Próbálom komolyan venni a szavait, de olyan jól érzem magam mellette, hogy nem tudom nem elengedni magam és mosolyogni attól, amit mondott. Tudom, hogy ő nem az evilági Gwen Stacey, de biztos vagyok abban, hogy akárhonnan is származzon az, akivel én most beszélgetek a humort nem fogja rossz néven venni. Addig se érezzük kínosan magunkat egymás mellett. Egyikünk se sír azért, mert Kaine itt hagyott minket, otthon majd jól megmondom neki, - nem fogom, majd csak ha azt látom kijózanodott a hisztijéből - hogy mi az izém volt ez, de addig is érezzük jól magunkat Gwennel.
- Ha a pókfonál végén te vagy és nem Kaine, akkor nyugodtan, ejts csapdába! – tőle nem félek, talán még ki is tudom udvarolni, hogy elengedjen, de Kaine… rajta használni se akarom a csábos vigyorom és kérlelő pillantásom, ott hagyna lógni, mint most ahogy faképnél hagyott minket.
- Hm jó, már meg is van mi lesz a következő rögtönzött le se beszélt nem tervezett randinkon a menü akkor! A trutyi dolgokat meg bogarakat meghagyjuk azoknak, akik szeretik. – a rosszabb kajákat meg se említem, amit még máshol képesek és megesznek. Ha rágondolok – de nem gondolok rá, mert nem szép látvány nem is fog elmenni az étvágyam.
- Mit szeretek? – kapom fel a fejem a kérdésre hirtelen, mert beleéltem magam teljesen a különleges, de még normális kaják elképzelésébe. – Én mindent megeszek, ami jól el van készítve, de a kocsonyás dolgokat nem szeretem, ha nem olyasmiből készül, amit meg is eszek. Ha zselés gumicukrot akarok enni, akkor azt külön választom ki és úgy, na arra nem mondok nemet. Lehet savanyúcukros meg sima is. – csoda, hogy nem kezd el rózsaszín szív megjelenni ettől a pupillám helyén, mint ahogy az a régi Instagramos filteren is beállítható volt.
- Ha az megnyugtat én is kiégtem, amikor mondta, hogy ő nem is innen származik, sokáig dilisnek néztem. Aztán találkoztam Niel-el… - a többit meg nem akartam elpletykálni neki, hogy milyen gyors élményem volt a dimenzió ugrós kapuval vagy tudja isten mivel, azóta se kérdeztem meg Nieltől a becsületes nevét a tudományának. A lényeg, hogy már oda és vissza is túlétem egyszer ezt a látógatást a mi bolygónkon belül.
- Aha, előbb ismertem meg Langot, minthogy tudomásomra jutott volna, hogy bandázik. Én mondjuk nem vagyok a célközönségük, de egy-két jó számuk azért van, ezt elismerem. Nielnek jó hangja van, de ezt a dicséretet előtte nem hangoztattam még, tőlem hallja el se hinné. – nevetem el a végét egyből. – Miért a növénybiológiát választottam? Hát… Mi mást választana egy növényeket manipuláló srác, ha nem ezt? Az informatikától kiégnék teljesen, egyhelyben ülni fél napokat… Na az lenne nekem az igaz kínzás! Pedig lazulni szeretek, de nem úgy, hogy Python vagy C++ programozási nyelvet gépeljek be. – Romynak jól áll nem mondom, hogy nem. Én ismerem magam. Ha programozó akartam volna lenni, akkor kikönyörgöm azt már kisebb koromba is, de nem.
- Kopasz jó fej. Csak meg kell ismerned őt és tudnod kell beszélni a nyelvén. Ő jót akar, olyan, mint egy pótapa, de közben menedzser is. – legalábbis ami tapasztalatom nekem volt a csávóval abból ez jött le, hogy hiába idegbeteg néha, megvan rá az oka, de nyugodt pillanatai neki is vannak. Mondjuk én őt eddig úgy kaptam el, hogy rossz passzban legyen, az persze lényegtelen.
