– Szentséges ég, komolyan?! De akkor ne állj ott, ülj le nyugodtan! Mikor kezdődött? Fáj valamid? Nem vagy rosszul? Azt hallottam, hogy a férfiak szervezete sokkal rosszabbul viseli a betegségeket. Legalábbis brit kutatások szerint, szóval azért kezeljük ezt az infót fenntartásokkal – mondtam nagy bölcsen. Habár akadt a házban két biológus palánta, akik talán többet tudtak a témában. Igazából fogalmam sincs, hogy miből is tevődik össze a tanrendjük.  
– Ugyan már, miért ne lennél az? Már az is menő, hogy talpon lehozod a lázat – nem fukarkodtam a lelkifröccsökkel. Szavai miatt határozottan úgy csengett, mint aki igényel egy kis intravénás önbizalmat. – Bár szerintem csak rosszul határozod meg a menőség fogalmát. Nálad milyen feltételekkel lesz valaki menő? – örömmel megvétózom és tágítom a látáskörét! Nem, mintha megkért volna rá…
– Aha, elég őszinték vagyunk egymással – bólogattam helyeslően. Vagy most ki kellett volna fejtenem Lilivel lefolytatott társalgásunk mélységeit? Nem igazán tudtam hova tenni Ugróegér reakcióját.
– Niel, minden okés? – szólítottam meg aggódva. Kezdtem tartani attól, hogy most van rosszul és menten felfordul.
– Ciri? Most komolyan? Vesemir menőbb – vontam fel szemöldökömet Ugróegér heves reakciójára. Zavartan vizslattam a kád mélyére, amikor arról tartott kiselőadást, hogy készüléke iPhone, ráadásul van benne egy primitív Mesterséges Intelligencia is. Simán rávághattam volna, hogy persze, tudom, beszélgettem már vele. De nem akartam ennél jobban kiakasztani. Azt sem igazán tudtam, miként magyarázzam meg miért illetem olyan névvel, amivel.
– Ha Ciri, akkor Ciri. Ne haragudj, legközelebb odafigyelek erre. Nem akartam megsérteni. De egyébként nem Alex, Alex. Mármint nem férfi Alex, hanem az Alexandra rövidítéséből származó Alex. Tehát leányzóról van szó – lódítottam. Egyszerűbb volt felülni erre a hajóra, mint magyarázkodni, hogy azért nevezem el a gépeket, ne kergüljek meg a sok elektronikától, amiket talentemmel érzékelek.
– Juj, nem élek vissza vele! Legalábbis igyekszem!! A mobiltelefonok nagy gyengém, elég könnyű csatlakozni rájuk a képességemmel, ráadásul elég pletykás kis népség. De becsszóra nem jártam a Pinti előzményeidben – mancsaimmal legyezgettem magam előtt, mintha csak ezzel a mozdulattal próbálnám elhessegetni Niel aggodalmát.
– Viszont a jövőre nézve ajánlom a VPN-t – súgtam le neki halkan az alábbi bölcsességet, mintha csak attól tartanék, hogy valaki megneszelhetné. Igazából tökre jogos volt a félelem, a telefonok lehallgatnak minket!
– Rendben, akkor ezt megbeszéltük! Írj be a naptáradba minket: kövi kávézós kedden velünk jössz – csaptam le rá rögtön. – Vagy ehhez először beszélnem kellene a menedzsereddel? – kérdeztem rá, még mielőtt nagyon beleélném magamat.
– Oh… értem. Semmi gond – feleltem első ízben tök megértően. – Várj csak! Az meg a másik!! Miért van telefonod, ha nincsen bekapcsolva?! – csattantam fel hirtelen. – Persze, ha koncert vagy próba miatt le kellett némítanod, akkor megértem. De azon kívül?! – komolyan mondom, mint Kaine. Ő is dísznek tartja Gwent, holott elvileg arra szolgál, hogy bármikor utolérjek az embert. – Azért időnként megszánhatnál minket egy emoji életjellel. Ahhoz még írnod sem kell! Kinevezünk egy figurát a „jól vagyok élek” – kijelentésre. Saját ikonod leehet! Te választhatsz!! Na, melyik legyen az? Én a helyedben a szellemet választanám – és ez csak enyhe utalás a részemről, hogy alkalmasint ghostol, még ha nem is annak szánta eredetileg.
– Mint a nyomás alatt készülő gyémánt? – vakartam meg a tarkómat a pálmás hasonlatra. – Avagy kávé? Legalábbis úgy tartják, hogy a jó kávé is nyomás alatt készül – billentettem oldalra a fejemet. – NAH, mindenkinek kijár a csalós nap! A portálidézés nehézségeiről pedig hallottam! Szeretnél tolni pár órát a Portal videójátékkal? Lehet, hogy segít elmélyíteni a fortélyait – ajánlottam fel. A csalós napba a kockulás is belefért!
– Vagy miként működik pontosan ez a portálnyitás? Tudsz… nem is tudom… mondjuk Franciaországba átjárót nyitni? Legyen akármilyen mainstream, mindig is akartam látni az Eiffel-tornyot – kíváncsiskodtam, véletlenül elhintve egyik bakancslistás tételemet. Na jó, annyira nem volt véletlen. – Uh, és esetleg más világokba? Vagy korlátozott a hatótávja? – faggattam tovább a részletekről. – Gyakran használod arra, hogy kiváltsd a tömegközlekedést? Visszaélhetsz ekképpen a mágikus képességeddel, netán büntetik, hogyha erre használod? Na és milyen érzés utazni vele? Ú, olyan, mintha Hopponálás? – felfüggesztettem a hadarásokba ékelt kérdéssorozatot, hogy legalább az egyiket esélye legyen megválaszolni Ugróegérnek. Szerintem a végtelenségig és tovább képes lettem volna pörögni ezen.
– Pajzsot? Cool! A védelmi mágia nagyon fontos. Majd megmutatod egyszer? – lelkes érdeklődéssel kérdeztem rá. – És nem, dehogy! Tényleg szerencsésen zakóztam el. Úgy értettem, hogy tudod… – csendbe burkolózva, sokatmondón pillantottam rá. Vártam, hogy kiolvassa gondolataimból, miszerint: az esetleges érzelgős pillanatokra szánnám vállamat. Vagyis bátran sírdogálhatna rajta, ha esetleg igényli. Trial verzió, csak most, csak neki.
– Dehogyis gond! Szívesen látunk itt és mindig van kaja – torpantam meg egy pillanatra a gondolatban. – Na jó, hazudtam! – szusszantam fel csüggedten. – A Mi casáról beszélünk, valahogy akkor nincs kaja, amikor kéne – ismertem be.
Sajnos az evés forgatókönyvét nem sikerült abszolválnunk vagy legalább megtudnunk, hogy egyáltalán van étel idehaza? Arrow és a labda közös műsorszáma ugyanis mindent felülírt.  Niel balról, én jobbról ugrottam, kiskutyám pedig tévesen azt hitte, hogy most játszani fogunk vele.
– Elkobozni a lasztit. Arrowt visszajuttatni a kádba. A labdát eltűntetni a képből. Kutyusfürdetést befejezni – adtam le a rövid és tömör, de annál is lényegre törőbb forgatókönyvet Ugróegérnek. Éppen sikerült bekerítenünk kiskutyám, amikor Arrow fürdetése helyett mi kaptunk hideg zuhanyt, miközben jól megrázta magát.
– Neee, Arrow!!! Úúú, ezt most miért kellett? – próbáltam lesöpörni magamról a vizet. – Bocsi, Ugróegér! De majd adok váltóruhát – pillantottam felé bocsánatkérőn.
Egyébként mit nem adtam volna Kaine hálóvetőjéért! Sajnos ez most nem állt rendelkezésünkre, így a kreativitásunkkal kellett beérni. Ki is használtam az alkalmat, míg kiskutyám Ugróegérrel szemezett. Nielnek küldtem egy thumbs up-ot, hogy folytassa, bármit is csinál. Én oldalról támadtam, Arrow vízben tocsogó szőre helyett a szájában lévő labdáért nyúltam és…
SIKER!
– Háh! – örültem meg, amiért profin elkoboztam tőle a drogot. Kiskutyám elégedetlen morranással vezette rám rögvest a tekintetét és egész medve termetét bevetette, hogy visszaszerezze.
– Oh, hé, nem, nincs játék! Mondom nem!! Most fürdünk!!! Hallasz? Rossz vagy Arrow! Nem szabad!! Mondom nem ugrálunk!!! ÁááÁÁááh, Ugróegér, passzolom, kapd el és fuss ki vele! – hajítottam is felé a labdát, mielőtt kiskutyám végleg leterített volna.  
     

– Bocsi, az ösztönök, nem direkt volt! – kértem elnézést, amiért kérdés helyett rögtön támadtam a zuhanyrózsával. Jó, az ösztönök igazából reakciós támadásnak számítanak, de az én esetemben tényleg nem szándékos vízágyú ATK volt.
– No para, meg se kottyant! Megdobtam a mentőt – vigyorodtam el egy thumbs up kíséretében. – Jó tanárom volt – dicsekedtem –, vagyis van! – fűztem hozzá gyorsan, mielőtt egy szellemmé vált Obi-van Kenobit képzel el Bishop helyett. Valamilyen különös okból kifolyólag Őrnagymester még elviselt és nem dőlt saját kardjába vagy pisztolyába.
– De veled minden oké? Lázad van? – érdeklődtem aggódó hangszínnel. Nem tudtam eldönteni jól látom-e? Vagy csak fekvőhelyzetben változott annyira a vízióm, hogy furcsán jönnek át a színek?
– Ugyan már, ne szerénykedj! Fun fact: ha most drámaian meghajoltál volna a dicséretre, az jóval menőbb lett volna, mint beismerni: nem vagy méltó a tíz pontra – súgtam le neki, hogy legközelebb akár éljen is ezzel a technikával. Így garantáltan bezsebelhet pár cool piripöttyöt.
Ugróegér sikeresen elhessentette futó pánikomat. Komolyan azt hittem ghostol és tényleg nem hibáztattam volna ezért. Mármint nem minden ember netes haverjáról derül ki, hogy hopika nem is srác, hanem lány. Megértettem volna, ha emiatt neki cringe az egész és valójában chates közelségen túl nem akar többet.
– Uh, egészségtelenül hangzik – a toxikus maszkulinitás, ahogy ő, helyesbítve: Lili fogalmazott. – És persze, hogy említette nekem! Csajos dolog beavatni egymást mindenbe is – toltam fel magamat végül is ülő helyzetbe. Oké, oké, talán nem ilyen szavakkal, de a toxikus rész elhangzott. Persze volt, amit diszkréten kezeltünk még így is egymás előtt. De azt tiszteletben tartottuk! Ugróegér sztorija sem volt másképpen, de ezt nem láttam fontosnak az orrára kötni.
– Szóval említett egy-két dolgot. Például azt is, hogy lehet többször kéne lepacsiznom Alexszel, a telefonoddal – támaszkodtam meg a kád szélében, lezseren arra a pontra gesztikulálva, ahol az emlegetett készülék volt, amennyiben magánál tartotta.
Arra számítottam, hogy segítenem kell Arrow megnevelésében. De szerencsére Ugróegér elég profin lehozta a kupak visszaszerzését.
– Hallottam arról, hogy pont elkerültük egymást! Kávézós kedd volt, vagyis Lilivel lógtam. Minden kedden beugrunk valahova kávézni vagy hát valamit inni. Volt, hogy már bubiteáztunk inkább. Legközelebb jöhetsz te is, hogyha szeretnél. Majd mellőzzük a nagyon csajos témákat – küldtem neki a szabadon felhasználható invitációt.
– És miért kerestél legutóbb? Örülök, hogy nem toltam túl a meme-ket és nem emiatt hagytál lógva. De szólj nyugodtan, ha zavar! Nem fogok megsértődni… Csak azért téged tömlek velük, mert gondoltam te is értékelnéd őket. Van, amihez magas geek szint kell, hogy értsd – amivel közeli ismerőseim közül leginkább Ugróegér rendelkezik. És természetesen nem hátrálhattam meg egy-egy meme-harctól!
– Ne viccelj! Maradj nyugodtan, érezd otthon magad! – jó, lehet, hogy ezt nem a fürdőszoba kellős, de közepén kellett volna felajánlanom. – Mármint persze nem a kádban – tettem hozzá, jelezve, bátran fáradjon ki.
