Five Nights at Freddy's

**Winifred Wilson** Vas. Feb. 04, 2024 10:41 pm

i'm okay

Jól vagyok.

Megjegyeztem mindenki nevét.
Kedvelem a többieket, jófejek, érdekesek és kedvesen bánnak velem.
Lándzsa bátya tegnap visszamorgott egy jó reggeltet a köszönésemre, és Kén néha egészen olyan képet vág, mintha el bírna engem viselni.
Niel összejött Lilivel meglepetésrandi nélkül, én pedig felkértem szeretőnek Davidet.

Minden full rendben.

Mentettem csirkéket, inkább kevesebb, mint több sikerrel. De a szándék a lényeg, igaz?
Visszalátogattam Xavér prof sulijába, ahol príma felfordulás kerekedett, miniatűr Kurtökkel meg mindenfélével.
Niellel azóta nem beszélünk. Nem azért, mert összejöttek Lilivel, hanem mert nincs miről. Lilit sem emiatt kerülöm.
Az is más tészta, hogy mostanában nem lógok Romy és Arrow körül.
Ennek mind semmi köze Nielhez meg a moziesthez. Egyszerűen így jött ki a lépés.
David? Dehogy bujkálok előle. Miért bujkálnék? Teljesen oké köztünk minden. Folyton elkerüljük egymást, ennyi. Az orvostanhallgatók elfoglaltak.

Jól vagyok. Minden full rendben.

Ráharapok a pókemberes párnám sarkára és lerúgom magamról a takarót. Szétfolynak a fluoreszkáló csillagok a plafonon. Ülőhelyzetbe tolom magam. Forog velem a sötét szoba, forog a műanyag égbolt. Szárazan öklendezek, és akad nálam minden, mégsem találom, mi oltaná a légszomjamat vagy oldaná a feszültséget.

Nem vagyok jól. Semmi sincs rendben.

Kusza csomó tekereg a mellkasomban. Minél jobban próbálom kibogozni, annál nagyobbra dagad, annál erősebben, keményebben feszülnek egymásnak a szálak. Lassan nem lesz hova híznia. Lassan ki kell operálni. Átvágni, mint azt a másik, híres csomót.

Pár hét múlva karácsony, a szüleimnek nyoma sincs, és tele a hócipőm azzal, hogy nélkülük ünneplek, átmeneti, idegen helyeken.
Nem érzem magam otthon. Az egész kényelmetlen. Kínos. És fáj. Hogy lehetséges ennyire egyedül maradni ennyi ember között?
Szeretném zsebre tenni magam. Engem kellett volna eltennem a saját zsebembe. Nem kikönyörögni Nieltől, hogy rakjon el az övébe. Vagy Davidet teleportálni részegen az enyémbe.
Itt mindenki Freddynek hív. És most nagyon utálok Freddy lenni. Nem változhatnék vissza egy darabig Winnie-vé, Gemmé vagy akár Gemmává?

Pulcsit rántok magamra, szorosra húzom a kapucniját. A fal mentén kibotorkálok a szobámból, le a fölszintre, ki a bejárati ajtón. Ha mezítláb osonok a fagyos betonon, akkor talán nem bukkannak rám idekint a lidércek. Aztán a felkelő nap majd elüldözi őket, és én mosolyogva visszabandukolok a házba, mintha rossz álom lett volna az éjszaka. Kiszellőznek belőlem a szellemek.

Mert különben jól vagyok. Minden rendben.

**Winifred Wilson** Pént. Feb. 23, 2024 9:21 am

all in my head

Bekapcsoltam a legszuperebb kivetítőmet, színes univerzumot táncoltat fényekből a falakon. Egész jó hangulatot varázsolna, ha nem lennék menthetetlen. Ide nagyobb mágia kell a zsebemnél. Britney Spears számokat dúdolok. Elnyomom vele az agyamba ugró nevet.

