Tomorrow is a hope, never a promise.
All will know us... in time
Run, if you can!

HiApp
AranyXEmber
Nem ivósok ● 4 órája
Lövésem sincs melyik a te szobád @Lazac a főpiszok, de a teraszon hagytalak. Jó éjt!

Különös álmom volt. Már nem emlékszem pontosan a részletekre, de az határozottan bennem maradt, hogy beerpongoztunk és vesztésre álltam valamiért. Pedig legtöbbször jó vagyok benne, talán ez amiatt is lehetett, hogy több volt az X körülöttem, mint terveztem. Sajnos a fél Bayvillet nem vihettem magammal, ők amúgy is elfoglaltak voltak. Ugyan melyikük jött volna most velem? Hát ez az! Az újak épp most költöztek be, nem ismerem őket annyira, mint amennyire kellene, de az információmorzsákat, amit a többiek elhintettek a beszélgetéseinkben azt megjegyeztem, úgy ahogy.
Nem is ez a fontos, hanem az a derengés, amit még a tegnap ígértem, hogy ma azt az ocsmány földet, amin rövidszárú fű terem, szépen feldobom valamivel. Akármivel. Azt is tudom, hogy még társam is akadt volna erre, de nem jut eszembe, melyik lány lelkesedett be a gondolatra és ez elkeserít. Abból is látszik, hogy én már tegnap reggel óta az estére koncentráltam, hogy miként tréfálhatom meg az X-eket, de úgy tűnik ők jártak túl az én eszemen.
A korai ébresztőm, amin a Kongos énekese azt kérdezte, hogy Wadu-aidu-wadaidu fel se ébresztett, pedig életem kérdését pedzegette. A jelek szerint még nem készültem fel arra, hogy ilyen nagy kérdésekre nagy szavakkal dobálózzak. Nem úgy, a következő, amire egyáltalán nem számítottam. Ott fekhettem kinyúlva a kinti hintázó nyugágyon, amikor valami lihegő a mellkasomra tenyerelt, nem Arrow volt az, ő ennyire azért nem szeret engem és fel sem akarná ébreszteni a másnapról itt felejtett testemet az fix. Ez a másik kutya volt. Szegénynek a gazdája olyan perverz volt, hogy egy kicsi hiányzott csak Szájzár helyett -pecek legyen a kutya neve. Na mindegy, nem ítélkezem. Szóval a kutya a képembe lihegett, gondolom azt ellenőrizte, hogy élek-e még vagy fogalmam sincs, mindenesetre lelkesen vakkantott, hogy ébredjek fel, ha pedig azt látta, hogy erre nem vagyok hajlandó a fél arcomat gondolkodás nélkül nyálazta össze. Itt telt be a pohár és fogtam magam mellé, mint valami plüsskutyát, amint épp az oldalamra fordulok. Mentségemre szóljon, azt hittem, hogy a szobámban vagyok!
- Lockjaw! – hallottam a lány hangjában a parancsolást, de felkelni én innen nem fogok az fix. Még túlságosan korán van. Gondoltam. De, amikor meghallottam a léptei közeledését és koránt sem tűnt úgy, mintha bent lennénk, gyanút kellett volna fognom. Nem fogtam.
A kutya egyszerűen csak eltűnt mellőlem és a nagy semmit öleltem. Még félálomban voltam, maradjunk ennyiben.
- Laserian? – megérintette a vállam és úgy akart felébreszteni, hogy – közben kirázza belőlem az utolsó életet is bakker – a legkevesebb riadalmat okozza nekem. Kinyitni is alig voltam képes a szemeimet, olyan vékonykára nyitottam fel a szemhéjam, hogy fájt a világra nézni és Crystal kíváncsi arcába. – Jól vagy? Te idekint aludtál? – végignézett rajtam, azt tisztán láttam, hogy meglepődött és egyáltalán nem rám számított, hát én sem rá.
- Idekint aludtam? – a kezem a homlokomra helyezem, tenyérrel kifelé, így akarva ellenőrizni, hogy lázas vagyok-e vagy bármi más. De valami biztos életben tartott, mert nem fázom és csak egy kicsit vagyok harmatoskedvű a reggeltől. Nem kaptam meg a napi kávéadagom még, így kedves sem vagyok. Ő közben leült a hinta oldalára, arra a részre, ami még szabad volt mellettem.
- Nem tudom. – felülök, mert mégse láthat így és hiába vágtam lazába magam, most érzem, hogy a ruhámból facsarni lehetne az alkohol szagot meg mást is, ami az izzadságommal keveredik és a Play It Wild már annyira Wild, hogy az fájdalmas.
- A csillagokat nézted az éjszaka? – kíváncsiskodik Crystal olyan természetes varázzsal a szemében, hogy meg kéne ijednem tőle, de még korán van ehhez nekem.
- A csillagokat? Nem. Ennyire nem vagyok... – keresnem kellett a szavakat, mert nem találtam és ahogy elnézem nem is fogom, mert ő újra szóra nyitja a száját.
- Megszállott?
- Jártas. Azt akartam mondani, hogy ennyire nem vagyok jártas. – bólintott egyet, mintha megértette volna, hogy mit mondok neki.
- Fürödj le Laserian, még mielőtt a többiek is meglátnak téged így. Rémesen festesz és ma azt ígérted kezdünk valamit a kerttel. – azzal felállt és faképnél hagyott. Legalábbis azt hittem, de még volt olyan kedves és visszaszólt. – Főzök le kávét, rád fér! – ennél nem kellett nekem több. A kávé ígérete zene volt most a füleimnek.
Feltápászkodtam innen, úgy ahogy. Nem emlékeztem, hogy miként érkeztem haza és ez zavart, de csak addig amíg a mobilomra nem bámultam és meg nem láttam AranyXEmber üzenetét a Nem ivósok csoportban. Csodás. Egy egyszerű like-ot küldtem volna rá, ha másnak válaszoltam volna, de neki direkt sárgát küldtem.
Felfrissítettem magam a növényekkel díszitett chilles fürdőben, addig hallottam fél füllel, hogy a konyhában Crystal is tényleg a kávé lefőzésével ügyködik. Az elején, ha a kotyogóssal próbálkozott emlékszem annyira nem ismerte a fogalmat és az elkészítési folyamatot, hogy a víz helyére tette a kávét, a vizet pedig a szűrőbe töltötte. Csodálkozott azon pasztmeg, hogy nem jött belőle kávé. Teljesen ki voltam rajta, de szerencsére olyan hosszú litániát mondtam neki a kotyogós készítéséről, hogy tuti megértette. Most a kapszulásat választotta. Nyilván. Kis hercegnő, nem fog a macerásabb kávéval foglalkozni! Nem is lényeges.
Készen álltam a kertészkedésre miután kaptam egy kis kávét és reggeliztünk is. Ez elég nyugisan telt el. Semmi extra nem történt. Én nem voltam kérdezős kedvemben és a csaj se akart túlságosan dumálni, a kutyája ott lihegett mellette, inkább azt próbálta csillapítani. Már annyira ki akart menni az udvarra, hogy nem értem miért nem hagyta kint a kutyát, addig futkározhatna amíg mi reggelizünk. Na mindegy is.
