Üdv a Dimenziókapuban! A belépés ingyenes, az utazás addiktív, desztinációnk: a Marvel univerzum. Ölts magadra álarcot, kísérletezz szuperképességekkel, kapcsolódj a kedvenc karaktereidhez, tervezz bűncselekményt, vagy állíts meg egyet. Itt te írod a canont.
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Tovább
Chatbox
» This is Our Life
by Eric Brooks Ma 6:21 pm-kor
» The strain I am under
by Cortez Constantine Tegnap 3:00 pm-kor
» Angels can cry
by Cortez Constantine Pént. Nov. 22, 2024 7:16 pm
» Take me down to the Paradise City
by Cortez Constantine Pént. Nov. 22, 2024 6:36 pm
» Yoko kódtörője
by Shu Kyoko Pént. Nov. 22, 2024 2:17 pm
» Running from my shadow
by Eric Brooks Csüt. Nov. 21, 2024 12:41 am
» LazyTown Goes Digital
by Eric Brooks Szer. Nov. 20, 2024 11:36 pm
by Eric Brooks Ma 6:21 pm-kor
» The strain I am under
by Cortez Constantine Tegnap 3:00 pm-kor
» Angels can cry
by Cortez Constantine Pént. Nov. 22, 2024 7:16 pm
» Take me down to the Paradise City
by Cortez Constantine Pént. Nov. 22, 2024 6:36 pm
» Yoko kódtörője
by Shu Kyoko Pént. Nov. 22, 2024 2:17 pm
» Running from my shadow
by Eric Brooks Csüt. Nov. 21, 2024 12:41 am
» LazyTown Goes Digital
by Eric Brooks Szer. Nov. 20, 2024 11:36 pm
Rosemarie Morozov
• doing bad for good reasons •
Freddy és Lili
2026.01. | Vibe-house konyhája Character skin VIBE
2026.01. | Vibe-house konyhája Character skin VIBE
Kezdett a titkos kutatóklub úgy kinézni, mint egy terülj-terülj asztalkám. Nem számítottam arra, hogy több fogásból álló reggelit rittyentenek a többiek, amíg embert varázsolok magamból. De ég áldja őket érte!
Törökülésbe húztam a lábaim, a laptopomat pedig az ölembe pakoltam, mintha csak a pozitúra váltással próbálnék hangolódni a közelgő webes keresésre. Fejjel Lili telójába estem, hogy feljegyezzem a címet gépemen egy gondolatnyi kitérővel megnyitott jegyzettömbe.
– Meglepődnél. A Hydra jellemzően nem a kreativitásáról híres – oltottam be őket zsigerből. Mindössze tapasztalat és a megannyi infó alapján, amit már sikerült felhalmoznom. – Ha van róluk bármi is a neten, simán megtalálom – jelentettem ki bátran. Ahhoz értettem, hogy kell berúgni néhány keresőmotort, hogy úgy szuperáljanak, ahogy az nekem tetszik.
– Viiiszont – nyújtottam el a szót, hogy ezzel is felkészítsem a többieket a feketelevesre. – Kívülről nézve fura lesz, amit csinálni fogok. Mármint egészen olyan lesz, mintha aludnék. És nem fogok tudni reagálni rátok, totál ki fogok zoomolni. Ezért előre is bocsi… De ez tök normális tőlem ilyenkor, szóval ne aggódjatok! És valójában nem aludni fogok, csak egyszerűen ez történik, ha sokáig használom a skillemet. De ha olyan két óra múlva nagyon nem akaródznék megmoccanni, akkor léccike kezdjetek el kirázni a transzból. Így is tuti el leszek gémberedve, meg azért nem szeretnék fennragadni a világhálón sem. Nem kellemes érzés – kértem őket. Jobb volt felkészülni ilyen eshetőségre is.
Lili kívánságlistáját meghallgatva mancsomat kitartottam Freddy felé.
– Benzin nélkül viszont nem fog menni! – természetesen nem tényleges gázolajra gondoltam, hanem a kávémra, amit korábban elrakattam vele. Várakozóan néztem rá, nem csak azért, mert félúton realizáltam a cuki poháralátétre kipakolt italom, amire lopva-lopva rálestem. Innentől már túl ciki lett volna egy visszavonást tolni – nem is tudtam volna –, szóval ezért ott tartottam üresben a mancsomat, ami sokkal kellemetlenebb volt, mintha valaki lógva hagyott volna egy pacsival. Így megkíséreltem úgy tenni, mint aki az esetleges ötleteket várja, amit hozzácsaphat a keresési listához.
– Oooké, akkor, ha nincs más, én lépek. Mármint nem ténylegesen, hanem képletesen – hantázásommal húztam az időt, míg lélekben rákészültem a világhálós körútra. A korábbi ciki szitu után, jobb is volt angolosan távozni.
Ujjaimat finoman széttártam a klaviatúra felett, mintha csak gépelni készülnék. Vettem egy mély levegőt és lehunytam a szemeimet. Az információk szinte azonnal elkezdtek özönleni az elmémbe. Nem voltak képernyők, nem voltak billentyűzetek – csak én voltam és az adatfolyam.
A város összes szervere, adatbázisa, a legmélyebb web sötét zugai, mind-mind elérhetővé váltak számomra.
Végeztem egy Google lokációs keresést a címre, a találat egy közismert toronyházas irodaépületre mutatott, amiből több száz akadt New York utcáin. Ebben kifejezetten néhány cég, egy bank, ügyfélszolgálat, elemző irodák bújtak meg… Úgy lapozgattam bemutatkozóik között, mint egy megszállott kupongyűjtő, aki a legjobb deal-t keresi a következő nagybevásárláshoz. Ezután rákukkantottam néhány honlapra, mely az ott található cégeké volt, a háttérben meghúzódó kódokban bogarászva.
Szemet vetett egy szerény bemutatkozó, ahol lemaradt weblapcím. A Serpent’s Eye Consultancy volt az, és igazából nem is létezett honlapjuk. Gyanús volt, hogy a mai világban miért nem akadt ilyenjük, és elképzelni sem tudtam, miként lehettek versenyképesek enélkül.
Mélyebb keresések alá vetettem őket, ha már webcímük nem akadt, a keresőmotorok segítségét
kértem, megvizsgálva ők mit böfögnek ki magukból. Néhány hír, üzletkötés, abból is némely elég shady-nek tűnt számomra.
Sebtében átfutottam egy sor titkosított fájlt. Kikerültem néhány tűzfalat, mint egy fantom, aki nyom nélkül halad keresztül a legszűkebb hézagokon is. Kormányzati dokumentumokat töltöttem le, aztán cégjegyzéket. A cég stratégiai tanácsadó és befektetési vállalatként tetszelgett a piacon.
Végül rátértem a doksiban megjelenő nevekre, elérhetőség után kajtatva, valamennyi szétcicomázott kirakat volt, de valójában bűzlött a kamuszagtól, kongtak az ürességtől és aki mögötte állt, mintha nem az lenne, akit a csinos tablóképen láthattam.
Egy pillanatra megálltam. Találtam valamit, ami nagyon érdekes volt számomra. Az a cég, ahol a Papa annakidején „dolgozott”. Ahol húzogatta a Hydra bajuszát. Ahogy megérintettem az adatot, az infó szinte szétrobbant az elmémben. A két cégnek köze van egymáshoz!
Nem volt szükségem többre. Az apám talán közelebb volt, mint valaha gondoltam volna.
Egy mappába suvasztottam a számos érdekességet, amit a kutatással megleltem. Több lépcsős védelmet pakoltam rá, ha esetleg illetéktelen kezekbe kerülne valaha a laposom, akkor még a legjobb hacker számára is fejfájást okozzak.
– Azt hiszem megtaláltam őket – szólaltam meg hirtelen. Hangom enyhén be volt rekedve, ezért legurítottam a kávém maradékát. Kivételesen nem csekkoltam, hogy milyen sokáig utaztam a világháló rögös útjain, de ez most nem számított. Legközelebb méregetem, hátha megdöntöm a rekordomat.
– Fogjuk rá, hogy kreatívok voltak – köhintettem egyet, ezt még én sem gondoltam komolyan. – Éppen „Serpent’s Eye Consultancy” – néven futnak a címen talált irodaházban – betöltöttem közben a gépemen az alaprajzot. Feléjük fordítottam a monitort, hogy szemügyre vehessék.
– És ez a fészkük ott – böktem most a toronyház megfelelő pontjára. – Nem promotálták ugyan, de szerintem pénzt is mosnak ebben a nagy kócerájban – átlapoztam nekik az utcaképre, ahol több frontból is megcsodálhatták a puccos irodát.
– Ami biztos, hogy köze van a Papámhoz. Viszont ahhoz, hogy többet megtudjak oda kell jutnom. Innen ugyanis nem tudok belemászni a rendszerükbe, közelebb kell keverednem hozzá. De a legjobb az lenne, ha bejutnánk – fejben már egy terven agyaltam. Bár részemről addig jutott az ötlet, hogy: – Na? Akkor odamegyünk, bemegyünk, csekkoljuk a szerverszobát, elcsórjuk az infókat, ott hagyunk egy jópofa vírust és kijövünk? Szóval mikor indulunk? – vezettem tekintetemet a lányokra.
– Öhm… remélem nem gáz, hogy ennyire király többesben beszélek – nyögtem ki. Zavartságomat a körmöm melletti bőr tépkedésébe temettem. Pár pillanatig egészen belefeledkeztem ebbe. Lopva lestem Lili és Freddy felé.
– Azzal, hogy hárman ülünk itt, én automatikusan egy co-op műveletnek vettem. De megértem, ha nem akartok jönni, mégis az én Papámról van szó. Én mindenképpen megyek. Csak… csak ha együtt mennénk, akkor háromszorosak lennének az esélyeink – mutattam rá erre a nem is olyan aprócska tényre. – Persze hajlandó vagyok lemondani a szorzóról, annyit nem ér ez az egész, hogy olyanba rángassalak titeket, amiben nem akartok részt venni. Ennél azért jóval fontosabb nekem a barátságotok – és a barátok nem kényszerítik bele a másikat olyanba, amit nem szeretnének.