♫ Oops, I did it again ♫

Nagymama fotelt rakok a sarokba. Ülhetnék rajta értelmesen, de ma semmi értelmeshez nincs erőm. Pedig nemrég kezdődött a nap. Hajnali kettő villog a digitális vekkeren. Minek tartom az ágy mellett? Sosem használom. Aludni is alig bírok, az ébredés izgat a legkevésbé. Dühösen hunyorít rám érte az egyessé alakuló, vörös nulla.
Kinyújtóztatom a lábaim a fotel támláján, a hátam az ülésen, a fejemet lelógatom, hogy minél több vér szivárogjon bele. Hmm. Azt hiszem, nőtt a hajam. A szőnyeget súrolja. Ettől felbukkant egy tiltólistás emlék. Gyorsan elkergetem.

♫ But mama I'm in love with a criminal ♫

Azt hiszem, David telepata. És most ez feszíti bennem a legkevésbé a csomót. Valójában nincs is már csomó. Szétmállott, felolvadt. Sűrű, bugyborékoló boszorkányfőzetté alakult, átcsurog a mellkasomba, ebben a pózban talán eléri a kobakomat, és egy kis szerencsével kicsordogál a fülemen.
Szóval, igen. Kábé biztos, hogy a srác a szemközti szobában, akit felkértem szeretőnek, gondolatolvasó.
Előbb is összerakhattam volna. Gyakori kombó a telekinézissel, rögtön két másik példát tudnék sorolni rá, és persze, ez a több milliárd ember közül nem sok, de nekem az! Nem lehet véletlen. Plusz David pont olyan fanyar pofával jár-kel köztünk, mint anno Quentin az X-suliban. Hasonlítanak. Fintorog a semmin. Gyanús megjegyzéseket tesz. Ráérez, hol rúgjon bele az emberbe, hogy fájjon.
Rossz útvonal. Erre sem barangolunk.

♫ You're toxic, I'm slippin' under ♫

Aznap este is a pavilonban… Honnan szedte, hogy kimondom, amit gondolok? Hogy egy másik fiún járt az eszem?
Pikulába.

♫ Oh, baby, baby, how was I supposed to know ♫

Ellendítem a lábam a háttámlától. Derékba törve csúszom le a padlóra, a pulzusom forrón dübörög a homlokom mögött. Úgy érzem, elég vért kapott a fejem. És azt is érzem, hogy ez nem mehet így tovább. Egy, maximum két átvirrasztott éjszaka választ el a… fogalmam sincs mitől. Valami csúnyától, fájdalmastól vagy véglegestől, amiből sosem épülök fel.
Megmasszírozom a nyakam. Szem lehuny. Tüdő megtölt. Láb indul.
Vajon odatalálok vakon? Mennyire vagyok kimerült? Annyira nem, hogy rossz irányba kanyarodjak, ugye?
Hahó, Freddy! Térj magadhoz! Koncentrálj! Most nincsenek más fiúk. Daviddel kell tisztáznod a... mindent. Mindent is tisztáznod kellene. Vele. A telepata szeretőddel.
Jézusom...

♫ Boy don't try to front, I-I
Know just, just, what you are, are-are ♫

**Winifred Wilson** Kedd Jún. 18, 2024 2:11 pm

//A Pockets and Alliances játék után, David érkezése előtt.//

not my prince

A fellegekben nyargaltam Narnia után, Sir Maximust sem kellett felnyergelnem hozzá. Mérföldes listát raktam össze arról, miket csinálhatnánk Niellel, miről szeretném kifaggatni, hova utazhatnánk közösen. El akartam lopni magamnak. A legbravúrosabb rablásom lett volna!
De borzasztóan félreértettem. Nem úgy gondolta. Sokat képzeltem bele, megint. Barátian fogta meg a kezem, jófejségből mondta, hogy meg kellett ismernünk egymást. Bedőltem a saját fantáziámnak, elnyeltek a mesék. Miért csinálom folyton ezt...?

