Üdv a Dimenziókapuban! A belépés ingyenes, az utazás addiktív, desztinációnk: a Marvel univerzum. Ölts magadra álarcot, kísérletezz szuperképességekkel, kapcsolódj a kedvenc karaktereidhez, tervezz bűncselekményt, vagy állíts meg egyet. Itt te írod a canont.
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Chatbox
» Running from my shadow
by Eric Brooks Tegnap 12:41 am-kor
» LazyTown Goes Digital
by Eric Brooks Szer. Nov. 20, 2024 11:36 pm
» Út a vég kezdete felé
by Peter Parker Szer. Nov. 20, 2024 11:02 pm
» Whispers in the Dark
by Gwen Stacy Szer. Nov. 20, 2024 9:08 pm
» Deep Water
by Gwen Stacy Szer. Nov. 20, 2024 9:01 pm
» Még a rémek is félnek valakitől
by Danny Ketch Szer. Nov. 20, 2024 1:58 pm
» Yoko kódtörője
by Shu Kyoko Szer. Nov. 20, 2024 12:44 pm
by Eric Brooks Tegnap 12:41 am-kor
» LazyTown Goes Digital
by Eric Brooks Szer. Nov. 20, 2024 11:36 pm
» Út a vég kezdete felé
by Peter Parker Szer. Nov. 20, 2024 11:02 pm
» Whispers in the Dark
by Gwen Stacy Szer. Nov. 20, 2024 9:08 pm
» Deep Water
by Gwen Stacy Szer. Nov. 20, 2024 9:01 pm
» Még a rémek is félnek valakitől
by Danny Ketch Szer. Nov. 20, 2024 1:58 pm
» Yoko kódtörője
by Shu Kyoko Szer. Nov. 20, 2024 12:44 pm
Nincs
Julian Keller
• doing good for good reasons •
JULIAN KELLER
ÁlnévHellion
BecenévJulian
Szül. idő2003. augusztus 9
Szül. helyFöld-6969, Los Angeles, Kalifornia
FoglalkozásX-Men begyűjtőosztagos
CsoportHős
PBTimothée Chalamet
FONTOS INFORMÁCIÓK
Cinikus, olykor zabolázatlan, sznobnak és arrogáns fiatalembernek tűnhet; hatalmas egója van és szeret flörtölni. Nagy tettrekészség motiválja mindennapjaiban, amely sokszor bajba sodorja. Ez a kicsapongó viselkedés és messiáskomplexus azonban becsapó tud lenni, ő a legjobb barát, ha kellő türelemmel viselik el őt és azt mondják róla, hogy "arany szíve van".
mindig || adrenalin, extrém sportok, luxus márkák mindenben (kaja, pia, ingóság, járművek, nők, kultúra) , kalandok, ápoltság, 80-as évek zenéi
soha || szót fogadni, mikor nincs kedve valamihez, feladni a szabadságát , igénytelenség, gyengeség, unalom, bénázás, nyálas családi idill
hobbik || sportol, különösen az extrém sportokat szereti, pl. bunjee jumping, mindenféle járművek vezetése (motor, motorcsónak), lovaglás, bulizás. Néha szereti elhinni, hogy átlagos élete van, de ez csak időpocsékolás.
A család a felső tízezer tagja Beverly Hillsben. Willam Keller jól működő céget vezet (Keller International), örököse és vezérigazgató helyettese James Keller, üzletember. A család titkolja Julian Keller képességeit, elhatárolódnak a fiútól, noha az anyja Elizabeth olykor névtelen borítékokat hagy ott az iskola postaládájában Juliannek címezve. Leginkább mára tudomást sem szeretnének venni róla, bár pénzbeli örökségét nem veszítette el. Ebben az álláspontban természetesen nyughatatlan.
mindig || adrenalin, extrém sportok, luxus márkák mindenben (kaja, pia, ingóság, járművek, nők, kultúra) , kalandok, ápoltság, 80-as évek zenéi
soha || szót fogadni, mikor nincs kedve valamihez, feladni a szabadságát , igénytelenség, gyengeség, unalom, bénázás, nyálas családi idill
hobbik || sportol, különösen az extrém sportokat szereti, pl. bunjee jumping, mindenféle járművek vezetése (motor, motorcsónak), lovaglás, bulizás. Néha szereti elhinni, hogy átlagos élete van, de ez csak időpocsékolás.
