Azért valahol vicces, hogy mennyire el tudok lazulni, amikor mondjuk a tanáriban, vagy, ebben az esetben Harryvel, a diákokra terelődik a szó, elvégre a kollégáim zömén ennek az ellenkezőjét szoktam tapasztalni. Míg jómagam pont, hogy inkább akkor feszülök be, ha magamról kell dumálnom. Ezutóbbiban, a bemutatkozásokban, a "hogyan telt a napod"-típusú beszélgetésekben sosem voltam igazán jó, már a pókcsípés előtt sem, utána, érthető okokból, ez hatványozódott. Minél többször kerülsz a figyelem középpontjába, akár ilyen hétköznapi szinten is, annál több hazugsággal kell a másodperc tört része alatt előrukkolnod, amit, ha úgy viszonyulsz az ilyesmihez, mint én, úgy tudsz megelőzni, ha kivonod magadat az ilyen szituációk alól. Sajnos, ez nem mindig opció. Olyankor pedig maradnak a kegyes hazugságok, féligazságok, a tömör válaszok. Hmmm, most, hogy jobban belegondolok, már az felér egy kisebb csodával, hogy egyáltalán van olyan munkatársam, aki hajlandó két mondatnál többre is szóba állni velem, és nem úgy híresültem el Midtown falai között az első hónap után, mint az iskola új, flúgos kabalája.  
- Igen, ők szuperek, remekül lehet velük együtt dolgozni. Alapból könnyű dolgom van, mert a kollégám, Kyle, zökkenőmentesen tudott haladni a kurrikulummal. ─ amit azért az elmúlt évek során nem minden oktató mondhatott el magától. A Csettintés durván felrúgta (kétszer is) a tanterveket a város összes tanintézményében, a pedagógusoknak és a diákoknak egyaránt időbe telt alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Ami ezt a helyet illeti, nem volt hozzá kegyes, hogy néhányan ehhez a teherhez már méltánytalannak érezték a fizetésüket és inkább leléptek. Ami egykoron egy nívós, reálközpontú iskola volt, arra ma inkább gondolnak úgy jópáran, mint a helyre, ahol az ember a túlélésre játszik. Lehajtott fejjel, összeszorított fogakkal, és konstans gyomorgörccsel. Ezen szeretnék változtatni.
- Illetve, kicsit közrejátszik azt hiszem az is, hogy egyelőre csak óraadói minősítésben dolgozok itt, és éppen oda ugrok be, ahol helyettesítésre van szükség. A fiatalok, főleg a felsőbbévesek közül sokan emiatt úgy vannak velem, hogy valószínűleg 1-2 óra erejéig fognak látni, maximum. Máshogy viszonyulnak hozzám, mert arra számítanak, hogy nemsokára megunom és eltűnök, így viszont jobban meg is ismerem őket. ─ adott egy rutin, amibe kénytelen-kelletlen beleszoknak. Szóval hatalmas fizetség látni a megdöbbenéssel vegyülő megkönnyebbülést az arcukon, mikor besétálok egy terembe és szembegyaloglok az általuk fojtogatónak érzett rendszerrel, hogy kihúzhassam őket belőle és felkelthessem a kíváncsiságukat.
- Éééés, technikailag, még nem állítottam össze saját dolgozatot, csupán kiértékeltem néhányat azok közül, amiket Kyle írat velük. ─ ó, igen, az első, igazi közös teszt minden bizonnyal komoly vízválasztó lesz majd. Vagy tűzpróba, hívjuk, aminek akarjuk. Egyébként most komolyan ennyit dumálok neki a munkámról?
- Bocs, azt hiszem, egy szimpla "igen" is megtette volna. ─ túrok hajamba zavaromban. Az utolsó dolog, amit szeretnék, az lenne, hogy a hosszú idő utáni viszontlátás alkalmából alvásig untassam a szócséplésemmel.
