- Jó, igaz. De az a pár szó, amit hallottam tőled, az gyilkos volt még ha a legkedvesebben is mondtad. – itt pedig felidéztem azt, amikor Romyval beszéltek oroszul, hát valami borzalmas volt, amikor csak azt értettem meg belőle, hogy da.
Teljesen megértettem az indokát, hogy miért nem akar a főbejáraton menni, ezért se akadékoskodtam, menjünk be és integessünk a kamerákat figyelőknek, annyi eszem még nekem is volt, hogy kerülni akarjam a feltűnést. Lili pedig jól ismert már, beszélte a nyelvemet és nem kellett felesleges köröket lefutnunk magyarázkodással és megindoklással, mert nem látott bele semmit a cselekedeteinkbe. Tételezzük fel, meg kell ölelnem a színészkedés kedvéért vagy közelebb húznom magamhoz, na akkor nem fog felsikítani – remélhetőleg nem kerül a produkcióra sor, de ha igen akkor se lenne nagyobb bajunk belőle – hogy jaj ne jöjjek ennyire közel hozzá, mert zavarban van. Persze a szerelmesek kártyát csak végszükség esetén húztam volna elő, ha minden szakad és nem tudnánk sehogy se kivágni magunkat.
Hálás voltam azért, hogy előre ment, felderítette a környéket macskaként és nem a Madagaszkár pingvinei között találtam magam vagy náluk is rosszabb helyen, hanem biztos talajon.
Vigyorogva karoltam belé s, helyeztem a tenyerem a karjára, mintha megnyugtatni akarnám, bárhová is megyünk, ott jó lesz és móka vár ránk meg kacagás, de valójában szó sem volt erről, a kíváncsiság uralkodott el rajtam, konspirációs elméletek ugrottak be annak módjáról, hogy mi folyhat a háttérben, de egyik sem fedte a valóságot. Az én fejemben minden túlságosan elvadult volt, még jó, hogy más világot éltünk és nem azt, amit a gondolataimban elképzelni tudtam.
- Mostanában elvoltam a magam dolgával és nem figyeltem eléggé rád. Minden rendben van veled és az otthoniakkal? – kíváncsiskodtam, nem csak azért, hogy úgy tűnjön beszélgetünk, tényleg érdekelt és őszintén fordultam felé.
Persze nem felejtettem el megosztani vele azt az infót, amit az öcsémtől kaptam és ő rá is kérdezett arra, amit eddig a homály fedett.
- Kétlem, hogy volna fogalmuk arról én ki vagyok. Sosem lófráltam annyit az apám körül, hogy megjegyezzenek, Sam igen. De ártani nem árt, ha meghúzom magam és kerülöm a feltűnést, ha nem néznek minket gyanúsnak, akkor talán több infót kihallgathatsz tőlük. – legalábbis azt reméltem, hogyha egyszerű látógatónak néznek minket, akkor az arcunk kevésbé lesz emlékezetes.
Nem tudom, hogy ezzel mennyire nyugtattam meg.
Az információs táblát néztem én is, figyeltem a vonalat, amit az ujjaival követ, akármennyiszer is jártunk már itt, mindig jól esik felfrissíteni az emlékezetünket, bár mindenhol ott van az útjelző és csak követni kell, nagyon elveszetteknek kellene lennünk, hogy eltévedjünk.
- Minden lehetőségre fel kell készülnünk. – én is rátelepedtem a mutatóujjammal a térképre és ott mutattam rá a kert nevére. Lehet, hogy nem ennyire pofon egyszerű ez az egész, de nem kell alul vagy túl értékelnünk az ellenfeleinket. Kicsit közelebb húzódtam hozzá, mintha éppen arcra puszival akarnám meggyőzni őt, hogy ide jöjjünk, talán még nyitva találjuk a kávézót, vagyis dehogy. Már zárva volt.
Annyira megfeszültem amikor a megfigyeltjeink elhaladtak a kert irányába, hogyha Lili nem szólal meg, valószínűleg mohává avanzsáltam volna. Még jó, hogy itt van és nem tudom milyen amigojának nevez, azt már tudtam, hogy barátot jelent.
