Szervezkedés. Valami olyasmi, ami egy kicsit leköt és holtbiztos, hogy nem csesződik el, mert itt vagyok, leszek a szervezők mellett. A főszervezői szerepetért szerencsére nem kellett nyújtanom a karom, mert volt két elég lelkes szaktársam, akikben megbízom, így amikor a gyűlésen rájuk lehetett szavazni gondolkodás nélkül cselekedtem. Én a fiúbemondó szerepét vállaltam el, egy másik szakon tanuló lánnyal pedig megegyeztünk, hogy majd egymáséhoz igazítjuk a szövegünket és nem lesz baj. Csak még ugye nagyon a dolgok elején tartottunk! Szóval mindenki is csinált mindent, ami az előkészületekhez kellett. Ötleteltünk, hogy mivel szívassuk meg a gólyákat, akarom mondani milyen vagány programjuk legyen a tánc mellett. Mert egy unalmas bálra senki sem akart volna elmenni, én se mentem volna, ha nem lettem volna a szervezők között s, a hangomat nem kölcsönöztem volna a mikrofonhoz.
Most is csak a megbeszélés miatt voltam bent az egyetemen és mivel tudtam, hogy Romy is itt van nem siettem haza. Valakinek úgyis haza kell vinnie őt és jobb egyszer hazamenni, mint kétszer. Különben egy darabig jó is volt a szervezőkkel lógni, amíg aztán végül ki nem jelentették, hogy egyéni feladat következik, van, aki szponzorokért siettet el – rémes lesz megtanulni a nevüket, ha megint olyan kimondhatatlanokat találnak, mint a tavaly. Szerencsére akkor én voltam a gólya, még mindenfélét is elnéztem és csodáltam. Most már annyira nem, mert tudom mi mivel jár és mennyi munka van vagy lesz benne.
Már nem emlékszem milyen táncot találtak ki nekünk, de az holtbiztos, hogy az újakkal én nem táncoltatnék pingvintáncot vagy mi az istent. Ha mi rosszul éreztük magunkat, akkor másokat megkímélünk és szerencsére nem kellett nagyon győzni a többieket, hogy azt felejtsék el. Remélem Romy örülni fog, hogy nem Pingu és Pinga táncelőadás lesz. Itt megjegyezném, hogy aki azt a típusú táncot megemlítette gyorsan elő is kotorásztam neki a fényképet, amin rajta vagyunk mind és azt járjuk. Borzalmas volt! Nem tudom mi a tánc becsületes neve, de nekem a pingvinek ide-oda totyogása jutott róla az eszembe.
Szerencsére nem a szponzorkereső csapatban voltam benne, hanem a technikusoknál. Ők feleltek mindenért a háttérben. Hang, fény és sorolhatnám, hogy milyen technikák, csak Romy értené meg, de ő nincs itt, szóval…
Szépen felpattantam a színpadra Rachel mellé és valami random szöveget olvastunk fel, hogy kiderítsük melyikünknek kell még gyakorolnia a mikrofon fogását és hasonlókat. Nyilván mindkettőnknek van még mit gyakorolnia, egyikünk se karaokézik otthon hála az istennek, így együtt tanulhatjuk meg jól fogni a mikrofont is. Próbáltam nem beleröhögni a mikrofonba, mert féltem, hogyha megteszem akkor az egész suli az én röhögésemtől fog csengeni szó szerint is. Nem az volt a bajom ugyan, hogy Rachel szép lány és dobtam előtte magam, csak mindketten nagyon röhejesek voltunk. Szerencsére ő se volt idegbajos így nem kaptam olyan gonosz vagy Laze kijelentéseket, legalábbis még, mert itt mindenki Laseriannek hív, nagyon hivatalos, tudom, pedig mondtam nekik, hogy nyugodtan éljenek a rövidebb változattal. A kitűzőmre is ezt a nevet írtam fel, nem viccből.
- Mikor fogunk az elsősökkel először találkozni? Egy-két hét múlva? – érdeklődtem belebeszélve a mikrofonba, így az is hallotta az érdeklődésemet, aki odakint volt a folyóson. Most mit csináljak? Inkább a random hülyeségeimet hallják, mint valami filozófus, író gondolatait, amivel nem értenék egyet, de szépen fogalmaz, ezért próbának tökéletes. Szóval ja, ha eddig nem tudták, hogy itt vagyok én is, most már holtbiztos, hogy a világ tudni fog róla.
Szerencsére a hangtechnikus vette a lapot és lehúzta a hangerőt a mikrofonon, olyannyira, hogy annak a lehető legtökéletesebb legyen a hangzása. Mármint ne az egész egyetem hallja a hangunkat, csak a fél. Na jó vicceltem. Még mielőtt bejöttem volna ide amúgy írtam egy SMSt Romynak, hogy az F szárny vagy épület C212-es teremben vagyok a többiekkel vagyis azokkal akik most már itt maradtak.

Szerintem jól fog alakulni az idei gólyabál, ezt nem csak azért mondom, mert én is a szervezők között vagyok és a jelenlétemmel feldobom a hangulatot a többieknek, hanem mert látom, hogy nem olyan hülyeség lesz, mint a tavaly nekünk. Még most is fáj belegondolni és visszaemlékezni rá, ez még nekem is sok volt, aki mindenféle marhaságban benne van vagy kezdeményez ilyesmit. Azt is kényszerből vállaltam el, de most visszagondolva megérte tapasztalatot szerezni, ha nem élem meg azt, amit akkor átéltem valószínűleg most az elsők között lennék, akik arra ösztönzik a többséget, hogy hadd szenvedjenek ők is, ha már mi szenvedtünk. Itt pedig csodálatos módon az számított, hogy kinek van hangosabb hangja. Mondanám, hogy akkor már nálam volt a mikrofon és így tudtam többeket is meggyőzni, de nem. Szó sem volt ilyesmiről, pusztán csak arról volt szó, hogy a főszervezővel lehetett tárgyalni és volt annyira komoly, hogy megértse ő is a gólyák megalázása nagyközönség előtt semmi jóhoz nem vezet. Arra ott lesz a gólyatábor ha nagyon ragaszkodnak hozzá, ott mehet az őrület, de a színpadon és a bálon jobb ha az egyetemnek megfelelő színvonalat tartjuk.
Épp mondtam volna még néhány sületlenséget a mikrofonba, amikor becsapódott az ajtó és megjelent a képben Romy. Huh sikeresen idetalált, elismerően tapsolnék is, ha nem lenne közönségem éppen, szóval a dicsérő taps most elmarad, elég, ha képzeletben csinálom ezt.
- Szia Romy! – nem akarok a termen át kiabálni, ezért a mikrofonba beszélek és úgy köszöntöm őt.
- Isten hozott itt, a szenvedő szervezők között! Reméljük jövőre te is ugyanígy fogod érezni magad, ha úgy döntesz beállsz szervezkedni. Most egy kis ízelítőt kaphatsz a közelgő szenvedéseidből! – még volt még mit javítanom az előadói készségeimen ez igaz, de pont alkalmas volt ez is arra, hogy a mikrofonba mondjam mindezt. Mindenki hallja szépen az igazat, amit viccnek szánok, mert a mosoly felkerül az arcomra, de aztán komolyra is fordítom a szót.
- Ne aggódj, megéri szenvedni, jó dolog, ha a végén sikerrel zárul az egész ceremónia. – mert az volt, valamilyen szinten. Volt, aki szeretett ezzel foglalkozni, volt, aki nem. Aztán ahogy közeledett úgy én is próbáltam lehalkulni, visszailleszteni a mikrofont a helyébe még mielőtt alapos fül károsodást szenvedne bárki is a teremben az én hangomtól. Lelkesen oda is mentem Romyhoz.
- Nem volt nehéz, csak előre kellett menned a fő folyóson és letérni két helyen. Azt hittem körbe bevezettek már titeket és tudod melyik az F-szárny. – okoskodok, mert ezt tartom logikusnak persze, de ki tudja miként intézik ebben az évben a gólyák körbevezetését.
- Ne aggódj, két nap múlva már senki sem fog emlékezni rá. Az egyetem nagy, hacsak nem a szaktársaid előtt voltál kétségbeesve a többiek nem fogják tudni, hogy te te voltál vagy sem. – megnyugtatásként mondom még ezt is, nem tudom mennyire lesz számára ez hatásos, de villantok még egy Laze-féle minden rendben mosolyt, lehet most ijesztő lesz és elbizonytalanítom szegényt, de hát már nem a középiskolában vagyunk, ahol mindenki piszkál mindenkit és minden apró baklövésünkre emlékezni fognak, mert nem fognak. Kivéve, ha szobrokat rongálunk és hasonló nagyszabású dolgokat okozunk, amiért felfüggeszthetnek vagy kicsaphatnak az egyetemről. Na akkor… akkor válik valaki felejthetetlenné.
