Lili heves reakciója őszintén meglepett. Akkor szokott ennyire a véleménye mellett kampányolni, ha valami olyanrólk van szó, amiben tapasztalatot szerzett, de legalábbis meggyőződik a mögöttes tartalmáról. Végtére is neki aztán elég nagy családja volt, hogy ezekről a közös vagy nem közös szokásokról tudjon beszélni. Azért futólag megpróbáltam elképzelni azt a jógás dolgot magammal, de már a gondolatra is enyhe grimasz ül ki. Persze nem is ezt mondta, csak az én fantáziám nem állt meg.
- Mondasz valamit, de a gondolat is annyira idegen nekem. -  nem egy olyan krízis közepette fogom átgondolni mindezt, amiből jöttem a napokban. Talán ezért sem erőltette ezt tovább annál, mint amennyit mondott róla. Liliről tudtam, mennyire kiismer és azt is sejthette, hogy fontolóra venném a mondandóját. Bár ebben még nem egészen voltam ebben a pillanatban annyira biztos.
- Nem tudom pontosan, Elsa valami olyasmit magyarázott, hogy egy másik világból vagy dimenzióból jönnek át ami egy ideje bárhol rést képezhet a mi... vagyis a ti világotokkal. De nem olyan lehetetlen legyőzni őket, csak veszélyesek. Ami engem megtámadott, konkrétan úgy nézett ki, mint egy óriáspók. - én is éreztem, hogy ettől a témától könnyebben oldódok, amikor pedig a pókról beszéltem, már negész széles mosoly virított az ábrázatomon.
De persze nem kerülgethetek minden témát örökké.
- Oké, tényleg átgondolom. - most már egészen biztos voltam abban, hogy Lili érti a dolgát ezzel a szokások kérdéssel kapcsolatban. Nem akartam teljesen elzárkózónak tűnni a helyzet ellenére, bár tényleg legszívesebben csak lapoztam volna.
- Az is igaz, hogy ha valamit szeretek enni, nem biztos, hogy olyan ízlene, amit meg nem szeretek. - ebbe nem tudtam volna belekötni, ha csak ilyen példával indulunk el. Lili értett a hatásos meggyőzéshez. Értékeltem, hogy vette a fáradságot ennyire kifejteni a véleményét és a tapasztalatait, engem pedig arra sarkallt, hogy tényleg gondoljam végig.
- Megfontolom, jó? Nem tudom mire jutok vele, de megfontolom. - veheti akár ígéretnek is. De egy apró bólintással és egy halovány mosollyal díjaztam a fejtágítását. Na meg a kacsintását.
Az egész fejre állt szituáció - már ami rémlett belőle - végigpörgött ismét előttem, ahogy megint az került szóba. Egyfelől még mindig jókora szégyenérzet szállt meg, ahogy belegondoltam mennyire nem tudtam uralkodni magamon, másfelől pedig inkább beszéljünk ezekről kendőzetlenül, mint sehogy. Beláttam, hogy engem is motivált ez. De végül bólintottam csak a telefonszám megadására. Majd elkérem valamikor, most nem sürgetett annyira a dolog. Romyn töprengeni sokkal összetettebbnek bizonyult, mint amilyen elsőre volt.
- Ismernék... de nem ebben a világban van és Glitch már az én világomban is jóval azelőtt felszívódott, hogy megérkeztem volna ide. - bosszantott még mindig a tény, hogy csak úgy szarban hagyott. Borongós gondolataimból a kérdése rántott vissza. Ezt egyszerre tudnám cáfolni és alátámasztani.
- Nos... azt nem mondanám, hogy félek. Vagy féltem volna. De a pók-DNS minden nap mutathatna valami újat, amennyire instabil. Szóval az én erőm inkább kiszámíthatatlan és nem tudom mikor jön el az az idő, amikor megfékeznem kellene. - nem egészen erről akartam beszélni, de voltaképpen ez is ide tartozott.
- De igazad van, talán tudok valamit intézni.
Lili lelkesedését nem volt nehéz átvenni, mert szinte úgy tapadt, mintha rám öntöttek volna egy csupor mézet. Hogy aztán ne is tudjak megszabadulni tőle egy jó ideig.
- Attól tartok engem csak úgy lehet. - jegyeztem meg széles vigyorral, persze ezt már csak humorosan szánva. - Laze is könnyen vette, hogy megfoghat. Attól tartok, ilyenkor nem vagyok tekintettel arra, hogy mekkora pusztítást hagyok magam után, csak elszabadul a pokol. De ezt nem kell ragozni. Eszerint Romy valami olyat kísérelt meg, amit más még nem próbált. - nem volt ehhez jobb ötletem, ez egy nagy szürke ködként gomolygott továbbra is előttem.