– Azért ne hajtsd túl magadat! – szóltam rá aggodalmas hangszínnel. – Tudtad, hogyha folyamatosan tanulsz és tanulsz annak semmi foganatja nem lesz közbe iktatott pihenőidők nélkül? Nem csak mentálisan lehet elfáradni, hanem fizikálisan is! Időnként jutalmaznod kell magad, ha nagyobb hatékonyságra akarsz szert tenni. Még azoknak is van csalós napjuk, akik komoly edzést folytatnak, kimérős diétával. Neked is lehet csalós napod – tartottam kiselőadást arról, hogy miért nem éri meg túlhajtania magát.
– Ugyan nem vagyok egy nagymester. De sandítom, hogy a rossz koncentrációdnak is ehhez lehet köze… – sensei cím ide vagy oda, csak azért is kiemeltem nagy bölcsen. – Szóval már csak ezért is maradj! Mármint pihenni!! Eltölthetnéd itt a csalós napodat. Elmesélhetnéd, hogy mi a helyzet veled, miket tanulsz mostanában a Roxfortban, tudsz már tűzlabdát? A jobb vállamat bármikor rendelkezésre bocsájtom és nem fogok odanézni – széttárt karral ajánlottam fel sírásra vállamat, fejemet valóban a mennyezet felé fordítva. Ekképpen bevédve azt a híres maszkulinitást. – Aztán hajnalig kockulhatunk és reggel sütök blinit. Ettél már olyat? – bátorkodtam felé vizslatni. Ha nem, akkor sem volt probléma. Örömmel avattam be az orosz-konyha finomságaiba!
– Juj, milyen udvariatlan vagyok! Ne haragudj!! Nem fázol? Adok egy törcsit!!! – kaptam észhez picikét megkésve. Felpattantam a földről, hogy aztán sietősen betámadjam a szekrényt. Sebes mozdulattal kikaptam belőle egy törölközőt, hogy Nielnek adhassam. Természetesen teljesen elfelejtve, hogy amúgy Arrow labdáját pont oda száműztem.
Csak a szemem sarkából láttam a lefelé haladó sárga foltot. Kiskutyám felvakkantott, majd csak karmai karistolását hallottam, ahogy némi csúszkálás keretében lendületesen távozott a kádból, lendületével Nielt sem sajnálva. Vizes mancsaival ellavírozott a fürdő közepére, mert természetesen nem lehet hagyni, hogy a laszti egynél többet pattanjon a csempén!
– Arrow, nem! Kérem! Azt mondtam kérem!! Add ide!!! Mondtam már: A. DROG. ROSSZ! – egyre inkább felemeltem a hangom, abban bízva, hogy így talán el is jut Arrow fülébe az akaratom. Sajnos a teóriám megbukni látszott.
– Hé, Niel, segíts balról bekeríteni – katonásan adtam le a jelzést, hogy aztán jobb kéz felé megkezdhessem kiskutyám becserkészését. Persze ez nézőpont kérdése volt, ami nekem balra volt, az Nielnek jobbra esett.  
     

– Nem Arrow, nem! A drog rossz!! – koboztam el kiskutyámtól a labdát. A játék eredetileg csak arra kellett, hogy becsalogassam vele a fürdőszobába, mert olyankor világát elfelejtette és meg sem fordult kobakjában, hogy a laszti most maga a Trójai faló. Viszont, amint sikeresen magunkra csuktam a helyiség ajtaját és lepakoltam a labdáját a mosógép tetejére, hamar kiderült, hogy rossz döntés volt. Arrow ugyanis nemes egyszerűséggel csak felágaskodott érte és levette onnét.
Miután ezt három féle távolságból is megismételte a „drogot”, vagyis a labdát átmenetileg beszáműztem az egyik fürdőszobai szekrény mélyére. Ezt követően beöltöztem a munkaruhába aka aktiváltam a strand-skin-t. Aki ismeri Arrow-t, az bizony tudja, hogy ez egy szükséges lépés! Kiskutyám imádta a vizet (ha már alatta volt), na és persze játszani fürdés közben. Arról nem is beszélve, hogyha megrázta magát, akkor a Niagara elbújhatna mögötte.
Végül a szükséges eszközöket elérhető közelségbe felpakoltam a kád szélére. Mihelyst előkészítettem a terepet, már csak annyi volt vissza, hogy Arrow-t beimádkozzam a víz alá. A nehéz intro után bekapcsolt a játék üzemmódja. Csukott ajtó mögül csak ennyi hangzott ki kiskutyám csutakolása közben:
– Nem, Arrow, nem eheted meg a samponos kupakot! Arrow ülj le! Drágám, ha rám teszed az üleped, akkor nem tudlak sikálni. Hé, ez most szándékos volt?! Fúj, Arrow, nem szabad, köpd kiii!! – kiskutyám persze időközönként fel-felvakkantott akárhányszor nevén szólítottam. A rosszalkodást abbahagyta? Persze, hogy nem.