Romy kérésére én egy kicsit bizalmaskodóan fordultam felé és nem kürtöltem szét ország-világ felé, hogy mit akarok éppen kérni tőle.
- Van ez a két mikrofon, olyan rémesen szól benne a hangunk, mintha jegyet reszelnének vele. Valamit nem tudnál „bütykölni” rajta, hogy normális hangunk legyen rajta? Ugye érted mire gondolok és te is kihallottad a betegséget szegény mikrofonokból? – kíváncsiskodtam.
Nem tudtam mennyire megoldható az ilyesmi, mert ha panaszkodnék erről valakinek bátran akkor az Romy lenne, aztán pedig a hangtechnikusok a háttérben.
- A cipekedés később jön. Most még lézengünk egy kicsit, úgy teszünk mintha nagyon elfoglaltak lennénk, aztán amikor ráununk húzni az időt akkor belelendülünk, ahogy kell és már minden halad tovább. Mondjuk ez az, amit nem szeretek. De ha fel tudod mozgósítani a dolgokat és a lassú gépeket kicsit felpörgetni meg a programot vagy a netet begyorsítani az is jó lenne. Haldoklik a WiFi amióta idebent vagyok. Egy rendes kép se töltődik be abból, amit Lili otthon főzött. Nézd! – elő is húztam a mobilom és megmutattam neki a szürke kockákat, ahol képeknek kellene lennie, de semmi sincsen ott.
- Azokat a dobozokat vissza kell vinnünk a C épületbe. Az egyik stúdióból vannak kölcsönkérve. Pár lámpa a megvilágításhoz, de végül túl kicsiknek bizonyultak és kiégették a retináinkat. – le is biggyesztem a szám, pedig a megvilágítás, mint ötlet nem is lett volna rossz, hogyha tudjuk használni, de végül csak felesleges elem lett, amit visszavihetünk a helyére.
- El kell kérnem a kulcsokat Briantől és mehetünk. Ő a kulcsok őrzője. – röhögöm el a mondat végét és a többiek felé pillantok. – Menjünk oda hozzá, elmondom, hogy kell a terem kulcsa és majd visszakapja, ha ott végeztünk. – bátorítom Romyt, hogy induljon el s, ha így tesz akkor én is elindulok a fekete hajú sráchoz.

Egyáltalán nem zavart, hogy a hangom betölti az egész helyet és Romyval együtt a többiek is megtudják mennyire zsírkirály ötlet volt engem választani a bemondó szerepére. Nem amúgy, tudom, hogy van hová fejlődnöm még, ezért se felejtek el gyakorolni és gyakorolni. Énekes nem lesz belőlem ez holtbiztos, éppen elég, ha az ismerőseink közül már biztosan van egy valaki, akinek ez jobban megy, mint nekem. Bár továbbra is szívesen utánoztam volna Alastort a Rádió Démont, úgy döntöttem, hogy inkább kihagyom és nem úgy válaszolok vissza Romynak. Szóval szívélyesen lepattantam a színpadról, mintha az egész terem az enyém volna, de érzékelve, hogy most nem a feltűnés kell szépen le is álltam és nyugodtan figyeltem Romyra.
- Ez a beszéd! Erős vagy és ügyes, bírni fogod a gyűrődést. Néha nem árt, ha kihívások elé állítjuk magunkat, akkor derül ki igazán, hogy mennyivel többek vagyunk. – büszkén vállon is veregettem volna, hogyha nem féltettem volna attól, hogy a végén még fellököm így szegény lányt, szóval ehelyett maradt a bátorító szuggerálás és mosoly, ami ment nekem.
- Nem baj, hozzászoksz majd meglásd. Rajzolok térképet neked! Mit szólsz? – tudom fantörpikus ötlet, amit még jó, hogy nem a mikrofonba közöltem, mert a végén az összes esélyemet a nullára húztam volna a lányoknál, akik még a teremben voltak és akiket le lehetett volna nyűgözni a megjelenésemmel.
- Főfolyosónak azt tartom amelyik a bejárattól végig kísér, ahol a legtöbb a hallgató és ahonnan több folyó is nyílik, ha végig mész rajta. De itt vagy és csak ez számít. Teljesítetted az intro részt, most kezdődik csak a nagy kaland! – vettem egy kicsit játékosra a szövegemet, mintha valami rossz videójátékba csöppentünk volna esküszöm. Pedig nem, ez a valóság volt még viszont nem esett nehezemre megpróbálni kocka nyelven beszélni hozzá, hátha így nem lesz olyan ijesztő ez a hely neki. Ennél az ötletemnél maradva folytattam a többi megnyilvánulásomat is a következőkben majd.
- Magadnak akarsz megfelelni vagy nekik Romy? Sose feledd, hogy nem ők azok, akik a te élted élik, hanem te magad vagy az, neked kell jól érezned magad a bőrödben, nem nekik. – a laza énem bölcsességeinek megnyilvánulása volt ez, néha én is ilyen voltam, néha nem. Mellettük azért megpróbálok figyelni arra, hogy jól viselkedjek és ne romboló legyen a jelenlétem, kivéve Kaine esetében. Őt még nem tudom miként rángassam ki az introvertált mókuskerekéből, de rajta vagyok az ügyön. Azt már sikeresen elértem egyszer – ezalatt több alkalmat értek - szerintem, hogy haragudjon rám, amíg így érez tudom én vagyok az utálata tárgya. Bár a zúgolódása egyik fülemen be a másikon ki, fel nem veszem – mondjuk legútóbb nem úgy tűnt, de most is csak azért nem beszélem meg vele a dolgokat, mert itt vagyok és elfoglaltam magam mindennel.
- Nem szó sincs ilyesmiről, csak gondoltam feldobom neked ezt, mint plusz quest, amiért jutalom jár, de csak a történetszál legvégén. – nagyon-nagyon sejtelmes voltam, csak azért, mert tudtam, hogy így kell felkelteni egy örökjátékos kíváncsiságát. Azt nem tettem hozzá a jutalom pusztán csak az, hogy hazaviszem őt és nem kell emberek közé mennie és a forgalommal bajlódnia, ezt alapból megígértem neki, de a játék kedvéért bármit.
- Jó, menni fog a rizsa. Majd átmegyek panaszkodósba, ahogy láttam. – nem mondtam ki, hogy kitől láttam ezt, mert a végén még félre értené a dolgot és azt hinné, hogy róla vagy bárkiről a Casaból beszélnék. Nem. Nem ilyesmiről van szó.
- Ahm ja. Szép lett volna a világítás, ha kevesebb a feszkó vele. – jegyzem meg, ez szerencsére nem az én ötletem volt, ha az enyém lett volna, most sokkal kedvetlenebb lennék, hogy pluszba hozódott ide ez a holmi is, akárcsak a többi, amit majd szintén vissza kell vinni, ha már mindenki haza akar menni. Volt, aki élvezte ezt és inkább itt maradott időt tölteni, a hangulatért.
- Menjünk a hangegységhez és utána folytatjuk a többivel. – kértem meg rá szépen és bátran tereltem őt abba az irányba, a hatás kedvéért még a vállára is helyeztem a tenyerem, mintha irányba akarnám fordítani, de csak éppen, hogy hozzá értem – ki tudja rám esik fentről valami amiért zavarba hoztam a tudtomon kívül, a privát szféra az a privát szféra, akármilyen lakótársak is legyünk.
- Hát több kicsi főboss van az szent. Kezdve azzal a csajjal ott. Vele lehet harcolnék. – megpróbáltam nem elröhögni magam, valószínűleg Romy nem olyan harcra gondolt. – De előbb: A kulcsot kell megszereznünk, aztán vitázhatunk a többivel. Reméljük nem fog kelleni kiséret vagy kéretlen követő, aki ránk szál addig amíg nem küldjük el vagy nem ígérünk neki valamit. – ezt most így nagyon random mondom csak Romynak, hirtelen nem tudom megállapítani melyik itt tartózkodótól várjak ilyesféle támadást.
A tavalyi gólyabál emléke pedig előhozza belőlem azt a fojtogató érzést, ahol már a növényektől is elvonom a levegőt – itt szerencsére nem volt, Romy nem érezhette a levegőhiányt – ezért nyeltem egy nagyot mielőtt válaszoltam volna a kérdésére.
