ich vermisse dich. Annyira, hogy tanultam egy kis németet.
Igazából… hiányzik minden. A csapat, az izzasztó edzések, a biztatásod, a helyem köztetek meg a világban általában. Az, hogy tartottunk valamerre együtt. Emlékszel a kaliforniai útra? Utólag az összes közös évünk olyannak hat, mint az, egy hosszúra nyúlt kirándulásnak.
Ha itt lettél volna, amikor visszacsettintettek minket, tuti másképp alakul. Egy részem haragudott rád, amiért eltűntél. De ilyeneken csak mostanában gondolkozom. Régen szimplán éreztem, nem magyaráztam meg magamnak, mit.
És régen sosem merült volna fel bennem megírni egy lejárt vallomást. Különben elég nagy butaság ez a levél. Úgysem adnám át. Azt sem tudnám, hova küldjem. Azért lekörmölöm, mert… Mert tudod, mostanában nem vagyok jól, és ettől még inkább hiányoztok, te meg a régi szép idők. Muszáj kiadnom magamból ezt-azt, elengedni dolgokat, mielőtt túlfeszítenek belülről és szétrobbanok.
Szóval hiába várlak vissza, egy kicsit elengedlek, jó?

Szerelmes voltam beléd. Nagyon-nagyon. Valószínűleg sejtetted. Akkoriban nem titkolóztam ennyit, könnyebbnek érződött egyoldalúan ácsingózni. Még élveztem is. Mármint nem az egyoldalúságot. Csak… jól esett szeretni valakit, aki annyira klassz, mint te. Természetesnek, magától értetődőnek tűnt, attól függetlenül, viszonoztad-e. Amúgy nyugi, sosem merült fel bennem, hogy kölcsönös lehet. Mindenkivel úgy bántál, mintha különleges lenne. Ettől talán kevésbé kellett volna annak éreznem magam melletted, de nálam gyakran csődöt mond a logika.

Biztosan fel bírtam volna sorolni ezer meg egy okot, miért éppen te. Miért senki más. Aztán később rájöttem, hogy valójában nem volt oka. Nem a selymes, kék bundádért, az aranysárga szemedért vagy a cuki akcentusodért zúgtam beléd. Az idegességedben hullámvonalakat rajzoló farkad, a határozott, elegáns mozdulataid, az ajkad feljebb ránduló bal csücske, amikor őszintén mosolyogsz – nem ezek miatt vonzódtam. Pont fordítva. Azért tetszettek, mert hozzád tartoztak. És tényleg nem volt oka. Pontosabban te voltál az oka. Szerettelek, csakúgy.
Csöpögök, igaz? Nyálas meg nyomi az egész. Szerencsére sosem fogod olvasni. Amint befejeztem, örökre elsuvasztom a zsebembe.
Már nem álmodom veled olyan gyakran, nem hasonlítgatok hozzád minden fiút, nem csekkolom óránként a régi mobilt. Fogalmam sincs, mit jelent ez, búslakodjak-e vagy lélegezzek fel. Itt még nem tartok a töprengésben.
Picit fáj, annyi ziher. Zavar, hogy minden megváltozott, például én is. Bánt, hogy talán sosem fogjuk megismerni egymás új verzióit, kénytelenek leszünk beérni a régivel.
De annyi minden zavar meg bánt, annyi minden miatt fájok az utóbbi időben… Téged inkább megtartanálak boldog emléknek.
Cserébe hagyok neked helyet a szívemben, barátként. Sokkal kényelmesebb, mint a crushomnak lenni. A hercegekből különben is egészen kiábrándultam, nem reménykedem már benne, hogy bárki csókja átkot törhet. Egy ölelést azért elfogadok, ha valaha erre tévedsz. És hát… Azt hiszem, ennyi...