Törökülésbe húztam a lábaim, a laptopomat pedig az ölembe pakoltam, mintha csak a pozitúra váltással próbálnék hangolódni a közelgő webes keresésre. Fejjel Lili telójába estem, hogy feljegyezzem a címet gépemen egy gondolatnyi kitérővel megnyitott jegyzettömbe.
– Meglepődnél. A Hydra jellemzően nem a kreativitásáról híres – oltottam be őket zsigerből. Mindössze tapasztalat és a megannyi infó alapján, amit már sikerült felhalmoznom. – Ha van róluk bármi is a neten, simán megtalálom – jelentettem ki bátran. Ahhoz értettem, hogy kell berúgni néhány keresőmotort, hogy úgy szuperáljanak, ahogy az nekem tetszik.
– Viiiszont – nyújtottam el a szót, hogy ezzel is felkészítsem a többieket a feketelevesre. – Kívülről nézve fura lesz, amit csinálni fogok. Mármint egészen olyan lesz, mintha aludnék. És nem fogok tudni reagálni rátok, totál ki fogok zoomolni. Ezért előre is bocsi… De ez tök normális tőlem ilyenkor, szóval ne aggódjatok! És valójában nem aludni fogok, csak egyszerűen ez történik, ha sokáig használom a skillemet. De ha olyan két óra múlva nagyon nem akaródznék megmoccanni, akkor léccike kezdjetek el kirázni a transzból. Így is tuti el leszek gémberedve, meg azért nem szeretnék fennragadni a világhálón sem. Nem kellemes érzés – kértem őket. Jobb volt felkészülni ilyen eshetőségre is.
Lili kívánságlistáját meghallgatva mancsomat kitartottam Freddy felé.
– Benzin nélkül viszont nem fog menni! – természetesen nem tényleges gázolajra gondoltam, hanem a kávémra, amit korábban elrakattam vele. Várakozóan néztem rá, nem csak azért, mert félúton realizáltam a cuki poháralátétre kipakolt italom, amire lopva-lopva rálestem. Innentől már túl ciki lett volna egy visszavonást tolni – nem is tudtam volna –, szóval ezért ott tartottam üresben a mancsomat, ami sokkal kellemetlenebb volt, mintha valaki lógva hagyott volna egy pacsival. Így megkíséreltem úgy tenni, mint aki az esetleges ötleteket várja, amit hozzácsaphat a keresési listához.
– Oooké, akkor, ha nincs más, én lépek. Mármint nem ténylegesen, hanem képletesen – hantázásommal húztam az időt, míg lélekben rákészültem a világhálós körútra. A korábbi ciki szitu után, jobb is volt angolosan távozni.
Ujjaimat finoman széttártam a klaviatúra felett, mintha csak gépelni készülnék. Vettem egy mély levegőt és lehunytam a szemeimet. Az információk szinte azonnal elkezdtek özönleni az elmémbe. Nem voltak képernyők, nem voltak billentyűzetek – csak én voltam és az adatfolyam.
A város összes szervere, adatbázisa, a legmélyebb web sötét zugai, mind-mind elérhetővé váltak számomra.
Végeztem egy Google lokációs keresést a címre, a találat egy közismert toronyházas irodaépületre mutatott, amiből több száz akadt New York utcáin. Ebben kifejezetten néhány cég, egy bank, ügyfélszolgálat, elemző irodák bújtak meg… Úgy lapozgattam bemutatkozóik között, mint egy megszállott kupongyűjtő, aki a legjobb deal-t keresi a következő nagybevásárláshoz. Ezután rákukkantottam néhány honlapra, mely az ott található cégeké volt, a háttérben meghúzódó kódokban bogarászva.
Szemet vetett egy szerény bemutatkozó, ahol lemaradt weblapcím. A Serpent’s Eye Consultancy volt az, és igazából nem is létezett honlapjuk. Gyanús volt, hogy a mai világban miért nem akadt ilyenjük, és elképzelni sem tudtam, miként lehettek versenyképesek enélkül.
Mélyebb keresések alá vetettem őket, ha már webcímük nem akadt, a keresőmotorok segítségét
kértem, megvizsgálva ők mit böfögnek ki magukból. Néhány hír, üzletkötés, abból is némely elég shady-nek tűnt számomra.
Sebtében átfutottam egy sor titkosított fájlt. Kikerültem néhány tűzfalat, mint egy fantom, aki nyom nélkül halad keresztül a legszűkebb hézagokon is. Kormányzati dokumentumokat töltöttem le, aztán cégjegyzéket. A cég stratégiai tanácsadó és befektetési vállalatként tetszelgett a piacon.
Végül rátértem a doksiban megjelenő nevekre, elérhetőség után kajtatva, valamennyi szétcicomázott kirakat volt, de valójában bűzlött a kamuszagtól, kongtak az ürességtől és aki mögötte állt, mintha nem az lenne, akit a csinos tablóképen láthattam.
Egy pillanatra megálltam. Találtam valamit, ami nagyon érdekes volt számomra. Az a cég, ahol a Papa annakidején „dolgozott”. Ahol húzogatta a Hydra bajuszát. Ahogy megérintettem az adatot, az infó szinte szétrobbant az elmémben. A két cégnek köze van egymáshoz!
Nem volt szükségem többre. Az apám talán közelebb volt, mint valaha gondoltam volna.
Egy mappába suvasztottam a számos érdekességet, amit a kutatással megleltem. Több lépcsős védelmet pakoltam rá, ha esetleg illetéktelen kezekbe kerülne valaha a laposom, akkor még a legjobb hacker számára is fejfájást okozzak.
– Azt hiszem megtaláltam őket – szólaltam meg hirtelen. Hangom enyhén be volt rekedve, ezért legurítottam a kávém maradékát. Kivételesen nem csekkoltam, hogy milyen sokáig utaztam a világháló rögös útjain, de ez most nem számított. Legközelebb méregetem, hátha megdöntöm a rekordomat.
– Fogjuk rá, hogy kreatívok voltak – köhintettem egyet, ezt még én sem gondoltam komolyan. – Éppen „Serpent’s Eye Consultancy” – néven futnak a címen talált irodaházban – betöltöttem közben a gépemen az alaprajzot. Feléjük fordítottam a monitort, hogy szemügyre vehessék.
– És ez a fészkük ott – böktem most a toronyház megfelelő pontjára. – Nem promotálták ugyan, de szerintem pénzt is mosnak ebben a nagy kócerájban – átlapoztam nekik az utcaképre, ahol több frontból is megcsodálhatták a puccos irodát.
– Ami biztos, hogy köze van a Papámhoz. Viszont ahhoz, hogy többet megtudjak oda kell jutnom. Innen ugyanis nem tudok belemászni a rendszerükbe, közelebb kell keverednem hozzá. De a legjobb az lenne, ha bejutnánk – fejben már egy terven agyaltam. Bár részemről addig jutott az ötlet, hogy: – Na? Akkor odamegyünk, bemegyünk, csekkoljuk a szerverszobát, elcsórjuk az infókat, ott hagyunk egy jópofa vírust és kijövünk? Szóval mikor indulunk? – vezettem tekintetemet a lányokra.
– Öhm… remélem nem gáz, hogy ennyire király többesben beszélek – nyögtem ki. Zavartságomat a körmöm melletti bőr tépkedésébe temettem. Pár pillanatig egészen belefeledkeztem ebbe. Lopva lestem Lili és Freddy felé.
– Azzal, hogy hárman ülünk itt, én automatikusan egy co-op műveletnek vettem. De megértem, ha nem akartok jönni, mégis az én Papámról van szó. Én mindenképpen megyek. Csak… csak ha együtt mennénk, akkor háromszorosak lennének az esélyeink – mutattam rá erre a nem is olyan aprócska tényre. – Persze hajlandó vagyok lemondani a szorzóról, annyit nem ér ez az egész, hogy olyanba rángassalak titeket, amiben nem akartok részt venni. Ennél azért jóval fontosabb nekem a barátságotok – és a barátok nem kényszerítik bele a másikat olyanba, amit nem szeretnének.
Sidenote: I have the info, we have the friendship, so what are we waiting for? Let's do this HEIST!
_________________
It makes me laugh every time I look back.
When I believed, I couldn't be anything more than that.
HIGH-TECH CODE SORCERERWhen I believed, I couldn't be anything more than that.
Profil gif 1 :
Karakterlap :
Karakterdal :
Kapcsolat :
Love grows where...
Profil gif 2 :
Lilia Volkov a Nap Hősének tart
Lilia Volkov
• doing the best they can •
Romy & Freddy
Dear cousins 2026. január, Bayville & New York Background music
Dear cousins 2026. január, Bayville & New York Background music
Dimitry bácsikájuk kapcsán csak bólogatni tudott. Amikor a nyomokra terelődött a szó, látványosan széttárta karjait tanácstalanságában. Ennél többet sajnos nem tudott volna hozzáfűzni. Szerinte is hülyeség volt ennyit várni.
- Héj, én elhittem, hogy az orosz nyelv az álmot is kiveri a szemedből - védekezett a vádra. Mondjuk sejthette volna, ő is szeretett sokáig szundizni. Főleg ebben a hidegben. Nem mintha az iskola és a vizsgaidőszak ezt túlzottan engedte volna neki. Meg aztán, ő már órák óta ébren volt, nem feltételezte, hogy Romy még csak pár órája feküdt le aludni. Ezért amúgy valahol roppant mód irigyelte is.
Freddy bekapcsolódása a társalgásba váratlan fordulat volt. Még nem döntötte el, jó-e nekik vagy sem. De elismerő mosollyal bólintott Freddy javított kiejtésére. Nem rosszból korrigálta: a nővére valószínűleg nem reagált volna jól az elrontott névre. Ő viszont megjegyezte magának arra az esetre, ha megunná az életét, és arra vágyna, hogy egy sólyom kergesse gyilkos szándékkal.
