A Juhar sugárúton (Maple Ave) voltunk. Nem szívesen voltam itt megjegyzem, két utcányira laktam innen évekkel ezelőtt, amikor még azt gondoltam, hogy az életem másképpen alakul, mint most. De itt voltunk hárman, Bomlás, Pokolfajzat (Hellion) és én ezen a csodás helyen. Ez a hármas tökéletes volt arra, hogy bajt keverjen, de azért voltam velük, hogy valaki visszafogja őket és ha fejest akarna az egyikük ugrani a káoszban, akkor legyen valaki, aki vissza tudja hozni őket az életbe.
- Ne feledjétek, patkányírtó cég vagyunk és azért küldtek ki, hogy kiirtsuk a kártevőket. – vagy betörők, ha Bomlás betegesen bomlasztó ábrázatára nézünk, de inkább úgy voltam vele, hogy kinyitom előttük az ajtót és meglátjuk mi fog történni. De persze az imént csak képletesen fogalmaztam.
- Megvan a kislány neve, nem? Csak ügyesnek kell lennünk és iszkolni vele vissza a tetőre. Nem lesz nehéz? – ez a terv rövidített változata volt, azt még nem nagyon tudtuk, hogy mivel fogunk szembe nézni, nekem már most rossz közérzetem volt és nem Bomlás miatt. Azt már most tudtam, hogy az én Aranyember kinézetemet nem feltétlenül kell először látnia, Bomlást se biztos, hogy előre engedném, de ha megint háton vereget, esküszöm visszaveregetem az ő hátát is annak érdekében, hogy egyben maradjon.
- Pokolfajzat, menj te előre, én majd megyek utolsóként. – engedtem is szépen előre őket, hogyha menni akarnak, menjenek nyugodtan le a lépcsőn. Én nem hiszem, hogy szeretnék most szurokszínű lenni.
A feladat egyszerű volt, mint mindig most is el kellett hozni a helyszínről a kis gyanús xet, aki közveszélyes lehet, ha nincs megfelelő helyen, csak ez egy kicsit bonyolult volt, mert az én környékemen élt. A közelben még biztos vagyok abban, hogy van pár Reavers bandatag, akiben ott él a gyűlölet és a tenni akarás gonosz szándéka. Na ezért nem akartam én itt lenni. Túl sok kellemetlen emlék kötött a környékhez. Olyan, amire nem most akartam emlékezni.
- Essünk túl ezen, minél hamarabb. Várnak a barátnőink! – valamivel motiválni akartam őket, még ha tudtam jól, pár dolog nem úgy motiválja őket, ahogyan engem, szóval biztosra vettem, ezért még kapok jópofa megjegyzéseket, de inkább elfogadom a kanos vagyok megjegyzéseiket, minthogy itt kelljen ülnöm és attól tartanom, hogy bármelyik pillanatban szembe jöhet egy régi ismerős arc, aki megijed az aranyos ábrázatomtól. Én meg az ők meghökkenésüktől nem tudnék hová pillantani, szóval, ha a csajok emlegetése nem elég serkentő, akkor ki kell találnom valami jobbat sürgősen, de akkor meg átlátnának rajtam és kérdeznének, hogy mi az isten van ma velem. Hát az baszki, hogy olyan, mintha itthon lennék, a régi életemet élném, amit meg nem akarok. Ennek a helynek, az emlékét sem akarnám megtartani, még ha a régi otthonom nem ezen a Juhár sugárúton van, hanem kettővel odébb. A környék ugyanaz, gyalog tíz perc és otthon volnék, ez az, ami zavar. Az otthon, rémes otthon gondolata.