- Nagyon fura. Én nem tudom, hogy hol volt a szervezők esze, de valahol a pingvin totyogós tánc és kikötődőtt a cipőfüzöm egymás után tízszer, be kell kötnöm annyira szerencsétlen vagyok szerelemgyerekére hasonlított a dolog. A rendes nevét azóta se tudom a táncnak, minden egyes alkalommal azon vagyok, hogy elfelejtsem. Noha azt mondják, hogy vicces volt, vannak, akik nem élvezték annyira azt, hogy ilyesmit kell előadniuk. De a tiétek jobb lesz. Teszek érte egy kicsit én is. – kacsintottam rá, mintha tényleg olyan sokat érnék. Nem, most csak jól választottam magamnak csapatot a szervezők közül ennyi az egész, vagy pont azok jelentkeztek, akiknek jelentkezniük kellett a többi szaktól is, nem tudom. Lényeg, hogy kevés olyan személy van a mostaniak között, akik sikerélményként könyvelték el a tavalyi produkciót.
- Majd, ha nem hallják, tudod itt még a falnak is füle van! – viccelődtem persze, mert tudtam, hogy most poénnal menthetem meg őt is meg magamat is a kárhozattól, akarom mondani józanságtól.
- Képzeld csak el … - kezdtem bele az elterelő hadműveletbe egy nagy levegővétel kíséretében. – Ott volt egy rakás gólya, aki tele volt sok szép reménnyel, hogy majd jól fogja érezni magát és bátran rá meri bízni magát a másodévesekre. Egy nagy faaa – s a többit ki nem mondtam neki, mert észrevettem, hogy gyanúsan figyel minket valaki, akinek nem kellene és lehetne jobb dolga is, ezért küldtem felé egy kihívó vigyor félét. – Szóval szépen átverődtünk, volt, aki ki akart szállni, hogy ő ezt nem csinálja, csak így is kevesen erre a nemes kihívásra, gondolhatod akkor nekem sem az volt az első gondolatom, hogy a konkurenciát megszüntessem magam körül és én nyerjek, hanem megtartsam őket magam körül, még ha más szakról is jöttek épp. A közös mű ugyanis nem a szakok közötti versenyt akarta bemutatni, hanem az összhangot. – a kéretlen panaszkodás közepette azért figyeltem Romy arcára is, hogy meddig kell még ebben a szerepben lennem, ha még időre volt szüksége akkor meséltem én tovább, de ha nem és viszonylag hamar sikerült megoldania a mikrofon ügyét, akkor mehettünk is innen tovább és annyival zártam a dolgot a panaszkodásom közepette, hogy:
- Örülök, hogy lejárt amúgy, de a mostanit még jobban várom. – ennyi csak, ez még igaz is volt. – Ne aggódj jól fogsz szórakozni, tudod már kivel jössz a bálra? A jó partner kiválasztása mindig fontos, mert ha rosszul döntesz… már nem játszhatod újra a küldetést. – s, ha nem lettem volna elég egyértelmű nem magamra gondoltam a jó partner alatt, nekem mindig voltak jelöltjeim, az más kérdés, hogy mit kezdtem velük a végén a semmin kívül.
Odasétáltunk szépen Brianhez. Nem mondom, hogy látszott már szerencsétlenen, hogy vár minket, mert nem, de felderült, amikor meglátott. Ez csak a számára jelentette azt, hogy valami készül és ő fontos személy lehet a dologban. Hát nem. Most nem neki jutott a főszerep, de az induláshoz tényleg ő kell, szóval részben lehet olyasminek is tekinteni.
- Csá Brian! Ide tudnád adni a C121-es terem kulcsát? A kedves segítőmmel visszavinnénk oda a lámpákat. Ha végeztünk ott visszakapod. Esetleg nem tudod, hogy a B01-es teremben ki őrzi a cuccainkat? Kéne a telefonszáma. Most nem akarok átszáguldani oda. – okos lépés volt tőlem, tudtam nagyon jól, hogy ki van ott, de játszottam a hülyét. Brian végig nézett rajtam egyfajta „hülye vagy Laze” arckifejezéssel, de aztán a képembe nyomott egy listát – azon volt mindenki elérhetősége és mindenféle fontos infó, ami a szervezéshez kellhetett – azt szépen le is fényképeztem magamnak. – Kösz, majd jövünk a kulccsal, ha végeztünk. – ha pedig elég ügyes voltam, akkor valahonnan a dobozok mögül előhúztam Romynak egy kis kétkerekű kézikocsit, amit húzhat maga után. Talán könnyebb úgy. Valószínűleg csikorogni fog a padlón, mint a fene, de könnyítést nem találtam mást. Én eltudom addig cipelni a két karomban is a dobozokat, de ő más kérdés.
- Többször fordulunk, nem kell egyből mindet elvinni. Csak két dobozt teszek hozzád jó? Azzal megbirkózol szerintem. – csak ugye ő lány volt, hiába pakoltam rá a kis kocsikára a két dobozt nem voltam biztos abban, hogy menni fog-e ez nekünk így.
- Gyere nyugodtan mellettem, mintha te is tiszteletbeli másodéves lennél, gondolj erre úgy. – egy kis erőt és önbizalmat akartam önteni belé, mert milyen lakótárs lennék, ha nem így tennék. Emellett se akarom azt, hogy Lilinek rólam panaszkodjon, mennyire paraszt voltam vele amíg itt volt segíteni.

- Kétlem, tudod, aki ilyen jól fel tud emelni másokat, az képes a mélybe is lehúzni. – amiből nem mindenki képes újra felmászni egyedül arra a csúcsra ahová felért addig. Lehangoló is tudok lenni, ünneprontó, idegesítő, kikészítő és még sorolhatnám a rossz tulajdonságaimat napestig, a jókat is fel lehetne ugyanígy sorolni – ami az én szememben jóval kevesebb igaz, mert magammal szemben van egy kicsivel nagyobb elvárásom. Szerintem Kaine se érezte volna rosszul magát, ha nem teszek még egy lapáttal az ő önmarcangolására, amikor találkoztunk Peterrel és a barátnőjével.
- Bármi megoldható, én lerajzolom ahogy tudom, te pedig programba ülteted, mit szólsz? Lenne egy kis Google Mapsed az egyetem épületén belül. Ilyen felugró teremleírás gondolatfelhőkben, hogy milyen terem, kik tanulnak ott és nem tévednél el, mert a folyosón írná a folyosó nevét is, mint az eredetitérképen az utcanevét. – adtam az ötletet, csak elképzelni tudtam ugyan, megtervezni és segíteni neki ennek a létrehozásában már nem, de ő ügyes. Biztam abban, hogy hozzá fér a suli adatbázisához és minden információt megszerez, ami a gondolatfelhők kitöltéséhez szükséges lehet.
- Lehet, de van, ahol egybe van a kettő nem? Vagy mivel keverem én az introt akkor? – költői kérdésnek szántam, én se tudom megmondani. Általában át szoktam ugrani a tanulásos részt ott, ahol lehet és nem kell végig szenvedni a sok kicsi iránytű és útmutató bámulását, kattintgatást, hogy végre lehessen tenni valamit.
- Ne izguld túl, a barátok maguktól jönnek majd, nem kell vadásznod rájuk és a kedvükben járnod, hagyd, hogy érted küzdjenek, ők menjenek oda hozzád előbb. Akkor lesz igazán nyert ügyed, de légy nyitott is, ez mind megy neked, igaz? – nem kételkedtem én benne, csak próbáltam azt mondani neki, hogy legyen spontán, az egyetem szerencsére már nem az óvodát jelenti, vagy legalábbis az én évfolyamomba nem tapasztaltam ilyesmit. Lehet azért, mert nem szentelek nekik túl sok figyelmet és nem görcsölök azon, hogy barátkozzanak velem, úgyis ott vagyok mindenhol, ahol kell és ott is, ahol nem, ezt már mindenki tudja.
- Jó, akkor tegyük is a dolgunk, ha már én vagyok az elterelésed. – kacsintok egyet, ez ilyen ösztönös nem kell komolyan venni.
- Áh, ha gondolod, rád bízom és jó kapsz érte jutalmat is, tölcséres fagyi formájában. Hazafele megállhatunk, ha gondolod. – javasoltam.
Aztán köhögni kezdek amikor kimondja, hogy ő megszerezné a lány telefonszámát – félrenyeltem a nyálam, ez történt, megesik. Ennyire kétségbeesett nem vagyok, vagyis nem szándékosan, hogy Romyt ilyesmire kérjem. Megnyugtatolag a vállára helyezem a tenyerem.
- Nem kell, nem tudnám mit hazudjak neki, hogy honnan van meg a száma, majd elkérem én, csak előbb még kiderítem mennyire illik hozzám. – semennyire, maradjunk annyiban. Kiégetnénk egymást egy idő után, ezért se közeledtem még a lány felé, különben sem tudnám mit mondhatnék neki azzal kapcsolatban, hogy mi a helyzet a növénymániámmal. Beavatni sem tudnám. Jönne a féltékenység, a sok furcsaság, amibe nem fogom beavatni. Káosz. Ez lenne az életem. Szóval nem. Inkább megkímélem az életem még és annak a lánynak az életét, aki normális életre vágyik, de nem mellettem.