Még örült is, amikor Freddy elhelyezkedett mellette a pulton. Így mégiscsak jobban figyelhették Romy ügyködését. Már csak remélni merte, hogy ezen a ponton több kísérletet nem tesz kedves unokanővére a jelenlévők likvidálására.
- Nem megbántani akartalak. Tudjuk, hogy Dimitry bácsi a kvázi nevelőd. Megértenénk, ha nem akarnád kockáztatni a bizalmát, és inkább riadóztatni akarnád arra, hogy mi saját szakállra készülünk dolgozni - válaszolt őszintén egy kedves mosollyal. Tényleg megértette volna. Mégiscsak régebb óta ismerte a bácsikájukat, mint őket. Szóval egy szava sem lehetett volna. De azért remélte, Freddy inkább az ő pártjukat fogta volna.
Romy kiegészítését egy lágy mosollyal hallgatta. Tudta, hogy Romynak ez mennyire fontos. És azok után, ami egy hónapja történt... Valamilyen szinten ő is védeni akarta volna Freddyt. De azt nem csak azért nem volt hajlandó meglépni, mert a szabadság korlátozásának tartotta volna. Gyengéden megpaskolta a lány vállát.
- Nem lebeszélni akarunk. Dimitry bácsi még augusztus végén megtiltotta nekünk, hogy mi magunk szaglásszunk. Neked is jogod van tudni, hogy az ő szemében most majd tilosban járunk - jegyezte meg, vigasztalásnak szánva a szavait. Látta, Freddy mennyire kezd elszontyolodni, miközben Romy kezébe nyomott egy kulcsot. Ez utóbbi még kuncogást is kiváltott belőle. Határozottan értékelte a leányzó humorát. Abban nem volt biztos, hogy a kávéja előtt Romy ezzel a gesztussal tud majd mit kezdeni. De határozottan szórakoztató volt.
Nem egészen ezt a reakciót várta. Szerencsére még idejében sikerült elkapnia Freddy grabancát.
- Ácsi, ez nem egy nem volt. Én nem fogom azt csinálni, mint a fiúk és eldönteni helyetted, képes vagy-e egy feladatra vagy sem. Ha késznek érzed magad egy akcióra, akkor én örülnék a részvételednek. Meg aztán, Dimitry bácsi által te is családtag vagy, ugyanannyi jogod van belevetni magad, mint nekünk. De a meglátásaidra akkor is kíváncsi vagyok, ha ódzkodsz az egésztől - kacsintott Freddy-re, hogy bátorítsa egy kicsit. Amikor már biztos volt benne, hogy a leányzó nem old majd kereket, el is engedte. Helyette Romy indítványára bólogatott. - Meglesz, készülj el nyugodtan - intett unokanővére után. Aztán kezeit összekulcsolta, és azokat az ég felé emelve nyújtózkodott. Kicsit kiropogtatta a nyakát, és leugrott a pultról.
A beálló csendben, ameddig Freddy vélhetően átgondolta, tényleg alá akar-e merülni egy újabb akcióba miután frissen szabadult a kórházból, ő maga azon kezdett gondolkodni, milyen ebédszerűt tudna összedobni tíz-tizenöt perc alatt? Mert azt biztosra vette, hogy Romy készülődése eltart majd annyi ideig. Benézett a hűtőbe. Nagyon remélte, hogy van még csirkehús. A vörös húst ugyanis még mindig nem tudta lenyomni a torkán.
- Semmi gond, ráérsz átgondolni - válaszolt Freddynek egy megnyugtató mosollyal, aztán bólogatott az ötletre. - Pont az ebéden agyaltam. Szereted a csirkés quesadilla-t? Ahhoz azt hiszem mindenünk van és kész is lesz, mire Romy összeszedi magát - tette hozzá, reménykedve, hogy Freddynek is tetszett az ötlet. Gyorsan elő is pakolt a pultra, és kiosztott pár egyszerű feladatot a másik lánynak. A cél az volt, hogy gyorsan el tudjanak készülni az ebéddel. Azt se bánta, ha a végén Freddy zsebre tett mindent, és úgy tudtak elindulni a tükörhöz, hogy aktiválják az átjárót.
A túloldalon kérdés nélkül látott neki kényelmessé tenni a pikniket, elrendezni a tányérokat, italokat, és a maga részéről kényelembe helyezte magát, egy puha párnának dőlve. Romy kérdésére viszont azonnal felpattant és előkapta a telefonját.
- Erre a címre kellene rákeresni - helyezte Romy elé a megnyitott jegyzeteket a telefonján. Elég pontos címadata volt, még az irodaháznak az a két emelete is rajta volt, amelyik nekik kellett. - Jó lenne tudni, milyen a környék, mik vannak még az épületben. Egyáltalán milyen néven vannak jelen? Mert valahogy nem hiszem, hogy Hydra New York Inc. néven futnának - ezen még ő is húzta a száját. Elgondolkodott egy kicsit. Nem azon, hogy az átjárónak ezen az oldalán automatikusan váltott angolra. Nem, inkább azon, hogy odaát mintha említett volna még valamit. - Vagy ha van nyilvánosan elérhető alaprajz, az is szuper lenne. Az alapján ki lehetne találni, mit akarunk kezdeni ezzel a hellyel, és megtervezni a lépéseket. Neked eszedbe jut még valami, Freddy? - nem tudta, kihagyott-e valamit. Még sosem tervezett akciót. Most se volt benne biztos, hogy ez volt a legjobb lépés. De már kezdtek nyakig benne lenni, úgyhogy innen nem volt visszaút.
FYI: Okay, this IS shaping up to be a heist!
Profil gif 1 :
Profil gif 2 :
Rosemarie Morozov a Nap Hősének tart
Winifred Wilson
• doing bad for good reasons •
Lili & Romy
2026. január, Bayville Outfit Theme Song
2026. január, Bayville Outfit Theme Song
Nagyon kémdrámásan cseverésznek a lányok, feltörés, mások után takarítás, beépülés, magánakciók meg kódnevek. Bár a Csodapók elég béna álca. Mindenki tudja, hogy az Kén. Romy ügysebben összezavar a rumbákkal meg a hajnali déllel.
Beválik a stratégia, sikert aratok a cukorsöpréssel, így talán felvehetem a versenyt a rejtélyes rumbákkal. Büszke tejbetök vigyort villantok Romy hálálkodására.
– Zoya – ismétlem el Lili után. Sejtettem, hogy vannak testvérei, biztos azért ért annyival jobban az emberekhez, mint én. Különben többnyire csak sejtek róla dolgokat, amit tudok elég gyér: szép, okos, egyetemre jár, finomakat főz, macska. És azt hiszem, jófejségből, Romy kedvéért rendes velem, különben nem kedvel. Most is finoman megpróbál eltántorítani a spéci küldetéstől.
Zavartan fészkelődöm mellette, a nemlétező koszt piszkálgatom ki a körmöm alól. Romy sem bír dűlőre jutni. Talán hiba volt rájuk akaszkodni…
– Miért árulkodnék? – dünnyögöm oroszul. – Nem szoktam.
Vajon miket feltételeznek rólam? Azt gondolják, jelentgetek Caldinak, olyan besúgósan? Mármint… Jogos… Átmenetileg húzom meg náluk magam, közben folyamatosan kavarom a kakit, plusz ott a kleptománia meg a kétes maffia múltam. Semmi okuk megbízni bennem…
Összepréselt ajkakkal bólogatok. Komoly ügy. Romy papája a tét. Bár többen hatékonyabbak lehetnének, amúgy veszélyes. Kéri a kulcsot. Automatikusan előveszek egyet a zsebemből, és engedelmesen a markába nyomom. Asszem a sulis szekrényemet zárta.
Lomhán pislogok Lili vigasztaló beszédére. Ilyeneket mondott nekik? Caldi? Az a Caldi, aki megígérte, elvisz engem Eiffel tornyot lopni? Nem fér a fejembe, hiába csóválom, hogy helyet csináljak neki benne. A szeretnénk, DE megint kegyes terelésnek cseng, újabb kibújó, lehetőség kihátrálni. Mert erre megy ki a játék, nem? Értek én a gyengéd visszautasítások nyelvén.
– Öhm… Akkor ez valójában egy nem, ugye? – kászálódnék le a pultról. Kiszalad a torkomon a levegő, úgy ráfeszül a nyakamra a póló. Kidülledt szemmel fordulok Lilihez, meredek rá, hogy most mégis mi a manóért fojtogat. Ez a bosszú Niel miatt? Segélykérően pillantok Romyra, és addig kalimpálok, míg kiszabadulok a fogságból.
Ajjaj. Azt mondja, túl sokat tudok és ez családi ügy, tisztára előbújik belőle a maffia, még fenyegetően rám is kacsint! Atya gatya. Lilinek tényleg nem lehet nemet mondani. Megszeppenten visszacsüccsenek mellé. Keresem a meglátásaimat. Vajon előbújnak a karmai, ha elárulom, hogy kong az agyam az ürességtől?
Gyerünk, Freddy! Improvizálj valamit!
– Oké, persze… Hát… Szóval…
Sokáig morfondírozok a semmin. Romy inkább eliszkol a laptopjáért, hiába kapok utána kézzel meg kétségbeesett pillantásokkal. Kínos csend zuhan a konyhára. Arrébb kecmergek, egészen a bútor széléig, azt nézem, mit pakolhatnék el vagy tisztíthatnék meg. Ciki lenne piszkos edényeket idézni a mosogatókagylóba, és nekiállni a gép mellett szivaccsal elsikálni őket?
Oldalra sandítok Lilire.
– Egy darab meglátásom sincs – bukik ki belőlem a vallomás. Szépítésként imára emelt mancsokkal fogadkozom: – Ha lesz, azonnal szólok!
Vészesen közel helyezkedtem a peremhez, teli szákként csúszok le róla és huppanok a padlóra. A világmindenség legbénább, legnyomibb zsákjaként. Guggolásból kémlelek fel a lányra.