A fejemre húzom a paplant, hátha elfojtja a kínlódó nyögéseket. Próbálom kirúgkapálni magamból a homlokégető, mellkast-szűkítő feszkót. Annyira buta vagyok... Tök kínos...

Javában lebegtem az idillben, néha a bőrömön éreztem Narnia napsugarait, megcsapott a tündérporos istállószag emléke meg ilyesmik. Nem akadtam le olyanokon, kihez oson vajon Lili este rágcsával meg üdítővel. Később raktam össze.

A matracba temetem az arcom, a tarkómra szorítom a párnát. Tovább vergődöm. Istenem... Hogy lehetek ennyire szerencsétlen?

Vakon, süketen sem lehetett eltéveszteni.
Nielnek kipirosodott az arca a közelében, messziről éreztem a pezsgőcukorként pattogó szikrákat köztük, amikor összeakadt a tekintetük – olyankor néhány másodpercig egész máshol jártak. Aztán észrevettem a többit. A macskafüleknek szóló rajongást, a csilingelőbb nevetést, a változó árnyalatot a hangszínükben, amikor egymáshoz szóltak vagy kimondták a másik nevét, és tuti volt még csilliárdnyi jel. Csak hát... egy ponton inkább elfordultam.

Áthenteredem a hátamra, a plafont bámulom. Túl üres. Nekilátok fluoreszkáló műanyagformákat ragasztani rá. Jobban örülnék a valódi csillagoknak, azokat viszont nem éri el az enyves kezem. Sosem sikerül meglovasítanom a dolgokat, amikre igazán vágyom.

Különben illenek egymáshoz. Niel és Lili. Mindketten kicsit túl jók ebbe a világba, mintha úgy találták volna ki őket. Hasonlít a szemük. Olyan mágiakék, amilyet én festeni sem tudnék. Plusz adja magát a közös becézés: Nielli.

Felragasztom az utolsó, hamis égitestet, majd drámaian hátradőlök, mélybe vetem magam a létráról. Zuhanás közben kiszórok egy rakat párnát, nehogy felzavarjam a többieket, pedig örülnék egy enyhe agyrázkódásnak, egy picike amnéziának.

Nincs több kifogásom. Elvetemült kamaszlány vagyok, sőt, kész zaklató! Letámadtam otthon, bekönyörögtem magam a zsebébe, aztán pár óra múlva kábé szerelmet vallottam neki! Alig ismert, és ilyen őrült csitrinek én sem adnám ki a bimbózó kapcsolatomat az ezerszer klasszabb jövőbeli barátnőmmel! Helyette beavatott egy fájóbb titokba. Démonok marcangolják, a sajátjai. Nincs ideje velem románcra. Sosem lesz. Mert Lilit románcolná. Irdatlanul naiv vagyok. Honnan juthatott eszembe, hogy majd pont engem?
Igaza volt. A pillanatba zúgtam bele. Egyszerűen... elszaladt, elrepült velem a ló. Neki van párja, valódi, igazi. Nem távoli univerzumokban felejtett délibáb.

Nem sírok. Az ásítás préseli ki a könnyeket, szimplán izzad az agyam a túlgondolástól.
Ez így tökéletes. Kedvelem Nielt, barátok lettünk, szurkolni fogok a boldogságáért, érte meg Liliért. Egyébként hozzászoktam. Kidobósban mindenki elsőnek választana. A szerelemben utolsó utáninak.
Magamhoz gyűrök egy vánkost, szorosan ölelem.
Minden oké. Csókok, elcsent szívek nélkül is lehet valami sorsszerű, nem?
Lehunyom a szemem. Remélem, ma kivételesen mással álmodom...

Five Nights at Freddy's

Re: Five Nights at Freddy's

Re: Five Nights at Freddy's

Re: Five Nights at Freddy's