Kényelmes formára váltva hallgattam tovább, ahogy Lili még a bizalomról beszélt. Jól esett, mert közben én is követtem ezeket a pontokat és konstatáltam, hogy tényleg így történtek ezek. Lehet egyszerűen csak hagynom kellene mindig, hogy az események alakuljanak és megoldódjanak a kommunikáció árán? Tényleg láttam ebben most a lehetőséget, hogy lássam a többiek is úgy gondolkoznak, mint Lili és igazából csak én voltam kishitű.
Kishitű. Vagy inkább bizalmatlan?
Beszélnem kell Peterrel.

Lili kérdései egyszerűnek hangzottak, mégsem voltak azok. De nem hibáztattam ezért, hiszen őn nem kapott örökül egy olyan kijelölt utat, ahol még a saját gondolataim sem tűntek igazán az enyémeknek.
- Nehéz úgy megválaszolni a kérdést, hogy a hobbijaim igazából Peteré. Pont ugyanúgy szaglászok rossz arcok után és érzem a késztetést, hogy valami újat hozzak ki a fegyverekből. Ha a barkácsolást erre érted... - nehéz megfogalmazni, mert megjavítani még csak egyszer kellett valamit, de azt se tartott semmibe összedobnom. Ezeket a skilleket mégsem a magaménak éreztem és ez bosszantott.
- Könnyen meglehet, hogy az is van. - meglepett valahol, hogy Lilit nem vágta annyira földhöz a tény, amit most épp elé tártam. De alighanem elég sok mindenben nyakig voltunk, hogy tényleg bármi újat elhiggyen. Bátor lány volt, ezt hamar levágtam, ritkán láttam őt bizonytalannak, noha úgy gondoltam még mindig nem látott annyit, hogy ebben ne bizonytalanodjon el hamarjában. Nem akartam mégsem elkeseríteni, nem is az volt a célom a témával.
- Csak ha épp a közelünkben jönnek át. Ezek a lények nem szerveződnek össze semmilyen érdekszervezetekbe, csak vadásznak. De szerettem volna erre is felhívni a figyelmed. A HYDRA veszélyesebb, jobb lenne, ha mi találnánk meg őket előbb, mint fordítva. - az elmúlt időszakban épp elég sok időt elvesztegettem azzal, hogy nem utánuk nyomoztam, hanem bandákat hajtottam fel a megrendelőknek. Merő időpocsékolásnak tűnt.
- Valóban nem, de sosem lehetsz elég felkészült. - mondtam ezt úgy, hogy még magamról is feltételeztem ezt. Nem lehettem eléggé otthon abban, mi várhat ránk a következő sarkon.
Eltűnődve hallgattam Lilit. Annyira hálás voltam azért, hogy így megfogalmazta azt, mit is érzek ezzel kapcsolatban pontosan. Nem véletlen az sem, hogy ennyire könnyen szót értettünk egymással, akár csak félszavakból is. Pedig Laze volt a legrégebbi barátja, nem is én. De sokat segített, hogy ennyire hasonlóképp láttunk dolgokat. El is mosolyodtam egy picit a monológja végére.
- Nem szeretnék Peter emlékeiből meríteni, én akarom megélni a saját életemet. De úgy nehéz, ha például adott, mit szeretek és mit nem. Nem azért az egy rongyos garasért, de még a csípőset is Peter miatt szeretem. De megígérem, hogy kérdezni fogok, ha valami nem világos. - Lili már csak értette, hogy miért pont ezt mondtam. Eléggé szerettem a mexikói kajákban is ha olyan ehetetlenül csípős volt. Én is engedtem fel a beszélgetés közben, a kacsintására pedig el is mosolyodtam újfent.
- Peter. A dokit nem biztos, hogy jó ötlet lenne látnom. Félek megint elborul az agyam. - nem rejtettem véka alá, hogy mi is aggasztott ezzel kapcsolatban, hiszen pont ők kaptak ízelítőt mindebből.
- Talán a HYDRA miatt viszonyul rosszul a képességeihez. Ha valaki kísérte volna mint téged a családod, akkor lehet nem félne magától. Akkor nem sérült volna meg a saját képességétől. - eszembe jutott a heg, ami olyan sokszor előbukkant ha csak pillanatokra is. Lili elgondolásai nagyon is helyénvalóak voltak és eszembe juttatta, hogy én is sokszor tartottam így saját magamtól, holott számomra teljesen természetes az erőm. Mégis a gondolataim teljesen más irányba tudtak rántani néha. Vagy ami rosszabb, az ösztöneim.
