Érzem a bőrömön, hogy egyre hidegebb van. Mintha a város is rideg lenne, az emberek pedig estére kabátot húznak, hogy ne fázzanak. Én teszek az egészre, pedig érzem, hogy a karomon a szőrszálak szinte egyesével érzékeltetik, mennyire hideg van. Én csak a várost kémlelem egy jókora több emeletes épület tetejéről. Megint szem elől vesztettem azt a rohadékot, pedig már a nyomában voltam. Mintha tudná, hogy követik, persze hogy tudja, hisz az ösztönei neki is megsúgják azt, amit az enyémek nekem. sajnos egy ponton össze vagyunk kötve és ez a hasonlóságokban merül ki. Tovább lendülök egy egészen új irányba, hátha sikerül a nyomára bukkannom.
Úgy fél órás kutakodás után végül megpillantom a sziluettjét a távolban. Rögvest Parker után lendülök. Épp készülök nekiveselkedni a továbbállásnak, amikor észreveszem, hogy mögöttem valami felizzik, majd robaj követi a fényjátékot. Kíváncsi tekintettel fordulok meg féloldalasan, hogy szemmel tarthassam a fejleményeket. Azonban ahogy egy férfi - vagy épp több alak? - sziluettjét vélem felfedezni, már vissza is fordulok eredeti célom felé. Nem emlékszem, hogy láttam volna, azt sem tudom, kicsoda. Mondjuk nem is érdekel különösebben, az már inkább, hogy miféle hentelés folyt itt az előbb. Csak figyelem a tetőről az alakot és azt az alkoholistának tűnő egyént, hogy mi kerekedik itt ki. A jó kiállású fickó öltözete azonban jobban érdekel. Olyan... nem ide való.
- A szemétszállítót vagy ezesetben a hullaszállítót odalent fogod megtalálni. - válaszolok neki közömbösen, majd ügyet sem vetve rá elrugaszkodok az épülettől, hogy aztán egy alacsonyabban fekvő hordó tetejére szaltózhassak rá. Nem tisztem beavatkozni a dologba, de úgyis tudom, hogy kiszúrtak. Az ilyesmit megérzem, nem kell annak jelét is adni.
 

 Egyetlen jó dolog van abban, ahogy engem megteremtettek. Gyakorlatilag a legtöbb fegyverről, harcmodorról komplett adatbázis létezik a fejemben, de legalább felismerni, használni tudom. Miért készülne kevesebből egy tökéletes katona, aki még Pókember képességeit is örökli? Egy két lábon járó fegyvernek pont annyi lenne a célja és semmi több.
Talán egy picit több csurrant a kíváncsiságból belém, mint kellett volna. De talán csak a fegyver különlegessége vonzott ide, mert ilyesmihez foghatót még csak nem is volt szerencsém ismerni. Nem érdekelt a piás fickó, nem érdekeltek a hullák az igazságosztó körül.
Egyedül csak a fegyvere érdekelt. De ha már így csevegésbe kezdett velem, akkor óhatatlanul őt is jobban szemügyre veszem. Érzem, hogy valami készül, az ösztöneim azt súgják. És ha megpróbál becélozni, akkor teszek róla, hogy kitérjek. Szerencsére még soha nem hagyott cserben a pókösztön, ami alighanem a világ legjobb túlélési ösztöne. Emiatt vagyok még mindig itt.
- Érdekes alak vagy. - ennyi csupán a válaszom felé, mert mégsem egy bájcsevegésre jöttem ide. Figyelem, ahogy a pasas nyakára lép, a szemem sem rezzen a maszk alatt. Hozzászoktam mindenféle létező erőszakhoz, elvégre mi lehet rosszabb annál, mint amikor a saját teremtőd akar elpusztítani? De továbbra is nyugodtan guggolok a hordón még a szirénák hangjának hallatán is. Nekem egy pillanat eltűnni, de az sem lepne meg, ha neki is.
- Nem evilági vagy, igaz? - teszem fel végül a kérdést. Én sem evilági vagyok, sem életutam, sem múltam. Bár amennyi ideje itt vagyok, már azt is mondhatnám, hogy talán van miről mesélnem.
