Beülni egy egyetemi biológia szakos órára mindennemű előzetes tudás nélkül egyértelműen nem volt megfontolt döntés részemről, de nem mondhatnám, hogy bánom. Mindaz, amit felfogtam az elhangzottakból - merész lenne azt állítani, hogy a felét -, valóban felkeltette az érdeklődésemet. Ritka, hogy minden teljesüljön: a remek előadásmód, a logikus felépítés és az emészthető prezentáció. (Amennyire meg tudtam ítélni kívülállóként.) Az egyetlen negatívum, amivel szembesülnöm kellett, hogy nem készítettem beadandót. Nyilván. Most vagyok itt először és talán utoljára is; elég ritka, hogy ennyi szabadidőm legyen az egyetem és az X-es dolgok mellett, de egyébként sem szívatnám magamat egy olyan tárgyra való készüléssel, amit sosem vettem fel hivatalosan. Ez a beadandó-kérdés viszont irracionális módon szíven ütött, hiszen sosem érkeztem még tanórára felkészületlenül. Úgy érzem, ez olyasmi, amit mindenképp tisztáznom kéne, tekintve, hogy Harries tanárnő láthatóan a szívét-lelkét beleadta az okításunkba.
Miután véget ér az óra, egy kicsit hosszabbra nyújtom a cuccaim összerámolását, hogy lehetőség szerint minél kevesebb diák maradjon a teremben. Fél füllel hallom, amint az órán hangosan vihorászó lányok lerohanják a tanárnőt valamilyen növény-vészhelyzet miatt. Nagyjából öt perce tarthat már a dialógus, mikor elveszítem a türelmemet és követem őket az előadó középpontjába. A pulpitushoz érve udvarias mosolyt vetek Harries tanárnőre, habár az egész számat kitakaró nikáb némiképp tompíthatja az üzenetet.
A lányok egyike hátrafordul egy pillanatra. Még éppen elcsípem a már annyira megszokott furcsálló-értetlen tekintetet, amit az öltözetem általában kivált az emberekből, mielőtt visszafordulna a tanárnőhöz. Rövidesen kimentik magukat - vagy inkább Harriest -, én pedig kapok az alkalmon.
- Jó napot, Tanárnő! Elnézést, nem akarom sokáig feltartani. Sooraya Qadir vagyok, csak vendégként voltam jelen az előadáson. Bevallom, kissé laikus vagyok a témában, de nagyon tetszett az óra. Mindig Ön szokta tartani? - Ha jól emlékszem, csak tanársegéd. Minden esetre nem igazán láttam még az egyetem közelében, pedig hasonló időszakokban vannak az óráim. - Sajnos most vettem részt először, ezért nem tudok beadandóval szolgálni - vallom be alig leplezett bűntudattal.

Harries tanárnő helyében rettentően irigy lennék, amiért a professzor éppen az esőerdőket járja - még ha számomra az orchiea-fajok kutatása nem is hangzik kifejezetten érdekfeszítőnek. Sokat gondolkoztam már rajta, milyen helyekre utaznék először, ha adottak lennének a körülmények, de nem volt túl hatékony az ábrándozásom: mindig visszakanyarodtam Afganisztán és a családom felé.
- Nos, nem tudhatom, milyenek szoktak lenni Fergusson előadásai, de nem hiszem, hogy a "beérés" megfelelő kifejezés lenne. Sokaktól hallottam ma, ahogy az Ön óráját dicsérték - felelem tárgyilagosan. Még véletlenül sem szeretném, ha üres hízelgésnek venné a szavaimat; nem fűződik semmi érdekem ahhoz, hogy pozitív legyen a rólam alkotott megítélése. Egyébként sem vallana rám, hogy ilyen módon próbáljam megvalósítani a céljaimat. Mindössze arról van szó, hogy tényleg remeknek gondolom, ahogy tanít; lerítt róla, mennyire felkészülten és milyen őszinte lelkesedéssel érkezett az órára. Úgy hiszem, igazán tartozom annyival, hogy biztosítsam róla, nincs oka a lekicsinylésére. Rettentően rémisztő lehet kiállni ennyi ember elé, akik minden egyes kis részletet megfigyelnek és kiragadnak éppúgy az ember beszédéből, mint a megjelenéséből és a viselkedéséből. Néhány elcsípett mondat alapján ráadásul erős bennem a gyanú, hogy sokak örömére szolgál, hogy ha átmenetileg is, de ő vette át Fergusson helyét.
