Furcsálló tekintettel figyeltem, ahogy előbb webkameráról magyarázott, majd voltaképpen távhívásról. Egyikben sem voltam biztos, hogy működne, sőt még biztos vagyok abban is, hogy ott sem találták fel ezt, elvégre nem sokan tudhattak arról, hogy léteznek más univerzumok, hacsak nem onnan jöttek vagy találtak valami rá utaló jelet. De egyébként sem szívesen mutattam volna meg, miféle pusztítást vittek végbe az én világomban, kissé tartottam attól, hogy ez csak megfeküdné a lelki világát vagy ami rosszabb, csak aggódna utána értem. Így is ha valamelyikünk nem jelentkezett azonnal, hogy hová ment és mikor jön, akkor beütött a világi pánik mindenféle összeesküvés-elmélettel. Ami igazából nem is tűnt olyan megalapozatlannak abból a szempontból, hogy tudtam, a maffia is bele-belekúszik a képbe és még fogalmam sincs micsoda, arról nem beszélve, hogy a jelek szerint tisztában volt azzal is, hogy én legtöbbször éjszakánként távozok valahová. Egyszóval a helyzet túlontúl komplikált volt ahhoz, hogy rá akarjam hozni bármilyen értelemben a frászt.
- Nem hiszem, hogy ilyen megvalósulhat, mármint még azt sem tudom, hogy vissza lehet-e valahogy oda jutni. - de még mindig nem tudtam ép ésszel felfogni, hogy egy ilyen ocsmány világ hogy érdekelheti és ez őszinte kíváncsisággal töltött el, miért gondolta automatikusan azt, hogy én vissza is mennék.
De a gondolatmenete tetszett, mámint volt abban ráció, hogy mi számított elfogadhatónak és mi nem, mit tehetne meg a hatalom és mit nem. De az is, hogy az a hatalom helyesen cselekszik-e egyáltalán. A mi világunkban ezek már nem elvi kérdések voltak, inkább egy mi lett volna ha... történetű epizódnak.
- Szerintem azokat, akik labilisak és olyan erővel rendelkeznek, ami akár egy bolygó pusztulását is okozhatná, korlátozni kellene. Mi több, megkötni az erejét. Az emberek pedig azért csinálják ezt, mert félnek tőlünk. Ez nem fog megváltozni, két világot látva is elmondhatom ezt. A ti világotokban nem akartak szabályozást bevezetni? Stark nem tevékenykedett? - nem akartam én áltatni olyanokkal, hogy lehetne másképp is, mert szerintem egyáltalán nem lenne rá mód, hacsak nem az embereket valami orbitális nagy agymosás alá vonnák és hirtelen mindenki pozitív és elfogadó szemléletű lenne. De biztos voltam benne, ha egy maroknyi ember maradna életben, akkor közöttük is biztosan akadna olyan, aki a saját pozícióját úgy akarná megteremteni, hogy félelmet keltsen a társaiban.
- És tetszett, amikor ezt csináltad? Élvezted? - eresztettem meg végre egy pici mosolyt, ahogy hallgattam, miféle illegális dolgokkal próbálkozott. Ha bárki várná tőlem, hogy ilyen dolgokért megdorgáljam, nem tenném, hisz én magam is követtem el illegális cselekményeket, aztán hogy ez most bűncselekmény, tisztogatás, rendfenntartás vagy önbíráskodás, mindenki döntse el. Ellenben valahogy roppant mód jól szórakoztam azon, hogy szabadkozott, pedig belőle nem nézném ki, hogy rossz dolgokra használná fel a tudását.