- Menjünk arra. – adtam meg magam, még mielőtt nyilvánvalóvá vált volna, hogy a számomra idegen kifejezéseken kezdtem el gondolkodni.
Behúzódtunk a növényzet közé s, mielőtt elszámolhattam volna háromig Lili már akcióba is lendült.
- Sok szerencsét, de légy óvatos! – suttogtam, mintha pont az óvatosságot nem ismerte volna. Tudtam, hogy tudja mit csinál. Innen már csak figyelnem kellett és várni, hogy Lili sikeresen kihallgassa őket.
Csak először nem arról diskuráltak amire mi számítottunk tőlük. A munkájukról beszéltek, ahogy a normális emberek is tennék. Bár az is lehetséges, hogy ez valami kódolt üzenet lehetett, mert az egyik megértően bólogatott és hümmögött, szemeit rajta tartva az egyik izompacsirtán. Sejtem, hogy ezt Lili nagyon élvezhette kihallgatni. Amíg aztán valami váratlan nem történt! A felismerés szele csaphatott meg. Nem tudom. Mindenesetre ki kellett volna figyelnem, hogy van-e bármi jele annak fegyverrel jöttek-e vagy anélkül, tudjam mire számítsak. De egyszerűen meguntam a várakozást. Elősétáltam, mint valami bolond és úgy döntöttem megpiszkálom őket egy kicsit. Persze nem mentem túl közel, annyi eszem még nekem is volt, hogy látatlanba maradjak, csak már inkább dőltem háttal egy fának és játszadoztam az idegeikkel, mint félve meghúzódni. Egy inda kúszott feléjük majd szépen magasodott fel s, bökdöste meg az egyik nagydarab hátát.

- Jaj, jaj, azt a szégyent már lehet nem bírnám ki. – elpillantok, bár megpróbálom elviccelni a dolgot, mintha tényleg csak ennyiről szólna, de ha az elmúlt években ki sem mutattam neki, attól még fontos volt és adtam a szavára, mert ő ismert a régi időkből.
Az volt a baj, hogy túlságosan elragadtattam magam, le kellett nyugodnom, bár már ha a komodói varánusz – hydra – szót meghallottam egyből elkezdett burjánzani mellettem a föld is, annyira ki akarom gyomlálni őket, még a történelemből is, csak az a baj, hogy ez mind szép és jó, de eddig csak fejben születtek silány ötletek ellenük, amik lehet, hogy mivel ötlet szintjén maradtak sokkal sikeresebbnek bizonyultak, mintha kiviteleznénk őket és minden balul sülne el. Vannak dolgok, amik jobb, ha csak a tervezés szintjén maradnak, a kivitelezés pedig várat magára, főleg akkor, ha rólam és az ötleteimről volt szó.
- A spanyol barátságosabb, az orosszal ölsz, igen, még akkor is, ha valami kedveset mondasz. – persze nem értettem egyiket sem, lehet többször elküldött oroszul is melegebb éghajlatra és spanyolul is, nem csak szimplán diós mijózott.
- Legyen. Ha van egy védett helyünk, akkor onnan többet láthatunk mi és talán minket nem annyira. – ez csak feltételezés volt persze a részemről.
Haladtunk szépen előre, közben igyekeztem nem hangot adni a fel-fel ötlő hülyeségeimnek, abból volt egy pár.
- Helyes. Tőled nem számítottam másra, csak teszteltelek. – kacsintottam rá, kicsit megújult erővel talán és a lehető legnagyobb lelkesedésemet elővéve követtem Lilit a kerülő ösvény felé, hogy mégse kelljen a helyszínre húznia engem, azt a luxust nem engedhettem meg magamnak, pont most noszogasson, amikor a legnagyobb szükség van mindkettőnk jelenlétére.
- Jól van, csak egy lehetséges opció volt. – nyugtattam meg őt, feleslegesen én sem szerettem volna kimeríteni magam.
A kérdésére igyekeztem felidézni az öcsém szavait, hogy pontosan kikkel is miért kell itt találkoznunk.