- Ahogy neked a dobolás a mindened, úgy az én szívügyem is a növények. Bár én mérges attól nem leszek, ha valaki fát vág, vagy fűt nyír s, eltapos valamit. Ennyire érzékeny mondjuk nem vagyok. – legalábbis még nem ment az agyamra a képességem használata, az más kérdés, hogy más szeme már tikkelne ettől.
- Minden rendben lesz amúgy. Te fogod uralni a dobbal a színpadot. A dobos adja meg mindennek az alapját, a ritmust, nélküle minden értelmetlen és elveszett. Szükségük van rád, erős csaj vagy Gwen. Mutasd meg nekik, hogy nem szórakozhatnak veled! – bár sokat nem tudok én a dobosokról, de azért némi fogalmam mégis van arról, hogy mit szeretek egy ritmusban például.
- Jó, de nem pénzben kérem vissza. – most felsorolhatnám neki, hogy miket szeretek, de az meg olyan volna, mintha tényleg várnék valamit cserébe. Nem várok semmit, ha mosolyog, az már pont elég. A szomorúság nem áll jól az arcán.
- Jaj Gwen. – karolom át a vállánál, mintha így akarnám megnyugtatni őt, hogy ugyan semmiség, felejtse el, inkább vágja be magát ő is lazába, jó lesz. – Gondolj erre úgy, mint az itteni álmaid első lépésére. Ha kell egy kis támogatás, ami nem szégyen Gwen, akkor szólj bátran, segítek. Erre valóak a barátok! A „Mi Casaban” meg olyanok vagyunk, mint egy összeeszkábálódott család. Hogy ki a családfő ne kérdezd, szerintem egyikünk se tudja, de én egy unokaöcsi szerepet elvállalok. – mert nagybácsi nem leszek, se a gyerek, akit pesztrálni kell, keresztapának meg még nem vagyok elég keresztapakorú, ez biztos.
Leültünk egy asztalhoz persze s, hamar el is engedtem őt, majd persze figyeltem a kijelzőt is. De amíg nem a mi számunk jelent meg, addig nem is zavartattam magam, inkább kérdezgettem még tőle.
- Kell esetleg hátizsák vagy inkább ridikülős vagy? A holmijaidnak. – mutatok rá, hogy mire gondoltam éppen. Megvártam persze a válaszát. Ha nem volt semmire sem szüksége a mobilon kívül, de ha úgy kell megint harapófogóval kiszedni belőle, hogy mire van szüksége esküszöm… Semmit nem tudok tenni, amivel barátságosabbnak tűnnék, vagy megbízhatónak, az a baj. Na nem számít. Talán majd az idő segít ezen is.
- Oh ott a mi számunk! – pattanok fel vigyorogva, amikor meglátom a kijelzőn, hogy el is készültek a rendeléssel. Nem kellett olyan sokat várni rá, csak pár percet, amit éppen eltöltöttünk beszélgetéssel vagy egy kis csenddel. Néha csend is kell és nyugalom.
- Egy pillanat és itt vagyok, nyugodtan maradj ülve. – a pulthoz megyek, ahol át tudom venni az ételünket. Mindent csodásan egy tálcára pakoltak, nem is kéne ezen meglepődnöm. Nem voltam biztos elég egyértelmű, hogy kettő kellene, sebaj. Elveszek két szívószálat az üdítőink mellé, kedvesen megköszönöm – veszek még el azért pluszba néhány szalvétát is, hogyha az mégse volna elég, amit adtak, nagyon spórok, két – két darabbal akarják kiszúrni a szemünk – és tovább lépek, vissza Gwenhez.
Ha pedig ez megvan, mellette foglalok helyet, ha már randinak hazudjuk ezt, legyen meg az életérzés is hozzá. Na jó nem kell annyira azért.
- Egy tálcára szorultunk. De jó lesz így. – engem nem zavar, ezt azonban hozzá nem teszem. Oldalasan ülök, hogy beszélni tudhassak hozzá, ha úgy van. – A sültkrumpli nagyon laktató, én a hamburgerrel kezdeném. – adok jó tanácsot, mert ismerem a lányokat annyira, hogy tudjam, ha előbb a sültkrumplit eszik meg a fele hamburgert ideadják nekem és… Na mindegy. Nem mintha nem örülnék a plusz kajának, csak nem így akarok hozzá jutni.

