Akármilyen menő, hogy Niel képes lebirkózni a fáradtságot és mágiát csiholni az ásításokból, azért elszontyolodom. Silabizálom a karikát a szeme alatt, késztetést érzek puhán végigsimítani rajta az ujjbegyemmel, mintha nekem is lenne varázserőm, és elkergethetném a rémeket, amik ébren tartják. Sajnos ez még Narniában, kecske urak, szárnyas pacik között is furcsa húzás lenne tőlem, ezért beérem a hajborzolással. Együttérzően fésülöm hátra a tincseit. Majdnem megkérdezem tőle, szeretne-e velem aludni, úgyis pizsipartihoz öltöztünk, és adhatnék neki anyu spéci teájából, körbebástyázhatnám plüssökkel, de megint nekiáll győzködni róla, mennyire átlagos, hárítja a dicsőséget a könyvére, én pedig nem engedhetem, hogy a kedvenc mágusomat ócsárolja.
– Extra vagy. Az ereklye nélkül is – jelentem ki határozottan, majd belé karolok.

Ugyanígy extra a vele töltött idő, percekként röppen el, napok, hetek, hónapok élményeit halmozza fel, és elképzelni sem bírom, hogy valaha megkopjon az emléke. Talán elbizonytalanodok néha, nem álmodtam-e. A zseb-pegazus klassz biztosíték, Sir Maximus rám nyeríti majd az igazságot. Egyébként meg a fantáziám képtelen ilyen üde, dallamos nevetést kreálni – elveszett benne egy dal, mert Niel kocka álruhába bújt Disney herceg. És megkoronázott minket. Felül a tekintetem a mosolyára, akár egy íves hintára, jár mellé a szédülés, a pihéket borzoló lendület, a gyomorremegés.
Legközelebb – én mondtam ki először, az nem számított ennyit, tőle viszont varázsige. Nem érdekelnek a sárkányok. Felesleges bármi mást hozzátenni. Bőven elég a legközelebb. Azt ígéri, lesz folytatás. És én többévados sorozatot tervezek magunknak fejben.
– Legközelebb – helyeslek eltökélten. Ölelésbe csomagolom a lelkesedésem, a paripa kapja a herceg helyett. Nielt megcsókolnám, ha most közelebb sodorna a rajongás, márpedig az első epizódban korai csókot lopni.
Eltátom a számat, amikor hozzám ér. Lemeredek, behajlítom, aztán kinyújtom az ujjaimat, az ujjai közé csúsztatom őket. Túl jól passzol a kezem a kezébe. Ide találták ki.
Egyszer úgy mesélek majd erről is, mint a kiskutyáról, akit apuval megmentettünk. Bizonyíték leszel a sorsra, a végzetre.
– A legrosszabb tanács. – Bamba vigyorral húzódom közelebb. – Arra sem emlékszem, milyen volt nem ismerni téged.
Bólogatok, sűrűn. Egy mozdulattal elrakom a lovunkat, Narniát mentse meg Ádám és Éva többi gyereke! Nekem kényelmes fotelekben, plüssök között van dolgom. Létezni akarok melletted a valóságban, beleférkőzni a mindennapjaidba. Aztán… majd… valamelyik legközelebbnél elismételhetem, hogy magadba bolondítottál, és akkor már talán lesz számomra picit több helyed, másképp, nem csupán barátként. Addig is csimpaszkodom. Elárasztalak a kérdéseimmel. Gyűjtöm rólad a részleteket.
– Szuper, az kelleni fog! Mármint a jó fotel. Csomó minden érdekel! Például honnan jött a zenélés? Mesélhetnél a bandáról! Jaj, meg kíváncsi vagyok, a sok fandom közül melyik épp a kedvenced! Ellátogattál abba az univerzumba? Ú, és említetted, hogy hoztál másvilági szuvenírt, nem Sir Max az első! Arról is szeretnék hallani!