 

Minden olyan dolog érdekel, ami kicsit is eltér attól, amit nekem mutattak, amit belém tápláltak és ami merőben más, mint az evilági dolgok. Nem mellékesen mi van akkor, ha veszélyes a világunkra nézve? Nem mintha annyira izgatna, hogy kivel mi lesz, az már igen, hogy én akkor is olyan oldalon álljak, amiből nem származik nekem rossz. Nem tartom magam haszonhajhásznak, a profit érdekel a legkevésbé. De ha a céljaim nem ütköznek az illetőével, akkor nem lesz bajunk egymással. Épp ezért adok neki egy jó tanácsot a legegyszerűbb feltakarításra.
- Edzőruhában... - hümmögök a mgjegyzésére. Nem láthat este mindenki tökéletesen, nem igaz? Bár még nem tudom én sem minek nevezzem ezt a gúnyát, mindenesetre az edzőruhától messze van. Még nem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy tökéletesen kiigazodik-e így este, egy a lámpáktól elszeparált kis szűk utcában.
- Úgy érted nem vagy azonosítatlan repülő tárgy? - had legyen egy kis örömöm abban, hogy szívom a vérét. A komolyságomról úgyis tanúskodik a testtartásom, ugyanis ahogy elindul felém, felegyenesedek. Nem izgat a fickó sorsa, akin épp átgyalogol, biztosan egy lesz a többi mellé a szemétszállítóhoz. Elmutatok egyszerűen a válla fölött.
- Egy utcával odébb parkol egy szemétszállító kocsi. Nagyjából egy órája tehették le, nem hiszem, hogy tovább megy máshová ma már. - milyen jó is, amikor felülről látom a várost, az pedig még jobb, amikor az agyam az ilyenekre van beállva és automatikusan megjegyzem a menekülési opciókat. Nem várok köszönetet a kiigazításért, de azt hiszem, hogy a leeresztett fegyver nem támadó célzatról árulkodik. Talán nem a mennyiségre megy, elvégre jobb vigyázni az inkognitóra.
- Persze, mint a Bosszúállók. Ne hízelegj kérlek. - nem tartom magam szuperhősnek, a képességeimet pedig épp csak elégségesnek egy ilyen világban való egyedüli túléléshez. Mit ér az erő, ha az egyetlen cél megszűnik éltezni, ha egyszer elkapom Pókember grabancát? Mindenesetre roppant óvatosan figyelem őt. A legapróbb támadási szándékára is meglesznek a védekező lépéseim, már amennyiben megtenné. Nekem sem áll szándékomban őt bántani.
- Engem az érdekelne, hogy te honnét jöttél. - egy laza mozdulattal leugrok a kuka tetejéről épp elé, de még mindig kellő távolságba.
 

Csak egy félmosolyt engedek meg magamnak a megjegyzésre, de közben az éberségem egy cseppet sem lankad. Valami nem kerek ezzel a fószerrel kapcsolatban és nem jövök rá, micsoda. Megkockáztatnám, hogy külföldi, de valahogy a kiejtése, az akcentusa éa ahogy viselkedik mégis arra enged következtetni, hogy jártas is itt meg nem is. De nem szokványos forma, az tuti. Mi mondatja ezt velem? Az ösztöneim, semmi más. Nem szándékozom segíteni neki, de a szirénák felharsanásával talán mégis elkerülném a figyelmet. Bár kötve hiszem, hogy ide tartanának, hisz nyugalom van és csönd. Oltári nagy csönd, hacsak nem a piás fickó halálhörgése nem számít. Nekem nem számít, gondolom neki sem.
- Fogalmazz pontosabban, ha nem akarsz furcsa helyzetekbe kerülni. - jegyzem meg még mindig őt méregetve. Nem akarok segíteni neki, így csak figyelem, ahogy belepakolja a holttesteket a bevásárlókocsiba. Egészen szürreális látványt fest ez így már önmagában is, ahogy mint holmi bábokat, csak úgy beledobálja, de igazából számomra inkább az nem normális, ami másnak igen.
- Nem izgatnak. - vonok végül vállat. Azt leszámítva, hogy fatális hibának tartom azt, hogy hagyták Thanost érvényesülni és talán bocsánatos bűn helyrehozni a tévedésüket, kimaradt sokaknak öt év, emiatt rengetegen jártak úgy, hogy nem találják a helyüket. Én sem tudok többet sokkal erről a világról, hisz az még nem is volt olyan rég, hogy visszatértünk mindannyian.