- Szerintem egy olyan mentor kellene neki, aki érti is, amit csinál. Akinek a képességei hasonlatosak az övéhez. Az enyém teljesen más, támogatni tudom, de amíg kényszernek érzi és nem akar vele igazán foglalkozni, addig nem szeretném unszolni. Néha pedig úgy érzem, hogy ez remek lehetőség lenne arra, hogyan védhesse meg magát gyakorlatilag bárkitől. - szívesen pártoltam volna én is, de nem voltam abban biztos, hogy jó útra vinném.
Talán a fintor váltotta ki, hogy Lili leakadt a DNS témáról, de egyfelől hálás voltam most ezért neki. Talán egyszer még szívesen ülök le vele ilyenekről diskurálni. Ha nem is voltam ebben nagy koponya, de tudtam ezt meg azt a helyzetről abból kiindulva, hogy az elszenvedője voltam.
- Azt megígérhetem, hogy egy oldalon fogunk állni, de ha bekapcsolnék, addigra találunk megoldást rá, mit szólsz? - eszem ágában sem volt magukra hagyni őket semmi olyan szituációban, ami rossz kimenetelű is lehetett volna. Lili tényleg hasonlóképp gondolkozott, mint én, épp ezért egy elég széles mosollyal háláltam meg a példáját.
- Azt hiszem abban az esetben hálóba mumifikáltalak volna, hogy ne tudj kiszabadulni és megvárjuk, amíg lehiggadsz. Hé, senki nem mondta, hogy a rossz szokásokat könnyű levetkőzni. - céloztam itt arra, hogy miért voltam mégis ennyire meggondolatlan. De igaza van, belegondolhattam volna.
- Akkor tanácsolom ezt jó alaposan verd bele a fejembe, de legalább addig, amíg nem gondolom teljesen magától értetődőnek. Tudom, ósdi dolog bejátszani ezt a lapot, de nekem előttetek nem volt igazi családom. Előttetek nem tudtam milyen összetartani, kiállni egymásért, aggódni őszintén a másikért vagy egyszerűen csak figyelni a másikra. Azt hiszem még bőségesen van mit tanulnom. És ha már kérdések... te hogy hozod le ezt ilyen lazán? - immáron kicsit hátradőltem és az alkaromra támaszkodtam. Kedvem lett volna picit nézni az égboltot, még ha nem is a legtisztább volt ez innen. Kezdtem úgy érezni, hogy tényleg csak megbeszélés kérdése minden és Lilivel tisztáztunk minden felmerülő félreértést.

Mindig furcsa érzés volt, hogy a lányok így gondoltak rám. Mármint sosem tapasztaltam még azt, hogy ennyire törődtek velem és ragaszkodtak hozzám. Kifejezetten jól eső érzés volt, pedig közben azt is éreztem, hogy ezzel én magam is sebezhetőbbé válok. A dilemma, ami mindig ott billegett, hogy legyen minden szempontból megfoghatatlan vagy engedjek a kísértésnek és próbáljak úgy élni, mint egy átlagos halandó, aki az egész életét ezen a Földön élte le. A hiányos ismereteim mindig emlékeztettek arra, hogy én nem ez utóbbiba tartoztam. Engem arra teremtettek, hogy levadásszak másokat, mint ahogy az időm nagy részébében most is tettem. Ilyenkor pedig mellettük mintha viszavedlettem volna azzá az egyszerű sráccá, aki felvisz a nagybevásárlást mert egy körrel is elbírja vagy felporszívóz, mert az is a közös házimunka része.
- Odaát zsoldos voltam, mindig ezt csináltam. Miután Peter ott meghalt, céltalanná vált az életem. - ez egy meglehetősen komoly vallomásnak hangzott, pedig csak tényeket vázoltam fel. Amire teremtettek, többé már nem volt aktuális. De senki nem utatta meg, merre menjek tovább.
- Különleges világról vannak ismeretei, olyanról ami szörnyeket áraszt magáról. Nem olyan vámpírokat, mint s filmekben vannak, annál sokkal rosszabbakat. Jó lenne az ilyen eshetőségekre is felkészülni. - szerettem volna alátámasztani, hogy mekkora tudás birtokában lehetett, ami annyira felkeltette a figyelmemet. Nem mindennapi és valahogy ez a tudásvágy vonzott a cuccaihoz. Bár az sem utolsó, ahogy mesélt, nem volt unalmas hallgatni. Felismertem benne azt, ami engem is annyira gyakran körbelengett a Casa előtt, a magányt. Úgy éreztem, mi ettől hasonlítunk.