- Szívesen, bármikor. – ennyit a rémes táncról. – Majd otthon mindent megtudsz, amit kell, időben. – újabb kacsintás. Nem értem miért, de viccesnek tartom ezt.
- Jól van, megígérem, hogy kirángatlak onnan, valahogy. Mondjuk zenével, ha mással nem menne. – Stranger Things után szabadon, bár kétlem, hogy Romynak egy Kate Bush szám fog kelleni, hanem inkább egy Elvises. Az a baj, hogy nem Shazamoztam le mit hallgat tőle, valami random nyálas Elvis szám nem tudom… talán hathat rá, de hogy mennyire azt nem tudom, maximum kiakad és megmondja, hogy mi ez a zeneválasztás, Elvisnek vannak jobb számai és akkor kioktatna, hogy ő melyiket hallgatta volna.
De nyomtam a rizsát mellette, beszéltem én mindenfélét, amiről úgy gondoltam, hogy esetleg hallania kellene, de aztán amint visszatért önmagába – nem tudom másképpen leírni, ezt ő éli át, én csak látom, hogy elkezd beszélni végre – abba is hagyom és arra figyelek, ami körülöttünk történik.
- Klassz vagy Romy. – suttogom, amennyire sikerül ezt suttogni. – Ezért dupla annyi fagyit kapsz. – mint amennyit eredetileg kértél, folytathattam volna, de most még nem, majd, ha túl leszünk ezen és ott leszünk a helyszínen. Adnék is neki egy ötöst, amikor a bálra kerül a szó, hogy kivel jön. Lili nevének hallattán kikerekednek a szemeim, hogy ő Lilivel jönne… Lilivel, amikor ott van Kaine is, mint lehetséges opció. Bakker… Most persze gyorsan nem kérdezhetem meg, hogy Lili kivel jön, találjon gyorsan valakit vagy mit tudom én, mert a mobilos pötyögésemből rájönne, hogy valami nem tiszta és megharagudna rám, szóval kell valami gyors mentősztori ide.
- Mi? Mármint, nem jöhetsz Lilivel úgy. Biztos szépen mutatna a belépős fotón, de ne szalaszd el az alkalmat. Lilit már biztos elhívta valaki más. Kaine talán még örülne is neki, ha megkérdeznéd lenne-e a kisérőd. Egy kis levegőváltozás neki sem ártana. Bulizni még úgysem láttam őt ilyen komoly helyen, szóval… Vagy említsem meg Kainenek én a bált? Dobjam fel random témának vacsinál és hogy nincs kivel menned? – kérdezőskődöm, még mielőtt szegény túlságosan kétségbe esne, hogy Kaine nem akarna vele tartani és hasonlók.
- Majd meglátod. – titokzatoskodok, persze, hogy titokzatoskodok. Ezért lesz szép meglepetés.
A cipekedés következett, ami valljuk be nem tűnt túl egyszerűnek, de megmentettem a helyzetet, szerencsére. Ha húznia kell a kis szekerecskét, akkor azt gondoltam kevésbé fogja érezni, hogy milyen nehéz ez valójában.
- Csak három legyen, én se hozok többet kézbe. – még látnom is kell ugye merre tartunk, szegény Romy még nem tudja, hogy hol is van ez a terem. A negyedik dobozt, amit ő kért nem teszem rá a szekerecskére, így is nehéz lesz, hiába hiszi magát erősnek, van, amit tényleg nem kell erőltetni, izomláza lesz a végén és én leszek a pácban, amiért kidől másnapra.
- Nem sietek haza, ráérünk, van időnk. – több okból se sietek haza, de ezt nem kell elmondanom pont Romynak. Kaine-nel még mindig nem kerültünk barátságosabb kapcsolatba és amíg nem muszáj, addig nem is akarnék. Most kedvem sincs a magyarázkodáshoz, hogy mivel volt nekem tulajdonképpen bajom amikor olyanokat mondtam, amit nyugodt pillanatomban, talán nem úgy mondtam volna, vagy ki se mondtam volna. De kimondtam és a szavaim nem vonhatom vissza.
Bár nagyon úgy tűnt, hogy ő négy dobozzal akar elindulni, ezért egy kisebb negyediket pakoltam rá. Más választásom nem volt és látszott is rajta, hogy addig nem hajlandó elindulni, amig nem kap egy negyedik dobozkát is.
- Romy… még ki sem jutottunk a teremből. Leveszem azt a negyedik dobozt jó? – persze, hogy a nehezebbet fogom nem a kicsit, amit felpakoltam utoljára. – Így most már mehetünk is. Próbáld csak meg könnyebb lesz húzni. Rajta. Mutasd meg, hogy benned van az erős Romy erő! – azzal visszavettem az én dobozaimat is és remélhetőleg így már a termet is el fogjuk tudni hagyni. Előre mentem, hogy nyitni tudjam neki az ajtót a karommal legalább. Amíg ki nem jött a teremből, addig nem engedtem el az ajtót, csak utána.
- Gyere bátran mellettem, nem fogok dobozokkal futni, így lesz időd levegőt is venni. – mert nekem is kellett a levegő, szupererőm még nincs sajnos, ha lenne egyszerre mind a tíz dobozt felemelném, ráülne a tetejére Romy is és az meg se kottyanna, de így… Így valószínűleg palacsinta lennék.
- Hogy érzed, be tudsz majd illeszkedni a szaktársaid közé? Az elején én is izgultam egy kicsit, de aztán elkezdtem magamat adni és minden rendben volt, volt, akinek ez bejött, volt, akinek nem, de nem is kell mindenkivel jóban lenni ugye, az túl unalmas volna. – valakinek kénytelenek vagyunk az idegein is táncolni, nekem van hozzá tehetségem sajnos, néha nem szándékosan teszem, hanem csak úgy megtörténik és kész.
- Itt balra kell fordulnunk. – és fordulok is, hogy minden klappoljon amikor abba az irányba vezet a folyosónk ahová el kell jutnunk. De már nincs messze, még pár lépés – gondolnám – amikor zaj hallatszik. Nem foglalkozom még vele, inkább megyek előre szépen, csak zsongó egyetemisták, akik most szabadulnak a kései óráról. Csodálatos!
- Gyorsabban, ha idejönnek kerülgetni kell őket, mint a forrókását! – nagyobbakat léptem a keleténél, mint terveztem, de hát, ha oda kell érni az ajtóhoz, akkor jobb minél hamarabb, mint később.
- Azt meg nem akarom. Csak akadályoznának minket a haladásban. Kövess Romy, megtudod csinálni! – biztattam tovább, nem tudtam mennyire sikerül. A lényeg, hogy időre megy a játék, a dobozok nehezek, de ha odaérünk az ajtóhoz akkor minden rendben lesz. Nem a folyosón fogunk kullogni az egyetemisták között, hanem szépen odaérünk ahová kell.
- Itt vagyunk, nézd csak! – két lépésre az ajtótól, most már nem állhatnak elénk, legalábbis ezt gondoltam, hogy azt a két lépést nyugisan meg tudom tenni.
- Kiveszed a zsebemből a terem kulcsát? – felé fordulok, ugyan kikandikált a kulcstartós része a kulcsnak, most voltam annyira lusta, hogy nem tettem le a dobozokat – valójában attól tartottam, ha leteszem újra fel nem veszem csak nagy nehezen, rábeszéléssel. – Ki is nyitod az ajtót? Addig a szekér sem megy sehová. – kérleltem szépen őt.
Ha elveszi tőlem a kulcsot, akkor megvárom, hogy kinyissa és csak utána robbanok be a C121-esbe. Persze csak akkor, ha nem utasítja vissza az ajánlatot, mert akkor kénytelen vagyok letenni a dobozokat és kinyitni az ajtót én, őt pedig előre engedni a kocsival.
- Kicsit szűk a hely itt az elején, de csak a polcok miatt. Oda hátra kell vigyük a dobozokat. Át tudsz jönni a kocsival vagy ki kell pakolnunk belőle? – érdeklődök, bár akárhogy is legyen, előbb lepakolom a karomba lévő dobozokat, hogy segíteni tudjak neki is.
- Ide hozhatod, nézd csak. A legkisebb a tetejére jár. – mondtam ezt úgy, mintha nem lenne teljesen logikus, de hát szőke vagyok, elnézheti nekem ezt az egészet.
- Ha itt megvagyunk, jöhet a következő adag. – biztattam. Már nem kell sok, remélhetőleg.