- Itt közelében sem leszünk annak, ami kialakult. - úgy állapítottam ezt meg, mintha teljesen biztos lettem volna abban, hogy itt nem fajulhatnak el a dolgok, de ha mégis így történne, legalább ismerek néhány forgatókönyvet, hogy lehetne kihátrálni a bajból. De valahogy nem tudtam csak erre gondolni, amikor ilyenekkel hozakodott elő, högy nálunk van-e hawaii pizza és ezt egyre jobban csak szélesedő mosollyal és fejcsóválással díjaztam. Fogalmam sem volt arról, hogy tud ennyire randomizálni, de esküszöm hatásosan csinálja. Arról nem beszélve, hogy aztán további érvekkel jött, ez a világ miben jobb, mintha még mindig bizonygatni kellene ezt. Valójában eszem ágában sem volt visszatérni. Még azokhoz sem, akikkel összedolgoztam.
- Abban a világban kétlem, hogy lenne Mi Casa. - bólintottam végül még mindig mosolyogva. Abban is teljesen biztos voltam, hogy a Mi Casa itt sem ilyen formában létezne, ha nem jöttem volna át, különben már találkoztam volna a variánsommal. Erről még igazából senkinek nem beszéltem, de nem tudtam eldönteni, hogy aggaszt inkább vagy sem az, hogy az evilági Kaine-t még nem láttam sehol.
- Oké, hatásosan tudnál terelni. Erre gondoltál már? - kezdtem egészen más koncepcióban nézni a sértett grimaszát, mintha szándékosan oldaná vele a hangulatot és ezt bármelyik éles szituációban bevethette volna gond nélkül, ha közben használja az erejét.
- Vagy csak kicsit jobban bízol abban, hogy az erőd és közötted lehet harmónia. - talán Glitch is ezzel küszködött nagyon sokáig, hisz akkor fuccsoltak be a műveletek, amikor egy pillanatra is elvesztette a kontrollt, aztán nehézkes volt visszanyernie. De ennél jobban sosem tudtam megfigyelni, hisz soha nem mondott semmit magáról. De aki nem hisz a képességeiben, az megidézi a káoszt a saját fejében.
Csak bólintottam a kérdésére. Nem vettem még rá magam, hogy ebben a világban felkutassam Warrent és megöljem, elvégre nem tudhattam, hogy mennyi klónt gyűjtögetett össze itt a saját markában, akik egy szavára ugorhattak volna.
- Itt még nem kerestem fel. Nem tudom, akarom-e. - elég szűkszavúan tettem még ezt hozzá, mielőtt megkérdezné, hogy az ittenivel mi a helyzet. Még mindig bizonytalanul néztem a szemeibe, miközben azon tűnődtem, vajon mennyit is mondhatnék el magamról. Egy keserédes mosolyra még futotta, ahogy ismét belegubancolódott a saját mondandójába.
Őszintén egyre vegyesebb érzések kavarogtak bennem, egyszerre volt rossz érzés beszélni mindarról, amiről faggatott, bár már egészen tényszerűen sikerült ezt a tudtára adni annak ellenére, hogy soha senkivel nem osztottam meg ezeket a tényeket magamról. Másfelől viszont tényleg jól esett az érdeklődésre és ezt egyáltalán nem tudtam sehova se tenni.
- Nem, senki. Engem csak kiképeztek és irányítottak. Nem volt senkim, nem állt huzamosabb ideig mellettem más, csak az épp aktuális szövetségeseim. - egészen belejöttem viszont a válaszadásba, most már kevésbé éreztem azt a fanyar magányos érzést.
- De a ti szabályaitok nem nehezek, csak néha nehéz arra gondolnom, hogy nem egyedül vagyok itt ebben a lakásban. Ezt még tanulnom kellene. Egyszer majdnem elfelejtettem a fürdőszabályt, de már bent voltál és egyszerűbb volt visszahúzni az ajtót. - egészen elmerengtem abban, hogy voltaképpen ezek mind még összességében is arról szóltak, hogy mitől leszünk úgymond összetartóbbak, közben pedig fel sem tűnt, hogy ezt az apró tényezőt úgy osztottam meg, hogy nem gondoltam bele a tartalmába.