- Gyanús alakokkal, ez nyilvánvaló, normális ember nem akar üzletelni ilyenkor a Central Parkban. – ez inkább csak magamnak volt megjegyzés, nem Lili számára, az értelmesebbet csak későbbre tartogattam. – Öten lesznek, két verőember és három másik pasas, akik az apámmal dolgoztak még szebb időszakában. Tőlük van az információ Sam üzenete szerint, hogy a bátyám még él. Azt nem tudtam meg, hogy mennyire vannak más karmában és fenyegeti-e őket valaki, nyakig vannak benne, vagy csak a lábuk ér bele, de egy biztos… ha egy kicsit megszorongatjuk őket, akkor beszélni fognak. Elvileg a három pasi fog randizni egymással, nekünk ezt a randit kell kihallgatni és akár megzavarni. A verőembereket feltudnám lógatni a lábuktól fogva, de ha képesek golyózáport küldeni ránk, akkor jobb, ha nem a bokrok mögül zavarjuk meg őket. – bár lehet egyszerűbb lett volna elővenni a mobilt és megmutatni neki, hogy miről is volt szó.
- Félkor találkoznak. Még van bő tíz percünk megtalálni a helyünket. – nem akartam, hogy toporogjunk és szerintem Lili sem, amint lehetett igyekeztem vele együtt biztos helyet találni magunknak. Miután ez megvolt a mobilom kijelzőjére néztem.
- Még három perc. – meghúzódtam és úgy fordultam Lilihez. – Bármikor megérkezhetnek. Hagyjuk egy kicsit beszélgetni a társaságot, ha másfelé indulnának el kövessük őket.
Az idő leteltével tényleg jöttek is az embereink, kettő az egyik irányból, három a másikból. Teljesen random és gyanútlan társaságnak tűntek. Egyikük homlokára sem volt felírva, hogy a komodói varánusz hívei volnának, mondjuk igazuk van, ilyet én se tetováltatnék fel a homlokomra. Civileknek tűntek, a verőembereket leszámítva, azok lemaradoztak és mindenfelé figyeltek. Megmernék esküdni, hogy ezek minket kerestek az árgus sas szemeikkel.
- Oda tudnál sündörögni hozzájuk macskaként? Jó lenne tudni mit beszélnek. De csak óvatosan. – suttogom és jól lehúztam a fejem, hogy még véletlenül se vegyenek észre, a lehető legkevesebb mocorgással próbáltam a helyemen maradni.

Gondolkodó fejet vágok, amikor Lili arról beszél, hogy miként kellene viselkednem. Tudom jól, hogy igaza van és nem mindig jön jól, ha kínzok másokat a piszkálódásommal. De ha máshogy nem mondják el mi bajuk van csak így? Amúgy is egyszerűbb azt mondani, hogy Lazere haragszom, mint valami megfoghatatlan távol lévő személyre, akivel nem lehet veszekedni és akit én se tudok összeszorítani az indáimmal, mert olyanokat bánt, akik fontosak nekem.
- Jól van anyu, majd megpróbálok normális lenni vele. De ha az is balul sül el, nem az én hibám lesz, előre szólok. – de valószínűleg az is az én hibám lesz, de teljesen mindegy ennyi részletbe belemenni már tényleg. Szépen lassan a Laze szó egyenlő lesz mindennek az okával és arra még én se, meg a világ se készült fel, inkább legyen valaki más hibája.
- Oké, lemegyek alfába inkább, az segíteni fog mindkettőnknek. – neki a vezetésben, nekem pedig kiötölni valami járható utat, ami nincs, de ki mondta, hogy nem lehet felkészülni mindenféle eshetőségre…
- Mindkettőre, bár azt még most se sikerült megérteni, hogy az oroszok miért Odinnak nevezik az egyet. – nyilván ezt is rosszul ejtettem most ki, nem olyan szépen ahogy fonetikusan leírták és helyes volna a kiejtés, pedig eskü meghallgattam az audio verzióját is biztos, ami biztos alapon.
