Sóhajtok, igencsak csak elszoktam az emberektől, és hogy kéne együttérezni, bár együttérzek nem ezt kell "gyakorolni". Inkább, hogy mutassam ki, mit lehet ilyenkor mondani, mit nem illetve ne legyek túl bunkó, de csöpögős se. Ez amúgy sem ment nekem túl jól.
- Hát sajnálom, azért ez így nehéz lehetett. - háát ezek szerint ennyi telik tőlem.
- Igen az emberek nyilván a boldog történeteket szeretik. Az élet eléggé nyomasztó, miért akarnának további nyomasztó dolgokról, olvasni? Soha nem értem, mikor ilyen érzelgős, depressziós filmeket néznek, és könyveket olvasnak. - hát nem tudom ezzel mennyire tereltem el a figyelmét, és dobtam fel a kedvét. Ennek se igazán vagyok a mestere.
-Kiszúrtak velem? - majd leesik hogy a nagy bizalmatlanságomra gondol. Kissé zavarba jövök, erről soha senkivel nem beszéltem eddig, és most sem tervezem. Ez eléggé bonyolult. Főleg miattam volt az egész, én tettem rosszat. A megbántás része inkább abban rejlett, hogy a nagy barátok, és "szerelem" akkor nem állt ki értem, és marasztaltak. OLyan volt, mintha nem jelentene semmit, hogy én ott vagyok e velük, vagy sem. Lerázzák magukról emlékemet, majd haladnak tovább. És valószínűleg ez így is volt. Hányan kerestek fel azóta? Senki. Ebből csak annyit tanultam, hogy az embereknek tök mindegy kivan mellettük, ha egy elmegy jön a másik. Az is lehet csak nem találtam meg a megfelelő embereket magam mellé, vagy velem van a baj egyszerűen. Folyamatos önmarcangolás, minek inkább az lett a vége, mindenki maradjon tőlem távol, nem engedek magamhoz senkit közel. Amúgy is veszélyes lehetek, kicsit attól is félek, hogy én jelentek veszélyt.
Csak zavartan elnevetem magam a happy ending-en, mindig ámulatba ejt, hogy tud ennyire pozitív lenni, de ez tök jó, irigylem.
Ami ebbe a legjobban szórakoztat, hogy szöges ellentéte Tao-nak, így eléggé mulatságos mikor ők ketten próbáltak kommunikálni.
- Öhm... igen, arra is veszem az irányt, abból is fel kell tankolni. - de csak pár alap dolgot, a többit a drogériában szoktam, nyilván oda majd fiúk nélkül megyek.
Majd fordulnék, és indulnék is arra, mikor váratlanul folytatni kezdi a történetet. Csak pislogok.
- Hűha, igen valóban ez kimaradt. De látom nem igazán sírsz utánuk- forgatom a szeme, nem lehetett egyik se valami mély kapcsolat, végül is fiatal, ezek mind tini szerelmek. - Jól van Casanova. Csak óvatosan a pia vásárlással, nem részeg idiótákkal akarom teli a hajómat. - nézek rá szúrós tekintettel, majd megyek is az illatszer részhez, és igyekszem minden olyan dolgot összeszedni ami nagyon kéne, wc papír, papír zsepi, szappan, fertőtlenítő, és a többi,  olvasom a kis listámat. Majd egyszerűen kitör belőlem a nevetés, mikor az alkohol részlegen keresem haveromat, ugyanis már csapja a szelet egy lánynak. Ezek szerint ez tényleg bejön? Nekem túl sok, mármint oké, néha elmegy, feldobja az embert, de mint kapcsolatba... Úgy teszek mintha egy vodka felkeltette volna az érdeklődésemet, és igyekszem oldalazva közelebb menni, hogy hallhassam hogyan is folyik egy ilyen csábítása.

Csak forgatom a szemeimet.
- Hát ezt kipróbálhatjuk. Bezárlak egy szobába, és akkor beszélhetsz nyugodtan. - most én kacsintok rá, ha ennyire szereti rebegtetni a pilláit.
Ritka ha valakivel így tudjuk egymás vérét szívni, hogy leesik neki az incselkedés, és semmi több. A mogorva, ellenszenves viselkedésem nem véletlen. Jobb ha távol tartom magamtól őket. De mintha Ő és Tao is átlátna ezen. Fura. Gondolom nem véletlenül kerültek az utamba, de meg kell szoknom őket.