- Köszönöm, megfontolom. Habár... Ha őszinte akarok lenni, azt hiszem, nem ártana az alapoktól kezdenem. Elég sok dolog homályos volt még. - Azt hiszem, túl sok dolog van, ami felületesen érdekel; először fellelkesít, hogy hirtelen mennyi új részletet tanulok meg tőlem teljesen független területről, a végén azonban mindig rá kell jönnöm, hogy nem véletlenül választottam azt a szakot, amit. Épp ezért, ha szabadon választott tárgyról van szó, bölcsebb lenne olyasmibe energiát fektetnem, ami elmélyítheti a tudásom, új színezetet adva az eddigi ismereteimnek. Amiből, ha ki is ábrándulok a félév közepére, még mindig elég hasznos számomra ahhoz, hogy az motiváljon. A botanikáról ez a legkevésbé sem mondható el, tehát nem valószínű, hogy komolyan el kéne gondolkoznom a kurzuson. Ms Harries lelkesedése azonban rám ragad, ha akarom, ha nem. Na és mi van, ha egyel több tárgyat veszek fel, mint kellene? Csak nem okozhat akkora gondot némi plusz kredit...
- Esetleg tudna nekem ajánlani könyveket? Amiket mindenképp érdemes lenne elolvasnom, ha meg szeretném érteni ezt a tárgyat? - kérdezem reménykedve. Tudom, hogy ezt még bánni fogom. Most volt pár csendes hetem, ezen felbuzdulva magamra vállalok mindent, és fél pillanattal később eljön majd a világvége gonosz űrlényekkel és ki tudja, még mi mindennel.
Biztosan ügyetlenül leplezem a zavarom, mikor a botanikával kapcsolatos érdeklődésemről kérdez. Nagyjából két perc alatt döntöttem arról, melyik órára üljek be.
- Legfőképpen arra voltam kíváncsi, milyen lehet egy természettudományi óra az egyetemen, a növényvilág pedig mindig lenyűgözött. - Kelletlenül sütöm le a szemeimet. Én is érzem, mennyire kiábrándító lehet a válaszom, de nem vagyok a hazugságok híve... és azt hiszem, ha sikerült is volna előjönnöm valamivel, csak még gázabb lett volna a próbálkozásom, hogy hitelesnek tüntessem fel magamat.
- Ön mi miatt választotta ezt a pályát? - kérdezek vissza kíváncsian.

- Bizonyára igaza van - felelem diplomatikusan. Senkivel sem vitatkoztam még össze amiatt, mert ki akarta vonni magát a dicséretem alól, és nem pont a frissiben megismert botanika tanárnővel szándékozom elkezdeni.
Határozottan bólintok, mikor visszakérdez a könyveket illetően. Elég boomer vagyok ezen a téren, inkább elolvasok több elsődleges forrást, csak könyvet forgathassak a kezeim között a digitális vagy frissen-ropogósan nyomtatott tananyag ellenében. Sok érvet fel tudnék hozni a preferenciám mellett, de úgy érzem, ebben a kérdésben egy is elegendő: nincs semmi, ami a régi pergamen illatához lenne fogható.
- Szeretném azt hinni, hogy megbirkózom velük - jegyzem meg kissé szórakozottan, mikor említést tesz a hazacipelés potenciális nehézségeiről. Ő persze nem tudhatja, milyen erőnléttel rendelkezem, vagy milyen szerepet töltök be a mutánsok között. Ha hozzá is férnek ilyen adatokhoz - és feltételezem, így van -, nem tudom elképzelni, hogy a kiugró (veszélyes) eseteket leszámítva bárki is tulajdonítana jelentőséget az egyes diákok képességeinek, vagy képes lenne nyomon követni azokat.
- Pedig ez igazán szóra sem érdemes. - Szinte szégyenlősen halkítom le a hangom, mikor pozitívumként említi meg, hogy a hús-vér könyveket részesítem előnyben. - Előre is nagyon köszönöm, hogy időt szán erre, tanárnő - vetek rá egy halovány, hálás mosolyt. Neki tulajdonképpen csak több feladata lesz ezzel, mintha itt hagyna annyival, keressem meg a tárgyhoz tartozó elektronikus jegyzeteket. Értékelem, hogy ennek ellenére sem nehezményezi a kérésem.
Alig észrevehetően emelem meg a szemöldökömet a pályaválasztási történetét, vagy inkább annak hiányát hallva, ezzel enyhe jelét adva hitetlenkedésemnek. Gondolom, jobb nem erőltetni a kérdést.
- Értem. (...) Nos, igazán nem szeretném tovább feltartani Önt. Köszönöm szépen a beszélgetést - mosolygok rá. - És az órát is.
Hacsak nincs semmi más, amit mondana, beváltom az ígéretemet és magára hagyom őt. Úgy tűnik, hirtelen elég sok olvasnivalóm támadt.