- Pedig nem tartanak sehol beöltözős sci-fi bulit. - hagyom, hogy megnézze a helyet, én aztán tapodtat nem mozdulok a helyemről. Nem viselkedek ellenségesen, amíg ő sem szeretné letesztelni a reflexeimet. Tudom, hogy így egyedül nem sok esélye van telibe kapni.
Ügyet sem vetve a macskára végül csak elindulok ugyan vonakodva a pasas után. Figyelem, hogy mit pakolászik azokkal a kicsit sem ide illő, de nem is feltűnő dolgokkal. Fene a pofáját, valamihez csak ért.
- Miért éri ez meg nekem? Engem csak érdekelnek a fegyvereid. Nem ide valónak tűnnek.
 

A maszk jótékony takarásában egy félmosolyt megengedek magamnak. Tény és való, hogy már az egész szituáció nonszensz, hogy megállok bámészkodni. De az is az, amit csinált. Nem szokás csak úgy mészárszéket csinálni egy kis utcából, hacsak nem valami banda tagja az illető és épp leszámolást hajt végre. De a ficóból egyiket sem nézem ki. Bár a leszámolás még talán közelebb állhat az igazsághoz. Nem én fogok ítéletet mondani fölötte mindenesetre és nem amiatt, mert fogalmam sincs, miféle tettekre képes. Mindenkinek megvan a maga keresztje, tehetsége, meg mindenki nevezze a képességeit annak, aminek akarja. Nem igazságot szolgáltatni jöttem. Én csak egy teljesen egyszerű bámészkodó vagyok, még ha nem is úgy festek, a macska jobban irritál, mint az egész jelenet. De hogy a szándékaimat tisztázzam, a kocsit megemlítem neki a könnyebbség kedvéért.
- Úgy is mondhatjuk, néha nem árt kiszellőztetni a fejem. - mondvacsinált indok, de megteszi. Nem erről van szó, örökösen keresek valakit, pontosabban Pókembert, mert úgy érzem, hogy egy életre lekerült a radaromról. Pedig annyira közel volt, hogy elcsípjem. Egyszerűbb ezzel tölteni az időm, mint szembesülni azzal, hogy a hajhászása nélkül nem nagyon maradt értelme a létezésemnek. Olyan közömbösen szemlélem a rendrakást azokkal a hullákkal, mintha csak rongyokat dobálna ki. Valahol ez is megszokott, nem?
- Tifelétek? - a fegyver és a mondandója most már jobban felkelti az érdeklődésemet. Eddig mintha a kommunikációnk üres fecsegés lett volna. A szóhasználata egészen szokatlan. A fegyverhez sétálok, leguggolok mellé. Ha azt hiszi, hogy a figyelmem lankadna ettől, akkor bizony téved, őt pont annyira szemmel tartom, mintha látnám is, amit csinál nekem háttal. A térbeli érzékelésem még sohasem hagyott cserben, ahogy a ösztöneim sem. De legfőképpen nem azt a képességemet, ami csak olykor-olykor villan fel. Ahogy megérintem a fegyvert, a kérdése nem is tűnik annyira fontosnak, mint az érzés, ami a hatalmába kerít. Némi hezitálás után azonban csak a kérdésre válaszolok és a tapasztalatot megtartom magamnak.
- Azt is mondhatjuk. Ezt a fegyvert a világunkban még nem találták fel. De talán csak az elkövetkezendő évtizedekben fogják, nem igaz? - pillantok végül rá ismét jelentőségteljesen, bár a maszkomból nem sok látszik továbbra sem ebből.
- Most már hiszel nekem? - figyelem, ahogy meggyőződik a kocsi hollétéről és csak azután tér vissza a megpakolt bevásárlókocsi tartalmáról. Eszem ágában sincs őt kísérgetni, de az érzés egyre csak nem hagy nyugton. A kérdésére nem válaszolok, lassan azonban elindulok még mindig a kezemben tartott fegyverrel együtt. Az sokkal jobban érdekel, ami a hátán van, de nem fogom szó nélkül elvenni. Nem úgy tűnik, hogy likvidálni szeretne, ellenben azokat ott biztos távolságban tartja tőlem.
- Egy másik univerzum vagy a jövőnk? Mi célból jöttél?
