[size=14]
Elégedetten szemléltem, hogy Vörös Óriás kezeiben milyen jól is mutatott a Yanyuedao. Nem mertem katanát, de még nagamakit sem ajánlgatni, ugyanis nem voltam lelkileg felkészülve arra, szeretett pengéim fogpiszkálónak tűnjenek az Asgardi markában. Így döntöttem végül a Guan Dao mellett.
A megfelelő fegyver kiválasztása után, magam is harci formámba bújtam, és immár Tenko alakomban kíváncsian indultam el vele.
Az épület, amihez vezetett, már messziről nekem is birizgálta az ösztöneimet, ugyanis a szó legszorosabb értelmében bűzlött, mint a kotera. A környéket átjáró ótvar buké haloványan ismerős volt, de nem ugrott be egyből, hogy honnan. Nem is görcsöltem azon, hogy az adott emléket megpróbáljam előbányászni. Inkább tettem, amit az esetünkben szó szerint magát macskának kikiáltó barátom kért, és az érzékszerveimet az épületből kiszűrődő kis jelekre fókuszáltam. Igyekeztem minden kis hangot, moccanást, szagfoszlányt, és mozdulatot elkapni, amit csak lehetett. Persze ezzel egy időben akaratlanul is az jutott az eszembe, és vettem tudomásul a tényt, hogy a férfi érzékelhetően Loki ellen, és nem az oldalán szokott harcolni, hisz fel sem merült benne az a gondolat, hogy az illuzionista alakváltót esetleg előre küldje felderítő gyanánt, mielőtt itt felhívná ránk a figyelmet. Az én ninjákhoz és szamurájokhoz szokott cseresznye virág illatú piciny lelkem ezen picit ugyan meglepődött, de ha valakik mesteri szintre fejlesztették az alkalmazkodást, hát azok mi, rókák vagyunk. Ráadásul az ő fegyvere, az ő szabályai, úgy voltam vele!
- Hárman biztos fogadó bizottságként siettek az üdvözlésünkre! - próbálom gyorsan a tudtára adni, ám a bezuttyanú ajtó, és a gyorsan felcsattanó fegyver ropogás, már lehet elnyomta a hangomat. Villanásnyi idő alatt jelent meg Nogitsune a kezemben, természetesen katana alakban (nálam nem hatott fogvájónak szegény pára), és azon voltam, hogy tettleges nem tetszésemet nyilvánítsam épp vele ki, a fogadtatás milyenségét sérelmezve, mikor telibe talált valami folyadék.
A jigoku-ból szalajtott oni se tudja, hogy honnan érkezett ez a fura anyag, de az arcom, ruhám teljesen elázott.  Két mozdulat közben fagytam le az idegen, na meg ismeretlen anyag érintésétől. Első volt, hogy ellenőrizzem, méreg, sav, netalán valami baktérium-vírus alkotta koktél. Szerencsémre egyik se volt. Vagyis nem teljesen. Ahogy megperdült a szemeim előtt a világ, és kezdtek a színek összekeveredni, indult fel bennem is az a bizonyos pumpa, igen csak nyaktörő sebességgel.
Ezek képesek voltak hallucinogén vacakkal, nem is lepermetezni, de egyenesen füröszteni benne! ENGEM!
-Hogy az a fekete tyúk első tojásából napvilágot látott, sikoltozásba öltöztetett, ködmönbe bújtatott, rézhasú, nagyfejű, szultán udvarát megjárt, csőszkunyhóba elrejtett, pikkely páncélt hordó, repedt sarkú, büdös szájú, ritka fogú, csempe szobába felnevelkedett, mocskos, tetves, rabló Baba Yaga szakadna a nyakatokba, és érezné ott otthon magát! - csusszant ki véletlen hangosan is a morcosságom, ahogy fellobbant az egész testem, hogy a ruháim szárítása mellett, pár másodperc alatt ezt a vackot is párologtassa le rólam, és esetlegesen a szervezetemből. - Pofátlanság ilyesmivel rám támadni! - morogtam volna tovább is, ha fel nem recsegnek a hangszórók. Azonban az onnan, még nálam is érthetetlenebb összevisszaságot magyarázó hang megakasztott a háborgásomban. Kissé talán vörösen felfénylő pillantással néztem körbe, majd lestem egyenesen a ránk bámuló kamerákba, szép sorba mindbe.
- Minek nyúlsz hozzájuk, ha még a feliratokat se tudod elolvasni? - tikkelt be enyhén a szemem, hisz én voltam a bakija elszenvedője, akárki is legyen a nagyokos gép, pontosabban gomb kezelő!  - Várj egy pár percet, mindjárt mi is oda érünk! - szusszantottam, ámbár előttem sem volt teljesen világos, hogy ez ígéret volt, vagy fenyegetés a részemről.
Persze a szájalásomtól függetlenül Volstaggra lestem, és immár jóval halkabban, neki folytattam.
- Ha a kezelős szobába akarunk menni, ami lehet érdemes lenne, ez a mikrafonos alak is képes volt onnan követni minket a szemeivel, akkor arra kell mennünk! - lőttem be a kacsómmal a menetirányt légvonalba! Az eddigiek alapján, már azon se lepődtem volna meg, falakon áttörve indulunk meg a célunkhoz, de erről is mélyen és bölcsen hallgattam. - Ebben a teremben nem látok fegyver lelket egyet sem. Ha van is bármiféle penge itt, az nagyon fiatal, és még annak is hamisítvány.   - tettem hozzá, finoman elhintve, hogy nincs szükség a szoba további átkutatására. Nem mondom, nem izgatott a kérdés, vajon milyen lelke lehet egy Asgardi fegyvernek. Hogy jelennek meg ők. Az nyilvánvaló volt, hogy nem fog tudni úgy materializálódni, mint mondjuk az enyéim, de valami lélekformára számoltam azért, hisz az mindennek van, ami kellően öreg, és igazi mester kovácsolta.
 

Adat - Adat - Adat