Sejthettem volna, hogy valami hasonlót fog mondani. Na de sebaj, ki nem forgatom most a szavait még. Van egy olyan érzésem, hogy még lesz alkalmam rá máskor is. Hogy mit teszek helyette? Az undi ételekről beszélek. Mesés vagyok, tudom. De már jó az elején kideríteni, hogy neki hol vannak a határai.
- Nyugi, nem nyersen fogod kapni a polipcsápot. Ki tudja? Lehet a végén még megkedveled és le sem ragad a pókhálódról. – na jó, tudom kezdett egy kicsit sok lenni ez a sok pókhálós dolog, ezért se folytattam ezzel tovább.
Amikor még egy szokatlanabb étellel áll elő, amivel én huzakodtam elő, nos ez is azt bizonyítja, hogy a poliptól nem ijedett meg.
- Nem tudom, hogy az állatot sajnáljam vagy azt, akinek meg kell ennie. De ha jól elkészítik, biztos ehető. – most nem hozakodtam elő, hogy mik kerülnek bele az energiaitalokba akkor, hogyha azt megisszák akkor mi bajuk van ettől. Na mindegy. Sose kóstoltam, tegyük hozzá, ezért beszélek én olyan könnyedén ezzel kapcsolatban most.
- Találkoztam Niellel, Lang hívott el egy pár órás utazásra velük, de nem lett valami jó vége, lerobbant a busz, a bátyja egy kicsit kifordult magából szerintem és hogy mi történt azután, az nem tartozik rám, nem faggatóztam. – bár van egy sejtésem, hogy tényleg végérvényesen lépett le akkor, másképp nem kerestek volna új tagot, dobost a bandába sem. De nézzük a dolgok jó oldalát! Gwen megfogja találni a helyét közöttük, csak még kell egy kis idő, hogy komolyan is vegyék őt és ne a naiv lányt lássák benne.
- Nem, ő ebben a világban született és él is. – nyugtattam meg Gwent, hogy ilyesmitől nem kell félnie, az más kérdés, hogy Niel mennyire avatja be a többieket a hókusz pókuszába, de ha jól értettem, akkor semennyire. Megpróbálok nem is szószátyárkodni tehát, van, amit Nieltől kell megtudnia, nem tőlem.
- Nem vettem észre, hogy letámadnák, több a srác a szakunkon és lányból is csak négy van, de mind a négy kapcsolatban van elmondásuk szerint, szóval, ha fangörcsölnek is, azt nem nyilvánosan teszik. Ami óránk nem közös Langgal, azon nem tudom, hogy mik érik őt. De a Wakandai Egyetem elég elfogadó és békés hely, az emberek nagyrészt tanulni mennek oda és nem sztárkodni. Persze akadnak nagyképűek, ez így van. Hol nem? Azokkal nem kell barátkozni, ha feszéjeznek. – bár általában igyekszem én például mindenkivel kedves lenni, mindenbe beleártani az orrom és többeket megismerni. Ezért se tudom azt mondani, hogy jah, nekem X a legjobb barátom és csak vele tárgyalok ki mindent, mert egyszerre több ilyenem van. Az normális? Jó vannak, akiknek el se mondtam, hogy mi a képességem, vagy hogy van-e egyáltalán, de akik tudnak róla, azok biztosak lehetnek abban, hogy viszik az lb címet, amit akár fordíthatnánk legfőbb bizalmasnak is, nem csak legjobb barátnak.
Jól elbeszélgetünk amíg elkészül a rendelésünk és ez teljesen kellemes csalódás. Valószínűleg, ha Kaine most itt lenne morgolódna egy csomót, hogy mikor lesz már meg a rendelés. Az is az én hibám, hogy még nem látja a mi számunkat és hasonlók. Bármit kinézek én belőle az előbbiek után.
- Harmadunokatestvér, abba belefér a nem megrendezett ál randi is. Közelebbinél már gyanús a dolog. – nevetek, nekem nem voltak olyan problémáim sosem, hogy vonzónak találtam volna a rokonaimat, szóval megint csak könnyen beszélek erről. Nem mintha nem lennének szép rokonaim vagy ilyesmi, de a világ tele van szebbnél szebb lányokkal! Bár attól függ melyik világot nézzük ugyebár.