- Hol akarod kezdeni? – érdeklődött kifele menet.
- Akárhol? Haladjunk innen befele, ez a rész sokkal szembe tűnőbb, mintha a másik végéből jönnénk ide. – legalábbis nekem ez tűnt logikusnak, aztán kiderül a végeredményből, hogy mire haladunk.
- Nem bánod, ha leveszem Lockjaw nyakörvét közben? Régóta volt felszabadultan önmaga és a többieket most nem zavarná a méreteivel. – a kávé még nem hatott eléggé, hogy megértsem Crystal mire próbál célozgatni.
- Persze, nyugodtan, ha nyakörv nélkül szeretnéd őt tartani, nyugodtan, de vidd a másik udvarra, amíg én itt elől gyomtalanítok. – kértem meg a lehető legszebben. Végtére is amíg elviszi innen a kutyáját addig lesz időm szemügyre venni azokat a gazokat, amik tönkre teszik az összképet itt. Akkora dzsumbuj vette körbe a helyet, hogy szabályosan machetére lett volna szükségem, ahhoz, hogy az elhalt vagy túlságosan elnőtt részektől megszabadítsam a kertet. Látszik, hogy nem volt ki gondozza ezt az egész növényzetet itt, már nem kell hozzá sok, hogy az egész Bayvillet belepje a dzsungel. Na jó csak viccelek, nem kell még bozótvágó kés ahhoz, hogy egyszerű civilként ágakat törjek és füvet vágjak, ott, ahol már túlságosan elnőtt és nem az a cérnavékony terem.
A bodza terebéjesre elnőtt, akkor akartam rá koncentrálni, amikor egyszer csak a zöldből előbukkant egy óriási orr és szimatolni kezdett. Nem vártam meg, hogy a nagy karmaival belém hasítson és ízekre szedjen! Nem! Úgy futottam ki a zöldből, hogy az valami hihetetlen.
- Be a házba! Egy elszabadult medve van a kertünkben! Hívnunk kell az állatmentőket! Most! – semmi kedvem nem volt hősködni, az holtbiztos. Lehagytam Crystalt és már a teraszon álltam, amikor visszapillantottam, hogy ő csak ott áll és nem fél bakker a medvétől!
- Nem hallottad? Egy kibaszott medve van a kertben! Hozd be a kutyád! Lockjaw! – felém fordult a lány és úgy nézett rám, mint aki megőrült volna.
- Nyugalom Laserian, ha valóban medvét láttál akkor Lockjaw megvéd tőle. Ő ügyes kutya.
- Az a kicsi kutya a medve fél fogára se lenne elég, de ha medveeledel akarsz lenni, akkor… - kénytelen leszek összeszedni magam és aktiválni az indákat.
Viszont a föld is elkezdett remegni, mint amikor Clifford, a nagy piros kutya megrengette a fél várost az ő hatalmas nagy örömével. Ilyen érzésem volt akkor is, amikor megpillantottam a hatalmas bulldogot Crystal mellett.
- Mi a… - kerestem a szavakat, de nem találtam semmit, amit rámondhattam volna a jelenségre, mert egyszerűen nem volt ilyen. A kis duckó kutya akkora lett, mint egy nagyobb elefánt csak annál is megtermettebb.
- Ő csak Lockjaw Laserian, nem kell félned tőle. Azt mondtad nem zavar a mérete. – igen azt mondtam, de erre akkor se számítottam. Mégis mi a franc ez? Senki az ég világon nem mondta, hogy ez a kutya ekkora! Senki!
Közelebb mentem hozzájuk. Nem vagyok ehhez szokva ez igaz. A kutya nem tűnt barátságtalannak, de ahogy kísérte a szemével a közeledésemet az nem tetszett. Crystal mellett álltam meg, nem azért, mert bátortalan lennék, hanem mert olyan sok helyet elfoglalt a kutya, hogy az valami hihetetlen.
- A többiek tudják, hogy egy óriáskutyával élnek együtt? – kíváncsiskodtam, csak úgy mellékesen.
- Részben. Van, aki már látta így, van, aki nem. Azt hittem tudsz róla, ezért nem csodálkoztál, amikor mondtam, hogy levenném róla a nyakörvét. – olyan ártatlanul mondta ezt, hogy hangosan nem mondhattam ki, amit gondolok erről az egészről. Ő nem Kaine volt, akitől elvártam volna, hogy olyan fontos dolgot elmondjon nekünk, mint az, hogy klón, Crystalt nem is ismertem olyan régóta.
- Aha. Lockjaw valami mutáns kutya? – újabb olyan kifejezés, amiben nem hittem, hogy létezhet, de most, hogy látom a saját szemeimmel, mint aki megvilágosodott volna. Crystal arca pedig egyszerre volt meglepett és talán szemrehányó, amiért ilyeneket kérdezek tőle.
- Lockjaw nem mutáns. – válaszolta.
- Ha nem mutáns, akkor mi?
- Ez egy kicsit bonyolult Laserian. Nem mindenkinek szeretek róla beszélni.
- Nekem nyugodtan beszélhetsz róla, megértem a bonyolult dolgokat.
- Ez most más. Nehéz róla úgy beszélni, hogy közben ne rémisszelek meg.
- Nem vagyok ijedős!
- Aha, persze. Biztos én futottam ki a bozótosból medvét kiáltva.
- Jó, ez igaz. Nem akartam medveeledel lenni és hidd el, te sem szeretnél.
- Mi az a medve amúgy? – újabb rácsodálkozás a csaj kérdésére, amit nem tudtam hová tenni. Össze is húztam a szemöldököm, ennyire másvilági nem lehet ő sem. Bakker.
Elővettem a mobilom és kikerestem rajta egy kodiak-medvét, Lockjaw súrolta annak a nagy dögnek a méreteit, na jó túl is szárnyalta igazából.
- Nézd, ez egy kodiak-medve, Délnyugat-Alaszkában él, gyümölcsöket és lazacokat eszik egyéb ínyencségek mellett, amiket most nem sorolok fel, egy igazi ragadozó. – félek, hogy újabb képeket kellene elővarázsolnom neki, mert még azt se fogja tudni, hogy mi az a jávorszarvas vagy havasi kecske.
- Ahw de cukiii. Lockjaw, nézd egy barna cukiság, mint te! – felemelte azt a kezem, amiben a mobilom volt és úgy fordította a kutya felé, mintha az olyan értelmes volna, hogy ezt megértse. Hogy közben azt hittem ki akarja facsarni a karom a helyéből, mind lényegtelen. A kutya vakkantott egyet, mintha tényleg értené, amit Crystal mond neki.
- Ha megesz, hidd el nem lesz cuki. Én egy vad példánnyal nem szívesen találkoznék. – kihúztam a karom a tartásából.
- Hatásos tudok lenni a rosszak ellen. – válaszolta olyan merészen, hogy azt hittem rosszul hallok. Hatásos tud lenni a rosszak ellen? Hogyan?