- Hidd el sok rémült arcot láttam már, nem azért emlékezetes... de nem tennék másképp ha újból ezt kellene tennem, azelőtt sosem akartam csak úgy segíteni... másnak. - az első nem önös tettem, amibe nem ott helyben gondoltam bele, hanem valamivel utána és akárhogy próbáltam újra és újra feleleveníteni a közben érzett hirtelen katarzist nem is tudnám máshoz hasonlítani. Furcsa volt valakit megmenteni.
Fogalmam sem volt, hogy elrettentésnek veti fel az újabb érveket a maffiával meg általuk még a jó ég tudja pontosan kikkel való kontaktba merülés végett, de még mindig elég eltökélten néztem a szemeibe, mondjon bármit is és közben néha megerősítő bólintást is kapott. Tényleg elképzelése sem volt arról, hogy én mikbe keveredtem odaát és noha fogalmam sincs meddig terjed ki a szervezet, nem éreztem egy pillanatra sem elbizonytalanodást.
- Akkor levágjuk az összes fejét. - jelentettem ki tényszerűen, mintha tényleg csak valami egyszerű fogócskáról beszéltem volna. Nem tetszett azonban az, hogy azonnal jönni akart.
- A kiiktatást bízd rám, te az ész vagy és ha tényleg meg akarod a papád menteni, akkor nem kellene veszélyeztetni a testi épséged. Vagy van valami ötleted erre? - ezzel nem mondtam ki, hogy maradjon itthon és üljön meg a seggén, de valami ilyesmire gondoltam.
Ha valamikor, hát most megtapasztaltam a hirtelen témaváltást, ami nem is volt az, csak valahogy mégis és amitől vetett a válaszom egy groteszk bukfencet és varázsolta ez Romy szájára a kezét. Én is csak bölcsnek láttam hallgatni és nézni ahogy változnak a vonásai és örültem, hogy végül gyorsan témát is váltott, mielőtt még kínosabb magyarázkodásra kényszerülök, hogy megmagyarázzam az előbbi fura válaszolm.
- Nem voltak szüleim, de ebben a városban születtem. Csak odaát. Minden ugyanaz, a kontinensek, tényleg sok minden, ami épp nem pusztult el. - peóbáltam egy picit konkretizálni, hogy miképp is képzelje el a helyet, kiugrási lehetőséget látva az elől, hogy azt mondjam, amúgy csak egy teremtőm volt és lombikban raktak össze gyakorlatilag. A válaszát hallgatva azonban némi bűntudat kerített hatalmába, hogy én nem beszéltem soha semmiről ilyen részletesen és nyitottan és nehezen is találtam közben meg a hangom.
- Így vagy teljesen rendben, hidd el. Azt hiszem sikerült egész jól összeszoknunk, bár Lazet néha szívesen megfojtanám a virágaival. - bólintottam végül egy aprót, mielőtt még azt gondolná, azért nem válaszolok, mert teljesen másképp gondolnám, aztán egyszerűbb volt a szöszire terelni a témát, mielőtt még kiszaladna olyan a számon, hogy pedig én nem vagyok jó ember.
Jó lehetőségnek ígérkezett, hogy inkább az érkezésemről beszélgettünk meg az azzal járó kellemetlenségekkel. Ha rajtam áll, ha nem, azt nem hagynám, hogy néhány mágus szétrondítsa ezt a világot is. Azonban kicsit úgy éreztem, hogy várt is valami megerősítést tőlem. Néha annyira egyszerű volt csak megfigyelni másokat, nem pedig beszélni problémákról, de egyszer ezen az úton is el kellene indulni.
- Megfontolom. Tényleg. - oké, az ígéretekkel csak csínján, ha még azt sem tudom, hogy be akarom-e tartani és ettől ismét csak éreztem némi bűntudatot.
- Rendet rakni nem rossz dolog. De persze ez megint másokról szól és nem rólam. Nem tudom, nem szoktam hétköznapi dolgokat csinálni, nem ismerek önismereti turnusokat. - jelentettem ki ezt úgy, mintha a sok kellemetlenkedő rossz arc megfékezése teljesen elfogadható és bejáratott tény lenne, de igazából csak nézőpont kérdése. Láttam rosszabbat, hogy inkább a kisebb rosszat válasszam.