- Ha lesz egy projekt, amit meg kell valósítani és csapattársakat kell keresni hozzá, írd nyugodtan ezt be ötletnek az órán. Van olyan tanár amelyik kapna az ötleten és kiválasztaná ezt a témát. Ha megvalósítódik, akkor nem csak az egyetemtől fogsz rá jó kis summát kapni, hanem akár cégektől is, akik hasonlót akarnak a munkahelyükre, de kicsit titkosabbat azért. Gondolj bele mennyi mindent megkönnyítene, ha tudnád, hogy akit keresel az itt van vagy valahol már máshol. Igaz ezt az app nem követné nyomon először, hogy New Yorkban hol van, de a pro változata kiterjedhetne ilyesmire is. Ez inkább az aggódó szülőknek jönne jól és a féltékeny pároknak és egy kis káoszt szülne, de gondolj csak bele… - abbahagytam az ötletelést, mert lelki szemeim előtt olyan őskáosz jelent meg, amire nem vagyok felkészülve, ezért el is hessegettem gyorsan ezt a gondolatot. Hány ronda üzenetet kapnék én az apámtól, hogyha rájönne valójában hol járok!? Sokat. Így örülök, hogyha hív és nem veszem fel akkor amikor neki kellene, hanem valamilyen istentelen időben hívom őt vissza, ha visszahívom. Néha nem vagyok erre hajlandó. Néha igen.
Jó volt látni persze, hogy ettől az ötlettől Romy mennyire elragadtatta magát és hozzá is tette a magáét. Nagyba vigyorogtam.
- Áh, hát ez az! Mindent átugrok és egyből bele a közepébe! Ezért se emlékeztem, hogy melyik mit is csinál. – mentettem a menthetetlent, de ez volt az igazság. Nem mondom, hogy egyes játékoknál nem néztem meg utólag a jó kombinációkat, mert szükség volt rá, ha nem akartam minden másodpercben ugrani támadás helyett mondjuk.
- Jó, akkor legyen így. Hogy szeretnéd vigyünk hazára is vagy ne kockáztassuk a dolgot? – érdeklődöm hátha eszébe jutnak a többiek is és a haragos képük, amiért nem hoztunk haza valami fagyicsodát, mert ők is szívesen megkóstoltak volna valamit ebben az időben.
- Jöhet a kóla, majd visszaveszem neked. – pillantottam rá olyan kiskutyás szemekkel, hogyha eddig nem sajnált meg akkor ezután biztos, hogy megfog. Nem amúgy, tudom, hogy nála az én színészkedéseim nem érnek célt, inkább csak mellé mennek, de ez nem jelenti azt nem szeretek így tenni.
- Ez nem olyan egyszerű Romy. – a vállára helyeztem a kezem, hogy megnyugtassam őt, én jól vagyok, de ha közben kotorászni kezdene a hátizsákjában akkor nyilván nem taperolom a vállát.
- Ő sima emberlány, én pedig túlságosan balhés vagyok néha, ami titkokat szülne. Nem értené meg, hogy miért mondok le randikat és tudjuk nagyon jól, hogy nem mindenki kezeli olyan jól az x-eket vagy hozzájuk hasonlókat, mint szeretnénk. De van közös elfoglaltságunk szóval, ne aggódj miattam Romy! – megoldom. Nem úgy, ahogy elsőre a többség gondolná, de mindig megoldom a dolgokat, a lányt is meg fogom, csak a legalkalmasabb időpont kell hozzá, ez most nem az. Legyintek is a dolgon.
Aztán a bálra terelődik a téma és ő elmondja nekem a kétségeit amire először csak egy komolyan nézést kap tőlem, de azért, hogy ne bántsam meg őt és túlságosan sokat se mondjak el neki azokról a dolgokról, amiket mi látunk Lilivel és nagy csoda, hogy ők nem veszik észre a dolgot csak még nevetségessebbé teszi a helyzetet, na mindegy.
- Ne agyald túl, csak dobd fel az ötletedet Kainenek és meglátod mi történik. Készülj fel a jóra és a rosszra is egyaránt, akkor nem ér akkora meglepetés. – vagy csalódás, ha az a melák azt mondja neki, hogy nem kiséri el, mert ha így tesz fellogatom az egyik fára és hagyom, hogy… ott lógjon lenne a helyes válasz, de amilyen csontpengéi vannak egy másodperc is elég és már szabadlábon is lesz. DE, ami fontos, hogy Romyért fellógattam volna, ha megbántja őt és az érzéseit!
- Jó, nem szólok neki. De ha megbánt téged és miatta nekem nem lesz megint bojler-meghibásodásom… - nem folytattam, nem volt mivel, a növények elpusztításával a szobájában csak magamat fenyegettem volna, ő oxigént úgyis be tud engedni a szobájába, ha kinyitja az ablakot. Hogy a növényeimmel még egy kicsivel tisztább oxigént kapott volna, az más.
Aztán a cipekedéssel kezdtünk el foglalkozni. Én pedig rámutattam, hogy azt a negyediket én bizony nem fogom rátenni a kis kocsijára, mert örülök annak, hogyha azt elviszi, amit rápakoltam.
- Nem vagyok ennyire pletykás Romy, ez rám nézve sértő, hogy azt gondolod én ilyesmivel állok elő otthon Lilinek és Kainenek. – viccből nyelvet is öltöttem rá. Valójában megértettem őt, hogy fél attól, hogy ilyesmit kikotyogok. Nem ismert még eléggé ahhoz, hogy tudja nem vagyok ilyen, de nem is baj, ettől ő, hogy szóvá tette csak még inkább megértettem miért tűnhet cukinak mondjuk Kaine számára.
- Csak viselkedj természetesen, téged fogadjanak el, ne pedig azt, akinek kiadod magad, mert egy idő után teher lesz a számodra. Aki elfogad téged önmagadért megérdemli, hogy a barátod legyen, aki pedig nem fog emiatt bírni téged, az meg sem érdemli, hogy időt szentelj rá. Légy mellettük is az a Romy, akit én látok otthon, csak természetesen és ne görcsölj be. Ha a természetességedet magabiztosan adod elő, akkor nem fogod kényelmetlenül érezni magad. – fejezem be végül a mondatom, hosszas megfogalmazása ez annak, hogy légy önmagad, még akkor is, ha másnak ez nem tetszik, hiszen magadnak kell megfelelned elsősorban, nem másoknak. Ez persze jó lecke volt nekem is. Amikor túl sok barátot akartam szerezni magamnak, abból jó sosem származott, kivéve persze azt a bagázst, akiket Lili is ismert. Lehet ő ma is tartja velük a kapcsolatot, de én mára már nem. Nem mondom, hogy néha nem gondolok Anneliesre és nem csekkolom az instáját, de pusztán csak azért, mert érdekel jól van-e még. Azt kell mondanom, hogy iszonyat jól van, mert a napokban eljegyezték. Nem mondom, hogy nem örülök az ő boldogságának, mert örülök, csak egy kis szentélyt dőlt össze bennem, amit már rég nem gondoztam és amikor ez megtörtént… Három napig nem tudtam a növényeket visszanöveszteni a normális méretükbe, amit lehet bosszúként értelmeztek a hidegvízre, de nem annak szántam. Ezt persze nem mondtam el, bár sejtem, hogy Lilinek valami szöget üthetett a fejébe, mert úgy nézett rám azon a három napon, mint aki tudja mi bajom csak azt várja, magamtól beszéljek róla… Nem tudtam. Nem is kellett, magamban lerendeztem a dolgot és ez éppen elég volt.
A folyosón haladva pedig vázolom Romynak a helyzetet, hogyha nem sietünk mi fog történni, ezért persze meg is kaptam a magamét, de sebaj. Nem kommentálok, mert azért ő is elkezdett szépen és ügyesen belehúzni, egy rossz szavam sem lehet. Ügyes ő, nem értem miért parázik. Mindegy. Majd idővel megértem.
Meg is érkeztünk, vázoltam neki mit kellene tennie, először nem értettem mit az istent hezitál, aztán eljutott a tudatómig, hogy ezt Romytól kérem, akit pár hónapja ismerek, nem Lilitől, aki fel van készülve mindenféle hülye megnyilvánulásomra. Már bocsánatot nem fogok kérni tőle és visszavonni se a dolgot.
- Ezt most nem hallottam meg. Csak húzd ki a zsebemből nyugodtan és menjük szépen be! – kértem, aztán hogy mennyire könyörgően azt hagytam ő döntse el magában. Lényegtelen.
- Jól van, ha beragad, kitoljuk. Mást nem tudok javasolni. – a hely szűkös volt, ez igaz, de szerencsésen bejutottunk, fel is kezdtem pakolni a dobozokat, amikor Romy valami istentelen helyzetet kezdett el megteremteni amire először csak felvont szemöldökkel néztem rá.