Martín igencsak nyílt ember, talán számomra túlzottan is. Tapasztalataim szerint nem kéne ennyire könnyen, gyorsan, és olcsón megbíznia az emberekben. Nem rég ismerem, és mindent elmondott. Oké, hogy én kértem, és mivel nálam lakik, így el is várom, hisz az a hajó az életem, és az én életemet is kockáztathatom azzal, ha rossz albérlőt választok. Viszont ez a srác egy nyitott könyv.
- Az, igencsak fantázia dús. De ezt ... nem meséled el mindenkinek, ugye? - tudom én kértem, de még nem ismerem annyira, hogy tudjam, ha egy idegen is megkérdezi e, nem adja elő neki. Bár a mesélés közbeni vidámsága miatt valószínűleg nem is vennék komolyan, legyintenének egyet rá, hogy a fiúnak hatalmas a képzelő ereje. Talán én is azt mondanám, ha most nem olvasnék, és nem látnám a tekintetéből sugárzó fájdalmat, amit minden erejével igyekszik derűs viselkedésével leplezni. Csak biccentek, majd végig hallgatom.
Vele ellentétben én eléggé szűkszavú vagyok, így furcsa párosnak vagyunk mondhatóak. Én inkább akkor tudok feloldani, és így megnyílni ha már bizalmam elnyerik, és kiismervén az embert kicsit felengedhetek. Mikor már tudom kivel, hogyan lehet beszélni, és kivel hogyan lehet poénkodni. Addig is megfigyelő vagyok.
- Nem szeretem a romantikus regényeket, maximum ha van benne valami rossz fiú, de általában nem ők nyernek. - forgatom a szemem. Mindig is szerettem a rosszfiú karaktereket. De amúgy ez hazugság, vagyis inkább nem teljes igazság, szeretem ha a végén a rossznak látszó karakterből lesz a szerelmes hős... de ezt a világért sem árulnám el.
- Igen legalább van intő példád, milyen nem szeretnél lenni, és tudsz belőle tanulni. Ez már nagy dolog. Örülök neki, hogy mind ez nem vitt téged rossz útra, sőt... - elmosolyodom. Ilyen gyerekkor mellett, ennyire energikus, vidám, pozitív ember lett. Ezt tanítani kellene. Nekem remek gyerekkorom volt, de én basztam el a saját boldogságomat. Nem tudom hol csúszott félre az egész...
- Nem arról van szó, hogy én nem... vagyis. - mély levegő. - Nekem nem könnyű a barátkozás. Szeretem előbb a bizalmat kiépíteni. Egy rossz választás is elég lehet, hogy kit engedsz be az életedbe, hogy minden szét essen. Tudom miről beszélek, ezt elhiheted. - na igen az őszinteségtől tőlem nem kell aggódni. El nevetem magam végül a példáján.
- Természetesen nem ilyenekre gondoltam, de örülök, ha elrabolnának számíthatok rád. - nem tudom, hogy csinálja ez a gyerek is, meg Tao is, hogy elérik, hogy jól érezzem magam még ha szar a téma akkor is mosolyogjak. Rég volt ilyen. Még a családommal... a x-ek között leginkább feszengtem, meghúztam magam.
De csak sokkol, és sokkol a történeteivel.
- Fűha... Na jó, azt hiszem ez kezd sok lenni estére. - zavaromba elnevetem magam. - Hát ha happy end, és nem jönnek vissza egy vendetával, akkor nem gond. Mármint. Tisztalap, rendben? - nyújtom a kezem.
Majd látom mire gondol, előveszek egy aprót, majd megyek is bevásárló kocsiért. A bolt eléggé nagy, itt aztán ha nem talál magának elég kaját...
- Mint mondtam a részedet te fizeted, nincs annyi pénze az égnek se, hogy téged etessen, az is lehet külön kocsi kéne neked...

Szeretek piszkálódni, és mással acsarkodni. Jó játék, és bírom, mikor valaki veszi a lapot, és vissza tud vágni. Martín vissza tud, bár kissé gyerekesebb módon. Tao-val szoktuk még keményebb csatákat nyomni, egy kívül álló talán úgy is láthatja, hogy pillanatokon belül egymás nyakának esünk.