- De igen, ha sokat futsz fejlődsz és akkor én sem kellek egy befőttesüveghez. - ismét könnyebb volt belekapaszkodni az ő példájába, mint azzal szerencsétlenkedni, mennyire nem tudom, mi is érdekelhetne igazából engem. Ahogy visszakérdeznem is egyszerűbb volt, legalább tudhattam azt is, hogy miképp gondolná, ha mégis kiderülne, én igazából élvezem a gyilkolászást. Ez is benne van a pakliban, nem zárhatok ki semmit. Őszinte megkönnyebbüléssel fújom ki a levegőt, ahogy a mondandója végére ér a válasza kifejtésében. Szóval akkor maradhatok még akkor is, ha nagy gáz lenne. Talán arra már mind rájöhettek, hogy nem szoktam visszaélni az erőmmel fölöslegesen, nem állt érdekemben kérkedni olyan tulajdonságokkal, amik igazából nem az enyémek voltak.
- Ez esetben továbbra is beszállok a lakbérbe. De hogy értetted ezt a szerelemféltést? Én még nem öltem meg más kedvéért valakit, mert féltékeny lett volna rá... - muszáj volt rákérdeznem, mert nem láttam elég konkrétan a tény mögé és őszintén nem is láttam ilyen szituációt még és lehet rosszra gondolok a végén.
- Nem, te nem dobhatsz ki senkit. - tiltakoztam, ahogy rátért a munkára és megpróbáltam elképzelni, ahogy ő megpróbál szó szerint valakit kidobni, miközben jó nagy bajba kerül. Elhamarkodott volt a kijelentésem, mert voltaképpen mégis csak rám gondolt arra a helyre, de az állandón még így is pislogtam egyet. Ha valamit nem tudtam volna elképzelni magamnak, az a folyamatos ugyanolyan munka.
- De te nagyon co-opolni akarsz velem. - ezt már eddig is észrevettem és most egy vigyort is csalt az arcomra vele. Na jó, egye fene, úgysem próbáltunk még ki ilyet.
- Na jó. - forgattam meg végül a szemem. Tényleg egy napba nem halnék bele és ha kiderül, hogy nem is lennék oda való, nos akkor majd meglátjuk mi lesz.
Meglepett a dicsérete, mert nem vártam érte semmit, ezek a dolgok nekem annyira természetesen jöttek, hogy sosem gondoltam bele az ellenkezőjébe. Mindenesetre bólintottam a kijelentésére. Dehogy fedném fel magam, azzal oda lenne a meglepetés ereje.
Elnevettem magam a hirtelen kijelentésére. De, pont ugyanolyan makacs. Azt pedig nem is tettem hozzá, hogy mindkettejüknek hasonló szituációban jött elő ez a tulajdonsága, ha szóba elegyedtünk. Csak Glitch egy pillanat alatt képes volt összeveszni velem és nem szólni hozzám utána, vele pedig még nem tapasztaltam meg ezt és ez fura volt valahol. Hogy mennyire mások és közben valahogy mégsem.
- Azt nem nevezném annak, megbeszéltük a feladatot és három mondatom után vérig sértődött és beállt a rádiócsönd. Várj... te mennyire tudsz távkontaktolni? - erről jutott eszembe, hogy Glitch is sok esetben a végső kulcs volt, ha felfogott a tűzfal és most eszembe jutott, hogy talán a papájánál sem lenne rossz opció ez.
Az igen csak miniatűr pók azonban gyorsan szabotálta a beszélgetést és kénytelen voltam én is szánni rá egy percet, ha nem akartam, hogy Romy továbbra is csak őt lássa fókuszban.
- Igen, értem. Tudod... egy része bennem is megvan. - mutattam magamra a szabaddá tett kezemmel, ahogy tartottam még és a pókot is odébb tessékeltem. De azt nem értettem még mindig, hogy félhet ezektől a szőrös kis izéktől.
