Se nyom, se heg, a leányka ügyesen kitére vala az ellen támadásai elől.
- Felcser Lili. Megegyezénk vala!
Az asgardi nevek rövidségéhez valék szokva, ezért a négy névből alkoték egy ötödiket, mi illik a lányhoz. Szemeimet a tető felé emelem, hogy lássam, hová huppana a légtornász lány. Boszorkányos tehetséggel másza fel, így nem kell ügyelnem arra, hogy netán leestében tenyerembe vegyem. A legényke adja alám a lovat, még inkább tettre buzdít hitetlenkedése.
- Volstagg, a Fényességes nem csupán szavai tőrét forgatja mesteri szinten, hanem mindenütt és mindenkoron a tettek mezejére lépe! Itt a téglák mezejére. Figyelj hát!
És ugrok is, érkezésemmel lerúgva a virágágyást az emeleti ablak párkányáról. Közben megtekintém a szájaló ifjú ugrásait, mik szintén rendkívüliek. Mily remek harcosokkal hoza össze a sors engem!
- Akár a méltán híres mókus a Világfa monumentális törzsén, midőn a lombok közepette fészkelő óriás sashoz igyekeze vala! Tudád, hogy azon nemes és hatalmas madarat kihívám ivóversenyre és legyőzém? Ha látál már egymástól távoli útra induló szemű sast, ki az asztal alatt engedé ki a kisrókát, hát ő vala az! - kezdek bele a mesélésbe.
Folytatnám is, mindeközben haladék a falon mászva, de figyelmemet elvoná egy hölgy, ki köntösben, hajcsavarókkal díszített fővel tekint ki rám.
- Dwight, itt van Pókember!
Már mondanám is, hogy összetéveszte minket, de férje is kinéz és hozzászól:
- Pókembernek nincs szakálla.
Hahotázok és válaszolék nekik.
- Asgardról jövék vala, nem én valék a hálószövő, kinek a Hírharsona lépten-nyomon szööörnyűséges hírét kelté - szólék vissza, mire csak gyanakvó méregetés az első felelet, a többit pedig nem hallom, mert valahol a televíziókészülék vadabbul bődül fel, mint Vanaheim hegyi jakjai. Érzém én, hogy módfelett mulatságos beszélgetésbe bocsátkozhattam volna a midgardi házlakókkal, de sürget a szándék, hogy elmásszak a rosszakaratú Setét Kalapos és csatlósai elől, fel a tetőre. A legényke, ki hamarabb odaére vala, kezét nyújtá, mit én megfogék, de úgy, mint ha barátilag meg akarnám rázni. Aminő módon tudom, a tetőre kapaszkodásom és talpra szökkenésem után valósággal meg is rázom.
- No hát, fel-feldobott elemózsiás batyumat lesodrá a nyárutói szellő?
Én dobám túl messzire, ezért nem vala itt, jól tudám, de miért ne fognám a fúdogáló szélre? Két útitársam sértetlen, mit víg vigyorral állapíték meg, csípőre tett kézzel büszkélkedve, hogy mily talpraesett barátokat szerzék megint.
- Szökellő Kaine, ez mókás vala! Pókembernek nézének engem! Ő dicső hős világomban és emitt is és mindkét helyen ugyanaz a firkász becsmérli pennájának haragjával. Pedig vala belőle több is, más világokból és remek csapat valának, amidőn együvé gyülekezének. Míg parkourozunk, elregélem néktek történetüket!
Megindulák én is és noha már lesoványkodék, asgardi testem biz nehéz csontokkal bír és meg is unám a lótást-futást. Élelem nélkül.
- A legnemesb sereg sem vívhat győzedelmes háborút hadtáp nélkül. Be kellene térnünk egy másik fogadóba, de legfeljebb kőhajításnyira legyen innen, hogy éhező szemeink kopogása ne keltse fel üldözésünkre felkerekedőket! - jelentem ki és bizony meg is célozom a lefelé vezető tűzlépcsőt, akár jönnek új cimboráim, akár nem. Nem járkálhatok üres gyomorral, minek korgása még a tébolyba hajszolna!