- Ne becsüld alá magad. - elmosolyodtam az okfejtésén. Minden egyes szava jól esett, még az is, amikor Lazeről beszélt, mert ebbe igazából nem gondoltam bele. Róla azt hittem, hogy többet látni sem akar, sem egy levegőt szívni vele. De megpróbáltam azért Lili kedvéért belegondolni a helyzetbe, hogy mit hagyhattam ki. De a kérdésére végül csak bólintottam. Időközben valahogy jócskán megnőtt az étvágyam, a szendvicsek eltüntetésének képességét pedig kezdtem kimaxolni.
- Nos ezt keverten kaptam. Vannak ismereteim, amiket úgy kódoltak bele az agyamba, mintha valami intelligens számítógép volnék adattárral. A fegyverekről órákat tudnék mesélni, sok típust ismerek, tudom hogy működnek, hogy kell velük bánni. Ugyanígy a közelharci ismeretek. Egyszerűen csak tudom, bár sosem tanultam. Én pedig valami vegyes kombinációját használom mindennek. Nem tisztén az egyik vagy a másik. És ott vannak még Peter emlékei... amelyek ott szunnyadnak az elmém legmélyén. Általa igyekszem megérteni a világ működését, miért fontosak az emberek egymásnak, hogy működnek a kapcsolataik, hogy kell viselkedni. Persze az emlék csak emlék marad, nem tudás. Ha ráérzek, akkor jó, ha nem, akkor csak tudom, hogy vele így történt meg. Ezeket az emlékeket addig nem ismerem, amíg egy ugyanolyan vagy hasonló szituációhoz nincs élményem. Akkor bevillan. De az emlékekkel kapcsolatos érzéseket sosem érzem. Amikor teremtettek, azt kispórolták belőlem, mondván nem kell, csak hátráltatna és visszatartana a parancselvű döntésekben. - igyekeztem mindenre kitérni, ami csak eszembe jutott. Most is annyit tudtam volna beszélni. Peter mindig sokat beszélt.
Lili nagyon jól levette a szituációt, a verekedés jelleg valószínűleg azért volt ilyen erős, mert én megpróbáltam visszavenni az irányítást a fékeveszett tudatom fölött. Ezt most mélységesen szégyelltem, hogy nem sikerült úgy, ahogy szerettem volna. De örültem neki, hogy végső soron azt a karcolást meg pár zúzódást nem okoztam senkinek komolyabb sérülést. Peter miatt nem aggódtam, tudtam, hogy meggyógyul.
- Az az érzésem, hogy ahhoz, hogy továbblépjek és megismerjem végre saját magamat és ne csak az emékekből építkezzek, ahhoz ő a kulcs. - ezt most erősebben gondoltam. Nem kaptam útikalauzt, hogy kihez és mivel forduljak, mert mostanában nem voltak rosszabb napjaim, mintha a mutációm stabilizálódott volna. De a személyiségem mint időzített bomba jelenleg zavart engem.
- Ismertem valakit a saját világomban, aki rá emlékeztet. Ő kicsit többet tudott, jobban a birtokában volt a képességeinek és nagyobbat is szikrázott. Volt részem benne, hogy megrázzon, csak onnét tudom. Ha úgy van, én vállalnám, hogy gyakoroljon akkor velem. Ő sem tudja, miféle képességek birtokában van, de szerintem bámulatos. - nem akartam a teljes igazságot elmondani, attól tartanék eléggé furán jönne ki a szituáció. Ennyire véletlenek nem lehettek, elég ha csak én próbáltam ezt felfogni.
A kérdése nyomán megeresztettem egy fintort. Nem akartam valahogy sehogy sem testvéri kapcsolatban állni Peterrel és valahol nem is gondoltam, hogy ebben a világban egyezne a DNS-ünk.
- A saját világom-bélivel lehet. Vele kétlem. - azért én is megeresztettem egy félmosolyt rá. Lilit érdekelték az ilyenek, azt hiszem ez fogta meg ennyire és nem a helyzet abszurduma. De ahogy Lili kifejtette a hasonlóságról a véleményét, éreztem, hogy kezdek feloldódni. Tényleg nem őt látta bennem és ez óriási megkönnyebbülés volt nekem.
- Úgy érted Romy tényleg tudott hatni rám? - erről azt gondoltam sokszor, hogy csak beképzelem, annyira nem volt tiszta a kép. Mégis ahányszor visszagondoltam arra a káosszal átitatott helyzetre, leginkább az ő szavait tudtam visszaidézni. Mintha szelektíven működött volna az agyam. Azért Lilit sem akartam teljesen elkeseríteni. Láttam rajta, hogy rágódik a dolgon.