Kellemes őt nézni, ahogy arra is megoldást talál, hogy oldja meg az egy tálca problémát. Ettől függetlenül azért közénk teszem, nekem nincs nagy szükségem rá. Nem pusztítom magamba olyan egyszerűen és gyorsan a hamburgert, ahogy Csillag Patrik tenné ez igaz, de sokat nem kínlódok vele. Három, négy nagy harapás és a hamburger volt, nincs. Nem felejtettem el megrágni a falatokat, de megrágtam őket, csak én is éhes voltam. Egy kis üdítővel nyomtatom le és nyugodtan konstatálom, hogy a póklány tényleg különleges. Még nem kezdett el finnyáskodni, hogy tele van jaj így vagy úgy nem tudja megenni az ő részét és ez megnyugtat. Végre! Valaki, aki tényleg éhes, amikor azt mondja.
Ha itt végeztünk, akkor összeszedem a tálcát és a szalvétát is, meg a sültkrumplis zacsit is. Ez jól esett. A hűsítőket pedig, ha Gwen nem is tudja még el nem dobom, mert újra lehet tölteni őket, ezért, ha a tálcát a megfelelő helyre vittem, a poharainkat még nem dobom el, inkább újra töltöm és nagy vigyorogva visszatérek velük tele üdítővel.
- Újratölthető. Tessék. De most menjünk az új mobilodért! Kíváncsi vagyok milyet választasz. Aztán elmondom, hogy az a szép külső mennyire strapabíró itt. Bár Romynál nem vagyok nagyobb szakértő a kütyükkel kapcsolatban, csak ő most nincs itt. Be kell érned velem Gwen. – a mozgólépcső irányába vezettem magunkat, hogy a következő szintre mehessünk, ahol mobilok tömkelege fog rápislogni ez biztos, ha megtaláljuk a megfelelő boltot.
- Legútóbb láttam cicafüles mobiltokot, gondolkodtam azon, hogy meglepem vele Lilit, de végül elvetettem a dolgot. Szóval, hogyha valami vicces tartót szeretnél a mobilodnak, biztosan találunk valamit. De egyszerűek is vannak, mint amilyen az enyém, csak lányosabb színekben. – nem kell megmutatnom neki a mobilomat, már láthatta párszor, hogy semmi csicsa nincs benne tök egyszerű és csak azért átlátszó a védőtok, mert eleve szeretem a mobilom színét is.

Vállat vonok a kijelentésére, hogy a mindenevő az tényleg mindenevő kéne legyen, ha jól elkészítik az ételt. Nem vitatkozom, ebből jól ki nem kerülök úgysem. Most nem is akartam. Szándékosan, magamtól másztam bele a pókcsapdába, hálóba. Részletkérdése. Még nem is kapálózom, mint a hálóba ragadt légy, pedig kellene. Nagyon is kellene. Na mindegy.
- Ha összefogsz Lilivel, akkor ő tuti segít a boszorkány konyhájában elkészíteni ezt házilag. Egy jó kis szívatásban mindig benne van. – kacsintottam, azt nem tettem hozzá, hogy főleg, ha engem kell, mert szerintem elég nyilvánvaló volt enélkül is.
- A Wakandai egyetem biztonságos hely, legalábbis ami a toleranciát illeti. Ha különleges vagy nem fognak ferde szemmel nézni rád. A külsőd sem érdekel senkit. Inkább az számít, amit tudsz és mennyire tudod fejleszteni magad benne. – vázoltam röviden, hogy szerintem mi is az egyetem lényege. Nem csak a Wakandaié, hanem mindegyiké igazából. Ideális esetben ez lenne. Hogy vannak különleges esetek, balhék az egy dolog. Megint más, hogy eddig senki sem halt bele. De ezt nem akarom elkiabálni.
Az unokatestvéres megjegyzésre csak elpillantok, majd vissza rá. Most mit mondhatnék? Hogy volt-e ilyen ötletem mással is? Nem. Nyilván nem.