- Mi a te képességed? – teszem fel az egyszerű kérdést, mert már zavarja a csőrömet, hogy nem játszunk tiszta lapokkal.
- Elementál vagyok és tudok repülni is. – furcsa grimaszt vághattam, mert úgy döntött, hogy kicsit odébb áll tőlem és bebizonyítja, hogy nem hazudik.
Az egy dolog volt, hogy felemelkedett és itt hagyott az óriáskutyája mellett, de amikor megjelent körülötte olyan ijesztően Avatarosan a többi elem, az nem volt a szememnek tetsző. Arra sosem gondoltam, hogy egy nap szőke Korra fog megjelenni az otthonunkban.
- Oké, oké hiszek neked, csak tegyél le a földre. – nem hallgatott rám bakker. Miért is tette volna! Hát végre felszabadulhatott! Az egy dolog, hogy az Avatar jellege abba maradt a csajnak, de a repülés! Na az nem! Sőt! Volt olyan lelkes, hogy kacarászva körbe repülte Bayvillet és hiába követtem a szemeimmel őt egy váratlan pillanatban felkapott.
- Ne félj, Niel ezt már túlélte, igaz, hogy neki Kamar-Tajt mutattam meg madártávlatból, de Bayville is nagyon szép. Látnod kell Laserian! – én csak azt láttam, hogy a lábam se éri a földet, ami magában ijesztő volt. Féltem, hogy leesem, de ahhoz képest elég jól elbírt, csodálkoztam is, hogy ez a csaj, mióta vált ilyen erőssé, mert első látásra nem mondanám meg róla, hogy ilyen erős volna. Jó, igazából egyik lányról sem mondanám meg, hogy erős, aztán olyan meglepetések érnek, mint amit Romy mondogat, hogy ki tudja csavarni a befőttesüveget és hasonlók. De ez most más volt.
Tényleg szép lett volna fentről Bayville, ha közben nem vakkant ránk örömében Lockjaw és követ minket, mint valami éhes fenevad, aki elé most fog a gazdája ledobni. Erre pedig nem is gondoltam még!
- Tegyél le, kérlek! Be kell fejeznünk a kertet. – kiráz a hideg is, olyannyira hihetetlen idefent lenni, hogy máris vissza akarok térni a biztos talajra.
- Utána majd, repkedhetsz annyit, amennyit szeretnél. – csak ne lássam.
- Tényleg?
- Tényleg.
- De jó! Oh Laserian, annyira szuper vagy! – azzal valami csavaros trükköt próbált meg a levegőben és bakker két másodperc alatt már a talaj felé is zuhantunk volna, ha két méterrel fölötte nem lassít le és helyez el normálisan, hogy földet érhessünk. De addig basszus, még az a szerencsétlen kávé is, amit ittam és az éjszakai dolgok is ki akartak kívánkozni belőlem. Ki is kívánkoztak.
Nem mondom, hogy nem bírtam volna a repülést, ha nem csavarja így meg a végét ember! Micsoda embertelen bánásmód ez már!
- Miért viselkedsz ilyen embertelenül? – meggörnyedten, kissé haldokolva a rosszulléttől megtámaszkodtam a térdemen és felöklendeztem valami undorítót, amit nem akartam viszont látni.
- Honnan tudod, hogy embertelen vagyok? – megrökönyödni se volt időm, az a rossz szájíz, ami még maradt nem nagyon tudta felfogni, hogy mégis miről hablatyol szerencsétlen csaj.
- Hogy tessék? Mit tudok? – víz kellett, sürgősen. Ki kellett öblítenem a szám. A kerti csaphoz oldalogtam. Engedtem egy kis vizet a markomba és ahogy fogmosáskor szokás kicsit kiöblítettem a szám majd köptem egyet.
- Honnan tudod, hogy én embertelen vagyok? – tette fel a kérdést újra. Most, hogy tiszta volt a szám és felegyenesedhettem egy kicsit, jobban szemügyre vettük egymást. Ő kémnek nézhetett vagy legalábbis valami beépített embernek biztosan, mert még egy kis tűzkarikát is produkált nekem.
- Az embertelenül viselkedés azt jelenti, hogy kíméletlenül kegyetlen vagy. Miért te mire használod az embertelen szót Crystal? – most már fúrta az oldalamat a kíváncsiság és kevés indát én is elkezdtem növeszteni a háta mögött. Az nem fair, hogy csak ő fenyegeti az életem, de én az övét nem!
- Semmire. – engedte le végül a tűzkörét.
- Biztos? Most már belekezdtél Crystal! Ha te nem erre alkalmazod a szót, akkor mire és ne mondd nekem, hogy semmire, mert aki semmire érti az embertelen szót, az nem tűzkörrel fenyegetőzik. – az más kérdés, hogy közben leengedtem az indákat én is, mert fogalmam sem volt arról, hogy mit tervez a lány.
- Erről egy kicsit bonyolult beszélni Laserian. – kezd bele végül és most vált igazán idegesítővé az, hogy a teljes keresztnevemen szólít meg. Felsóhajtok.
- Laze. Szólíts nyugodtan Lazenek, mint a többiek. – az sokkal egyszerűbb vághattam volna rá. De csak megmakacsolta magát.
- Rendben van Laze. Nyugodj le, ne ess pánikba, ne riadoztasd a többieket. Van, aki nem hinne neked, van viszont olyan, aki igen és hidd el az lenne a legjobb, ha ez a bayvilleiek között maradna. Bennük megbízom, pontosan úgy, ahogy te is. – nem értettem mire fel ez a nagy titkolózás, egyáltalán miért kell ennyire nyugtatgatni engem. Teljesen nyugodt vagyok.
- Miről van szó Crystal? Valamilyen titkos szervezetnek dolgozol te is? A komodói varánuszt (Hydra-t) isteníted te is? – ökölbe szorítottam a kezem, nyilván nem értette, hogy mire gondolhatok, mert újra szóra nyitotta a száját és eskü nem akartam elmagyarázni neki azt, hogy mi az a komodói varánusz, mert az hosszú lett volna és én rövidre akartam fogni.
- Nem vagyunk komodói varánuszosok, ők az ellenségeink, sok mindent elvettek tőlünk és nem volna jó, ha ránk bukkannának. Romynak az apját, nekem a bátyám, talán másoknak a testvéreit és egyéb rokonát, volt, akit erőszakkal, volt, aki önként csatlakozott hozzájuk. De sokan vannak. Mi kevesen. Szinte lehetetlen legyőzni őket. – magyarázom és igyekszem nem őt is egy komodói varánusznak nézni.
- Semmi ilyesmiben nem vagyok benne Laze. Én nem a Földről származom, csak ezt akartam tisztázni veled is. – velem is, akad meg az utolsó rész a mondatából, meg hogy nem a Földről származik.
Hátrébb lépek. A Támad a Mars! óta nem vagyok kibékülve a nem Földbéliekkel. Előveszem a mobilom és egy gyors playt nyomtam arra a dalra Spotifyon amit legútóbb félbe hagytam a kocsiban. Israel Kamakawiwo'ole olyan boldogan énekelte az Over the Rainbow refrénjét, hogy azon én is meglepődtem. Bakker.