– Csinálunk ebédet? Éhes vagyok.
Sodródom az árral az unokanővérek után, náluk van evező, az én csónakom meg lyukas. Elcsordogálunk a tükörportálig. Dunsztom sem volt a létezéséről, míg Kén át nem rángatott rajta múlt hónapban. Azóta mindenhol titkos átjárókat kutatok.
Biccentek Romy nasijára, nem veszem magamra. Ha megint az utcán kötnék ki, tényleg szükségem lesz a spájzra.
– Vigyem? – ajánlom azért fel.
Betotyogok mögöttük a lakásba. Kipakolok egy poháralátétet, rá az elraktározott kávét, aztán kicsit távolabb előpattintok egy fotelt és rápattanok. Onnan figyelem a hekkelést. Rutinból felkenem a számra a málnás balzsamot, legyen mit lecsócsálni desszertként.
Beválik a stratégia, sikert aratok a cukorsöpréssel, így talán felvehetem a versenyt a rejtélyes rumbákkal. Büszke tejbetök vigyort villantok Romy hálálkodására.
– Zoya – ismétlem el Lili után. Sejtettem, hogy vannak testvérei, biztos azért ért annyival jobban az emberekhez, mint én. Különben többnyire csak sejtek róla dolgokat, amit tudok elég gyér: szép, okos, egyetemre jár, finomakat főz, macska. És azt hiszem, jófejségből, Romy kedvéért rendes velem, különben nem kedvel. Most is finoman megpróbál eltántorítani a spéci küldetéstől.
Zavartan fészkelődöm mellette, a nemlétező koszt piszkálgatom ki a körmöm alól. Romy sem bír dűlőre jutni. Talán hiba volt rájuk akaszkodni…
– Miért árulkodnék? – dünnyögöm oroszul. – Nem szoktam.
Vajon miket feltételeznek rólam? Azt gondolják, jelentgetek Caldinak, olyan besúgósan? Mármint… Jogos… Átmenetileg húzom meg náluk magam, közben folyamatosan kavarom a kakit, plusz ott a kleptománia meg a kétes maffia múltam. Semmi okuk megbízni bennem…
Összepréselt ajkakkal bólogatok. Komoly ügy. Romy papája a tét. Bár többen hatékonyabbak lehetnének, amúgy veszélyes. Kéri a kulcsot. Automatikusan előveszek egyet a zsebemből, és engedelmesen a markába nyomom. Asszem a sulis szekrényemet zárta.
Lomhán pislogok Lili vigasztaló beszédére. Ilyeneket mondott nekik? Caldi? Az a Caldi, aki megígérte, elvisz engem Eiffel tornyot lopni? Nem fér a fejembe, hiába csóválom, hogy helyet csináljak neki benne. A szeretnénk, DE megint kegyes terelésnek cseng, újabb kibújó, lehetőség kihátrálni. Mert erre megy ki a játék, nem? Értek én a gyengéd visszautasítások nyelvén.
– Öhm… Akkor ez valójában egy nem, ugye? – kászálódnék le a pultról. Kiszalad a torkomon a levegő, úgy ráfeszül a nyakamra a póló. Kidülledt szemmel fordulok Lilihez, meredek rá, hogy most mégis mi a manóért fojtogat. Ez a bosszú Niel miatt? Segélykérően pillantok Romyra, és addig kalimpálok, míg kiszabadulok a fogságból.
Ajjaj. Azt mondja, túl sokat tudok és ez családi ügy, tisztára előbújik belőle a maffia, még fenyegetően rám is kacsint! Atya gatya. Lilinek tényleg nem lehet nemet mondani. Megszeppenten visszacsüccsenek mellé. Keresem a meglátásaimat. Vajon előbújnak a karmai, ha elárulom, hogy kong az agyam az ürességtől?
Gyerünk, Freddy! Improvizálj valamit!
– Oké, persze… Hát… Szóval…
Sokáig morfondírozok a semmin. Romy inkább eliszkol a laptopjáért, hiába kapok utána kézzel meg kétségbeesett pillantásokkal. Kínos csend zuhan a konyhára. Arrébb kecmergek, egészen a bútor széléig, azt nézem, mit pakolhatnék el vagy tisztíthatnék meg. Ciki lenne piszkos edényeket idézni a mosogatókagylóba, és nekiállni a gép mellett szivaccsal elsikálni őket?
Oldalra sandítok Lilire.
– Egy darab meglátásom sincs – bukik ki belőlem a vallomás. Szépítésként imára emelt mancsokkal fogadkozom: – Ha lesz, azonnal szólok!
Vészesen közel helyezkedtem a peremhez, teli szákként csúszok le róla és huppanok a padlóra. A világmindenség legbénább, legnyomibb zsákjaként. Guggolásból kémlelek fel a lányra.
– Csinálunk ebédet? Éhes vagyok.
Sodródom az árral az unokanővérek után, náluk van evező, az én csónakom meg lyukas. Elcsordogálunk a tükörportálig. Dunsztom sem volt a létezéséről, míg Kén át nem rángatott rajta múlt hónapban. Azóta mindenhol titkos átjárókat kutatok.
Biccentek Romy nasijára, nem veszem magamra. Ha megint az utcán kötnék ki, tényleg szükségem lesz a spájzra.
– Vigyem? – ajánlom azért fel.
Betotyogok mögöttük a lakásba. Kipakolok egy poháralátétet, rá az elraktározott kávét, aztán kicsit távolabb előpattintok egy fotelt és rápattanok. Onnan figyelem a hekkelést. Rutinból felkenem a számra a málnás balzsamot, legyen mit lecsócsálni desszertként.
Top Secret: Sorry... I have zero notes...
Profil gif 1 :
Karakterlap :
Karakterdal :
Kapcsolat :
Profil gif 2 :
Rosemarie Morozov and Lilia Volkov a Nap Hősének tart
Rosemarie Morozov
• doing bad for good reasons •
Freddy és Lili
2026.01. | Vibe-house konyhája Character skin VIBE
2026.01. | Vibe-house konyhája Character skin VIBE
Morcosan elhúztam a szám és most nem csak a kora reggeli nyűgösség játszott közre, hanem Dimitry-bácsi is.
– Tudtam, hogy nem bízhatunk benne! Meg mintha takarítania kellene utánunk, pff. Nem kell, van egy rakat „roombánk” – duzzogva jegyeztem meg. Amúgy tényleg volt, de most nem az R2-es szériákra gondoltam, hanem a hatékony lakótársainkra (dilidokit kivéve, ő csak dilis).
– És a nyomok lesznek olyan kegyesek, hogy megvárják őket ott? – bosszankodtam a tervezett terven, ami még ötlet szinten is rossz volt. Miért ilyen ráérős mindenki?! Ha nem akarják csinálni azt mondják, ahelyett, hogy halogatnak!
– Igazad van – reagáltam le lassacskán a nagy titokzatosságot. Kicsit fura volt Lili szájából hallani, hogy Csodapók. De ha Kaine tudna erről már tuti a címen lenne, mire mi az elindulás gondolatáig jutnánk. Jól veszélybe sodorná magát, sőt megsérülne, aztán csak leshetünk, hogy mégis hová tűnt? Értékeltem Lili elővigyázatosságát!
Nem állítottam, hogy a dac nem játszott volna közre. Csodapók a csapatmunkában is elsősorban a munkára fókuszált és a csapatra nem. Utóbbit inkább mellőzte, ha tehette előszeretettel szólózott és csak utólag kötötte az orrunkra, hogy mi történt. Szóval most az egyszer mi is hallgathattunk, amúgy sem hadba szállni terveztünk egy seregre való HYDRA-val, csak körbe szimatolunk a házuk körül. Mi baj történhetne?
– De mégis miből gondoltad, hogy hajnali délkor vagyok annyira ébren, hogy ez leessen? – megrökönyödve kérdeztem vissza. A felvilágosodás fájdalma képzeletbeli könnycseppet képzett a bal szemem sarkába.
Az edény csörömpölése még mindig ott visszhangzott a füleimben, mikor Freddy váratlan felbukkanását követően készségesen belejtett mellénk takarítani.
– Jaj, Freddy ez nagyon cuki tőled, de igazán nem kellett volna. Köszi szépen – hálálkodtam a rendrakásért. Holott igazából nagyon is szükség volt erre a gesztusra.
Freddy őszinte vallomása azonban zéróra csökkentette meggyőzésem erejét. Lili félig macskaként ácsorgott a pulton és nem vette a lapot az iskolás kamuval. Lehet, hogy a nagy robajtól megsüketült? Olyan éles hallása volt, mint a macskáknak. Ajaj, tekintetemmel menten próbáltam üzenni felé, hogy: „Hahó, nem úgy volt, hogy nem mondjuk el senkinek?”
A felajánlott electruccinót csak azért nem dobtam el az ötletre, mikor Freddy kijelentette, hogy velünk tartana, mert addigra már az ő kezében pihent a bögre.
– Polipok! – nyögtem fel elsősorban. – És igen – vágtam rá habozás nélkül. Nyilvánvaló volt, hogy Freddy mindenről is tudott, így hát felesleges volt a kertelés. Lili kúsza magyarázatát hallva viszont homlokráncolva, halkan fűztem hozzá: – Vagy nem? – a végeredmény végül az lett, hogy holnap megyünk, szóval sietősen kijavítottam magamat. – Vagyis de, igen!
Elkezdtem inkább összerakni magamnak egy új kávét, mert anélkül kizárt, hogy bármit is képes lennék megcsinálni. Már a tejszínhab toppingnál tartottam, amikor Lili után magamhoz vettem a szót.
– Ez komoly ügy Freddy! Nekünk nagyon fonti, hogy ne tudjanak róla mások, oké? – tekintettem rá komoly ábrázattal. – Főleg nekem nagyon fontos. Lehet, hogy rátalálhatok végre a Papámra! – fűztem hozzá reménykedve.
