★ Anyám egy bolond nő, úgy értem, ő tényleg hibbant. Még mikor nem is tudott rólam, elmegyógyintézetbe zárták, mert totál buggyant volt. Hazudott apám kilétéről is, így gyakorlatilag az elmegyógyintézetben nevelkedtem, csak kiskamaszként kerültem ki nevelőintézetbe. Innen aztán persze állandóan megszöktem, mert nem éreztem jól magam. Aztán anyámat feltételesen kiengedték, ekkor vallotta be, ki az igazi apám. Éppen akkor is egy sokszorosan körözött bűnözőként tartotta számon a rendőrség. Nem sokat élvezhettem belőlük. Anyámat visszazárták az elmegyógyra, apám pedig meghalt egy akciója során. Bérgyilkos volt, csak nem gondolta, hogy akinek a fejére vérdíjt tűztek ki, nála is veszélyesebb.
Persze nem maradt nyom nélkül, hogy bolondok között nevelkedtem és még a véremben is van, hogy egyszer megkattanok, tény és való, csináltam örültségéket. De esélyem sem volt, a szüleim miatt automatikusan kitaszított a társadalom. Ott végeztem volna, mint anyám, vagy rosszabb esetben, mint apám. Így elmenekültem a városból, ami teremtett.
Nem élek burokban, sosem éltem, így tisztában vagyok vele, hogy New York milyen embereket hagy létezni és lelegezni, többnyire szabadlábon. Emiatt pedig nem is volt kérdés, hogy New York lesz az új otthonom, ahol talán elfogadnak olyan bolondnak, amilyen vagyok. Viszont arra sosem számítottam, hogy itt lesznek ellenségeim is, akik majd megpróbálnak megállítani.

★ Viszont talán pont az elfuserált múltam és családom miatt, de egészen könnyen be tudom lopni magamat mások szívébe, amivel manipulálhatóvá válik igazából mindenki, akire hatással vagyok.
★ Továbbá gyűlölöm a spenótot és a lila színt.
★ Nehezen kötök barátságokat, viszont, akit egyszer megszeretek, nehezen engedem el akkor is, ha muszáj.

Kinézet és megjelenés ★
★ A hajam jelenleg sötét vörös, de az évek során volt már szőke, kék, barna, fekete és még rózsaszínben is pompázott. Mikor mit találok ki éppen. Néha azon tűnődöm, így akarom kibontakoztatni, hogy művészléleknek születtem, vagy csak feltűnési viszketegségben szenvedek, ahogy ezt szokták mondani. Nos, mindenesetre szeretek sűrűn hajszínt váltani és ha nem félteném a szemeimet a kontaktlencsétől, akkor már réges-régen nem lennének ilyen rikító kék szemeim, mert egyszerűen gyűlölöm. Hogy miért? Mert a rikító mivoltuknak köszönhetően könnyen felismerhetővé tesznek. Talán éppen ezért van az, hogy sűrűn a fejemre ragad a napszemüvegem. Természetesen abból is van vagy 100 -féle szín és forma. Testem makulátlan, habár sokszor fordult meg a fejemben, egyszer sem vetemedtem rá, hogy tetoválást csináltassak vagy piercinget. Megelégedtem azzal a két lyukacskával a füleimen, amikbe nem volt még beleszólásom. A személyiségemet szeretem kifejezni különféle ékszerekkel is, így az a tetoválásokkal ellentétben, rengeteg van szerte a testemen. Ha egy nap nem veszek fel legalább három nyakláncot, akkor egyet sem. Nem vagyok a művi dolgok mellett, így a szempilláim és a szemöldököm is sajátok, az ajkaim sem tartalmaznak hialuront. A testemet pedig elfogadtam olyan laposnak, amilyen. Nem is különösképpen izgat, hogy nem vagyok túlontúl nőies, mert nem is vonzottak sosem a női dolgok. Szívem szerint megválnék a női ciklusomtól is. Az király lenne. Ami pedig a ruháimat illeti, nem valami színes egy egyéniség vagyok, a ruhatáram háromnegyede fekete, a negyede pedig egyéb sötét színeket tartalmaz.