 

 Más volt ez az este. Az idegen, akibe belebotlottam egyre jobban megerősítette bennem, hogy ő sem evilági. Csak másképp. A fegyvere annyira eltért az itteni technológiától. Noha nem tudhattam, milyen titkos laborok zugaiban készíthetnek épp hasonlót, hiszen az igazi erős fegyvereket soha nem tárták az emberek elé, azért ez a példány különösen másképp festett. A fickó pedig nem különösen volt szívbajos, ahogy a bevásárlókocsinyi hullát tologatta. Látszott, hogy résen van, éberen figyelt engem is, miközben érdeklődött. Nem akartam egy pillanatra sem lebecsülni, így maradtam tisztes távolságból. Már nem érdekeltek a terveim, hogy felderítsem Peter Parker lakhelyét.
- Akkor te másik terepet ismersz. Modernebbet. - nem voltam valami bőbeszédű, de annyi biztos, hogy ezzel a tudtára adtam, megértettem a szavai mögött rejtőző igazságot. Vagy nem is rejtette el annyira, eszerint nem látott bennem ellenséges potenciált. Nem is volt olyan megmozdulásom és ez így is volt rendjén. Nem szerettem volna valami jövőben kifejlesztett meglepetéssel szembesülni. Lassan követtem az útját, az érzékem nem riasztott, hogy valami gond lenne. Még a végén talán szólok neki, ha észlelem, hogy valaki közeleg. De kihalt és csöndes volt az utca, a közelben néha megtörte a csöndet egynémelyik jármű. De kár, hogy lemaradtam a fő attrakcióról és már csak a nyomok eltüntetésére érkeztem ide. De roppant érdekes lehetett számára az a személy, aki miatt ide utazott.
A kérdése zökkentett ki a gondolataimból.
- Valóban nem. De meglehet, én sem idevalósi vagyok. - nem szerettem volna annyira nyíltan kiteríteni a lapjaimat, egyszer már valaki megpróbált visszaküldeni a világomba. Nem hiányzott, hogy még valakivel azért kelljen leszámolnom, mert nem ért a szép szóból, hogy maradni szeretnék.
- A személyes ügyek csak gyengévé tesznek. - mondtam ezt úgy, hogy nekem is volt egy. Noha már épp nem volt aktuális, ha jól sejtettem Peter még élt ebben a világban. De becsültem a fickó kendőzetlenségét, nem mindenki tisztelt meg őszinte szavakkal. Én leginkább azt szerettem volna elkerülni, amibe ő belecsöppent, hogy otthagyta a jelenét azért, hogy valakivel leszámoljon. Nem tudtam azonosulni ezzel a hősies viselkedéssel soha. Miért jó az, ha valaki feláldozza egy részét valami nagyobb jóért cserébe ismeretlenül?
- Nem fog felébredni, épp csak van pulzusa. - láttam, ahogy a hajléktalannal szemezett, lassan csatlakoztam én is hozzá, noha tartottam azt a pár lépés távolságot. Figyelmem lekötötte a fegyver apróságainak megszemlélése, biztosan nem úgy működik, mint ahogy a többi.
- Veled ellentétben én védem a személyazonosságomat. - adtam meg a rövid választ. Nem terveztem felfedni magam, egy pillanatra sem fordult meg a fejemben. Az pedig, hogy beavassam egyéb okokba nem szerepelt a közeli de a távoli terveim között sem. Gyanítom most találkozunk utoljára úgyis. Ezért sem vettem annyira magamra, hogy hozzá hasonlít.
- Nem az vagyok, akinek gondolsz. Pókember biztosan egy jobb környéken húzza a lóbőrt. Csak Kaine. - vagy épp tevékenykedik, bánom is én. Újabb autó zúgott fel a szomszéd utcák egyikében és a hang csak egyre erősödött. Könnyűszerrel átszökkentem a fickó fölött, becéloztam a jókora fém kuka tetejét és kilőttem, hogy hátra csapódjon.
- Ideje kiüríteni a szemetet, mindjárt itt a szemétszállító.