– Igazából… ha többen vagyunk, akkor sokkal hatékonyabbak is lehetünk – vetettem fel. – Viszont veszélyes lehet! Szóval nem kell bizonyítanod senkinek semmit se, nem kell jönnöd, ha nem akarsz. Ez esetben viszont tényleg felnyithatatlan lakat legyen a szádon. A kulcsot is elkérem – kitartottam a jobb mancsomat a láthatatlan kulcsért.
Türelmetlenül vártam Freddy válaszát, mert ha mindezek után nem akart velünk tartani, akkor Lilviel mielőbb másik spotot kellett keresnünk, ahol tényleg nem hallja senki sem mit beszélünk ezzel kapcsolatban a továbbiakban.
– Hozom a laptopom! – jelentettem ki, ha Freddy megerősített minket abban, hogy így is velünk tartana. – Szerintem pattanjunk át a tükrön. Odaát biztos nincsen senki, aki megzavarhatna minket a kutatásban és az esetleges tervezésben – javasoltam abból a célból, hogy készítsék elő az Ugróegér-féle mágikus átjárót, amíg én eloldalazok a technológiáért. Ha nagyon ellenezték, tőlem egy szobába is bevonulhattunk, de az szerintem extrán feltűnő lett volna.
– Valaki hozza majd a kávémat! – böktem a bögrémre, sokatmondó pillantást küldve Freddy felé, ki igazán értett ahhoz, hogy kilöttyintés nélkül elszállítson egy italt egyik helyről a másikra.
Átöltözve, gépemmel a hónom alatt landoltam a randevú ponton – az átjáró előtt – nagyjából tíz perccel később.
– Oké, részemről mehetünk – megigazítottam szabad mancsommal a vállamon átvetett táska pántját.
– Hoztam nasit is – avattam be őket, mire fel ez a sok cucc. – Jó, jó, ha stresszelek ennem kell. Sokat. Csak felkészültem! – ismertem be. – És tudom, hogy a zsebed kifogyhatatlan élelmiszer tekintetében, azért nem árt tartogatnod az elemózsiát éhínséges időkre – magyaráztam külön Freddynek, véletlenül se sértődjön meg azon, hogy nem az ő cuccait éljük fel.
Mikor áttértünk a túloldalra azonnal az asztalhoz mentem lerámolni, majd miután elkényelmesedtem kezeim már a klaviatúra fölött pihentek, azonban ujjaim egy betűt sem nyomtak még le.
– Szóval... mire is kell rákeresnem? – lestem Lili felé, várva az instrukciókat. Kereső szó nélkül nem fogok találni semmit sem!
– Tudtam, hogy nem bízhatunk benne! Meg mintha takarítania kellene utánunk, pff. Nem kell, van egy rakat „roombánk” – duzzogva jegyeztem meg. Amúgy tényleg volt, de most nem az R2-es szériákra gondoltam, hanem a hatékony lakótársainkra (dilidokit kivéve, ő csak dilis).
– És a nyomok lesznek olyan kegyesek, hogy megvárják őket ott? – bosszankodtam a tervezett terven, ami még ötlet szinten is rossz volt. Miért ilyen ráérős mindenki?! Ha nem akarják csinálni azt mondják, ahelyett, hogy halogatnak!
– Igazad van – reagáltam le lassacskán a nagy titokzatosságot. Kicsit fura volt Lili szájából hallani, hogy Csodapók. De ha Kaine tudna erről már tuti a címen lenne, mire mi az elindulás gondolatáig jutnánk. Jól veszélybe sodorná magát, sőt megsérülne, aztán csak leshetünk, hogy mégis hová tűnt? Értékeltem Lili elővigyázatosságát!
Nem állítottam, hogy a dac nem játszott volna közre. Csodapók a csapatmunkában is elsősorban a munkára fókuszált és a csapatra nem. Utóbbit inkább mellőzte, ha tehette előszeretettel szólózott és csak utólag kötötte az orrunkra, hogy mi történt. Szóval most az egyszer mi is hallgathattunk, amúgy sem hadba szállni terveztünk egy seregre való HYDRA-val, csak körbe szimatolunk a házuk körül. Mi baj történhetne?
– De mégis miből gondoltad, hogy hajnali délkor vagyok annyira ébren, hogy ez leessen? – megrökönyödve kérdeztem vissza. A felvilágosodás fájdalma képzeletbeli könnycseppet képzett a bal szemem sarkába.
Az edény csörömpölése még mindig ott visszhangzott a füleimben, mikor Freddy váratlan felbukkanását követően készségesen belejtett mellénk takarítani.
– Jaj, Freddy ez nagyon cuki tőled, de igazán nem kellett volna. Köszi szépen – hálálkodtam a rendrakásért. Holott igazából nagyon is szükség volt erre a gesztusra.
Freddy őszinte vallomása azonban zéróra csökkentette meggyőzésem erejét. Lili félig macskaként ácsorgott a pulton és nem vette a lapot az iskolás kamuval. Lehet, hogy a nagy robajtól megsüketült? Olyan éles hallása volt, mint a macskáknak. Ajaj, tekintetemmel menten próbáltam üzenni felé, hogy: „Hahó, nem úgy volt, hogy nem mondjuk el senkinek?”
A felajánlott electruccinót csak azért nem dobtam el az ötletre, mikor Freddy kijelentette, hogy velünk tartana, mert addigra már az ő kezében pihent a bögre.
– Polipok! – nyögtem fel elsősorban. – És igen – vágtam rá habozás nélkül. Nyilvánvaló volt, hogy Freddy mindenről is tudott, így hát felesleges volt a kertelés. Lili kúsza magyarázatát hallva viszont homlokráncolva, halkan fűztem hozzá: – Vagy nem? – a végeredmény végül az lett, hogy holnap megyünk, szóval sietősen kijavítottam magamat. – Vagyis de, igen!
Elkezdtem inkább összerakni magamnak egy új kávét, mert anélkül kizárt, hogy bármit is képes lennék megcsinálni. Már a tejszínhab toppingnál tartottam, amikor Lili után magamhoz vettem a szót.
– Ez komoly ügy Freddy! Nekünk nagyon fonti, hogy ne tudjanak róla mások, oké? – tekintettem rá komoly ábrázattal. – Főleg nekem nagyon fontos. Lehet, hogy rátalálhatok végre a Papámra! – fűztem hozzá reménykedve.
– Igazából… ha többen vagyunk, akkor sokkal hatékonyabbak is lehetünk – vetettem fel. – Viszont veszélyes lehet! Szóval nem kell bizonyítanod senkinek semmit se, nem kell jönnöd, ha nem akarsz. Ez esetben viszont tényleg felnyithatatlan lakat legyen a szádon. A kulcsot is elkérem – kitartottam a jobb mancsomat a láthatatlan kulcsért.
Türelmetlenül vártam Freddy válaszát, mert ha mindezek után nem akart velünk tartani, akkor Lilviel mielőbb másik spotot kellett keresnünk, ahol tényleg nem hallja senki sem mit beszélünk ezzel kapcsolatban a továbbiakban.
– Hozom a laptopom! – jelentettem ki, ha Freddy megerősített minket abban, hogy így is velünk tartana. – Szerintem pattanjunk át a tükrön. Odaát biztos nincsen senki, aki megzavarhatna minket a kutatásban és az esetleges tervezésben – javasoltam abból a célból, hogy készítsék elő az Ugróegér-féle mágikus átjárót, amíg én eloldalazok a technológiáért. Ha nagyon ellenezték, tőlem egy szobába is bevonulhattunk, de az szerintem extrán feltűnő lett volna.
– Valaki hozza majd a kávémat! – böktem a bögrémre, sokatmondó pillantást küldve Freddy felé, ki igazán értett ahhoz, hogy kilöttyintés nélkül elszállítson egy italt egyik helyről a másikra.
Átöltözve, gépemmel a hónom alatt landoltam a randevú ponton – az átjáró előtt – nagyjából tíz perccel később.
– Oké, részemről mehetünk – megigazítottam szabad mancsommal a vállamon átvetett táska pántját.
– Hoztam nasit is – avattam be őket, mire fel ez a sok cucc. – Jó, jó, ha stresszelek ennem kell. Sokat. Csak felkészültem! – ismertem be. – És tudom, hogy a zsebed kifogyhatatlan élelmiszer tekintetében, azért nem árt tartogatnod az elemózsiát éhínséges időkre – magyaráztam külön Freddynek, véletlenül se sértődjön meg azon, hogy nem az ő cuccait éljük fel.
Mikor áttértünk a túloldalra azonnal az asztalhoz mentem lerámolni, majd miután elkényelmesedtem kezeim már a klaviatúra fölött pihentek, azonban ujjaim egy betűt sem nyomtak még le.
– Szóval... mire is kell rákeresnem? – lestem Lili felé, várva az instrukciókat. Kereső szó nélkül nem fogok találni semmit sem!
Sidenote: Yeah, you’re right, THIS is a heist.
_________________
It makes me laugh every time I look back.
When I believed, I couldn't be anything more than that.
HIGH-TECH CODE SORCERERWhen I believed, I couldn't be anything more than that.
Profil gif 1 :
Karakterlap :
Karakterdal :
Kapcsolat :
Love grows where...
Profil gif 2 :
Winifred Wilson and Lilia Volkov a Nap Hősének tart
Lilia Volkov
• doing the best they can •
Romy & Freddy
Dear cousins 2026. január, Bayville & New York Background music
Dear cousins 2026. január, Bayville & New York Background music
Nem is értette, Romyt hogy nem verte ki az ágyból azonnal az orosz. Azt annyira ritkán használták. Meg azt sem értette, hogy az ő izgatottsága hogyan nem ragadt át. De talán el kellett fogadnia, hogy ő sokkal érzékenyebb volt mások vibe-jaira, mint fordítva. A lényeg az volt, hogy sikerült lecsalogatnia Romyt a konyhába, és a saját beszéde közben megakadályozni pár
- Nem is azt mondtam, hogy innen kellene feltörnöd - mutatott rá, miközben a kutyakaja után a szójatejet is elvette Romytól. Tekintve, hogy unokanővére a hűtőből vette kis – megint! – ahol nem is látott rendes uht tejet – megint! –, ezért úgy döntött, megpróbál a szójatejek királyának tanítani egy leckét, és ahelyett, hogy a kupakot rátekerte volna a löttyre, nemes egyszerűséggel a lefolyóba öntötte.