Belső értékek ★
★ Csillagjegyemből adódóan objektíven szemlélem a világot és másokat. Nem vonok le következtetéseket, míg nem ismerem az adott személyt. Fontos számomra a szépség és a harmónia, művészlélek vagyok és jó ízlésem van. Igényes vagyok a megjelenésemre és szeretek ékszereket hordani. A divat pedig rettentően hidegen hagy. Ha valami jól áll, jöhet, ha valami rosszul áll, ha megfenyegetnek se veszem fel! Nehezen döntök, főleg bonyolult helyzetekben. Így ehet hát az is, hogy sokszor nem tudok különbséget tenni jó és rossz cselekedet között. Bár ami engem illet, nem is nagyon akarok jót cselekedni. Teszem a dolgomat, amire kérnek, mert magas bennem a megfelelési kényszer, hogy megkapjam mások elismerését. Mint bérgyilkosnak pedig nincs is más dolgom, mint tenni, amit kérnek tőlem. A kapcsolataimban pedig keresem a kényeztetést, ami kissé ellent mond az őrült, vad énemmel. Mert én inkább bántok másokat, mint érzékeny legyek.

Nincsenek különleges képességeim, átlagos vagyok, már amennyire átlagosnak mondható egy bolond anyától és egy pszichopata apától született lány. Mindkettő szülőmtől örököltem valamit. Anyámtól, hogy nem úgy látom a világot, mint mások én látom a valóságot, amiben a jók nem is olyan jók. Apámtól pedig a hidegvérűségemet, hogy képes vagyok kikapcsolni mindent, ami emberi mivoltomhoz köt és ami meggátolná, hogy úgy gyilkoljak, mint egy bábu, kinek nincsenek érzései. Tehát a fő képességem, hogy nem vagyok földhöz ragadva és talán, hogy kicsit bolond vagyok, mint anyám volt.

Eszközök ★
★ A kriptográfiai szekvenszer egy holografikus képernyővel ellátott konzol, segít feltörni bizonyos zárakat, biztonsági széfeket.

★ A bumeráng gyakorlatilag egy hajlított kés, ami csak abban az esetben tér vissza kiinduló pontjába, amennyiben nem ér célt.

★ A füstgránát pedig füstöt képezve vakítja el az ellenfeleket.