A család a felső tízezer tagja Beverly Hillsben. Willam Keller jól működő céget vezet (Keller International), örököse és vezérigazgató helyettese James Keller, üzletember. A család titkolja Julian Keller képességeit, elhatárolódnak a fiútól, noha az anyja Elizabeth olykor névtelen borítékokat hagy ott az iskola postaládájában Juliannek címezve. Leginkább mára tudomást sem szeretnének venni róla, bár pénzbeli örökségét nem veszítette el. Ebben az álláspontban természetesen nyughatatlan.
KÉPESSÉG
Telekinézis, repülés, ember feletti fizikum, puszta kezes harcokban kiemelkedő, képes részecskéket robbantani, erőteret irányít, illetve pajzsként használja. Hogy túl nagy pusztítást ne vigyen végbe, folyamatosan blokkolva van az agyi aktivitása. Ha már egészen megtanulja uralni a képességét, akkor ennek feloldásával elérné akár a hangsebesség határait is.
ELŐTÖRTÉNET
A cerebro által megfigyelt egyik fiatal mutánsról elvesztettük a jelet. A professzor megpróbált az elméjébe hatolni és úgy segíteni neki, de a legutolsó foszlány annyi volt, hogy koppant egyet a feje, majd a padlóra bukott és se kép, se hang. Már hónapok óta megfigyelt, valószínűleg befogadni kívánt egyén volt. Én ennyire nem tartom számon őket, hisz csak egy lakója vagyok az intézetnek., egy diák, egy suhanc. Hogy részt vehessek az ilyen mutánsmentéseken, rengeteget kellett a képességemet fejleszteni. De úgy hiszem, megérte. Ennél szebb világot el sem tudnék képzelni magam körül, amit pusztán a tudatommal, a pillantásommal, egy kézmozdulatommal kimozdítsak a valójából.
Négyen érkeztünk meg a kórházhoz. Időnként kaptunk egy kis jelet a lányról, hogy merre tartózkodik. Jelenleg a kórházba hozták. Ennyire idióták lennének az elrablói? Vajon ők is hasonló mutánsok? Vagy az emberek egy újabb félelmének eredménye kelt ismét életre. Nem értem miért baj, ha valaki valamivel kitűnik. Addig, amíg az adottságait nem fordítja előnyére és egyben a másik hátrányára is, addig nem követett el semmi bűnt. Úgy fest az emberek puszta félelemből, hogy mentsék a bőrüket képesek bántani ártatlanokat. Azt persze mi sem nézzük jó szemmel, ha egy közülünk való bánt más ártatlanokat, legyen az ember, vagy egy mutáns.
- Váljunk szét, hatalmas ez az épület. - hárman sétáltunk már tovább egy ideje, a negyedik tag a behozott személyekről érdeklődött a recepción. Én az épület bal szárnyába vettem az utat. Nem igazán jártam itt sokszor, így nyilván fogalmam sincs, hogy ez itt milyen részleg. De hamar megtapasztalom, hogy valószínűleg a szülészet felé vettem az utat, amint a kis jelző táblát megpillantom. Olyan ez a kórház, mintha csak egy ember életét mesélné el. Van a szülészet, ahol az élet kezdődik. Aztán a gyermekosztály, ahol minden gonddal várják a fiatalokat. Később szóba jöhet a belgyógyászat, a sürgősségi és a beteggondozó is. Mind-mind mint ha egy életesemény lépcsői lennének. Vagy csak az én fantáziám túl nagy?
