Erre nem számítottam, vagyis de, tudhattam volna, hogy egy hajónak vannak lakói, tulajdonosa és legénysége is biztos, nem árválkodik itt egymagában. Ezt persze nem lehetett elmagyarázni Lockjawnak, hogy ne rontson csak úgy be más hajójára, mert bizonyára ő sem díjazná, hogyha valaki befészkelné magát a kutyaágyába. Neki valami szörmés fekhelye volt, nem tudom honnan jött az ötlet, talán megszerette a díszpárnákat valaki szobájában és kénytelenek voltunk hasonlót keresni a kis vasevőnek.
- Nem tudom miről beszélsz! – elsőre túl rossz ezt mondani tudom és nem is válasz a mi a francra.
- Lockjawnak nincs akkora körme, mint gondolod. – a biztonság kedvéért azért a karjaimba veszem a töpszlit és a mancsait a nő irányába mutatom, hogy láthassa körmei vannak bizony, de hogy ezzel ártott volna bármilyen padlózatnak is… nos…
- Felrohant a hajódra, okos kutya ez, mint gondolnád. Nem fél, merész és nagy bajkeverő. – főleg akkor, ha velem van, de ezt nem tettem hozzá.
- Az egyik lakótársamé, Lockjawnak hívják, de az egyikük nagyon szeretné, ha átneveznénk valami másra, mert ez a név olyan embertelen hozzá. – embertelen is, csak a szó egy másik értelmében.
Egy picit körbe pillantok zavaromban, mintha csak most lett volna időm megnézni hová is tévedtem.
- Csak egy környékbéli, aki kutyát sétáltatott. Szép ez a hajó amúgy. Hajó körutakat szoktatok megtenni vele? Lenne pár barátom, aki vevő volna az ilyesmire. – most nem magamra értettem, pontosabban nem csak magamra. Még nem hajókáztuk be túlságosan a többiekkel a helyet és milyen menő volna már ezzel a hajóval!
A harcias viselkedése pedig meg sem lep, de meg se ijeszt. Túl sok hasonló lerivallást kaptam már a bayvilliektől, hogy immunis legyek az effélékre és álljam a sarat.
- Laserian vagyok. – vallom be végül, nehogy robbanó lőporoshordó legyen a végén az, amin ücsörgök, de mindegy is.
- Cuki igaz? Nézz csak rá, hogy tudnál haragudni egy ilyen ártatlan kis kutyira, mint ő?! – felé tartom, hogy Lockjaw elkápráztassa őt szent ábrázatú poficsával. – Nagyon barátságos, hagyja, hogy megsimizd a feje búbját, azt szereti a legjobban. – mentem ki magam, hogy mennyire jól sikerül ez, azt nem tudom. Mindenesetre jobb nem leszek tőle, csak kutyabolond zakkantnak tűnők. Nem újdonság.

Sokáig úgy hittem, hogyha a dolgok visszakerülnek a régi kerékvágásukba, akkor minden rendben lesz, de most már nem tudnám elképzelni az életemet a bayvilleiek nélkül. Titkon valahol nagyon vártam arra, hogy Gwen újra megjelenjen és azt mondja visszajött. De arra még várhatok és nem is valószínű, hogy miattam visszajönne. Ha megtalálja a számításait a saját világában, akkor szinte elképzelhetetlen, hogy visszajöjjön. Mégis be kellett volna vallanom neki, hogy hiányzik és valószínűleg hiányozna is, mert túlságosan megkedveltem ahogy a többieket is, akik nem a mi világunkból származtak.
Még mindig csak csendben és hitetlenkedve próbáltam feldolgozni az újabbnál újabb információkat, úgy kezelni őket, mintha hazugságok volnának, de nem voltak azok. Ilyet senki sem hazudna és persze, hogy minden erejével azon volna, hogy hazatérjen. De van, aki megpróbált beilleszkedni, Lacey túlélőnek számított és valahol büszke is voltam rá, mert abból a szörnyű helyzetből – hogy egy másik világban kell élnie – kihozza a maximumot és a legjobbat, amit tehet: alkalmazkodik.
Már nem áltattam sem magamat, sem őt, hogy Niel majd haza fogja tudni vinni őt, azt sem tudtuk, hogy melyik földön élt ezelőtt. Annyi bizonyos, hogy én még a sajátunk nevét se tudtam volna megmondani. Nem foglalkoztatott és talán voltam annyira vakmerő, hogy azt higgyem, erre nem is lesz soha szükségem, mert valaki mindig mellettem lesz, aki tudni fogja. Hát nem volt.
Gyanúsan csend volt, ez csak egyet jelentett, hogy szabadfoglalkozás van, így hát én is megkerestem a magamét. Pontosabban felajánlottam Crystalnak, hogy megsétáltatom a kutyát – mára már kezdtem elfogadni, hogy ez az eb hatalmasra nő és szét tudna roppantani valami erős vasszerkezetet is, ha eléggé biztatjuk őt. Persze most nem tettem próbára. Nem volt kísérleti alany.
- Gyere kis csöppség, nézzünk szét a part mentén! Jót fog tenni neked, ha megkergethetsz egy kevéske sirályt. – magyaráztam lelkesen Lockjawnak és mintha értette volna, hogy mit mondok neki elkezdett örömében csaholni. Na ez a beszéd! Máris jobb kedvem lett, hogy elhagytuk a lakást és a koradélutánba sétálhattunk egyet. Persze a kutyának más ötlete támadt valahol félúton a part fele, mert teljesen más irányba indult el, mint amit eredetileg terveztem. A kikötő irányába tartott, nem a homokos part felé, ahová eredetileg menni akartam. A gazdáját pedig nem nyugtathattam azzal, hogy nem tartom pórázon az értelmes kutyáját és ezért véletlenül elkóborolt. Sokan megkedvelték és Romy szerint kutyából sosincs elég a házban, de akiket befogadtunk, legalább azokra vigyázzunk.
Na így kerültem én fel erre a hajóra is, a kutya felteleportálta magát és utána jöttem, hogy lehozzam még mielőtt a hajó tulajdonosa vagy bárki észreveszi, hogy itt ólálkodom. Nálam meg most nincs semmiféle jutalomfalat, amivel meggyőzhetném ezek az illatok nem az ő ennivalójától származnak. De lehetett magyarázni neki? Nyilván nem! Amikor meg hangokat hallottam, hát első reakcióm az volt, hogy gyorsan lebuktam, még mielőtt észrevettek volna a kutyával engem. Még a végén megvádolnak lopással ha eltűnik valami és hiába mondanám azt, hogy én csak a kutyámat akartam eltűntetni innen, mert mindenki elképzelhetetlennek képzelte azt, hogy egy kutya csak úgy megjelenjen a hajó fedélzetén, de azok az emberek és szkeptikusok nem ismerték Lockjawot.

Easter Egg: