Fél füllel hallottam, hogy valamiféle delegáció készül összeállni. Csupa vén rókák, a mindig menőn kinéző Iceman, a hegyrakás Colossus, a mindig sápatag jogász fickó aki Spitballként hivatkozott magára - szerintem csak nem akart kilógni a sorból és inkább hasonlít egy megrágott falat kenyérre -, Blink a mindig színes egyéniség na és persze a hiányolhatatlan Kitty Pryde, aki inkább a stabil pont volt a csapatban. Mint kiderült, engem is hozzájuk csaptak finoman szólva is úgy néztünk ki, mint egy szedett-vedett békéltetó küldöttség. Bár hogy ez mihez kellett, fogalmam sem volt. Egészen az elején nem avattak be engem a teljes küldetésbe, csak azzal érveltek, azért kell mennem mert nagy spanja vagyok a wakandaiaknak. Erősen túlzónak éreztem ezt a célzást, de tény, hogy jóban voltam a királyi család egyes tagjaival. A kapcsolatok fontosak, nem?
Hogy miért is nem Blink nyitott közvetlen átjárót hozzájuk? A Wakandát körülülelő burok miatt. Nem akarta senki a másik határait feszegetni, az iskola kapcsolata pedig kifejezetten pozitív volt az országgal. Kellenek a szövetségesek, különben is egy jó géppel sem tart sokkal tovább az út oda. Addig is volt alkalmam kezembe venni az aktát, ami összefoglalta a küldetést. Segítséget kértek tőlünk - vajon mit nem tud önerőből megoldani az az ország, aki a világ negnagyobb vibrániumkészletével rendelkezik? - egy idegen eredetű parazita faj leszámolásában. A terv egyszerű volt, mindenki teszi amit hasznosnak lát, majd hazajövünk. Aggasztott, hogy nem jelölnek sehol létszámlimitet, csupán néhány informatív leírásunk volt, miféle lények ezek és mit tudnak. Kellően szívós szervezetük kell legyen, ha az űrből pottyantak ide. De eddig visszaszorították őket és most meg elszaporodtak?
- Nekem ez nem kerek, ki csinált ilyen szar kutatómunkát? Ebből nem tudjuk meg sem azt, mennyien lesznek, sem azt, miért pont most kell a segítség. - pisszegtem oda a mellettem ülő Kittynek ahogy becsuktam az ölemben az aktát. Naná, hogy mellé ültem le, a többieket annyira nem ismertem jól.
- Félsz, barátocskám? Ne aggódj, lesz egy kis csihi-puhi és már jövünk is haza. - szólt közbe Colossus, én pedig hirtelen gyenge szarnak éreztem magam mellette. Oké, ő rutinos, én nem szoktam kapni ilyen távolra küldetést, csak a környékre, akkor sem túl nagy horderejűt. Tanácstalanul Kittyre pillantottam, lenyelve a büszkeségem, hogy visszaválaszoljak a meláknak.
Nem sok idő maradt aztán csevegésre, mert hamarosan landoltunk, amint megnyílt előttünk az energiamező. Pazar fogadtatásban volt részünk a királyi palota és alattvalóik jóvoltából, de most egy korty vagy falat valami sem ment volna le a torkomon. Már a lényegre akartam térni, aztán lehet be vagyok csak sózva a feladat egyedisége miatt. Akartam volna négyszemközt is beszélni Erikkel vagy akár Shurival, hogy mit tudnak még, de nem akartam megsérteni a protokollt és inkább a számra léptem.
Majd a nagyon megoldják, nyugtattam magam.
Úgyis volt aki bőségesen sokat beszélt, csak épp számomra hasztalan információkról. Nem arról volt szó, hogy már az élvonalban akartam volna lenni - na jó, de egy kicsit bizonyítani is akartam -, de annyira lapos volt az eddigi teendő, hogy amikor már a hegy gyomrában jártunk egy csapat harcos plusz támogatásával, már inkább a vészriasztó szólt a fejemben. Egyszerre volt lenyűgöző és félelmetes az a sok járat, ami a szemünk elé tárult, ráadásul aztán beültünk egy siklóba és még lejjebb mentünk, valami feltáratlan csatornarészbe.
- Ezt a szakaszt most tártuk fel és azóta több baleset és eltűnés ért minket, mint korábban valaha. - tájékoztatott minket a wakandai navigálünk, aki meg is állt a járat szájánál. Olyan kietlennek tűnt az egész. Semmi jele nem volt itt életnek, mégis azt a járatot valaki vagy valakik pontosan kivájták maguknak. Az járt a fejemben, ha itt most nagyot szakítok, az egész hegy ránk omolhat. Colossus volt az első, aki a járatba lépett, mögötte szorosan sápadt barátocskánk, majd Fridzsider és Blink. Előbbi még pár poént eltolt a feszültség oldására, furcsamód mindig akkor, amikor rám nézett. Most tényleg beszarinak nézet?
Egy ponton pedig már csak a fényforrásunkra támaszkodhattunk. Ekkor már értettem, miért kértek segítséget, nem elég spécik a cuccaik és a képességeik, hogy egyedül elintézzék a dolgukat egy ekkora szűkös helyen. Hirtelen olyan energiákat éreztem meg mozgolódni, hogy Kitty karjára fontam szorosan az ujjaimat.
- Rossz érzésem van. - nem igazán figyeltek a többiek, mert az elöl haladó Colossus ismét megszólalt.
-Egy csarnok van előttünk, idegesít ez a zizegés. Ti is halljátok?
- Előre megyek körülnézni. - javasolta Blink immár nyitva is egy portált magának, ahol el is tűnt. Immáron megvilágosodtam, miért is jó az, hogy ő most itt van. Csak észrevétlenül, nem igaz?

— Hellion