Mi ez a duma a nem töltünk együtt sok időt kettesben és régóta el akar mondani nekem valamit? Ha valamikor hát most elő kell vennem a laza énemet és úgy pislogni rá, hogy azok a pislogások megnyugtatóak legyenek ne követelőzőek és érthetetlenek. Mély levegőt vettem és lassan kifújtam, hogy szépen átmehessek zenbe.
- Ez mind szép és jó meglátás. Nem töltünk kettesben sok időt, de azt hittem téged ez nem zavar. – tettem egy lépést közelebb hozzá, amikor rákezdett a pszichológushoz jár dumájára. Itt kezdtem el én a hodiem zsebében keresgélni a napraforgómagért. Már csak azért, hogyha hirtelen virágot kellene teremtenem neki a semmiből akkor hasson rá a meglepetés és rásegítsen arra, hogy kimondja mi a baja velem és miért jár pszichológushoz.
- Nézd, én nem ítélkezem a pszichológus miatt. – kezdtem bele a mondanivalómba és közben a napraforgó magból is elkezdett alakulni valami más, amit most ki is húztam szépen a zsebemből és Romy orra alá nyomtam. Levendula, kicsit felerősítve a nyugtató hatását, megbolygattam a pollen részecskéit.
- Nyugodj meg… – én addig ott tartottam az orra alatt biza azt az egy szál levendulát, amíg ő el nem húzódott tőle. Bár lehet első perctől fogva hülyének néz és el is tolja a kezem az arca elől, de hát úgy rám ijesztett ezzel a ketten tartalmi idő töltésen, hogy nem tudom hová tenni a dolgot. Én azt hittem Kaine érdekli őt, nem én! Ennél a pontnál pedig csak remélni mertem, hogy a levendulától nem kezd el tüsszenteni, azt már tudtam, hogy a macskaszőrre allergiás.
- Ha nehezedre esik nem kell beszélned róla. Visszatérhetsz rá később. – javaslom, mert nem tudom eldönteni, hogy a téma, amiről beszélni akar mennyire kényes vagy sem.

Egyet kellett értenem vele, hogy bár az ötletünk egy mestermű, a jogi részét nem tudnánk szépen és alattomosan megoldani gond nélkül, kellene egy ügyvéd, akivel elbeszélgethetünk és aki elmondja, hogy biza mi magunk sem szeretnénk, hogyha egy app ennyi mindent tudna rólunk és mindenkinek közvetítené, mert abból az olyan rejtőzködni vágyók számára, mint amilyen életet mi is élünk, jó nem származik. Inkább nem tettem még több fát erre a tűzre, hagytam kihunyni, legalábbis látszólag. Még lesz alkalmunk visszatérni erre.
- Nyugi, nem fog csökkeni a te fejadagod. – nevethettem volna, de most nem tettem, lehet rossz néven vette volna.
Amikor megkapom tőle az üdítőt olyan hálás pillantást kap tőlem, hogyha ez nem zavarja össze őt, akkor a világon semmi sem.
- Köszönöm. – ha úriember volnék akkor még kezet is csókolnék neki, csak abból a színészkedésből már nekem is sok volna, nemhogy neki, ezért maradt a szóban történő köszönetnyilvánítás.
- Otthon kapsz gyümilét cserébe, mit szólsz? Mi is a kedvenced? Saját bio gyümölcsöt kapsz és azt préselhetjük ki. – ez elég jó ötletnek tűnt, meg vagánynak, igaz le fog fárasztani annyi Romy kedvenc gyümölcsét megteremteni, de legalább valaki szórakozni fog ezen, ha én ki leszek ütve a végére agyilag.
Amikor azonban kellett, én gyors mentegetőzésbe is kezdtem. Bár a támogatása nagyon kedves volt tőle, ahogy motiválni próbált a hirtelen előkapható vörösrózsámmal.
- Azért ennyire nem viszem túlzásba a romantikust. Én hánynék magamtól, ha minden reggel vörösrózsával ébresztenének és hidd el, amilyen ijesztő tudok ezzel lenni, jobb is, hogy Harriesné még megvan kímélve ettől. – a lányra pillantok, akiről épp a diskurzus folyhatott volna és mosolygok rá, mintha csak szegény Romy bajban volna és azon kell segítenem, hogy rendbe jöjjön. De Harriesné alatt nem rá gondoltam, hanem valaki másra, aki most is itt motoszkálhatna minden gondolatomban, de helyette mit csinálok? Elkalandozok. Túl sok lehetséges út van előttem, amire egyszerűen rá kellene lépnem és legyen akármilyen döcögős az út, vezessen át a legrémesebb, legpókhálósabb, legsötétebb Fangorn-féle erdőn is, az egyiken végig kellene sétálnom. Azt is tudom, hogy hová húz a szívem, de ezzel nem fogom megnyugtatni most Romyt.
- Pfff Romy, te szuper csaj vagy, aki ezt nem veszi észre és nem ismeri el az vak és bolond is egyszerre. Bízz magadban egy kicsit jobban, Kaine nem fog kiröhögni. Miért tenné? Olyannak ismered, aki könnyen kinevet? Főleg téged? – látványosan szemet forgatok. Hát basszus, tényleg elő kell szednem azokat a papírfecniket, amit a hűtőn tartunk, hogy lássa ő is s, megértse mire megy ki a játék.
- Persze, persze. Szó sincs arról, hogy nekem is igazam volt abban, hogy olyanok vagyunk, mint egy nagy család és a család arra van, hogy támogasson minket, egymást és ha ilyet elhallgatunk egymás előtt, akkor a káosz teljes közepén magatehetetlenek leszünk. Az ohanat védtem a szavaimmal, de ha te ezt nem értékelted… - vállat vontam. Nem itt fogom ezt megbeszélni vele, amúgy is jobb egy óriási martilapu fátyolt borítani az egészre, mielőtt azt hinné a hidegvízzel ártott nekem.
- Nem kell Kaine-nek rólad áradoznom Romy. Ha így tennék, nem gondolod, hogy összezavarnám szerencsétlent és azt hinné én vagyok szerelmes beléd? – kacaghattam volna ezen, csak az volt ezzel a baj, hogy én ezt eltudtam képzelni Kaine-ről, ezért is orroljon rám, mert fogalma sincs, hogy az én esetem nem Romy, hanem valaki más, de ha ezt még Kaine orrára is kötném, akkor a káosz az életemben nagyobb volna, de mégis minden értelmet nyerne.
- Túlitatod őket, azért. A virágaid felének elég egy héten egyszer vizet adnod, vagy kétszer, de nem kell csordultig tölteni, hogy a víz egy órán keresztül is ott legyen rajtuk. – most mondtam egy random tényt, szó sincs arról, hogy belelátnék az ő növény gondozási szokásaiba vagy tudom, hogy tényleg ezt teszi velük.
Bár összevissza beszéltünk látszólag, egy kicsit valahol sajnáltam őt. Nem tudtam mi van a háttérben, sosem kérdeztem, hogy miért ilyen, vagy mitől fél. Ha tudnám valószínűleg most meg is érteném őt, nem néznék rá úgy, mint aki tele van ellentmondásokkal és nem tudja eldönteni, hogy mit szeretne, vagy tudja, csak nem akarja beismerni. Ebben is magamat látom. Hát nem egymás torz tükrei vagyunk? Ő is tagad, én is tagadok.
- Most azt akarod hallani, hogy te sem ismered az igazi Lazet? Ez tökre rendjén van, alig ismerlek pár hónapja, ha régebb óta ismernél, mint Lili… Egyrészt fájna a fejed, másrészt megértenél és olyan nyitott könyv lennék neked, hogy az nagyobb áramszünetet okozna neked itt. – azzal pedig megérintettem a homlokát, hogy értse mire gondoltam.
- Oké, megedzünk, kényelmetlen helyzetekbe hozunk téged és a nem izgulás is elmúlik. Van valami traumád? Bármi, amiről tudni érdemes? – megoldást persze nem fogok neki adni rá, de legalább tudni fogom mi az, amit elé kell prezentálnom ahhoz, hogy az izgulása elmúljon. Hogy mindkettőnknek kényelmetlen lesz, az fix. Már a zárt környezet se segített azon, én mondom, amikor lepakoltuk a dolgokat és felé fordultam, amikor beszélni kezdett. Bár a Confused Math Lady mém még nem rajzolódott ki a fejemben és itt most erősen meg kell nyomnom a még szócskát. Beszélni is akart velem, meg nem is, zavarta a dolog egy kicsit. Döntse el az ember mit is értsen ki ezekből a kijelentésekből.
Megálltam mellette és félre toltam az útból egy kicsit a kocsit, hogy közelebb kerüljek hozzá. Nem volt ebben semmi rossz szándék, úgy éreztem teljesen tisztában vagyok azzal, amit láttam és amit tőle is hallottam, de szerencsétlent meg kell nyugtatni valahogy. Miről beszél baszki?