- Csodapók? Én csak megdumáltam vele, hogy ne hozza rád a frászt. - fejtettem volna ki a véleményem, de közben ő megint világi pánik reakciót tolt, amit hirtelen nem is tudtam hogy reagáljak le. Nekem nem fájt, ha egy-két pók meghalt, vagyis izé, ezt furcsa lenne kifejteni, nem gondolkoztam pók fejjel sosem. Csak a szemöldököm tudtam ráncolni.
- Oké, ez klassz!- szorítottam a kezem ökölbe és emeltem fel a hüvelykujjam felé fel, hogy lássa, adom a meglátását, egy picit pedig talán el is mosolyodtam. Tényleg nem gondoltam bele még a pókgyilkosságokba. Hagytam csak leszállni, ahogy eleresztette a nyakam, de a kászálódása elől még én is reflexből hajoltam ki és kaptam is egyből utána. Minél régebb óta voltam itt, ezeket annál könnyebb volt megszoknom ha képzavar lépett fel, még ha kezelnem nem is mindig.
- Megvagy? - kérdeztem végül a sok bocsánatkérése közepette, hogy eltereljem a figyelmét. De a kérdése meglepett. Ha tudná mi mindent fel tudnék sorolni, de ezek egy része nem tartozott ide.
- Nos... az éjjellátás stimmel, de nincsenek plusz kezeim, se lábaim. Szerintem így is elég fura lehetek. Inkább a fizikumom van felfejlesztve, nem okoz gondot a tapadás és van ez a megérzés, ami jelez, ha ki kell térnem. Nagyjából bármi elől. Jobban regenerálódot, mint te, bár azt gondolom észrevettétek, milyen hamar leléptem a baleset után. - hirtelen ez mind jutott eszembe, a hálót meg a jövőbezoomolásaimat pedig amúgy is tudták és nem is titkoltam el előlük. Elindultam közben én is, hogy megkeressük a maradék darabokat. Nem volt sok részre szétszedve, csak épp annyira, amennyiből össze is tudnám pakolni újból emlékezetből. Ez a része a fegyvereknek mindig lekötött, szétszedni, összerakni, kombinálni valami újjá
- Szóval engem is érdekelne, hogy te mit tudsz pontosan. - dobtam le végül magam a kanapé előtt a padlóra, hogy nekiálljak összefabrikálni a darabokat.

Gyorsan elengedte a távkontakt ötletét, én pedig megnyugodhattam afelől, hogy nem kell tovább okfejtenem, miért nem ajánlatos még átszimatolni sem oda. Ha tehettem volna azért, hogy az a világ ne olyan legyen, már rég elkövettem volna azt a cselekedetet és nem hagytam volna odáig fajulni a dolgokat. De mivel a történelmünk már bőven az én megteremtésem előtt elbaszódott, így én többnyire hánykolódtam csak az eseményekkel, mikor melyik oldalra beállva. Tudom, nem egy életbiztosítás, de a semminél több.
- Te nem hiszem, hogy vérig sértetten megesküdnél arra, hogy akkor most tömegkatasztrófát okozol. Azt hiszem az érzelmi intelligencia nagy fokú vagy teljes hiányának hívnám azt, ami mérvadó lenne az ilyen esetekben. - ezt még fontos volt hozzátennem, elvégre tegyen ő bármit, kétlem, hogy nem gondolna bele a következményeibe. Ha pedig így történne, akkor bizonyára olyan események sorozata indulna meg, ami ezt kiváltaná belőle. Abban az esetben pedig lényegtelen a személye az illetőnek, meg kell állítani.
- Ezek morális kérdések, igazán jó megoldása nincs. Kommunikáció kellene, átmeneti megoldások. Tőlem is tartanod kellene, nem voltam mindig ennyire kiszámítható. Sőt biztos vagyok benne, hogy vannak olyan tényezők, amik kiváltják belőlem ezt a fajta állatot és akkor le kell állítani bármi áron, akár neked is. - mindezt persze teljesen komolyan mondtam, abban pedig biztos voltam, hogy előbb vagy utóbb ő is megtanulja kontrollálni rendesen az erejét és nem fog félni tőle. Ha láthatná azt, amit Glitch odaát csinált a képességeivel, ha rájönne a nyitjára, akkor elég magabiztos lehetne és nem kellene tartania tőle. Bár segíthetnék neki, hogy merre induljon el, sajnos a fejlődés folyamatát nem kísérhettem végig.