- Igen. Ez lesz a legegyszerűbb. Légy te a felderítő én pedig a nyomodban lévő lovasság. – döntöm el végül, hogy ez lesz a legkézenfekvőbb megoldás. – Szimatolj körbe és gyere vissza amilyen gyorsan csak lehet vagy jelezz egy nyávogással, ha tiszta a terep, kettővel, ha nem. Ez menni fog, nem? Hárommal, ha bajba kerültél. – teszem hozzá, hogy erre is legyen nyávogásjelzés. Tudom furcsa őt ilyesmire kérni, de akkor se kérhettem, hogy kezdjen el sikítani macskaként. Hogy venné az ki magát?
Amint megvitatódik, hogy Sam talán tiszta lehet, - de egyik lehetőséget se zárnám ki, az öcsémről van szó, - kicsivel lazábban sétálok Lili mellett. Nem kell rástresszelni.
- Lehetetlen küldetés, állok elébe, ha te is. – pillantok rá, most már sokkal lelkesebben és kihívásra készen.
Foroghatnának a fogaskerekek és elég észszerűnek tűnik az a javaslat, amit Lili mond, ha a meglepetés silány erejével élünk és a közepébe csapunk akkor minket is hamar kiiktathatnak, de ha lopakodunk… Még a videójátékokban is az a célszerűbb és jobb stratégia, ha aljas módszerekhez nyúlunk és egyesével, szépen csendben iktatjuk ki az ellenfeleket. Van elég növény, csak energiám nem biztos, hogy lesz, de kiderül, minden kiderül akkor, amikor odaérünk.
- Megkerülhetjük, ha találunk egy fát vagy biztos falat akkor bemászhatunk. Téged macskaalakban könnyedén felpakolhatlak egy indára és ha belekapaszkodsz a karmaiddal, akkor az inda felvisz és letesz a túloldalon. Mit szólsz? – az állatkert oldala felé vettem az irányt, nem a főúton sétáltam be. Ha volt is más megoldás, most ezzel éltünk. Reméljük nem bukunk le túlságosan. Ha igen. Nos… kénytelenek leszünk kibeszélni belőlük az életet is vagy leindázni és karmolni őket amíg nem szégyelljük, de golyóval fenyegetnének minket… hát… reméljünk nem így lesz. Persze ez is csak fejben ilyen szép.
- Rossz esetben, megvan még az a szerepünk, amivel le vagy kikoptattuk az életemből Mia-t? Most a szituáció a rossz helyre tévedt randizók volna. A leszidás elég jól megy már neked, én majd leszek a nyomulós csávó.

Mindig szerettem Lilivel beszélgetni, mert ő rátapintott a lényegre, előtte, ha akartam volna se tudtam volna kertelni, hogy bizony a viselkedésemmel lehet a baj, mert elragadnak az érzéseim és olyankor olyannyira vakká válok, hogy bár a jóindulat vezérel kezdetben, a végére káosz születik. Így volt ez Kaine esetében is, mert nem akartam esélyt adni neki, hogy érvényesüljön, azután amit leművelt meg pláne nem. Egy időzített bomba volt a szememben, amin nem voltam hajlandó úgy ülni, hogy nem tudom biztonságban a többieket. Valójában csak az zavart, hogy nem ismertem. Míg egy részem meg akarta ismerni őt, a másik nem. A másik a saját hibáját látta benne, a bizalom hiányát, amit én magam is igyekeztem legyűrni, az már nem kis segítség volt, hogy nyíltan használhattam az erőm a többiek előtt. De még mindig visszafogtam magam. Az egyszerű trükköknél maradtam. Könnyebbnek tűnt. Nem kergettek az őrületbe a mi lenne, ha gondolatok és ez jó volt így, mert az indákon és növény gyógyításon kívül úgymond nem érdekelt sok dolog.
- Szerintem csak szimplán nem bír engem, az első perctől fogva. – jegyeztem meg egyszerűen és piszkálni is kezdtem a mobilom, mintha most ebben a szent percben kaptam volna valakitől üzenetet és annak rögvest válaszolni kell. Nem, nem volt ilyen. Egyszerűen csak nem akartam erről beszélni. – Ugye nem azt hiszi, hogy nekem tetszik Romy, mert akkor eskü elé tolom a striguláinkat és megmondom neki, hogy… Áh mindegy, ha megmondjuk nekik se veszik észre. – legyintek is, mindenre. Látszik rajtuk, hogy vakok, pedig elvileg látniuk kellene. Na mindegy. Ezt nem nekem kell megvitatnom Lilivel, hanem nekik egymással.