- Nem tudtam, hogy Honolulura vágysz. – jegyezte meg Crystal, nyilván ismerte a dalt, ez túl lágy ahhoz, hogy szétrobbanjon az agya, mint a Támad a Marsban, ezért gyorsan a Fallen Leavest indítottam el, abban úgy gondoltam van elég akkord, hogy…
- Mire készülsz Laze? – kíváncsiskodott. Olyan érthetetlenül néztem rá, hogy nem értettem miért nem járt még úgy, mint a filmben a többi űrlény. Jó, nem is úgy néz ki, de azokon is volt maszk!
- Én? Semmire! Zenei aláfestést keresek a munkához! – hazudom.
Durva, hogy a zene nem hat semmit sem ellene. Hogy fogok így ellene védekezni? Mivel? Inkább az a kérdés! Ha kiszipolyozza az agyam, honnan fogják a többiek tudni, hogy ki volt a tettes? Könnyen hazudhatja azt, hogy megtámadtak minket és én nagy hősiesen őt védtem! Újabb nagy kikerekedett szemmel néztem rá. Nem tűnt barátságosnak, így már a nagyra nőtt kutya sem. Az egészen az se segített, hogy tegnapról még éreztem a ló túloldalára esést.
- Ááá nincs jó zeném! – tettem végül zsebre a mobilt, mert beláttam, hogy az ufócsajon nem fog a zene semmiféle formában hatni. Úgy nem, hogy közben ilyeneket vág a fejemhez, hogy Honolulura vágyom.
- Mit tud Lockjaw azon kívül, hogy ilyen nagyra van nőve? – érdeklődöm és közelebb lépek a kutyához. Nem szabad félelmet mutatnom.
- Lockjaw az utazótársam. Bárhová elvisz ahová szeretném, elég csak megérinteni őt és megmondani az úticélt, már itt sem vagyunk. – kezdett bele Crystal lelkesen. Biztosan úgy hihette, hogy most már nyugodtan fecseghet nekem erről és ő tette is a dolgát.
- Különös. A többiek tudják ezt? – fordultam felé.
- Niel tudja, vele véletlenül úgy találkoztam, hogy beteleportáltam Lockjawwal az ő privát zsebvilágába és onnan elvitt Kamar-Tajba. Nagyon szép hely, találkoztam Wonggal és blablablablabla. – körülbelül csak ezt hallottam ki abból, amit mondott, mert a beteleportáltam Lockjawwal résznél máris elkezdett a Confused Math Lady mém életre kelni a fejemben.
Nem tudom ez a csaj mit szívott, de tuti nem tőlem kapta a füvet! Ennyit egyszere behaluzni és még Niel is benne van! Ijesztő. Arra nem gondoltam, hogy ennyire hihetetlen és megemészthetetlen sztorival áll elő, amikor azt mondtam, hogy nyugodtan megoszthat velem bármit. Hát bármit azért nem. A jelek szerint az ufók érzékeny téma nálam.

I spent my nights
On melting snow
Just turning my sorrows into pure gold
And I laugh inside
'Cause you won't know
I was here from the moment the lights showed

- De pihentagyú vagy öcsém!
- Nálad nincs pihentagyúbb!
- Dehogynem.
- Oké.
- Oké.
Körülbelül ehhez hasonló oltások és érthetetlen szócsaták voltak köztem és Elixír között. Először csak szórakozásból, mert mindketten láttuk, hogy a show, amit rendezünk a többieket is kiégeti teljesen.
- Szerintem mindketten keressetek fel egy agyfurkászt, rátok fér. Javaslom ne a profhoz menjetek. – olyan meggyőződéssel adja elő a magát Jourdonnaisnak keresztelő Julian a Nem ivósok között, hogy csak nézek és nem értek semmit. Talán mert már nem ez volt az első poharunk és szánt szándékkal meg akartuk dolgoztatni az agyunk, az övékét is. Hogy vajon meddig bírják.
Ha mindketten ugyanazon a szinten álltunk volna és Elixír nem arról lett volna híres, hogy – nálam is több lány szívét szomorította meg, bár amit ő művel, ahhoz tehetség kell és való igaz, az ő képessége is, de nem cserélnék vele ez fix – alapból van egy beépített energiaforrása, ami kimeríthetetlen, ha nem használja a képességét, akkor ezt a kiégetősdit már most elveszítettem, amikor még elememben vagyok.
- Vannak javaslataid vagy magunknak kell megkeresnünk az agyast? – kíváncsiskodtam, ha már beleszólt akkor én szépen teret is hagyok neki. Itt mindenki irányításmániás, még az is, aki tagadja. Kíváncsian néztem Nielre, hogy ő vajon mit mond, de csak forgatta a szemeit. Ez nem jó. Lazulni hoztam őt, hogy megismerje a többieket. Kaineről ha hívtam is nem jött, mert ő nem tudta, hogy mi a fészkes fenét akarok én a Grand Nimbus Pubban csinálni. Kikapcsolódni. Ez volt a helyes válasz.
- Ez kezd unalmas lenni. – ásítást színlelt Josh. Értettem a célzást. Dobjuk össze a fejünk és találjunk ki valami szórakoztatót. A Shadowblessedben többször veszítettünk, mint győztünk volna, ezt megelégelve az egyikük előállt azzal az ötlettel, hogy most már ideje lenne, ha összekapnánk magunkat és nem röhögnénk, amikor egy fénylidérc megjelenik, mert eskü nem Jézus az, hiába van a lidércnek szakálla és hosszú haja lidércfényből. A lidérc királlyal még nem is találkoztunk és ha pazaroljuk a manánkat a semmire és a bájitalokat, akkor itt pusztulunk el. Tudja a fene mikor lesz alkalmunk újra összeülni és legyőzni ezt a bosst is. Már láttam magam előtt ahogy Julian előránt a semmiből egy korbácsot és rendet tesz a hülyeségünk között, Niel meg elteleportál bennünket egy olyan helyre, ahol nincs kiút egyhamar, csak, amikor ténylegesen lenyugszunk.
Tudom udvariatlanság lett volna faggatózni, hogy Rohadtélettel mi történt, de aztán rájöttem, hogy ő mindig ilyen. Nem azért van most bebugyolálva, mert Niellel büdösek lennénk, hanem mert elővigyázatos éppen. Kesztyű is van rajta. Sose láttam anélkül. De a többiek, akik ismerik őt azt mondják, hogy így a legjobb. Sem én, sem Niel nem akarjuk látni és tudni sem, hogy Rohadtélet miért rohadtélet. A Kevin se jobb. Nem a srácra asszociálok, hanem a Reszkessetek betőrökre.
- Játszunk közben felel vagy merszet, de aki felel az inni is fog! – jelentette ki az egyikük, azokat a hitvány szavakat, amiknek az lett a vége amire egyikünk sem számított. Oké. Én álltam elébe, csak még nem tudtam pontosan, hogy minek.