- Romy. – a tenyereim közé vettem az arcát, mintha valami kis kutya, plüss állatka volna és úgy akartam hozzá beszélni, ha nem lett volna eleve kínos a helyzet, de mindegy, befejezem, ha már elkezdtem.
- Nem az ellenséged vagyok, aki kiröhög téged, hanem a barátod, a lakótársad, aki meghallgat, nem kell hebegned-habognod, azzal csak magadnak ártasz, én jó hallgatótárs vagyok. – a szemeibe is néztem, hogy tartsam vele a szemkontaktust, de feladtam, inkább a növényhez folyamodtam, mert az egyszerűbb és hatásosabb, mintha hipnotizálni próbálnám a hipnózis képessége nélkül. Ez a nyugtató növény is tökéletes. Amikor tüsszentett egyet, gyorsan el is tüntettem a növényt előle, olyan szép Minecraftos porladósan, csak itt nem maradt meg az alapanyagból semmi sem, amit felvehetnék.
- Megnyugtat. Csak az ilyen esetekre fejlesztettem ki. Nagyon szívesen. Ha Kaine elé akarsz állni, szólj és megkíméllek attól, hogy alkoholt kelljen fogyasztanod. – vigyorogtam, majd elléptem tőle, csak annyira, hogy be tudja fejezni az igazi Romyról való eszmecserét. Még most sem értettem, hogy mire fel ez a „Légyszi ne akadj ki” dolog nála, nem tudtam hová tenni, ő miért fél ennyire tőlem, aztán volt egy sanda gyanúm, hogy miért tart tőlem. Hátrasimítottam a hajam, mintha már most mérges volnék, inkább csalódott voltam, amiért nem hatott rajta elég hamar a növényem, akkor most nem mentegetőzne. Nem zavart meg őt a beszédében, amikor kérte, hogy ne mondjam el senkinek se, akkor egy „lakat a számon” gesztussal és elhajított képzeletbeli kulccsal jeleztem neki, hogy tőlem nem fognak ilyesmit megtudni mások.
Ahogy végre megnyílik és felvilágosít, hogy neki mi a problémája összepréselem a szám. Ő már a második személy, aki ilyesmit titkolt el elölem, hogy van egy belső énje, aki kezelhetetlen. Hát kinek nincs? Komoly arcát látva érzékeltem, hogy ezt most nem viccnek szánja, tényleg halál komolyan gondolta. Nekem meg megértőnek kell lennem. Most valami nagyon szokatlant fogok tenni, úgy „támadom le” őt a hirtelen ölelésemmel, mintha ezért világuralmat ígértek volna nekem.
- Aj te Romy, olyan bolond vagy te is, mint Kaine. Már mindent értek, de tényleg nem kell félned, olyan vagy mintha a tesóm volnál, nem hagylak bajban és addig kínzom majd az indákkal azt a Romyt amíg vissza nem enged hozzánk téged, de erről szólj a többieknek is kérlek, még mielőtt Kaine agyon ütne. – nevetem el a végét és még egy pöccintést is adok Romy homlokára – a barack túl erős lenne és valszeg két napos hidegvíz járna érte cserébe – még egy utolsó erős ölelést kap, aztán elengedem, tényleg.
- Számíthatsz rám. Akárhányan is legyenek odabent. Rossz ember nem leszel attól, hogy ilyen problémáid vannak. De most így már, pár dolog világos lesz, ha történne valami. Köszönöm, hogy elmondtad, nagyra értékelem. Cserébe én is elmondom, hogy ki tetszik nekem, egy nap. – mert most holtbiztos, hogy nem fogom, azok után, hogy öt öleltem meg. Kínos lenne másik lány nevét feldobni és összezavarni őt még jobban, micsoda otromba dolog volna. Fuhh.
- Menjünk a következő adagért. – előre küldtem őt és ha ideadta akkor húzni kezdtem kifelé a kocsit, legalább üresen hadd hozzam én. Csakhogy… betolni egy dolog volt, de kihúzni megint más és baszki kinek a kezében történnek szerencsétlenségek, ha átveszi az irányítást? Na kinek? Hát persze, hogy az enyémben, mert amilyen szűk ez a hely a kocsinak olyan csodásan ütközik neki az egyik polcnak és borul fel teljesen, hátra, hogy a másikat is felborítsa és így tovább amíg óriási csörömpölések közepette abba nem marad a dolog, valószínűleg a falba ütközött az egyik polc és már csak a dobozok landolása a földön az, ami hallatszik.
- A %@#$#%*&! – meg egy rakás nyomdafestéket nem tűrő káromkodás, ami elhagyja a szám és félve merek Romyra pillantani, mert már a „sírás kerülget” kifejezés, ahhoz képest, amit érzek az kutya f@sza. Mi a franc volt ez tőlem? Mi?

- Pontosan, én fogom termeszteni, de pillanatok alatt kinő és be is ér, ha rákoncentrálok. Ne aggódj, megpréselem őket neked. Kész gyümölcsitiszed lesz a végére. Ugyan, ne aggódj, nem nézlek puhánynak, csak a jólmegérdemelt jutalmad szeretnéd, tökre logikus is. – próbálom meg tettetni, hogy elhiszem, amit mond, tényleg ennyire síkagyú vagyok. A gyümölcsfacsaró néha engem is felidegesít, kár, hogy még nem találtam fel az önmagát kifacsaró gyümölcsöt, meglennénk élve, meg egy kicsit talán ijesztő is volna, de ebbe jobb bele se gondolni tényleg jobban járunk.
- Én elhiszem, de nem csak virágokkal akarok lenyűgözni valakit. Mi lesz a fűszerezéssel? Ne válaszolj! – mert a fűszerezést én másképpen értettem most, mint ahogy általában szokás, nem az ételt akartam megfűszerezni, életet adni a levesnek, hanem a kapcsolatot, nem mindennapi dolgokkal, ami túlmutat azon, hogy két test egymásra talál úgy, én a lélekre is gondoltam. Amikor egymást feljebb és feljebb húzzák érzelmileg, de nem csak, kicsit bonyolult, de az a fő, hogy a végén a lelkitársadra találsz vagy azzá neveled az illetőt szépen apránként, vigyázva, hogy megőrizze önmagát. Annál nincs is szebb, amikor mindkét fél jó irányba változik meg.
- Nem tudok róla, hogy ilyesmire is képes volnék Romy, ahhoz nekem kellene lennem X professzornak, de nem vagyok az, hogy beférkőzzek más fejébe. – nem tudom, hogy ez mennyire nyugtatja meg őt, de persze szép elgondolás ez.
Igyekszem megérteni azt is, ahogy Kainet védi, hogy szerinte hogyan hangozhattak a szavaim. Nem fogok most vele veszekedni erről, semmi értelme, már túl vagyunk rajta. Azt sem fogom kommentálni, hogy a srác mennyire fura volt akkor amikor lelépett. De a szörnyűségeiről akkor is szólhatott volna, legalább valakinek. Lehet, hogy szólt és nem jutott el hozzám, most már mindegy. Tényleg fátylat rá. Mondjuk Kaine-el még nem beszéltem meg a dolgokat, de ami késik nem múlik. Most se érek rá veszekedni, Romy is láthatja, hogy milyen fontos munkánk van nekünk.
- Nem fontos Romy. – válaszoltam röviden arra, hogy miért zavarná össze Csodapókot (?) ezen egy kicsit mindig összehúzom a szemöldököm, mert sosem értem miért hívja Kainet így. Biztos ez is valami lányos perverzió része, amire ráhúzzák a cuki jelzőt. Vajon erről Kaine is tud? Fuh bakker, ha nem, lesz még egy dolog, amin nevethetek rajta vagy aminek hívhatom őt. Hát ez vicces.
- Ez a kettő szokott lenni nálad igazából, napfényt kapnak eleget szóval azzal baj nem lehet a te növényeidnél. – mutatok rá, hogy jah igazából én se vagyok teljesen itt, a feladatra koncentrálok és igyekszem letudni minél előbb, hogy hazamehessünk.
- Talán, azt mondják nincs is szebb az őszinteségnél, de vajon felkészültünk mind az igazság hallására? Vannak dolgok, amiket jobb szépen lassan meg és kiismerni. De a derült égből fasírttal se lett volna gondom, ha nem felébredt gyilkos ösztönökről lett volna szó. – mutatok rá, hogy nekem személy szerint mivel volt a gondom. Ha nem térítik észhez és megöli maga körül mindenkit? Mert szerintem hajszál híján múlott az életünk és az más kérdés, hogy a felállított növényeimet úgy átvágja azzal a csontpengéjével, ahogy nem szégyelli. Mind ott maradtunk volna valami rosszul megírt horrorfilm kellős közepén, ha nem csak ki az áram Romynál. Az is ijesztő volt, de ez részletkérdése, mert nem engem ért az áram, hanem Kainet.