Az én életem is a szülészeten kezdődött Los Angelesben egy hideg decemberi napon. A szülőszobán nagyanyám támogatta édesanyámat. Apám mindig is azt vallotta, a szülés csak a nőkre tartozik. Már akkor is csak magára tudott gondolni, mint általában a gazdag családfők többsége.
Egy hosszú folyosóra érek a sok szoba után. Ide kár lett volna benéznem is, akkor sem fogom megtalálni azt, akit keresünk. Talán a sürgősségi lenne jó. Végigsétálok a folyosón, miközben kipillantok az ablakon. Alattam semmi, talán parkoló autók tömkelege van mindenütt. Egy átkötő a két épület között. Gyorsítom a lépteimet, miközben újabb tábla köszönt: gyermekosztály.
Boldog gyermekkorom volt annak ellenére, hogy nem volt teljes az életem. A család kisebbik gyermekeként nőttem fel, ez az "második gyerek" lét pedig kicsit kihatott a személyiségemre is. Mindenben csak a bátyám, James után következtem, de ha jót kellene mondanom, akkor az én vállamon nem volt akkora nyomás. Sosem hagyták azt, hogy bármiben hiányt szenvedjek, bár szerintem ezzel a szüleim csak magukat nyugtatták, ők példás szülők.
Talán itt lesz? Milyen fiatal is? Tizenhat körül lehet talán... Nem, ahhoz már elég nagy. De a biztonság esetén minden terem felé vetek egy pillantást. A gyanúm beigazolódni látszik, innét tovább kell menni. Nem tudom még mit alkalmaznék, valószínűleg egy kis agymanipulációt, ha itt vannak a támadói is. Magától biztos nem jött volna be, ha egyszer elájult.
A képességem tizenhárom éves koromban erősödött fel. Addig azt hittem, hogy az én fantáziám túl élénk. Mindenki körülöttem azt hitte, majd kinövöm, hogy fantáziálok dolgokat. De erősen kísértett az az érzés, hogy néha mintha azok a dolgok, amik nem tetszenek, megváltoznak, páldául az a hinta nem is magától esett szét a bátyám alatt, hanem mert én azt elképzeltem. De az ilyen apróságokra mindig csak azt mondták, hogy képzelődök, ugyan, honnét lenne csodaerőm. A szüleim megrögzötten hitték azt, ők a világ legpedánsabb családja, csak semmi furcsaság.
Újabb részleghez érek közben, amelyet a tábla sürgősségi címen jelez. Itt már ugyan résen kell lenni, ráadásul csak úgy hemzsegnek az emberek. Hiába a makulátlan ellátás errefelé, rések mindig keletkeznek a tökéletesen működő pajzson. Ezt kellene nekem megtalálni.
Tizennégy éves voltam, amikor a Xavier Intézetbe költöztem. Azt mondták a szüleim, hogy biztonságba hoznak, jó helyre, hasonló emberek közé. Most már nem ezt a szót használnám. Azt mondta, hogy egy kedves bácsi foglalkozni fog a képességeimmel foglalkozni. Minekután megtiltották, hogy valaha is a képességeimet használjam, én megpróbáltam elfojtani magamban, ami ahhoz vezetett, hogy egyre kontrollálatlanabbul tört ki belőlem a legváratlanabb pillanatokban. A családom nevén nem eshetett folt. De megértettem hamarosan, mi ez a rendszer, mik a képességek és honnét erednek. Én is mutáns vagyok és most egy hozzám - meg megannyi máshoz - hasonlót keresünk, akit az intézet magához venne. Engem nem érintett meg a kiközösítettség érzése. Azt hiszem a sürgősségiről nincs sok emlékem, a szüleim mindig magánklinikára vittek.
Az emberek mintha nem akarnának fogyatkozni és semmi gyanúsat nem, látok. Tekintetem összeakad az egyik csapattársaméval. Szóval arrafelé sem volt senki. Ha az egész kórházat fel kellene térképezni, az több órába, akár az egész napba telik.