- Ehhez a rendszerhez semmiféle hozzáférést nem fogsz kapni. - fűzöm hozzá, és persze magamba vigyorgok a fergeteges visszacsapásomon.
- A rabok akkor kapnak enni, ha a fogva tartójuk úgy akarja, és senkinek nem tudsz erről jelenteni, ha nem hallják a hangodat. - forgatom a szemem. Természetesen mindent úgy intéznék a hajófenékbe, hogy teljes hangszigetelt szobába. Nem mintha már gondolkodtam volna ezen...
Szeretek kötekedni, de ez a srác nálam is túl tesz. Szemmel verem a lakatos dolog miatt, majd igyekszem komolyabbra venni a témát. Ha már együtt lakunk, ismerkedjünk.
Viszont a válasz igencsak váratlanul ér. Erre aztán végképp nem számítottam. Gondoltam kapok egy kis megható családi sztorit, sajnos számítottam arra, hogy nem vidám. De hogy egy hollywood-i filmnek a forgató könyvét kapom meg... arra egyáltalán nem. Számat kinyitom, először azt akarom kérdezni, hogy most a bolondját járatja el velem... főleg hogy mind ezt teljesen derűsen adja elő. Vidáman, és nagyon lazán Túl lazán, mint hogy ezt kitalálja. Ha csak nem adta már elő ezt a sztorit többször is, mert akkor már maga is elhiszi, és azért tudja, olyan könnyedén az arcomba vágni. Becsukom a számat, mély levegőt veszek.
- Ezt ugye nem kitaláltad? - kérdezem a végén, csak önmagam megnyugtatására. - Kemény életed lehetett, de ahhoz képest ezt egyáltalán nem látszik meg rajtad. - nem mintha ezt a szemére akarnám vetni. Ami azt illeti még is, hogyan fogadja ez egy ember? Bár őszintén szólva a további viselkedése is arra engednek következtetni, hogy az édesanyja fogyaszthatott abból a bizonyos drogból terhessége alatt.
- Amúgy... sajnálom, senkinek nem kéne így felnőnie. - nem igazán vagyok az az érzelgős fajta. Meghatnak a dolgok, de inkább leszek dühös, mint elérzékenyülök. Mondjuk egy ilyen sztori után, és ha szomorúnak látnom mind ezek miatt, lehet kitörnek belőlem a gyengédség.
- Kemény volt, kissé lightosabbra számítottam. - sajnálom, de örülök, hogy ilyen jól viseli.
- És mond csak ... - "ilyen génekkel..." ezt magamban teszem hozzá. - ... ugye megbízhatok benned? Nem vagyunk a leg legálisabb banda, nem erről van szó, hogy álszent lennék. Viszont nekem is, és Tao-nak , de legfőképp nekem, meg van a moralitásunk. Drog, ember csempészet, lopás -csak indokolt esetben. - jöhet szóba. Nem kockáztatjuk egymást létét, épségét. Csak ebben az esetben ha ezt megfogadod tudom továbbá biztosítani neked a szállást. - nem vagyok előítéletes, rasszista végképp nem. Viszont tény, hogy erre gondolnom kell, miután felvázolt nekem egy ilyen családi hátteret. Ebben nőtt fel, sok mindent láthatott, nem tudhatom. Én pedig nem fogom magam, sem a milady-t kockáztatni.

Csak fásultan nézek rá, és nagyot sóhajtok, igencsak letudom már pergetni ezeket a gyerekesnek mondott bókokat. Cuki meg minden, de feltudnak bosszantani.
- Ez a két szép KÉK szempár fel is tud ám gyújtani. - nézek rá, olyan tekintettem amivel valóban lángra lobbanhatna. - Szóval emeld fel a segged, és ne hisztizz, mert megstuccollak. - főleg, hogy valójában alig értem hozzá, de tudom, csak cukkolni akar vele, amit más szinte versenyszerűen csinálunk oda és vissza.
- Börtöncella? - gondolkodóba esek. - Nos ez nem is rossz ötlet. Az első jó ötleted mióta itt vagY, és felzabálsz minden tartalékot.- vigyorgok rá, hm tőlem ez kedves vigyor.