- Ez felettébb érdekes meglátás. Én mindent szent meggyőződéssel mondok, nem tudtad? – még az elcsépelt vicceket is ez a baj, de nem teszem szóvá mégsem, hogy ezt a sületlenséget mással még nem játszottam el. Nem kellett, mert ők vagy a barátnőim voltak, vagy a barát barátnőim és ők nem egy másik univerzumból jöttek, kiismertem őket. Gwent még annyira sem, mint szeretném. De ezen tudok változtatni, vagyis tudunk együtt! Hát nem csodás?!
- Örülök, hogy ízlett, annak ellenére is, hogy a te világodban ez másmilyen volna. – egy kisebb eltéréssel mondjuk.
Ezt persze most nem teszem hozzá.
A hitelesség érdekében, megint előtör belőlem a lökött és laza énem, a mozgólépcsőn lefele Gwen mellé állok és mindenféle szégyenérzet nélkül karolom át a vállát és húzom egy kicsit magamhoz. Kell az álrandi feelinghez. Bár ez inkább tűnik barátságos gesztusnak, annak is szánom. De ha azt látom rajta, hogy feszeng, nyilván nem erőltetem rá a lazaságom. A végén ő is elviharzik, mint Kaine és akkor már háromból kettő azon házi pókok száma, akiket megbántottam ma, nem szándékosan megjegyzem.
- Ne aggódj, nem kell egyből mind meginnod. Lehetetlen küldetésre nem küldenélek. – viccelődök és csak egy kicsi kell ahhoz, hogy ne csípjek az arcába, nyilván nem teszem, félre értené és nem tudnám semmivel sem kimagyarázni, mert ez tényleg piszkálás volna a részemről.
- Rendben, egyszerű, de használható lesz. Vettem. – a balkezemmel szalutáltam, mintha valami kiképzésen volnánk és most kaptam volna meg a parancsot.
- Nem, nem a rózsaszínre gondoltam, hanem kicsit másabbakra. Lazacszínűre, almapirosra, paradicsomlevesesre. Ilyenekre. – nevetséges színek, tudom. – De van éjfekete is persze, hogyha azt szeretnél inkább. – megnyugtatásként mondom ezt csak.
Megállunk a bolt előtt. Szerencsére, ha beljebb lépünk, akkor van kisebb párkányos rész, ahová letehetjük a poharakat. Igaz a kirakatba kerültek így, de semmi baj. Kétlem, hogy valaki a mi italunkba akarna beleinni. Különben is fél szemem az italokon, ha valaki lenyúlna – szerintem nem fogja – baj nem lesz belőle úgysem, legalábbis a részünkről nem. Az adagomat úgyis megittam már.
- Ha itt hagyjuk, nem kell. Gyere, nézzünk szépen körben! – itt már leveszem róla a karom, hacsak eddig nem nézett rám szúrós szemekkel, mert akkor előbb leveszem és hagyom őt garázdálkodni a telefonok között.
- Itt van egy pink, nééézd Gwen! – viccelődök szándékosan. – Ezt pont neked találták fel. – nevetgélek csendesen, majd tovább lépek egy másik sorhoz.

Gwen kiégetése sikeres volt, ezt onnan érzékelem, hogy nem akar ilyen érdekes ételt készíteni, még Lilivel összefogva sem. Ez nagyon is dicséretre méltó, ő még nem tudja, hogy a helyretételeket nagyon is megérdemelném. Van amikor ki is harcolom magamnak, de azt is csak azért, mert látom az illetőn, hogy akkora a feszkó benne, hogy rögvest szétrobban és muszáj kezdeni vele valamit. Nem vagyok áramelnyelő és nem is vezetem a feszültséget, de megvannak a módszereim hogyan pukkasszak ki egy stresszlufit. A helyes válasz pedig: egyszerűen a létezésemmel.