- Miért? A legrosszabbra kell készülni és akkor történnek a legnagyobb csodák. Szóval, ha élet vár ránk, ott, ahol a halált számítjuk, az már fél siker. – most milyen jó, hogy nem én vezetek, mert ha én vezetnék kevesebbet beszélnék, de így Lili magával rántott valami olyasmit a gyors hajtásos bírság mellett, amit én képviseltem.
- Jó, majd kitalálok valamit. Ha nem fogsz nézni, akkor el is rejtem. – röhögni kezdtem, de aztán elkomolyodtam és újra legyintettem, hogy nem kell felvennie és semmire se kell gondolnia, csak vígan megyek tönkre, ennyi az egész. – A zsebemben jó helye lesz. Nem hiszem, hogy a magokat akarnák pont elvenni tőlem, de ha mégis hát előbb lecsap rájuk a növényparádé, mint terveztem. Ennyi. – osztom meg vele is, hogy ha ez történne, akkor ne lepődjön meg, mert hirtelen cselekednék.
Lili kijelentésére, hogy nem kapatja el magát csak bólintottam, annak még nem adtam nem tetszésem jelét, hogy nem hajlandó menekülni nélkülem. Bár az a kis srác, akivel megismerkedett egykor, most biztosan örülne, ha ezt hallaná. Inkább hagytam őt vezetni, néha figyeltem az utat, bár inkább hátra dőltem az anyósülésben és élveztem azt a kevés pillanatot, amikor úgy tűnt, hogy nekem van egy taxisófőrnőm, nem pedig én vagyok a taxisófőr. Persze miután megérkeztünk és ő leparkolta a kocsit, első dolga volt szóvá tenni nekem az elszólásomat, még a vállamba is bokszolt, amit most nem adtam vissza neki, szerintem meglepődött volna azon így, én is tudom piszkálni őt, de nem teszem.
- Csak azért nem mondom, hogy légy macska a közelemben, mert ha megszólalnál macskaként is csak nyávogást hallanék és jobb szeretem, ha értem is azt, amivel megátkozol engem tudod, azon az idegen nyelven. – ami már nem volt olyan idegen a számomra, de ezt nem kötöttem az orrára, számolni már tudtam, rossz kiejtéssel megjegyzem, de legalább elkezdtem.
- Jó, meglátjuk, hogy a macskára vagy az emberi formádra van szükség. Először előre engedlek, hogy felderítsd a terepet, de szépen a nyomodban leszek. Remélhetőleg egy macskát nem néznek gépfegyveresnek, de sose lehet tudni. – melyik kamerát kémlelik éppen, ezért kell majd egy fa vagy bokor mögé evickélnünk majd, ha ott leszünk, legalább az eltakarja ahogy a lányból macska lesz vagy fordítva.
- Most se jövünk ki túl jól, de ha a bátyánkról van szó, félre tesszük a nézeteltéréseinket. Annyira nem hülye ő se, hogy ilyesmivel viccelődjön. De ha igen… Akkor megkérem Romyt, hogy tiltsa le az öcsémet minden játékos felhasználójáról és a steamszolgáltatók oldalairól is, egy időre. – mert biztos vagyok abban, hogy ott azokban látna hülyeséget, ami hazugságra készteti őt. De a testvérem ő is, magamhoz nem vehetem, de néha ránézhetek és beszélhetek is vele, csak nem mindig megy olyan könnyen vele se.
- Mennyi az esélye annak, hogy mindketten ugyanazon a komodói varánusz rejtekhelyen legyenek? – ez nagy költői kérdéseim egyike volt, amire tudtam, hogy nem Lilitől fogom megkapni a választ, mégis jobb volt azt gondolni, talán van ennyi szerencsénk. Talán.

Apró mosoly kúszik az arcomra, amikor ő megjelenik és azt mondja, hogy egy kicsit túltoltam a dolgokat. Persze, hogy túltoltam, én is nagyon jól tudom, de muszáj volt szenvedősre állítanom magam.