- Ha akarnék se tudnék bevenni, mert ahogy elnézem te azt is benyelted. - hogy én pörgök? Ez a srác durvább, mint egy búgócsiga, mint egy hatalmas hiperaktív gyerek. Ha akarom se tudom követni, mind a beszédét. Mind azt, hogy az egyik pillanatban ott van melletted, a másikba már teljesen máshol, több méterre hallod a hangját.
Lemaradtál bibi-re csak forgatom a szeme, de azért egy mosolyt megejtek, hogy lehet ennyire gyerekes valaki? De azt be kell valljam még magamnak is, hogy tuti legalább feldobja a légkört.
- Az én életrajzi regényemen megannyi lakat van. - mondom egyszerűen. Nem szeretek beszélni az életemről, és nem igazán vagyunk olyan bizalmi viszonyba. Én csak azért is vagyok rá kíváncsi, mert még is csak nálam lakik... tudnám kell kivel élek együtt.
Mikor bejelenti, hogy a szülei börtönben vannak, kiakad a szemem, és azon nyomban megtorpanok. Meglepve, csodálkozva, enyhét tátott szájjal nézek rá....
- Hogy mi? -csúszik ki a számon abban a pillanatban, csak hebegek, habogok. Majd folytatja, de az érzés még sem nyugszik bennem.
- De mi... mit csináltak? Miért vannak börtönben? - és ugyan neked mennyire vannak ehhez hasonló bűnözői hajlamod? Ugyan én sem vagyok egy szent, de nem gyilkolok, és megvannak a szabályaim. Viszont eléggé fura a srác és nagyon remélem nem örökölt szociopata hozott össze a sors. Atyám, és még azt hittem nekem bonyolult a családi életemet. De ezt is hamar ledarálja, szinte kapkodom a fejem a sűrű téma váltások között.
- Mi? Nem, és nem. - mondom gyorsan. De kötve hiszem, hogy ez most a legfontosabb...
- Te hagytál ott valahol egy lánykát? - kíváncsi lennék milyen fajta lány az aki, mellette elfér. Talán aki ráfüggött a nyugtatóra. Bár Martínt még cseppet sem ismerem.

Eljött az idő, hogy feltöltsük készleteinket, az étel ugyanis kifogyóban, mióta új lakója lett a Milady-nek. Ráadásul sikerült a világ legbelesebb emberét megtalálnunk, ugyanis, esküszöm szerintem tíz ember helyett eszik. Szóval, mikor nem találtam már magamnak reggelit, enyhén tikkeltem. Bevásárlás után pedig új szabályt fogok behozni, méghozzá a címkézést. Miután felkészültem, Tao mellett elhaladtam, és keresem csúzlit, miután megtaláltam, legszívesebben a fülcimpáját fogva vonszolnám le a hajóról.
- Nos öregem, jössz velem vásárolni, és a te részeden ha túl adsz, neked kell fizetned. Nem szeret szolgálat vagyok. - kissé lehet csípősre sikerült a tekintetem. - Jah, és te cipekedsz... - fordulnék hátra Daniel felé, hogy őt is befogjam, de csak egy zöld csíkot látok elsuhanni a hajóról. - Naplopó... - morgom magamba. - Akkor hát, ketten. Mire vársz még? Induljunk. - sürgetem miközben lekecmergek a hajóról, és egy szupermarket felé vesszük az irányt, a piacot már holnap reggel fogom meglátogatni friss dolgokért.
Már egy ideje itt van nálunk, de soha nem voltunk kettesben. Ez olyan fura, mármint az is fura, hogy eleve nem vagyok egyedül a hajón, de egyre többen vagyunk, dacára, hogy magányosságra ítéltem magam.
Nem is igazán tudok róla semmit, csak nagy vonalakban.
- Amúgy a szüleid nem hiányolnak? - néha olyan, mint egy nagy gyerek, és olyan érzést kelt, mint aki eltévedt otthonról, hogy valóra váltsa az álmait. - Meg úgy amúgy is a családod? Ők is eljöttek Amerikába? Itt laksz velünk egy fedél alatt, és nem is tudjuk kivel. - részben Tao miatt, ki meglátta, hogy hiába minden ellenállás, úgy alakul a sorsunk, hogy csatlakozni fog hozzánk. Részben, nem is tudom, megesett rajta a szívem. Dacára a folytonos jókedvének, nagyon elveszettnek tűnik. Ha már rajtam ragadt, szeretném megismerni.