Arrow hátsikálása közepén egyszer csak bekapcsolt nála a Pavarotti üzemmód. Nem tudtam hova tenni a nagy zenebonát. Egyébként rettentő nosztalgikus volt, mert ilyet egyedül csak Bow kiskutyámtól hallottam. Őt annyira traumatizálta a fürdetés, hogy képes volt végig áriát tolni, míg nem végeztünk.
– Mi a hiszti tárgya fiatalember? Lassan kész vagyunk! Piszkosan nem aludhatsz velem!! – próbáltam csitítani a nagy dalnokot. Mígnem szemem sarkából valami furcsa, fénylő, szikraszerű akármit nem láttam megvillanni, amiből kiesett valami vagy valaki? Nem igazán láttam. Annyira hirtelen ért az egész, hogy megrémültem és ijedtemben nagy lendülettel felegyenesedtem, a zuhanyrózsát a valaki slash valami felé tartottam, mint valami pisztolyt. Az önvédelmi mechanizmussal nem lett volna semmi gond, ha a mozzanat közben nem csúsztam volna meg. Utóbbi miatt esélyem se volt megfigyelni, hogy ki vagy volt ezt, mert átestem a peremen. Premierplán megcsodálhattam a plafont, majd egy elhaló sikoly kíséretében landoltam a kád előtti kilépőszőnyegen. A zuhanyfej félúton kiröppent a kezemből, egyenesen a jövevény felé.
Fejemet csak azért nem vágtam be az esés közben, mert Bishopnak első dolga volt belém sulykolni hogyan kell szabályosan érkezni. Jelentem: sikerült! Megérte azt a sok munkaórát belém fektetni. Igazából fogalmam sincs, hogy hozták le az ösztöneim, csak megtörtént. De tényleg alig vágtam be magamat! (Persze tuti, hogy lesznek lila foltjaim ezután, azonban a buksim megúszta!) Bárcsak befőttesüvegeket tudnék ilyen lazán nyitni ennyi gyakorlat után…
– Ugróegér?! – döbbenten szólaltam fel, amint sikerült túllendülnöm az esés sikerességéből származó boldogságon. Szerintem ember nem örült még úgy esésnek, mint én.
Mindenesetre végre időt szántam arra, hogy feltérképezzem mégis mi a csuda történt? Legkevésbé sem vendégre számítottam, különösen nem a fürdőkádban. Habár tudtam arról, hogy Niel hajlamos volt random helyekre kapukat nyitogatni. Legalábbis Kaine azt állította, hogy ez történt, mielőtt boszorkányvadászatot indítottak volna. Meg hát mind tudjuk, hogyan nyitott átjárót egy felfegyverkezett mutánsellenes csoport kellős, de közepébe, miközben Lilit kerestük…
– Hellóka, mizu? 10 pont a Griffendélnek a váratlan belépőért – emeltem fel jobbomat, hogy egy thumbs up-ot küldhessek felé. Fellélegezve, hogy pánikra hála az égnek semmi ok. – Azért legközelebb nem is tudom… esetleg lennél olyan udvarias, hogy kopogsz? Küldesz egy éteri üzenetet? De akár egy SMS-ben is kiegyezem. Majdnem infarktust kaptam! – legyeztem meg párszor az arcomat. – Megteszed, hogy kiveszed Arrow szájából a samponos tubus tetejét? Látom, hogy rágod kiskutyám!!! – mutattam el a kádban ácsorgó négylábú felé. Pedig aztán félig kitakarta őt a kád széle!
– Minek köszönhetem a látogatásodat? – tértem a tárgyra. – Remélem közte van a megmagyarázása annak, hogy miért ghostolsz mostanában. A meme-k igaz? – kérdeztem rá aggodalmas hangon. – Unod a meme-ket, ugye? – simítottam kezeimet arcom két oldalára. A mozdulattal próbáltam visszafogni kitörni készülő pánikomat.
Amúgy… lehet, hogy fel kéne állnom? Mármint ebből a szögből elég fura társalgást folytatni.