- Próbáld meg. - olvasom le az ajkairól. Most a meg kellene keresnem hasraütés szerűen? Ennyi ember között? Mint tűt a szénakazalban, amihez kellene egy mágnes, hogy előbb kikerüljön. Bár kereshetek célirányosan, mondjuk teremről teremre. Talán szerencsénk van és éppen vizsgálják. Meg kell akadályozni, hogy elvigyék, a legutóbb sem a tervek szerint alakultak a dolgok. Inkább csak elindulok a vizsgálók mentén, miközben hegyezem a fülem.
- A leleteit kérem, kedves. - hallatszik egy lágy női hang. Nem, ez biztos hogy nem lehet az.
- És akkor az az átkozott kis csivava megharapta az orrom. Látja ezt a förtelmet? Így már sosem leszek szép! - kész hisztéria ezt végighallgatni, biztos, hogy nem ez lesz az.
- Na jó, még egyszer mesélje el mi történt magával. Az úr akkor a rokona, vagy nem a rokona? - hallani talán a doki szavait. Nem tudom eldönteni, hogy jó helyen járok-e.
- Tudja, épp autóztunk, amikor egy teherautó nekünk koccant, bevertem a fejem. De az úr.... behozott. - egy bizonytalan lány hangját hallom, ahogy talán másodjára meséli el a sztoriját.
- A nagybátyja vagyok, biztos a sokktól van ennyire kikészülve. - egy harmadik személy hangját is hallom, aki magyarázkodni kezd. Egy lány, aki beverte a fejét és nem tudja, hogy a másik kicsodája? Ez lesz az. Habozás nélkül nyitok be, a jellegzetes zöldes aura szinte azonnal körülvesz. Nem szokásom finoman megoldani a problémákat, egy energianyalábot küldök meg az ismeretlen fickó felé, aki hanyatt vágódik, miközben a mellette lévő eszközkészletes pult is felborul. Én mindeközben a lányhoz sietek és felemelem a vizsgálóasztalról.
- Ne akarja, hogy magán is kipróbáljam. - figyelmeztetem a dokit, aki a rémülettől csak hátrahőköl. Most jobban jönne valaki olyan segítsége, aki csak manipulálja őket, de nekem így is jó. A társaim arcán már látom a rosszalló pillantást, ahogy sarkon fordulok.
- Csak semmi zűr, nem emlékszel mit mondtak? Csak semmi zűr. - mire vágok egy fájdalmas képet és elindulok kifelé. Hol érdekel engem, hogy mi van? Akkor küldjenek mást.
Négyen érkeztünk meg a kórházhoz. Időnként kaptunk egy kis jelet a lányról, hogy merre tartózkodik. Jelenleg a kórházba hozták. Ennyire idióták lennének az elrablói? Vajon ők is hasonló mutánsok? Vagy az emberek egy újabb félelmének eredménye kelt ismét életre. Nem értem miért baj, ha valaki valamivel kitűnik. Addig, amíg az adottságait nem fordítja előnyére és egyben a másik hátrányára is, addig nem követett el semmi bűnt. Úgy fest az emberek puszta félelemből, hogy mentsék a bőrüket képesek bántani ártatlanokat. Azt persze mi sem nézzük jó szemmel, ha egy közülünk való bánt más ártatlanokat, legyen az ember, vagy egy mutáns.
- Váljunk szét, hatalmas ez az épület. - hárman sétáltunk már tovább egy ideje, a negyedik tag a behozott személyekről érdeklődött a recepción. Én az épület bal szárnyába vettem az utat. Nem igazán jártam itt sokszor, így nyilván fogalmam sincs, hogy ez itt milyen részleg. De hamar megtapasztalom, hogy valószínűleg a szülészet felé vettem az utat, amint a kis jelző táblát megpillantom. Olyan ez a kórház, mintha csak egy ember életét mesélné el. Van a szülészet, ahol az élet kezdődik. Aztán a gyermekosztály, ahol minden gonddal várják a fiatalokat. Később szóba jöhet a belgyógyászat, a sürgősségi és a beteggondozó is. Mind-mind mint ha egy életesemény lépcsői lennének. Vagy csak az én fantáziám túl nagy?