- Ne legyen bűntudatod, sosem voltál még ilyen szituációbanm, ha jól gondolom. - nem vártam el tőle, hogy rögtön felelősségteljesen és higgadtan kezeljen egy olyan élethelyzetet, amelyben még sosem járt.
- Elhiszed, hogy soha nem volt lehetőségem arra gondolni, valaki az én épségemért aggódik? Persze, hogy arra gondoltam, hogy mindenkinél elástam magam egy életre. - az indok, ami valójában így volt, az indok, amiért leléptem, az indok, amivel úgy gondoltam, kellően távol leszek tőlük, hogy többet ne bánthassam egyiküket se. De jól estek azok a szavai, hogy a legrosszabbat feltételeztem. Megesik, azt hiszem talán ez belefér és még nem csináltam akkora hülyeséget.
- Köszönöm, hogy annak ellenére igyekszel felnyitni a szemem, hogy én egy szót nem szóltam hozzátok azóta.

Elég sutának éreztem magam egy hosszabb és komolyabb hangvételű beszélgetéshez még akkor is, ha történetesen épp Liliről volt szó, akivel nem okozott gondot olyan témákról sem beszélni, ami más esetben esetleg zavarbaejtő lett volna. Most mégis olyan tanácstalannak és helyzetidegennek éreztem a saját jelenlétem. De ez elsősorban nem az ő hibája volt, inkább az én hiányosságom. Magabiztosabbnak éreztem volna magam, ha legalább elképzelésem lett volna arról, most mit várnak és miképp kellene tennem. Így viszont maradt a megérzésekre hagyatkozás és a csöndbe burkolózás, miközben ő beszélt.
Egy valami miatt hálás voltam, megpróbálta magát beleképzelni a szituációba és a következtetésére bólintottam is. Pontosan így éreztem akkor, amikor a sok zavart tekintettel találtam magam szembe. Nem tudtam biztosra, hogy átléptem-e egy bizonyos határt vagy én reagáltam ezt túl, utólag mindig okosabb volt következtetéseket levonni, mint ott épp az aktuális helyzet közepette.
- Én? - pislogtam vissza a kérdésére. Válaszolhattam volna úgy is, ahogy neki tetszene a dolog, de igazából nem tudtam, hogy azt mennyire ellenezné, ami valójában történt. Meg egyébként is megtiszteltük eddig is egymást az őszinteségünkkel, nem akartam irányt váltani.
- Nos... felhanjtottam pár kemény arcot és volt szerencsém megismerni egy szörnyvadászt. - ha így is fogalmazhattam, akkor talán nem túloztam. Ha jelen pillanatban nem is tevékenykedett, de vehettük úgy, hogy ez volt a hivatása. Ezzel még nem követtem el semmi hibát, mert számot cseréltünk. Életemben először egy idegennek is megadtam a számom, fura is volt.
- Elsa Bloodstone a neve, épp vacsit vett, amikor az egyik ilyen bestia megtalált. Ő meg minket. - a szituációt azért még vázoltam, mielőtt Lili arra gondolt volna, hogy újabb tettestársakat kerestem volna bajkeverésre. Nem volt legális a tevékenységem, de ezt már párszor tisztáztuk, hogy emiatt nem fognak megróni. A családja is elég speciális eset volt, Romyé pedig végképp.
Lili szavai mosolyt csaltak az arcomra. Mindig furcsa volt ebbe belegondolnom. Választott családom. Amikor azzal a ténnyel sem voltam igazából tisztában a család mit jelentett, akkor mellettük még csak igyekeztem valami számomra megformálhatóvá tenni a dolgot. Nehéz úgy kooperálni, hogy nincsenek magammal hozott példáim. De talán jó úton haladtam felé.
- Előttetek nem találkoztam még olyan személyekkel, akik ennyire ragaszkodtak volna egymáshoz. Hozzám senki nem tette, ezt így gondoltam rendjén. Amikor magamhoz tértem, az volt az első gondolatom, hogy biztosan kárt tettem bennetek és veszélyesnek ítéltem meg az állapotom. Még mindig így érzem. De én is kötődök ide, ezt nem tagadhatom. - nem akartam kertelni, noha annál nehezebben jöttek a szavak a számra.