pukkadj meg!
Rám testáltad a dolgokat, szóval tessék, érzek meg átérzek mindent, helyetted is.
Dühös vagyok rád, kezdjük itt. Hagyhattál volna tisztán továbblépni, mégsem tetted. Muszáj volt felszínre cibálnod ezt az önző, piszkos lélekdarabkámat, hogy sunyiban tévképzetekkel ámítson, arról, mit jelentettek a könnyeid. Most bedarálom. Kiírtom magamból, amint ezt megfogalmaztam. Amint bevallom a zsebemnek, hogy gyenge vagyok és szánalmas.
Az utolsó pillanatig inogtam. Valahol azt vártam, majd magad felé billentesz. Tudtál volna olyat mondani. Túl sok hatalmat adtam neked magam fölött. A futás maradt az egyetlen menekülő utam, és akkor döbbentem rá. Te viszont elfutni sem engedtél.
Pedig nem léteznek mesék. Nincsenek hercegek. Egyedül őszülnék meg a tornyomban, ha rád várnék.
Azért… hálás vagyok neked. Egy darabig léteztek csodák, egy darabig egészen önfeledten és boldogan álmodtam veled, rólad. Dinók, pegazusok meg kecske bácsik nélkül is végtelen mágia lakik benned, tudod?
Dunsztom sincs, hogy csináltad. Mitől habarodtam beléd. Bár lenne. Talán könnyebben kihabarodnék.
Ott van neked Lili. Itt van nekem David. De ez most kivételesen szóljon rólunk, jó? Adok magunknak két oldalt, amíg elbúcsúzok tőled. Ahogy te tőlem. Ennyi belefér.
Eddig nem mertem elképzelni, mi lett volna ha. Először és utoljára fantáziálok ilyenről. Csapdába ejtem a sorok közé. Örökre száműzöm a valóságból.
A szerelmes dalokat, amiket a neked lopott gitáron játszhattál volna. A puszikat, amiket a gödröcskédre nyomtam volna. A piercinged fémes koccanását a fogamon. A hajad…

Fussunk neki újra! Tényleg utoljára. Most, hogy már sejtem, mi lett volna, ha.
Aludtam rád. Ránk. És arra jutottam, túl egyformán működünk. Az időzítésünket bezzeg nem sikerült összehangolni... Aztán lehet, semmiképp nem klappolnánk. Tudod, mint a mágnes azonos oldalai.
Sosem keltem volna versenyre Lilivel, amíg nem adsz egyértelmű biztosítékot. Mégsem mertem egyértelműen beismerni neked, hogy otthagytam volna érted Davidet. Te pedig, hozzám hasonlóan, biztosíték nélkül inkább nem keltél versenyre.
És most tinidrámásan kerülgetem a szilánkokat, mert ripityára törtük az üveggömböt a szerelemről szóló ábrándjaimmal.
David azt mondta, menjek, szerezzelek meg. Helyette befejezem a béna levelem.
Belefáradtam a huzavonánkba, Niel. Nem tartott sokáig, viszont annál intenzívebb volt. És a vége ez: egy álomkép vagyunk, amiért egyikünk sem mert küzdeni. Zsebvilágokban és lopott csókokban létezünk. Szétfoszlunk a valóságban.
Magyarázhatnám, mennyire bizonytalannak tűnnek az érzéseid, onnan, ahol én állok, hogy nem bírok egészen hinni bennük. Végül mégsem ezért engedlek el. Azért mondok le a sosem volt románcunkról, mert túl szép, hogy igaz legyen. Túl gyávák meg bénák vagyunk hozzá. Nem szeretnék délibábokat kergetni. Inkább adok egy esélyt valami kevésbé tökéletesnek. Valakinek, aki kimondja, hogy kellek neki.
Biztosan találsz majd olyan lányt, aki elég időt hagy neked, akiért te is mersz bátrabb, önzőbb lenni. Addigra túlteszem magam rajta, hogy nem én voltam az a lány. Remélem.
Szeretlek. Mindig napsütés leszel. Talán tisztábban ragyogsz majd, amikor már nem próbállak fogságba ejteni egy szívecskékkel telefirkált fiolába...