Az én életem is a szülészeten kezdődött Los Angelesben egy hideg decemberi napon. A szülőszobán nagyanyám támogatta édesanyámat. Apám mindig is azt vallotta, a szülés csak a nőkre tartozik. Már akkor is csak magára tudott gondolni, mint általában a gazdag családfők többsége.
Egy hosszú folyosóra érek a sok szoba után. Ide kár lett volna benéznem is, akkor sem fogom megtalálni azt, akit keresünk. Talán a sürgősségi lenne jó. Végigsétálok a folyosón, miközben kipillantok az ablakon. Alattam semmi, talán parkoló autók tömkelege van mindenütt. Egy átkötő a két épület között. Gyorsítom a lépteimet, miközben újabb tábla köszönt: gyermekosztály.
Boldog gyermekkorom volt annak ellenére, hogy nem volt teljes az életem. A család kisebbik gyermekeként nőttem fel, ez az "második gyerek" lét pedig kicsit kihatott a személyiségemre is. Mindenben csak a bátyám, James után következtem, de ha jót kellene mondanom, akkor az én vállamon nem volt akkora nyomás. Sosem hagyták azt, hogy bármiben hiányt szenvedjek, bár szerintem ezzel a szüleim csak magukat nyugtatták, ők példás szülők.
Talán itt lesz? Milyen fiatal is? Tizenhat körül lehet talán... Nem, ahhoz már elég nagy. De a biztonság esetén minden terem felé vetek egy pillantást. A gyanúm beigazolódni látszik, innét tovább kell menni. Nem tudom még mit alkalmaznék, valószínűleg egy kis agymanipulációt, ha itt vannak a támadói is. Magától biztos nem jött volna be, ha egyszer elájult.
A képességem tizenhárom éves koromban erősödött fel. Addig azt hittem, hogy az én fantáziám túl élénk. Mindenki körülöttem azt hitte, majd kinövöm, hogy fantáziálok dolgokat. De erősen kísértett az az érzés, hogy néha mintha azok a dolgok, amik nem tetszenek, megváltoznak, páldául az a hinta nem is magától esett szét a bátyám alatt, hanem mert én azt elképzeltem. De az ilyen apróságokra mindig csak azt mondták, hogy képzelődök, ugyan, honnét lenne csodaerőm. A szüleim megrögzötten hitték azt, ők a világ legpedánsabb családja, csak semmi furcsaság.
Újabb részleghez érek közben, amelyet a tábla sürgősségi címen jelez. Itt már ugyan résen kell lenni, ráadásul csak úgy hemzsegnek az emberek. Hiába a makulátlan ellátás errefelé, rések mindig keletkeznek a tökéletesen működő pajzson. Ezt kellene nekem megtalálni.
Tizennégy éves voltam, amikor a Xavier Intézetbe költöztem. Azt mondták a szüleim, hogy biztonságba hoznak, jó helyre, hasonló emberek közé. Most már nem ezt a szót használnám. Azt mondta, hogy egy kedves bácsi foglalkozni fog a képességeimmel foglalkozni. Minekután megtiltották, hogy valaha is a képességeimet használjam, én megpróbáltam elfojtani magamban, ami ahhoz vezetett, hogy egyre kontrollálatlanabbul tört ki belőlem a legváratlanabb pillanatokban. A családom nevén nem eshetett folt. De megértettem hamarosan, mi ez a rendszer, mik a képességek és honnét erednek. Én is mutáns vagyok és most egy hozzám - meg megannyi máshoz - hasonlót keresünk, akit az intézet magához venne. Engem nem érintett meg a kiközösítettség érzése. Azt hiszem a sürgősségiről nincs sok emlékem, a szüleim mindig magánklinikára vittek.