- Történhetnek csodák, de az valójában nem Romy volt Kaine nevében? Tudod ő képes belemászni a kütyükbe és megbabrálni őket. Te kinézed Kaineből, hogy használja a mobilját? Mert én nem. Úgy kell könyörögni neki, hogy felvegye, amikor hívjuk! Nem tudom Romy, hogy éri el őt, de biztosan ez is a Romys dolgok egyike, amit még nem láttam tőle. – zúdítom rá szerencsétlenre egyből a teóriámat, miszerint így üzenhet nekem a természet. Túl vak vagyok én ahhoz, hogy ezt észrevegyem, szóval többször kell a természetnek próbálkoznia. Mindenesetre értékelhetik, hogyha csak egy mosolygós emojit küldtem a fogd már be tematikájú szövegelésre.
- Sosem lehet tudni mikor leszünk bezárva a négy fal közé, arra az esetre is gondoltam ám. – mentem a menthetetlent. – Bár kétlem, hogy a Central Parkon kívülre kerülnénk, de ha mégis rajtam a halálunk nem fog múlni! – viccelődök. Koránt sem gondolom én ezt komolyan.
Azt viszont igen, hogyha szeretne akkor átadom neki a vezetést, amit ő a jelek szerint, ha rábólintok akkor el is fogad.
- Persze. A többieknek nem kell hangoztatnod, Kainet nem ültetném be a sofőr ülésbe még, de ha az életem múlna rajta, talán igen, ám amíg nem múlik rajta az életem, addig nem. Szóval nyugodtan Lili. Neked sem árt, ha vezetsz a városban. – biztatom őt és át is passzolom neki a kulcsokat.
- Ha a Carnegie Hall közelében parkolsz le és onnan sétálunk a park felé nekem tökéletes. Hetedik sugárút. – tettem hozzá, igaz volt mit sétálni, de ha valahol akkor ott biztonságban volt a kocsi. Remélhetőleg lesz hely leparkolni is a kocsit, ha mást nem.
Beültem az anyósülésre és hagytam, hogy Lili kiszórakozza magát a vezetéssel. Kíváncsi voltam, hogy mennyit javult a vezetési tudása, mert azzal nagyon is tisztában voltam, hogy miként vezet, egyszer már sikerült megtapasztalnom. Azóta csak pislogni tudok, hogyha valaki, akkor ő tuti nem szívbajos lány. Betudtam ezt annak, hogy ő is mutáns, a mutánsok pedig nem szívbajosak, csak ha rá kényszerítik őket, de az más téma már igazán.
- Ha bármi baj történne ígérd meg, hogy átváltozol macskává és elfutsz, nem hagyod elkapni magad. Baj esetén riasztani kell a többieket, neked jobban elhiszik, hogy nagy a baj, mint nekem. – a Grand Canyonos eset után főleg nem, miután elküldödtek az üzeneteim, amit nem akartam, hogy végül megkapjanak, de mire kitörölhettem volna a beszélgetésből, már egy tonna üzenetet kaptam, amit vissza is olvashattam és lenyugtathattam a többieket, hogy semmi perc és otthon vagyok.
- Itt jó lesz. Leparkolhatsz. – szólalok meg miután elérkeztünk az úti célhoz, viszonylag nem kezdtem el nyigni mellette, hogy miként vezet és legyen óvatos. Üres fülekre találtak volna a szavaim, ezért nem is próbáltam meg kritizálni vagy tanítani őt. Lilinek megvoltak a saját módszerei, amit úgy érzem kérésre sem fog elhagyni vagy kinőni, próbálkozni persze lehetett volna, de ugyan minek? Elértünk ide és ez volt a cél, az már mindegy, hogy hogyan. Itt voltunk, le tudtuk parkolni a kocsit és csak ez számított.