- Jó, ezt jó hallani, hogy te az én oldalamon állsz, nem a medvéjén. – legalábbis most még. Őt nem volt alkalmam kiidegelni teljesen, egyrészt kevesebb időt töltöttem vele kettesben, másrészt egy részem tudta nagyon jól, hogy ő nem ehhez a világhoz tartozik, nem kedvelhetem meg túlságosan, ha egy nap visszakerül oda és sosem tér ide vissza. Mégsem kezeltem őt úgy, hanem teljesen normálisan, ahogy a többieket is, mintha csak ehhez a világhoz tartozna már.
- Elhiszem. A középsuli vége nálam is kemény volt, főleg azután, hogy egy kicsit magamba zuhantam azért, ami az édesanyámmal történt. Nem nagyon akartam senkivel sem beszélgetni arról, hogy hogyan érzek. Rá sem tudtam nézni a barátaimra. Nem kértem tőlük időt, egyszerűen csak szellemé váltam. De ghostolni őket életem legrosszabb döntése volt. Lili azóta se bocsátotta meg nekem a dolgot szerintem teljesen. – amit teljesen meg is értek. Magamat annyira nem. Hogy miért nem vettem észre a barátaim depisen is szerettek volna, sőt hamarabb túl lendültem volna a dolgokon. De most már édesmindegy ez.
- A szerencse és én nem járunk kéz a kézben, de azért vicces volna kifosztani így pár kaszinózót így. Majd feldobom a fiúknak, hogy ezt felvehetnénk a teendőink listájába. Ha valaki kérdezni fogja, majd azt mondom, hogy te inspiráltál erre. – viccelek persze. Nem hiszem, hogy kaszinóznék.

A lehetséges színekről beszélek neki, amire persze, hogy jön a tipikus sztereotípia a pasik nem látnak egyéb színeket csak a simákat. Hát azért akadnak kivételek, főleg a művészek körében.
- Ugye nem hiszed el, hogy van Gogh, Monet nem látott több színt a palettájukon. Hogy nekik a tengerészkék is sima kék lett volna, mert biztos vagyok abban, hogy nem így van. – okoskodok, persze, csak egy kicsit. Nem sokat. Csak egy kicsit. Hogy rámutassak, minden csak nézőpont kérdése. A színek is azok.
Amikor kiválasztja a neki tetsző mobilt odalépek hozzá, el a rózsaszíntől, hogy még véletlenül se higgye azt, hogy ez nekem kellene. Persze azt is látom, hogy az eladók nagyon minket néznek, de mivel ül valaki előttük, így nincs idejük ránk szólni kedvesen, hogy mégis mit szeretnénk, mert elég nyilvánvaló, hogy miért vagyunk itt. Nem lopni, ahhoz nem vagyok eléggé ízléstelenül öltözve és a csomagok se arról árulkodnak, hogy minden, ami a szatyorban van, azt loptuk volna, ott viríthatna a számla, ha nem került volna a szatyor legaljára – mindig ez van.
- Hm, érdekes választás. Szerintem jó lesz. Csak egy pillanat. – megnéztem a leírást, mennyi tárhelye van, milyen a kamerája, az op-rendszerét, ja meg persze a márkát és azt, hogy van vele töltő. Van, amihez külön kell venni, én már jártam úgy, hogy szépen hazasétáltam töltő nélkül és jöhettem vissza. Akkor még úgy kellett könyörögni a bátyámnak, hogy hozzon vissza. Bárcsak most is volna kinek könyörögni.
- Jó lesz. Romy nem fog agyon csapni, amiért ezzel megyünk haza. – bólintottam és ha megvolt elégedve az új mobiljával akkor készségesen letéptem egy cetlit az autómatából és amint kiírta, hogy az 1-től 9-ig melyik számhoz soroltak be minket, sorba is álltam.
De mivel kártya is kellett a mobilba, így azt is kértem hozzá. Szívesen rábeszéltek volna a szerződésre is, de ahhoz beszélnem kellett Gwennel is.
- Feltöltős szeretnél lenni vagy előfizetéses?

Szemet forgatok a kérdésére. Még, hogy én és Lili. Ha tudná, hogy mi az igazság!