- Felkészültél? – merész kihívó tekintet, pörgetés az üres sörös üveggel, közben egy lidérc lenyesése. Na legalább valamit haladunk a játékkal is. Közben a shotomhoz nyúltam. Kurvára erős volt bakker! Nem tudom melyikük hozta és honnan, de ha nem kértünk volna mellé még valami kaját is, tuti kidobnánk a taccsot itt. Én legalábbis biztos. Volt egy bizonyos határ, amit az én gyomrom se bírt volna ki, ez pedig már a sokadik ilyen volt. Az X-ek előtt viszont eszem ágában sem volt puhánynak tűnni.
- Na lássuk! - kezdet bele Josh, amikor merő véletlenségből pont nála állt meg a pörgettyű. Ha rajtam múlt meg is fogja látni az fix.
- Felelsz vagy mersz? - kérdeztem a savanyú aranyozott képétől.
- Merek. Persze, hogy merek! Nem vagyok olyan beszari, mint te, hogy azt szeretem vallassanak inkább! - ez csúnya volt tőle, szúrós szemekkel is néztem rá, amíg a fejembe nem ötlött a tökéletes terv.
- Tudod mit. Egy egész napot tölts el nagyi jelmezben és viselkedj is úgy. Adok hozzá gyümölcsöt. Görögdinnye méretet szeretnél vagy kisebbet? Tudod mit? Nem kell válaszolnod, a görögdinnye túl nagy hozzád de a pomelo, az tökéletes lesz. De mivel nem tudlak nyomon követni téged, megkérem Rohadtéletet (Kevin), hogy küldjön bizonyítékot tényleg beöltöztél. Ha nem teszed meg, akkor egy hónapig te fogod állni a köreinket. - kacsintottam, hogy biztos legyen ez a deal úgy jó ahogy van, mondjuk inkább neki, mint nekünk. De ő mondta, hogy merni fog.
Láttam az arcán, hogy ez nem nagyon tetszik neki és legszívesebben egy kanál vízben meg tudna folytani, de nem tette. Végül bólintott.
- Jól van főpiszok. Jól van. Kérem azt a két pomelodinnyét, amit ígértél. - felsóhajtott. Én pedig eskü a legvidámabb arcommal rittyentettem ide neki két pomelot a magokból.
A többiek tettek pár röhejes megjegyzést, hogy na most megmutathatja mennyire aranyember ő, aranyasszonyként is megállhatja a helyét. Azt hiszem mindenki jól szórakozott ezen.
Freddy szavai zúgtak a fejemben, hogy szerinte milyen jól kijöttem volna velük. Végül is, igaza volt. Nem láthatta előre ő sem, hogy velük kerülök egy közegbe, hogy a nagy szájukkal és számmal összetalálkozunk az egyetemen. Ittunk, játszottunk. A vége fele már inkább ivás volt, mint játék, ezt aláírom. Világomról se tudtam, de szerencsére ők se. Niel volt annyira józan talán még, hogy nyisson két teleport kaput és mindenkit a megfelelő helyre küldjön.
- Mit is mondtál, hogy hívnak téged? – pislogtam rá, mert lövésem sem volt, hogy kihez beszélek. Pedig.
- Nekem erre nincs időm Laze. Bocsi. – azzal el is tűnt, talán a saját szobájába, de én azt értettem ki a szavaiból, hogy Botinak nevezik őt. Ezzel a tudattal szörnyülködtem is egy sort. Hogy engem Boti az űrlény hozhatott most haza.

I dare you
Rid your chains bound by Hell
Dare to dare the devil
But dear remember,
That devil is you.

- Takarítás. – igyekszem leutánozni az egyik lánylakótársunk hangját, de túlságosan félrecsúszik a hangom és borzalmas pucckirálynős vétele lett a dolognak. Nem is várom, hogy ajtót nyisson valójában annak örülnék, ha ezt nem hallotta volna és nem lenne itthon. Én is csak most érkeztem, nem volt időm kideríteni, hogy hányan vagyunk itthon. De egy biztos, gyanúsan nagy volt a csend. Igaz, a kutyákkal volt szerencsém találkozni, úgy kellett levakarnom a mancsaikat magamról, én szeretem őket, de más nem láthatja meg, hogy így van. Hadd higgyék csak azt, hogy egy cseppnyi szeretetet se kap tőlem egyik se, nem húzom az agyuk maguktól mozgó növénylabdákkal, amik aztán szépen semmisé válnak és mindkettő egymásra néz, hogy vajon mi is történhetett. Semmi se történt. Éppen ez az. Csak trükköztem egy kicsit.
Most, hogy itt vagyok a szobája előtt és ahelyett, hogy haragudnék rá a felgyülemlett rossz érzések miatt, egyszerűen csak elhatározom, hogy változtatok ezen. Biztos vagyok abban, hogy ő sem direkt áztatott el, mint valami jeges téli yamgyökért a Stardew Valleyből. Bár belőle simán kinézem, hogy direkt csinálta! Mindegy. Nincs min csodálkozni, legútóbb is a porszívót a levegő portalanítására használta, mintha ezzel tisztább oxigénhez juthatna. Hogy honnan tudom ezt? Tök véletlenül láttam, én mondtam meg neki, hogy ez nem a levegőt tisztítja, hanem a port és morzsákat, a koszt a padlóról és szőnyegről. Erre azt válaszolta, hogy így már mindent megért, miért kell ugyanannyi szert innia, mint eddig. Fogalmam sincs miféle szerről beszélt, tuti hangosan gondolkodott, mint ahogy én szoktam. Közben a kutya is vakkantott valamit, amit érthető okokból kifolyólag én nem igazán értettem, de Crystal biztosan, mert elküldte a kutyát Fantasztikus úrhoz. Ki a nyavajám ez a Fantasztikus úr és hová az istenbe porladt el a kutya? Baszki, ezt azóta se fejtettem meg! Mondanám, hogy most terveztem kideríteni, de azóta ugye vígan ugrándozott a kutya körülöttem, mintha nem vált volna homokká a szélben.
Kinyílik az ajtó ő pedig a szokásos nem tudja hová tenni a jelenlétem fejével néz vissza rám.
- Gyógyszerre van szükséged Laze? – először nem nagyon értem mire akar célozni a gyógyszer alatt, aztán rájövök, hogy a hülye krétahangom miatt hiheti ezt.
- Gyógyszerre? Nem! Dehogy! Én csak azt akartam megtudni, hogy… - épp most halad el mellettem a kis emlegetett homokkutya, aki magára vonja a figyelmemet azzal, nála van a kaktuszom, amit nem olyan rég tettem ki a folyósóra, csak viccből természetesen, az olyan szúrós kedvűeknek, mint amilyen egyesek voltak.
