Thea Ellioton gondolkodom, amikor a kurva életbe!
Nem elég nyomasztó, hogy taxiban nem lehet rágyújtani, belebámul arcomba a piros lámpa, még egy kibaszott részeg sofőrt is kifogok.
Felhörrenek, ajkam szegetébe tolult bazdmegek hadával, ez a munkád ember, vezetni kell tudni, semmi mást, de olyan éles kanyart vesz, hogy elmozdul súlypontom és a hátsóülés nem kívánt, ellenkező oldalán találom magam.
-Hé! Mi a fasz baja van?
Konkrétan megpatkázza a csotrogányt, ahogy lefékel, gumi csirkordul, mérges dudálástól visszhangzik még a fejem, ahogy leáll, tulajdonképpen világossá válik, a bajszos köcsög nem önmaga ma délután.
Először táskám mélyére túrok, rámarkolok a keresztre, terveim szerint a köcsög képébe fogom tolni és a beleröhögni a démonsistergésbe, de csak addig jutok, hogy előrántom Jézus keresztre feszített testét.
Cortez?
Mély levegőt szívok be, agyamban ezerféle miatyánk harsan, mind különböző nyelven. Az orosz baromi hülyén hangzik.
Levert a víz és most annak bizonyítékát tütetem el homlokomról, ahogy a meghökkenés kövér o-ját felváltja egy gúnyos mosoly.
-Azt hittem végeztünk egymással Thea Darlene Elliot, akkor mégis mi ez a bajszos perverzió? Miért érdekel, hogy én, Cortez hová utazom? Nem leszarod?
Ha nem mondja ki a nevem, talán lenyeletem vele a keresztet, még így sem biztos, hogy nem ez lesz a következő lépés. Nekem ment el az eszem, mindketten tudjuk, de roppant aggasztó, honnan az istenből tudja, hogy hozzá igyekszem. Nem tudhatja, nem szállt meg azóta senki közelit.
-Nem tudtam, hogy olyan fontos vagyok neked, hogy kémkedj utánam.
Ütök még egyet azon a vason, miközben megragadom a taxi ajtókilincsét. Előbb indultam, mert okos vagyok és mindig előbb indulok, ráadásul feltalálták a tömegközlekedést is. Gyűlölöm. Egy buszon láttam meg az első foszló hullám tíz évesen, kevés dolog borít ki jobban a tömegközlekedésnél, úgyhogy íme, még jobban utállak. Pedig kurvára meg akarom huzgálni a bajszod te köcsög. Nem hagyhatsz ki az ügyemből az engedélyem nélkül, de ha úgyis tudsz mindent…
A szemed közé nézek, rántok egyet az ajtón, remélem kinyílik, nem kell betörnöm.
-Különben sem hozzád megyek, hanem Raymondhoz, őt fogom kikérdezni rólad. Engedj el! Nem veszed el tőlem az ügyem a beleegyezésem nélkül. Különben is csak olyan kislány leszel, akit ezúttal megmentek, semmi…személyes.
Azt már tudom, hogy 21 éves vagy, hiába viselkedtél úgy, mintha elmúltál volna harminc. Nem igazán akartam elfogadni, de ez van, egy satnya kis kölyök Londonban, aki azt hiszi olyan kurva sok ördögűző közül választhat…

Nem volt olyan nehéz megfejteni Thea Darlene Elliot ügyét, csupán egy hét nulhuszonnégyes (kb.) kutatómunkámba került és indokolatlanul sok doboz cigibe, amire négy hamutartót is elbasztam, mielőtt eszembe jutott volna kiüríteni, vagy egy órás extrém szellőztetést szervezni.
Szarházi biztos zokon vette, ahogy tartalmas kutatókörútjaim is, olyan kevésbé népszerű helyekre, mint a könyvtár. Be kellene szereltetnem azt a szaros internetet, nem net kávézóknak elnevezett posztmodern helyeken ücsörögni, vagy a már említett hely archívumjaiban bújni régi újságokat. Így legalább volt hozzáférésem, mindenhez és olyan könyvtárat választottam, aminek alsó szintjén nyilvános telefonhasználat is engedélyezett, még ha hülyének is néztek miatta, hogy a “srácon” aminek kinézek nincs semmi “okos”
Legszívesebben benyakaltam volna egy üveg whiskyt, ahogy átfutottam az Elliot család dicstelen pályafutását, a gazdagok körül mindig bűzlött valami, még ha ott, ők pont azok voltak, akikhez közvetve közöm volt, így találhatott rám Thea. Raymond kolléga, azt már végtelenül egyszerű volt kideríteni hol lakik a húga, bár a britekre vonogattam a szemöldököm és erősen elgondolkodtam megéri-e repülőjegyet váltani, nekem aki irtózom az egész procedúrától, csak mert a húga kvázi megtiltotta, hogy a személyes ördögűzője legyek. Mintha nekem bárki megmondhatná mit, vagy mit ne csináljak.
Szarházi elhelyezése a legnagyobb problémám utazás előtt, sóhajtva bámulok a macska szemébe az immár szellőzött, sötét, könyvektől, porhalmoktól terhes, de kitakarítottnak nyilvánított legénylakásban. Fejére helyezem tenyerem és simogató mozdulatokkal masszírozok bele egy kis józan észt, egyúttal győzködöm magam is.
-Még mindig nem hiszek benne, hogy olyan kikúrt nehéz lenne az ügy, amivel nem bíztak meg, mégsem viszlek magammal. Lilit kedveled, megkértem, hogy jöjjön át etetni. Csak  a választott foteled és kajád miatt, szóval a kulcsokat a postaládában találja, ahogy telefonáltam neki. A hálómban résnyire nyitva az ablak, ha egerésznél, de azért nem örülnék ha telepakolnál mindent tetemekkel, mire visszajövök. Sőt, mondtam Lilinek, maradhat, aludhat itt, ha akar
//mibe, hogy Coco egy kitakarított házba érkezik vissza?//
Nem leszel magányos. Te kis rohadék…
Ezt nem vallanám be másnak, de megpuszliom az állat fejét mielőtt felegyenesedem és hátamra veszem a még Volkovék korában beszerzett, kamaszos katonai hátizsákot. Amerikai örögűzőként kevésszer váltottam kontinenst, itt “forgatták” az Anabelt is, nem nagyon akadtam privát ügyeim a tengeren túl, hogy megérje bőröndöket vásárolni. Ebbe belefért néhány váltóruha és a legfontosabb szent szarok, kereszt, víz, biblia. Elég gáz, hogy nem vihetek fegyvert a gépre, de ha beszéltem Ray-al, tudni fogja honnan kölcsönözzek. Még nagyobb gáz, hogy cigit sem, előre borzongtam az angliai dohánytól.
Sietve vágok át szobám kikezdhetetlen homályán és abban a tudatban, Szarházi jól lát, lekapcsolok minden villanyt.
Kulcs tekergőzik a zárban, csörgése még visszhangzik kicsit a bejárat néptelen csöndjében, de becsukok rendesen mindent.
Taxiba ülök, saját kocsival költséges lenne a repülőgép parkolóházában dekkolni, talán…napokig. Lustán meghagyom melyik reptérre vigyen, ahol napokkal ezelőtt már jegyet váltottam, Londonba. Ki nem állhatom a checkolást, előre rosszul vagyok ettől az egésztől, de ha a nő döbbent képébe nézek majd, elégtételt fogok érezni, és azonnal rágyújtok majd, hogy közvetlenül Ő kapja meg a neki tartogatott füstöt.