- Lilivel és az ikertestvérével, aki most kicsit úgy tűnik, mintha az öccse volna, gyerekkorom óta ismerjük egymást. Úgy ismer, mint a rossz pénzt és hidd el, azt is tudja, hogy mi miért nem illünk össze, de tudja, amit én tudok, hogy barátként mindketten számíthatunk a másikra. Csak ezt én nem akartam sokáig észrevenni. Most sem akarom terhelni őt, van éppen elég, ami miatt aggódhat, én túlélő vagyok. Ő is az, te is az vagy. A Mi Casában mindenki az. Niel is. Az én szememben, mind hősök vagytok. – hősök, amiért elviselnek engem, de ezt nem mondom most ki hangosan.
Nem akarok tovább áradozni róluk, hogy mindegyikőjüket egytől egyig fontosnak tartom, van, akit testvéremként szeretek, eddig természetesen Lili viszi a zászlót, de csak azért mert őt tényleg régebb óta ismerem és ő tudja, hogy eleve ilyen vagyok, nem kell nekem erőlködnöm ahhoz, hogy jól érezzem magam. Hogy a próbálkozásaim során nem mindig jövök ki túl jól, a lazaság lángjának átadása nem olyan egyszerű dolog, ezt aláírom.
- Oké, azért a hírekbe igyekszem nem bekerülni velük, hogyha valami balhé volna. – mert ahol én ott vagyok és többen vagyunk, ott megjelenik előttünk Jézus Úristen és hozza magával a káoszt, amit megígért s, nem fogja miattam kímélni a többieket sem. Jó, igaz. Van, akit nem kell félteni, mert mindennel szembeszáll.
- Hmm nem tudom, de van egy hipotézisem. Talán a világokban vannak bizonyos pontok, amiknek muszáj megtörténnie, ami előre lendíti a történelmet, ami esetleg stabil pont lehet, ami fontos, hogy megtörténjen. Tételezzük fel, hogy van nálatok is McDonald’s. Miért volna mindkét univerzumban? Az embereknek kell egy hely, egy Meki, amit szerethetnek és utálhatnak egyszerre. Talán nálatok nem piros és sárga, hanem narancs és sárga, de ugyanaz volna a szerepe ebben a világban és abban is. Ami nem befolyásol semmit, az csak színesítés volna az én világomban, de a tiédben hasznos kellék. Olyan lehet ez, mint egy imádott film rebootja. Újra feldolgozzák a történetet, de a színészeket kicserélik viszont az alap történet ugyanaz, mint az eredetinél. Dráma, kibékülés, szerelem, halál, más-más sorrendben. A hírességek pont ilyenek lehetnek, de nem csak ők. Gondolj bele, van nálatok egy Niel Topsfield, csak ő nem szőke, hanem barna hajú mondjuk! Az ő bandája pedig… nem Stoned Butterflies lenne, hanem ami az ottani Topsfield-banda rigójába. – zavaros feltevések sorozata tudom, talán se füle se farka, talán értelme sincs. – Bár ebben nem vagyok biztos. Én eddig azt gondoltam, hogy a döntéseink tesznek minket azzá, akik vagyunk, de hogy több univerzum is létezik egy kicsit elbizonytalanodtam. – ezt persze halkan osztottam meg vele. Lehet mind-mind zagyvaság az egész, kevés értelemmel.
- Jó szemed van, csak ennyi. – de azért leellenőriztem tényleg a kütyüt. Lehet, hogy én vagyok a füves srác, de elvakult a digitális eszközökkel szemben nem vagyok még.
- Rendben, az előfizetésnél maradunk. Majd az én adataimat adjuk meg. - egyezek meg vele és nagy nehezen abba is bele megyek, hogy majd valamikor visszaadja mindazt a szívességet, amivel most kisegítettem őt. Ez természetes. Ha az ő világában van egy Harries és feleennyire kedves, mint én, akkor a Harriesek jövője még nincs veszve teljesen.
Kicsit hosszú volt a folyamat, de végig ültük, egész idő alatt igyekeztem laza lenni. Amint fizettem és a mobil is használatra kész volt, már indulhattunk is haza. Nem mondom, hogy húztam volna még az időt, de azt hiszem, ha Kaine nem is érezte magát jól miattam, talán Gwennek egy picit feldobtam a napját és tényleg segítettem rajta.