Romy kirohanását hallva sóhajtott. Végighallgatta a rantot, nézte a bemutatót és bólogatott.
- Már Tex bárjában egyértelmű volt, hogy csak akkor tervez szólni, ha a papádat összeszedte, egyetlen info-morzsával sem előbb, mert “nem akar takarítani utánunk” - festett kezeivel macskakörmöket a levegőbe. Arcára volt írva, mennyire értékeli bácsikájuknak ezt a húzását. Nagyjából semennyire. De szerencsére már akkor sejtette, hogy az idősebb generáció ki akarja majd hagyni őket a buliból, ezért rákészült és nyitott füllel járkált odahaza.
- Nem, szerintem rá akarnak nézni. Csak nagyon óvatoskodnak, nem mernek látványosan felderíteni. Ahogy levettem, szeretnének beépíteni valakit, de az egy több hónapos meló, mire bármi lesz belőle - fejtette ki a véleményét, na meg azt, amit a beszélgetésekből összemazsolázott. Nem lehetett a házukban eléggé sutyorogni. Sehol. És tudta, hol lehet jól elrejtőzni, meg úgy tenni, mintha nem oda figyelne. Tudta, hogy előbb-utóbb eredményre fog vezetni. Csak négy hónapot kellett rá várnia. De jobb későn, mint soha.
- Azért beszélünk oroszul, mert egy, nem akarok teljes házra kiterjedő akciót, és kettő, nem akarom, hogy “Csodapók” magánakcióba kezdjen, mielőtt mi hozzá tudunk nyúlni - válaszolt őszintén, mielőtt még Romy máris kétfős akciót tervezne. Kaine szokásos hobbijait és kis mellékeseit meg ismerte. Ezt viszont nem szerette volna kiadni a saját kezükből. Legalább egy esélyt akart maguknak kitalálni, merre tovább. - Azért nem használok neveket sem, nehogy olyan is értse, miről van szó, akinek nem kéne - tette hozzá, egyben magyarázatként, hogy miért nem nevezte legrégebbi lakótársukat a nevén. Vakmerő húzás volt a részéről? Talán. De ezt valahol mégis családi ügynek érezte.
A második célkitűzésben viszont máris csúfosan elbukott. Nem csak a füle, de immár a szemei is látták a “problémát”, Freddy személyében. Nem tudta, mennyire bízhat abban, hogy a lány majd nem fog árulkodni Dimitry bácsinak. Elvégre bácsikájuk kábé a lányaként kezelte. Ez pedig dobta volna, hogy Freddyt inkább oda vitte a hűség.
Romy magyarázatát fel sem fogta. Lekötötte, hogy a hirtelen csörömpölésre azonnal guggolásba ugorjon a pulton és macskafülekkel pásztázza a környéket. Bizonyára a rossz lelkiismeret tette, amiért valóban rosszban settenkedtek. Legalábbis ő is tudta, hogy meggondolatlan, vakmerő, és valószínűleg senki nem fogja őket megdicsérni érte. Még mindig a torkában dobogott a szíve, mikor Freddy válaszolt.
- Zoya. Az egyik nővérem - bólintott, miközben tett egy valószínűleg holtában fogant kísérletet, hogy kijavítsa Freddy kiejtését. Közben figyelte, amint előkerült egy seprű, eltűnt a padlóról a cukor, feltöltődött a tartó. Szép lassan visszacsúszott törökülésbe a pulton, figyelve arra, hogy Freddynek is legyen helye mellette. Még mindig nem tudta eldönteni, bajban voltak vagy nem? Vajon kinek az oldalán állt volna?
Ahogy Romy electruccinoja Freddyhez került, ő felvette a megmaradt bögrét és Romy kezébe nyomta. Neki nagyobb szüksége volt most a koffeinre.
- Milyen iskolai cucc? - vonta fel a szemöldökét, miközben a két bűntársa között járatta a tekintetét. - Végeztem a vizsgáimmal - tette hozzá, még mindig egy kicsit összezavarodottan. Aztán megrázta a fejét. - Még nem tudjuk, igazából csak meg akartam beszélni mit kezdünk az infóval. Van egy címem. Kezdetnek lenyomozhatnánk, hol van, van-e nyilvános alaprajz, bármi, ami alapján lecsekkolhatnánk a helyet. Holnap amúgy is szombat, ha ez tényleg egy iroda, akkor maximum ügyelet lesz benn, nem? - nagyjából ennyi volt az eredeti terve. Csekkolni, hogy miféle épületről van szó. Nem gondolt azonnal nagyszabású magánakciókba kezdeni. Terv nélkül legalábbis biztosan nem. - Aztán kitaláljuk, hogyan tudunk hozzájutni ahhoz az infóhoz, ami ott lehet. Így is szeretnél jönni? Nem árulsz be minket Dimitry bácsinak? - ezeket a kérdéseket már Freddynek címezte. Bár nem volt eredeti szándéka, kezdett abba az irányba menni ez a beszélgetés, hogy igenis magánakciózni fognak. Nem volt benne biztos, hogy ez jó ötlet. De a szüleikre aztán várhattak ítéletnapig.
FYI: This is totally NOT a heist!
Profil gif 1 :
Profil gif 2 :
Rosemarie Morozov and Winifred Wilson a Nap Hősének tart
Winifred Wilson
• doing bad for good reasons •
Lili & Romy
2026. január, Bayville Outfit Theme Song
2026. január, Bayville Outfit Theme Song
A nappaliban ejtőzöm, laptoppal az ölemben. Próbálom frissíteni a kajás táblázatomat. Annyit zsebeltem ki meg be az utóbbi időben, hogy néha magamat is meglepem a felhozatallal. Különben a reggelim óta azon filózom, mit egyek ebédre. Hiába raktároztam be KFC-ből, a csibéink miatt nem fűlik hozzá a fogam.
Úgy láttam, keresnek embert a közeli Mekibe. Fogytán a burgerjeim. Ez biztos valami égi jel. Beadok gyors egy kiszínezett, kicsinosított önéletrajzot. Aztán leragadok a kutyamentős videóknál YouTube-on. Törölgethetem le a könnyeimet a billentyűzetről. Jó lenne egészen rájuk fogni a pityergést, de az a helyzet, elég feszkó és sírás gyűlt fel bennem. A bánatos szemeket meresztő blökik csak megpiszkálják a szelepet, valójában sok más minden miatt csöpögök.
Az oké, hogy én sajnálom a kóbor ebeket. Az kevésbé lenne oké, ha engem sajnálnának a lakótársaim. Így is sok vagyok nekik, folyamatosan felforgatok meg kiforgatok mindent. Szóval amint meghallom a neszeket a lépcső felől, elrakom a gépet, és elbújok a háttámla mögé. Onnan kukucskálok a konyhában eltűnő páros után.
Ó, lehet, Lili készíteni fog valami finomat! Segíthetnék neki, és akkor nem kellene többet agyalnom a menün!
Letörölgetem az arcom, mielőtt az ajtóhoz somfordálok. Először csak résre nyitom, épp bedugom az orrom. Nem szeretnék rájuk rontani, bár a bizalmas, titkos ügyeiket tuti nem itt, a közös térben tárgyalnák meg, ugye?
Néma o-betűt tátogok. Caldit emlegetik, a vízisikló polipokat, adatokat, infót Romy apukájáról. Lopást. Ahhoz értek! Több gyakorlatom van benne, mint a főzésben, az bizti. Az agykapacitásom másik felét leköti, Romy vajon min munkálkodik. Kávéra tippelnék, viszont a kutyatáp meg a liszt erősen elbizonytalanítanak. Együttérzően billentem oldalra a fejem. Asszem, ő még nálam is pocsékabb szakács lenne.
Nagy O-betű kerekedik a kicsiből, amikor rávilágít, hogy oroszul csevegnek. Fel sem tűnt! A vidrákhoz meg a rabláshoz simán passzol.
De tényleg. Miért nem angolul? Ez Lili házija? Gyakorolni az oroszt? Hát, rajtam ne múljon!
– Aha. – Merészkedek beljebb, miután megszólít. – Onnantól, hogy Caldi a papa helyett… Szójával telefonált? – Elbátortalanodom a névnél, igazából az egész beszéd bátortalanul zötyög. Rám fér az ismétlés. Caldi nyüstölése nélkül elhanyagoltam a dolgot.
Lássák, milyen hasznos lakótárs vagyok, előkapok egy kézi seprűt, feltakarítom a kiszóródott cukrot, aztán újratöltöm a dobozt, és visszateszem. Biztonságos távolságba Romytól.
Felülök Lili mellé a pultra. A szemem sarkából figyelem a csinos macskafülecskéjét. Mennyire volna ciki rákérdezni, megvakargathatom-e a tövét? Nagyon, igaz? Ja, rossz ötlet. Inkább ártatlanul lóbálom a lábam, és rábólintok az elekruccs micsudira, amit Romy ajánlgat.
– Szívesen megkóstolom! – tartom érte a mancsom vigyorogva. Próbálgatom velük én is az oroszt. – Akkor megcsináljátok Lili… iskolai cuccát, és utána betörtök a kígyókhoz? Mehetek én is? Lakat a számon! Eskü! – Az ujjaim közé csípem az ajkaimat, majd a szívem fölé tapasztom a tenyerem.
Beleszürcsölök az elruccsinóba. Hú! Ez király! Ne felejtsek el később betárazni belőle a Starbucks készletek mellé.
Úgy láttam, keresnek embert a közeli Mekibe. Fogytán a burgerjeim. Ez biztos valami égi jel. Beadok gyors egy kiszínezett, kicsinosított önéletrajzot. Aztán leragadok a kutyamentős videóknál YouTube-on. Törölgethetem le a könnyeimet a billentyűzetről. Jó lenne egészen rájuk fogni a pityergést, de az a helyzet, elég feszkó és sírás gyűlt fel bennem. A bánatos szemeket meresztő blökik csak megpiszkálják a szelepet, valójában sok más minden miatt csöpögök.