- Baszki, ne Lockjaw! Az felsérti a nyelved és ha megeszed kaktusztűskét fogsz fo… - nem folytattam. Látszólag a kutya nem féltette a nyelvét, labdának nézte az éppen kinővő kis kaktuszkát és valószínűleg, ha elakartam volna venni tőle, akkor mint minden más kutya ő is rám morgott volna, hogy hagyjam őt játszani a legújabb és legérdekesebb játékával. Bár az most őszintén nem hiányzott, hogy a növényeket kezdje el rágcsálni és kiássa a kaktuszt a helyéről, mert neki azzal van kedve játszani éppen. Istenem, honnan jöttek a kutyával? Mármint tényleg milyen helyről, ha a kutya így megeszi a kaktuszt is? Hát tényleg nem fél, hogy tűskét fog fosni? Komolyan?
Na mindegy.
- Nem kell aggódnod Lockjaw miatt, ő megeszi a vasat is. – felegyenesedem a kutyától és úgy nézek rá, mintha épp valami iszonyatos hülyeséget hallottam volna róla.
- Megeszi a vasat is? Mit nem eszik meg akkor? Látszólag a kaktuszra nagyon rá függött. De légyszi lebeszéled róla? Nem tudom, hogy hat rá a módosított kaktusz és ha felrobban a pocakjában nem én akarok lenni a hibás, aki miatt állatorvoshoz kell vinni a kutyát. – kérlelem, bár kétlem, hogy ennyire elvetemült volna ez a kutya, hogy egészben nyelje le, végül is… megeszi a vasat is, mit neki ketté harapni a kaktuszt, semmibe se kerül.
- Lockjaw erős. – azt nem kétlem, de azért én ebben nem bíznék. – Miért is jöttél? Takarítani akartál a szobámban? Köszi, nem kell. Bár nem látok nálad semmi takarító eszközt, akkor miért is vagy itt? – gyanúsan végigmér, persze, hogy röntgen szeme van és anélkül is tudja, hogy kamuzok, én azt nyilvánvalóvá tenném. Tényleg nem volt nálam se felmosó, se porszívó – amit ő légtisztítónak nézett bakker – se semmi.
- Áh én csak poénkodtam. Valójában azt akartam megnézni, hogy milyen a kilátás a te szobádból! Tudod a kert miatt, meg ilyenek. – hazudok, tekintsünk el attól, hogy az ő szobájából rá se lehet látni a kertre csak az utcára, ott meg keveset művészkedek. De átlát rajtam bakker.
- Te szívtál valamit? – furcsálló fejet vágok, ezt miért hallom mostanában egyre többször, azt csak az istenek tudják.
- Mi? Én? Dehogy! Inni se ittam semmit, ha érdekel vízen és kávén kívül ma! – meg baracklét, de ezt nem kötöm már az orrára na.
- Akkor, egyedül érzed magad? Adjam kölcsön neked is Lockjawot, mint Freddynek legútóbb? – felsóhajt és felveszi Lockjawot, mint egy kis plüss medvét, aki még mindig megdelejezve rágcsálja a kaktuszt. Én nem értem mit élvez benne, de aztán rájövök, hogy a növény miattam van még egészben. Túlságosan rákoncentráltam arra, hogy egészben tartsam. Már csak kis szárakat kéne növesztenem, hogy lába is legyen és elszaladjon a kutyától, úgy, mint a sima növénylabdák.
- Nem érzem magam egyedül. – hátrébb lépek tőlük, nagyon határozottan nyújtotta felém a kaktuszos kutyát. Nem kell tudnia arról, hogy én engedély nélkül is gügyögök a kutyáknak. – Tartsd nyugodtan magadnál, te vagy a gazdája. – erre lelkesen vakkant valamit Lockjaw és ki is esik a szájából kettőnk közé a nyálas kaktusztrutyi, vagy legalábbis ami maradt belőle. Egyszerre hajolunk le érte és fejeljük le egymást.
- Bocsesz. Nem fáj semmid?
- Én kérek elnézést. – szabadkozik. – Nem fáj semmim.
- Nektek aztán jó erős koponyátok lehet. – jegyzem meg csak úgy mellékesen, mert az enyém egy kicsit megérezte a találkozást.
- Biztosan. – válaszolja.
- Beszélgettél amúgy a többiekkel? Nem tudod, hogy hol vannak? – érdeklődök tőle, mert mástól nem igazán tudok most.
- Szóval tényleg egyedül érzed magad? – gyanakodva néz rám megint. – Vagy valami rosszban sántikálsz? – furcsa jelet formál a kezével, először nem értem minek, aztán megvilágosodok, megint jégesőt akar rám zúdítani! Meghátrálok.
- Mondtam már, hogy nem érzem egyedül magam, csak arra vagyok kíváncsi, hogy hol van mindenki. Nem akarok most SOS jelzést leadni a csoportos beszélgetésünkbe, csak az érdekel van-e valaki a boltba vagy annak a környékén. – vagy nekem kell elmennem újra, de ezt nem mondom ki hangosan.
- Tudtommal nincs senki a bolt közelébe. De ha kell valami Lockjaw elvisz téged a legközelebbibe, ha megmondod neki az úticélod. – magyarázza olyan lelkesedéssel, mintha tudnom kéne miről beszél – tudnék is, ha legútóbb amikor a kutyáról tartott kis előadást figyeltem volna rá, de képtelen voltam rá, mert az agyam elveszett Kamar-Tajnál meg valami zsebvilágnál, amit említett.
- Miről beszélsz most? Eltudok menni a saját lábamon is. – vagy autóval, de azt nem teszem hozzá. Miért tenném hozzá?
- Abban nem kételkedem, azt hittem időt szeretnél spórolni, de akkor ahogy elnézem nem. – pillant rám. Most mit mondjak neki? Nincs sok jó élményem a különleges utazással? Ő ezt nem értené meg. Neki természetes biztos.
- Lockjaw tud teleportálni, emlékszel? – tesz azért még egy próbát, hátha eljut a tudatomig miről is van szó. Túl szórakozott vagyok én ehhez, hogy kamudolgokat higgyek el, bár lehet, hogy minden hazugságnak fele igaz.
- Hová teleportálna el? A Marsra? – teszek egy próbát, hátha kiég.
- A Marsra? Mindenki tudja, hogy ott… - láttam az arcán ugyanazt a „Hülyének nincs értelme értelmes dolgokról beszélni” kifejezést, amit sokszor láthatnak az enyémen csak más kontextusban. Ijesztő volt az övén is hasonlóval találkozni, pedig erre nem számítottam.
- A Marson nem él senki, nincs, ami megélne ott. – válaszolom. Ráhagyva a dolgokat, tartsa meg magának a titkát, nem vagyok kíváncsi még több űrlényre, egy épp elég, még sok is. Rémálmom lesz tőlük, velük, már most kiráz a hideg. Persze, miért ne lenne élet a Marson? Ha más dimenziók vannak, tuti van egy olyan, ahol az emberek már eleve oda születnek, nem ide és ez csak megijeszt.
- Persze, nem él meg ott semmi, igazad van. – még bólint is hozzá, Lockjaw vakkant valamit újra neki, mert tényleg úgy figyel rá, mintha ebből a vakkantásból értene is valamit. Hát ne legyen rossz érzése ezzel kapcsolatban az embernek?