Az emberek mintha nem akarnának fogyatkozni és semmi gyanúsat nem, látok. Tekintetem összeakad az egyik csapattársaméval. Szóval arrafelé sem volt senki. Ha az egész kórházat fel kellene térképezni, az több órába, akár az egész napba telik.
- Próbáld meg. - olvasom le az ajkairól. Most a meg kellene keresnem hasraütés szerűen? Ennyi ember között? Mint tűt a szénakazalban, amihez kellene egy mágnes, hogy előbb kikerüljön. Bár kereshetek célirányosan, mondjuk teremről teremre. Talán szerencsénk van és éppen vizsgálják. Meg kell akadályozni, hogy elvigyék, a legutóbb sem a tervek szerint alakultak a dolgok. Inkább csak elindulok a vizsgálók mentén, miközben hegyezem a fülem.
- A leleteit kérem, kedves. - hallatszik egy lágy női hang. Nem, ez biztos hogy nem lehet az.
- És akkor az az átkozott kis csivava megharapta az orrom. Látja ezt a förtelmet? Így már sosem leszek szép! - kész hisztéria ezt végighallgatni, biztos, hogy nem ez lesz az.
- Na jó, még egyszer mesélje el mi történt magával. Az úr akkor a rokona, vagy nem a rokona? - hallani talán a doki szavait. Nem tudom eldönteni, hogy jó helyen járok-e.
- Tudja, épp autóztunk, amikor egy teherautó nekünk koccant, bevertem a fejem. De az úr.... behozott. - egy bizonytalan lány hangját hallom, ahogy talán másodjára meséli el a sztoriját.
- A nagybátyja vagyok, biztos a sokktól van ennyire kikészülve. - egy harmadik személy hangját is hallom, aki magyarázkodni kezd. Egy lány, aki beverte a fejét és nem tudja, hogy a másik kicsodája? Ez lesz az. Habozás nélkül nyitok be, a jellegzetes zöldes aura szinte azonnal körülvesz. Nem szokásom finoman megoldani a problémákat, egy energianyalábot küldök meg az ismeretlen fickó felé, aki hanyatt vágódik, miközben a mellette lévő eszközkészletes pult is felborul. Én mindeközben a lányhoz sietek és felemelem a vizsgálóasztalról.
- Ne akarja, hogy magán is kipróbáljam. - figyelmeztetem a dokit, aki a rémülettől csak hátrahőköl. Most jobban jönne valaki olyan segítsége, aki csak manipulálja őket, de nekem így is jó. A társaim arcán már látom a rosszalló pillantást, ahogy sarkon fordulok.
- Csak semmi zűr, nem emlékszel mit mondtak? Csak semmi zűr. - mire vágok egy fájdalmas képet és elindulok kifelé. Hol érdekel engem, hogy mi van? Akkor küldjenek mást.
_________________
That's a perk of being a telekinetic, you can stop bullets before they get to you.
..Percike a Nap Hősének tart
Percike
• doing everything in your service •
Kedves Alkotó!
Ha ezt a szöveget olvasod, örültünk a karakterednek, lapodnak, személyednek és minden X molekuládnak. El vagy fogadva! Először is üdv az őrültek világában, ne fogd vissza magad, írj rá bátran a régi motorosokra, vagy bárkire, aki szimpatikus.
Foglalj avatart, univerzumot, vagyis nyilatkozz róla, hogy helyi 6969-os földi, vagy másvilágbéli, galaxisbéli utazó vagy-e, és engedd szabadjára grafomániád!
Ha ezt a szöveget olvasod, örültünk a karakterednek, lapodnak, személyednek és minden X molekuládnak. El vagy fogadva! Először is üdv az őrültek világában, ne fogd vissza magad, írj rá bátran a régi motorosokra, vagy bárkire, aki szimpatikus.
Foglalj
Profil gif 1 :
Profil gif 2 :
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.