Üdv a Dimenziókapuban! A belépés ingyenes, az utazás addiktív, desztinációnk: a Marvel univerzum. Ölts magadra álarcot, kísérletezz szuperképességekkel, kapcsolódj a kedvenc karaktereidhez, tervezz bűncselekményt, vagy állíts meg egyet. Itt te írod a canont.
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Chatbox
» This is Our Life
by Eric Brooks Ma 6:21 pm-kor
» The strain I am under
by Cortez Constantine Tegnap 3:00 pm-kor
» Angels can cry
by Cortez Constantine Pént. Nov. 22, 2024 7:16 pm
» Take me down to the Paradise City
by Cortez Constantine Pént. Nov. 22, 2024 6:36 pm
» Yoko kódtörője
by Shu Kyoko Pént. Nov. 22, 2024 2:17 pm
» Running from my shadow
by Eric Brooks Csüt. Nov. 21, 2024 12:41 am
» LazyTown Goes Digital
by Eric Brooks Szer. Nov. 20, 2024 11:36 pm
by Eric Brooks Ma 6:21 pm-kor
» The strain I am under
by Cortez Constantine Tegnap 3:00 pm-kor
» Angels can cry
by Cortez Constantine Pént. Nov. 22, 2024 7:16 pm
» Take me down to the Paradise City
by Cortez Constantine Pént. Nov. 22, 2024 6:36 pm
» Yoko kódtörője
by Shu Kyoko Pént. Nov. 22, 2024 2:17 pm
» Running from my shadow
by Eric Brooks Csüt. Nov. 21, 2024 12:41 am
» LazyTown Goes Digital
by Eric Brooks Szer. Nov. 20, 2024 11:36 pm
Julian Keller
• doing good for good reasons •
CIARAN
Egész nap az X-suli birtokán lógtam, és most kivételesen nem akartam semmilyen kiküldetésre menni, főleg egy kiadós erőnléti edzés után. Az ágyamon hasaltam, és már jó ideje görgettem a telefonon a tartalmakat. A közösségi média, hírek, videók, mindent átnéztem, de egy idő után kezdett unalmassá válni. Az edzés után úgy éreztem, hogy a testemnek és az elmémnek is szüksége van egy kis pihenésre. Még csak meg sem akartam mozdulni. Bandázni sem volt kedvem, még a szokásos társaságomhoz sem. Csak nyugalmat akartam. Joshmenteset. Kevinmenteset.
Amikor végképp ráuntam a telefonos böngészésre, úgy döntöttem, megnézek egy filmet. Bekapcsoltam a streaming szolgáltatást, és elkezdtem keresgélni valami könnyed vígjátékot. Találtam is egyet, ami elég jónak tűnt, így elindítottam és kényelmesen elhelyezkedtem az ágyon. Nem akartam mást, csak elmerülni a film világában és egy kicsit elfelejteni a fáradtságot.
Miközben a film elindult, és az első jelenetek leperegtek, a telefonom hirtelen megszólalt egy értesítéssel. Egy hangüzenet érkezett. Cessily volt az, ami meglepett. Nem számítottam rá, hogy keresni fog, hiszen egész nap nem látott, talán rájött magától is, hogy ma pihenni szeretnék. Kíváncsian nyitottam meg az üzenetet, és meghallgattam.
"Két percen belül rád rontok a szobádban. Legyél ott! Szükségem van egy szívességre."
Még be sem fejeztem az üzenet meghallgatását, amikor máris motoszkálást hallottam az ajtóm előtt. Nem tudtam, hogy Cessily ilyen gyorsan ideér. Felültem az ágyon, és gyorsan rendbe szedtem magam, mielőtt ajtót nyitottam volna. Az ajtóban állt, azt hittem elsőre mosolyogva, ahogy mindig, én pedig még épp csak feltápászkodtam a helyemről. De a valóság ennél cudarabb volt. A világ összes fájdalmát véltem megpillantani a szemeiben. Ritkán láttam őt igazán kiborulni, az leginkább akkor történt meg amikor a családjáról volt szó. Akkor is csak nekem. Az élet rettenetesen kegyetlen itt sokunkkal, de akkor kicsit könnyebb volt, amikor valamiben osztozhattunk és kibeszélhettük. Sosem volt húgom, sem nővérem, de Cess mindig is olyan szerepet töltött be az én életemben. Ha valakiért, hát érte szó nélkül megtoroltam volna bármit.
- Akkor öltözök és megyünk. Mondd a pontos címet. - nem tiltakoztam, nem kezdtem el alkudozni, elnyomtam minden a repülés ellen tiltakozó porcikám óhaját, inkább gyorsan magamra kapkodtam egy nadrágot, pulcsit, cipőt, zsebembe süllyesztettem a telefonom miután gyorsan csekkoltam a koordinátákat és már indultam is a kijárat felé. Majd ő becsukja maga után az ajtót, talán még nála is gyorsabban robogtam ki, hogy aztán odakint utazóképes pozícióba vegyem a hátamon és kis idő múlva már a felhők között cikáztunk.