 

 Ez a fickó kezdett túlontúl kíváncsi lenni. amennyire az elején nem akarta különösebben beleütni az orrát a személyembe, most annál inkább éreztem ezt a késztetést a részéről. De mint mondani szokás, messziről jött ember bármit mond, könnyen igaza lehetett, hogy csak megbizonyosodni szeretett volna, nem egy vagyok azok közül, akit üldözött. Másülönben nem adta volna olyan könnyen azt a fegyvert. Nyugodtan tűnt ez az este ahhoz, hogy téves következtetéseket vonjunk le egymásról, némi mérlegelés és hallgatás után azonban válaszoltam a kérdésére.
- Mert nem óhajtottam a sajátomban lenni. - lehet ködösen fogalmaztam, de szándékos volt. Eddig már egyébként is elhangzott, hogy mindketten más világból származtunk. Részemről a jövő sem ennek a jelenbeli világnak képezte a szerves részét, bár ennek a részletes boncolgatásába nem akartam belemenni. Volt pár hetem megismerni az evilági fegyvereket, primitívebbek voltak anná, mint amiket ismertem, de amit a kezemben foghattam, az még azoknál is fejlettebb technológiával volt megáldva.
- Akkor ha úgy vesszük, te ódzkodsz a személyes kötődéstől. - egyfajta következtetésképpen vontam le ezt a véleményt, közben pedig a fejetlen fickó járt a fejemben. Vajon ő miféle bűnöket követett el, amiért így levadászták? Jó és rossz számomra nem létezett, mert minden csak nézőpont kérdése volt. Lehet kisebb jó, kisebb rossz vagy épp mindegyikből nagyobb. De fekete és fehér sohasem. Valahol az a fickó is elrontotta a sormintát, hogy erre a sorsra jusson. Abból kiindulva, hogy eleve selejtsnek teremtettek meg, magam sosem mérlegeltem, csak cselekedtem.
- Csak hallom. - ezzel elárultam máris magam. De miért rejtegessem, ha indokot kért? Minden más annyira magyarázkodás-szagúnak tűnt és hiteltelennek. Bár az sem érdekelt perpillanat, hogy hisz nekem vagy sem. Ha esetleg rám támadna, még mindig lehetőségem adódik lelépni. Nem ide szólt a dolgom, csak egy kitérőt tettem.
- Az óvatosság néha életmentő is lehet. Te is az vagy. - számomra valahogy teljesen egyértelmű volt ez, különben miért egy ilyen félreeső sikátorban végezne el piszkos munkát és miért egy bevásárlókocsiban tologatna hullákat? Bár megvallom kreatív és profi volt, ahogy ezt kivitelezte. Azzal, hogy mondtam a nevem, nem éreztem úgy, hogy elárultam volna magam. Ellenben kaptam én is egy nevet. Ha látta, azt egy biccentéssel meg is köszöntem. De semmi több, nem tulajdonítunk random partnernek jelentőséget. Tán csak megjegyzem, ha máskor is találkoznék ezzel a különös idegennel, akkor emlékezni fogok rá.
Nem válaszoltam a megjegyzésére, arra inkább kváncsi voltam, hogy mit tesz a kukáskocsival. Elismerem, jó ötletnek tűnik azzal feltűnés nélkül eloldalogni. Ha szerencséje van, a riasztó sem fog felsírni. Kellemetlen vége lenne ennek a páratlan tervnek, ha anélkül kellene meglépni és gyorsan b tervet kell kovácsolni. Nem szándékoztam beleavatkozni, inkább kivártam. Ő távozóra tervezte venni a figurát, én pedig a továbbiakban nem óhajtottam őt követni. Annál jobban érdekelt a fegyver, amit adott.
- Akkor eddig tartott a diskurzusunk. Különös, hogy te szorulsz ilyen megoldásokra, holott inkább tűnsz rendfenntartó erőnek főleg ezzel a fegyverrel. De bárki is legyél, a látottak alapján könnyedén megtalálod itt a helyed. Kösz az ajándékot, egyszer hasznát veszem. Te pedig ne felejtsd el kiüríteni a szemeted. - a szokásosnál többre sikeredett a mondandóm, de nem óhajtottam többet hozzáfűzni a beszélgetésünkhöz. Idegenek voltunk, különböző célokkal. Miért is tartanék vele? Azért búcsúzóul még egy jókora szeméttárolót elhúztam hálóval a kocsi útja elől, hogy tényleg zajtalanul tudjon kiérkezni onnét.