Az oké, hogy én sajnálom a kóbor ebeket. Az kevésbé lenne oké, ha engem sajnálnának a lakótársaim. Így is sok vagyok nekik, folyamatosan felforgatok meg kiforgatok mindent. Szóval amint meghallom a neszeket a lépcső felől, elrakom a gépet, és elbújok a háttámla mögé. Onnan kukucskálok a konyhában eltűnő páros után.
Ó, lehet, Lili készíteni fog valami finomat! Segíthetnék neki, és akkor nem kellene többet agyalnom a menün!
Letörölgetem az arcom, mielőtt az ajtóhoz somfordálok. Először csak résre nyitom, épp bedugom az orrom. Nem szeretnék rájuk rontani, bár a bizalmas, titkos ügyeiket tuti nem itt, a közös térben tárgyalnák meg, ugye?
Néma o-betűt tátogok. Caldit emlegetik, a vízisikló polipokat, adatokat, infót Romy apukájáról. Lopást. Ahhoz értek! Több gyakorlatom van benne, mint a főzésben, az bizti. Az agykapacitásom másik felét leköti, Romy vajon min munkálkodik. Kávéra tippelnék, viszont a kutyatáp meg a liszt erősen elbizonytalanítanak. Együttérzően billentem oldalra a fejem. Asszem, ő még nálam is pocsékabb szakács lenne.
Nagy O-betű kerekedik a kicsiből, amikor rávilágít, hogy oroszul csevegnek. Fel sem tűnt! A vidrákhoz meg a rabláshoz simán passzol.
De tényleg. Miért nem angolul? Ez Lili házija? Gyakorolni az oroszt? Hát, rajtam ne múljon!
– Aha. – Merészkedek beljebb, miután megszólít. – Onnantól, hogy Caldi a papa helyett… Szójával telefonált? – Elbátortalanodom a névnél, igazából az egész beszéd bátortalanul zötyög. Rám fér az ismétlés. Caldi nyüstölése nélkül elhanyagoltam a dolgot.
Lássák, milyen hasznos lakótárs vagyok, előkapok egy kézi seprűt, feltakarítom a kiszóródott cukrot, aztán újratöltöm a dobozt, és visszateszem. Biztonságos távolságba Romytól.
Felülök Lili mellé a pultra. A szemem sarkából figyelem a csinos macskafülecskéjét. Mennyire volna ciki rákérdezni, megvakargathatom-e a tövét? Nagyon, igaz? Ja, rossz ötlet. Inkább ártatlanul lóbálom a lábam, és rábólintok az elekruccs micsudira, amit Romy ajánlgat.
– Szívesen megkóstolom! – tartom érte a mancsom vigyorogva. Próbálgatom velük én is az oroszt. – Akkor megcsináljátok Lili… iskolai cuccát, és utána betörtök a kígyókhoz? Mehetek én is? Lakat a számon! Eskü! – Az ujjaim közé csípem az ajkaimat, majd a szívem fölé tapasztom a tenyerem.
Beleszürcsölök az elruccsinóba. Hú! Ez király! Ne felejtsek el később betárazni belőle a Starbucks készletek mellé.
Top Secret: This is totally a HEIST!
Profil gif 1 :
Karakterlap :
Karakterdal :
Kapcsolat :
Profil gif 2 :
Rosemarie Morozov and Lilia Volkov a Nap Hősének tart
Rosemarie Morozov
• doing bad for good reasons •
Freddy és Lili
2026.01. | Vibe-house konyhája Character skin VIBE
2026.01. | Vibe-house konyhája Character skin VIBE
Disney hercegnő voltam és egy bálon táncoltam éppen Csodapókkal. Viszont amikor éjfélt ütött az óra, a varázs is megadta magát. Ráadásul pont a csodaszép szerelésemmel kezdte a party pooperkedést. Távozni kényszerültem, de annak rendje és módja szerint elhagytam a kényelmetlen magassarkú egyikét, miközben versenyt futottam az idővel.
Beszálltam a tökhintóba, amit Lockjaw, Arrow és Archer húzott. Kinéztem a kocsi ablakán, hogy drámába illően vessek egy utolsó pillantást Csodapókra. Azonban tökre másik látvány fogadott, mint amire számítottam! Egy óriási démonmacska futott utánunk a nevemet kiáltozva!! Jaj, ne, de hiszen én allergiás vagyok a macskaszőrre!!!
A szerte foszló varázslattal egyidőben a gyönyörű álomból lett szürreális rémképek is kezdtek elillanni szemeim elől. Lassacskán összeraktam, hogy Lili szólongat engem, Arrow pedig minden egyes szólam mellé rajtunk tapicskolt az ágyon.
– Még öt perc… – tanúsítottam ellenállást. Hátha akkor Lili berekeszti rázásomat és kiskutyám is abbahagyja a ficánkolást. Valójában a felkelés puszta szándéka távol állt tőlem. Szívem szerint visszamentem volna a bálba… Összeszorított szemekkel koncentráltam rá a mobiltelefonomra, hogy a skillemmel megtudhassam mégis mennyi az idő.
– Argh… Hajnali fél tizenkettő van! Mégis mi olyan sürgős? – tettem fel a kérdést, félig oroszul-félig amerikaiul, ahogy a nyelvi szoftverem wonkyskodott ebben a korai órában. Hajnali kettőig dolgoztam, persze, hogy nehéz volt magamhoz térni!
A kávézást nem tituláltam jogos indoknak ahhoz, hogy menten talpra ugorjak. Ezért csak morgolódva a fejemre húztam a takaróm, hogy aztán Lili intróját követően ledobjam magamról és olyan hirtelen felüljek, mintha csak a holtomból támadtam volna fel.
– M-micsoda?! – szemeimből egy pillanat alatt kiszökött az álmosság és már nem volt olyan nehéz anyanyelvemen reagálnom Lilinek. – Jó, jó menjünk! – kipattantam az ágyamból. Egy szerény rúgással betessékeltem a földön heverő ruháimat az ágy alá, annak reményében, hogy Lili nem látta őket. A szobából kifelé menet a fotelről bezsákoltam a köntösömet, összeszedtem a padlón heverő mamuszaim és sietősen követtem Lilit a földszintre.
A konyhában electruccinók előállításán tevékenykedtem. Hiába voltam már talpon, a fejem még enyhén nem érezte az ébrenlétet. A multitasking sem sikerült úgy, ahogy kellene. Szerencsére Lili már tudott százfelé figyelni, így nem került kutyatáp a kávéba vanília helyett, miközben próbáltam követni ki, kivel, mikor és hol történt.
– Ha ez valóban a polipok egyik adatraktára, akkor kétlem, hogy ne figyeltetnék minimum egy hadsereggel és egy fejlett MI-vel, amit innen kétlem, hogy fel tudunk törni – komor szavak hagyták el a szám, a szójatej pedig a kezemet Lili által. Villámgyorsan száműzve lett a doboz tartalma a lefolyóba.
– Szinte biztos vagyok benne, hogy Dimitry-bá is erre gyanakszik. Tuti lehetnek infók, köztük a Papámról is. De mi a frászkarikáért nem szólt? Hahó, infószerzés-mester a’la én? – mutattam végig magamon feszülten. – Nem hittem volna, hogy pont Dimitry-bácsi felejti el, hogy technopata vagyok! Hogy én néha elszoktam felejteni az egy dolog, de én ezzel élek!! Neki mégis mi a mentsége rá?! – bosszankodtam.
Lili jóvoltából a liszt is visszakerült a szekrénybe, a cukor pedig a készülődő kávénkba.
– Azt akarod mondani, hogy a családod nem akar körbe szimatolni? De hát ez egy soha vissza nem térő alkalom! Persze, hogy rá akarok nézni! Adathalászatban jó vagyok – dicsekedtem el. Noha Glitchként többször csináltam, mint Romyként. De ha Glitchként ment, Romyként miért ne?
– Hé, várj, azért beszélünk oroszul, hogy a többiek ne tudjanak róla? Csak ketten akarunk menni?! – fogalmaztam meg döbbenten kérdésemet. Nem lenne az picit merész vállalkozás?
A nagy beszédem közben utólag tűnt fel, hogy hiába vetítettem Lilinek, mert ő kitartóan az ajtóra fókuszált. Homlokomat ráncolva követtem a tekintetét és szembesültem a ténnyel, hogy bizony, nem vagyunk egyedül. Megannyi itt lakó közül pedig pont Freddy nézett vissza ránk, talán ő volt az egyetlen, aki érthetett minket a háztartásban kedves szláv őseinek köszönhetően.
Balommal menten a mellettem állóra böktem.
– Csak Lili házi feladatáról dumcsiztunk! – jelentettem ki gyorsan, minden igyekezetemmel próbáltam menteni a menthetőt.
A hirtelen tett mozdulatom miatt alkarom nekiütődött a fém cukortartó bödönnek, mely a külső erő hatására leszaladt a pultról, egyenesen a konyhacsempére. Óriási csörömpöléssel törte meg a ház csendjét, mintha csak a hazugság súlya szakadt volna rám.
Az általam okozott hangos zaj során felváltva lestem Lilire és Freddyre. Szép lassan behúztam a nyakamat és a szám elé emeltem kezeimet. Upszi.
– Lécci, ne mondd el senkinek, jó? – állapodott meg kérlelő tekintetem Freddyn. – Electruccinót? – ajánlottam fel neki az egyik poharat.
Beszálltam a tökhintóba, amit Lockjaw, Arrow és Archer húzott. Kinéztem a kocsi ablakán, hogy drámába illően vessek egy utolsó pillantást Csodapókra. Azonban tökre másik látvány fogadott, mint amire számítottam! Egy óriási démonmacska futott utánunk a nevemet kiáltozva!! Jaj, ne, de hiszen én allergiás vagyok a macskaszőrre!!!