Csak bólogattam a sztorira. A miénk is így indult, nem így fejeződött be. Kellett ennek a világnak egy Tony Stark ennyi évig, hogy ne süllyedjen totális anarchiába. Néha elképesztő mennyin múlnak életek, történelmi pillanatok. Elég csak egy személy, máris máshogy alakul minden. De ezt kár lenne fejtegetni, a múlton semmi nem tud változtatni és ez itt egy jobb világ. Nem az enyém, de egy jobb világ.
- Minden társadalomban ott lesznek az illegális bűncselekmények, ha úgy nézzük én is azt teszem sokszor. - és ezzel nem akarnám őt bűnrészessé tenni, elvégre amiről nem tud, azért nem ítélhetné el senki. De örültem, hogy témát váltottunk és inkább beszéltünk róla. Tényleg érdekelt, hogy érzett mindezzel kapcsolatban. Egy kisebb vigyort csalt az arcommal a kellemetlen élmény mesélésével. Szóval mi is van azokkal az atomrakétákkal?
- Ettől még nem leszel bűnöző. Kicsit csaltál. - vontam vállat, ne érezze tényleg azt, hogy bármiben is vétkes lenne. Kölcsön vette a bankok pénzét, ennyi történt. Részemről azért elmondtam mindent, ami a kis lakóközösségünket is érintette, nem csak őt vagy engem. Furcsa volt ilyen témákról beszélgetni, a többiek jelenlétében ezek csak természetesen megtörténtek és nem beszélgettünk róluk. Pedig még nem is olyan régóta laktunk együtt, mégis kezdtem hozzászokni, hogy néha nem csak én pusztítom le a hűtőt, néha várni kell a fürdőre és néha el kell viselni a hülye dumákat is. Laze elég agyzsibbasztó tudott lenni, de próbáltam at is nézni, hogy ettől inkább a türelmem edzette.
- Akkor tegyél ellene, hogy félsz a magasban. Mind tele vagyunk korlátokkal, csak meg kellene szüntetni őket. - oké, jó duma, erről pont nem nekem kellene beszélnem. De alighanem az ösztönszerű reakciókat sokkal nehezebb leküzdeni, mint a valami által generáltakat. Nem úgy születtünk, hogy bármitől is félnénk, ez kialakul. Ahogy a képességétől való félelem is. Csak vetettem egy pillantást a sérülésére, ha engedte, akkor jobban magam felé is húztam a karját, az ujjammal pedig végig követtem rajzolatot. Nem lehetett egyszerű valóban.
- Én is naponta küzdök saját magammal, ez ilyen ebben a létben. Azért is meg kell dolgozni, hogy rájöjj, hogy ne árts magadnak. Adottságokkal nehézségek járnak. - nem akartam kifejteni, hogy miféle harcokra gondolok, néha tényleg nehéz volt felkelni is reggel vagy este kidőlni, hogy eltompuljak. De kétségtelenül szerettem volna őszintén motiválni.
Végül csak megráztam a fejem a felajánlására. Egyelőre nem akartam utánajárni. Abban pedig nem láttam realitást, hogy másképp lenne, ugyan miért?
- Kétlem, az evilági személyem sem tudná megkerülni azt az embert, aki ilyenné tette a viselkedésem. - újfent szűkszavú válasz volt, de annál igazabb. Azt figyeltem meg, hogy egyes események attól függetlenül, hogy másképp végződhettek, ugyanúgy megtörténtek mindkét történelemben. Ez pedig arra engedett következtetni, hogy az univerzumaink nagyjából párhuzamosak.