Drágám, a korai életemről már többet tudsz, mint azt kellene, így is, mégis mire vagy még kíváncsi? Hogy tud-e bárki szeretni egy ilyen elfuserált nőszemélyt, mint én? Peched van, tud. Ugyanis van egy két éve tartó kapcsolatom. Habár az is igaz, hogy jóformán ő sem tud rólam semmit. Vagyis arról nem tud, mi a munkám. Őszintén, te elmondanád a kedvesednek, hogy embereket ölsz pénzért? Ugye, hogy nem. Viszont ha már ennyire érdeklődő vagy, hagy meséljem el neked, hogy ismerkedtem meg szívem választottjával. Azt azért meg kell hagyni, ő sem egy ma született bárányka. Ő is öl embert olykor, annyi különbséggel, hogy ő ingyen teszi és hősködésnek nevezi. Micsoda álszent dolog.
Szóval, mint mondottam, két évvel korábban ismertem meg őt., emlékszem, aznap egész nap zuhogott az eső és vagy kétszer áztam bőrig addigra. Akkor is éppen csurom vizes voltam és a sminkem egy része inkább volt már a melleimen, mintsem a szemeimen. Visszagondolva eléggé ijesztő látványt nyújthattam akkor. Sötét volt, bár még nem volt késő éjjel. Hét óra körül lehetett. Megbízást kaptam egy drogtanyára. Valami Billy nevű kis srác keveredett elég zűrös ügyekbe. Ő volt a célpontom. De megelőztek. Mire odaértem, be volt rúgva az ajtó és sehol nem találtam a kis pöcsöt. Ellenben az egyik szobába benyitva találtam egy csuklyás férfit. Hátborzongató látvány volt, egy tör volt a kezében leengedve, aminek a végéről csöpögött valami vérvörös, vér volt. Billy vére. Megelőzte és megölte..helyettem. Francba. Mondtam magamban. Tudtam, hogy ezt a megbízást buktam és hazasétálhatok lóvé nélkül. De akkor nem is ez volt a legnagyobb gondom, mert az ipse megfordult. Nem láttam az arcát, de valamiért éreztem, hogy a szemei velejéig hatolnak. Akkor, ott, azt akartam, nyeljen el a föld. Sikítani támadt kedvem, de egyetlen hang sem jött ki a torkomon, mert befogta a számat. – Ne félj madárka – Mai napig cseng a fülemben ez az egy mondata. Tulajdonképpen azóta is azt hiszi, hogy narkóztam azokban az időkben. De jobb is így, mintha tudná, hogy bérgyilkos vagyok. Mindenesetre utána kiesett minden, mert beadott valamit a vállamba. Nyugtató lehetett, vagy narkotikum. Egy drogtanyán nem lehet tudni. Mikor felébredtem, egy idegen ágyban feküdtem, de már sikítani sem mertem, csak lefagyva feküdtem és mikor lépteket hallottam, összeszorítottam a szemeimet, mint aki alszik. Persze Jason átlátott a szitán. Letett az ágyra mellém egy tálcát, minden finomsággal. – Tudom, hogy ébren vagy madárka, csipegess valamit. Itt hagyom. – Majd elhagyta a szobát. Én pedig némi gondolkodást követően neki estem a tálcának, mint aki három napja nem evett. Mint kiderült másfél napig voltam kiütve akkor.
Miután kis erőre kaptam, felpattantam és kerestem a lehetséges menekülési lehetőségeket. A szobán volt egy hatalmas ablak, de rács volt rajta. A tűzlépcsőre vezetett. Ráztam a rácsot, de nem lazultak meg a csavarjai, így elkezdtem feltúrni a szobát, hátha találok bármit, amivel leszerelhető lenne. Nem voltam valami halk. Jason is meghallotta és benyitott. Mikor meglátta, hogy minden szanaszét hever, az ablak tárva nyitva, én pedig fel-alá pattogok, mint egy időzített bomba, odalépett hozzám és szorosan magához rántott, lefogva a karjaimat. – Eressz, nem hallod?! – Kiabáltam és csapkodtam, próbáltam a lábaimmal eltalálni. Néhányszor sípcsonton is sikerült rúgnom, de nem különösebben érdekelte. – Mit akarsz tőlem? – Sóhajtott egyet és elengedett, mire én elkezdtem ütlegelni a mellkasát. – Csak hogy tarts meg a kis titkunkat, cserébe én sem nyomlak fel, hogy kábítószerezel. – Hahaha, jó vicc, mintha igaz lenne. – Ki a fene vagy te, hogy fenyegetőzz? - Abbahagytam a csapkodást és komoly tekintettel, mélyen a szemeibe néztem. - Egek, ne nézz így rám. Jason-nek hívnak, na és téged? Várj, ne mondd, kitalálom. – Eltakarta a tenyerével a szemeit. – Madárka, igaz? – Gúnyolódott rajtam, amitől csak még dühösebb lettem, de még véletlenül sem akartam elárulni a nevemet, addig úgyis csak üres fenyegetés marad a rendőrségi ügy. – Quinn. – Nyögtem ki unott fejjel.
