkettőnket kellően érdekelnek. Nem olyan rég hozzájutottam néhány aktához őt illetően. Ha érdekel szívesen odaadom. Niel bemutatott egy fura fazonnak, aki minden létező eseményt dokumentál és nyilvántartásba vesz. Ő egyfajta zsurnaliszta. - eszembe jutott, hogy mióta ott lapultak ezek a doksik a szobámban, egészen elfeledkezve róla. Még nem vettem rá magam, hogy mindent alaposan áttanulmányozzak belőle, elvégre Niel problémája sürgetőbb volt. De most ezzel nem akartam traktálni, mindenesetre a lehetőséget nyitva hagynám.

Nem kaptam választ a kérdésemre, de eszerint nem is volt olyan fontos, hogy idokolni kellene. Laze vállvonását is elfogadtam válasznak, talán igaza van és túlságosan sokat beszélek erről az egészről. Én sem akartam többet agyalni egy annyira szürreális képen, hogy Romy felpofozna holtomban. El is hessegettem gyorsan a képet magam elől.
- Inkább jegyezd meg. Okos fiú vagy, nem? - vettem a lapot, hogy viccel, de nem akartam szó nélkül hagyni. Én is megejtettem egy félmosolyt, még ha röpke pár másodpercig is tartott csak. Laze ma különösen furán viselkedett velem, rendes volt és még normálisan is humorizált. Elgondolkoznék rajta, hogy belázasodott-e, de akkor sokkal levertebb lenne. Ő az a típus volt, aki szeretett látványosan szenvedni, ha volt rá módja. Márpedig Laze szerette nem kicsit előadni magát. Ez speciel engem cseppet sem zavart, felőlem azt csinált amit akart, nem különösen szokott érdekelni. De sokszor feltűnt már, hogy túloz.
Akadtak aggályaim, amikor Laze odaadta Arrownak azt a labda formájú izét. A szaga alapján tényleg zöldség volt, de nem lettem volna olyan biztos abban, hogy a kutyának szabad-e zöldséget adni. Végülis néha elcsent dolgokat észrevétlenül is, de ez egy nagy darab volt, akárhogy néztük.
- Ha fájni fog a hasa, te viszed állatorvoshoz. - nem akartam ezzel többet hozzátenni a témához. Nem szerettem volna asszisztálni neki abban, hogy valami olyat ad neki, ami lehet nem is kutya szájába való, csak mert este már nem kellene etetni. Ezzel is csak erősítette a gondolatot bennem, hogy ő sarkallta folyamatosan a blökit szabályszegésekre, elvégre ő maga is folyamatosan így tett. Ez pedig inkább arra sarkallt, hogy megragadjam az eb pofáját amikor letelepedett nálunk rágcsálni és kivegyem a szájából a zöldséglabdát.
- Szerintem inkább ne rendetlenségre tanítsd. Jól nevelt kutya lenne. - mondom ezt úgy, hogy az utóbbi időben már csak én bírtam inkább vele, ha játékról volt szó. De abban is megtanulta a rendet és a játék menetét, egy szavam sem lehetett volna. De nem akartam sokáig frusztrálni ezzel a szöszkét, így komolyabb témára váltottunk. Elvégre mi még sosem beszéltünk úgy igazán komolyan. Lazet is fantasztikusan félreértettem és noha Lili és Romy is megerősítettek abban, hogy nem bepánikolt, szerettem volna ha tudná, én így érzékeltem akkor.
- Tudom. De nem várom, hogy megértsd, miért léptem le. Előttetek még soha nem éltem közösségben és nem számoltak velem, így én sem számoltam másokkal. Ez még új. De most először tényleg azt érzem, hogy szeretnélek titeket megóvni minden rossztól. Ha kell, magamtól is. - röpke három évem alatt sokáig nem voltam teljesen tiszta és beszámítható, ebből pedig kaptak most egy szép kis ízelítőt. De az utóbbi hetekben érzem azt, hogy a kezembe szeretném venni az irányítást magam fölött, emiatt pedig nyomozni kezdtem. Egy darabig néztem csak a srácra, végül csak felkeltem, hogy felrugaszkodjak az emeletre, rövidebb út vezetett így a szobámba, majd onnan le a doksival vissza hozzá. Minden benne volt, amit csak megkaphattam a zsurnalisztától.