- Ugyan, boldogulok ahogy tudok. - nem akartam, hogy azt érezze, ez rossz nekem. Arról, amiről nem igazán tudtam, hogy hiányozna, egyszerűen nem hiányzott. Tudtam, hogy nem egy normális séma ha az embernek nincsenek szülei, de nem éreztem a hiányukat, mert sosem tapasztaltam meg milyen szülőkkel élni. Másfelől pedig volt jobb dolgom is, mint folyamatosan ilyen hülyeségeken gondolkozzak.
De ha már az együtt élés és társai merültek fel, akkor én is őszintén meséltem a tapasztalatokról. A tapasztalatokról, amit lehet nem is kellett volna megosztanom, mert meglepettségemre csak világi pánikot okoztam vele. Vagyis nem értettem, hogy miért fújja ezt fel ennyire és kezd el magyarázkodni.
- Nem, semmit nem láttam, a fényt láttam, ahogy résnyire nyitottam az ajtót és be is csuktam. Tényleg ennyi. Nem volt szándékos. - ez utóbbit még gyorsan hozzá akartam tenni, mielőtt másképp gondolná.
Jól is jött a témaváltás, mert nem nagyon tudtam volna még mit hozzátenni a fürdős kis akcióhoz. Lehet, hogy az ilyenekről csak hallgatnom kellene?
- Az elég motiváció, hogy szeretném, minden rendben legyen itt? Nincsenek félelmeim, azokat kispórolták belőlem. De nem hiszed, hogy menne? Ebben a kis kényes világban puhányabb alakok is mozognak, mint odaát. Nem tudják milyen az igazán kemény élet. Szóval nem, nem félek tőlük, sőt mindet lenyisszantom. Igen, te, szerintem jól tudnál navigálni. - igen, mint Glitch. Csak van bennük valami közös, ha mégis ennyire mások. De ezt azért nem akartam jobban kifejteni, így sem bízik kellően a képességeiben.
- Távkontaktra. Mármint nem hanghívásra, hanem valami sokkal összetettebbre. - aztán eszembe jutott, hogy a ruhámban volt beépítve valami olyan, amit lehet érdemes lenne megmutatnom neki. Hogy ez eddig miért nem jutott eszembe... Hát persze, a ruha meg ami vele átjött, de fogalmam sem volt, hogy az a technológia működne-e itt.
Hagytam sodródni a beszélgetést, ő se firtatta, én sem akartam tovább ragozni. De Laze viselkedésére a kijelentésem már meglepte. Nem tűnt fel neki, hogy néha akkora egetverő baromságokat volt képes állítani rólam az a gyerek?
- Tolja a hülyeséget, mintha valami vadember lennék, akinek még a rádiót is meg kellene mutatni. Pedig a kocsiját is jobban vezetném. - fújtam ki a levegőt bosszúsan. Ezek a megjegyzései ráadásul elég gyakoriak voltak és úgy éreztem egy kicsit túlmisztifikál.
Nehezen fogadtam el ilyen jellegű segtséget, ezért bármilyen lelkesen is ajánlotta ezt fel, egy kurta bólintásra futotta. Talán csak egy kicsit tartottam attól, hogy ami kijön, az nem tetszene se nekem, se nekik. Más meg teljesen mindegy volt nekem. Kényelmesebb volt inkább edzésről beszélni, mint erről.
- Oké, le foglak tesztelni, ezen ne múljon. - kihívás elfogadva, még akkor is, ha tudtam, hogy ahhoz neki is kellett volna egy nagy adag spenótot ennie, hogy olyan erős legyen a simán lenyomásban.
- Az érzelmeknek nincs helye ilyenkor. - hümmögtem rögtön. Akkor jó felé kapisgáltam, csak nem egészen értettem a lényegét. Miért és hogyan és mi célból tesz valaki ilyet? Bár lehet láttam már csak nem volt kimondva, fogalmam sincs.