A szerte foszló varázslattal egyidőben a gyönyörű álomból lett szürreális rémképek is kezdtek elillanni szemeim elől. Lassacskán összeraktam, hogy Lili szólongat engem, Arrow pedig minden egyes szólam mellé rajtunk tapicskolt az ágyon.
– Még öt perc… – tanúsítottam ellenállást. Hátha akkor Lili berekeszti rázásomat és kiskutyám is abbahagyja a ficánkolást. Valójában a felkelés puszta szándéka távol állt tőlem. Szívem szerint visszamentem volna a bálba… Összeszorított szemekkel koncentráltam rá a mobiltelefonomra, hogy a skillemmel megtudhassam mégis mennyi az idő.
– Argh… Hajnali fél tizenkettő van! Mégis mi olyan sürgős? – tettem fel a kérdést, félig oroszul-félig amerikaiul, ahogy a nyelvi szoftverem wonkyskodott ebben a korai órában. Hajnali kettőig dolgoztam, persze, hogy nehéz volt magamhoz térni!
A kávézást nem tituláltam jogos indoknak ahhoz, hogy menten talpra ugorjak. Ezért csak morgolódva a fejemre húztam a takaróm, hogy aztán Lili intróját követően ledobjam magamról és olyan hirtelen felüljek, mintha csak a holtomból támadtam volna fel.
– M-micsoda?! – szemeimből egy pillanat alatt kiszökött az álmosság és már nem volt olyan nehéz anyanyelvemen reagálnom Lilinek. – Jó, jó menjünk! – kipattantam az ágyamból. Egy szerény rúgással betessékeltem a földön heverő ruháimat az ágy alá, annak reményében, hogy Lili nem látta őket. A szobából kifelé menet a fotelről bezsákoltam a köntösömet, összeszedtem a padlón heverő mamuszaim és sietősen követtem Lilit a földszintre.
A konyhában electruccinók előállításán tevékenykedtem. Hiába voltam már talpon, a fejem még enyhén nem érezte az ébrenlétet. A multitasking sem sikerült úgy, ahogy kellene. Szerencsére Lili már tudott százfelé figyelni, így nem került kutyatáp a kávéba vanília helyett, miközben próbáltam követni ki, kivel, mikor és hol történt.
– Ha ez valóban a polipok egyik adatraktára, akkor kétlem, hogy ne figyeltetnék minimum egy hadsereggel és egy fejlett MI-vel, amit innen kétlem, hogy fel tudunk törni – komor szavak hagyták el a szám, a szójatej pedig a kezemet Lili által. Villámgyorsan száműzve lett a doboz tartalma a lefolyóba.
– Szinte biztos vagyok benne, hogy Dimitry-bá is erre gyanakszik. Tuti lehetnek infók, köztük a Papámról is. De mi a frászkarikáért nem szólt? Hahó, infószerzés-mester a’la én? – mutattam végig magamon feszülten. – Nem hittem volna, hogy pont Dimitry-bácsi felejti el, hogy technopata vagyok! Hogy én néha elszoktam felejteni az egy dolog, de én ezzel élek!! Neki mégis mi a mentsége rá?! – bosszankodtam.
Lili jóvoltából a liszt is visszakerült a szekrénybe, a cukor pedig a készülődő kávénkba.
– Azt akarod mondani, hogy a családod nem akar körbe szimatolni? De hát ez egy soha vissza nem térő alkalom! Persze, hogy rá akarok nézni! Adathalászatban jó vagyok – dicsekedtem el. Noha Glitchként többször csináltam, mint Romyként. De ha Glitchként ment, Romyként miért ne?
– Hé, várj, azért beszélünk oroszul, hogy a többiek ne tudjanak róla? Csak ketten akarunk menni?! – fogalmaztam meg döbbenten kérdésemet. Nem lenne az picit merész vállalkozás?
A nagy beszédem közben utólag tűnt fel, hogy hiába vetítettem Lilinek, mert ő kitartóan az ajtóra fókuszált. Homlokomat ráncolva követtem a tekintetét és szembesültem a ténnyel, hogy bizony, nem vagyunk egyedül. Megannyi itt lakó közül pedig pont Freddy nézett vissza ránk, talán ő volt az egyetlen, aki érthetett minket a háztartásban kedves szláv őseinek köszönhetően.
Balommal menten a mellettem állóra böktem.
– Csak Lili házi feladatáról dumcsiztunk! – jelentettem ki gyorsan, minden igyekezetemmel próbáltam menteni a menthetőt.
A hirtelen tett mozdulatom miatt alkarom nekiütődött a fém cukortartó bödönnek, mely a külső erő hatására leszaladt a pultról, egyenesen a konyhacsempére. Óriási csörömpöléssel törte meg a ház csendjét, mintha csak a hazugság súlya szakadt volna rám.
Az általam okozott hangos zaj során felváltva lestem Lilire és Freddyre. Szép lassan behúztam a nyakamat és a szám elé emeltem kezeimet. Upszi.
– Lécci, ne mondd el senkinek, jó? – állapodott meg kérlelő tekintetem Freddyn. – Electruccinót? – ajánlottam fel neki az egyik poharat.
Sidenote: Is it going to be a heist?
_________________
It makes me laugh every time I look back.
When I believed, I couldn't be anything more than that.
HIGH-TECH CODE SORCERERWhen I believed, I couldn't be anything more than that.
Profil gif 1 :
Karakterlap :
Karakterdal :
Kapcsolat :
Love grows where...
Profil gif 2 :
Winifred Wilson and Lilia Volkov a Nap Hősének tart
Lilia Volkov
• doing the best they can •
Romy & Freddy
Dear cousins 2026. január, Bayville & New York Background music
Dear cousins 2026. január, Bayville & New York Background music
Úgy érezte, élete leghosszabb családi hetén volt túl. A vizsgái miatt több időt töltött otthon ebben az időszakban. Valószínűleg a bácsikája nem számított arra, hogy kedd este a családi lakban lesz. Máskülönben soha nem adta volna le a drótot Zoyának a telefonban, ahol Lilia hallótávolságon belül lehetett. Fogalma sem volt, kedves nővére mennyire beavatott a családi ügyekbe. Főként, ami Viktor bácsikájukat és a H.Y.D.R.A.-t illette. De Lilia, élete alakítását nyújtva úgy tett, mintha egyetlen aprócska szót sem csípett volna el a beszélgetésből. Akkor sem, amikor Zoya tovább adta az infót Papájuknak. És mivel a családban sokan voltak remek hallással, telefonálni sem mert Romynak. Kénytelen volt megvárni a pénteket, amikor végre valahára visszatért Bayville-be. Túl az összes vizsgán, megfelelő szünettel a következő szemeszter előtt. És bár utálta a korán kelést, a reggeli busszal hagyta el a nagyvárost, hogy délre hazaérhessen a cuccaival együtt.
Épp csak felvitt mindent a szobájába, aztán körbe hallgatózott. Ha helyesek voltak a megérzései, unokanővérét még a szobájában találta. Mivel már így is napokig ült az újságon, kisebb kopogtatás után be is rongyolt hozzá és Arrow ugatásai és ugrálása mellett lehuppant mellé az ágyra.
- Romy, Romy, Romy - kezdett bele, azonnal oroszul. Legjobb tudomása szerint ez volt az egyetlen közös nyelvük, amit a házban más nem értett. - Gyere, kávézz velem! Dyadya telefonált, nem nekem, de végre elszólta magát - sutyorogta bizalmasan. Azért az oroszhoz koncentrálnia kellett, egy kicsikét kevésbé tudott hadarni. De így is elég lendületesen beszélt, ahogy próbálta barátnőjét felrázni. Amint Romy álmosan felpislogott, elkapta a karjait és ülő helyzetbe húzta. - Gyere le velem a konyhába és mesélek - kérlelte tovább oroszul. Azért valahol remélte, hogy Romyt az anyanyelve kicsit kizökkenti a szokásos Bayville-i helyzetből.
Kellett hozzá pár percnyi kérlelés, de nem sokkal később Lilia már a konyhapulton ülve nyújtotta Romynak a bögréket a kávéhoz. Meg minden más eszközt és alkotóelemet is, amit csak unokatestvére kért. Közben folytatta a kotyogást oroszul.
- Szóval, Dyadya a héten telefonált. A Papát kereste, de Zoya vette fel. Szerintem nem számított arra, hogy otthon vagyok, mert megadott egy címet New Yorkban, ahol a vízikígyó tart fenn egy irodát, adatközpontot, vagy valami hasonlót. Felírtam a címet a telefonom jegyzetei közé. Mit gondolsz, ránézzünk? Papáék csak óvatoskodnak, de ha tényleg adatközpont, akkor lehet benne információ a családodról, nem? - miközben oroszul magyarázott, gyorsan kikapta Romy kezéből a lisztet és beletette a cukrot. Valahogy úgy sejtette, egyikük sem vágyna lisztes kávéra.
Miközben Romy reakcióját várta, a fülei felvettek új hangokat a földszinten. Azonnal felnézett, és a konyhaajtóban ismerős figurára lett figyelmes.
- Freddy? - szólította meg a lányt óvatosan. Nem úgy nézett ki, mintha teljesen elveszett lenne. - Érted, amit mondok? - folytatta oroszul. Nem volt benne teljesen biztos, hogy csak úgy tűnt, mintha Freddy értené, vagy tényleg értette. Ha igen, akkor vajon pontosan mennyit? - Mióta állsz az ajtóban? - nem váltott vissza a közös nyelvre. Kíváncsi volt, mennyire buktak le és mennyire voltak bajban. Mert ő ebből az információmorzsából még nem akart teljes házra kiterjedő hadműveletet csapni. Egyelőre csak meg akarta beszélni Romyval, merre tovább.
FYI: This is totally NOT a heist!
Profil gif 1 :
Profil gif 2 :
Rosemarie Morozov and Winifred Wilson a Nap Hősének tart
Ajánlott tartalom
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.