Úgy tűnt örül, hogy bemutatkoztam, de én sokkal jobban örültem volna, ha elenged. – Most már mehetek? Megígérem, hogy tartom a számat. – Nem mintha érdekelne, mit művelt aznap éjjel. Végül arrébb lépett és kitárta a karját a szobaajtó fele. Elkezdtem szaladni és kirohantam a szobából. Emeleten voltunk, így lerongyoltam a lépcsőn, majd az egyetlen kültéri ajtónak kinéző, rozoga fa ajtó fele vettem az irányt, ami könnyen ki is nyílt. A nyílt utcáig meg sem álltam, csak szaladtam, akkor először néztem hátra, hogy megbizonyosodjak afelől, hogy nem követ senki. Végül haza mentem, hogy kiheverjem ezt a szörnyűséget.
Még az nap este betértem a lakásomhoz legközelebb eső kocsmába, hogy kiengedjem a fáradt gőzt. Úgy voltam vele, most már pár nap nem számít, a főnökeim úgyis azt hiszik meghaltam, vagy felszívódtam. Kikértem egy Tequilát és le is húztam. Majd kifordultam a pulttól azon az elven, hogy felmérem, kivel lehetne elfelejteni mindazt, ami a napokban történt velem. Nem véltem felfedezni egyetlen finom húst sem. Aztán Jason belépett a kocsma ajtaján és én elfehéredtem, mint aki szellemet látott. Reflexszerűen visszavágódtam a pult felé és lehajtottam a fejemet, mintha ott sem lennék. De persze neki pont mellém kellett leülnie. Visszagondolva, szerintem nagyon is tudta, hogy ott vagyok és nem véletlen jött be. – Egy whiskyt, tisztán. – Rideg szavakkal kikérte az italát, majd felém fordult. – Szia madárka. – Egy pillanatra elgondolkoztam, hogy vajon hozzám szólt? Irtó buta fejet vághattam. – Nem nézel ki valami jól, jól vagy? – Na, mintha érdekelné. Hiszen elrabolt és bedrogozott. Aztán fogva is tartott. Bár kedves fogva tartó volt, adott enni. Ezt nem mindenki tenné meg. Megráztam a fejemet. Nem, Ash, ez még nálad is kattosabb. Várjunk csak. Nem komplett és gyilkolászik. Hiszen ez pont nekem való. Hirtelen visszanyertem a színemet és baljós félmosoly ült ki az arcomra. – Jól vagyok, volna kedved egy játékhoz? – Kedvem lett volna felkacagni, de ennél bolondabbnak már nem szerettem volna tűnni. Felhúzta a szemöldökét, de mégis belement. – Persze, mi lenne az. – Megfogtam a kezét és magammal húztam a kocsma mögötti sikátorba. – Megmutathatnád, hogy tudsz igazi elraboló is lenni. – Majd elkezdtem levetkőzni. Lehúztam a dzsekim cipzárját, majd elkezdtem kigombolni az ingemet. De megállított. – Ez most komoly? Egy koszos sikátorban akarsz szeretkezni? – Felháborodottan lépett oda hozzám és egyetlen mozdulattal felrántotta a dzsekim cipzárját. Megszólalni sem tudtam a döbbenettől. – Nem tudom mit nézel ki belőlem, de én úriembernek tartom magamat. – Úriembernek? Hát ez jó vicc, gondoltam magamban, majd sóhajtottam. – Nem kedvelem az öt csillagos szállodákat. – Vetettem oda trehányan, mire felkapott a karjaiba, mint egy menyasszonyt. Igazán jól esett, valahogy most nem rettegtem. Mint kiderült ő sem lakik olyan messze ettől a kocsmától. Hamar ismét abban az ágyban találtam magamat, ahonnan annyira meg akartam szökni előtte. Annak ellenére, hogyan indult a kapcsolatunk, rettentően jó éjszakát töltöttünk együtt és amikor ezt mondom, arra gondolok, hogy nem ment mindenki a maga útjára, miután végeztünk. Az elindított valamit mindkettőnkben, ugyanis utána elég sűrűn összejártunk. Számot cseréltünk és mindennap beszéltünk. Észre sem vettem, de elkezdtem félteni és aggódni érte, mikor tudtam, hogy kijár éjszaka. Összeköltöztünk, hogy egymás mellett tudjunk lenni, mikor beüt a krach. Nem egyszer jött haza úgy, hogy össze kellett varrnom a sebeit, jobb esetben csak jegelnem azokat..