Nem kicsit lepődőm meg azonban azon, amikor Romy felsorolja, hogy mitől fél vagy mi az, amit nem szeret, minden amit tudni érdemes róla – érzékeltem ám, hogy van itt egy érzékenyebb téma, de feltépni azt a sebet nem én fogom, a végén miattam kerül depibe, azt meg ha nem muszáj nem okoznék neki. Megteszi helyettem más.
- Dehogy. Ha fel akarnám használni ellened, akkor most megérinteném a fájós vállad és addig nyomkodnám amíg fel nem sírsz vagy előbb meg nem rázol, részlet kérdése. De mivel láthatod, hogy nem teszek ilyet, tényleg nyugis lehetsz. Ezeket nem adom tovább másnak, attól azért megjegyzem, ha nem bánod. Ha szándékomban állna elvérezni, akkor ne előtted tegyem. – vicceltem el a végét, még ha ez nem is volt olyan vicces és ezzel nem is illik viccelődni, csak azt akartam, hogy ne érezze magát feszélyezve. Ezért is válltam egy kicsit közvetlenné, túl közvetlenné megjegyzem, de ez már tényleg csak szőrszálhasogatás és elterelés volt a részemről, hogy az orra alá nyomhassam a virágot.
- Oké, a chill életérzéseden majd mással segítünk. De ha meggondolnád magad, tudod, hogy hol tároljuk az alkoholt. – nyilván nem az én szobámban, de ezt Romy is tudhatja nagyon jól.
Nem tölt el rosszérzéssel megölelni őt, ez is egy módja annak, hogy kifejezzem tökre barátságos vagyok, nem kell többet belelátni az ölelésbe, biztos vagyok abban, hogy néha Kainetől is szívesen fogadna ilyesmit. Sőt tőle talán jobban. A kelleténél tovább nem ölelgetem Romyt, a végén tényleg félreérti szegény.
- Nem vagyok ennyire hisztis pasi, szeretek dolgokról tudni ez igaz, de nem rosszból, hanem azért, hogy kiállhassak mellettetek és megvédjelek a kicsi félelmeitektől. Lili sokkal közelebb áll hozzád, mint én, tökre érthető, hogy vele kezdted. Kaine pedig, ő Kaine. Én meg, ahogy mondtad nem mindig kerülök veled kettesbe, hogy ilyesmiről beszélni tudj. Logikus, hogy ezt négyszemközt akartad elmondani nekem és nagyra értékelem ezt. – igyekszem továbbra is nyugodt hangnemben beszélni hozzá, hogy lássa nem sértett meg ezzel, nem fogok otthon jelenetet rendezni, hogy bennem miért nem bízik meg jobban, mert még okot sem adtam rá, hogy így tegyen.
- Mind tettünk nem szép dolgokat. Ne rágodj ezen Romy. – az arcát látva egy kicsit el kell gondolkodnom, hogy nála ez pontosan mit is jelenthet, de végül inkább nem most kezdem el faggatni őt.
- Ne szóban köszönd, inkább melegebb vízzel, azt jobban értékelem. – nyelvöltés, újabb gyerekes viselkedés tőlem, ezzel is csak vicces akarok lenni, hogy az a mosoly, ami megjelent az arcán még határozottabb legyen.
Persze fel kell dolgoznom mindazt, amit mondott, de így legalább minden értelmet fog nyerni, akkor, ha DarkRomy a felszínre törne. Az már nem érne meglepetésként.
- Pedig, ha tudnád. Na mindegy. Elég, ha az Ugróegérréről tudsz. – nyugtatom meg, bár attól még nyugodtabb volna, ha tudná az igazat az én érzéseimről is.
- Igyekszem majd megismertetni őt is veled. – valószínűleg sokkal hosszabb lesz, de semmi baj sincs ezzel, időnk csak van még.
Aztán basszus tényleg jön az a derült égből fasirt is, csak nem olyan formában, amiben elvártam volna, hanem huppanó káoszként. Baszki. Romy megjegyzését hallva csak nyelek egyet. Mi a fasz volt ez bakker? Előbb rá nézek, majd a zsebembe nyúlok és hátra hajítok pár magot, hogy életre kelthessem őket indaként. Legalább a polcokat visszaállítom a helyükre, ha mást most még nem.
- Magamnál tartom ezt a kulcsot, majd holnap összepakolok. – mert, hogy még a kocsit is itt fogom hagyni a raktárban az hétszentség, remélem nincs senkinek se kulcsa hozzá és nem hiányol innen most semmit sem.
- Indákkal könnyű lesz. – csillapítom inkább magam, mintsem őt. Most annyi türelmem sincs, hogy ezt rendesen levezényeljem, mint egy jó karmester.
- Holnap korán jövök be, írok nekik egy SMS-t, hogy ne keressenek. Meg a csapatból a legfőbb bizalmasomnak egy S.O.S. üzenetet is, hogy be ne engedje ide a többieket. Ha a polcokról lekerült dobozokat meglátják az életkedvük is elmegy. – próbálok röhögni a siralmas helyzeten. Amint pedig innen kilépünk, be is zárom az ajtót és zsebre is teszem a kulcsot, ide be nem jön senki, hacsak nem kér valami másolatot a kapustól, az meg amilyen goromba nem fogja kiadni, mert az egyiket már kiadta és mindkettőre már finnyás. Persze azt is meg kéne majd magyarázni, hogy miért nem adtuk le a kulcsot ma, de most már mindegy. Körözött személy nem ettől leszek.
- Minden rendben lesz. -újabb lehetetlen próbálkozás a vigyorra. Ha pedig nem kellett többször arra kérni Romyt, hogy menjünk, akkor le is léptünk a helyszínről, mintha itt se lettünk volna. Haza indultunk, de ahogy kérte, megálltunk a fagyizónál és nem felejtettem el az ígértnél többet venni, nem azért, mert egyből depis lettem volna, hanem mert tudom, hogy ez úgysem lesz elég egyikünknek sem. Mind nagyon-nagyon szeretjük az édességet is. Nem csoda, hogy Romy ragaszkodott az ő beígért fejadagjához.
- Ne szólj még a többieknek, hogy van itthon fagyi. Kíváncsi vagyok mikor veszik észre. – szólalok meg, miután leparkoltam a kocsit a közelben és bemehettünk a lakásba. Jó persze tudom, nem nagyon volt hová elrejtsem a szatyornyi fagyisdobozt, de az már mindegy.
- Na jó, szólhatsz nekik róla. De előtte kívántasd csak meg a többiekkel, hogy ők nem kaptak, de te igen, aztán csapj le rájuk, hogy ott a hűtőben, ha szeretnének kapni. Én a szobámban leszek, miután bepakoltam ezeket a fagyóra. – mutatok a szatyorra, mintegy elterelésként, mert a fejembe vettem, hogy néhány strigulát azért húzok Romyhoz a lapunkon. Kiérdemelte a mai után. De ezt most vastag pirossal fogom tenni, de nem csak egy vonalka lesz ott, de nem ám!
Nyugisan bepakolok, hogyha épp a közelben van még, hogy lássa tényleg a becsomagolással akartam mindvégig foglalkozni, semmi egyébbel. Kellett az elterelés na, most mit mondjak. Totál nyugisnak kellett látszanom, hűnek lenni önmagamhoz. Aztán amikor már a kutyája is megjelent és elcsábította őt innen, sokkal békésebben és ráérőssebben húztam oda azokat a piros vastag vonalakat. Kár, hogy nem tudok üzenni ezen a papíron Lilinek, hogy bakker ezek a vonalak azért vastagabbak a többinél, mert ma majdnem megvolt az áttörés, de semmit nem értem el. Érhetett ez akár kudarcként is, mindenesetre, miután kigyűlt az előző és már majdnem lett egy újabb kihúzható rubrikacsoport… Na szerencsére azt már nem láthatta Romy, hogy milyen képet vágok a vonásokkal teli lapra, amit szépen összegyűjtöttek Kaine-el. Jut eszembe Kaine, hozzá jóindulatból teszek még három vonalat, ő is ráérősen halad. A jelenlegi állás szerint, hogyha azt a három vonást is beleszámolom, amit az imént tettem Kainehez, akkor Romy vezet kettővel. De őket ismerve, hamar beérik egymást. Mondjuk, hogy egymás mellett hány ilyen vonást gyűjtenek össze az más kérdés. Nem vagyok a közelben, hogy lássam, de aminél fültanú vagyok, vagyis, hogy nekem mondják, azt megjegyzem.
Ezt letudva, elvettem az én fagyiadagomat és bevonultam a szobámba, a mai traumához kellett a fagyi is, meg a nyugodt környezet a növényeim mellett.