Volt egy pont, amikor feladtam. Nem volt egy normális indokom sem, hogy miért ne próbáljam meg azt a melót és végső soron tetszett, hogy ennyire nem akar tágítani. Ám legyen, de ha valakit túl durván dobok ki, akkor vessen magára.
- Nem, eszköz nélkül. Folyamatosan hívásban lenni, mint egy rádiócsatornán ami sosem zárul le, nem szakad meg, nincs szünet. Csak simán nyitottan megy az egész. Talán akkor tudnál távolból is navigálni, sokkal jobban megy a munka, ha az értelmi szerző közben friss infókhoz jut. Akár lecsekkolsz közben egy műholdat vagy ilyesmi. - nem egészen voltam tisztában a határaival, így inkább óvatosan bántam a kijelentésekkel. De valami ilyesmire gondoltam. Akár egy adót is ellophatnánk magunknak, ha esetleg bevetésre mennék és akkor tudna közvetlen infókat erről a szervezetről.
A kis pók hamar odébb tessékelődött, hogy ne okozzon problémát. Alighanem innentől nem sokukkal fog találkozni. De nem tudtam eldönteni, hogy szimplán vicces vagy csak groteszk és nekem vicces ez félelme a pókoktól. Tőle meg nem félt. Na jó, nem is néztem ki úgy, mint ők, ez igaz. De ha úgy volt, akkor érdekelt, hogy most is úgy nézek? Vagy hogy nézek akkor? És persze a terelés, hát persze, megvan ő. De azért az jobban érdekelte, mi van velem. Nekem meg hirtelen ennyi jutott eszembe, de talán ennyi épp elég is, minden más már kevésbé pókos. Mégis hogy nézne ki, ha mondanám, hogy ha úgy akarom bárki arcát lemarná a tenyerem? Na ugye, fura.
- Nem, ez olyan... mint neked a deja vu érzések, hogy hirtelen valami fura érzés tarkón bizsereg és ha nem is látod mi jön, a lábad már lép, hogy kerüljön. Persze ha elég gyors vagy. Elugrottam volna a kocsi elől is, ha nem tizedmásodperceken múlik a becsapódás. - bólogattam kicsit jobban kifejtve ezt az egész pókösztön dolgot.
De akkor érdekelt a képessége jobban is most már, jobb volt tudni, mivel tudunk dolgozni és mit kellene másképp csinálnunk. Nem zavart, ha ezt is iktatni kellene, a lényeg még mindig egy volt, nem akartam fölöslegesen bajba sodorni.
- Szerintem ez tök jó. Mármint ebből ki tudunk indulni, hogy miképp tudunk hatékonyak lenni és a papád gyorsan hazakerül. - nem akartam áltatni, de mindenképp bizakodó voltam. Voltak ilyen pillanataim is persze, csak ritkán. Hagytam, hogy közben tegye a dolgát, én is nekiláttam a nálam lévő darabok összerakásának. Azért egy bólintást megengedtem a megjegyzésére. Persze, nem itt tesztelném, nem szabad kockáztatni, hogy mi van ha esetleg önmegsemmisítésbe lép. Önzőség lett volna hirtelen rá hárítani, hogy állítsa meg, az ilyenből vannak az olyan balesetek, amit a karja is tükröz.
- A lőfegyvereket bekötött szemmel is. - eresztettem meg egy hangulatoldó mosolyt. Erről a skillről nem tehettem, Warrennek volt esze beiktatni azt is, mi van teljes látásmegvonás közben. De értettem a kérdést.
- Fogalmam sincs, néha egy egyszerűbb dolgot megcsinálni kicsit olyan, mintha mindig is tudtam volna. Máskor pedig fogalmam sincs, hogy tudnék-e ilyet. Akitől a tudást kaptam, ő elméletben ügyes volt a szerkezetek összerakásában. - ezen még nem is gondolkoztam, de nem zárkóztam el attól, hogy ilyesmiről beszélgessünk. Meg persze az anyagról, amit felütött a gépén. Egészen élveztem, hogy ennyire bizalmas témákat boncolgattunk, kezdtem azt érezni, hogy ő bízik bennem.