- Szeretnéd, hogy bemenjek veled? Nem teszem, ha nem szeretnéd, odakint is megvárhatlak... igazából csak... szóval remélem tudod, hogy melletted vagyok és támogatlak. - nem akartam túlságosan lelkizni, sem belemászni a személyes terébe, de úgy éreztem ezt inkább még idefönt tisztázom le és úgy lesz, ahogy szeretné.
Hamarosan már Portland épületei bukkantak elő és ha ügyes voltam néhány táblán is kiszúrhattam a város feliratát. Most azonban nem akartam vállon veregetni magam a gyors érkezésért, csak igyekeztem feltérképezni a helyet, ahol landolnunk kellett.
Amikor végképp ráuntam a telefonos böngészésre, úgy döntöttem, megnézek egy filmet. Bekapcsoltam a streaming szolgáltatást, és elkezdtem keresgélni valami könnyed vígjátékot. Találtam is egyet, ami elég jónak tűnt, így elindítottam és kényelmesen elhelyezkedtem az ágyon. Nem akartam mást, csak elmerülni a film világában és egy kicsit elfelejteni a fáradtságot.
Miközben a film elindult, és az első jelenetek leperegtek, a telefonom hirtelen megszólalt egy értesítéssel. Egy hangüzenet érkezett. Cessily volt az, ami meglepett. Nem számítottam rá, hogy keresni fog, hiszen egész nap nem látott, talán rájött magától is, hogy ma pihenni szeretnék. Kíváncsian nyitottam meg az üzenetet, és meghallgattam.
"Két percen belül rád rontok a szobádban. Legyél ott! Szükségem van egy szívességre."
Még be sem fejeztem az üzenet meghallgatását, amikor máris motoszkálást hallottam az ajtóm előtt. Nem tudtam, hogy Cessily ilyen gyorsan ideér. Felültem az ágyon, és gyorsan rendbe szedtem magam, mielőtt ajtót nyitottam volna. Az ajtóban állt, azt hittem elsőre mosolyogva, ahogy mindig, én pedig még épp csak feltápászkodtam a helyemről. De a valóság ennél cudarabb volt. A világ összes fájdalmát véltem megpillantani a szemeiben. Ritkán láttam őt igazán kiborulni, az leginkább akkor történt meg amikor a családjáról volt szó. Akkor is csak nekem. Az élet rettenetesen kegyetlen itt sokunkkal, de akkor kicsit könnyebb volt, amikor valamiben osztozhattunk és kibeszélhettük. Sosem volt húgom, sem nővérem, de Cess mindig is olyan szerepet töltött be az én életemben. Ha valakiért, hát érte szó nélkül megtoroltam volna bármit.
- Akkor öltözök és megyünk. Mondd a pontos címet. - nem tiltakoztam, nem kezdtem el alkudozni, elnyomtam minden a repülés ellen tiltakozó porcikám óhaját, inkább gyorsan magamra kapkodtam egy nadrágot, pulcsit, cipőt, zsebembe süllyesztettem a telefonom miután gyorsan csekkoltam a koordinátákat és már indultam is a kijárat felé. Majd ő becsukja maga után az ajtót, talán még nála is gyorsabban robogtam ki, hogy aztán odakint utazóképes pozícióba vegyem a hátamon és kis idő múlva már a felhők között cikáztunk.
- Szeretnéd, hogy bemenjek veled? Nem teszem, ha nem szeretnéd, odakint is megvárhatlak... igazából csak... szóval remélem tudod, hogy melletted vagyok és támogatlak. - nem akartam túlságosan lelkizni, sem belemászni a személyes terébe, de úgy éreztem ezt inkább még idefönt tisztázom le és úgy lesz, ahogy szeretné.
Hamarosan már Portland épületei bukkantak elő és ha ügyes voltam néhány táblán is kiszúrhattam a város feliratát. Most azonban nem akartam vállon veregetni magam a gyors érkezésért, csak igyekeztem feltérképezni a helyet, ahol landolnunk kellett.
— Hellion
We make choices every moment of our lives, and we have to live with those choices for the rest of our lives.
_________________
That's a perk of being a telekinetic, you can stop bullets before they get to you.
..Cessily Kincaid
• doing good for good reasons •
Julian & Cessily
2026. április, New York Outfit Soundtrack
2026. április, New York Outfit Soundtrack
Chloe épp a gyomorremegését, a gerincén végigfutó bizsergést narrálja. A mellkasomra fektetem a regényt. Lemegyek alfába, és próbálom a helyébe képzelni magam, leutánozni a testérzetet. Vajon csak hallucinálom? Régen is ilyen volt? Remeghetnek szervek, amik nem léteznek? Vezetik a bizsergést a fémből öntött csontok? Mielőtt megfejthetném, eltereli a figyelmem egy koppanás. Elhadart posta felkiáltás érkezik utána egy borítékkal az ajtó alatt. Fintorogva guggolok le érte. Kék szőrszál ágaskodik a sarkában, a címzetten barnás foltok. Szurkolok, hogy csokoládé legyen.