Semmi kedvem nem volt belebotlani egy maffiacsapatba. Egyrészt, így szerezhettem magamnak még egy ellenséget és ami rossz, látták az arcom, másrészt Lili is velem volt és ezáltal könnyedén célponttá válhatott, ha most nem is, a közeljövőben akár ő is. Nem tetszett nekem ez a szituáció és igyekeztem ezáltal minél több mindenkinek amnéziás elményeket okozni. Jobbnak láttam aztán a hátsó ajtón távozni, mert elég hamar meghallottam azt a bizonyos szirénázást, amit egyikünk sem akart volna hangosabban megtapasztalni. Lilinek meg nekem elég hangos volt így is, de a zsarukkal összeakaszkodni mégsem volt akkora játék, mint eltángálni néhány stukkeres bandatagot. Részletkérdés, hogy ez utóbbi is ugyanúgy ránk tehette a kenetet, hogy mostantól vadászni fog ránk. Ezért nem akartam nagyon elsütni a képességeimet, még beazonosítanak. Épp ilyen indokok miatt nem akartam volna Mexikóba se visszamenni, legfeljebb egy jót enni.
Annyira nem hagytam kettejüket kibontakozni, mert Lilit már dobtam is fel, én pedig lendültem utána, ahogy a vörös marcona fickó is tette ezt. Nem kellett itt senkit noszogatni vagy csak megunta, hogy elrontották az étvágyát. Én sem örültem volna, ha ezek után üres kézzel távozunk, lévén az energiám elsődleges forrása még mindig a temérdek mennyiségű kaja volt.
- Milyen mókusról meg sasról beszél? - ejtettem meg Lilinek halkan a kérdést azért, miközben figyeltem a Volstagg féle jelenetet. Mert hát így hívták ezt a fickót, aki pusztán a megjelenésével is magára vonta a figyelmet. Nem tűnt szégyenlősnek, mint akit ez zavarna. Nekem néha gondot okozott nem kitűnni a tömegből, pedig nem voltam még akkora sem mint ő meg nem volt vörhenyes szakállam, hosszú loboncom és fura ruháim.
Egy elejtett grimaszt megengedtem magamnak, ahogy Pókember nevét emlegették. Miért kell mindenféle mászást egyből hozzá hasonlítani? Nem értettem és valahogy nem is akartam megérteni. A gond nem az volt, hogy nem én voltam a szóban forgó személy, hanem az, hogy nagyonis közel álltam hozzá.
- Nem figyeltem, merre esett. - pillantottam újfent a fickóra, ahogy megállt mellettünk. Csoda, hogy hármunk alatt már nem szakad be a tető, a legnagyobb gondunk pedig az étke volt, amit bizony úgy dobott el magától, mintha csak egy amerikaifoci-meccsen lett volna.
- Több Pókember? - ez már érdekesnek tűnt. Noha a másik klónról hallgattam, ahogy azt sem akartam most előhozni, hogy én is neki köszönhetem a létezésem. De más Pókemberekről nem hallottam, akik Peterrel ugrándoztak volna vígan, ahogy azt ő mesélte. Annyira abszurdnak tűnt most ez a kép, hogy inkább csak a szemöldököm ráncoltam.
- Miféle világban ugrándoznak Pókemberek ennyire szertelenül? - ez már igencsak furdalta az oldalamat, ő pedig olyannak tűnt, aki előszeretettel mesél magáról vagy bármiről, ami vele kapcsolatos.
Volstagg felvetésének csak egyetlen bökkenője volt. Nekük volt kajánk, de amúgy sem maradhattunk itt még a tágabb környéken sem. Nem a rendőrök miatt, akik immár a fényváltogatással is jelezték, megérkeztek az üzlethez, de más maffiatagok is a környéken lehettek már minket keresve.
- Én levágnám az utat. A mi ebédünk megvan, máskülönben nem tanácsos okot adni a maffiatagoknak, hogy kiszúrjanak és kövessenek akár hazáig. De köszönöm a besegítést. - meglehet a véleményem még mindig az volt, egyedül is ment volna, de így Lili legalább tényleg biztonságban volt. Ezért pedig tényleg hálás voltam ebben a pillanatban. Ha nem akartak még valamit megbeszélni, én rövid úton elköszöntem és elindultam abba az irányba, amerre hazafelé a legrövidebb volt - persze egy kis kitérővel, hogy lecsekkolhassam, tényleg nem követ senki.