Annál is inkább volt kényelmes mesélni olyan adatokról, amik számomra inkább tárgyilagosan hatottak. Engem nem rendített meg mindaz, amit mondtam, a reakcióktól már inkább tartottam és ez késztetett a legutóbb is arra, hogy lelépjek. Fura egy kettősség volt, ami soha nem akart ténylegesen csak egyik vagy csak másik irányba elbillenni, de annál többször okozott nekem kellemetlenségeket. Nehéz volt úgy bizalomra építeni, hogy magamban sem bíztam volna meg teljes mértékig. Tisztában voltam azzal, hogy ez az elkattanás bármikor bekövetkezett, selejtes létem első jeleit indikálva.
- Nem agymosás, nem volt előéletem. Peter Parker tizenkilenc éves énjét adaptálták alapul, eredetileg öt évvel idősebb is lennék, ha nem tűntem volna el, majd tértem vissza ugyanabba a világba öt évvel később. Nem csak emlékeim nincsenek gyerekkoromból, nekem az teljesen kimaradt. - ezzel egyben választ adtam talán arra is, hogy fogalmam sem volt milyen igazán egy család, a szülő-gyerek viszonya és bármi ami kötődésre épülne. Mindezt velük kezdtem el megtapasztalni és így nem éreztem könnyített pályának azt, milyen szituációban miképpen kellene viselkednem. De villantottam egy mosolyt az utolsó szavára. Annyira furcsán, szürreálisan hatott, hogy mindezt nekem szánta. De ugyanakkor nagyon jól esett.
- Azt hiszem nehezen tudnálak elengedni titeket. - ez könnyebben jött, mint gondoltam, egyfelől óriási megkönnyebbülést is éreztem a kimondásával, de a beszélgetés közben folyamatosan éreztem, hogy oldódok fel és ez nem csak a kajának volt köszönhető.
Egészen másképp festett így a kép, hogy felvázolta, lényegében mi történt. Peter sérülése annyiből nem izgatott, hogy tudtam ő is képes a gyors regenerációra. Pont ahogy én.
- Parkert nem féltem, olyan mint én. Ezért nem találtam sosem fogást rajta, mert hasonlóak vagyunk. De ez nekem új, hogy nem romboltam azonnal földig mindent. Korábban csúszott hiba a gépezetbe és öltem meg olyan személyeket véletlenül, akiket nem kellett volna. - lehet emiatt most megorrol rám, de akartam, hogy ne csak feketén vagy fehéren lássa a teljes sztorit. Nem véletlenül voltam most ilyen óvatos. Egy kissé elméláztam a további mondandóján, talán túlságosan is, mert aztán úgy szakadt ki belőlem a tiltakozás, mintha így is akartam volna.
- Pedig ez nincs így, én akár segíthetnék is neki, mert nem tud ártani nekem. Az sokkal rosszabb, ha fél attól, amije van, mintha elnyomná magában. Mert utána olyan lesz, mint egy orosz rulett vagy előjön vagy nem. - ismertem már a képességét egy kicsit fejlettebb változatban, ha valaki hát én tudtam miről beszéltem. Kissé megütközve néztem végül Lilire és sandítottam inkább vissza a szendvicsemre, mert a kissé elragadott hévtől zavarba jöttem.
Elgondolkodtató volt, hogy Lili nem ítélt el azonnal amiért Warrent megöltem. Ezek alapján talán tényleg hihettem annak, hogy nem a korábbi tetteim szerint ítélne meg és ez meglepően jól esett jelen pillanatban. Így sokkal felszabadultabbnak éreztem az egész vallomás dolgot is. Nem éreztem a helyzet magaslatán magam, de most mégis olyan gördülékenyen ment a beszélgetés. Semmi rosszalló arckifejezés, semmi szemöldökrángatás.
- Ő nem a... biológiai ikrek. - préseltem ki a szavakat, de igazából kénytelen voltam belátni, hogy voltaképpen valahogy mégis volt benne valami.
- Talán. De nem csak én voltam kísérleti alany, csak a prototípus voltam. Született még néhány klón, a tökéletesített pedig a világomban megölte Petert. Ott most ő tölti be Pókember szerepét. Eredetileg nekem is ezt a szerepet szánták, de én nem érzem úgy, hogy Pókember akarnék lenni. Egyszerűen csak nem ő vagyok. Fogalmam sincs az evilági doki mit váltana ki belőlem, de nem akarnálak bajba sodorni titeket ezáltal. - azért az még mindig elgondolkodtató volt, amit korábban mondott. Ha Romy valamelyest le tudott csillapítani, de legalábbis kevésbé voltam vérengző, mint azelőtt bármikor, azt talán egy félsikernek is elkönyvelhettem. Nem zavart, hogy voltaképp fegyvernek lettem kimondva, annak éreztem magam.