Amióta Sam felborzolta a hírével az életem olyasvalakihez fordultam, akiben megbíztam és aki ismert már hosszú ideje s, egyszerre utált és szeretett ugyanabban a percben mindenért, amit és ahogy teszek baráti keretek között persze. Ez a személy volt Lili. Benne jobban megbíztam, mint másban ez tény, nyíltan ki is merem mondani, hogyha ő kér valamit neki hamarabb cselekszem, mint mondjuk Kainenek vagy Romynak. Azt kétszer is átgondolom, hogy nekik mire mondok igent vagy mibe vonom be őket. Az a bajom, hogy nem ismerem őket még túl jól, de Lilit igen, róla tudom, hogy csak akkor nyírna ki a hülyeségemért, ha betelt volna nála a pohár és amire kértem őt, ahhoz körültekintőnek kellett lennünk. Nem zavarhatta meg semmi sem a számításokat, egy véletlenül meghibásodott hálózat, gép most nem kellett. Valójában attól tartottam egy kicsit, hogyha Romy elkezd kutakodni és el kell hoznunk őt, nem leszek elég gyors, akármennyire is próbálkoznék. Kainet pedig azért nem avattam be ebbe, mert akkora felhajtásra nincs szükségem: tiszta munkát akartam. Ehhez pedig az kellett, hogy magam járjak a dolog végére, de mégse egyedül tegyem beavattam Lilit is. Egy rossz szava sem lehet, hogy így tettem. Otthon amikor látszólag egyikük se volt otthon, mindent rázúdítottam szerencsétlen lányra. De szerencsémre megértette és ez nagy szó. Vagyis dehogy nagy szó. Régebb óta ismer, mint más, még jó, hogy megérti a félmondataimat is!
Megbeszéltük, hogy valami közös csapatépítős biószos sületlenségen veszünk részt, ezért a másik két lakótársunknak is megírtuk reggel a hűtőre, hogy hol leszünk és merre járunk. Hát nem az egyetemen az biztos. De ugyan melyikük akarna értünk jönni és ott keresni minket mert valamit nem talál otthon, mert mi tettük el? Na pontosan! Egyikük se, mert Romy beszél a gépekkel, azok megmondják neki, hogy hol az elektromos késfenő vagy a tudja az isten, amit keresne éppen. Szóval bajban nem volnának.
Órák utánra beszéltük meg a találkozót, nekem az utolsó elmaradt így szépen megvártam míg az övé lejár. Addig a büfében téblábóltam, vettem egy zacskónyi szotyit, nem elfogyasztásra, sokkal jobb ötleteim vannak annál, hogy ezt az adagot én itt elpusztítsam. De ha mégis másképpen alakulna a dolog, akkor arra az esetre kértem még egyet, mert még időben voltam.
Írtam valami random hülyeséget az otthoni beszélgetésünkbe, hogy megpusztulok és ha a temetésemre kerülne a sor, akkor az apámat ne hívják meg és azt is leírtam, hogy hová kérem a síromat s, minden ilyen hülyeség, amíg rám nem szólt valaki, hogy most már befejezhetem, elhiszi, hogy kivagyok.
Ez könnyen is ment, büszke voltam magamra. Innen mentem tovább a parkolóba. A kocsim mellé valaki leparkolta szépen a motorját, na én amellett vártam meg az utolsó tíz percet Lili órájából és már néztem is jobbra meg balra is, amikor végre feltűnt az arca a láthatáron.
- Szia! Ne haragudj, hogy annyit dramatizáltam a csoportba, de muszáj volt elterelnem valamivel a figyelmüket. Mondd, hogy jól csináltam! – nem kellett efféle megerősítés sem dicséret, már nyitottam is ki neki az anyósülés ajtaját, hogy beülhessen és mehessünk is isten hírével a csodálatos állatkertbe.
- Tele van a zsebem anyaggal, szóval, hogyha ott ahová megyünk nem lenne elég növényzet, akkor van miből művészkednem. – nyugtattam meg őt, így előre miután én is beültem a kocsiba és elindítottam volna a kocsit. – Vagy akarsz te vezetni? Még meggondolhatod magad. – viccnek szántam, de ha igennel válaszolna se fogok fújtatni és lebeszélni őt a vezetésről, nem árt, ha gyakorol. Inkább úgy, hogy én is itt vagyok, minthogy nem.