- Ez a beszéd! Még pár ilyet felcsaptok arra a listára és máris lesz egy stabil alapotok, amiből kiindulhattok. ─ nem tudom, mi a furább. Az, hogy ezek alapján nem csupán egy intelligens lényről beszélünk, hanem olyasvalakiről, aki morális iránytűvel is rendelkezik vagy az, hogy mennyire gyorsan kezdek beleszokni a többesszám használatában valaki miatt, akit jelenleg nem is látok.
- Pókembernek? Miért pont neki? ─ kissé oldalra is döntöm a fejem, úgy nézek rá, miközben a válaszra várok. Valójában azon kellene kiakadnom, hogy egyáltalán felmerült benne, hogy felcsapjon bűnüldözőnek, és az életét kockáztassa (erre is sor fog majd kerülni!), de a kérdése annyira a semmiből jött, hogy nem tudok nem megütközni a személyválasztásán. Még ha jól is esik.
- Úgy értem, ha már szuperfickók, miért nem inkább a Bosszúállóknak? Úgy tudom, ők volnának az életmentés NBA All-Starja. ─ egyszerre próbálok könnyed maradni és a kérdés kiegészítésével elterelni arról is a gyanút, hogy miért ezen a részen akadtam fenn. Közben elraktározom magamban, hogy az új cimborája ezek szerint édesszájú és hangérzékeny. Sosem lehet tudni, mikor jöhetnek jól ilyen infók.
- Kétlem, hogy ezzel bevágódnék nála. ─ grimaszlok egyet, mert alapból sem az volt a benyomásom, hogy Norman Osborn különösebben kedvelne. Persze, tudva, amit most már tudok, ez valahol talán érthető is. A fia volt az elsődleges. A biztonsága, az egészsége. Ezt senki nem róhatja fel neki, én biztosan nem fogom.
- Nem is tudom, én úgy látom, hogy ez a folyamat már elindult. ─ ha például indikátornak tekinthetjük azt, amit az imént a nőkkel kapcsolatosan mondott (és én bizony annak veszem, mert másképp hogyan dörgölhetném az orra alá?), máris sokkal komolyabb, mint elsőben volt. Nemrég arra világított rá, mennyit változtam, pedig ő sem kevesebbet, és ami még elképesztőbbé teszi ezt a tényt, az az, hogy neki az állapota miatt mennyivel kevesebb ideje volt erre.
- Áh, minden rendben lesz, ne aggódj emiatt! ─ legyintek is szavaim mellé, bár hirtelen nem tudnám megmondani, őt vagy magamat próbálom ezzel jobban nyugtatni. Önáltatás? Ugyaaan, az ilyesmi távol áll tőlem (dehogy áll).
- Az nem éppen a lényeget venné ki belőle? Az ember hogyan élvezze úgy az extra sajtot? ─ a megfelelő mennyiségű paradicsomszószról nem is beszélve! A pizza szent dolog, főleg a new yorki. Nem ismerek benne tréfát. Kivéve, ha Azizé. A "híres" vastag tésztájával ölni lehetne.
- Köszi, ez megkönnyebbülés! ─ legalábbis, bizonyos szempontból. Merthogy annak szánta, efelől nincs kétségem, de a "zavaros gondolatok" aligha hangzanak megnyugtatóan. Pláne, ha már ketten vannak kitéve nekik.
- Lassan vissza kell mennem, nemsokára becsengetnek. ─ pillantok előbb az órámra, majd őrá vetem jelentőségteljesen a tekintetemet, mert nem hiszem, hogy a pajtija érzékenysége miatt szeretne megvárni egy újabb hangélményt.
- Írd meg, mikor szeretnél MJ-vel beszélni, és ott leszek, okés? ─ nem is annyira a színvallás felé terelés a lényeg a kérdésemben, mint ahogyan azt a hangomból kiérezheti, hanem a nyomatékosítása annak, hogy jó lenne, ha egy újabb beszélgetésre nem pár év múlva kerülne sor.