- Magatokra hagylak. – rendezem le végül először ennyivel és tényleg hátat fordítok neki meg el is indulok innen. Nem bírok meglenni mellette sokáig úgysem. Túl nagy a feszültség a fejemben, ha űrlényekről esik szó és félelem. Félelem, mert…
- Laze? Várj csak, kérhetek tőled valamit? – kíváncsian pillantok vissza rá és a kutyára, aztán leesik, hogy a kaktusztrutyit akarja, hogy eltűntessem.
- Intézem.
- Mit?
- A kaktuszt.
- Nem azt akartam kérni.
- Nem? Akkor mit?
- Készítenél még olyan finom gyümölcslét, mint a múltkor? Azóta sem tudom, hogy mit vágtatok bele, csak a ኆራኖዎሏዎ (mentát) rajta. – az idegen szó hallatán megint gondolkodnom kellett, miről hadovál, de csak ráhagytam. Jobban járunk.
- A múltkor? Az alkoholos puncsra gondolsz?
- Alkohol nélkül, igen. A sima finomabb volt. – az ufó csaj se tudja mi a jó, na mindegy, nem szólok bele.
- Nincs itthon most minden alapanyagból és tényleg nem kell elmenned ezekért. Ha legközelebb hasonlót csinálok, akkor az a születésnapom lesz. Még fél év is itt van. – nyugtattam meg, hogy van ideje addig. Bár igaz több volt, nem kellett arról tudnia, hogy én mikor ünneplem a születésnapom, a végén még valami furcsa ufó ajándékot hoz és azt kivételesen nem fogok elfogadni, meg amúgy is.
- Addig fogsz várni? Hm. Érdekes. Legútóbb amikor odakint üldögéltél és a cincogásoddal szórakoztattad a csillagokat nem kellett fél év. – jegyzi meg, csak úgy mellékesen, amitől megint előtör belőlem az a kellemetlen érzés, amit akkor éreztem.
- Megcsináltuk a kertet, emlékszel? Repkedtél is utána gondolom annyit amennyit akartál. Nem szóltam bele. De most tényleg nincs kedvem és időm sem erre. – ki kellett ugyanis derítenem, hogy hol vannak a többiek és miért hagytak itthon az ufó csajjal.
Hogy le kellett volna menni és megnézni, hogy mi van a hűtőre ragasztva vagy a csoportos beszélgetésbe mit írtak a többiek? Hát ez az! Nem néztem meg egyiket se, akkor lehet, hogy okosabb leszek egy fokkal. Nem sokkal, csak egy kicsivel és tudatosul bennem, hogy valami mentőhadműveletben vesznek részt vagy családi kirándulásban, amiről lemaradtam, mert itthon se voltam, Crystal meg gondolom menni se akart. Miért ment volna ugyebár? Bár lehet ő is máshol lógott, végül is, nem csak nekem van máshol életem, hanem neki is.
- Keresel valamit? – puhatolózott. Sejthettem volna, hogy erre megy ki a játék, megtudni mi jár a fejemben valójában! Ügyes! Nagyon ügyes, csak én ennél okosabb vagyok!
- Nem.
- Akkor mégsem az idővel van a gond, hanem csak a kedveddel.
- Csak nyűgös vagyok. – rázom le valami mondvacsinált dologgal.
- Te nyűgös? Ezt te se mondhatod komolyan. A többiek szerint te a megtestesült zen vagy. Akármi is legyen az a megtestesült zen. Zeusra gondoltak? – találgat és mellém áll, persze hogy mellém áll és jön velem le a konyhába, mert érdekli mit csinálok. (Valójában a kutyának akart ételt adni, ne a kaktuszt egye meg és Laze ezt tévesen félre értelmezi. - by Morf)
- Nem. Ők másra gondoltak, de nem úgy, ahogy használjuk. Miért Zeusra gondoltál? Úgy nézek én ki, mint aki villámokat szor és állattá változva embereket rabol el, mert beléjük szeret és…- nem fejeztem be a végét. – Nem. Ilyesmire nem vagyok képes Crys. – előtte nyilván nem fogom ufó csajnak hívni őt, égő lenne.
- Nem fontos. – tutibiztos tud valamit, amit nem akar megosztani velem, de már ki nem faggatom őt. Inkább töltök egy kis vizet magamnak és azt figyelem amint figyelemelterelésként kutyakaját ad Lockjawnak.
Függetlenül attól persze, hogy vizet ittam, azért elkezdtem a seprű után nézni és kezdeni valamit a kaktusszal is, amit szépen megrágott. Az kell, hogy valaki haza jöjjön és belelépjen. Leordítaná a csillagokat is az égről, hogy mért szórtam szét szúrós algát a földön, ráadásul pont a fürdőhöz közel.
Feltakarítok. Egy rossz szava se legyen senkinek se. Rend a lelke mindennek magam körül legalább. El is bíbelődök ezzel egy darabig, valójában azon filozofálok, hogy visszaültessem a kaktuszt a helyére, de aztán elvetem a dolgot és inkább lebontom azt, amit még lehet belőle és ami már kutyanyálas attól megválok, kidobom a szemétbe. Vissza is viszem a seprűt és a szemétlapátot a helyére, kezet mosok, megtörlöm a kezeimet.
- Milyen zenéket szoktál hallgatni? – mert azt látom, hogy neki is van fülhallgatója, csak nem olyan, mint a miénk.
- Mindent, ami megtetszik? Nincs kedvencem, mindig azt hallgatom, amit éppen találok, de azt rongyosra hallgatom.
- Ez nem unalmas? – a világ üdvéért se árulnám el, hogy én is hasonlóan gondolkodom, de én megőrzöm és listát is készítek belőlük Spotifyon.
- Nem. Mindig jön valami új és új. Te kiket szoktál hallgatni? – kérdez vissza, amitől széles vigyor kerül az arcomra. Nem azért, mert büszke volnék arra, amit hallgatok, hanem mert megfertőzhetek még valakit, az amúgy is elcsépelt zenei ízlésemmel.
- Én? Túl sokat és mindegyiket szeretem. Van egy hosszú listám. Vagyis különböző listáim vannak, minden hangulatra. Van egy vegyes is, ami igaz depressziós szövegekkel van tele, de néha csak a zene ritmusára figyelek oda. – vonok vállat közben.
- Mit hallgattál legutóbb?
- Az Apocalypticatól a House of Chainst. Miért? – pötyögött valamit az okosórájába, majd megnyomott valami gombot és puff kivetítette a videót valami irtózatos új holografikus módszerrel.
- Mi a…- ide már semmiféle káromkodás nem jutott az eszembe, pedig tudtam én cifrákat is, ha akartam, de ez szokatlan volt.
Nem tudtam mennyire vagyunk lemaradva az ufóktól, de végül is számíthattam volna ilyesmire. Miért ne tudnának ilyet? Miért is ne? Közelebb léptem Cryshez és a furcsa órájához, ami szépen megjelenítette előttem az előadókat, mintha itt koncerteznének csak Lilliputból. Első dolog, ami az eszembe jut, hogy megérintsem a levegőt, mert mást nem tapintok úgysem. Ettől azonban a zene megáll és a holografikus kép, ami elém tárult behorpad.