- Niel azt mondja, hogy egy hírszerző és a mágusokkal van. Az egyensúly fenntartására törekszik. - azt már nem akartam megemlíteni, miért mentünk valójában a zsurnalisztához.
- De úgy fest Warren itt tényleg nem annyira rossz ember, mint az én világomban. Nincs semmi feljegyzés a klón-projektről sem. Igaza volt Peternek.

- Érdemeld ki. - megeresztettem egy satnya mosolyt, ahogy előkapta a telefonját. Nem akartam most kitolni vele, de amennyire éles fegyverként forgatta a szavait, most én is úgy gondoltam, hogy visszavágok. Nem túl sűrűn szoktam sziporkázni, de azt hiszem a lassú megkönnyebbülés tette. Még igazából ez sem volt az igazi, de én egyébként sem szavakkal hoztam a tudtukra, hogy voltak szórakoztató perceim, hanem a random rajzokkal, a szekrénybe pakolt manóval, aki épp próbált némi nasit ellopni a tálból amibe kiöntöttem pár szemet és társai. Persze sosem említettem meg egy szóval sem, hogy az én voltam.
- Sejtettem, hogy nem adsz, de te is tudod mennyire labdamániás. Nem kellene teljesen elrontani, akkor fölöslegesen van betanítva egy csomó mindenre. - mindezt úgy mondtam, mintha én is részese lettem volna a nevelésének, pedig a gazdája aztán végképp nem én voltam. Valahogy ahogy eljártam velük edzeni, kezdtem kiismerni a kutyát is és már nem zavart annyira a jelenléte. Egész tűrhető volt. Oké, néha kapott már simit is.
Laze szűkszavú volt, legyintett is. Lehet már túl is ragoztuk. Lilivel hosszasan beszélgettünk a történtekről, Romyval pedig annál is többet. Nem tudtam vele mire számítsak, de ez jócskán segített a helyzetemen. Nem kellett neki magyarázkodni, elfogadta a helyzetet. De cserébe előhozakodtam a plusz infóimmal. Nem ártott, ha ő is látott belőle pár sort. Niel megesketett, hogy a lányokat nem avatom bele, de azt nem mondta, hogy vele se ismertessem meg az adatlapokat. Laze mindjárt szimatot fogott, pedig még nem is mondtam, hogy ez csak fénymásolat. Hagytam, hogy kicsit gyanakodjon, aztán inkább előhozakodtam az igazsággal.
- Nem, ez nem az eredeti. Ez fénymásolat, mert az eredetit nem adhatta ki. De ha abból indulok ki, hogy Niel papírosai megegyeznek azzal, ami valóban történt... én is akkor jöttem át, amikor azok a mágusok. - böktem a másik dokumentumra. Az kicsit macerásabb is volt, már ügyileg.
- Néhány mágus átjött a világunkba, de Niellel lerendezzük. Az egyik az ő variánsa. - nem akartam ezt a témát firtatni, főleg nem amiatt, hogy a szöszke csak ne aggódjon.
- Visszatérve Warrenre, nem tudhatjuk. Az ottani természete is szeszélyes volt. Ebből kiindulva pedig egyszer már megingott és majdnem elkövetett visszafordíthatatlan hibákat. Ha nincsenek is a klónok még a kezében, idő kérdése. És az is, hogy mire akarja felhasználni ezt a hatalmát. Van bármi, amit még tudsz róla? Tényleg bármi. Jobb lenne itt kiszámolni a tetteit, mielőtt egy hozzám hasonlóförmedvényt szabadít a világra. Bármennyire is okos tudós, én voltam a prototípus. Ez pedig nem egy biztonsíték semmire.