- Valahol annak készültem, ne szabadkozz. Azt mondtad majdnem sikerült az öntudatom visszahozni. - ez még foglalkoztatott, így hát visszatértem a témára. Úgy éreztem még keveset tudok arról, ami akkor történt. Örültem volna, ha legalább felvilágosít, pontosan még mivel kellene elszámolnom. Lepillantva a kiürült kajás szettre most már egészen Lili felé fordultam. Annyira már nem éreztem nettó szégyent magam miatt, de egyelőre csak tételezzük fel, hogy minden rendben csak én néztem be mindent.
- Szóval... azt mondod, hogy félreértettem mindenki kommunikációját?

Lili eltökéltségét látva tudtam, hogy nem egyszerű beszélgetésnek nézünk elébe, de most egyszer nem éreztem azonnali lelépésre a késztetést. Legalábbis így, hogy itt állt velem szemben nem igazán. Lehet előtte pár perccel még gyorsan meggondoltam volna magam, de nem akartam a készülődését semmibe venni. A leghamarabb vele értettem szót, mert sok mindenben hasonlóképp gondolkoztunk és könnyű volt edzés közben sok témát megvitatni. Nem akartam visszaélni a bizalmával, most pedig ezzel a gesztussal úgy éreztem újból megelőlegezte annak ellenére, hogy két nap telt csupán el az incidens óta. Nekem ez sokat jelentett, szerettem volna tiszteletben is tartani a gesztusát.
Egy pillanatig sem fordult meg bennem, hogy hazudjak, eltökélten készültem hát fel minden létező megvitatandó téma felé is. Egyszer elkerülhetetlen lett volna ez, nem igaz? Határozottan jó ötlet volt a tető, mert nem éreztem magam annyira korlátok közé kényszerítettnek, mint az előbb lent a szobában. Bár egy pillanatig sem kételkedtem abban, hogy kényszerített volna bármire, hiszen a távozás lehetősége folyamatosan ott lebegett a levegőben.
Félelmetesen helytállónak ítéltem meg az észrevételét, éppen csak nem olvasott a fejemben és ha nem ismertem volna a képességeit, most azt is elhittem volna neki.
- Még sohasem féltem. Se zsigerből se sehogy. De ott elborzasztott a tudat, hogy egy életre elástam magam előttetek. Nem várom el, hogy megértsd, miért léptem le azonnal. Te tényleg nem féltél, igazából most te voltál a tigris. De mást sem láttam, mint hogy Laze kiakad tőlem, Romy pedig mellette áll és retteg. Ebből te mit vontál volna le? - talán lett volna lehetőség, hogy megbeszéljük, talán egyszerűbben is végződhetett volna, de az ismeretlent még sosem tudtam jól feltérképezni és nem akartam szembenézni vele. Eddig sohasem kellett, pedig egy pillanatig sem arról volt szó, hogy ne akarnék felelősséget vállalni bármiért.
Lili utolsó mondata még sokáig visszhangzott a fejemben, miközben már a következő szendvicset vettem magam elé. Amíg beszélt, addig én is inkább figyeltem, de csak füleltem, a tekintetem inkább a szendvicsre esett vagy valahová a távolba. Lehet kissé úgy tűntem, mint aki nem is figyel, de amint befejezte a mondandóját, egy hálás pillantást küldtem felé.
- Ezt te mondod így először. Mindenfajta előítélet nélkül. - szerettem volna, hogy kicsit megértse a mélységét is annak, miért reagáltam úgy, elvégre tényleg minden magyarázat nélkül léptem le az egyetemről anélkül, hogy esélyt adtam volna bármilyen elfogadásnak. Ez eddig nem igazán szerepelt a szótáramban. Persze láttam, ahogy elfogadják egymást, ahogy elfogadják az én képességeimet. De a létezésemről még soha nem esett pozitív szó. Talán az első néhány hét ilyen volt, amikor még nem lépett fel a génjeim labilissága. Erről azonban jelenleg hallgattam, hisz amóta átjöttem nem jelentkezett, ezt úgy ítéltem meg, hogy talán mégis stabilizálódott valami az átlépéskor.
Azért a reakciója magáért beszélt, megfordult a fejemben az is, hogy esetleg sok, az amit mondok, de inkább figyeltem, mert tényleg szerettem volna megérteni az ő nézőpontját is. Kontextus. Hát persze, kontextus. Most akkor nekem is kontextusba kellene helyeznem szituációt, hogy ő is jobban átlássa, elvégre csak annyival dobálóztunk, hogy egy klón vagyok.