- Ööö ennek ilyennek kell lennie? – úgy pillantok rá, mint egy kisgyerek, aki most törte el a legdrágább vázát az anyja kedvenc vázái közül.
- Nem. Ha elveszed az ujjad, akkor visszaáll a helyére. – magyarázza és tényleg baszki. Persze a zene nem indult el, erre el is húzom a szám. Ő pedig nevetni kezd. Én meg érthetetlenül nézem.
- Mi olyan vicces?
- Te. Annyira fura vagy.
- Fura? Én? Én vagyok a fura?
- Most te viselkedsz úgy, mint aki még sosem látta ezt a videót.
- Hát így, nem is láttam még. – egyetértek vele, a jelek szerint ő teljesen természetesnek veszi, ha a kütyüiből csak így megjelennek videók.
- Mit tud még ez az óra? Honnan vetted? Nekem is kell ilyen! A frászt hoznám a többiekre vele mindig! – már gonosz kis tervek kezdenek el motoszkálni a fejemben, amikor ő komoly arcot vágva rám pillant és kikapcsolja a videót elölem, vagyis a kép visszahullik Crys karórájába, mintha ki se vetítette volna az imént.
- Ez nem való neked Laze. Nem tudod beszerezni, nem innen vettem és nem is fogod megérteni, hogyan kell kezelni, az én anyanyelvemen íródott, nem a tiéden. – fel is mutatja a karóráját, aminek a kijelzőjén tényleg furcsa magukba roskadó, emberek között egy mókus utánzat állt az első előtt pedig egy kis megdőltöt tévészerű bigyusz volt, hogy semmi másra ne hasonlítsam most, ami az eszembe jutott arról a betűről, ha az tényleg betű volt. (ኆራኖዖ - menü by Morf)
- Igen, azt látom, hogy nem értek belőle semmit sem. – innen tényleg csak a mókus a két ürge között zavar, főleg mert az egyik rá akar ülni a mókus fejére a másikból meg jobban megnézve valami kinyúlik és nem akarom tudni, hogy épp az ufó kakit szimbolizálja ténylegesen.
- Oké, megtarthatod. Én ezt a mókust leső betűt nem biztos, hogy megérteném teljesen. – hazudok, ez csak a kisebb rossz, amit nem értettem meg, de jobb is volt így.
- Ez durva azért. – teszem hozzá és le is ülök az egyik székre közben, mert ezt fel kell dolgoznom. Újra vizet kell innom. Annak érdekében, hogy a gondolataim elterelődjenek úgy döntök, hogy kimegyek egy kicsit friss levegőzni. Ezt fel kell dolgoznom.
Crystal szerencsére nem követ, vagy legalábbis nem azonnal. Közben biztos keresett valamit a hűtőből, mert miután kijött ő is a teraszra nem üres kézzel tért ki.
- Tessék, hoztam neked is. Úgy tudom te a piros gyümölcsízűt szereted. – nyomja a kezembe a red berrieses Strongbowot, nála pedig az original almás ízű van, koccintok vele, mást nincs, amit, ha már volt ilyen figyelmes. Nem hiszem el baszki.
- Igen. Köszönöm, de nem kellett volna. – próbálok némi jómodort erőltetni azért magamra és nem creep fejet vágni. – Üljünk le, talán úgy kényelmesebb beszélgetni is. – adom meg végül magam, van egy olyan érzésem, hogy nem fogom egyhamar levakarni magamról az ufó csajt.
- Menjünk a hintaágyhoz, onnan olyan szépek a virágok! – lelkesedik be és majdnem kiönti a ciderét rám, de aztán rájövök, hogy nem, nem történt semmi ilyesmi az üveget még nem nyitotta ki magának, csak nekem. Hála az égnek.
- Szereted a kertet? – kíváncsiskodom és ha már menni akart, akkor elindulok a hintaágy felé. Jön a kutya is persze, mert miért ne jönne, az előbb még nem volt itt, de lefogadom kiteleportálta magát a konyhába miután jól lakott kutyakajával.
- Igen. Nagyon szép lett. Az otthonomba lévőre emlékeztetnek azok a furcsa virágok, aminek a nevét sosem jegyzem meg. – vallja be őszintén, de tudom, hogy a hortenziára gondol, aminek már nem kellene úgy virágoznia, ahogy virágzik, csak kegyetlenség elhervasztani azokat a gyönyörű virágokat.
- Áh értem. Szóval van egy kis honvágyad? – tudakolom meg, miután elérünk a hátsókertbe és leülünk a kutyával együtt a hintaágyba. Hátra dől velünk egy kicsit az ágy és Crystal segítsége nélkül is képes vagyok majdnem magamra önteni a saját cideremet, de még időben beleiszom, hogy ez kárba ne vesszen.
- Csak egy kicsi. Az mindenkinek van. De nem akarok hazamenni. Kainetől tudom, hogy az ő világában valami fura fazon felesége vagyok és van egy Luna nevű kislányunk. Nekem pedig nincs is férjem és lányom sincs, félek, ha hazamegyek akkor hasonló fog történni és ez elborzaszt. – sóhajt nagyot és kinyitja a saját ciderét, Lockjaw pedig szépen bemászik közénk. Egyáltalán nem hibáztatom őt ezért, a kis dög tényleg aranyos a maga furcsa nemében.
- Figyelj, Kaine világa nem olyan, mint a miénk, vagyis nem teljesen. Biztos vagyok abban, hogy vannak eltérések és minden aszerint történik, hogy te hogyan döntesz az itteni életedben. Hogy ott véletlenül valami fura fazon a férjed és Lunanak hívjátok a lányotok? Van ilyen. Ne is törődj vele. C’est la vie. – bár rajta úgy érzem a nyugtatás nem fog, ha az egyetlen francia mondatot mondom, amit még tudok is a nyelven.
- De az ottani férjem valami (még kijátszás alatt ez a rész, hogy Kaine minek nevezi majd Pietronak vagy Higanyszálnak)… - majdnem a levegőbe köpöm a Strongbowot, mert ha keresném se találnám a logikát ebben.
- Oké. Részvétem. Igyál még. – biztatom, hogy arra a Strongbowra és a néhány százalékos alkoholtartalmára szüksége lesz.
Alig jöttünk ki, derült égből fasírt… eső zúdul ránk. Először nem értem ezt az egészet, be se volt borulva két perccel ezelőtt, aztán rájövök, hogy ez is olyan, mint az engem ért jégeső, csak egy kicsivel nagyobban.
- Ne Crystal, nem úgy értettem, hogy bőrig akarok ázni. – késő volt, olyan hatalmas cseppeket varázsolt ide, hogy mire elszaladtam a teraszhoz addigra már a hajam is átázott.
Ő persze kint maradt. Nem is zavartatta magát. Hogy is zavartathatta volna, amikor megláttam, hogy őt és a kutyát kikerüli az eső, engem is kikerült volna, hogyha veszteg maradok és nem pattanok ki a hintaágyból. De most már mindegy. Inkább felmegyek és lenyugszom.