A feladótól kiszaladnak belőlem a testérzetek.
Lydia Kincaid
Portland, Oregon
Providence Egészségügyi Központ, Onkológiai Intézet
Pengét formálok, a lehulló körömlakk sem izgat, feltépem a papírt, reszkető kézzel hajtom szét a lapot. Kuszák a sorok, tele nyelvtani hibával, félbehagyott mondatokkal. De a lényeg átjön.
Eljátszom, hogy van tüdőm és érnek valamit a légzőgyakorlatok. Végül elengedem a légzést úgy amblokk. Kapkodva pakolok. Ruha, parfüm, ékszerek, pipereholmik. Akkor döbbenek rá, mekkora hülye vagyok, amikor a második pár cipőt gyömöszölöm be. Karcsúsítok az utazótáskán. Egyetlen váltószett marad benne, a polaroid kamerám, két fotóalbum és a levél.
Futólépésben indulok Julianért, közben dobok neki hangüzenetet:
– Két percen belül rád rontok a szobádban. Legyél ott!
Majd még egyet:
– Szükségem van egy szívességre.
Lenyomom a kilincset, terveim szerint a kövi kijelentést egyenesen neki szegezem:
– Haza kell mennem. – Eligazgatom az órámat, bekapcsolom rajta az alakváltó funkciót, és ledobom a lábam mellé a tatyót. – Portlandbe. Sürgős.
A kontinens túloldalára akarom röptetni magam, a semmiből. Masszív kérés. Vágom. De nincs olyan forgatókönyv a fejemben, ahol Jules nemet mond.
Összeszorulok a küszöbön, egymáshoz préselődnek az ajkaim, halk koccanással zárul ökölbe a kezem.
– Az apai nagymamámnak végstádiumú hasnyálmirigyrákja van. Azt írta, látni akar.
Hagyok legördülni pár könnycseppet, végigperegnek a nyakamon, kulcscsont magasságban oszlanak szét. Visszaolvadnak. Ezért rühellek bőgni. Egy grammot sem könnyít rajtam. Mekkora kicseszés! Frusztráltan hátradobom a hajam, és megdörzsölöm a szemem, ne szivárogjon belőle több higany.
A feladótól kiszaladnak belőlem a testérzetek.
Lydia Kincaid
Portland, Oregon
Providence Egészségügyi Központ, Onkológiai Intézet
Pengét formálok, a lehulló körömlakk sem izgat, feltépem a papírt, reszkető kézzel hajtom szét a lapot. Kuszák a sorok, tele nyelvtani hibával, félbehagyott mondatokkal. De a lényeg átjön.
Eljátszom, hogy van tüdőm és érnek valamit a légzőgyakorlatok. Végül elengedem a légzést úgy amblokk. Kapkodva pakolok. Ruha, parfüm, ékszerek, pipereholmik. Akkor döbbenek rá, mekkora hülye vagyok, amikor a második pár cipőt gyömöszölöm be. Karcsúsítok az utazótáskán. Egyetlen váltószett marad benne, a polaroid kamerám, két fotóalbum és a levél.
Futólépésben indulok Julianért, közben dobok neki hangüzenetet:
– Két percen belül rád rontok a szobádban. Legyél ott!
Majd még egyet:
– Szükségem van egy szívességre.
Lenyomom a kilincset, terveim szerint a kövi kijelentést egyenesen neki szegezem:
– Haza kell mennem. – Eligazgatom az órámat, bekapcsolom rajta az alakváltó funkciót, és ledobom a lábam mellé a tatyót. – Portlandbe. Sürgős.
A kontinens túloldalára akarom röptetni magam, a semmiből. Masszív kérés. Vágom. De nincs olyan forgatókönyv a fejemben, ahol Jules nemet mond.
Összeszorulok a küszöbön, egymáshoz préselődnek az ajkaim, halk koccanással zárul ökölbe a kezem.
– Az apai nagymamámnak végstádiumú hasnyálmirigyrákja van. Azt írta, látni akar.
Hagyok legördülni pár könnycseppet, végigperegnek a nyakamon, kulcscsont magasságban oszlanak szét. Visszaolvadnak. Ezért rühellek bőgni. Egy grammot sem könnyít rajtam. Mekkora kicseszés! Frusztráltan hátradobom a hajam, és megdörzsölöm a szemem, ne szivárogjon belőle több higany.
Cherry on top: Having super friends got its benefits.
Profil gif 1 :
Karakterlap :
Karakterdal :
Kapcsolat :
Bomlasztóan plátói.
Profil gif 2 :
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.