- Nem tudom, hogy Dr. Warrennek volt-e köze ehhez a HYDRA-hoz, Laze szavaiból arra engednék következtetni, hogy van. Neki csak annyi célja volt, hogy Pókembert legyőzhesse így vagy úgy. Ezért teremtett meg engem, felvértezve az ő képességeivel, az ő emlékeivel, tudásával, hogy levadászhassam. Engem kezdetben más sem éltetett, csak az amire beprogramoztak. Nem volt múltam, nem volt előéletem, igazából nem is tudtam, mit jelent bírni valakiben, örülni valakivel és néha még mindig mások rezgéseire reagálok önkéntelenül is. Ne kérj bocsánatot olyanért, ami nem a te hibád. - óhatatlanul szükségesnek éreztem beavatni pár dologba, hogy ne érezzen bűntudatot. Ő leginkább semmiről nem tehetett, ami eddig történt, ahogy a többiek sem. Én működtem másképp, ezt nehéz is lett volna bármire vagy bárkire ráhúzni.
- Nem sok mindenre emlékszem abból, amikor abban a kaotikus állapotban voltam, de így már értelmet nyer az, hogy miért emlékszem a szavaira. Olyan volt, mintha belemászott volna a tudatomba és megpróbált volna csillapítani. Bátor húzás volt, mert bánthattam is volna. Igazából bántottam is. - nem kerteltem, valami valóban derengett. Ahogy azzal is tisztában voltam, hogy sikerült őt megsebesítenem, amitől nettó bűntudatom volt. De csak addig kaptam a lehetőségen, hogy megszólaljak, amíg ivott. Nem akartam megszakítani a mondandójában. Én is visszatértem egy újabb szendvicshez, mert miközben Lilit hallgattam, addig is tudtam valamit csinálni közben.
- Ahhoz magasabb feszültség kell, hogy komoly kárt tudjon okozni. - nem egészen értettem, miért gondolta Romy azt, hogy bántott. Oké, kioffolt, de semmi maradandó nyoma nem lett azon kívül, hopgy magamhoz tértem végre. Így aztán két értelmes mondatnál többre is futotta anélkül, hogy a pengékkel válaszoltam volna továbbra is mindenki reakciójára. Igazán nem vallott rám és mégis velejéig az én kezem nyoma volt. Aztán megragadt valami a mondandójában.
- Várj... Romy sírt? - pislogtam úgy rá értetlenül mintha azt mondta volna, hogy meg sem történt a tegnapelőtt. Pedig ez nem volt igaz, mármint a tegnapelőtt, de valahogy nem gondoltam volna, hogy ilyen intenzív reakciókat váltok ki belőle, hiszen odaát... odaát teljesen más volt.
A beszélgetésünkben volt valami könnyed, nem ragadtunk le egy téma megtárgyalásánál, inkább tovább ugrottunk a következőre, aminek mindkettőnk szemszögét kielemeztük. Hajlottam rá, hogy megértsem az ő nézőpontját is és minél tovább voltunk idefent, annál kevésbé éreztem kellemetlennek a társalgást. Nem vallató volt, inkább objektív. És ezt nagyon értékeltem.
Az őszinteség négyünk között egy olyan törékeny dolog volt, amit akkor úgy éreztem, ripittyára törött. Nem voltam őszinte velük, magammal, a helyzettel. Valóban felhívhattam volna rá a figyelmüket, hogy az esetemben akadhattak kitérők, komoly kitérők, amivel számolni kellene.
- Azt gondoltam ez nem lényeges. Mármint meg akartalak csak kímélni titeket a kellemetlen részletektől, ugyanakkor bennem volt valóban az, hogy utána már másképp néztek rám. Sajnálom, berögződés. - erre nem mentségként akartam hivatkozni, egyszerűen annyira belém volt kódolódva ez a viselkedés, hogy még én sem tudtam felülírni., Sem a rombolást.
Egy pillanatra elmosolyodtam Laze és a bojlerrel kapcsolatos viaskodásán. Egyfelől sajnáltam, hogy nem voltam itt, de ha itt lettem volna Romy valószínűleg nem büntetné őt semmivel. Azt hiszem.
- Nem tudom, hogy van-e kikapcs gomb. A doki magával vitte a sírba, amikor felnyársaltam. - szusszantam végül. Nem voltam ugyan annyira beszédes mint Lili de azt hiszem sikerült mindenre választ adnom neki. Nem tudtam ugyan, hogy mi és mennyire érdekelné,  de ha felteszi a kérdést, én kész voltam válaszolni rá.
- Azt hiszem csak akkor lenne biztonságos visszajönnöm, ha rájönnétek, hogy lehet másképp kikapcsolni.